Eddig kábé felénél járunk a vizsgaidőszaknak, fele vizsga letudva, egy kis hármassal szociológiából, a többi nagy kövér ötös. Úgy járok már be a melóhelyemre, mint az egyszeri magyar, aki kiment Amerikába: "Khimencsöm Ámerika, er, 1956 december hármincédzs... - És mikor jött vissza? - Ötvnheit dzsanjuör elsejein...". Na, mindegy. Az alábbiakban Mit akarok, hogy tanítsanak nekem filozófiából? című agymenésem olvasható, első sulis művem, a tanár által akceptálva és eléggé feldícsérve. Nagyon nem fogok ide sulis dolgokkal jönni, kivéve, ha olyan jól sikerült, mint pl ez. Bár ez is volt, akinek nem tetszett. Egyszerű: jobbat kell írni.

Még annyit az íráshoz hozzátennék, hogy Karl Jaspers az egyetlen általam valamennyire becsült pszichiáter, ki is utálták kora pszichiátriai köreiből. A Steiger könyvvel való összevetés meg annyiban nem korrekt, hogy az középsulis tankönyv. De bízvást el lehet nekem hinni, hogy a felsőoktatásban is vastagon használatban van. Még ami kritika felmerülhet, hogy nem Jaspers írt egyedül bevezetést a filozófiához. Jogos lenne. De én sem vagyok filozófus. Bár éppen lehetnék, de a mai viszonyok között semmi értelmét nem látom.

Eddigi filozófiai ismereteimre szerintem nem lehet azt mondani, hogy túl alaposak, de még így is több, mint azoké a fiataloké, akik mostanában kerülnek a középiskolából az egyetemre. Filozófiai tájékozódásomban eddig elsősorban csak a Matúra Bölcselet sorozat könyvei segítettek, a teljes filozófiai szövegek, amiket olvastam, ebből a sorozatból valók. Általában hasznosnak tartom az ilyen munkákat, mert laikusoknak, vagyis a filozófiában járatlanoknak lapszéli jegyzetekkel és lábjegyzetekkel segítik a megértést és a tanulást. A könyvek, amiket olvastam, sorrendben a következők voltak: Friedrich Nietzsche: Az értékek átértékelése, Platón: A lakoma, René Descartes: Értekezés a módszerről. Ezeken kívül a Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába című tankönyvéből illetve szöveggyűjteményéből hallgattam vagy olvastam néhány szemelvényt. Az első szöveg, amit széljegyzetek nélkül olvastam, Karl Jaspers Bevezetés a filozófiába című könyve volt. Ez most nemrég történt, és ezért erről a könyvről szeretnék írni részletesebben, néhány ponton esetleg összehasonlítva Steiger Kornél azonos című könyvével, de csak amennyire lehet, mivel a két bevezetés alapvetően eltér egymástól, nem volna szerencsés tehát pontról pontra összehasonlítani őket.

Már funkciójában is eltér egymástól a két könyv: Steiger Kornél Bevezetés a filozófiatörténetbe című könyve gyakorlatilag inkább szöveggyűjtemény, vagy inkább: szemelvénygyűjtemény, amíg Karl Jaspers könyve maga is összefüggő filozófiai mű, filozófiai előadások szövegét tartalmazza, tizenkét fejezeten keresztül. A fejezetek címei egy-egy előadás anyagát foglalják össze, Jaspers tehát tizenkét lépésben szándékozott bevezetni a hallgatóját a filozófia nevű tantárgyba, amit a baseli egyetemen oktatott. A mű 1950-ben lett készen és 1953-ban adták ki könyv formájában is.

Vessünk néhány pillantást Karl Jaspers életére a Wikipédia segítségével: „Jaspers Oldenburgban született 1883-ban. Anyja egy helyi földműves lánya, apja pedig jogász volt. Bár már igen fiatalon érdeklődött a filozófia iránt, mégis apja nyomdokaiba lépve a jogi egyetemre iratkozott be. A jogi pálya viszont nem tudta felkelteni az érdeklődését, így 1902-ben félbehagyta jogi tanulmányait és orvosi egyetemre iratkozott. Az orvosi tanulmányait 1909-ben fejezte be, majd ezt követően a heidelbergi pszichiátriai intézet orvosa lett. Nemsokára a kora pszichiátriai kezelési módszerek ellen fordult, és eldöntötte, hogy reformálni, korszerűsíteni fogja a kezelési módszereket. 1913-ban Jaspers, a Heidelbergi Egyetemen ideiglenes professzori állást kapott, melyet később véglegesítettek. Jaspers élete következő éveiben, soha nem tért vissza orvosi állásába, hanem tanár maradt. Negyvenéves korában Jaspers figyelme a pszichológia felől újból a filozófia felé irányult. Az elkövetkező években több filozófiai műve is megjelent, így korának egyik elismert gondolkodójává vált. 1948-ban a svájci Bázeli Egyetemen kapott állást. 1969-ben halt meg.”

