A pszichiátria dísznek van?

Mert, mondjuk, annak nem egy épületes látvány. Először is szeretném üdvözölni, hogy a kényszerbeszállítás megszűnt, vagy jórészt megszűnt a pszichiátriákon. Viszont ennek lett egy olyan nem kívánatos hozadéka, hogy a mentális betegségben szenvedő emberek nem kapnak megfelelő kezelést. Sajnos jópár olyan esettel találkoztam mostanában, hogy pszichiátriai betegek jónéhány hónapos ámokfutás eredményeképpen jutnak csak el kórházba. Akik már régóta betegek, megtapasztalhatták az évekkel ezeleőtti szisztéma durvaságát és embertelenségét, és most, hogy semmi nem kényszeríti őket kórházi tartózkodásra, inkább elkerülik azt.

Először is, persze dícséretet érdemel a “szakma”, hogy belátták azt, hogy durvasággal nem mennek semmire, nem a 18. században vagyunk a Bastille-ban, és a másik, hogy korunk az információs társadalom kora (mondják), a jogsértések, igazságtalanságok pillanatok alatt kiderülnek, aztán mehetnek Isten hírével, mint például Zacher Gábor, akit nem akarok nagyon bántani, mert tudok egyet és mást a pszichiátriai és addiktológiai osztályokon folyó ügyekről, nem egy eltussolt halálesetnek voltam már tanúja, vagy hallottam róla, mostantól kezdve ezekkel is akkor csínján fognak bánni. Legalább a “darab-darab” elve érvényesüljön.

pszichiátria

Amiről most beszélni szeretnék, nem is a pozitív változások, hanem van egy sarkalatos kérdés a régebbi betegeknél, mégpedig a gyógyszerbeállítás kérdése. A változásokkal együtt elkezdődött ugyanis egy olyan folyamat, ami a gyógyszerbeállítást is szereti “ambulánsan" intézni, ahogy mondják. Az ambulanter járkálást jelent, aki még nem ismern unalomig a kifejezést, hívják úgy is, hogy járóbeteg-ellátás. Végülis, csak ebben az egy pontban találom ma bűnösnek a pszichiátriát, hogy már annyira elharapódzott az ambuláns gyógyszerváltások és gyógyszerbeállítások esete, hogy szót érdemel.

Végülis a maguk részéről igazuk van, kevesebb a felelősség, “nehogy már itt haljon meg nekünk” - gondolhatják, hanem menjen haza vagy valahova, úgy, ahogy az elefántok intézik a meghalást. A kérdés komolyabb, mint gondolnánk. Itt olyan súlyos mellékhatásokkal járó gyógyszerekről van szó, amiket most nem részleteznék, mert már számtalanszor megtettem. Ezeket pedig úgy osztogatják, mint a franciadrazsét. Régebben pont azért igényelt kórházi tartózkodást ezeknek a gyógyszereknek a beállítása, hogy ezeket a mellékhatásokat észleljék, és időben elkerüljék a helytelen gyógyszerezést. Gyanítom egyébként, hogy a szakmai protokoll ezt éppen a mai napig előírná, csak ehelyett a fentebb leírt módszer lett a gyakorlat.

Most nem kezdek végeérhetetlen rinyálásba, hogy hat ki ez az emberek életére, hogyan hatott közvetve (vagy inkább közvetlenül?) az enyémre is, nem kezdek vádaskodásba, hogy ejnye, Doktorká, megint nem volt a helyzet magaslatán, nemhiába utáltam magát olyan rendíthetetlenül annak idején, sikerült megint úgy elcuccolni valakit, ezúttal ambuláns rendelés keretei között, ami visszafordíthatatlan károsodást okozott az illető magatartáseli, viselkedésbeli és életvezetésbeli képességei terén. Ambuláns rendelésen felírni olyan gyógyszereket, min a Seroquel (Ketilept) és a Zyprexa (Parnassan), amik ma nem éppen a legmodernebbnek számítanak, és ráadásul ambulánsan váltogatni őket mindenféle kontroll nélkül? Hát, egy kicsit meredek.

Szóval, a pszichiátria fordított Luciferként működik, aki “az erő része, mely örökké rosszra tör, és jót művel”, mert amikor a pszichiátria túlló a célon, jó irányba, akkor is sikerül rosszat csinálnia. Nem akarok állandóan a pszichiátria ellensúlyaként himbálózni ezen a blogon, de ezt a praxist sajnos nem állhattam meg szó nélkül. Szerintem nem azért kapok én 50 ezret havonta, 4 órában, hogy ilyenekre rávilágítsak, ők meg nemtudommennyit. Vagy igen? Mert mondják meg, ha igen, és akkor csinálom tovább.

0 Tovább

Halál a pszichiátrián 2

Most is abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy egy saját játékról kellene "objektív vélemény"-t írni, ahogy  néhányan mondják. Ez a játékom pedig nem más, mint a várva várt Halál a pszichiátrián 2. Azt mondom, hogy várva várt, de mondhatnám azt is, hogy nemvárva nemvárt, vagy akár azt, hogy váratlan, hogy egyáltalán végül befejeztem. Annyit előrebocsátok, hogy nem remélek tőle gyors eredményt. A játékműfaj, ellentétben a blogbejegyzésekkel, egy lassú műfaj. Az első részért is csak évek múlva akartak beperelni, ettől sem várok hát gyorsabb eredményt. Hónapok is eltelhetnek akár, ameddig megkapom az első anyázást, burkoltan, vagy kevésbé véka alá rejtve.

Bár az ember sosem tudhatja, miből lesz a cserebogár, mi lesz felkapott, mi nem. Mivel visszajelzést szinte alig kapok a "munkásságomra", nehéz ezt megítélni. Velem kapcsolatban általában meg szokták tartani a véleményüket maguknak. Nemrég például bejárta az internetet egy bejegyzés, olvasói levél, vagy hogy mondjam, ami Zacher Gábor osztályáról alkotott eléggé lesújtó véleményt, viszonylag alpári stílusban. Szerintem az írás azért vált ilyen népszerűvé, mert a Facebook népe is hallatta végr a hangját a kérdésben. Az egyszerű kisember, ahogy magukat sokan nevezni szeretik. A levél arról szólt, hogy valakinek az apja Zacher Gábor osztályán méltatlan körülmények között távozott az élők sorából. Hát, persze, más dolog a médiának nyilatkozgatni, és megint más helyt állni a mindennapi munka során.

