Skizofrénia underground

Ahogy megszületett az előző bejegyzés a gyámhivatal eljárásáról velem szemben, már aznap intézkedtek a levél feladásáról. Persze, lehet, hogy véletlen. De hogy pont ugyanazon a napon gondoljunk egymásra a gyámügyi előadóval ilyen mérhetetlen szeretettel a szívünkben egymás iránt, arra az esély 3 ezrelék körüli. Szóval csekélyke. "Ment a telefon." - hát, gondolom. xD

A levél tartalma persze nagyjából az újabb szívatásban merült ki: az ügyem már megint bírósági szakaszba lépett, elmeszakértői vizsgálat bevonása NÉLKÜL. Érdekesnek tartom, hogy a pszichiátria - úgymond - egész embert kíván, úgy működik, mint egy rosszabb fajta pszichózis: minden pillanatban lehúzza az embert, újabb és újabb trükköket vet be az ember elméje ellen. Korlátoztak fizikálisan, kibírtam, korlátoztak kémiailag, túléltem, most bedobtak a mélyvízbe: olyan jogi csűrés-csavarás közepébe kerültem, ami olyan, mint egy igazi labirintus, Ariadné fonala nélkül. Egyszerűen nem ereszt.

A pszichiátria sohasem veszíthet. A pszichiátria a társadalmilag megbízhatatlan elemek gyűjtőhelye. Vajon ki áll egy-egy ember tönkretétele mögött? A kezelőorvos? Hm... A jóindulatú rokonság? Mégegyszer hm... Valóában egy olyan társadalmi közmegegyezés áll mögötte, aminek a végén egy-egy jelentős társadalmi státusszal bíró személy, vagy érdekcsoport áll. Vajon kinek lehettem szálka a szemében? A telefonvonal végén mindig egy-egy nevesíthető személy áll (vagy ül) pro és kontra. Sokaknak vagyok szálka a szemében a közvetlen környezetemben. Szakmai sértettség, bosszúvágy, és sárga irigység egyaránt lehetnek a mozgatórugói annak, hogy valaki, vagy valakik szeretnének elbánni velem, illetve móresre tanítani, kivonni a forgalomból.

Nincsenek illúzióim a saját személyemet illetően: én egyáltalán nem vagyok fontos, valakik valahol mégis potenciális veszélyforrást látnak bennem. Ezek emberi, hatalmi játszmák, amik ugyanúgy megvannak az alacsonyabb társadalmi körökben, mint a felső tízezer képviselői között. A helyzet annyiban drámai, hogy itt már havi párezer, pártízezer forintért megy az egymás fúrása, ebben a mikrokörnyezetben, ami helyi szinten egy-egy kisebb szubkultúrává képes kinőni magát. Még a pszichiátriai betegek között is létezik egyfajta hierarchia, aminek a legalacsonyabb szintjén hagyományosan a skizofrénnek állnak. Még ha történetesen egy skizofrén többségű egyesületben dolgozol skizofrén vezető irányításával, akkor is determinál a társadalmi státuszod arra, hogy lehetőleg alá vágjál, mert egészséges vagy, vagy egészségesebb, de legalábbis annak tartod magad. A skizofrének minden nyilvános, vagy netes vitában lehetőség szerint a rövidebbet húzzák, mert nem lehet adni a szavukra: téveszmések, paranoidok, ki tudja milyen tünetek beszélnek belőlük, adni a szavukra nem lehet, szar érzés lehet valakinek, ha egy skizó dirigál neki, ha papíron mentálisan egészséges. Nem számít, ha valaki tünetmentes, vagy másfélszerese az IQ-ja, mint neki, mert addig-addig nyüzsögnek, forgatják magukat, szövetségeseket keresnek, ameddig el nem ismerik az ő igazukat. 

