Továbbtanulásomat (vagyis inkább ilyen irányú kudarcaimat) általában a mindenkori oktatáspolitika határozta meg, vagyis nagyban beleszólt, hogy nem lett belőlem semmi. A felsőoktatásban már annyi igazságtalanság és méltánytalanság ért, hogy akartam is erről írni egy hosszabb cikket valamelyik suli-lapba, bár sanszos, hogy nem közölték volna le. Az utolsó szöget a továbbtanulásom koporsójába a pszichiátria verte bele, a földet a Fidesz-kormány oktatáspolitikája (a felsőoktatás "szétverése"-ként is emlegetik) hányta rá. Speciálisan a magyar szakra úgy tűnik, egyre kevesebb az esélyem, mert 1. emelt szintűzni kéne hozzá, 2. a környéken egyáltalán nem is biztos, hogy indul levelezőn 3. újabban már bevezették az alkalmassági vizsgát is, úgy hallom, és nem tudom, hogy ez nem zár-e ki engem automatikusan a szakra alkalmas egyedek közül. Mérhetetlenül sok erőfeszítésbe kerülne, hogy egy olyan szakra kerüljek vissza, amit az emberek általában inkább szakpárban tanulnak, és így sincs sok esélyük a boldogulásra. Szóval arra az esélyem, hogy befutott, magyar nyelvvel, vagy irodalommal foglalkozó szakember váljon belőlem, a jelen körülmények között kb. annyi, mint egy spermiumnak. Különben is, mára már megváltozott az irodalommal szembeni hozzáállásom, elsősorban az internet hatására, és a közösségi oldalak nyújtotta "pótszerek" hatására. Mondhatnám, hogy sajnos, de irodalommal jobb híján foglalkoztam, még nem volt hozzáférhető a neten ennyi tartalom, valójában egészen átértékeltem az írott dolgokhoz való viszonyomat a blogok megjelenésével, a mondanivalónak már nem szükséges irodalmi forma ahhoz, hogy eljusson másokhoz is, szóval az én szemszögemből az egész kortárs irodalmi lét öncélú ripacskodássá vált. Lehet, hogy van még a mai ember számára mondanivalója az irodalomnak, de számomra már nincs, legalábbis most úgy érzem. Bár lehet, hogy az egész teóriát azért találtam ki, mivel a körülmények lehetetlenné tették az ezzel való foglalkozást, most is szívesen csinálnám, ha lehetne, ha nem lenne számomra szinte lehetetlen az adott körülmények között. Jelenleg számomra az fsz képzések nyitottak, amik egyes vélemények szerint a felsőoktatás zsákutcái, és hát szerintem is. Bölcsészként is találkoztam negatív sztereotípiákkal, lenézéssel, ilyesmivel, de az, hogy az oktatók milyen lenézéssel kezelték a web-programozó képzésben részt vevő hallgatókat, az mindent vitt. Az milyen, amikor a saját oktatója nézi semmibe a hallgatóját, és ennek nap mint nap hangot is ad? Holott a tantárgyi követelmények majdnem olyan durvák, mint a BsC-n, és a két évbe még bele kell, hogy férjen egy szakmai gyakorlat, és minimum elvárás szakdolgozatként például egy blogmotor megírása php-ben (de mindegy is milyen nyelven), mindeközben az oktatás színvonala a béka segge alatt van. Milyen fsz képzések elérhetőek akkor levelezőn? Szociális és ifúsági munka és a másik a kommunikáció. Sejthető, hogy a kettő közül melyik áll közelebb hozzám. A szoc munka kilőve, éppen elég nyomorulttal találkozom nap mint nap, és meg kell, hogy mondjam, hogy ez gyakran inkább visszatetszést és viszolygást kelt bennem, minthogy toleránsabb lennék a mások (szellemi, vagy bármi egyéb) nyomorával. Bár a szakkörben nagyjából rendezettek az emberek körülményei, és mindenki többé-kevésbé az ép eszénél van, mégha ez kevés is. Marad a komm fsz. Talán van valami köze a bölcsész dolgokhoz, talán nincs. Mindegy, ennyire van most lehetőségem. Lehet, hogy faszság, meg semmi értelme, mint amúgy általában az fsz kpzéseknek, de lehet, hogy meg kéne próbálni. Különben olyan nagyon más választásom nincs, ha tanulni akarok itt valamit...