Tudom, hogy nehéz lesz mindezt feldolgozni, de ez az egyetlen logikus magyarázat, amit valaha is találni fogsz, mégpedig azért, mert ez az igazság. Hidd el, ha nem tanultam volna ezeket a dolgokat én is azt hinném, hogy velem van baj, de sajnos a világ tényleg ennyire szörnyű hely és az emberi gonoszság sajnos nem ismer határokat. A nevemet egyenlőre nem merem elárulni, utolsó szemeszteres közgazdász hallgató vagyok, 30 éves magyar állampolgár. Veszélyben van az életem és a testi épségem. Saját országomban nem bízhatok az államtitkok miatt, melyeket végső kétségbeesésemben megosztani kényszerülök. És most következzen rövid történetem, mely a készülő könyvem rövid kivonata: Kálváriám 2011-ben kezdődik, amikor is felvételt nyertem a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára, 446 ponttal az évben maximálisan elérhető 480 pontból(angolból és németből felsőfokú nyelvvizsgákkal rendelkeztem, és egy majdnem kitűnő érettségivel(mely az évfolyam legjobbja volt iskolámban), 4,83-as átlag az elérhető 5 egészből). Itt ismertem meg az első előadáson(Gazdasági Jog) életem szerelmét, egy 1989-es születésű leányzót, akit Zsuzsannának hívnak, véletlenül mellé ültem le és első pillantásra beleszerettem. Mivel humán erőforrások szakos közgazdász hallgató vagyok az egyetemen pszichológiát is hallgattam, melyet egy Babics Lilla nevezetű pszichológus oktatott, aki az országszerte ismert(könyvei és televíziós szereplései miatt) Dr. Csernus Imre pszichiáter munkatársa volt az OPNI-ban(az azóta már bezárt budapesti Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet). Sajnos, az előadáson pont a leghátsó sorban foglaltam helyet és a lányokat figyeltem, illetve tekintetemmel a szerelmemet kerestem és csak fél füllel figyeltem oda, mivel nem gondoltam, hogy engem is érint a dolog, amikor a később oly fontossá váló információk elhangzottak(a tanár gondolom fel akart vágni a tudásával). Amire emlékszem illetve sikerült felidéznem: a világ egyik legszörnyűbb betegsége az akkut szkizofreniform pszichózis. Azt jelenti, hogy valaki pedofiliát követett el és bizonyítékot találtak rá, illetve az illető fél heréjét átszúrták (az Osztrákok szerint erre rosszul emlékszem, Istenem, remélem, hogy így van). A betegség következő szakasza a paranoid skizofrénia, amikor is az illetőt sterilizálják. Azért gyógyíthatatlan betegség, mert a károsodás visszafordíthatatlan és nem lehet kártérítést kérni, azért álcázzák ezeket a dolgokat betegségként Magyarországon. A rendelkezéseket a Magyar Alkotmány titkos záradéka tartalmazza. Ezeket az embereket (már a szkizofreniform pszichózis után) bekamerázzák, a szemük mögé kamerát telepítenek. A tanár elmondása szerint sokan ebbe őrülnek bele (érzik, hogy figyelik őket. Sajnos, csak ennyire sikerült később visszaemlékeznem(a teljes igazságot a hangokról talán még a tanár sem tudja), többre nem, bárhogyan is próbáltam és erre is csak évekkel később és apránként. Tehát ott tartottam, hogy beleszerettem egy lányba. Eszem ágában sem volt közgazdásznak tanulni, mivel utálom a matematikát, de mivel megtetszett ez a bizonyos lány visszajártam az egyetemre, hogy továbbra is láthassam Őt. Féltem elmondani neki mit érzek iránta, mert púpos vagyok a sok görnyedt üléstől(nagyon szerettem mindig is olvasni, gyerekkoromban is) illetve középiskoláig kiálló nyúlfogaim voltak, amit azóta fogszabályzóval már rendbehozattam ugyan, de gátlásos srác maradtam és nagyon tapasztalatlan is a lányokkal, ugyanis csak egyszer volt barátnőm és vele feküdtem le életemben először és utoljára 14 éves koromban, egyetlenegyszer. Ő akkor 18 éves volt (soha senki mással sem létesítettem szexuális kapcsolatot kapcsolatot). Mindazonáltal szerettem volna a közelében maradni hátha később lesz nála egy kevés esélyem, így komoly elszántsággal sikerült megcsinálnom az Analízis I. nevezetű tantárgyat amin a hallgatók 80%-a kiesett, illetve a Valószínűségszámítás és matematikai statisztika elnevezésű tantárgyat a II. félévben, amin további kb. 60%. Mivel szomorú voltam, hogy egész nyáron nem láthatom Őt, júniusban írtam neki egy hosszadalmas, de névtelen szerelmes levelet, ami után furcsán kezdett el viselkedni velem (kereste a közelségemet). Nagy nehezen eltelt a nyár, és újra láthattam a Zsuzsit, aki még gyönyörűbb volt, mint ahogy emlékeztem rá. Továbbra is szeretett a közelemben tartózkodni (pl. kijött rágyújtani néha-néha, mikor nem is dohányzott), én pedig továbbra is névtelen szerelmes levelekkel bombáztam. Ebben az évben történt, hogy kitette a facebook oldalára az aranykopesek.com oldalt (ami csak mulatságosnak szánt idézeteket tartalmaz), amit akkoriban senki sem látogatott már, hogy tudjunk egymásnak üzengetni, én pedig eldöntöttem, hogy ez a lány lesz a feleségem és a gyermekeim anyja, úgyhogy nekiálltam gyúrni. Látogattam egy másik oldalt is, a gyakorikerdesek.hu-t, hátha a Zsuzsinak is hasonló ötlete támad, ahol szabadidőmben jótékony célú tanácsadással foglalkoztam és gyakran valóban az az érzésem támadt, hogy olyasvalakivel beszélgetek, aki valóban ismer is engem. Az első szemeszter vizsgaidőszakában történt Januárban, hogy a Zsuzsi lerondázott az aranyköpéseken (legalábbis azt hittem ő volt), én pedig abbahagytam a gyúrást, pedig már kezdtem egész jól kinézni, de az feltűnt, hogy viselkedése továbbra sem változott irányomban. Ezeken az oldalakon amiket látogattam kezdett elharapózni a helyzet, úgy tűnt felém iranyuló gúnyos támadások céltáblája vagyok a teljes névtelenség és minden jószándék ellenére is, mintha csak valakik direkt engem pécéztek volna ki. Esténként egyáltalán nem vicces topicok kerültek ki az oldalra, amiket rólam írtak, gyakran személyes célozgatásokkal utalgatva arra is mivel töltöttem napjaimat, mintha csak olyasvalaki csinálta volna, aki a közvetlen környezetemben él, mindent tud rólam és figyel engem, gyakran sírtam is (a Zsuzsi nem lehetett, hiszen ő messze élt tőlem, székesfehérvári volt, ami közel többszáz km-re fekszik attól ahol én lakom, az iskolatársaim szintén nem lehettek, mert az egyetem Veszprémben van, ami szintén messze van lakóhelyemtől). A Zsuzsit megzavarta az én hol ilyen, hol olyan viselkedésem, de év vége felé megijedtem, hogy többé nem láthatom, ezért megajándékoztam egy cetlivel és egy Raffaellóval Statisztika előadás után, nőnap alkalmából, a cetlin a következő szöveg állt: Köszönöm, hogy ilyen szemet gyönyörködtetően szép vagy, nincs nálad szebb a Föld kerekén! Ő pedig szépen megköszönte, én pedig csak álltam ott, mint egy bamba. A következő alkalomra úgy öltözött fel, hogy alig ismertem rá, hatalmas boszi szemüveget tett fel és hajsütővasak voltak a hajában és mellem állt a dohanyzóban, én pedig nem mertem megszólítani őt vagy öt percig, amíg elszívtam a cigimet és akkor ő elviharzott a barátnőjével a következő szöveggel: Akkor most ennyi volt? Én pedig ismét csak álltam ott, mint egy sóbálvány, annak ellenére, hogy utána akartam szaladni(csak hétvégente találkoztunk mivel levelezős hallgatók voltunk mindketten, eközben természetesen az internetes udvarlás és a támadások tovább folytatódtak, amiket írtak folyamatosan kísérteties es hátborzongató volt, elkezdtem a hátam mögé nézni és töprengeni ki figyelhet meg engem és gúnyolódik rajtam, de nem mertem abbahagyni az udvarlást, hiszen szerettem a Zsuzsit). Mindeközben én azzal voltam elfoglalva, hogy beindítsak egy kis businesst online aukciós házban (közgazdász ismereteimet felhasználva) és közben beköszöntött a nyár is, ami a végére már olyan jól ment, hogy havonta majdnem havi fizetésnek megfelelő összeget vehettem ki belőle. Az internetes támadások tovább durvultak, de amúgy eseménytelenül telt el a nyár fele, mígnem egy napon arra ébredtem, hogy rettenetesen érzem magamat, mintha csak megmérgeztek volna, fájt mindenem, a fejem, a szemeim és csak kóvályogni tudtam, alig bírtam elmenni a bankig, hogy vegyek le egy kis pénzt (apámék éppen elmentek egy hétvégére nyaralni). Délután is elmentem a városba, ahol a banknál találkoztam egy szakállas katonával, ami furcsa