Eddig hagyományosan igaz volt, hogy mindenhol csakis a skizofrén fél húzhatja a rövidebbet; szavuk nincs. A gondnokság alá helyezési bírósági eljárás úgy van felépítve, hogy sehogy, az eljárásban maximum arra van lehetőség, ha valakinek netán érdekében állna visszacsinálni a gyámságot, egy magasabb társadalmi státuszú illetőnek, esetleg, erre legyen lehetőség, de hogy a személynek, akinek az eljárás a bőrére megy, semmiképpen ne legyen lehetősége kikerülni alóla, pláne, ha esetleg (vélt, vagy valós) társadalmi érdekeket sért. Láttam már falon pókot, jöttek már vissza Hodászról is, hogy milyen állapotban, az más kérdés, mert labdába már biztos nem rúgtak utána társadalmi szinten, de még mintha a saját életükből is kizárattak volna. Rongyosan, beesett szemekkel, testi tünetekkel, lelassulva, megtörve és meggyötörve. Tegyük fel, csak tegyük fel, hogy valaki megharagszik egy skizóra, hogy fog neki betartani: megveri, lelövi az utcán, mint egy kutyát, dehogyis, elég bedobni a gondnoksági turmixba, olyan még nem volt, aki ebből a helyzetből megerősödve jött volna ki, mutatóban van egy-két ember, akiről leveszik a gyámságot, persze csak akkor, ha, úgymond együttműködik. 

Akik ezt az egészet csinálják, teljes jogbiztonságban érzik magukat, álmukban sem gondolnák, hogy a fagyi esetleg visszanyalhat. Szerintem viszont a mai világban mindent számításba kellene venni, valahogy komplexebben vizsgálni a dolgokat, mert velem szemben már kimaxolták az eszköztárat, én most nagyon lent vagyok társadalmilag, de az nem biztos, hogy egy szép napon ez nem fordul meg, és akkor... nem, nem bosszúra vágyom, ezt úgysem lehet megbosszulni semmilyen fórumon, márcsak azért sem, mert nem nagyon van rá precedens, és így kialakult protokoll sem. Persze széllel szemben nem lehet pisálni, de hadd mondjam el, hogy már nekem is vannak szövetségeseim, vannak, akik szimpatizálnak velem, és van egy rossz hírem: akkor is le fogják venni a gyámságot, ha nem rivotrilozom le magam este 10-kor, vagy nem rakok rendet a szobámban, vagy nem tartok csendes pihenőt délután kettőkör. És még a széljárás is megfordulhat. Én nem fenyegetőzöm, nem verem magam (feleslegesen), mindenesetre köszi a választ, nagyon kedves, hogy megpróbáltok mindent, de ment a levél a TASZ-nak, pá, drágáim, viszlát a bíróságon. Ja, és ha félreérthető lennék, nem én perelek (egyelőre), én csak alperes vagyok, már évek óta, sajnos, és csak a kötelezettségemnek teszek eleget, de ez más ügyben még megfordulhat, ha sokáig szórakoztok velem. <3

"Sziasztok, gyerekek, hát most egyet képzelgünk, és ábrándozunk és szörfözünk egyet..."

A fenti műalkotást az egyik barátom készítette terápiás jelleggel, az idézet Ovistól származik Pityucicukácska és a gyógyulandok  01 című youtube-os hangzó anyagából. Na, akkor tartunk egy kis tárlatvezetést. Tudjuk, hogy egyesek szerint a skizofrének nem "netképesek", akármit jelentsen is ez, ez körülbelül annyira igaz, mint az, hogy minden magyar paprikát eszik, és lóval közlekednek. Ha jól csalódom, ez a kép Photoshoppal készült, és kimeríti a digital art fogalmát. Mindenkinek a fantáziájára bízom, mit is ábrázol, nekem szimbolizálja mondjuk egyrészt a nemrég lezajlott skizó eszmecserét, ami a burán folyt, másrészt azokat az érzelmeket, amik dúlnak bennem a pszichiátriával kapcsolatban. Létezik ugye egy bizonyos fajta hülyének nézés irányomban a kedves pszichiátria, a tisztelt bíróság, és a tekintetes gyámügy részéről, szóval aktuálisan az van, hogy saját érdekemben tartanak gondnokság alatt, veszik el az emberi jogaimat, és jóval a két éves gondnokság lejárta után is bő fél éve pihentetik az ügyemet a gyámhivatalban. Természetesn nem feltételezek ártó szándékot a (nem) történtek mögött, pláne nem vélelmezek politikai, pszichiátriai, vagy bármilyen hátsó szándékot, hanem csak abszolút jó szándékot. Igaz, hogy ha egy nappal később küldjük be hozzájuk a költségeim tételes listáját, másnap már reagálnak rá hivatalos levélben, hogy jogi eljárást indítanak ellenünk, de a kibaszott dolgukat nem képesek végezni, szóval azt hiszem, most fogyott el a türelmem, és meg fogom érdeklődni, milyen jogi lépéseket lehet tenni akkor, ha a gyámhivatal egyszerűen nem hajlandó foglalkozni az ügyemmel. A megajánlott két év gyámságból már egy évet lassan rá fognak húzni, szóval abszolút jogsérelem ért, és meggondolom, hogy esetleg bepereljem én is őket a picsába, a kilóra megvett elmeorvosi szakértőt, a tárgyaláson hazudozó bírónőt, a kirendelt védőt, aki nem a legjobb tudása szerint járt el, és nyilvánvalóan egy követ fújt velük, és nem utolsó sorban a súlyos etikai vétségeket elkővető kedves akkori kezelőorvosomat, aki hajlamos összetéveszteni ezt az keleti várost a Balkán-félszigettel, és azt képzelni, hogy nem fogom többet témába tenni, holott beszólok én még a magasságos atyaúristennek is, ha úgy érzem, már megint kezd kibaszás jelleget ölteni a velem való bánásmód. Ezekről csak ennyit.