Ez a téma annyiban kapcsolódott ide, hogy ez a játék is egy addiktológiai osztályról szól, valahol Meseországban, semmiképpen nem Nyíregyházán, és mindennemű egyezés a valósággal a véletlen műve. A névegyezés is. :-) De most komolyan, ez már startból sokkal diszkrétebb, mint az első. Nos, bizonyos értelemben, és ahogy vesszük. Nyilvánvalóan a pszichiátriai (és ezen belül az addiktológiai) ellátórendszer kritikája szeretne lenni. Fel is lehet rajta háborodni akár, azzal a felkiáltással, hogy a játék hazudik, mert nem teljesen dokumentarista, mint az első rész, én ezt így nem mondanám, hanem azt mondom, ha megkérdeznek, mindenről tételesen kifejthetem a véleményem, hogy mit, miről és hogyan írtam, és mi az értelme, de szerintem mindenki jobban jár, ha nem kérdeznek meg, és szóba se hozzák egyáltalán.

Végezetül magáról a játékról néhány szó: Sokkal békésebb, mint az előző rész, nem kell benne lemészárolnunk mindenkit, összesen 2 harc van benne (na, jó, másfél), és 2 befejezése van. A játékidő rutinos játékosoknak várhatóan maximum 10 perc, mint az első rész esetében. Talán valamivel még rövidebb is annál. Nem mondom, hogy rosszabb, más. A miliő mégis hasonló. Egyébként nem igazán tervezek már folytatást, a következő játékom a Batman: Arkham Asylum mintájára a Roboman a Lipótmezőn című akciójáték lesz. Haha, ez csak vicc, de mint minden vicc, félig komoly, és erről a játékról sem várta már senki, hogy elkészül. Természetesen tesztellve van (általam), és nem tudok benne olyan hibáról, ami játszhatatlanná tenné. Úgyhogy csak bátran, kalandra fel!

0 Tovább

csak szólok

Az elkövetkezendő nem tudom mennyi időre pszichiátriára kell mennem gyógyszerváltásra. Nem tudom, meddig leszek ott, Edit 4 azt mondta, hogy vigyázzak, mert bekerülni nagyon könnyű, csak kikerülni nehéz. Edit 2 csak nemes egyszerűséggel megjegyezte, hogy "kállói bolond" leszek, majd kedvesen érdeklődött, hogy fogok-e ott alkoholt fogyasztani. Mondtam, hogy nem hiszem. Remélem, ez most már tényleg az utolsó kórházi tartózkodásom lesz. Már nem is bánom, mert kicsit tele lett a tököm a szakkörrel is, és elkapott valami kisebb őszi depresszió is, bár azon már talán túlvagyok. Valószínűleg ez az egyetlen módja, hogy kivegyem a fennmaradó betegszabadságaimat, felpakoltam könyvtári könyvekkel, egyelőre ennyit tettem az ügy érdekében, majd mobilról tudósítok, ha ugyan történik valami említésre méltó. Már holnap reggel vonulok befele a sárga házba, szerencsére VIP szobába, az valamivel tűrhetőbb. Amúgy olvasni sem a legideálisabb az ilyen hely, egész nap megy a mászkálás, előre tartok a vizitektől, meg a kötelező közös étkezésektől, na meg a rosszabb állapotban lévő betegektől. Brrr! Bár skizofrénként maximum ilyen üdülésekre számíthatok, szerencsére nem kell már a nyíregyházi büdös folyosóra mennem, hanem valamivel kultúráltabb, ha lehet így mondani, körülmények közé. Bár idegesít, hogy nem lehet ambulánsan megoldani a gyógyszerváltást, jelen helyzetben nincs beleszólásom. Na, befejezem, mert csak felidegesítem magam. kallo

0 Tovább

még több csavargás

Ha lehet, egy ideje még többet csavargok, és a citromos sör lelőhelyek körül lebzselek. Egyet kapok minden nap a szüleimtől (mármint gyümölcsös sört), aztán elmászkálok ide-oda (Erzsébet Presszó, Marica), hogy fedezzem belőle a szükségleteimet. Eszembe jut, hogy megkérdeztem egyszer az egyik utcánkban lakó srácot, mire azt válaszolta: "Ilyen jó időben lehet rosszul lenni?"  Akkor is ilyen dög meleg volt, mint most, persze a választ nem bírtam ki röhögés nélkül, pedig akkor se voltam a toppon. Anikó bekerült a pszichiátriára, de még onnan is kikészít, hogy menjek hozzá, vagy ne menjek hozzá, amíg ott van, én rövidre zártam, és kikapcsoltam a telefonomat. Persze mivel a pszichiátrtia területén dolgozok, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megkeres. Pedig már a múlt héten elbúcsúzkodott a szüleimtől, hogy ő többet nem jön hozzánk, mégis hívogat a hülyeségeivel. Nekem kellett bekísérni a pszichiátriára is, hála istennek, hogy felvették, viszonylagos nyugalmam van tőle. Amit az utóbbi időben csinált, teljesen értékelhetetlen, és a pszichés betegségeinek a jele. Sajnos már nem bízok benne, hogy a viselkedését gyógyszeresen lehetne kezelni... de talán a rosszullétei elmúlnak (bár ebben sem nagyon bízok, hátha). Amúgy ne is nekem javuljon meg, csak kívánok neki minden jót, hosszú életet (ezt szokta a búcsúzkodáskor mondani), aztán ha ki van kapcsolva a telefonom, azonnal megjelenik a szakkörben, hogy mennyire szeret...

0 Tovább

nyugtató?