Elmondhatjuk tehát, hogy érdekes életutat tudhat magáénak, tudományos szempontból mindenképpen, mivel vezető pszichiáteri állását cserélte le a filozófiai katedrára, mivel nem értett egyet kora pszichiátriai elképzeléseivel, ami nem csoda, és inkább a filozófiai hajlandóságának engedett, amikor tudományos utat választott. Könyvírási hajlandósága már korán megmutatkozott, még eredeti szakmájában is írt könyvet Általános pszichopatológia címmel, de művei többségét a filozófiáról írta, ezek már magyarul is olvashatók. Bár Magyarországon filozófiai bevezetésre inkább Steiger Kornél Bevezetés a filozófiába című tankönyvét használják, tehát történeti megközelítésben tárgyalják a filozófiát, Karl Jaspers Bevezetés a filozófiába könyve is említésre kellene, hogy kerüljön szerintem, mert nem elég történetileg oktatni a filozófiát, mivel elméleti alapok is kellenének, hogy a hallgatók legalább addig a kérdésig eljussanak, hogy mi is valójában a filozófia, ahelyett, hogy a történelmét tárgyalnak rögtön oda-vissza. Számomra is újként hatott a filozófia néhány meghatározása vagy megközelítése, amit az órán hallottam, illetve a könyvben olvastam, annyira, hogy kezdtem egészen más szemmel nézni a filozófiára. Itt világosodott meg előttem, 40 évesen, hogy a filozófia egyáltalán nem annyira egzakt tudomány, mint ahogy a történeti rendbe állított szemelvények sugallják. Mivel számomra – és úgy gondolom, még sok más hallgatótásam számára is – eddig ez volt a filozófia (korok, filozófiai iskolák, filozófusok egymásutánja), így egy lényeges kérdés (ha nem a leglényegesebb) kimaradt a tanulmányaim fókuszából, mégpedig a filozófia fogalma, meghatározása, mármint filozófiailag, és nemcsak jól hangzó filozófiai (vagy nem filozófiai) aforizmák, amik megkísérlik meghatározni a filozófiát.

Érdekesnek tartottam például Jaspersnek azokat a megállapításait, amiket a filozófia eredetére és fogalmára vonatkozóan ír. Eredete régebbi Jaspers szerint minden tudománynál, és az embernek szerinte igénye a filozófiai jellegű gondolatok létrehozása, végiggondolása. A filozófiát nem jellemzi progresszív fejlődés, megállapíthatjuk például szerinte, hogy előrébb járunk Hippokratésznél, de Platón gondolkodását például nem sikerült meghaladnunk. Ezen a ponton mond ellent a magyar filozófiai bevezetés tanításának, amely, ha nem is állítja egyértelműen, a tanmenetével egyértelműen ezt sugallja, természetesen ilyet nem is állít, de nem is cáfol, például Jaspers ide vonatkozó gondolataival. A filozófia célja inkább a „realitás megragadása az ősforrásnál”. Fontosnak tartja ennek a realitásnak a közlését, kommunikációját, többször előkerül a könyvében a kommunikácó fontosságának a hangsúlyozása. Szerinte a filozófiai tevékenység két részre bomlik: gondolatok rögzítésére, illetve ezeknek a kommunikációban való közlésére.

A fogalomról a következőket mondja: Magát a szót ő is megmagyarázza, mint ahogy a mi klasszikus tankönyveink teszik, viszont szerintem itt is bővebb, kimerítőbb magyarázatot szolgáltat a filozófia fogalmára vonatkozóan. A következőképpen fejti ki Jaspers a filozófia fogalmát:

„A filozófust jelölő görög szó – philoszophosz – különbözik a szophosz-tól. A bölcsesség (a lényeg) kedvelőjét jelenti, megkülönböztetve őt attól, aki azt hiszi, hogy a bölcsesség birtokában van. A szó jelentése ma is érvényes: a filozófia lényege nem az igazság birtoklása, hanem az igazság keresése, tekintet nélkül arra, hogy hány filozófus hamisítja meg a szó értelmét dogmatizmusával, az oktató elvek tömegével, azzal a szándékával, hogy végérvényes és teljes legyen. A filozófia úton-levést jelent. Kérdései lényegesebbek válaszainál, s minden kérdése további kérdést szül.”