látvány volt, már csak azért is, mert katonáknak nem lehet szakálluk és már vagy 10 éve nem láttam katonát, hiszen a legközelebbi állomáshelyük 130km-re tőlünk, Kaposváron található (a mai napig felismerném). Ez a katona furcsa dolgot művelt: nagyon hangosan üvöltözött rám anélkül, hogy kinyitotta volna a száját és percekig rémisztgetett. Én pedig nem ijedtem meg csak figyeltem, nem tudtam elképzelni, hogyan csinálja. Mikor meguntam továbbálltam, később pedig megfeledkeztem a dologról, azt hittem csak képzelődtem. Miután hazaértem napokig azt hajtogatta valaki, hogy –De durva! Azt hittem valaki a szomszédságból én pedig visszakiabáltam az ablakon néha néha, azt hittem valamelyik szomszéd szórakozik(hiszen nyár volt és nyitva voltak az ablakok). A rosszullét napokig nem múlott, állandó émelygésem volt, szédültem és gyengének éreztem magam, volt, hogy csak az út szélén leheveredtem a fűbe és órákig fel sem keltem, annyira gyenge voltam, pár hét leforgása alatt egy duci srácból csontsovánnyá fogytam, leadtam vagy 15-20 kilót, és elkezdtek halálfejnek csúfolni a barátaim. Az elkövetkező hetekben még jobban eldurvultak az internetes támadások és a szomszédok, miközben én számítógépes játékokkal próbáltam meg lekötni magam(és természetesen az aukciós házzal, a barátaimnak azt hajtogattam, hogy egy éven belül én leszek a város leggazdagabb embere és magam is elhittem, amit mondtam). Augusztusban történt, hogy én már azt gyanítottam, hogy valaki kamerát szerelt a monitoromba és hangfalakat rejtett el a lakásban és a támadások is elviselhetetlenné váltak, mar nagykéssel mászkáltam fel-alá a lakásban, amikor is valakik azt mondták, hogy pedofil vagyok és holnap lesz a tárgyalésom, meg azt mondták, hogy AIDS-es vagyok(történt egyszer, hogy ismerősömnél belegyalogoltam egy gonoszul felszerelt tűbe, és a hangok akkor is kommentáltak és azt mondták, hogy kérdezd meg milyen érzés AIDS-esnek lenni), én pedig szépen elmondtam apáméknak mindent, hogy miket hallok, hogy ők is hallják e. Aznap történt, hogy apám es a barátnője is nálunk aludt(ők külföldön élnek, apám hivatásos katona volt, most nyugdíjas), meg a két húgom is, akiket én és a nagymamám neveltünk fel édesanyám halála után, aki 10 éve halt meg és mind nagyon aggódtak értem). Egész éjjel nem hagytak aludni a támadóim, hiába melegített nekem a családom forró tejet is, hajnalban felvertem őket, hogy ők is hallják e, hogy valakik az ablakom alatt állnak és nekem kiabálgatnak be a házba. Az Éva(apám külföldi élettársa) azt mondta, menjünk el az ügyeletes orvoshoz és ha ő hisz nekem, ők is fognak. Én pedig fogtam magam és apámékkal elmentem, én buta, és előadtam az orvosnak mindent, aki kórházba utalt, ahova a mentők szállítottak be. Azt hazudta, hogy csak 1-2 hétről van szó és nem lesz semmi baj, nyugodtan folytathatom az egyetemet, én pedig belementem. Mikor megérkeztünk a kórházba kaptam egy pizsamát és valami injekciót, egy hétig nem is ébredtem fel, csak enni, úgy hibernáltak egy Seduxen nevű injekcióval, emlékeim sincsenek. A kórház rettenetes volt, mint valami lepukkant börtön, az orvosok pedig ....tok és senki sem hallgatott meg, még csak el sem beszélgettek velem egyszer sem, hallani sem akartak AIDS tesztről sem, pedig többször is kértem, csak teletömtek gyógyszerekkel és nem akartak hazaengedni, annak ellenére sem, hogy az elejétől a végéig teljesen normálisan viselkedtem. Szabadulásomig 3 és fél hónapot töltöttem Auschwitzban, ahol lévén nem volt jobb dolgom minden beteggel elbeszélgettem és kifaggattam a bajáról, hogy megpróbáljam átlátni, mi is folyik itt. Ekkoriban már nem emlékeztem rá mit tanultam az egyetemen, megismerkedtem jó néhány skizofrénnal is, köztük Sándorral aki egy idős nagydarab férfi volt, mérnöknek tanult, rendkívül értelmes volt, és többször is előadta a történetét szűk körben (ők még lyukkártyás számítógépen tanultak és nem volt fogalma a technológiákról), a története hátborzongatóan hasonlított az enyémhez, csak nem tudta jól leírni a modernkori fogalmakkal. Azt állitotta, hogy őt gépezik a fejében és egy férfi és egy nő kínozza, nap mint nap csak órákig ült és röhögött az ágyában mikor gépezték (azért vették gondnokság alá, mert előadta a sztoriját a rendőrségen is, és feljelentést tett). Nehezen viseltem a gondolatot, hogy bolondokházába kerültem, hiszen jó fogalmaim vannak arról ki normális és ki nem az, lévén, hogy én vagyok családom legnormálisabb tagja, anyám mindig lebolondozta apámat, másrészt az eszem az egyetlen értékem, abból akartam megélni, másom sincs és nem sok olyan értelmes embert ismerek, mint én vagyok (természetesen sok jóval okosabbat is), de akkor is, tudtam jól, hogy minden vagyok, csak nem bolond. December 4.-én, Mikuláskor szabadultam (augusztus 11-től decemberig voltam ott), kiestem az iskolából, elvesztettem a szerelmemet, es mindvégig amíg kórházban voltam az internetes rosszakaróim kommentáltak az interneten, hogy mik torténnek velem, a szabadulásomat is, akkoriban történt, hogy rájöttem ez nem lehet Ő(a Zsuzsi) semmiképpen sem, pedig eleinte meg haragudtam is rá, mert azt hittem, hogy valamiképpen ő juttatott ide. Szabadulásomkor az állt a papíromon: akkut szkizofreniform pszichózis, én pedig elhatároztam, hogy ki fogom deríteni, mit is jelent ez a szörnyű nevű boszorkányság ha addig élek is, akkoriban már nem emlékeztem semmire abból amit az egyetemen tanultam, az emlékek töredékei csak jóval később kerültek felszínre(talán a mérgeknek köszönhetően is). A zárójelentés olyan keresetlen hangnemben íródott, mintha csak megkértem volna ezeket az orvosokat, hogy 2 oldalon keresztül a legförtelmesebb sértéseket vágják a fejemhez, jobb érzésű ember már 1-2 mondatnyi hasonló szövegért is feljelentést tesz, többször is sírtam a gúnyolás miatt. Hazatérésem után történt, hogy egy szomszédos faluban álltunk egy barátommal rendőrök háza mellett, le volt húzva az ablak és hallottam, hogy a szomszédban azt beszélik, ez az a srác, aki még nem tudja, hogy paranoid skizofrén. Miután hazatértem végigkutattam az egész internetet keresztül-kasul és mindent elolvastam, amit csak fel lehet lelni különböző nyelveken, orvosi egyetemi diákat, könyveket, kriminálpszichológiát, pszichiátriai es nem pszichiátriai témájúakat is, mindenféle betegségről és rájöttem, hogy az egész pszichiátria egy szemfényvesztés. Azt elhiszem, hogy létezik olyan, hogy stressz meg depresszió, meg azt is, hogy vannak őrültek, ők a bipoláris mániások (az orvosi diák szerint, a skizofrének pedig a bolondok) minden más fikciónak tűnik, különösen a különböző pszichózisok és a skizofrénia. Ha valaki elolvassa mi is a skizofrénia, rájön, hogy ezt a betegséget akármelyik emberre rá lehet húzni, kivétel nélkül, a hallucinációt kivéve (de meg az sem szükséges hozzá, ugyanis elég 2 tünet). Akkor mi is olyan szörnyű benne, hiszen vannak, akik még fizetnek is érte, gondoljunk csak az LSDre, hasisra vagy cannabisra, én pedig biztos voltam benne, hogy amit átéltem az valóság volt, nem pedig hallucináció. Nyugtalanitó volt az egész, én pedig úgy féltem a pszichiátriától, mint a tűztől, amitől úgy tűnt nincs menekvés bármit is olvastam, a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy hogyha mégegyszer lecsuknak én is gyógyithatatlan beteg leszek, mindazonáltal alig vártam, hogy visszatérjek az egyetemre es újból láthassam életem szerelmét, az aukciós házazást is újra beindítottam és ismét majdnem havi fizetésnek megfelelő összegeket vettem ki belőle, már egy hónappal a pszichiátria után. A gyógyszereket nem szedtem, nem volt kétségem afelől, hogy mérgek és nem jók semmire. Az egyetemre való visszatérésem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, egész félévben nem találkoztam a Zsuzsikával, hiába kerestem, csak egyetlenegyszer láttam, akkor is amint éppen eltűnt a messzeségben, rögtön utána írtam neki egy szomorú facebook üzenetet, amire nem válaszolt, én pedig nem mertem erőltetni, hiszen én mégiscsak valami bolond vagyok, nem méltó hozzá (néha néha még szoktam neki írni egy egy