Ma nagy rimánkodások árán szereztem 2 0,5-ös rivotrilt, amit gyümölcsös sörrel leöblítettem. Egyébként Kállóban a nagy játékosok a 0,5-ös rivotrilt "citrompótló"-nak hívták, de hát én igazán nem az elkábulásra megyek rá, nekem kell az a szer/szar a szorongásom legyőzéséhez. Most itthon vagyok, nyugodtan csinálom a dolgom, kábé mint régen, annyi különbséggel, hogy a szorongásom odáig fejlődött, hogy kell már hozzá nyugtató. Szóval, úgy tűnik, kell a tuti nyugi ahhoz, hogy normálisan funkcionáljak, sajnos, vagy nem sajnos. Egyébként általános az a téveszme, hogy a pszichiáter "mindent lát", ez leginkább a skizók körében elterjedt, de nekik amúgy sem kell a szomszédba menni fura gondolatokért. Szóval ránézésre csak annyit tud megállapítani, ha valaki nagyon haluzik (azt is inkább csak a környezet elmondása alapján), hogy mennyire szorong az illető, milyen a belső feszültség, sem a pszichiáter, sem a család nem tudja felmérni, sajnos. Az emberre nincs ráírva sem a skizofrénia, sem a szorongás, sem a szociális fóbia. (Ezek nekem sajnos mind megvannak kisebb-nagyobb intenzitással.) Érdekes, amíg írták nekem, nem szedtem, mert nem volt szükségem rá: lószart sem csináltam. Viszont most, hogy van egy minimális szociális életem, szükségét érzem bizonyos fokú kiegyensúlyozottságnak, amit eddig csak a nyugtató tudott megadni. Nem tudom, nem baj-e, ha leírom, úgy néz ki, ebben is kapok segítséget valakitől, aki olvassa, hogy mi van velem, és gondolom, elnézve az utóbbi idők nyugtatós vergődéseit, vagy annak a hiányában történt vergődéseimet, megszánt, és úgy döntött, segít, köszönet érte. Ha nagy leszek, majd meghálálom, egyébként is csak addig van rá szükségem, ameddig eljutok végre a pszichiáteremhez, és valami nyugtatót felírattatok vele. (Bár mindig kifogom a nyugtató-ellenes orvosokat, míg más orvosok másoknak marékszám írják fel...) Végezetül egy kis történet: amikor találtam itthon xanaxot, és bevettem, olyan kiegyensúlyozottság fogott el, egy "olyan, mint régen" érzés, amit csak ahhoz tudnék hasonlítani, amikor gyerekkoromban felpróbáltam a szüleim szemüvegét, és mindent élesebbnek láttam, megjavította az életminőségemet, ha felvettem titokban. Pontosan ugyanez a helyzet a nyugtatókkal is, nincs mászkálhatnékom, ihatnékom, tudok koncentrálni, etc. Az évek során észrevétlenül annyira maga alá gyűrt a szorongás, és olyan alattomosan, hogy jóformán észre sem vettem. És hogy mikor kezdődött? Igazán durván a betegségemkor, de időszakosan jelentkezett 1-1 nagyobb buli után is (de az még helyre állt magától, és nem állandósult.) Egyébként még annyit az egészhez, hogy vicc, hogy egyeseknek írják fel nyakra-főre, akinek meg igazán szüksége lenne rá, évekig kezeletlen marad. Nemtörődömségből, félrekezelésből, a problémák szőnyeg alá söpréséből fakad, és fakadhat ez. Mára ennyit, majd ha szedem rendszeresen, beszámolok...

0 Tovább

csavargás!

El vagyok maradva a dolgaimmal, mert állandóan csavargok. Otthon nehezemre esik bármibe is belekezdeni, állandóan mászkálnék inkább. A Joomla!-kézikönyvet se nagyon olvasgattam, viszont a melóban ma is honlapot szerkesztettem, ahhoz képest elég jól ment. Egy csomó mindent html-ben kellett megoldani, mert a Joomla! szerkesztője hm... hagy némi kívánnivalót maga után, de ilyen szempontból a WordPress sem tökéletes. Visszatérve a csavargásaimra: csak mászkálok a városban, néha megiszok egy 4%-os sört, vagy csak 2%-osat (gyümölcsöset) veszek a boltban, és ezeket kortyolgatom. Néha befigyel valami kaja is, amúgy a cél csak maga a csavargás, de mintha égetné a zsebemet a pénz, állandóan megkívánok valamit közben. A sör hol több, hol kevesebb, hangulatfüggő. A rövidről már teljesen lemondtam, nem nekem való az. Valaki a blogomon erre keresett rá: "roboman+miért+pálinkázik+minden+nap", hát el kell mondanom, hogy sosem bírtam igazán, és inkább csak "végszügség esetén". Talán, ha nyugtatót szednék, nem lenne ez a menési késztetésem, a nyugtatót egyébként is mindenkinek nyakra-főre felírják, az úgymond egészségeseknek is, miért pont nekem nem lehet? Még egy hónap van hátra, amíg eljutok a pszichiátriára (a pszichiáter csak 3 havonta kíván látni, talán mert nem virítom a lóvét), addig még ki kell bírni valahogy. Most már tényleg erőt veszek magamon, és kérek tőle valamit. (Egyébként anyám xanaxát bekapkodva jutottam a végső elhatározásra; jelentősen javított a közérzetemen, de időközben sajnos elfogyott/eldugta.) Olvastam amúgy a menési késztetésről mint a skizó gyógyszerek mellékhatásáról, de nincsenek illúzióim, ez már ekem megmarad, esetleg mérsékelni lehet nyugtatókkal, vagy akármivel, nemtom.

0 Tovább

depresszió és szorongás

Magamon kívül kevés depressziósabb embert ismerek, holott általában már nem szerepel a diagnózisomban már a skizofrénia utáni depresszió sem. Nem mondom, hogy nem találkoztam nálam depisebbel a pszichiátrián, de kint a való életben nem nagyon. A szakkörben például olyan bájcsevelyeket vágnak le az úgynevezett depressziósok, hogy öröm hallgatni. Én nem mondom, hogy nem betegek, vagy nem voltak azok. Ráadásul úgy fel vannak szerelve nyugtatóval mind a depressziósok, mind a skizofrének, hogy úgy kapkodják be, mint a cukorkát. Valamilyen különös oknál fogva én vagyok az egyedüli, aki évek óta már semmilyen nyugtatót nem szed. Pedig a skizó már önmagában elég szorongást vált ki. Mit tehetnék? Bebaszok egy sört. Vagy kettőt. Vagy hármat. A múltkor olyan szorongás jött rám, hogy már délben leléptem a szakkörből inni. Ez eddig szerencsére csak egyszer fordult elő. Éppen volt bedolgozva órám, amit kivehettem. A legnagyobb szopás, hogy az egyetem 4. évfolyamáról egyenesen a különféle szakkörökbe kerültem, esélyem sem volt normális életre. De nem panaszkodok tovább, szóval ezek vannak. Most jól jönne egy xanax, de csak málnás sör van.

