Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

$ummertime $adness

Hát, letelt a 2 hét egybefüggő szabadság, amit kötelező kiadni egyesek szerint. Nem teljesen tudtam összeszedni magamat ezalatt az idő alatt, valamelyest enyhült a munkaundorom, de nem eléggé. Ez távol áll attól a "feltöltődés"-től, amiről beszéltek nekem, hogy "jó lesz", meg amiért az egész, gondolom, ki van találva. Pénzügyileg totálisan le vagyok égve egy héttel a fizetés előtt. Úgy gondolom, kevés már nekem az a 46630 fizetés, meg az 50115 rokkant nyugdíj, ebből nem tudok kijönni. Ráadásul ilyen "kényszer-spórolásban" vagyok, apám nem adja ide a nyugdíjat, csak egy részét. A többit elteszi, mondván, hogy ez a spórolt pénzem, mivel szerinte eliszom. Hát, szoktam. Szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít, pedig én újabban a boldogságot már csak pénzben mérem, hogy el tudjak annyit költeni naponta, hogy jól érezzem magam. Ez maradt. Ja, amúgy egy éves ez a blog is, ez a zene meg pont idevág:

0 Tovább

burn out

Elvileg 2 hét szünet következik a szakkörben, pont akkor, amikor már eléggé kiégtem/belefásultam a monoton munkákba. Eléggé hervasztó minden nap Edit 3 dünnyögését hallgatni azokról a csávókról, akik ki akartak vele kezdeni + hogy mit evett, mikor zuhanyzott, és hogy a szűzhártyája még nincs kellőképpen kilyukasztva. Persze többször mondta másoknak, hogy én tetszek neki, de én pont tőle akartam a legtávolabb kerülni, erre ide ült velem szembe. Nem számít neki, hogy semmit nem válaszolok a dünnyögésére, löki a rizsát rendesen, nem fárad bele el sohasem. Többször mondta, hogy ebben a szobában ő a legszebb, a másikban Böbe - persze csak őutána, erre mondták neki, hogy mindneki ott szép, ahol van. Rendszertelen időközönként egyébként kifordul magából, ilyenkor mindenki megkapja tőle a magáét. Én továbbra sem szólalok meg sem a szakkörben, sem a kocsmában - ahova egyébként egyre kevesebbet járok, mától megpróbálok nem inni alkoholt se gyümölcsös sör kivételével. Valószínűleg hosszabb szünet következik az alkoholivásban, mert már csömöröm van tőle, előbb a vodkát hagytam el, majd a sört is, helyette kólázok, max kv. v. cappuccino. Jó lenne eljutni a suliba, még akkor is, ha kissé abszurdnak tűnik, hogy sohasem beszélek senkivel, mégis kommunikáció szakra akarok menni. Nem is tudom, ilyen hallgataggá inkább csak a kisszerű élet tett, ha esetleg kiemelnének ebből a pitiáner környezetből talán megint lenne kedvem megszólalni. A blogolást azért hanyagoltam, mert még itt is feleslegesnek éreztem a megszólalást, bár minden nap gondoltam rá, egy időre most a legjobb terápiának a csendkirály látszott, bár a blogolásomra a rapszódikusság jellemző, néha főnixként feltámadok. Jelenleg az egyetlen, ami érdekel, az O.H.R.RPG.C.E játékfejlesztő által írt kisebb kalandok, 1-2 havonta kijön valami normális. Ja, tudom, ez pedig mást nem érdekel rajtam kívül. Szopás. Még nem adtam fel egyébként, hogy írjak még valamit rajta, talán a Halál a pszichiátrián folytatását, talán valami mást. Néha már annyira kész vagyok az ún. munkahelyemtől, hogy felötlik bennem, hogy mi szükség van arra a 46630 Ft-ra, amit itt 5 óráért kapok, amikor havi 50115 Ft-ot állapítottak meg nekem rokkant nyugdíjként. Megéri ez nekem? Kell ez nekem? Minek ez nekem?