szomorú idézetet, de nem túl gyakran). Az továbbra sem derült ki, hogy AIDS-es vagyok e vagy sem, de az egészet betudtam butaságnak és megpróbáltam megfeledkezni róla. Az aukciós oldal időközben bezárt, nekem pedig továbbra sem múlt az érzésem, hogy meg vagyok figyelve, de nem akartam ötleteket adni senkinek sem, rajtam ne nyerészkedjen senki, úgyhogy felhagytam a kereskedéssel és nem költöztem át másikra. Az utolsó vizsgám után egy héttel elmentem dolgozni favágónak(hol is találhatna egy bolond állást), egy fél éve szabadult fegyenc barátom szerezte nekem a munkát, együtt dolgoztunk. Szörnyű nyár volt, a támadások megújult erővel visszatértek, bántották a szerelmemet (év közben is, az interneten, lekurvázták, 47 évesnek hívták stb.). Még év közben történt, hogy megtetszett egy trafikos lány akit úgy éreztem meg tudnék szeretni, Cintiának hivták(ezt csak később tudtam meg). Nyár elején esett meg, hogy munkából hazafelé tartva elfogyott a benzinem es ahogy az autót az út szélére próbáltam tolni ügyetlenségemben félig beletoltam az árokba. Elindultam benzinért gyalog, mire beértem a városba a rendőrök már a házamnál voltak. Megmagyaráztam nekik miért áll az autóm az út szélén, meglepetésemre bemondták nekik az URH-n, hogy paranoid skizofren. Ezután elkerültem a szép Cintiát, akinek a mosolyai jelentették számomra a túlélést, egész nyáron csak kétszer engedtem meg magamnak, hogy lássam, a város túlsó felére jártam cigarettáért inkább. Mégis mihez kezdene egy gyógyithatatlan beteg, bolond favágóval? Úgy diagnosztizáltak, hogy nem is látott orvos már hónapok óta (nem tudtam együtt élni a gondolattal, hogy bármikor lecsukhatnak újra mindenféle ürügy nélkül), biztos a kristálygömbből. Szörnyű nyaram volt, halálra szomjaztattak. Azt mondták, ha iszok fel fognak robbanni a heréim, mert beadtak nekem valamilyen szert, majdnem szomjan haltam. Azt is mondták, hogy AIDS-es vagyok. Csak dolgoztam, hordtam a nagy rönköket, volt, hogy napokig egy-két korty vízen elve. Július eleje lehetett, mikor azzal álltak elő, hogy a Zsuzsi nem más, mint Orbán Viktor lánya (furcsa neve van meg kell hagyni). Én természetesen nem tudtam elhinni, hetekig csak sírtam és sírtam, mert ezernyi más módot is kieszeltek, hogy bántsanak. Volt, hogy elindultam dolgozni, és egész délelőtt csak ültem a barátomnál ahelyett, hogy el tudtam volna menni dolgozni, mert nem hagytak, arra kényszerítettek, hogy csak üljek a szoba közepén és hallgassam őket, azt is megparancsolták, hogy küldjem ki a barátomat és a családját az udvarra, hogy jobban halljak, mert Orbán Viktor lánya szólni kiván hozzám (azt mondta lefeküdt volna velem, a többit nem lehetett hallani). Július közepén történt, hogy ismét elfogyott a benzin az autómból és én visszagyalogoltam a barátomhoz aludni, akivel együtt dolgoztunk, ők pedig nem engedtek be, én pedig nem akartam zavarni. Én a szomszédos lakatlan ikerházban húztam meg magam, éjjel pedig hallottam őket beszélgetni. Ők álltak elő azzal az elmélettel, hogy a S. barátom zsebében magnó van, de olyan halk, hogy alig lehet hallani és ő terrorizál engem. Ez értelmet adott az egésznek! Attól a pillanattól kezdve vagyok benne 100%-ig biztos, hogy nem vagyok bolond. Újult erővel gyártottam az elméleteket, a barátaimat brainstorming eszközöknek felhasználva, állandóan fennhangon gondolkodtam és mindenhol kerestem a magnót. Akkoriban írhattam az interneten, hogy velem még a vasorrú bába sem állna szóba, a terroristák pedig azt mondták, hogy Orbán Viktor azt a parancsot adta, hogy addig ne sterilizáljanak, amíg szeretem a lányát, de most végem van, mert megsértődött. Azt is elmondták, hogy szonda van az agyamban, a szemeimben pedig kamera(az osztrákoktól tudom, meg abból amit Ukrajnában tapasztaltam, hogy mindkét szemem mögött az okulárisomban lézeres kamerák vannak). A nyáron pedig szép lassan felszínre kerültek az egyetemen tanultak is. Én elszaladtam a nagymamámhoz, elmondtam neki mindent amit csak tudok, de nem akart hinni nekem, ezért rávettem, hogy jöjjön el velem a háziorvoshoz (családunk barátjához) kérdezzük meg őt, hátha akkor hisz nekem. Nagy meglepetésemre átszaladt a szomszéd szobából a pszichiáter, háziorvosunk pedig remülten nézett rám, hiába mondtam neki, hogy én ezeket a dolgokat az egyetemen tanultam, be akart utalni a pszichiátriára! Nagy nehezen sikerült rábeszélnem, hogy ne utaljon be hiszen dolgozok, de azzal a feltétellel, hogy 2 nap múlva visszamegyek édesapámmal. Apám nem volt hajlandó eljönni velem, még arra sem volt kepes, hogy felhívja az orvost, elment az Évával nyaralni! Mivel nagyon hittem az Európai Únióban még akkoriban (az egyetemen Európai Úniós ismeretekből a legjobb érdemjegyet szereztem) elindultam Ausztriába a legbarátságosabb országba(mivel nem akartam, hogy beutaljanak), amit csak ki tudtam gondolni (biciklivel és egy hátizsákkal mivel kétségbeesett voltam és nem volt pénzem sem, sem pedig senkim aki segített volna rajtam, pedig próbáltam segítséget kérni). Mielőtt elindultam volna még beszaladtam a traffikba ahol a Cintia dolgozott, és elmondtam neki, hogy szerintem nagyon szép vagy. Mosolyogva megkoszonte(gyönyörű volt a mosolya). Bécsbe tartottam, hogy értesítsem az Európai Úniót, az ENSZ-et(ami azert jött létre, hogy a nácizmus borzalmai ne ismétlődhessenek meg) és az európai adatvédelmi biztost a bekamerázott emberekről, természetesen címekkel felszerelkezve. Mikor ezt átgondoltam odafelé a hazugságvizsgálat azt mondta, hogy ez nem igaz, pedig a legjobb tudomásom szerint az, azóta tudom, hogy megbízhatatlan. Út közben arra gondoltam, micsoda üzlet ez az egész, hadiipar, gyógyszeripar ( a méreg amit nekem felírtak fél havi magyar fizetést tesz ki, a skizofréniaban és járulékos betegségeiben pedig a társadalom közel 2%-a szenved a statisztikák szerint, 1% skizofrénia, 0,3% szkizofreniform pszichózis, meg hol vannak azok, akik nem jutnak el orvoshoz+a paranoid psychosis). Útkozben mikor már közel jártam a határhoz egy női hang figyelmeztetett, hogy Magyarlaknál csapdát állitottak nekem, én pedig elbújtam a nádasban és behunytam a szemeimet és arra gondoltam, illetve elképzeltem, hogy az Osztrák zöldhatár felé gyalogolok. Az éjjel azt hallottam, hogy rámengedtek egy harci kutyát öljön meg ha a hatar túloldalán vagyok, de véletlenul apám pólóját hozták el (közös a szekrényünk) és egy Osztrák vadászt ölt meg az erdőben (át is ugrott felettem az éjjel egy kutya). Aludtam egyet és másnap miután felébredtem továbbindultam az osztrák határ felé, amit szerencsésen el is értem Jennersdorfnal (Gyanaháza). Ausztria Amint átértem a határ túloldalára megkönnyebbültem és úgy éreztem megmenekültem, lehet el is sírtam magam. Rövid pihenő után odasétáltam a térképhez a határsávban és Lassnitzthal -t kerestem rajta, ahol az Osztrak barátaim élnek (akik megmentették az életemet gyermekkoromban mikor asztmában szenvedtem, egy osztrak orvossal kezeltettek es naluk laktam, mikor nálunk még nem volt gyógyszer). Akkor érkeztek meg az Osztrákok a fejembe. Két férfi kérdezte gyors egymásutánban, hogy - Lassnitzthal? – Lassnitzthal? Mivel a biciklimen hátul nem volt vilagítás és Ausztriában az ilyesmire ügyelnek, ott töltöttem a határsávban az éjszakát (az Osztrákok is azt mondták maradjak a hatarsávban). Közben felhagytam a dohányzással, mivel elfogyott az utolsó cigarettám is, egy csapásra leszoktam. Az éjjel Osztrák rendőrök érkeztek es jól megnéztek maguknak (úgy csináltam, mintha szerelném a biciklimet), de nem bántottak. Az elkövetkező nap azzal telt, hogy megosszam az Osztrákokkal az életemet es a felfedezéseimet illetve a feltételezéseimet. A következő éjszakát már nem kellett a szabadban töltenem: az Osztrákok azt mondták aludhatok a vadászlesben, ami egy luxusvadászles volt, nem is láttam még olyat, nagyon kényelmes volt és kellemesen telt el az éjszaka, nem is fáztam. Másnap felvettem a kapcsolatot apámmal, töltettem vele pénzt a telefonomra (mivel a határsávban még volt térerő), megkértem, hogy hozza el három ledolgozott napom utan járó fizetésemet