A Chumbawamba nevű alternatív együttes 1982-ben alakult meg Leeds-ben, Angliában, és 2012-ben oszlott fel. 30 éves pályafutásuk során játszottak anarcho-punk, pop, világzenei és népzenei stílusban.

A Thatcher-érában a rádiók nem játszhatták dalaikat, anarchista nézeteik miatt, ezt később egy Margaret Thatcher halálakor kiadott In Memoriam Margaret Theacher CD-vel "hálálták meg", amelyben gunyoros dalokkal tisztelegnek a Vaslady emlékének.

Önmeghatározásuk "progresszív-anarchista", és ezzel kitették magukat számtalan rendőrségi vegzálásnak is. A banda tagjai annak idején azzal a céllal álltak össze, hogy érdekesek és figyelemfelkeltőek, szókimondóak és botrányosak legyenek, nem utolsó sorban pedig azért, hogy megértsék a világot, és ebben segítséget nyújtsanak másoknak is.

Bár a rádiók nem játszhatták őket, néhány számuk népszerű lett az úgymond underground körökben. Sokan egydalos előadóknak tekintik őket, de összesen 13 lemezük jelent meg, 7 a számukra világsikert meghozó Tubthumper után.
Ez 1997-ben volt, és akkor a legenda szerint másfél percenként hangzott el a szám valamelyik rádióban.

A Nike ezért a számért 1,5 millió dollárt fizetett nekik a reklámjaiban való felhasználásáért, de ezt, és más bevételeiket is jótékony célokra fordították. Addigi közönségük kritikával illette őket, mert a multinacionális EMI-vel kötött lemezszerződést, ami nem bizonyult hosszú életűnek, mivel nézeteik alapvetően különböztek egymástól a profitszerzésről. 

Egy tévéműsorban például arra buzdították rajongóikat, ha nem engedhetik meg maguknak a CD-k megvásárlását, lopják el azokat nyugodtan. Amíg például a Metallica a kalózkodás ellen hirdetett harcot, a Chumbawamba kifejezetten támogatta azt.

A Chumbawamba a mindenkori hatalom ellen kampányolt, de ironikus módon egy olyan dal hozta meg számukra a világsikert, ami nem kampányolt másról, csak egy éjszakai italozásról (Tubthumping). Egyébként maga a cím is kampányolást jelent.

A Chumbawamba a kihasználatlan lehetőségek zenekara, volt, és most már az is marad - az újraegyesülés esélye nélkül, ahogy a honlapjukon írják.