0 Tovább

a tegnapi buli

Tegnap végig háborgó gyomorral vágtam neki a bulinak, már a tarhonyát is majdnem kihánytam a lecsós hússal, amit otthon megettem. Szerintem egy nagy hülyeség, hogy a kaja úgymond "felszívja" az alkoholt, viszont, ha nem óvatoskodok az ivással, könnyen beteríthetek mindent tarhonyával, bárhol is vagyok. Sajnálatos, hogy a legtöbb helyen én már csak sör + vodka robi vagyok, jobban szeretnék már inkább sör + kávé robi, esetleg csak simán kávé robi lenni. Életemben nem ittam annyi vodkát, mint mostanában, mindenhol tukmálják rámfele, mondván, hogy én azt "szeretem", igaz, nem is árt meg nagyon mostanában, viszont nem is sokat használ. Régebben az alkohol (sör, bor) nagy lelki beszélgetések kísérője volt, most már csak céltalan időtöltés. Viszont annak jó. Amire viszont nem jó, hogy hosszú távon nem igazán tölt fel energiával, hanem inkább még fáradtabb vagyok másnap a szakkörben (holott sosem rúgok be igazán). Bár lehet, hogy csak egyszerű tavaszi fáradtság... Kurva 5 óra... azt az egy órát mindig fogom érezni...

0 Tovább

Én kurelem a napot?

Sajnos a legdurvább fogászati + szájsebészeti beavatkozások szükségesek, szóval még egy ideig nem megyek dolgozni. A Fehér Egérbe azért lejárok. Amikor megérkeztem, ott találtam Gyuri bácsit, aludt, szemüvege a kezében. Egy rövid időre felkelt, meghívott mindenkit 1 körre, majd a kerthelyiségbe a következő kérdést tette fel: "Én kurelem a napot? Vagy a nap kurel engem?" Kicsit furcsán hangzott a szájából, mikor minden második szava az, hogy "kérlekszépen". Ez a kurelós kérdés nem derült ki, mivel 1-2 vodka után újra elaludt, egyébként a Fehér Egérben külön kis kanapék vannak kiképezve a szendergőknek. A Fehér Egér a legnagyobb alapterületű ilyen helyiség, amit eddig láttam, + a legolcsóbb a környéken + a legjobb fejek járnak oda. (Mint a "kurelós" Gyuri bácsi.) Persze valószínűleg a közeljövőben senki sem fogja elnyerni innen a Nobel-díjat, és most talán magamat is ide számíthatom. Ide jártam fiatal koromban, tele nagy reményekkel, és most ide járok kétségek között, majdhogynem végképp lemondva magamról. Amúgy kurvára nem tudom, mi lesz velem, meddig nem megyek még dolgozni, és milyen szájsebészeti izéket fognak még rajtam elvégezni, dögöljek meg.

0 Tovább

péntek randi

Edit 2 azt mondta, ráér pénteken, és én gyorsan meghívtam a Fehér Egérbe. Igaz, hogy én már nem nagyon iszok, de örömmel nézem végig 1-2 sör mellett, ahogy lerészegedik. Azt mondja, 3 deci vodkára van hitelesítve. Mostanában nem találkozok csak olyanokkal, akiknek diagnózisuk van, vagy esetleg simán lehetne. Edit 2-nek is van, de attól függetlenül ő az egyik legnormálisabb, akit ismerek. Ugyanaz a diagnózisa, mint nekem, és elmondása szerint nincs betegségtudata. Akárcsak nekem. Edit 2 jó nő lenne, ha nem lenne egy 10-essel idősebb tőlem. Ő a legjobb fej a szakkörben, csak néha egy kissé túlzásba viszi a jófejséget, mert túlságosan jó fej akar lenni. Mindenesetre örülök a pénteki randinak, mert jelentősen befordultam Anikótól, de még inkább attól, hogy ilyen hamar összeszedte pszicho petit. Anyám szerint egyébként Anikó nem annyira hülye, mint amilyennek teszi magát, és hát ez szerintem is inkább túlélési stratégia nála. Mindenesetre ott volt neki pszicho peti b-tervként, gondolom, elég régóta, mindegy, remélem, összeragadnak, és a sürgősségin kell majd szétválasztani őket, de úgy, hogy pszicho petinek beleszakad.