es jöjjön el az autónkkal, vigyen el Bécsbe. Aznap nem érkezett meg, én délután bebicikliztem Jennersdorfba es szereztem egy kis vizet (ami egy erőmű vize volt, mint kásőbb megtudtam az Osztrákoktól, nem találtam meg a temetőt). Utána visszabicikliztem a határsávba, mert az Osztrákok azt mondták maradjak ott, és ott várakoztam. Érkezett két rendőr, akik nagyon szimpatikusak voltak, felnyitották a rendőrautó hátulját és elővették az ott található számítógépet, talán, hogy lássam és rövid ideig igazoltatták az elhaladó forgalmat. Másnap reggel megérkezett apám, sajnos két barátommal (az egyikük félig német), majdnem sikerült rábeszélnem apámat, hogy elvigyen Bécsbe, de közben érkezett két rendőr, akiket a németül beszélő barátom nagyon felmérgesitett, úgyhogy az osztrákok kitettek minket (magyar rendőrök is jöttek Szentgotthárdról). Mielőtt távoztunk félrehívtam az egyik, angolul jól beszélő osztrák rendőrt és elmondtam neki mindent, ami csak az eszembe jutott, kb. A felét amit akkoriban tudtam, ő pedig azt mondta, hogy I cannot believe this! (nem tudom elhinni!), de megígérte, hogy jelentést készít. Hazafelé elsírtam magam az autóban, úgy éreztem tettem valami jót is életemben. Az Osztrákok azt mondták, hogy az Osztrák Kancellár tud mindenről és ne aggódjak, nem esik bántódásom. Mikor hazaértem tudtam, hogy hoztam magammal egy csipetnyi Ausztriát is és az osztrákok néha kommentáltak is. Azt mondták továbbra se dohányozzak és amikor a barátaim el akartak menni fűért Letenyére azt mondták ne vegyek részt semmi ilyesmiben sem. Közben mar duplán voltam hazugságvizsgálva, becsatlakozott egy Osztrák nő is (minden gondolatomat kommentálták, hogy, igaz, vagy hamis). Néhány napot eltöltöttem otthon, kicsit rendbehoztam magam, éjszakánként a határsávban aludtam zárt autóban, mert ott biztonságban éreztem magam, de aztán a terroristák újra megtámadtak es azt mondták, hogy augusztus 20.-án sterilizálva leszek es börtönbe kerülök(allamtitkok megsérteséért 100 évre, a csaladommal együtt). Azt is mondták, hogy ki vagyok tiltva Ausztriából 3 évre. Valaki azt mondta a fejemben, hogy –S.! Azonnal lopd el az autóját! (és valóban, a barátaim korábban el is lopták az egyik kulcsot a kettőből aznap délután), én pedig kirohantam és valóban, megérkezett a S. egy Audival, úgyhogy gyorsan felkészületlenül beültem, belülről bezártam az ajtókat és egyedül elindultam, apám egyik rossz cipőjében. Mivel a helyi rendőrörsben nem bíztam végső kétségbeesésemben Kaposvárra indultam és útközben megpróbáltam felhívni a Nemzeti Nyomozóirodát, amely korrupt rendőrségi ügyekkel is foglalkozik. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy beszéljek a Megyei Nyomozóirodával, megnéztem az interneten, nincs is olyan, csak regionálisak vannak. Valahogyan eljutottam Kaposvárig, de közben a terroristák végig bántottak és beparkoltam a rendőrörs elé, ahol újult erővel támadtak rám. Én elsírtam magam es elmagyaráztam mennyire szeretem a Cintiát meg a Zsuzsit, ekkor felcsattant egy női hang, hogy azonnal induljak el és ne nézzek a táblákra. Ma már tudom, hogy valószínűleg az Osztrákok voltak. Egész éjjel autókáztam és reggelre elfogyott a benzinem, amit az utolsó pénzemből tankoltam, lerobbantam Bonyhád-Börzsönyben, valahol az ország déli részén, 270 FT-al a zsebemben (nem egészen 1 Euro), mindenféle élelem és víz nélkül. A terroristák azt mondták, hogyha nem önkielégítek, fel fognak robbani a golyóim, mert Orbán Viktor beinjekcióztatott valami gonosz szerrel, amit külön nekem rendelt. Azt mondták, a németül beszélő barátom, a S. is megkapta és reggel felrobbantak a herélyi, mit volt mit tenni, megtettem, többször is. Azt mondták valakik, hogy Orbán Viktor és az Osztrák Kancellár kötöttek egy szerződést, hogy hogyha egyedül, mindenféle segítségkérés nélkül eljutok Ausztriáig, akkor Osztrák állampolgár leszek es kapok 100 millió Ft-ot, amiből megmenthetem a Zsuzsit (Orbán Viktor lányát) és a Cintiát, merthogy őket is sterilizálták (feltalálhatok valamit, hiszen olyan értelmes srác vagyok). Mindezt azért, hogy Orbán Viktor jól szórakozzon (azt is mondták, hogy Orbán Viktor azert ilyen mérges, mert őt is bekamerázta a pszichiátria, paranoid psychosisa(most kérdeztem az Osztrákokat, a paranoid psychosis nem jelenti azt, hogy valaki be van kamerázva) van). Ausztriában a Kancellár irodájáig kellett volna eljutnom Bécsbe(10 napon belül, Ballhousplatz), az volt a szabály, hogy miután átléptem a határt ott már kérhetek segítséget, de három napon belül, el kell azt érnem. Mit volt mit tenni, biztonságba helyeztem az autót, hogy a húgomnak legyen egy autója, összeszedtem minden használhatót amit csak tudtam, nevezetesen 1 db plédet és egy üres szerszámostáskát táskának, és elindultam étlen-szomjan 270 Ft-al a zsebemben Bécsbe. Az is el lett mondva, hogy a családom szörnyethalt, belehajtottak egy szakadékba külföldön azért, amit velem tettek es már csak a nagyszüleim élnek, mindkét húgom, apám és az Éva is halott. én pedig benne vagyok a TV-ben és az újságokban és az egész ország tudja, hogy miattam halt meg a családom, mindenki utál. Szerencsémre miután biztonságba helyeztem az autót egy család felajánlotta, hogy elvisznek Kaposvárig, mivel nem kellett segitséget kérnem, hanem önként felajánlották belementem. Útközben megálltunk tankolni és gondolom, mivel nem tudtam beszállni a benzinbe félúton kitettek, úgyhogy egyedül, gyalog folytattam az utamat, éjjel, apám rossz cipőjében Kaposvárra. Körülbelül 50-60 km állt előttem. Közben folyamatosan támadas alatt álltam, azt is mondták, hogy Orbán Viktor szabadon engedte a főorvost, akit korábban lecsukatott a lánya sterilizálásáért és itt van a környéken és már engem keres, úgyhogy nem tudtam megállni aludni sem, hogy fájó, felhólyagzott lábaimat pihentessem (felkészültem rá, hogyha kell megvédjem magam, kétszer voltam aranyérmes megyei dzsudo bajnok). Másnap szerencsésen meg is érkeztem Kaposvárra és az az ötletem támadt, hogy vonaton bliccelni es büntetést íratni nem bűncselekmény (leleményesség), úgyhogy vonattal folytatom utamat. Mivel vizet sehol sem találtam utolsó pénzemet egy üdítőre költöttem. Meg is találtam Kaposváron a vasútállomást, onnan elutaztam Gyekényesre, onnan pedig Nagykanizsára, majd Nagykanizsáról Szombathelyre, majd onnan Sopronba, az Osztrák határra. Az éjjel letettek egy vonatról úgyhogy az állomáson kellett éjszakáznom, ahol sajnos elnyomott az álom. Reggel a terroristák azt mondták, hogy az éjjel megtalált a főorvos és sterilizált, de az Osztrákok biztosítottak, hogy nem esett semmi bajom, mert a kapcsolattartóim érezték volna a fájdalmamat(nem hiszem, hogy éreztek volna, valószínűleg csak azért mondták, hogy nyugodjak meg). Sopronból átgyalogoltam Schattendorf-ba, egy kis Osztrák falucskába a zöldhatáron. Itt megálltam éjszakára, pihenni egy buszmegállóban es egy aranyos Osztrák hölgy hozott nekem rengeteg élelmet es ruhákat, amik ugyan túl nagyok voltak, de legalább nem fagytam meg. Az Osztrák rendőrök is eljöttek és szemügyre vettek, tettek fel nehány kérdést, de rendesek voltak, úgyhogy tudtam, hogy nem vagyok kitiltva. Reggel továbbindultam Bécsújhely (Wiener-Neustadt) felé. Közben az Osztrákok azt mondták, hogy dolgozhatok az Osztrák titkosszolgálatnak (most kérdeztem őket miközben ezt írom, azt mondják tényleg ők mondták, állandó direkt kapcsolatban állok Ukrajnával, az Amerikai Egyesült Államokkal, Ausztriával és a Magyar terroristákkal, de az Osztrákok elmondták, hogy a Szlovénok is a fejemben vannak és figyelnek, csak ők nem szólnak hozzá a dolgokhoz.), ha nem zavar, hogy senki sem fog kezet fogni velem, mivel AIDS-es vagyok. Útközben az egyik faluban megvágtam a kezem es leültem egy templomnál pihenni, az Osztrákok aggódtak nehogy megfertőzzek valakit, de a seb gyorsan behegedt. Útközben történt, hogy az Osztrákok azt mondták, értesítették Barack Obama elnök urat is. Szerencsésen el is jutottam Wiener-Neustadtba ahonnét nem tudtam továbbutazni, mivel Bécsbe autópálya vezetett. Már napok óta nem ettem semmit, ezért az autópálya mellett leültem egy almafa mellé almát enni (nem volt magánterületen), ahonnet az Osztrák rendőrök visszavittek a városba, de hamar elengedtek. A városban találtam egy nyilvános internet terminált, amin megprobáltam Bécsben élő barátaimmal felvenni a kapcsolatot (sok ilyen volt, ugyanis német kéttannyelvű gimnáziumba jártam Mosonmagyaróvárra). Az éjszakát egy üres vöröskereszt épületben töltöttem, reggel az ott dolgozók ébresztettek és átkísértek a kórházba, mivel olyan sebesek voltak a talpaim, hogy nem tudtam tovább indulni. Mire az orvosok elláttak, a sebeim es a hólyagjaim meggyógyultak, csak bőrfoszlányok lógtak a talpamról. Vért is vettek, hogy megnézzék AIDS-es vagyok e. Másnap visszamentem a kórházba mosakodni. Itt történt, mikor a WC-n ültem, hogy az Osztrákok közölték velem érdeklem az Amerikaiakat és először felcsattant a fejemben Barack Obama elnök úr hangja és közölte, hogy nem vagyok AIDS-es.