Mégjobban újdonságként hat Jaspersnek a következő okfejtése számomra, amelyben arról értekezik, hogy a „tudomány nélküli filozófia léte több vonatkozásban is nyilvánvaló”. Négy pontban foglalja össze a filozófiára vonatkozó megállapításait, amelyeket univerzálisaknak tekint. Ezek a megállapítások szerintem Jaspers elméletének sarkalatos pontjai, mert a filozófia mindennapi alkalmazásáról és alkalmazhatóságáról beszél, mégpedig nem történetileg, hanem jelen időben.

1. Az első pontban arról ír, hogy a filozófiához mindenkinek joga van közeledni. Sokan úgy gondolkodnak a filozófiáról, mint amihez mindenki ért kisebb-nagyobb mértékben, és Jaspers el is ismeri annak a jogosságát, hogy mindenki foglalkozhasson vele, de hangsúlyozza, hogy filozófiával foglalkozni igazából csak akkor van értelme, ha magára a létre, a létezésre vonatkozóan is újszerű és érvényes megállapításokat vagyunk képesek tenni.

2. A második pontban kritériumként szabja meg, hogy a filozófiai gondolatoknak mindenképpen saját, egyedi alkotásként kell létrejönniük. Itt azt igyeszik bebizonyítani, hogy a filozofálás, a filozófiai kérdésfeltevés az ember veleszületett képessége, és ezt gyerekek példáján keresztül látja beigazolódni. Úgy gondolja, érdekes lehetne egy olyan könyvet vagy szöveggyűjteményt létrehozni, ami gyerekek filozofálását tartalmazza vagy foglalja magában.

3. Harmadszor, valamelyest kapcsolódva az előzőhöz, a „spontán filozofálást” nem csak a gyerekeknek tulajdonítja, hanem úgy véli, ez az elmebetegek sajátja is. Bennük látja meg annak a lehetőségét, hogy transzcendens tartalmakat legyenek képesek közvetíteni. Híresebb, elmebetegeknek tartott alkotók példájával él, említésre kerül: van Gogh, Hölderlin.

4. A negyedik pont az, hogy a filozófia megkerülhetetlen, mert aki tagadja a filozófia szükségességét, már rögtön filozófiai megállapítást tesz. Nem az a kérdés, hogy a filozófia, amivel élünk, jó, vagy rossz, homályos, vagy zavaros, hanem hogy van. Minden létezőnek meg kell határoznia magát a világban a világban elfoglalt helyzete szerint, és ez csak filozófiailag lehetséges.

Nem képzelhető el egy utópisztikus, „antifilozofikus” állami berendezkedés, vagy akár szervezeti felépítés sem, mert minden intézménynek szüksége van létének megalapozására gondolatilag.

Ennyit tudok említeni Jasperstől, ami újszerű megvilágításba helyezi számomra a filozófiát, ami természetesen nem is lehet sem „újszerű”, sem „modern”, ha összességében nézzük, mivel a filozófiatörténetet mégsem lehet teljesen „kikapcsolni”, amikor filozófiáról beszélünk, és ennek alapján mondhatom, hogy mégiscsak van alapja a Steiger Kornél-féle megközelítésnek, de úgy gondolom, hogy mégsem olyan mértékben, mint amilyenben mostanában jelen van napjaink filozófia oktatásában. Ezt természetesen nem mint tanár mondom, hanem mint diák, tehát nem arról beszélek, mit gondolok, hogy mit akarok mondani, miről akarok beszélni, hanem azt, hogy mit gondolok, hogy miről akarok hallani, illetve tanulni, a legjobb megértés szempontját figyelembe véve. Úgy gondolom, Jaspers könyve előnyt kellene, hogy élvezzen a Steigerével szemben, habár nem vitatom a Steiger-féle rendszerező, tudományközpontú megközelítést sem, sőt, inkább annak szükségességét is hangsúlyozom, csak az aránytévesztésre hívnám fel a figyelmet, ami a kétféle megközelítésben – a történeti, és az elméleti – alkalmazása közben az elméleti megközelítés rovására történik a történeti előnyére. Ennyit szerettem volna elmondani a kétféle filozófiai oktatási modellről, amit egymás részeként, egymást kiegészítve kellene alkalmazni, nem pedig egymás rovására, az egyik vagy másik előnyére a másikkal szemben. Az arányok – az elmélet és a történet arányának – helyes megtalálása természetesen a filozófiaoktatás feladata lenne, ehhez már az én filozófiai tapasztalatom kevés.