0 Tovább

különös szilveszter

Először is úgy volt megbeszélve, hogy Anikó nálunk alszik szilveszterkor. Aztán jött a telefon, hogy inkább én menjek el jozzá Örökösföldre. Mikor odaértem, azzal fogadott, hogy "hagyjuk egymást békén", elvette, amit hoztam, meg a telefont is, amit kölcsönbe adott, azzal visszament a lakásba. Én meg lementem a Délibábba egy csomó lecsúszott alkesz közé, utána meg a Pálmába, ott ha lehet még borzasztóbb volt a szellemi színvonal. Szóval a szilveszter egy részét elivott eszűek, meg súlyosan értelmi fogyatékosok között töltöttem, úgy látszik, ilyenkor már csak ezek kocsmáznak. Persze egy kicsit berúgtam, amikor hazaértem, egyből ledőltem, majd folytattam a Szovjetszkoje pezsgővel, amit reggel vettem, azt is sikerült meginni. Közben Anikó felhívott az anyám telefonján, és úgy beszélt, mintha semmi sem történt volna, sőt elsején (ma) el akart jönni hozzánk, de nekem már semmi hangulatom nem volt hozzá ezek után. Egyetlen pozitívum, hogy írt a főnököm, hogy lesz munka jövőre is. Én pedig rájöttem, hogy nem bírom már az italt, jövőre 1-2 sörnél tényleg nem fogok már többet inni. A szünet eddig viszonlag aktívan telt, végigjátszottam egy csomó játékot, és olvastam is: Benedek István Aranyketrec című könyvét, alcím: Egy elmeosztály élete. Egy munkaterápiás elmeosztály igazgatója írja le benne a tapasztalatait a munkaterápia bevezetéséről Magyarországon. Kissé unalmas volt nekem, nem is tudom, mire számítottam, kiemelkedőek voltak a skizofrén költőkről szóló leírások, ezek voltak a leghangulatosabb részek, ezek versei is olvashatók benne. Mindenesetre a maga nemében egyedülálló könyv, folyton hangoztatja, hogy szeretni kell a betegeket, és nem szabad velük durván bánni. Véleményem szerint ez a szemlélet sem vert tartósan gyökeret a hazai pszichiátriában, mint ahogy a munkaterápia sem. Bár mondjuk ez egy kicsit elgondolkodtató: nem tudom, hányan végegznének ma ingyen munkát egy ilyen intézetben, akár terápiás céllal is, én mondjuk nem hiszem, és még sokan nem. Bár a könyv a szocializmus korában íródott, az 50-es években, 56-tal bezárólag, akkor talán még más volt a munkához való hozzáálás, vagy mit tudom én. Azért is megérte elolvasni, mert valószínűleg nem készül hasonló könyvet írni sem Kancsev Alexander, sem Pollák Csaba, így meg leszek fosztva ettől az élménytől, és kénytelen leszek beérni ennyivel.

0 Tovább

anhedónia

Megkezdtem 2 hetes szabadságom (valójában büntetésem) letöltését. A főnök(asszony) azt mondta, hogy törvény kötelezi rá, hogy kiadjon egyben 10 napot, na, én kíváncsi lennék arra a törvényre. Van valaki, aki tud ilyenről? Valójában mindegy is most, hogy itthon vagyok, vagy a szakkörben, de ez a szabadságolás szerintem elvágta annak az útját, hogy szeptemberben tanulhassak. 3 db szabadságom van, amivel én rendelkezek, a többit beosztják helyettem. Túl sok túl okos banya lett már itt hirtelen a szakkörben, sokan vannak, akik jobban tudnak mindent másoknál, kicsit idegesítő már a légkör. Többen panaszkodnak. Újabb szerződésünk december 31-ig szól, megmondom őszintén, nem verem földhöz a seggem örömömben. Szóval akkor választhatok: tanulás, vagy munka, én meg húzom tovább az igát, és kussolok. De most beszéljünk erről a 2 hét nihilről: igazán nem tudok magammal mit kezdeni, kínomban már arra gondoltam, lefordítom a játékomat, a Halál a pszichiátrián-t angolra, csak hogy teljen az idő. Rám mostanában az örömtelenség (anhedónia), extrém befelé fordulás, és szótlanság a jellemző. Nem tudom, mi okozza, a gyógyszerek, vagy maga a skizofrénia, vagy ez az egész meghurcolás, amit velem csináltak gyámság alá helyezés címén (igen, kissé szarul esett/esik, és megvisel). Legnyomasztóbb a kilátástalanság: van ez a le%-olás, meg mellé a rehab. munka, és nem látszik esély, hogy valaha is kitörhetek ebből, ez látszik a maximumnak, amit valaha is elérhetek az életben. Ha annyi eszem lenne, mint pl. Edit 3-nak, nem lenne semmi gondom, lefoglalna a tévé, meg a lecsó, meg a félig kilyukasztott szűzhártyám. Csakhogy nekem igényem lenne a fejlődésre, meg Maslow-piramis, meg egyebek. Különben a szakkörben nekem gyanús, hogy gyakran egy kalap alá vesznek Edit 3-mal, és nem is feltételezik, hogy nekem igényem lenne valamit tanulni, de az ne az újabb kosárfonási technika legyen, meg agyagozás, meg a többi szerencsétlenség. Morale: very low (*) Magyarul a hangulatom a béka segge alatt van. Régóta ez a legszarabb nyaram. Megrekedtem egy szinten (minden téren), és nem is látszik esély ebből kijönni. Tudom, sokan vannak így, és nem rinyálnak, de nekem ez nem élet. És szerintem ezt nem valamiféle pesszimizmus mondatja velem, nagyon is reálisan látom a helyzetemet. Elértem a maximumot az adott körülmények között. És erre nagyon szar hirtelen rádöbbeni. Más vélemény?

0 Tovább

a gyámhivatalban...

...egy kis hülye picsa fogadott, és teljesen úgy viselkedett, mintha gyámság alatt lenni a lehető legjobb móka lenne a világon. Kijelölték a gyámomat, majd azt mondták, hogy a fizetésem 50%-át is odaadják majd neki, ellentétben azzal, amit a bírónő mondott, hogy megtarthatom. A szüleim (őket is beidézték) panaszkodtak egy kicsit, de megmondom őszintén, engem már nem érdekel, már rájöttem, hogy minden hivatalos helyen ezt csinálják, szerintük így van jól. Én nem nagyon válaszoltam a kis picsának, maximum fél szavakban, de ez nem törte le a lelkesedését a munkája iránt. Végig jó hangulatban volt, biztosan tegnap megcsinálta a "párja", akiről említést tett. Mindenki csodálkozik, hogy csak 2 évre gyámolítottak le, egyesek szerint ez arra van, hogy én időközben bármit is bebizonyítsak, csak hogy én már nem akarok senkinek semmit sem bizonyítani, és szarok az egészre. Az életem, úgy, ahogy van, szar, ők baszták el, és mint már mondtam, én már nem akarok senkinek bizonyítani semmit. Téma lezárva. Tegyenek gyámság alá, dugjanak be a pszichiátriára 100x, hidegen hagy, nekem már tökmindegy. Amit akartam az élettől, nem érhettem el miattuk, taposgáljanak még rajtam, kezeljenek idiótaként, ha ez valakit is boldoggá tesz, én magasról teszek az egészre. A legtöbb, amit megtehetek magamért, hogy eljárok csavarogni, közben kólázok, meg kv-zok. Ennyi a véleményem röviden a társadalomról, ami kirekesztett magából. Elvagyok egyedül is.