0 Tovább

a borozók királya

Anikó elmondta egy álmát, miszerint valaki azt mondta neki, hogy "Te vagy a borozók királya!", majd látott egy halálfejet, később ebből a borozók királya-ügyből kifolyólag bírósági ügy lett, és tárgyalásra kellett mennie. Érdekes, hogy az ő gondolatvilágában valahogy összekapcsolódik az alkoholfogyasztás és a bűn fogalma (kivéve, ha a szüleiről van szó). Kedvenc mondása volt régebben, hogy az "alkohol bűnös élvezet", ez valamelyik filmben volt hallható, nem tudom, már melyikben. Azt is érdekes megfigyelni, hogy mennyire küzd magában az alkohol ellen, most is például azért kellett lemenni a kocsmába, mert vörösbort akart inni (amit végül persze nekem kellett meginni). Ha alkoholt iszik, egyre hülyébb lesz tőle, megjegyzéseket tesz a pasasokra (mostanában már a nőkre is), és folyamatosan Editezik. Mostanában kinézett magának valami munkát a START vállalat nyomda részlegében, valamivel rosszabb munka, mint a miénk, de hát mégiscsak munka, és elvileg van is felvétel, ha ez sikerülne neki, talán (de csak talán) valamivel könnyebb helyzetben lennénk. Most viszont idegileg elég labilis, mindig a munkakeresés kapcsán jönnek rá a lelki bajok, aztán most megint nem tudja, hogy dolgozni akar (tegnap még azt akart), vagy kórházba feküdni. Itt tartunk most, hétfőn megy a munkára is, meg a pszichiáterhez is, majd meglátjuk. Én valahogy jobban szeretném, ha dolgozna. Mostanában javíthatatlan optimista vagyok, mindentől a legjobbat várom, főleg a pénzügyekben, aztán persze általában koppanok. Mindenesetre örülnék, ha a borozók királyának végre lenne munkája, és nem nyaggatna többet ezzel. (Aztán persze ez is valószínűleg annak az eredménye, hogy 5 órában dolgozok, szóval eggyel több órát kell várnia rám a nyanya tanyán, ameddig végzek, de időről időre amúgy is fel szokott benne buzogni a munkakedv...)

0 Tovább

meglepően józan gondolatok...

