Reggel munka előtt végigjátszottam az Anica című játékot, amitől ihletet kaptam a saját játékom továbbfolytatásához is. Éppen ezért kurva kevés kedvvel mentem be dolgozni, mindenki idegesített, és azt kívántam, hogy bárcsak ne látnék egyet sem a kedves sorstársaim közül. De ahelyett, hogy munka után haza tudtam volna jönni, Anikó felhívott, hogy befizette a pénzt (fejenként 400 Ft-ot) a nyanya tanyán lévő karácsonyi ünnepségre. Mint kiderült, a nyanya tanyát igazából "3-as számú nyugdíjas klub"-nak hívják, és az őáltaluk előadott műsort kellett végignézni, Anikó is énekelgetett egy kicsit, az ilyen műsoroknak annyi kis haszna van, hogy addig is nyugton van, és nem a pénzköltésen jár az esze. Kicsit idegesítő, hogy minden évben vagy szefósok, vagy nyugdíjasok, vagy valakinek az ünnepségén részt kell vennünk, csak mert egyszer ott dolgoztam náluk, és Anikóra most ők vigyáznak napközben. Különben is biztatják Anikót ezek a szociális picsák, hogy kísértesse magát haza velem, ha 5-tel nagyobb a pulzusa, meg maradjon mindenféle hülye rendezvényen, és még fizessen is. Vagyis leginkább én. Igyekszenek azt a látszatot kelteni, hogy valami érdemi munkát is végeznek, és mindenáron "központ"-nak nevezik magukat, régebben "mentálhigiénés központ", most "gondozási központ", és az egész tevékenységük abban merül ki, hogy napközben Anikóra vigyáznak (érdekes, hogy az egész városban ő az egyetlen, aki igényli ezt a fajta felügyeletet), amúgy meg kimászkálnak emberekhez "környizni", ahogy ők mondják, és úgy tesznek, mintha valamiben segítenének nekik, de leginkább csak magukon segítenek, hogy kapjanak valahonnan fizetést. Mindössze néhány szoc. munkásból álló szervezet, akik érdemi munkát nem végeznek, csak ilyen-olyan pályázatokból felszedik a pénzt. Ez az a híres "gondozási központ", újabban a "3-as számú nyugdíjas klub"-bal összenőve, de legalább Anikónak van hol lennie, amíg dolgozok.