0 Tovább

GONDnokság

Múlt héten kimondták a gondnokságot. Mármint rám. Érdekes módon az egyik kollégámat, aki rendszeresen a sürgősségin köt ki rivotril túladagolás miatt, a bizottság szerint közveszélyes, és otthonban lenne a helye, ugyanez a szakértő egy cseppet sem találta gondnokságra szorulónak. Én már beletörődtem, de ha lehet, biztos, hogy másik szakértőt fogok kérni a felülvizsgálatnál. És miért ne lehetne? A bírónő valami olyasmit mondott, hogy a fizetésemet megtarthatom, a nyugdíjamat a szüleim veszik fel, szóval lényegében semmi sem fog változni. Mellesleg tök mindegy, mit mond ki a bíróság szerintem, ebbe nem igazán lehet erőszakkal beleszólni. A leszázalékolási bizottságtól még várom a papírt, az is megtörténhet, hogy visszaveszik a pénzem, és elvesztem a munkámat, amivel, megmondom őszintén, nem vagyok maximálisan elégedett. Amúgy nem nagyon izgat az egész, se a gondnokság, se a munkahely, csak a pénzemet ne vegyék le (amire azért a legnagyobb az esély).

0 Tovább

bazdmeg, pupi, ez csapda!

Voltam felülvizsgálaton. Már mindenki úgy tekint rám, hogy le van vajazva a gondnokság, szóval én jóformán nem is beszéltem, csak apám. Persze mindenhol a kispolgári értékrend érvényesült, ezzel a gondnokság-dologgal teljes az összekacsintás a szüleim és az állam között, hogy engem fél-állati sorba tudjanak taszítani. Nem azt mondom, hogy jó az, amit csinálok, de nem kéne karhatalommal fellépni. Bazd meg, ez olyan, mint egy negatív utópia, hogyha valaki egy kicsit is eltévelyedik a kijelölt úttól, akkor jön az állam bácsi. Úgy éltem meg a betegségemet, mint egy világháborút, kábé + az azt követő lágert, és most jön a karhatalom, és minden önrendelkezési jogot elvesz tőlem. Én már nem is vagyok fontos, körülbelül  egy kisállat szintjére degradáltak jogilag (bár még nincs meg a gyámság, de már mindenki abba van). Annyira szánalmas, hogy a szüleim állami segítséggel szeretnék megoldani a viselkedésbeli különcségeimet, az állam meg kész ehhez asszisztálni. Az egész megalázó procedúrán azért mentem keresztül ilyen halál nyugodtan, mert remélem, hogy ezáltal több pénzt kapok, vagy legalábbis megtarthatom az eddigit. Én nem azért vagyok deviáns, mert beteg vagyok, én mindig is deviáns voltam, és az is maradok. Uff!

0 Tovább

A pszichiáterek tudják a szakmájukat

Ma reggel találkoztam Kancsallal, ahogy a szokásos kis keddi rendelésére ment. Elég szarul nézett ki (bár mikor nézett ki jól?), és köszönés helyett csak valami vadállati morgásra emlékeztető hörgésféle tört elő a torkából. Gondolom, azóta már elért hozzá is a blogom szeretetcsomagjának a híre, nem tudom, hányan találnak rá a nevét keresve, de felteszem, hogy sokan. Tipikus esete annak, amikor a fagyi visszanyal, nem igaz? Úgy gondolom, a legtöbb pszichiáternek az a kellemes, ha elvannak a sunnyogóban, és nem igazán van róluk sehol adat, vagy feljegyzés, éppen a kifogásolható, nem egyszer szadisztikus módszereik miatt, amiket történetesen éppen a skizofréneken alkalmaznak előszeretettel. Emlékszem, mennyire felizgatta annak idején a lehetőség, hogy a kettőnk kis nézeteltérése kint figyel az Origón, de azóta joggal gondolhatta, hogy a kis afférunk feledésbe ment. De legnagyobb bánatunkra léteznek internetes keresők is, és mivel ezévtől a Google már a barátom, kis történetünk azóta is előkelő helyen szerepel a találati listákban. Nem vagyok bosszúálló, vagy valami, én erről neki annyit mondtam, hogy a skizofréneken szeretnék segíteni, ami azóta annyit változott, hogy nem annyira a skizofréneknek szeretnék segíteni, hanem inkább a pszichiátriának ártani. És hogy ehhez nekem pont ő van kéznél, komolyan mondom, néha már egy kicsit sajnálom is. Na, jó, pont annyira, mint amennyire ő sajnált engem annak idején, sőt miatta vesznek 2 évre gyámság alá, szóval annyira azért nem hat meg, csak nekem vannak azért emberi érzéseim, ellentétben vele. Ha annyira érdekelne a téma, írosgathatnék még 1-2 pszichiáterről, hallani ezt-azt, és ez az a szakma, aminek a jelmondata lehetne, hogy "tévedni emberi (pszichiáteri) dolog", 1-2 (száz) tönkre kúrt élet igazán belefér egy pszichiáteri praxisba, persze náluk ez amolyan "katona dolog". A legnagyobb szenzáció számba megy, ha valakinek "eltalálják a gyógyszerét", ez körülbelül olyan gyakorisággal történik meg, mint a céllövöldében, ha nyer valaki valamit, csak tessék, csak tessék, kérem a következőt, az egésznek van valami cirkuszi mutatvány jellege, csak ameddig a cirkuszban hibázni végzetes lehet, bizonyos esetekben itt is az, de ebbe a szép szakmába még ez is bőven belefér. "A pszichiáterek tudják a szakmájukat."

