Ma reggel már sikeresen túl voltam 1-2 pornófilmen, amikor elindultam a bnőmhöz, de a busz is tele volt jó macákkal, ezúttal kábé olyan korombeliekkel, úgyhogy csak úgy kapkodtam a fejem. Az egyiknek már van gyereke is, mert felcsináltatta magát egy négerrel, és most mindenhová cipeli magával a kölyköt, mert gondolom egyedül neveli. Aztán volt egy, akit egyszer a fél városon keresztül követtem végig, mert valahogy jó mókának tűnt. (Látszik, hogy nincs életem.) Nagyjából mind a ketten egyfelé mentünk (Sóstóhegyről Örökösföldre), de akkor is fura volt, és izgalmas, és egy kissé perverz. (Nyugi, ilyet csak egyzser csináltam.) Meg volt még egy nő, igazi szexbomba (talán a legjobb "bőr" Sóstóhegyen), kábé egy (fél ) fejjel magasabb nálam, de ez engem egy cseppet sem érdekel, na azt már tényleg megcsináltam volna ott helyben.

Kicsit ugyan szarul éreztem magam így reggel pia nélkül (vagy legalább nyugtató nélkül). Meg ma mintha hidegebb lett is volna egy kicsit, úgyhogy semmi kedvem nem volt olyan korán menni, azt hiszem, még pornóztam volna egy kicsit a jó meleg lakásban. Persze muszáj minden nap egy kicsit kimozdulni, ilyenkor úgy érzem, igazából élek egy kicsit, azt hiszem, jót tesz nekem a mászkálás. Fél napokat csvargok, haza csak zabálni, aludni, és pornózni megyek, meg néha tv-zni. Olvasni szinte már nem is szoktam, pedig valaki(k) szerint kéne. Lehet, hogy később véglegesen csavargó leszek, ahogy a szüleim jósolták. Benne van a pakliban (nagyon is). Sok "skizó" végzi így, jobb tehát felkészülni.

A barátnőzés nagyjából a szokásosan sikerült, mondjuk még ivott volna, pálinkát, vodkát, ilyesmit, csak sajnos már elfogyott a pénzem. Viszont talán sikerült rávennem, hogy ha holnap veszek neki egy pár páleszt, eljön hozzám szexelni. Ami kábé áltagban havonta egyszer szokott megtörténni, már nem a pálinkázás, hanem a szex, ami amúgy nem valami nagy szám, de mivel ő nem is nagyon igényli, meg sem fordul a fejében, hogy nekem viszont lenne rá igényem, mert gyakran vagyok "kanos". Körülbelül minden nap. Ebből vitánk is volt: azt mondta, hogy egy héten legyen egyszer, de van, hogy hónapok is eltelnek, és ez nekem elég szar. Arra is gondoltam, hogy a sok szar gyógyszere miatt nem akar annyira szexelni, mert régebben elég nagy ribanc volt. Vagy csak már megunta. Vagy miattam. Á, mit tudom én. Ezért kaptam rá mostanában jobban a pornóra, a régi barátnőm mellett kevesebbet néztem, és általában azt is rajta vezettem le. De neki más kellett, változatosság, hiába volt jó a szexuális életünk, elkurvult, na.

Hazafelé nem élveztem annyira a buszozást (hiába volt már a fejemben). Már azt hittem, teljesen dögunalmas lesz a hazaút, de felszállt egy ikerpár (mondanom sem kell, hogy kiscsajok). Hát ők eléggé jól néznek ki együtt (mindenhová együtt járnak), azt hiszem szívesen rájuk élveztem volna (ez szokott róluk az eszembe jutni), de azt hiszem ennyi. Amúgy a két kiscsaj csak 2-en együtt érdekes, külön-külön lehet, észre sem venném őket. Na, jó, hát ilyen perverz vagyok, mára kábé ennyit, most menem kell fát vágni, meg virágot locsolni, meg ilyesmi, azt hiszem, a délutánom már elég szar lesz. Azért most még megpróbálok beszúrni ide egy pornó videót, hogy ne csak mindig beszéljek róla, remélem ezt szabad. Amúgy meg nem kell megbotránkozni, akit nem érdekel, ne nézze. Csak azért rakom be, mert ez az egyik, amit néztem reggel, és láttam már jobbat is, nem egy nagy szám, és nem is láttam belőle, csak az érdekesebb részeket, nagyjából a felállás az érdekes 2F4L (ha jól rémlik), és persze "csak semmi buzulás" (a csajok részéről persze lehet). Amúgy főleg az xhamsteren keresgélek a nekem való filmek után, van hogy viszonylag érdekeset lehet találni az újak között is, és nem kell órákat kutakodással tölteni. Hát, íme:

http://xhamster.com/xembed.php?video=1753923