szilveszter1...szilveszter tájékán... Úgy látszik, az évben ez az egyetlen pihenőnapom, jövőre kezdődik az 5 órás robot, ma végre sikerült idegileg is megpihennem, köszönhetően annak, hogy egy fél napot majdnem sikerült egyedül töltenem, és Anikó sem hív félóránként. Holnap kezdődik az úgynevezett buli, és valószínűleg nem fogok tudni ide írni. Eszembe jutott, hogy szerencsére ma már elfogadott dolog, hogy valaki magában beszél az interneten (blogolásnak hívják), így most megpróbálom szavakba önteni az év vége kapcsán bennem kavargó gondolatokat. Nem lesz kifejezetten se előre-, se visszatekintés, az időközben bennem lezajló változásokról szeretnék írni. Először is kezdeném egy mellékes témával, az alkohollal. Mindig azt mondogattam magamban, hogy egy idő után majd nem fogok inni, olyan harmincvalahány éves koromtól. Úgy látszik, ez az idő most jött el. Nem előzte meg semmilyen fogadkozás, nem okozott semmiféle nehézséget, egyszerűen nem érzem annyira jól magam az italtól, hogy megérje. Hacsak tehetem, elkerülöm, de ez nem azt jelenti, hogy társaságban nem innék meg 1-2 pohár, vagy üveg sört, de nincsen már rá semmilyen késztetésem, hogy igyak. Sőt, maga a téma sem érdekel. Időközben valami megváltozott bennem. (Ha nem lennék tőle kivétel nélkül mindig szarul, valószínűleg innék.) Nincs mese, ebből kiöregedtem. Dohányzás, kávézás: Ezek még mindig mennek. Elgondolkodtam azon, hogy itt az ideje tovább csökkenteni az ezekre szánt pénzt is, mégpedig úgy, hogy még a dohányt is feketén fogom beszerezni, valamelyik munkatársamtól esetleg, vagy megkérem őket, hogy segítsenek benne, ennél többet nem tehetek jelenleg. Ennél már nincs lejjebb. Viszont páran csinálják a mtársaim közül (is), ez jelentős megtakarítás lenne. Akkor ott van még a kávé, ezt tényleg vedelem, majdnem annyit költök rá, mint cigire. Ebben az ügyben is max. annyit tudok tenni, hogy ráállok a mhelyemen kapható 30 Ft-os 3 az 1-benre. Szerencsére a mhelyem nemcsak pénzt ad, hanem el is tud(na) látni ezekkel az olcsó élvezeti cuccokkal. Na, jó, tovább, lapozzunk. Anikó-ügy, telefon-ügy: égő, vagy sem, Anikót be kéne fizetni korlátlan beszélgetésre, havi 10e-ért, mert telefon-mániás, és jóval többet telefonál el havonta, mint 10e Ft. Nem beszélve arról, hogy az én telefonomat egyáltalán nem kéne feltölteni, nem kéne visszahívogatni, és nem kéne pár naponta bejárkálni feltöltögetni a telefonját, mindig számellenőrzés, és egyéb macera. Ez amúgy nevetséges, de nem lehet másképpen megoldani. Mondjuk a szülei is beszállhatnának egy pár ezressel. Vagy esetleg van 6000 Ft-ért hálózaton belüli korlátlan beszélgetés + hálózaton kívül 180 díjmentes perc. Ennyit az ablakon is is kibaszok. Erről meg csak ennyit. A legvégére hagytam a suli kérdését: mivel a 2. Orbán kormány szinte ellehetetlenítette, hogy magyarra menjek, mármint levelezőn, nem is szinte, hanem konkrétan, most már hajlok arra, hogy megelégedjek valami bölcsész jellegű fsz képzéssel. Itt, ha jól tudom, nincs emelt szintű érettségi-felvételi, és ha szerencsém van, a környéken is van ilyen. Erre egyéb indokaim is vannak, talán majd egyszer kifejtem bővebben. Most legyen elég annyi, hogy nem vagyok hasraesve attól, ami kortárs címszó alatt megy, attól meg, hogy klasszikus szövegeket tanulmányozzak, rohamosan megy elfele a kedvem. Erre egyszer lett volna lehetőség, úgy látszik, soha vissza nem térő alkalom volt. Talán kezdem belátni, hogy ebből is kiöregedtem (legalábbis a kormány szerint biztosan). Minek újra tanulni az abc-t, minek újból feltalálni a kereket, vagy a spanyol viaszt? Valójában ragadt már rám annyi nyelvi kompetencia, hogy ne kelljen már ilyesmivel szarakodni. Akkor ennyi lenne. JA, BÚÉK!
0 Tovább

alkohol

Mostanában nem nagyon ittam alkoholt. Tegnap viszont véletlenül 4 óra helyett 6-ra mentem haza, mert megittam 2 sört az egyik haverommal. Itthon egyből nekiálltak cirkuszolni, illetve nekiálltak volna, ha nem zárkózok be a szobámba. Most mosolyszünet van, és megint én vagyok az alkoholista. Egyébként a haverommal olyan semmiségekről dumáltunk, mint hogy a kerti munka szopás, az esküvő hülyeség, meg hogy akik mértékkel isznak, azok tovább élnek. Ma reggel találtam is egy indexes cikket erről: http://index.hu/tudomany/brittudosok/2013/12/10/aki_soha_nem_iszik_hamarabb_meghal/ Mellesleg engem egyáltalán nem érdekel már az alkohol téma. Régebben el akartam költözni, hogy tudjak piálni, de rájöttem, hogy tök felesleges, nem akarok már inni, hónapok óta nem is nagyon csináltam, az, hogy most 2 sörért lealkoholistáznak, nem engem minősít, hanem a szüleimet. Annyi maradt meg az alkoholizálós időszakomból, hogy elegem van az antialkoholistákból, kibaszott józan bolond mindegyik. Nem azzal van bajom, ha valaki nem iszik, hanem azzal, hogy ha valakiről megtudja, hogy megivott 2 sört, egyből kifordul magából.

