Kedves Irén! Közlöm veled, hogy feleségem, Éva nagyon jól van, él és virul, csak néha kissé elkedvetlenítem Ám este jár marxizmus-leninizmus esti egyetemre, esztétikát, esztétikát tanul szabadidőben. Tanulni kell, mert így maradhat ember csak az ember, s Éva tanul, megérdemli hát, hogy őróla is írjak.
Eldöntöttem, hogy szabadidőmben tanulni fogok, angolt, és webprogramozást, de kurva szar ez az élet iskolája, mert valahogy sohasem ott lyukadok ki igazán, mindig csak a felszínt karcolgatom. Igaz, hogy depressziósan én sohasem tudtam tanulni, mindig rendben kellett, hogy legyenek a dolgok körülöttem (valamennyire, úgy-ahogy), hogy tanulni tudjak. Hát, mit mondjak, jelenleg kurvára semmi sincs rendben, az állapotom egy olyan életpályamodellre kényszerít (mama hotel effektus), ami folyamatosan fenntartja a depressziós helyzetet. Nemrégen olvastam egy blogbejegyzést, hogy hogyan maradjunk produktívak, ha indie játékfejlesztők vagyunk klinikai depresszióval. Nem tudom, mitől lenne "klinikai" egy depresszió, és nem tartom magam indie játékfejlesztőnek sem, néha, ha rámjön, csinálok valami játékfélét, de az időm 90%-ában depressziós vagyok, a fennmaradó 10%-ban próbálok valamit alkotni, ez általában egy-egy kétes hírértékű és minőségű blogbejegyzést jelent. Vissza a tanulásra: amúgy nagyon jó, hogy érdekel az angol, és a webprogramozás, de valami mindig visszatart attól, hogy komolyabban, vagy intenzívebben belemélyedjek. Azzal vigasztalom magam, hogy elvileg rengeteg időm van, csak még ezt a sört/kávét megiszom, csak még egy kis séta, és valahogy sosem lesz belőle komolyabb dolog. Már azt a lehetőséget is fontolóra vettem, hogy esetleg hülye vagyok, hogy nem tudom megcsinálni, amit sokan mások, ez is egy lehetőség, de szerintem nem ilyen egyszerű. Sok tényező hat együttesen, ami miatt képtelen vagyok a fejlődésre, vagy csak nagyon lassan, szinte észrevehetetlenül. Aztán az angol is, meg a wp is olyan: bizonyos elemi szinten mindenki használja (az interneten főleg), de egy ponton túl már csak rengeteg energia- és időbefektetéssel lehet tovább haladni. Szerintem én is az ilyen félműveltek táborát gyarapítom éppen ezért. Nem tudom, erről a pontról mikor fogok továbblépni, talán zsákutca az egész, legszívesebben csak indie játékokról írnék, és fizetnék valakinek, hogy csinálja meg hozzá a weprogramozói munkát.  Bár jellemző, hogy néha a játékokhoz sincs kedvem, a gépet is azért kapcsolom csak be, hogy elteljen az idő. Meg azért, mert nincs kedvem tévézni, olvasni, meg semmihez, amit a normális emberek csinálnak. Számomra mindez szellemileg megterhelő, szóval amikor internetezek, a legkisebb ellenállás felé mozdulok el, és a felszínes Facebook + Twitter tartalmak felé billen a mérleg. Végső konklúzió: az internet a legmegfelelőbb hely arra, hogy úgy tegyünk, mintha csinálnánk valamit, de közben nem is: a "szörfölés" szó pontosan kifejezi az egész haszontalanságát. Szép gondolat, hogy fejlesszek valamit WordPressre, de a közeljövőben nem látom ennek realitását. Persze lehet arról álmodozni, hogy egy szép napon majd valósággá válik, de amíg nem fektetek bele ebbe is rengeteg energiát, marad a "szörfölés".