0 Tovább

2. tárgyalás

A második tárgyalásom a gondnokság alá helyezésem ügyében valószínűleg az előre legyártott séma szerint zajlott, az ügyvédnő teljes érdektelenségről, az igazságügyi szakértő pedig rosszindulatról tett tanúbizonyságot, úgy éreztem, egyedül a bírónő szimpatizált valamennyire velem, annak ellenére, hogy gondnokság alá fognak helyezni áprilistól. A "szakértő" (Kancsev haverja) szerint "meglassult" voltam, kifogásolta, hogy azt mondtam egy kérdésre, hogy "nem tudom", szerinte ezek a betegség tünetei, és erre alapozta, hogy továbbra is fenntartja a véleményét. Az ügyvédnő egy szót sem szólt az egész tárgyalás alatt, magánügyben elhagyta a tárgyalást, sőt, a következőn nem is kíván jelen lenni. Ahogy a vád képviseletében sem jelent meg senki, és szerintem ezután sem fog. Az ügyvédnő is, és az orvosszakértő is inkább csak a saját díjazása ügyében szólalt fel, láthatólag ez érdekelte őket a legjobban. Egyetlen használható tanácsot a bírónő adott, hogy én is kezdeményezhetem a gondnokság alá helyezés felülbírálatát. Kezdeményezni is fogom, egy másik szakértő bevonása mellett, aki azt, hogy "nem tudom", nem tekinti a skizofrénia tünetének, és nem mossa össze egy alaptulajdonságomat (ti. azt, hogy lassú vagyok) a betegség tünetével. Amúgy egész nap szarul éreztem magam, kissé megviselt a tárgyalás is, most nem szeretnék erről többet írni. :-( Még annyit, hogy április 16.-án lesz a következő tárgyalás, ahol már szerintem csak meg fogják állapítani a gondnokság alá helyezést. Lassan 7 óra, és 2 rubophen, meg 1 algoflex után nagy nehezen kezd elmúlni a fejfájásos-rosszullétes érzésem. Mindenki a saját javadalmazásával törődött, nekem meg még az sem jutott eszembe, hogy igazolást kérjek a mai napról, úgyhogy szabadságot kell kivennem. Mindenesetre annyit sikerült elérnem, hogy az új PTk szerint fognak gondnokság alá helyezni, ami, azt mondják, nekem kedvezőbb lesz, csak nem nagyon tudom, ez miben áll. Egyébként valószínű, hogy nekem kell szorgalmaznom majd a gondnokság megszüntetését, és egy olyan szakértőt kérni, aki nem egy rosszindulatú seggfej (amennyiben létezik egyáltalán ilyen). Összességében ez egy nagyon szar nap volt.

0 Tovább

Bolond Andi-flash

Láttam ma Bolond Andit Nagykállóban. Teljesen normális volt. Már egyáltalán nem bolond. Nem hittem, hogy még viszont látom valaha az életben. Mikor Kállóban "feküdtem" 7 hétig, ő már hónapok óta bent volt, és még akkor is maradt, miután engem kiengedtek. Az idő nagy részét a "figyelő"-ben töltötte, fél napra kiengedték néha, de csinált valami bolondságot, és megint "bevágták a figyelőbe" (idézet tőle). Mindenki azt mondta, hogy már sose lesz normális, és elviszik Kállósemjénbe. Ehhez képest egyedül volt, kísérő nélkül, kiöltözve, egy csomó ékszerrel a kezén. A szeméből eltűnt az őrület. Én nem is tudtam máshogy elképzelni, csak köntösben, csillogó szemmel, folyamatosan félrebeszélve. Először úgy néztem rá, mintha kísértetet látnék. Számomra már szimbólummá vált, a pszichiátriai erőszak áldozatának szimbólumává, és most ott ült, mintha nem is lett volna őrült egy fél évig egyfolytában, vagy még tovább. Már 40 fele járhat, de még mindig úgy néz ki, mint régen, leszámítva azt, hogy már nem bolond. Most is körülbelül ugyanolyan szakállam van, mint régen, Kállóban, egy pillanatra mintha felismert volna, de nemsokára szólították, hamar végzett, aztán el is húzott. Úgy látszik, semmi sem tart örökké, a bolondság sem.

0 Tovább

readme.txt - kommentár nélkül

readme
0 Tovább

egy elbaszott nap

Mára szabadságot vettem ki, de be kellett vinni egy pár papírt a szakkörbe, szóval a délelőttöm ezzel telt el, a délutánom meg azzal, hogy fél egytől három utánig várjak a pszichiáterre, mert 12 mentővel érkezett beteg jött egymás után. Amúgy a nő nem is sejti, hogy ki vagyok, ami nem csoda, mert nagyon sok betege van, a szemben lévő depressziós képű pszichiáter meg egész nap unatkozik. Mondtam neki, hogy a pszichotikus egyesületben dolgozok, mire azt mondta, hogy biztos jó tanácsokat szoktam adni, persze fogalma sincs, mi az az egyesület, megmondtam neki, hogy kézművesként dolgozok ott, azt mondta, hogy az is jó. Persze, hogy jó. Anikóval már nem is tudtam találkozni, de telefonon azzal nyúzott, hogy mondjam meg a szüleimnek, hogy megvettem neki azt az aranyozott ezüstgyűrűt, és ezzel szerinte még jobban eljegyeztem. Úgy látszik, ez az eljegyzés nálunk fokozatosan történik. Még örülhetek is, hogy megúsztam aranyozott ezüstgyűrűvel, eddig mindig az aranygyűrűvel jött. Persze mindenkinek úgy mesélte, hogy azért csábítottam el a Korzóba, hogy gyűrűt vehessek neki, pedig egész máshogy történt, és eredetileg eszem ágában sem volt gyűrűt venni, ő rángatott be a boltba.

0 Tovább

viszlát, diákhitel

Apám utánanézett, és mivel nem vagyok rehabilitálható, kiderült, hogy lehet, hogy elengedik az összes diákhitel-tartozásomat (kb. 1,3 millió Ft). Mondjuk eddig sem igazán foglalkoztam vele, de 6000 Ft-ot kellett fizetni havonta, és a tartozás csak nőtt. Végül is ez a legkevesebb kártérítés, amit a kontár pszichiátriai beavatkozások miatt megérdemlek, amit a bolgár seggfej és barátai végeztek rajtam, és végeznek mind a mai napig (mivelhogy a gondnokság alá helyezésem még mindig folyamatban van, köszönhetően a bolgár seggfej másik hájas fasiszta puszipajtásának, az igazságügyi orvosszakértőnek). Anikó ma egész jól viselte magát, ha erőt vesz magán, azért tud viselkedni is. Voltak itthon is kisebb balhék, az egyik pénzügyi természetű, a családom úgynevezett takarékosságáról csak egy vicc jut eszembe, amikor haldoklik a zsidó, és magához kéreti a fiát, és azt mondja neki: "Fiam, én most meghalok, ezért eladom neked az órámat." Ennyi a vicc, egyszer egy csaj éjjel egy órakor felébresztett telefonon, hogy ezt elmesélje, úgy látszik volt értelme.

