Saját gondolatok a Saját szobáról

A hétvégén bezárkóztam a szobámba, és stílszerűen végigolvastam Virginia Woolf Saját szoba című művét. Én is azon az állásponton vagyok, hogy Ms. Woolf sokkal jobb esszéket ír, mint amilyen regényeket. Mint ahogy én is inkább tartom magam bloggernek, mint hm... könyvernek? Egyébként ismerek költőket, akik csapnivaló blogokat bírnak összehozni, és bloggereket, akik borzasztó verseket. Ha valahova tartozni kell, hát az utóbbi csoportba, viszont, ami a lényeg, hogy nekem általában tetszenek a verseim. A legjobbakat általában elküldöm a Dokk.hu irodalmi portálra, ott rendszeresen jól leb*sznak értük, én jót röhögök rajta, aztán az egész el van felejtve.

esszé Virgina Woolf irodalom Saját szoba

De beszéljünk a saját szobáról egy kicsit. A saját szoba igazából leginkább arra a kérdésre válasz, hogy mi kell egy nőnek ahhoz, hogy alkotni tudjon. Woolf válasza: Saját szoba. A címből jóindulatúan lemaradt az, amit többször is emleget a művében, hogy saját szoba ÉS évi 500 font. Így már mindjárt más megvilágításba kerül a velem kapcsolatban szinte már szállóigévé vált három kívánság: "hagyjanak békén, pénz, hagyjanak békén", tehát lényegében kettő csak, és ugyanannyit szerettem volna csak, mint Virginia Woolf annak idején.

esszé Virgina Woolf irodalom Saját szoba

A Saját szoba című műve alapjául egy két részes előadás szolgált, amit valamelyik egyetemen kellett tartania az írónőnek, mindezt egy olyan korban, amikor nőket kíséret nélkül be sem engedtek a könyvtárba, képzeljük csak el, micsoda teljesítmény! Ezt egyébként sérelmezi is a műben, ami esszé ugyan, de mégis átdolgozta kissé regényes formába, talán abból a megfontolásból, hogy évszázadok múlva is hasson vele az olvasóra, talán teljesen más miatt. A kortársak, maradjunk annyiban, hogy elnézték neki ezt az esszéjét, betudva egy kis botlásnak, ma pedig talán a legolvasottabb műve.

Az előadás témájaául a nő és az irodalom kapcsolata volt megjelölve, aminek a szerző szerintem maradéktalanul eleget is tett, annyira, hogy már azt is tudom a XIX. századi angol irodalomról, amit eredetileg nem is akartam tudni, kiemelten itt a Brontë nővéreket és Jane Austent. De szó esik benne férfiszerzőkről, rögtön Miltonnal kezdi, Coleridge, Keats meg egy csomó mindenki, korának irodalmi alakjai. Shakespeare-ről például egy sok szó esik, még egy fiktív történetet is kitalál Shakespeare nővéréről, amivel szimbolizálja a nők sorsát az akkori irodalomban. Az előttük álló perspektívák akkoriban: megbolondulnak, meghalnak, netán önkezűleg, mint ahogy Virginia is tette élete végén.

Kedvenc mondatom a műből, amit egy rnd, korabeli nőírótól, Mary Carmichaeltől idéz, a sokat sejtető, Az élet kalandja című művéből, hogy: "Chloe szerette Oliviát. És közösen béreltek egy laboratóriumot..." Bizonyára érdekes lehetett ez a könyv, mert ha mondjuk én szeretek valakit, nem biztos, hogy első gondolatom közösen bérelni vele egy laboratóriumot.

Az esszéregény, vagy hogy mondjam, erényei közé sorolnám még, hogy olyan alkotási folyamatokra világít rá elmélkedései közben az írónő, mint előtte senki, felveti például a kérdést, hogy ha sokáig csak férfi írók voltak, nem torzult-e műveikben véletlenül a nőalakok ábrázolása, vagy leírja például annak az alkotási folyamatnak a lépéseit, amellyel az aktuális esszéjét, a Saját szobát készítette. Na, most ha még ehhez hozzávesszük az Orlando című regényének (amit én a pszichiátrián olvastam) tér-, idő-, nem-, akármi-kezelését is, azt hiszem, jogosan tekinthetjük a posztmodern előfutárának. (Most megpróbálok olyan képet vágni, mintha valami nagyot mondtam volna, a mai világban szerintem úgy alapjáraton sokmindenkit hidegen hagy, hogy posztmodern-e, vagy sem.)  A harmadik erénye, hogy az interneten nem túl nehezen megtalálható. Ja, van még egy: kifejezetten olyan hangulatot áraszt, mint az Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó című műve, vagy Umberto Eco, vagy Szerb Antal néhány megnyilvánulásához tudnám hasonlítani, csak témájában, persze, nem stílusában, mert az ő stílusa a nagybetűs NŐI stílus.