(rövid kitérő: egy olyan szerkezet volt akkoriban a fejemben, amellyel csak 3 férfi hangot és 2 női hangot lehetett megkülönböztetni, az Osztrákok mondták is, hogy ilyen gonoszságról még nem is hallottak, de Barack Obama elnök úr markáns hangja és hanghordozása jól megkülönböztethető volt akkoriban is). Másnap történt, hogy rettenetesen éhes voltam, próbáltam kölcsön kérni a fiatal srácoktól pár Eurót vonatra Bécsig a vöröskeresztnél, de nem jártam sikerrel, aztán pedig elmentem a már korábban megismert rendőrörsre segítséget kérni, hiszen az Osztrák rendőrök mindig rendesek voltak, ahol a helyi Caritas-hoz iranyítottak, ahol szintén nem kaptam segítséget. Délután történt, hogy egy téren jártam és terroristák megtámadtak. Azt mondták itt van a Zsuzsi, Orbán Viktor lánya és találkozni akar velem és leveszik rólam a szkizofreniform pszichózist, ha beleugrok a szökőkútba. Azt mondták vetkőzzek neki es dobjam a ruháimat a szemetesbe, ha megteszem az osztrák rendőrök majd elvisznek és adnak enni, meg találkozhatok a Zsuzsival, életem szerelmével, aki rám vár, de ilyen koszosan nem akar látni. Rövidnadrágra es pólóra vetkőztem, de többre nem voltam hajlandó, hiszen a téren gyerekek is voltak. Ők pedig erősködtek, hogy tegyem meg. A szemetet időközben elvitték, én pedig ott maradtam egy rövidnadrágban és pólóban a hideg Ausztriában, akkor történt, hogy megfogadtam soha többet nem paktálok le a gonosszal és nem alkuszom meg semmilyen áron sem, hiszen becsaptak. Rettenetesen éhes voltam és fázva jártam éjszaka a várost. Aznap éjjel történt, hogy a terroristák azt hazudták, hogy Barack Obama elnök úr azt üzeni, hogy nyugodtan betörhetek bárhová, amíg nem esik bántódása senkinek, az elnök úr állja a számlát és az Osztrák rendőrök sem fognak semmit sem csinálni (akkoriban a régi szerkezettel ami a fejemben volt még nem tudtam megkülönböztetni a hangokat), rettenetesen dühös voltam amiért korábban becsaptak, úgyhogy én hülye megtettem és betörtem egy kis élelmiszerbolt kirakatát, ahol elcsomagoltam néhány zacskó élelmet, mire megérkeztek az Osztrák rendőrök, földre vittek mint a filmekben (de nem bántottak) és elszállítottak. A terroristák azt mondták három és fél évet kaptam, egy napot töltöttem vizsgálati fogságban, kaptam enni (finomat), majd átszállítottak a börtönbe. A rendőrségen folyamatosan hallottam, amint egy gépi hang ismétli a gondolataimat, németül(valószínűleg az őrszobában). Rettenetesen bánom amit tettem, nem is tudom hol volt a józan eszem, én soha életemben sem előtte, sem pedig azután nem követtem még el bűncselekményt. A börtönben nagyon jól éreztem magam, tudom, hogy ez így rettenetesen hangzik, de végre biztonságra leltem! A koszt jó volt(59 kilóra fogytam mire eljutottam a börtönig, egykori 90 kilómból a mérleg szerint), az elitéltekkel jól kijöttem, a börtönőrök jó fejek voltak, reméltem is, hogy maradhatok egy darabig azok után amiken keresztül mentem, de sajnos nem ítéltek el, csak fél év felfüggesztettet kaptam (az Osztrákok azt tanácsolták, hogy legyek nagyon megbánó a biróságon). Mielőtt a börtönből eljöttem a rendőrszobábol felcsattant a már jól ismert gépi hang és azt mondta, Joe Smith vagyok, Osztrák Amerikai állampolgár (utolsó előtti alkalom, hogy hallottam életemben, utoljára az Amerikai Nagykövetségen hallottam). A börtönből ismét a rendőrségre kerültem, ahonnét átszállítottak a Menekültügyi Hivatalba (Barack Obama elnök úr azt tanácsolta közben, hogy mondjam azt, hogy vigyenek az Osztrákok az Amerikai Követségre, de én nem hallgattam rá), ahol öt évre kitiltottak Ausztriából (olyan tolmácsot kaptam, aki alig beszélt magyarul, én pedig rettenetesen flegma voltam, már nagyon bánom), de csupa hülyeségeket írtak a papíromra, olyasmiket, hogy két bátyám van (mikor két húgom, meg hogy eszem ágában sincs betartani az Osztrák törvényeket), a döntést két hetem volt megfellebbezni, de én úgy döntöttem hazafelé tartva, hogy útnak indulok Oroszországba (kellett egy terv). Ukrajna A Zsuzsi egyszer azt írta, „hogyha nem megy jobbra, menj balra! ”, én pedig úgy döntöttem, hogy megfogadom a tanácsát. Amint hazaértem elkezdtem készülődni. A ház üresen állt, nem tudtam mi történt a családommal, de szándékomban állt kideríteni. Éppen a hegyemen szedtem gyümölcsöt, amikor apám hívott, de én nem vettem fel. Mire hazaértem apám otthon volt németül beszélő barátommal, aki miatt először kitettek Ausztriából, én pedig kihallgattam őket. Azt mondták azért nem csuknak le(a pszichiátriára), mert az Osztrákok azt üzenték haza, hogy normális vagyok (jól elbeszélgettem a börtönpszichológussal, egy kedves és csinos hölggyel, angolul). Kiderült, hogy mindenki jól van, azt mondták, hogy elromlott az autójuk, amennyiben hazahozom nekik a miénket kapok tizenkétezer forintot (kb. 40 Euro). Én pedig nem mertem itthon aludni, de elmentem az autónkért vonattal, ahogy megállapodtunk, utána pedig elindultam Oroszországba vonattal. Indulás előtt es út közben, Barack Obama elnök úr győzködött, hogy menjek egy Amerikai Követségre, Joe Smith vagyok, de én nem hallgattam rá (talán a betörés miatt, akkoriban még nem tudtam, hogy ki csapott be és miért). Útközben történt, az alföldön lehettem félúton amikor Ukrajna térképét nézegettem, hogy az Ukránok megérkeztek a fejembe es azt mondták: - az Ukrán határőrök már várnak! Késő éjszaka volt, mire Záhonyba (a határváros) értem, vettem egy jegyet az Intercityre es megpróbáltam két hatalmas utazótáskával átjutni az Ukrán határon. A magyar határőrök sokat nevettek rajtam, akkor még nem tudtam, hogy miért. Az Ukrán oldalon megkérdezték hová tartok, mire én azt válaszoltam, Kijevbe. Azt mondták kb. 240000 ezer Ft-ra (kb. 800 Euro) van szükségem egy Kijevi kiránduláshoz, jöjjek vissza, ha meglesz. Egy Ukrán határőrnő megkérdezte, hogy kémkedni megyek e Kijevbe, mondtam, hogy természetesen nem. Kaptam egy nagy piros pecsétet az útlevelembe, aláírattak velem egy kétoldalas nyomtatott papírt és visszafordítottak a határról (visszafelé nem volt szükségem jegyre, felraktak a vonatra ingyen és velünk jött egy Ukrán katona is). Visszamentem Záhonyba. Nap közben az Osztrákok (azt hiszem, megkérdezhetném, de nem fontos ki volt) próbáltak meggyőzni, hogy ne menjek Oroszországba, talán nem tudom, hogy az Oroszok megtámadták Ukrajnát, ne csodálkozzak rajta, hogy az Ukránok nem akarnak beengedni. Elmentem a helyi könyvtárba és elolvastam a híreket a thelegraph.co.uk-n. Eredetileg le akartam fordítani a papírt is, amit kaptam egy szótár segitségével (amit megmutattam egy Magyar határőrnek is, aki azt mondta fogalma sincs mit jelent), de elfelejtettem. Elhatároztam, hogy meggyőzöm az Ukránokat, hogy engedjenek be az országukba (úgy döntöttem nem megyek Oroszországba, jó lesz nekem Ukrajna is). Egész nap próbálkoztam is vele (onnan tudom, hogy az Ukránokkal beszéltem, hogy ők sokkal hangosabbak voltak, mint a terroristák vagy az Osztrákok, de nem hiszem, hogy sikerrel jártam volna, ha Obama elnök úr és az Osztrák Kancellár úr nem beszél velük, fültanúja voltam én is, hagyták, hogy az legyek). Az Ukránok nap közben azt