0 Tovább

évvége-hangulat

Reggel Editke azzal fogadott, hogy hozott gyógyszert, meg teát, ha szükségem lenne rá... Én nagyon megköszöntem neki, de mondtam neki, hogy remélem, ma már nem lesz ezekre szükség. Az évvége-hangulatot onnan lehet a legjobban lemérni, hogy egy kissé lazul a fegyelem, néhányan már nem is járnak be. Az egyik kollégám úgy gondolta, hogy a karácsonyig még hátralévő időt már végigszimulálja, és elment táppénzre, a másik viszont nemes egyszerűséggel felvette a nyugdíját, és elment otthonról piálni, a felesége sem tud már semmit róla napok óta. Az a legszebb az egészben, hogy már előre bejelentette, hogy ezt fogja csinálni. Nem tudom, mit lehet ilyen decemberi hidegben napokig részegeskedni, főleg, hogy már nem is fiatal, a kinézete alapján kb. már nyugdíj előtt áll. Kisebb pánik tört ki, amikor kiderült, hogy 10 Ft-tal adós maradok a boltban, Edit 2 mozgósított egy másik csajt, aki csak bejárós, hogy fizesse ki a 10 Ft-ot, ő majd megadja neki a tartozást, úgyis tartozik nekem cigivel, blablabla, órákig tartó herce-hurca keletkezett belőle. A nap többi része eseménytelenül telt, a Fehér Egérben sem volt nagy fogyasztás, még egy Fecske szivarkát is tudtam venni 420 Ft-ért, sőt maradt 30 Ft-om, amiből tudok venni holnap egy 3 az 1-bent, és még adós sem maradok a boltban.

0 Tovább

algopirin és gyömbéres tea

Reggel megint olyan fejfájásra ébredtem, hogy el kellett gondolkodnom, hogy mit ittam össze tegnap már megint... Persze rá kellett döbbennem, hogy semmi különöset. Editke vette észre a szenvedéseimet, és nekem adta az utolsó algopirinjét, meg csinált nekem gyömbéres teát. Ez mondjuk elég tág értelmezése a szociális munkásságnak, de hát ezért (is) szeretjük (meg azért is, mert olyan jó pózokban tud behajolni :-)). Ha nem ad nekem gyógyszert, konkrétan megvesztem volna a fájdalomtól. Ezzel szinte életet mentett. Gondolkodtam, hogy hálából neki adom az ezresemet, megérdemelte volna. Anikóval ma megint volt egy kisebb szakításunk, körülbelül egy óráig tartott. Persze, csak a szokásos műsor, szót sem érdemel. Közben figyeltem a Fehér Egérben az embereket: mindegyik megrögzött piás, de nyoma sincs a máshol jelen lévő agressziónak, jóindulatúan imbecillisre, joviálisra ivott emberek. Mindegyik arcon ostoba jóindulat tükröződik. Talán a reggeltől estig fogyasztott 140 Ft-os Riesenbrau jótékony hatása. Tény, hogy a pultosnő nem bírta ezt a szellemi nívót, 1-2 hét után feladta, holnaptól már más fog jönni helyette. Még nem tudja, hova fog menni, csak innen el. Hát, igen, nem mindenki bírja, hogy mindenkinek mindent 3x kell elmagyarázni...

0 Tovább

Skizofrénia underground

blogavatar

Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre. Vagyis elvégeztem az újságíró szakot (BA). Ha valaki tud valamilyen jó MA szakról, most szóljon, vagy tartsa magában örökre!

Skizofrének - Nebáncsvirág

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebáncsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Facebook csoport

Szerintem tweetelni menő

Feedek