0 Tovább

Marianna-árok

Nem tudom, mikor jösz rá,

Hogy a szemközti kocsmába

Is járhatnék inni,

De én inkább Megveszem a boltba',

És megiszom az Isten Háta Mögött,

Csakhogy láthassam A Marianna-árkot,

Amit a köpeny alatt

Választ két felé

Két domborulat,

Nem tudok leállni,

Te, én mindig visszamegyek,

Kész, berúgtam,

"Marianna, hozzád jöttek" - szólnak,

Egy újabb doboz Kőbányai,

Nem baj, ha holnap Nem jut már kávéra,

"Iszok, mint a vöcsök,

Csöcsök, csöcsök, csöcsök."

0 Tovább

Wahn-állapot

Szeretek egyedül lenni a buszon,

Minek szálltam le, amikor megláttalak,

Ki hord ma melegítőt reggel 6:27-kor,

Csak a sóstóhegyi Beatricék.

Én csak jobban meg akartalak nézni,

Mert viszonylag keveset látlak,

A nőknek nincsen szájuk,

Csak mellük, meg p*nájuk,

Bocsáss meg, de az én verseimbe

Ritka, ha nem rakok csúnya szavakat,

2000 forintos peep-shoe,

Bocsáss meg, de nem érdekel

A saját korosztályom,

Csak a fiatalok, meg az öregek,

Azt mondtad, hogy

Van még időnk,

Én meg azt, hogy "Hát, igen",

Rengeteg időnk van,

Szinte végtelen.

Csakhogy azóta minden buszon,

És minden korty sörben Te vagy jelen.

Igen, végtelen, jelen.

0 Tovább

letelt a szabadság...

[caption id="attachment_3090" align="alignleft" width="189"]napiegykonyv még heti egy is[/caption] ...és nem sokmindent csináltam. Délelőtt elmentem a könyvárba, majd haza, elkölteni a szegényes szociális ebédemet, majd vissza a könyvtárba, különösebb cél nélkül. Illetve célom, az lett volna, írni valamit Benedek István Aranyketrecéről, de persze ebből semmi nem lett, rájöttem, hogy a tervez(get)és nem nekem való, én inkább ilyen ahogy esik, úgy puffan típus vagyok. Azért határozott büszkeséggel tölt el, hogy a szünetben elolvastam két novellás kötetet is, az elsőről írtam is, a másik  a Poe és követői, avagy Rémisztő történetek címet viseli. Abból a tervemből, hogy összehozok egy WordPress sablont, szintén nem lett semmi, és nem is tudom, mikor lesz rá legközelebb időm, hogy ilyesmivel foglalkozzak. A szakkör egy cseppet sem hiányzott, el bírnám viselni, ha többet nem kellene a közelébe se menni, de ez sajnos nem így működik. Amúgy alighogy odaszoktam a könyvtárba, máris bezár három hétre, szóval most megint nem tudom, mit fogok csinálni, kocsmába már nem járok, csak úgy ötletszerűen, kénytelen leszek itthon baszni a rezet, vagyis inkább csavarogni. Különben valamennyire hazudtam, amikor azt mondtam, hogy könyvtárba járok, a konkrét könyvtárba járás csak az időm kis részét teszi ki, az idő elmegy az oda-visszaúttal + céltalan őgyelgéssel. Amúgy megint felötlött bennem, hogy kiíratok egy enyhébb nyugtatót, mert a feszültséglevezetésnek ez a módja eléggé időigényes, és egyáltalán nem pénztakarékos. A múltkor az az alkoholista Újhelyi Zsolt, aki Nagykállóban helyettesített, nem írt ki nyugtatót, mert azt mondta, úgy is ráiszok. Most, hogy már erre nem lehet panasz, nem lehet több kifogás sem. Csavargásaim közben szerencsére látok jó nőket, a mai nap nőjének kék szeme, és szőkésbarna haja volt középen kettéválasztva, ami lelógott a kis ciciéig. Amúgy egy furcsa trottyos farmenadrág volt rajta, meg ujjatlan kapucnis felső. Szóval öltözködni, azt nem tudott, de kit érdekel?