0 Tovább

mégsem történt csoda

Reggel kértem Anikótól, hogy mutassa meg az ambuláns lapját, mert nem egészen hittem el, hogy hangulatjavítót írtak fel a skizofrén gyógyszere helyett mint állították. Aztán láttam, hogy a szedett gyógyszerei között ott díszeleg az INVEGA felirat, akkor már tudtam, hogy ezek skizó gyógyszert soha az életben nem fognak leállítani. Persze az is csak az ő szakértelmüket dícséri, hogy Anikónak soha nem volt még pszichotikus epizódja, gondolom ez csak azért fordulhatott elő, mert ők "megelőzték". A gondozója azt mondta, hogy milyen jó, hogy "még időben elkapták" a bajt, hát így is lehet fogalmazni (mit kaptak el? kik?), viszont ha a szülei később érnek haza, talán nem is lett volna mit "elkapniuk", mivel belehal a skizó gyógyszerükbe. Nagy büszkén írják az ambuláns lapon, hogy "beépítették" az invegát. Nem is tudom, hogy fordulhatott meg egy percig is a fejemben, hogy ezek leállítanak egy skizofrén gyógyszert. Hallani ilyenekről, de ezek hazudoznak, hogy majd egy év múlva, majd két év múlva csökkentik, vagy leállítják (miért pont két év múlva?). A nyíregyházi pszichiátrián gyakorlat, hogy az ember pofájába hazudnak.

0 Tovább

pszichiátria és világfájdalom

Nem volt bent a kezelőorvosom, és az a világfájdalmas képű pszichiáter látta el a betegeket, aki a szomszéd szobában szokott rendelni. Nem gondoltam, hogy most aztán valami jót fogunk dumcsizni, vagy összeismerkedünk, vagy ilyesmi, de erre még én sem számítottam. Egy szót sem szólt hozzám, nem köszönt sem akkor, amikor bementem, sem pedig akkor, amikor kijöttem. Az asszisztensnő kérdezett annyit, hogy minden rendben, igennel feleltem, és ennyi volt a kontroll. A pszichiáter szemmel láthatóan most az átlagosnál is jobban maga alatt volt, szerintem csakis ez lehetett az oka, és nem gondolom, hogy a mamája és a papája nem tanította meg köszönni. Az is lehet, mondjuk, hogy végig verték gyerekkorában, és még napjainkban is családi erőszak áldozata, sok mindent hall az ember mostanában. Egyébként csak akkor látom valamennyire felvillanyozódva, amikor látja, hogy nincs nála beteg, ilyenkor ki szokott osonni cigizni. Különben meglepően kevesen járnak hozzá, és általában egy perc alatt végeznek is. Szerintem karthauzi szerzetesnek kellett volna mennie, úgy tudom, azok nem beszélnek, lehet, hogy azóta is azért depressziós, mert rossz szakmát választott. Szóval Nagykállóban is vannak azért érdekes emberek.

0 Tovább

csoda történt

Anikó egy csapásra kigyógyult a skizofréniából, legalábbis erre enged következtetni, hogy már egy hete nem kapott skizó gyógyszert. 5-6 éve kezelik skizofréniával, egyetlen hanghallás miatt, mikor egyszer annyit hallott, "ne tedd meg", és ő azt gondolta, hogy isten szól hozzá, azóta skizofrénként van számon tartva. Ez a csodálatos gyógyulás érdekes módon azután következett be nála, hogy majdnem kinyírta a "gyógyszere". A skizofréniát persze Kancsev állapította meg nála, ki más, majd átadta másnak, aki azóta is szorgalmasan írta fel neki a gyógyszert. 6 év telt el, mire rájöttek, amit már évek óta pofázok, hogy eléggé félre van gyógyszerezve. Ez egy eléggé súlyos félreértelmezése volt annak a közhelynek, hogy "ha isten szól hozzád, skizofrén vagy". Megszámolni sem lehet a panaszait, amit a Zyprexa/Parnassan mellékhatásai okoztak nála, leggyakrabban szédülés, légszomj, remegés, halálfélelem, egyéb fájdalmak, ez ment nála éveken át, aztán most meg hirtelen kiderült, hogy felesleges volt az egész, mert mégse skizofrén. Csak arra leszek most már kíváncsi, mi lesz ezek után a diagnózisa, mert hogy a pszichiátriáról nem fogják anélkül elengedni, az is biztos. Ex-skizofrén, vagy mi?

0 Tovább

Kancsev hazudik

Már megint. Tegnap Anikónak azt hazudta (kétszer is), hogy ma hazaengedi, persze, hogy nem lett belőle semmi. Aztán miután meglátott minket együtt, egyszerűen elkezdett fütyörészni. Mint egy igazi köcsög pszichiáter. Annak idején nekem azt hazudta, hogy hazaenged, aztán kiderült, hogy el akart vitetni egy skizó lágerbe, Hodászra. Meg is van valahol a bejegyzés róla, nem érdekes. Most meg azt hazudta, hogy hazaengedi, nem értem, mi öröme származik az ilyesmiből. Nem baj, vettem neki egy ezüst láncot szívecskés medállal, Kancsev-hazenemengedési, és eljegyzés-elhalasztási díjként. Valószínűleg nagy a kereslet az ezüstláncra szívecskés medállal, mert tele volt vele a bolt. Magamnak meg vettem egy könyvet, Michael Foucault: A bolondság története. Sajnos (még) nem vettem meg Charles Bukowski Posta című könyvét, és William Burroughs egy regényét, ami szintén megvolt a boltban. Van egy olyan érzésem, hogy egyik sem középiskolai tananyag, odáig még nem jutottam el, majd ha meglesz a tabletem, akkor belevetem magam a "klasszikus auktorok tanulmányozásába". Nincs más választásom. Amikor jöttem hazafele, megigazítottam az alsónadrágomat, ami a Bánki előtt kisebb csődületet generált, mivel az egyik kis picsa elkezdett sipítozni, hogy "megvakarta a pöcsét, megvakarta a pöcsét!", apádnak kellett volna megvakarni a pöcsét, ahelyett, hogy megcsinált téged, mi van, ilyesmi nincs az Éjjel-nappal Budapestben? Visszakanyarodva Kancsal témájára, egy ilyen hazugság nem is tűnik olyan nagy dolognak, de aki volt már pszichiátrián, pontosan tudja, mekkora kibaszás, csak azért volt ilyen fontos most leírni.

