Ha valaki azt mondja, hogy életem egy pontján eljutok a thrash metal meghallgatásáig, akkor... akkor... nem mondtam volna semmit, de nem gondoltam, hogy ez pont a brazil Sepultura kapcsán fog realizálódni. Első körben érdekesnek találtam ezt az együttest, talán azért is, mert egyik korai lemezüknek a sokat (nem) mondó Schizophrenia címet adták. A Schizophrenia lemez megjelenésének idején (1987) országosan már híresek voltak, de a világ még csak akkor kezdett megfertőződni a zenéjükkel, hogy stílszerű legyek.

Úgy gondolom, ha valaki sokat foglalkozik rejtélyes és (néha) brutális dolgokkal, óhatatlanul összetalálkozik a skizofrénia fogalmával. A skizofrénia mindenkinek mást jelent, a kettős személyiségtől elkezdve az erőszakos víziókon keresztül akármeddig. Természetesen a legtöbben tévedésben vannak a skizofréniát illetően. A skizofréniáról első kézből úgy szerezhetsz tapasztalatokat, ha átéled, attól kezdve viszont senki sem hallgat rád igazán. A skizofrénia az, amiről az emberek tábortűz mellett szeretnek hallani, olyanoktól, akik lehetőleg egészségesek, és együtt borzongani a sokszor kitalált, illetve kiszínezett történeteken. A skizofrénia fogalom az egészségeseknek van fenntartva, hogy ez alatt a címszó alatt összegyűjtsenek mindent, ami természetfeletti.

Nagy csalódásomra, nem volt ezzel másképp a Sepultuta sem. A Sepultura egy portugál szó a sír (mint sírhely) kifejezésére. Brazíliában portugálul beszélnek, értem? Ehhez képest a dalok szövegei angol nyelvűek, általában egyszerűek, de brutálisak, a Schizophrenia album számaival egyenesen kínozni lehetne, állítólag egy korabeli újságcikk szerint, ha az oroszok megszerezhették volna a Schizophrenia album számait, és kínzásra használták volna fel, talán másképpen alakul a hidegháború sorsa. Én természetesen végighallgattam, maradandó károsodást nem okozott, inkább némi csalódottságot éreztem amiatt, hogy a fogalomnak - szerintem - nem sok köze van az albumon hallható dalok szövegének a tartalmával. Vér, szenvedés, halál és ezen fogalmak rokonértelmű megfelelői vannak szinte véletlenszerűen elénk zúdítva ezekben a szövegekben, ami valóban a skizofrénia érzésének egyik alaptémája, de ennél bonyolultabb jelenségről van szó. Bár, talán tényleg ne várjunk egy thrash/death metálzenekar szövegeitől többet, mint hogy hangalakkal ruházza fel a halálhörgést.

Azt hiszem, túl sokat vártam a Sepultura-tól, annak fényében, hogy a később ismertté vált albumaik (Chaos AD, Roots) szinte ugyanezzel a szókészlettel képesek bonyolultabb jelentéstartalmakat is megjeleníteni, hiányolom a Schizophrenia albumról az igazán meglepő, átütő gondolatokat. Most kérdés, hogy az album reklámozza-e a skizofréniát, vagy a skizofrénia az albumot, sajnos szerintem az utóbbi. A portugál alkotók szegényes angol szókészlete is főleg a negatív jelentéstartalmú szavakra korlátozódik, a szövegeikben néhol megjelenő szójátékok pl. RIP (Rest In Pain) már ezen az albumon is megjelennek, ahogy a továbbiakban is (Slave New World, stb., több most nem jut eszembe, de higgyük el, az ilyesmi angol anyanyelvűekre kevésbe jellemző).

Utóélet.:

Mindenesetre a Sepulturának sikerült kikeverednie a Schizophrenia-ból, és elindulni a különös úton, ami sajnálatos közjátékoktól sem volt mentes, és amelynek során noname kis trash metal bandából a metal zene terén piacvezető metal branddé nőtte ki magát. Ehhez kellett az is, hogy a metal zene számos elemét integrálja magába, zenei kísérletezések során menjen keresztül, és fájdalmas tagcserék során visszatérjen majdnem oda, ahonnan elindult, azzal a különbséggel, hogy időközben világhíres lett, és az utóbbi időkben szinte már kizárólag csak koncertezésből és a régebbi dalok újragondolásából éljen meg. Végezetül meghallgatásra nem a Schizophrenia albumról választottam dalt (bár a Septic Schizo című szám már közel állt ahhoz, hogy ajánljam), hanem a Roots albumról, amiben a zenekar már továbblépett, és a világ gyökerének, eredetének kérdésein kezdett el filozofálni - nos, a maga módján - ennek egyik legjobb példája a Roots Bloody Roots c. szám.