0 Tovább

Falusi szüreális (vér)népmesék

Hogy mégis valahogy hasznossá tegyem magam a szünetben, szétnéztem a MEK-en valami olvasnivaló után. Kutakodásomat siker koronázta: találtam a nemrég feltöltött könyvek között egy 79 oldalas kis elbeszélés-kötetet, a címe is figyelemfelkeltő: Klotyó-Krisztus a kenyér-fülbemászó ellen. Írta Komor Zoltán. Az előszó szerint a szerző angol nyelverületen is publikál, mert az általa képviselt bizarro-fiction az ottani undergreund irodalmi kultúra része. Remek, megint valami olyasmibe botlottam, amit a külföldiek értékelnek igazán. Ennek ellenére a kötetben található elbeszélések ízig-vérig a magyar vidéki valóság talaján állnak, az író sokat merít a magyar folklórból, számomra azért (is) érdekes ez a könyvecske. Persze nem csak a népi folklorból merít, ezt ötvözi egyéb modern kulturális elemekkel, a címadó elbeszélés például már-már egy ilyen robotos animére hajaz, aztán feltűnnek még zombik (Fecskenyál Hajnalka, és a sokat molesztált szappanzombik), megelevenedik a Ctulhu-mítosz (Szemhéj-slambuc, avagy a Lebbencs-Ctulhu), a vámpírhagyomány (Csikós csápok, avagy a vérbetyár), vagy csak az egyszerű altesti humor (Katéter Péter és Piszoár Huszár). Az elbeszélések világa egy egységes világképet jelenít meg, mint Mikszáth Kálmán A tót atyafiak, és A jó palócok című műveiben, azzal a különbséggel, hogy szürreális elemekkel bőven tarkítottak, és akit érdekel az ilyesmi, az egész kötetben bőven ömlik a vér, verejték, vizelet, és az egyéb, itt most meg nem nevezett testnedvek. Ha valakit nem nagyon érdekelnek a kulturális áthallások, meg az intertextualitás, az is megtalálja a számítását, ha csak egy kis horrorra, meg szürreális dolgokra vágyik. Ráadásul a groteszk és bizarr képek sokszor komikumba hajlanak át, úgyhogy olvasás közben a nevetés is garantált. Egyelőre még nem ismerem a szerző további munkásságát, de szerintem egy nagyon jól megkomponált, tematikus kötetről van szó, ahol a történetek világa keresztezi egymást, és szinte minden megtörténik, ami józan ésszel amúgy felfoghatatlan. (Akár egy vérbeli fiktív pszichózisban.) klotyokisebb Értékelés: 5 vérbetyár az 5-ből http://mek.oszk.hu/14300/14358/ A szerzőről: Komor Zoltán 1986-ban született Debrecenben. Jelenleg Nyíregyházán él. Egyéni hangvételével kitűnik mind a magyar, mind az amerikai irodalmi mezőnyből. Magyarul megjelent könyvei: Az Égi istálló, Szúnyogkór, Dögnyugat, és a fentebb említett. Angol nyelvű kötetei: Flamingos in the Ashtray, Tumour-djinn.

0 Tovább

rossz közérzet a kultúrában

Mióta megkaptam a diagnózisomat, egy kezemen meg tudom számolni, hány könyvet olvastam el, sőt mi több, hány filmet néztem végig. A max. félórás sorozatok most nem számítanak, ezért egy ideje már csak a Comedy Central megy nálam, az is csak kedden és csütörtökön a rajzfilmmaraton miatt. Változó, hogy erre is mennyire tudok odafigyelni, a Cleveland Showt még megnézem, a Bob Burgerfalodájába általában belealszok. Tegnap kivételesen még South Parkot és a Family Guyt is láttam. És érdekes módon még a retro stílusú amatőr kalandjátékok mennek, azokból is a rövidebbek, érdekes módon angolul. Hosszabb blogposztokat, fórumposztokat, pláne cikkeket nem olvasok, vagy csak átfutom őket. Ezen szeretnék változatni. Vajon a koncentráció javítható? Igen, biztosan, valamennyire. Régen egy csomó könyvet olvastam + hozzájuk tartozó tanulmányokat. Hiányzik a minőségi kultúra, de nem teszek lépéseket rá, hogy változtassak ezen, csak megy a Facebook -> Twitter -> Bura nézegetése. Kis internetfüggőség, kis tanácstalanság, kis depresszió.

