Ma egy csomóan hiányoztak a szakkörből, köztük a csoportvezetőnk is. Edit 3 azzal kezdte, hogy késett 50 percet, majd nekiállt enni, meg telefonálni. A kedvenc kollégám egész nap klubozott, a boltba járkált, amit kinevezett büfének, Editkét "kedvesem"-nek szólította, a vele szemben ülő csajra meg kacsingatott, és csinált neki mézes teát, munkaidő alatt azt szervírozta. Közben szólt a zene, az egész olyan hatást keltett, mintha valami klubban, vagy szórakozóhelyen randiznának. A zenét Editke kapcsoltatta be velem, éppen valami őrülten szerelmes dal szólt benne, amire tett valami megjegyzést, hogy milyen szerelmes zenét csinálok, amire csak annyit mondtam, hogy "aha", mostanában nem erőltetem meg magam, hogy szellemesnek tűnjek neki, miért is tenném? Délután a Fehér Egér tulajdonosváltási és zárva tartási problémái miatt elmentünk a Bánkival szemben lévő kocsmába, át volt oda települve a fél Fehér Egér. A ronda pultos csajnak ez nem tetszett, dobálta magát, húzgálta a száját, és megjegyzéseket tett a vendégekre, meg derogált neki kiszolgálni őket. Pedig állítom, hogy a Fehér Egér vendégei több pénzt hagynak ott, mint a serdülőkorból még csak épphogy kinőtt bánkisok, akik megisznak 1-1 energiaitalt, maximum sört, és ott lebzselnek egész nap. Látszik, hogy nem az övé a bevétel, mert fintorog a fehér egeresekre, ő abban érdekelt, hogy minél kevesebben járjanak oda, és egész nap tudja vakarni a micsodáját. Ez nem kapcsolódik sehova, de ez a legnormálisabb zene, amit mostanában hallottam, a sok ByeAlextől kilúgozott agyamnak felüdülés, senkit ne tévesszen meg a hülye zenekarnév, vannak normális számaik, mint pl. ez is: