Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bemutatom a kedvenc kollégámat*

Kedvenc kollégám, akinek könny helyett olaj folyik a szeméből, és mindenhol aranyat, fahájat, mirhát, meg egyéb bibliai marhaságokat érzékel, mostanában felvette azt a szokást, hogy úgy közlekedik, mint egy - már bocsánat a szóért - szarógalamb. Ezt Edit is szóvá tette neki: "Mi van, Gábor, megy a hasad?", amúgy ma ő is elemében volt. Mennyiségek, bolygók, kisebb összegek, nyers tojások, cigaretta, körülbelül ezek foglalják le egész napra a gondolkodását. Néha beköp valami mélyértelműt a boroskóláról, de amúgy legtöbbször csak az érdekli, hogy mikor lesz szünet. Na, meg vonogatja a vállát, és Austin Powers-szerű koreográfiákra táncol a rádióból jövő zenére. Egyszer majdnem halálra röhögtem rajta, amikor a Festőművész urat elnevezte Hangyázó Gábornak, de amúgy többször is, csak már nem jutnak eszembe a poénjai. Különben meg rajtaütésszerűen el szokta kapni őt is a röhögőgörcs, gondolom ilyenkor a bemondásain röhög, mi máson? Mondanom sem kell, hogy ért a madarak nyelvén. * Milyen lehet a többi?

0 Tovább

A családban marad

Edit 2-ről van szó, mindenképpen. A pszichózisom közben csak Majomanyának hívtam magamban, és azon elmélkedtem, hogy drótanya, vagy szőranya, egyébként meg engem választott férjének. Hogy most én vagyok a tizenkettedik, hát istenem. Egyetlen kikötése van, hogy szexről szó sem lehet a férjeivel, mert akkor azonnal elválik. Nem baj, legfeljebb előrébb ugrok a listán. Annyi mindent adott már nekem, legutóbb például egy cigitöltőt, hogy én azt sohasem fogom tudni meghálálni, főleg, ha ilyen ütemben iszom elfele a pénzem. Leszokott a dohányzásról 7 hónap után. Szóval életében összesen ennyit dohányzott. Én meg itthonra már csak töltöm a cigiket, csak a melóba veszek dobozzal. Más. Azért is jó ez a saját domain, mert van saját, beépített látogatószámlálója. 2 nap alatt 70 ip-ről keresték fel az oldalt, ráadásul úgy, hogy a keresők még ki sem mutatják. Nos, lehet, hogy nem mindenki engem olvas, de azért majdnem.

0 Tovább

mindenféle 2

Egyszer meg fogom írni nagyhatású tanulmányomat a másnaposság lelki gyökereiről, és mindenképpen bele fogom valahogy fogalmazni a "cipőstül alvás" kifejezést is. Na, mindegy, Edit 1 ma valami ünneplőfélébe jött, mondtam is, hogy milyen jó lenne, ha munka közben frissítőket, meg gyrostálakat szolgálna fel, mert amúgy sok dolga éppen nincsen velünk, mióta szabadságon van, aki ránk felügyelt eddig, kiderült, hogy Edit 2 nagyszerűen tud felügyelni a mi csoportunkra is (a másik szobából is). Beszéltem az elnökasszonnyal is, és kiderült, hogy ha el tudnám valahogy húzni a tárgyalást a gondnokság alá helyezésemről március 14-ig, amikor előreláthatólag változni fog a jogszabály, sokkal enyhébb "büntetésre" számíthatok, mert akkortól már nem gondnok lesz, hanem valami egyéb segítő, és jóval megengedőbb lesz a törvény. Mindegy, nekem csak ne segítsen senki, mert mindenki ismeri a mondást a pokolról és a jószándékról, már eddig is sokat tett értem a kedves halálipar, köszönöm szépen.