0 Tovább

betegség és paradigmaváltás

halozatMikor kijött rajtam a skizofrénia, éppen egyetemre jártam, nagyban zajlott a digitális átállás, neptun rendszer, egyebek, szóval éppen zajlott valami információs-internetes forradalom-féle. (Kicsit bele is játszott a betegségembe ez az egész). Emlékszem, amikor először kijöttem a kórházból, szembesültem azzal, hogy az IWIW pillanatok alatt felfutott, mindenki rajta volt, és ott üzengettek egymásnak. Aztán jött a Facebook, amit csak azért tartok meg, mert néhány emberrel csak ott tudom (tudnám) tartani a kapcsolatot, de az egész nem nagyon tetszik, ami ott megy. De nem ez a lényeg. Egyszerre szörnyen elavultnak éreztem, amit addig tanultam (irodalom), sőt, feleslegesnek. Nem tudtam már az ósdi, nehéz szövegekre koncentrálni, próbáltam, de nem ment. Dühös voltam, és csalódott, és nagyon beteg. A betegség ráébresztett volna, hogy nem ez az én utam? Azért ez így nem igaz. Ezt az űrt az életemben azóta sem tudta más betölteni. Rátaláltam az amatőr szerepjátékokra, és az interactive fictionre, ez az, ami még le bír kötni. Az irodalmat pedig felváltotta a blogolás, kvázi naplóírás, fórumozás, twitter, stb. De a blogvilág is megváltozott, aki nem tematikus blogot ír, azt szinte kinézik, nekem pedig kiütésem van a gasztro-kult-divat stb. tematikus blogoktól, olyanok, mintha nem is léteznének számomra. Szóval, ami a lényeg, egybeesett a betegségem kezdetével ez az egész internetes szarság, amire aztán jól rá is kattantam. IRL kapcsolatok híján ez nem is meglepő. Most nem akarom az egészet kielemezni, de az a furcsa helyzet állt elő, hogy a betegségemmel mások lettek a preferenciáim, így is beleszólt az életembe. Én már ilyen vagyok, illetve én már ez vagyok. Változik-e valami velem kapcsolatban a jövőben? Nem tudnám megjósolni. Hmpf...
0 Tovább

különös szilveszter

Először is úgy volt megbeszélve, hogy Anikó nálunk alszik szilveszterkor. Aztán jött a telefon, hogy inkább én menjek el jozzá Örökösföldre. Mikor odaértem, azzal fogadott, hogy "hagyjuk egymást békén", elvette, amit hoztam, meg a telefont is, amit kölcsönbe adott, azzal visszament a lakásba. Én meg lementem a Délibábba egy csomó lecsúszott alkesz közé, utána meg a Pálmába, ott ha lehet még borzasztóbb volt a szellemi színvonal. Szóval a szilveszter egy részét elivott eszűek, meg súlyosan értelmi fogyatékosok között töltöttem, úgy látszik, ilyenkor már csak ezek kocsmáznak. Persze egy kicsit berúgtam, amikor hazaértem, egyből ledőltem, majd folytattam a Szovjetszkoje pezsgővel, amit reggel vettem, azt is sikerült meginni. Közben Anikó felhívott az anyám telefonján, és úgy beszélt, mintha semmi sem történt volna, sőt elsején (ma) el akart jönni hozzánk, de nekem már semmi hangulatom nem volt hozzá ezek után. Egyetlen pozitívum, hogy írt a főnököm, hogy lesz munka jövőre is. Én pedig rájöttem, hogy nem bírom már az italt, jövőre 1-2 sörnél tényleg nem fogok már többet inni. A szünet eddig viszonlag aktívan telt, végigjátszottam egy csomó játékot, és olvastam is: Benedek István Aranyketrec című könyvét, alcím: Egy elmeosztály élete. Egy munkaterápiás elmeosztály igazgatója írja le benne a tapasztalatait a munkaterápia bevezetéséről Magyarországon. Kissé unalmas volt nekem, nem is tudom, mire számítottam, kiemelkedőek voltak a skizofrén költőkről szóló leírások, ezek voltak a leghangulatosabb részek, ezek versei is olvashatók benne. Mindenesetre a maga nemében egyedülálló könyv, folyton hangoztatja, hogy szeretni kell a betegeket, és nem szabad velük durván bánni. Véleményem szerint ez a szemlélet sem vert tartósan gyökeret a hazai pszichiátriában, mint ahogy a munkaterápia sem. Bár mondjuk ez egy kicsit elgondolkodtató: nem tudom, hányan végegznének ma ingyen munkát egy ilyen intézetben, akár terápiás céllal is, én mondjuk nem hiszem, és még sokan nem. Bár a könyv a szocializmus korában íródott, az 50-es években, 56-tal bezárólag, akkor talán még más volt a munkához való hozzáálás, vagy mit tudom én. Azért is megérte elolvasni, mert valószínűleg nem készül hasonló könyvet írni sem Kancsev Alexander, sem Pollák Csaba, így meg leszek fosztva ettől az élménytől, és kénytelen leszek beérni ennyivel.