mondták: -Nyugodtan gyújts rá! Én pedig elmentem es vettem néhány doboz Ukrán cigit Záhonyban (azóta dohányzom újból). Váltattam pénzt is, 12000 Ft-omat nagyjából 9000 Ft értékű Hrivnyára sikerült beváltani a Barna Maciban (a helyi pénzváltó). Az Ukránok azt is mondták: -Csak egy hátizsákot hozzál! Én pedig ott hagytam a két utazótáskámat a Záhonyi vasútállomáson (egy-egy igazolvánnyal), ettem egyet a megmaradt Ft-jaimon és vettem egy jegyet az éjszakai Intercity-re. Ezúttal gond nélkül beengedtek és kaptam egy újabb, kisebb pecsétet. A Chop-i (Csap) vasútállomáson összeismerkedtem egy rendes Ukrán hölggyel, aki beszélt egy kicsit magyarul, megkérdezte akarok e taxival Uzhghorod-ba (Ungvár) menni. Természetesen benne voltam, volt meg két férfi útitársunk (egyikük úgy nézett ki, mint David Beckham, még a sérója is állat volt), megosztottuk a költséget, út közben jó muzsika szólt, hamar odaértünk. Búcsúzás közben megkérdeztem mit jelent ukránul a köszönöm és a könyvtár. Köszönöm: Gyakuje, Könyvtár: Bibliothek. Megérkeztem Uzhghorodba! Mint kiderült, a vasútállomáson szálltam ki, amely a Magyarországon megszokottól eltérően egész éjjel nyitva tartott, úgyhogy nem kellett a szabad ég alatt éjszakáznom. Az állomás maga egy nagyvároshoz méltóan hatalmas volt és rajtam kívül még sok ember töltötte ott az éjszakát. A furcsaság amit észrevettem az volt, hogy nem hallottam többé sem az Osztrákokat, sem pedig a terroristákat, a fejemet betöltötte egy kántálás szerűség amely a következőképpen hangzott: Geeci!, Geeci! Geeci! Geeci! Már a Chop-i (Csap) vasútállomáson is feltűnt, de akkor még nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki. Arra gondoltam, hogy talan az Ukránok így akarják megvédeni az elmémet külső országbeli befolyasolástól (másnap felkutattam a hang forrásat és az ajtóra felszerelt szerkezetből jött, akkor még nem tudtam, hogy csak én hallottam vagy mások is). Sok átgondolni valóm volt, ezért sokáig ébren voltam, de tűnődés közben elszundítottam, akkor még nem tűnt fel, hogy senki sem alszik, vagy csak rafináltan. Reggel kipihenten ébredtem 2-3 óra alvás után. Az első feladat természetesen az volt, hogy élelmiszerről gondoskodjam (Ukrajnában kezdtem el visszahízni a nyár alatti szenvedés közben elvesztett kilókat, végre rendesen tudtam táplálkozni). Pénzem ugyan kevés volt, de mit volt mit tenni elindultam megfelelő boltot keresni. Nem is túl messze találtam egy megfelelő méretű szupermarketet, ahol a választék bőséges volt, olyan ételeket is találtam (rengeteget) amilyeneket itthon meg sosem láttam (halak, péksütemények, tejtermékek stb.) Vásárlás közben direkt kapcsolatban álltam az Ukránokkal (akik még az Osztrákoknál is közvetlenebbek voltak) és folyamatosan kommentálták, amit éppen csinálok (mintha csak egy telefon lenne a fejemben). Visszamentem a vasútállomásra, hogy étkezzek és eldöntsem mi is legyen a következő lépés, úgy döntöttem, hogy keresek egy könyvtárat vagy valami internethozzáférést, hogy informálódjak, tájékozódjak és közben felfedezzem a várost. Uzhghorod igazi nagyváros, autók tömkelege, bankautomaták szinte minden sarkon, de nagyon tetszetős az összkép. Az emberek nagyon segitőkészek voltak (és a lányok gyönyörűek, sosem értettem miért mondják azt, hogy a szláv lányok szépek, azóta tudom) annak ellenére is mindig utbaigazítottak, hogy legtöbbször semmilyen közös nyelvet nem beszéltünk, kézzel-lábbal elmutogatták, vagy pedig lerajzolták merre kell mennem. Hamar odataláltam, a könyvtárosok beszéltek angolul, még pénzt sem fogadtak el azért, hogy a szamítógépet használhassam. Sok mindent nem tudtam meg, de visszafelé menet találtam egy internet kavézót is, megjegyeztem, hogy hol van. Az éjszakát ismét a vasútállomáson töltöttem és ezúttal nem aludtam, mert nem szabad a váróteremben aludni, az Ukrán rendőrök felkeltik az alvókat es megkérik őket, hogy fáradjanak ki. Szorgalmasan gyűjtöttem papírcetlikre a legfontosabb Ukrán szavakat, hogy megpróbáljam a cirill betűs írast kibogarászni/megfejteni. Rájöttem, hogy muszály anyagi segitséget kérnem otthonról, ha bármihez is kezdeni akarok Ukrajnában, eldöntöttem, hogy másnap írok apámnak és a húgomnak. Másnap fel is kerestem az internet kávézót, ahol a system file-okból összeszeszedtem annyi arab betűt (csak cirill betűs billenyűzetek vannak), hogy keressek egy virtuális billenyűzetet a googlen. A facebookon írtam a húgomnak, aki megpróbált meggyőzni, hogy ne legyek ökör, azonnal menjek haza, nem akar engem a világon senki sem bántani, folytassam és fejezzem be az egyetemet, csak nagyon nehezen sikerült szót értenem vele, de rávettem, hogy hívja fel apámat, hogy küldjon pénzt a bankszámlámra, mert én külföldön képzelem el a jövőmet (az igazságot megsem mondhattam el nekik). A pénz másnap meg is érkezett, apám eleget küldött ahhoz, hogy még valami szállást is kereshessek magamnak, úgyhogy visszamentem a már jól ismert internet kávézóba(nem akartam a könyvtárban kellemetlenkedni, hiszen volt pénzem). Azt is kitaláltam hogyan értsem meg az Ukrán cirill betűs szövegeket, egy Ukrán virtuális billenyűzet, egy magyar virtuális billentyűzet és az angol nyelvtudásom segitségével. Egész jól is ment, elkápráztattam vele az Ukránokat. Találtam is olcsó szállást Mucacheve-ben, úgyhogy úgy döntöttem másnap odautazok. Sajnos sokat mászkáltam a városban és jól elment az idő, épphogy elértem az esti utolsó vonatot. Mikor leszálltam a vonatról egy felszalló katona ramhörrentett rendkívül hangosan, csukott szájjal (úgy, mint a magyar miután az illegális műtétet végrehajtották rajtam, a banknál). A Mucacheve-i vasútallomás jóval kisebb volt, ott töltöttem az éjszakát, de aludni nem tudtam, mert a rendőrök szállása az állomás felett volt és gyakran benéztek, hogy alszik e valaki. Összebarátkoztam a pultos hölggyel, pötyögött egy picit németül és jó Hot Dog-ot csinált. Másnap egész nap a várost jártam és meg is találtam az adott címet, de nem volt ott semmiféle szállás sem. Sajnos az egész napom ráment, de legalább vettem egy Ukrajna térképet es egy Mucacheve térképet is. Este visszatértem a vasútállomásra jobb választásom nem lévén. Aznap éjjel sem tudtam aludni, de hajnaltájt elszundíthattam egy öt percre és arra ébredtem, hogy valakik rólam beszélgetnek a fejemben, mintha csak azt akarták volna, hogy én is halljam amit beszélnek. Valami olyasmiről volt szó, hogy bármit is hiszek nem menekültem meg (abból a kevésből, amit sikerült kihallgatnom). Aznap a terroristák újult erővél támadtak rám. Olyasmikkel álltak elő, hogy az Ukrán katonák agyon akarnak lőni (az lesz a fedősztori, hogy terroristának hittek), maradjak a tömegben. Aznap nem sok mindent tudtam csinálni, próbáltam a várost járni szállást keresve, de rettenetesen néhez, ha az embert eppen kínozzák. Délután visszatértem a vasútállomásra és próbáltam a tömegben maradni. Az amerikaiak egy ismétlődő üzenetet játszottak a fejemben: Juss el Kijevbe az amerikai nagykövetségre, ott amerikai katonák állomásoznak. Láttam Ukrán katonákat, de nem tűntek ellenségesnek. Próbáltam jegyet váltani Uzhghorodba, de a jegypénztár már bezárt, ott ragadtam. Estére visszatértem a bárba és összebarátkoztam egy fiatal Ukrán sráccal, akivel sörözni kezdtünk. Az Amerikaiak egyszer csak azt mondták: nézd meg, le van vágva a farka. Te is így járhatsz, ha Ukrajnában maradsz, itt ez a szokás. Az éjszakát sörözéssel töltöttük, az Amerikaiak mondták, hogy használjam a nagydarab srácot fedezéknek (hogy ne tudjanak lelőni az ablakból). Az éjszaka folyamán újdonsült barátom egyre erőszakosabbá vált és ki akart csalogatni az állomasról(lehet az Ukrán katonák parancsolták meg neki), több alkalommal is majdnem megtámadott, elbújtam előle (mikor kinéztem egy katonát láttam futva egy ház takarásába húzodni, hogy ne legyen látható). Az éjszaka folyamán 3-an be is jöttek az állomásra, 2 férfi és egy nő, résnyire húztam össze a szemeimet, hogy épphogycsak lássak (az Amerikaiak mondták ezt trükköt, hogy akkor nem látnak a szemeimmel) és elbújtam az italautomata mögött, ahonnan láttam őket egy felületen visszatükröződni, amint mindenütt engem kerestek. Behunytam a szemeimet és csukott szemmel elbújtam a rendőrök szállásán. Vagy 20 percig kerestek folyamatosan kivont gépkarabélyokkal, egészen addig, míg meg nem érkeztek a reggeli vonatok és meg nem telt utasokkal az állomas. Mikor a rendőrök felébredtek nagyon mérgesek voltak, kérdezték mit keresek ott, mondtam nekik, hogy ellopták a pénztárcámat. Felraktak az Uzghorodba tartó vonatra. A vonat Uzghorod felé elhalad egy katonai bázis mellett is, ahol felszállt a vagonomra 4-5 katona es 2 rendőr. Nagyon megijedtem, nem volt jobb ötletem, mint elaludtam (hiszen akkor nem látják mit csinálok). Mint később kiderült az Ukránok megműtöttek. 