0 Tovább

egyéni szoc problémák

Kissé bűntudatom volt, hogy ma olyan hamar eljöttem a pszichiátriáról. De sajnos nem bírok ott lenni még látogatóként sem, Anikót meg még mindig nem engedik le. Egész jól tűri a bezártságot, én már meghülyültem volna. Az adta meg a végső lökést a fél óra utáni pánikszerű menekülésre, hogy meghallottam annak a buzi Kancsalnak a hangját. Nagyon nem bírom a fickót, érthető okokból. Úgy hallottam egyébként a rádióban egyszer, hogy Bulgáriában a szélsőjobb és a szélsőbal kormányoz együtt, tényleg igazi balkáni állapotok uralkodhatnak. Sajnos (vagy inkább szerencsére) mostanában keveset hallani róluk. El bírom képzelni, hogy ott a pszichiátriákon bevett szokás deportálni az embereket. A mai napra is megvolt a piti kis örömöm: találtam Club cigarettahüvelyt 200 Ft-ért. Pontosan 1 Ft-ba kerül 1 db hüvely. Mondjuk annyit is ér. Kivéve, amikor nincs, mert akkor b*szhatom a dohányomat. Én asszem még tudnék is spórolni, csak Anikó nem tud. Sokszor még a pénzt sem tudja megszámolni, hát így biztosan nem is lehet. Viszont ezt a nagy pénzkéregetést nem otthonról tanulta, mint ahogy korábban sejtettem, hanem saját maga fejlesztette ki. Az anyja haragszik mindenért, amit kap, de ő csak megtalálja az utat, hogy kikövetelje magának. Azt gondoltam, majd jól spórolok valamennyit, hogy a kórházban van, hát eddig éppenséggel nem sikerült. Nemsokára kapok egy tabletet, és akkor majd valószínűleg belekezdhetek  a nagy olvasási projektembe, valójában lassan el lehetne kezdeni a felkészülést a magyar érettségire, és úgy látszik, ehhez a tablet elengedhetetlenül szükséges. :-) A pénzt összeszedni a magyarra Anikó nélkül nevetségesen egyszerű lenne, így viszont lehetetlennek tűnik... Mindegy, majd csak lesz valahogy...

0 Tovább

az öreg hölgy látogatása

Ami a pszichiátriával kapcsolatban mostanában felmerül bennem, az a szégyen, de nem a betegségem miatt, hanem azért, mert én ilyen emberekkel kapcsolatban állok, vagy álltam. Igaz, hogy nem egészen önszántamból. Fel sem merül bennem, hogy ezek az emberek egyáltalán valaha is jót akartak bárkinek. Amit jelenleg csinálnak, az, hogy nem kevés pénzért megmérgezik őket, és cserébe elvárják, hogy istenként tiszteljék őket. Azt hiszem a munkahelyen egyedül én vagyok, aki nem esik hasra tőlük, hogy így főorvosnő, úgy főorvosnő, úgy látszik ezzel a betegségcsoporttal együtt jár bizonyos gerinctelen szolgalelkűség is. Még mindig emberfeletti lényként tisztelik azt a főorvosnőt, aki szerdánként eljön előadásokat tartani a nagy semmiről, és megpróbálnak mindenféle módon benyalni a pszichiátriának, ami tönkre tette az életüket. A maximum, amit megtehetek magamért, hogy nem megyek el ezekre az "előadások"-ra, amúgy meg az egész témáról hallgatok, mint a sír, havi 41e-ért négy órában még az is hozzátartozik a munkakörömhöz, hogy ezzel kapcsolatban befogom a pofám. Amúgy se nagyon beszélek, elvégzem az alibi munkám, és nem igazán szólok senkihez. Ha valaki érdeklődne, annyit mondanék neki, hogy "nekem ilyen a betegségem", amúgy nem ilyen, de ezt is a pszichiátrián tanultam, hogy ezt bármire lehet mondani. Amúgy szokás még meghívni a másik, macskás öreg hölgyet is, a különféle rendezvényekre, meg a vietnámi picsát is, aki még mindig nem tud magyarul, és pszichológus. Az egyesület alapelve, hogy jó mélyen benyalni mindenkinek, aki "szakember", de hát a pszichiáterek és a páciensek között már régóta jól működik ez a fajta kapcsolat, és nagy hagyománya van ennek a szervilizmusnak. Az egyesület annyiban védte meg az érdekeimet, amikor bajban voltam, hogy elláttak mindenféle haszontalan jótanáccsal, és nem rúgtak ki a munkahelyemről, amíg a pszichiátrián voltam.

0 Tovább

a gyógyulás útja

Megint Anikó vs. Editkéset álmodtam. Ez egy fokkal jobb, mintha a volt barátnőmről álmodnék. Úgy látszik, az álmaim enyhe fáziskéséssel követik a valóságot. Aki még nem tudná, Editke a szoc munkásom, akinek zavarodott elmével szerelmet vallottam. Mostanában már nem annyit beszélünk, általában az alfelét látom, ahogy a nadrágja kihangsúlyozza. Már nagyon jól ismerem. Más. Szerintem Anikónak kár volt bemenni a pszichiátrára, most 6-8 gyógyszert szedetnek vele, és megemelték a gyógyszeradagját, ahelyett, hogy lecserélték volna. Vagy talán elvették volna. Mondjuk ezt én sem gondolom komolyan. Komolyan mondom, már tudok annyit a pszichiátriáról (na, meg róla), hogy én is írhatnék fel neki gyógyszereket. Nem nagy vasziszdasz. Én pl. elvenném tőle az egészet a picsába. A hangján hallani lehet, hogy tele van tömve gyógyszerrel. Viszont ennek ellenére a gyógyulás útjára lépett, már nagyszerűen tudja szervezni a pszichiátriáról, hogy mit vigyek neki, és már feltette a kedvenc kérdését is: "Holnap mennyit hozol?"

0 Tovább
«
12

Hülyeség, de nem marhaság

Skizofrénia underground

blogavatar

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Feedek