0 Tovább

egy régebbi fordításom


Charles Dickens: Mese a manókról, akik elvittek egy sírásót
Egy régi apátsági városban, az országnak ezen a részén, lent vidéken, sok-sok évvel ezelőtt - olyan régen, hogy ez a történet igaz kell hogy legyen, mert az ős-ősapáink is feltétel nélkül hittek benne - mint sírásó dolgozott a temetőkertben egy bizonyos Gabriel Grub. Ha egy ember sírásó, és folyamatosan körülveszik a múlandóság jelei, abból még egyáltalán nem következik, hogy mogorva és mélabús legyen; például a mi temetkezési vállalkozóink mind olyan vidámak, mint annak a rendje. Egyszer volt szerencsém közelebbi kapcsolatba kerülni egy gyászhuszárral, aki a mindennapi életben és a munkáján kívűl egy nagyon jókedvű, mulatós kis fickó volt, minden duhaj nótát hiba nélkül végig tudott énekelni, és egy hajtásra kiita a legerősebb pohár pálinkát. Jóllehet éppen az ilyen példák ellensúlyozására Gabriel Grub egy rossz természetű, házsártos, goromba fráter volt - mogorva és magányos ember, aki nem törődött senkivel, csak magával, és egy öreg butykossal, ami éppen beleillett nagy és mély mellényzsebébe, és úgy tekintett minden boldog arcra, ahogy elhaladt mellettük, olyan haragos rosszindulattal és ingerlékenyen, hogy nehéz volt vele találkozni anélkül, hogy elrontaná az ember kedvét.
0 Tovább

félelmetes baba - (f)ordítás

Egy városban az erdőben egy hegy tetején, van egy ház, ahol senki sem lakik, szóval odaviszed a nagy zsák nagyvárosi pénzed, és megveszed. De éjszaka, amikor a ház sötét, és teljesen egyedül vagy, zaj hallatszik fentről. A lépcső tetején van egy ajtó, mély levegőt veszel, és kinyitod. A zseblámpa fényénél mozgást látsz az ajtó mögött, egy rongyos ruháét, és olyan érzés jön rád, amilyet már éreztél valamikor ezelőtt. És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Romlott szeme Mindig nyitva És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Csinos szája van Hogy lenyeljen egybe Sikítasz, és bezárod az ajtót, és azt mondod magadnak, hogy  ez csak egy álom volt. Reggel a város felé veszed az irányt, és elmész egy régiségkereskedésbe. A boltban egy furcsa öregember van kóbor szemekkel, és remeg a keze, amikor átadja a régi fadobozt, hallod a csontjait csikorogni. És egyszer csak megtalálod a neved belevésve a homályos ezüstkulcsba. És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Romlott szeme Mindig nyitva És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Csinos szája van Hogy lenyeljen egybe Mikor későn hazaérsz, a baba vár rád, és amikor vacsorázni kezdesz, a baba azt mondja, ő is kér. A baba itt van a házban, és a szobádban, és az ágyadban. A baba a szemedben van, és a karodban, és a fejedben, és őrült vagy. Már késő van, és lemész a lépcsőn, mert nem tudsz aludni, szóval csinálsz egy kis teát, és a baba rosszallóan kérdezi, hogy tényleg szükség van-e ennyi mézre. Eldöntöd, hogy eleged van, és bezárod a babát a fadobozba. Bedobod a dobozt a kandallóba, a zsák nagyvárosi pénzed mellé. A füst megtölti a kis szobát, és nem tehetsz semmit. Túl késő, amikor rájössz, hogy az a valaki a dobozban te vagy. És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Romlott szeme Mindig nyitva És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Csinos szája van Hogy lenyeljen egybe

0 Tovább
«
123

Hülyeség, de nem marhaság

Skizofrénia underground

blogavatar

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Feedek