Megvolt a tájékoztató a vállalkozói mérlegképes könyvelő tanfolyamról. Eladtam a lelkem az ördögnek aláírtam a szerződést. Sajnos csak péntek délután indul, nekem a szombati nap jobb lett volna. Most olyan másfél évre lekötöttem magam. Egyelőre emberi nyelven beszéltek hozzánk, és remélem, nem utoljára. Remélem, jó lesz. Március 20.-ától kell járni péntek fél háromkor, március péntek 13-ig kell utalni a lóvét, asszem. A leendő csoporttársaim olyanok voltak, mintha skatulyából húzták volna elő őket, és nem ittak volna a megbeszélés előtt egy sört, egy bort, és egy sört, és nem bűzlöttek a hagymás-zsíros kenyértől, és nem volt festékes a kezük. A nap nője egy mély növésű, körte seggű, enyhén festett hajú, és erősen festett arcú kiscsaj, fogalmam sincs, hány éves, felteszem fiatal, csak a sok festékkel öregíti magát. A tegnapi nap nője egy negyvenes, kissé nagydarab, hosszú fekete hajú nő, Örökösföldön lakik a Szalag utcán. Sok fekete van rajta, és van egy-két színesebb cucca is. Mondjuk ez a játék lehet, hogy unalmas egy idő után, talán ritkábban hozom elő. Rájöttem, hogy amit Anikóval csinálunk, már hónapok óta nem lehet "járás"-nak nevezni. Akármi történjen is, én már nem tekintem ezt az egészet "járás"-nak, se "párkapcsolat"-nak, vagy bármi ilyesminek.