Újabb hét kezdődik, és nem nagyon fűlik hozzá már a fogam. A kedvenc kollégám pénteken kitúrt a helyemről, hogy szemben tudjon ülni azzal a csajjal, akinek udvarolgatni szokott. Néha olyanokat gondol, hogy a csaj délutánonként rádiós műsort vezet, és a legfurcsább, hogy néha azt képzeli, van 5 közös gyerekük, de pár nap múlva erre már nem emlékszik. Meg megtanítja korcsolyázni a Bujtoson, elviszi síelni, meg terméseket gyűjteni az erdőbe. Amúgy rengeteg idejük lesz együtt, mert ez a kollégám milliárd években gondolkodik, és gondolom, úgy is tervez. Igaza is van, egy csajt így kell levenni a lábáról, meg ilyen beköpésekkel, mint "a piros Ferrari lelke átsuhant a szobán", meg "Hortobágy, Nyírtelek és San Francisco", mármint hogy gondolom, ezekre a helyekre vinné még el. Régebben idézett parafrázisokat a Bibliából, esetleg a Koránból, de látta, hogy a csajt ezekkel nem hatja meg, szóval inkább ilyen világi témákkal próbálkozik. Ezekre a csaj mindössze annyit szokott tőle megkérdezni, hogy a pszichiáterének is szokott-e ilyeneket mondani, de elég ravaszul csinálja, mert neki nem szokott. Eddig csak mellette ült, és oldalról bámulta, de ezentúl már szemből fogja kapni az ívet. A raktáros már csak "anyucinak és apucinak" nevezi őket, a csaj meg ilyenkor fel van háborodva. Nem értem, miért. A csoportvezető szerint nagyon szolidáris dolog volt tőlem, hogy átengedtem a helyem a turbékoló párnak. Persze, szívesen (remélhetőleg ez után még többet fogok tudni röhögni), csak nem tudom, hogy ezek után most hova fogok ülni. Mindenképpen maradok a közelben...