0 Tovább

mindenféle

Apám sok szerencsét kívánt a majdani új domainemhez, és ezáltal az új blogomhoz, és azt mondta, nyugodtan fasisztázhatom tovább. Viszont nem áll szándékomban kiteregetni az újabb családi szennyest (lenne mit), elég nekem azzal foglalkozni, hogy Nyíregyháza mentálhigiénés ügye egy olyan bolgár fasiszta dagadék kezében van, aki nem is tud magyarul, és válogatás nélkül "ajánlja meg Hodászt" a skizofréneknek, van, akit erőszakkal akar elvitetni, pl. engem, de ezt már szerintem mondtam itt egy párszor. Nem baj, hadd rögzüljön. Ma a melóban, na hát, szóval van az az ideggörcs gyerek, akinek minden második, sőt minden első szava hazugság, és ezt nevezi poénnak, és állandóan lecsövel cigivel, és a feleségével jött oda dolgozni, de közben bemacázott egy másikkal, na, szóval az most földhöz baszta a melóban a telóját, mert az első felesége, Böbe állítólag kiforgatja mindenéből, mit ne mondjak, jól teszi, a múltkor miatta vett be egy üvegcse rivotrilt, hát, aki hülye, haljon meg, szerintem. Sajnálom, hogy ilyen elmeroggyantakkal vagyok kénytelen egy levegőt szívni, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Na, hát, szóval ez a gyerek ott balhézott egész nap, titkon azt vártam, hátha felviszik érte az osztályra, de még a "vietnámi picsá"-hoz sem kellett elmennie egy elbeszélgetésre. Nincsen igazság. A vietnámi picsa egyébként a nyíregyházi pszichiátria hivatalos pszichológusa, és szintén olyan távol áll a magyar nyelv rejtelmeitől, mint Makó Jeruzsálemtől. De ezt a Zolikát igazán megkezelgethette volna. A múltkor azt mondtam, hogy valakiket 5 Ft-ért röhögve likvidálnék a mhelyemről; időközben rájöttem, hogy a többség ilyen. D'akujem Staci ma nem méltóztatott a melóban tartózkodni, mert egyéb ügyei elszólították, amúgy egész héten ő fog ránk felügyelni, már előre félek. Félek, hogy összetörik a róla alkotott kép, amit magamban őrizgetek, és már részben össze is tört. Így múlik el a világ dicsősége. Nem baj. Látszik, hogy most már lassan kifelé fogyok a zenékből, mert ilyeneket vagyok kénytelen berakni, egyébként ez a Happy Gang egyetlen értékelhető száma, ez is szerintem egy feldolgozás:

0 Tovább

Zaklatás folyik

Edit 1 és Edit 4 napok óta megállás nélkül zaklatnak valami papírokért, ami állítólag a táppénzhez, meg a fizetéshez kell. De meg kell, hogy mondjam, nem veszem tőlük zokon, ellenkezőleg, legalább valami kis színt visznek az egész napos unalmas varrásomba. Edit 4 is jó nő a maga módján, szintén magyar szakra járt ő is, mint majdnem mindenki a főnökeim közül. Edit 1 még régebben bepróbálkozott nálam azzal a lekoptató szöveggel, hogy ő nem igazán érthet meg engem, mert ő sohasem volt magyaros. Hát, az a helyzet, hogy neki nem is kell. Ő különben mostanában naphosszat nem látható, nem mutatkozik. Jó ez így, jó ez így... Ja, ha már szóba jött a fizetés: kacérkodok a gondolattal, hogy ebből a fizetésemből veszek valami jó kis domaint, meg bérlek egy jó olcsó VPS-t, és átteszem oda az egész kócerájt. Úgyhogy nem kell beleélni magunkat abba, hogy én itt maradok örökre a uhostallon, mert ezt a blogomat már bármikor, mp-ek alatt képes vagyok exportálni, szóval oda pakolom, ahova akarom, a fejem tetejére is akár... :-) Jó lenne ezeket a blogügyeket még a nyári uborkaszezonban lerendezni, "sub rosa", és akkor már nem maradna itt más, mint a vegytiszta Editezés. :-) Különben Edit 2 az, akivel a legjobban meg tudom értetni magam. Amúgy van néhány kollégám, akit képes lennék 5 Ft-ért röhögve likvidálni, ahogy mondani szokás, de ez maradjon egyelőre az én titkom.

0 Tovább

A 4 Edit

Sokszor létfontosságú információk sikkadnak el a blogon, mert hozzászólásba vannak leírva. Nem először csinálok olyat, hogy egy hsz-t átemelek bejegyzésbe, mert méltóak az utókor figyelmére. Ezzel a hozzászólásommal csak a mhelyen uralkodó állapotokat szeretném szemléltetni, voliá: "Editből egészen konkrétan négy van, ebből kettő a releváns (maximum három, ha ide soroljuk Edit 4-et is :-)). Bonyolult. :-) Edit-uralom van, 3 Edit is a főnököm valamilyen értelemben (ezeket egyszer Edit 1 megpróbálta nekem elmagyarázni, de nem sokra jutott vele). Mindegy, az a lényeg, hogy ha valamit el akarsz intézni nálunk, akkor keresel egy Editet, és ő majd eligazít (maximum átirányít egy másik Edithez :-))." Szóval holnap még az is lesz, hogy kezdődik a munka. Bár 4 óra varrást nem igazán neveznék munkának, az csak 4 óra varrás. Akartam volna dolgozni a The Night of the Living Dead, vagy valami hasonló nevű Ravenloft kalandjáték projektemen, de a "pinaügyek" miatt ebből se lett semmi. A grafika azért olyan pocsék, mert saját. :-) A játék O.H.R.RPG.C.E. programmal készül, ha valakinek ez egyáltalán mond valamit. Mondjuk nem hiszem, mert Mo-n szerintem én vagyok az egyetlen, aki még ilyesmivel szenved. Már amikor éppen ráér a pinaügyektől, és nincs éppen elmegyógyintézetben.

0 Tovább

Skizofrénia underground

blogavatar

Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre. Vagyis elvégeztem az újságíró szakot (BA). Ha valaki tud valamilyen jó MA szakról, most szóljon, vagy tartsa magában örökre!

Skizofrének - Nebáncsvirág

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebáncsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Facebook csoport

Szerintem tweetelni menő

Feedek