6-8 óra múlva ébredtem egy világvégi, de festői szépségű kis faluban, aminek nem emlékszem sajnos a nevére, rendkivül jó hangulatban(biztosan kaptam valamit), és zsibbadt a fejem búbja es környéke(meg azt is tudom hol található a fejemben a ketyere. A beültetést katonák végzik(az Amerikaiak az előbb megerősítették), a sterilizálást pedig a pszichiátria(ezt az osztrákoktól tudom). Megnéztem a menetrendet (ekkor még nem gyanítottam semmit, azt hittem csak aludtam egy jót), volt meg 2 órám, mire az Uzghorodba tartó vonat érkezett. Találtam egy kis tavacskát, ahol megálltam táplálkozni. Ekkor hallottam egy hangos pittyanást (a koponyámból) es egy egy vörös villanást észleltem mindkét szemüregem mögött (valószínűleg a lézer belevilágított a szemembe, kesőbb rájöttem, hogy az Ukránok valószínűleg ilyenkor kalibrálták a ketyerét, de akkor meg el sem tudtam képzelni mi lehetett az). Visszamentem az állomasra és visszautaztam Uzhghorod-ba. Az Uzhghorod-I WC-n ültem, amikor Barack Obama elnök úr ismét megszólalt a fejemben és azt mondta azonnal semmisítsem meg a papirt, amit az Ukránoktól kaptam az első határátlépéskor. Volt rá két arab betűs szó odamázolva egy pontozott vonalra, amit korábban sosem tudtam elolvasni, de most sikerült, az állt ott: u pedophile. A papírt összetéptem, lehúztam a WC-n. Az Amerikaiak azt mondták azonnal utazzak vissza Magyarorszagra, mert különben az Ukránok nekem is levágják a hímvesszőmet. Nem akartam visszatérni, annyira elegem volt ebből a pokoli országból, ahol annyit bántottak, próbáltam beszélgetni az Ukránokkal, hogy tanácsot kérjek, mit tegyek, de aztán kesőbb mégiscsak inamba szállt a bátorságom, leintettem az első taxit és elvitettem magam a Magyar határig. A sofőr nem volt hajlandó átkelni a határon, csak kirakott. Én még az autóban kitéptem az útlevelemből azt az oldalt, ahol az Ukrán pecsétek voltak, féltem, hogy most mi lesz. Az Ukrán határőr azt mondta nem lehet gyalog átkelni, majd szerez nekem egy autót. Az Osztrák hölgy a fejemben azt mondta nem szabad gondolnom semmire mert az Ukrán határőrök is hallják a gondolataimat, amint próbáltam gondolatot formázni pisszent egyet és én a szó elején abbahagytam. Vagy egy óráig ott álltam, mire jött egy autó, a határőr többször is telefonált, az is elhangzott, hogy paranoid skizofrén. Sikeresen átjutottam a határ Ukrán oldalán, félúton jártunk, mikor meghallottam a Magyar határőrök chat-elését (azóta hallom a hatóságokat, hogy az Ukránok megműtöttek és mindenkinek a saját hangját, ez más, mint a távolsági kommunikáció, csak egy adott zónán belül működik, és sokkal hangosabb, a magyar katonáknak valami olcsó példány jutott csak, mert nekik nem a saját hangjukat hallom, hanem egy szörnyű géphangot…apámnak nincsen, arra még nem jöttem rá pontosan kinek van, de van a vezető politikusoknak(mint az amerikai elnöknek), az Osztrák rendőröknek, a Magyar határőröknek, néhány Magyar katonának, az összes Ukrán katonának és határőrnek, a skizofrénoknak valami lebutított változat(ők természetesen nem tudnak egymás között telepatikusan illetve gondolatokkal kommunikálni), a Magyar es Ukrán rendőröknek nincsen(a Magyar rendőrök többször megkérdezik ugyanazt, egy Osztrák rendőr nem teszi, mert ő tudja, hogy igazat mondok vagy hazudok), kivétel egy esetben volt, mikor jártam egy budapesti rendőrkapitányságon, akkor hallottam chat-elést mikor a portán álltam, valami olyasmiről volt szó, hogy nézzétek csak, itt van a ......., az a feltelezésem, hogy talán egyes rendőr főrangoknak jutott). Azt mondták –Skizo van az egyik autóban. Ha megtalálom szétverem a pofáját!. Ennek ellenére a papírokat rendben elkérték, átnéztek és továbbengedtek minket. Amíg Ukrajnában jártam hétszer észleltem a pittyanást és a vörös villanásokat a szemüregeimből, azt hittem akkoriban valami bombát telepítettek belém, legutoljára a határon volt egy észlelt pittyanás. Budapest Mivel elfogyott a pénzem Budapestig blicceltem a vonaton. Már szeptember vége volt. Nem akartam hazatérni, mert nem tudtam kik ezek a terroristák a fejemben akik bántanak, megmondom őszintén még a saját családomra is gyanakodtam. Az az igazság, hogy három hónapig hajléktalanként éltem. Kiismertem a rendszert, tudtam hol találok élelmiszert és szállást, megismertem a közlekedést és a várost. Másrészt Budapesten jöttem rá, hogy nagyvárosokban sokkal hangosabb a távolsági kommunikáció mint vidéken, összefüggésben lehet a népsűrűséggel (beutazgattam Budapest kerületeit mire ezt megállapitottam, a ritkábban lakott övezetekben majdnem olyan halk, mint vidéken) vagy az infrastruktúrával (vidéken alig lehet hallani, a hangok suttogássá halkulnak, Budapesten pedig olyan hangosak, mintha valaki közvetlenul melletted állna). Megkérdeztem az Osztrákokat tegnap este kutyasétáltatás közben, a népsűrűséggel van összefggésben. Nem akarom szaporítani a szót, szörnyű időszaka volt ez az életemnek, Barack Obama elnök úr többször is beszélt hozzám, négy esetre emlékszem. Azért is maradtam Budapesten, mert szándékomban állt felkeresni az Amerikai Nagykövetséget, ahová sajnos, nem engedtek be, pedig másfél hétig próbálkoztam (egy ideig ott is aludtam a parkban), gondolom, mar csak a ruházatom állaga miatt sem. Mikor az Amerikai Nagykövetséget kerestem az volt az egyik alkalom, hogy Obama elnök úr szólt hozzám és elvezetett egy svájci szállodához, amit nagykövetségnek hittem (egy női hang irányított és mondta mikor, hol merre menjek). Másik 2 alkalommal akkor hallottam a hangját mikor pénz híján nyilvános WC-t nem találva bevizeltem illetve beszékeltem, miközben a terroristák bántottak (folyamatos támadás alatt álltam Ukrajnától egészen Karácsony másnapjáig, állandóan egy nevet üvöltöztek a fejemben amelyet most nem irok le, vagy 6-an 7-en, egyszerre, folyamatosan, éjjel nappal, találtam ugyan egy hajléktalanszállót a városban ahol majdnem olyan halkak voltak mint vidéken, gondolom az árnyékolás miatt az épület hatalmas fémszerkezetének köszönhetően), de nem hozzam beszélt, hanem a terroristákhoz (aikik nem mások, mint Magyar katonák), csak hallottam a hangját (elbeszélt fölöttem) és rettenetesen dühös volt, a negyedik alkalomra pedig már nemigen emlékszem sajnos. A Szentestét még Budapesten töltöttem, de úgy döntöttem Karácsony másnapján hazatérek (miközben Budapesten voltam az Osztrákok magamra hagytak, nem emlékszem rá, hogy szóltak volna hozzám, csak az Amerikaiak kántálták folyamatosan a következő üzenetet a fejemben: -Joe Smith vagy! -Joe Smith vagy! -Joe Smith vagy! -Joe Smith lesz! Illetve valaki mindig éktelen hangon röhögött, mikor valami poénosat csináltam (elég gyakran) így, hogy -GEEEECI! GEEECI(a ketyere nem fordítja le a ronda szavakat, majdnem minden káromkodás szerüséget geci-nek fordít)! Ma már tudom, hogy ők az Ukránok). Hazafelé bezárkóztam a WC-be a vonaton (az Amerikaiak örültek, hogy elhagyom Budapestet) és gond nélkul hazaértem. Hazatérés Amint leszálltam a vonatról megszólalt valami riadó szerűség a fejemben (olyasmi, mint egy magas elnyújtott EEEEEEEEEEEE, ami nem akar abbamaradni(abba sem hagyták amíg le nem csuktak), az Ukránok próbáltak figyelmeztetni, csak azt nem tudtam, hogy mire). Eltöltöttem otthon egy éjszakát a húgommal. Másnap, mikor megérkezett apám és a barátnője nem tudtam tartani a számat, olyasmiket mondtam nekik, hogy egy Ukrán katonai szerkezet van a fejemben, faggattam apámat, hogy ő nem kapott e ilyesmit a honvédségnél vagy az IFOR erőknél, ők pedig furcsán néztek rám, majd 10 percen belül távoztak és visszatértek egy mentővel és egy beutalóval. Lecsukattak. Megint. Két és fél szörnyű hónapot töltöttem ismét a pokolban (amit magamban csak Auschwitznak hívok), a támadások akkor maradtak abba, mikor bezártak a zárt osztályra. Egy hétre hibernáltak megint, utána pedig teletömtek gyógyszerekkel (meg kell jegyezni, hogy a gyógyszerek semmiféle hatással nincsenek ezekre a hanghallásokra az égegyadta világon, belém rengeteg félét tömtek, ez csak tiszta business a gyógyszeriparnak, a mellékhatások pedig szörnyűek: cukorbetegség, Parkinson kór, szélütés, hirtelen halál stb. normalis ember inkabb nyalogatna ciánt ha elolvassa a betegtájékoztatót), egyszóval ismét megmérgeztek (ezek a gyógyszernek álcázott készítmények valójában sterilizáló szerek). Az egyik hétvégi szabadságról visszafelé menet mostohaanyám bemószerolt, hogy nem szedem a gyógyszereket és injekcióra állítottak, hogy ne tudjam elkerülni a mérgezést. 