Csodák csodájára ma a szakkörben mindenki megjelent, még azok is, akik úgy volt, hogy elmennek, és már arról volt szó, hogy megfogalmazták a közös megegyezést, vagy mit. Úgy látszik, mégsincs jobb ötletük, mint a szakkör. Amikor megérkeztem, éppen Edit 1 akarta hazaküldeni Edit 3-at, mivel már legalább egy fél órája cirkuszolt. Szerencsére elég későn érkeztem, így nem kellett végighallgatnom az egész műsort. A nap többi része szerencsére eseménytelenül telt, csak azt vettem észre, hogy kiújult a szorongásom, azért nem olyan mértékben, mint régebben, folyton attól tartok, hogy rólam beszélnek, ezt az érzést csak erősíti, hogy a nap folyamán többször valóban rólam beszéltek, illetve engem kerestek. Tegnap óta eléggé fáj a derekam, szerencsére mára már valamennyire csökkent, a munkában nem zavart jelentősen. Anyám szerint az utóbbi idők viseltek meg ennyire, és szerintem is. Valószínűnek tartom, hogy néhány problémát felnagyítottam, de mint mondtam, nem tesz jót ez a fajta munka, mert negatív irányba kezdek gondolkodni. Persze másrészről könnyű dolgom van, ma is csak varrtam, a munka nehézségére nem lehet panaszom. A 4-esben találkoztam egy faszival, aki 30 évig katona volt, és végig kellett hallgatnom a harckocsi alkatrészeit, a lehető legjobb délutáni program. Ja, és majdnem végigmondta, hogyan kell négyszázvalahány nyulat kibelezni, sajnos egyik témájára sem voltam vevő, de nem nagyon vette a lapot.