Amikor viszonylag jobban lettem, írni kezdtem. Azt hiszem, grafomán vagyok. Ilyen rohamokban tör rám. Ez akkor van, amikor éppen nem vagyok depressziós, mert ha az vagyok, akkor furcsa mód pornófilmeket nézek egész nap, vagy csavargok a városban, de annak nincs sok értelme, csak azért csinálom, hogy ne feküdjek az ágyban, mert attól még rosszabbul leszek. Már régen, másnaposan sem ment, és most sem. Egyszerűen kidob magából az ágy. Talán néha túl hamar is, anyámat meg idegbajba kergetem, mert nem tud aludni, mert mászkálok hajnalban. A gépet nem lehet bekapcsolni, mert meghallják, és kivágnak vele együtt. Utálom, hogy folyton nekem kell alkalmazkodnom, meg meghúznom magam, mondjuk jelenleg az ő házukban lakok, el kéne már húzni a picsába. Azért kéne a munka nekem is + a bnőmnek is. A leszázalékolás, meg a rehab munka kábé kitesz annyit, amennyiből már el lehet nyomorogni. Jelenleg ez az álmom. Ugye, milyen nevetséges? A tévé is szar még ilyenkor reggel, olvasni egészen az utóbbi időkig nem tudtam, mondjuk még egy filmet se bírtam végig nézni, ami azért elég gáz (a gyógyszerek koncentrálási nehézséget okoztak). Meg amúgy is egy csomó rossz könyv van, nem tudom, minek adják ki ezt a sok szemetet. Pontosabban tudom, mert az egész egy klikk, "irodalmi maffia", ahol egymás seggét nyalják a haverok, kissé kiábrándultam belőle, és így a "szép"irodalomból is. Megdöbbentően szar művek vannak sztárolva, most csak annyit mondanék, hogy a Sorstalanság Nobel-díjat ért. De sorolhatnám. A kortárs meg úgy szar, ahogy van. Meg azok a versek! Borzalmas. Ilyeneket talán én is tudnék, de attól még az is borzalmas lenne. Inkább leszek egy senki kis blogger, mint egy szar "író", vagy "költő". Pedig régebben voltak ilyen ambícióim. Csak aztán elsodort az élet (meg az alkoholizmus, meg a skizofrénia, sokan mondták hogy írjak róla, de inkább nem, legalábbis nem ÚGY). Utána meg - némi utálkozás után - megragadott a non-fiction, azon belül is főleg a blogolás világa. Kicsit úgy érzem magam, mint azok a régi jó naplóírók, akik miden szart megörökítettek. Nem is tudom, miért. Úgyse olvasom vissza. Legalábbis a freeblogon nem tettem. Leírtam, ami az eszembe jutott, aztán el is felejtettem. Csak a kommentek miatt csináltam. Egy idő után már azért sem. A freeblog nagyjából megdöglött, és az én blogjaim is. Próbáltam saját tárhelyre menni, de az meg a saját hibámon kívül tönkre ment. Csak annyit mondok, hogy nem megbízható a WordPress, meg a többi CMS. Vírus, hekker, meg minden, amit csak el lehet képzelni. Nekem pl. valamiért késett a tárhelyemért az utalás, a szolgáltató meg törölte az egészet. Egy csomót szoptam az ilyenekkel. Az internet veszélyes üzem. Tényleg. Akkor miért nem papírra írok? Hát csak azért, mert úgy az életben nem mutatnám meg senkinek, kit érdekel egy hülye napló, amit egy noname valaki írkál? Talán a rokonokat. Hát, nem sok van, és azokkal sem vagyok túl jóban. Barátok, haverok? Ugyan. Szakítottam velük. Egy blog még talán érdekelhet valakit. Csak kéne néhány jó téma. A pszichiátria kézenfekvő lenne, de annyira utálom, hogy örülök, ha nem kell vele foglalkoznom csak a minimális mértékben. Addig érdekelt, ameddig azt hittem, hogy ha leírom az igazságot, az valakit meghat. Pedig annyian leírták már, eléggé híres emberek, Feldmár, Szendi, Szasz, stb. Falra hányt borsó. A gyógyszeripar ellen tehetetlenek, mert abban van a pénz. Akinek pénze van, hatalma van, és ő mondja meg, mi legyen. Az, hogy hogy kéne, így, meg úgy, kevés embert érdekel, és ők is inkább csak a spirituális maszlagot kajálják. Azt is csak azért, mert így akarnak mások fölé kerekedni (legalábbis úgy érezni magukat), ha már pénzük nincs. Úgy akarnak a többi ember fölé kerülni, hogy ők fejlettebbek spirituálisan, és ez nekik a vigasz. Az élelmesebbje pénzt csinál belőle, a hiszékeny áldozataik meg elméleteket gyártanak, a seggük meg kilóg a gatyájukból, mint például a tesómék. Látóhoz rohangálnak, meg spiritisztához, közben meg felkopik az álluk, ide járnak kosztolni, meg ócska cuccaik vannak, meg mindent örököl a gyerek. Kábé a csőd szélén állnak, de nem állnak le a fantasztikus ötleteikkel, ki akarnak költözni tanyára, hogy mindent maguknak termeljenek meg (életükben nem termeltek még semmit), az állatokat meg sajnálják levágni, közben mindenkinél okosabbak, és ilyen ezoterikus-fasisztoid (ez nem tudom hogy jön össze) eszméket vallanak. Közel állnak ők is egyfajta szektás gondolkodásmódhoz, de ők leginkább csak ketten hülyítik egymást. Nem baj, a zsák megtalálta a foltját. Tökéletes lúzerek. Azt mondták a rokonaim, hogy tőlük semmi jóra ne számítsak (még ha lenne nekik, akkor se). Álomvilágban élnek, és én úgyis csak megzavarnám az "idillt". Különben, remélem, nem sokára saját lábra tudok állni, kicsit tartok ugyan tőle, de mostanában mindenki ezzel nyaggatott, hogy harmincix évesen milyen égő már (amíg el nem tűntem a szemük elől, he-he). Már nem sok idő, vannak konkrétumok is, majd ha biztos lesz (a kezemben a mani), akkor majd "minden jóra fordul". Mondjuk kicsit félek, mi lesz ha összeköltözök a bnőmmel. Mert őt meg hosszú távon kibírni, hát, nem tudom. Talán csöbörből vödörbe kerülök.