2 és fél hónapot töltöttem ismét a pokolban, zárójelentésemen már a következő diagnózisok álltak : paranoid skizofrénia, másodlagos parkinsonismus. Szabadulásom után néhány hónapot otthon töltöttem és csak feküdtem, fogalmam sem volt mihez kezdjek, de aztán elhelyezkedtem egy nagy gyárban ban gépkezelőként. Valamikor eközben történt, hogy ismét megtámadtak a terroristák, de visszatértek az Osztrákok is (akik azóta is őrzik az elmémet és a testi épségemet és ezért nagyon hálás vagyok nekik, kérdezhetek is tőlük, válaszolnak igennel vagy nemmel, azért tudok ilyen sok mindent). Annyira szenvedtem és olyan stresszben éltem, hogy a stressztől remegni szoktak a kezeim is. Nagyon megszerettem a munkahelyemet és a munkatársaimat, de sajnos csak 2 hónapot tölthettem el a vállalatnál, mert apámék ismét lecsukattak (cigarettapapírba sodort cigarettákat találtak a hamutálamban és a pszichiátriát valami büntetőeszközként felhasználva lezárattak a háziorvossal). Elvesztettem a munkahelyemet(mivel próbaidős voltam még) ahol egész jól kerestem és ismét a pokolban találtam magamat. Újabb hétre lehibernáltak és újabb 2 és fél hónapot töltöttem Auschwitzban, miközben mindvégig könyörögtem az Osztrákoknak, hogy mentsenek meg, de sajnos nem tudtak segíteni. Egész végig támadás alatt álltam, csupán 2 héttel hazamenetelem előtt szűnt meg az ordibálás. Most ősszel szabadultam, utána 2-3 héttel munkába álltam egy osztrák cég magyarországi leányvállalatánál, mint szerelő, ahol egészen mostanáig dolgoztam, bar jóval kevesebbet kerestem mint a nagy gyárban. Barack Obama amerikai elnök tanácsára szerettem volna a ljubiljanai Svájci Nagykövetséghez fordulni. Az Osztrákok megígérték, hogy beszélnek a Svájciakkal az érdekemben, ha megírom ezt a levelet, lefordítom németre es elküldöm nekik. Sajnos Európában csak két biztonságos ország van számomra: Svájc es Ausztria(ahol nem sterilizálják a skizofrénokat, de ott is beültetik őket), Ausztriábol kitiltattam magamat sajnálatos módon, a Svájciak pedig nem fognak fogadni. Lehetőségeim szűkösek, mindössze egy teljes havi magyar fizetés lapul csak a zsebemben (vagyonom ugyan van 3-4 millio FT körüli értékben(10-13000 Euro), házresz, hegy, autók melyet sajnos családom miatt nem tehetek pénzzé). Felsőfokú nyelvvizsgákkal rendelkezem angol es német nyelvekből, bár németem egy kicsit kopottas. Az Osztrákok a héten elárulták néhány további biztonságos országot is pl: Oroszország, Líbia, Tunézia, Ecuador, Kanada. Állandó direkt kapcsolatban állok Ausztriával, az Amerikai Egyesült Államokkal és Ukrajnával (akikkel szintén nagyon összebarátkoztam az elmúlt közel másfél évben és nagyon rendesek ők is és kiváló a humoruk). A különböző országok mint valami sávok jelennek meg a fejemben, melyeket a fejembe ültetett Ukrán haditechnológiával fogok (a magyarok terroristák nem mernek újra megműteni, mert félnek rátenni a kezüket az Ukránok technológiájára, apropó, mérgesek is voltak, hogy kiszedték az ő gonosz szerkezetüket az ukránok, fel voltak háborodva, hogy az magyar tulajdon, hogy merészelték). Én vagyok Magyarország talán egyetlen nem sterilizált skizofrénje. Ez a három ország azért segít nekem, mert tudják, hogy én nem vagyok pedofil, hiszen évek óta velem vannak. A történet allítólag a következő: lathattam valami filmen egy teljesen felnőttnek kinéző kínait, aki még nem töltötte be a 18-at, de én nem emlékszem semmire és a magyar terroristák az eltelt évek során képtelenek voltak bármit is kibányászni a fejemből, mindazonáltal veszélyben van az életem(a tudásomert és a könyv miatt, amit angolul írni szeretnék ha végre menedékre lelnék, hogy lerántsam a leplet ezekről a borzalmakról), a testi épségem és a szabadságom (az Osztrákok szerint megint le fognak csukni, azért amiért nekiálltam megírni ezt a levelet, úgyhogy nincs más választásom, mint a hajléktalanlétbe menekülni és rejtőzködni, azt nem írom meg melyik országban és városban). Felneveltem két gyönyörű kislányt anélkül, hogy meg csak valaha is gondoltam volna rá, hogy bántsam őket(és ezt a barátságos országok is tudják, hiszen a gondolataim állandó hazugságvizsgálatnak vannak kitéve). Az is tudomásomra jutott, hogy az Amerikai elnok azért nem segíthet nekem, mert az USA minden államában sterilizálják a skizofrénokat. A pszichiátria meghóditotta a világot (Feldmár András szerint) és a skizofrének elképesztő terheket rónak a világ gazdaságaira. E szerint az USA-ban a kórházi ágyak egynegyedét skizofrénok foglalják el. http://www.antipsychiatry.org/schizoph.htm Egy havi gyógyszerem több, mint fél havi magyar keresetbe kerül a magyar államnak és a világon semmire sem jó, csak üzlet az egész. A skizofrénok 70%-a munkaképtelen és az állam tartja el őket. Én képes és hajlandó vagyok dolgozni, meg tudok állni a saját lábamon, csupán biztonságra van szükségem, hogy megírhassam a könyvemet, amivel szeretnék fényt deriteni XX. és XXI. századi nácizmusra, népirtásra és borzalmakra, amik a világban folynak. Az embereknek, akik most még nyugodtan alszanak tudniuk kell ezekről a borzalmakról. Arról is, hogy mar a gondolataink sincsenek biztonsagban (ki tudja mire használják még fel ezeket a dolgokat a kémkedés elől senki sincs biztonságban, politikusok, cégvezetők, tudósok világszerte mind áldozatul eshettek). Arról is, hogy az emberek saját házukban sincsenek biztonságban, egész családokat mérgeznek meg ki tudja mikkel (az Osztrákok szerint ez így működik), hogy álmukban illegális koponya és egyéb műtéteket hajtsanak végre rajtuk. Személy szerint én már enni sem merek semmit sem, amit nem saját magam veszek a boltban origináltan, annyira félek es rettegek (egész ezidáig egy kutyával aludtam együtt, hogy felébredjek, ha valaki megpróbálna rajtam ütni álmomban, késekkel felfegyverkezve). Most már legalább azt is tudom, hogy manapság a titkos ügynökök hogyan dolgoznak. Konklúziók: Létezik telepátia (vagy valami hasonló). Ha minden embernek lenne ilyesmilye nem kéne többé nyelveket tanulnunk(univerzális). Tehát nem létezik olyan betegség, hogy paranoid skizofrénia. Sőt, skizofrénia sem létezik. Hebefrén skizofrénia: azok a gyermekek, akik gyerekkorukban követtek el valamit és a kínzások következtében nem tudtak rendesen kifejlődni. Katatón skizofrénia: azok az emberek, akik végleg belerokkantak a kínzásokba. Skizofrénia simplex azok az emberek, akik nem mutatnak tüneteket vagy nem kínozzák őket. Az Osztrákok azt mondták, hogy ugyan ők sosem árulták volna el, de Ukránoktól tudom, hogy ezt az egészet az Amerikai Egyesült Államok találta fel. Nekem az Ukránok a gazdáim, ők hallanak minden sávomat, míg az Osztrákok és a terroristák nem hallanak senki mást sem. Az Amerikaiak mélyen beledugták az ujjukat ebbe az egészbe, ők mindenkit hallanak (az Ukránokat is), így tudott szólni hozzám az amerikai elnök Ausztriában, mikor még sohasem jártam Amerikában. Az egész világ tele van a két lábon járó poloskáikkal.