Csak feltételezni tudom, hogy azt gondolják, hogy egy módon tudnak velem kibaszni, mégpedig úgy, hogy nem foglalkoznak velem, ezzel elejét véve annak, hogy én is megtegyem a saját lépéseimet, vagyis fel tudjak készülni a TASZ által felajánlott ingyenes jogsegély igénybevételével, de pont így csúsztak bele abba, hogy a meghatározott időn jóval túl csorbítják a jogaimat. Nem vettek komolyan a tárgyaláson. Hülyére vettek, és bepaliztak. Amikor másik elmeorvosi szakértőt kértem volna, elkezdtek a lelkemre beszélni, hogy így, meg úgy, kezdeményezhetem hamarabb is a gondnokság felülvizsgálatát, meg jött az összes ilyenkor bevethető simlis szöveg. A szüleim természetesen végigrinyálták a bírósági szakaszt, azt csodálom, hogy sírva nem fakadtak a bíróság előtt, hogy én ilyen, meg olyan vagyok. Be is szóltam valami olyasmit, hogy nem a sóhivatalban vannak, de teljesen figyelmen kívül hagyták. Hát akkor dugjátok fel a társadalmi státuszotokat mindannyian, csak azért, mert nem fejeztem be a kibaszott egyetemet, tanultam én annyit ott, hogy kibaszhassak én is veletek, ti. most is, jelen pillanatban is azt csinálom, egyébként meg annyit, hogy ne aggódjatok a suli miatt, mert úgyis meg fogom azt is csinálni, bárki bármennyire is próbál róla lebeszélni. Visszakényszerítettek egy olyan városba, ahol már nem ismertem senkit, és engem sem ismertek, az én szavam állt egyedül az egész erőszaktevő, aljas képmutató bandáéval szemben, csak azt felejtettétek el, hogy sem városi szinten, sem a régióban nem érhettek el már ellenem semmit, még úgy sem, ha kitaláltátok az egyetlen megoldást, hogy betartsatok nekem, azt, hogy altatjátok az ügyemet. Engem már régen nem lehet sem agyonhallgatni, sem elhallgattani, sem kussoltatni. Bár, természetesen meg lehet próbálni. De az én verziómat is tudni fogja mindenki. Erről majd én gondoskodom.

Na, hát ez, és ilyesmi dolgok jutnak most eszembe a képről. A művészetterápiás foglalkozás, asszem, célt ért nálam ma reggel, vidáman ballagok a munkába. Máskor is szívesen kommentálok ilyen képeket. <3

Inkább ez jöjjön ki, mint a körzeti orvos, nem igaz? ;-)

elVonatkoztatás: Csapongó gondolatim a túlzásba vitt cukiságkampány apropóján + néhány (párt)elnöki, illetve elnökjelölti ügy

Azt csiripelik a verebek, hogy Terry Black, az állami főtravi a tv2-n érdekes dolgokat mondott a fidesz helyére pályázó jobboldali párt vezetőjéről. Most vonatoztassunk el egy kicsit attól, hogy mi volt a konkrét mondanivalója. Azért az kemény, hogy a politikusok random emberekkel kefélnek, ez valahogy hozzátartozik a hatalomgyakorláshoz, mint régen az első éjszaka joga, nem egy szexuális botrányról hallani mostanában, persze-persze, távoli, egzotikus országokból egyelőre, és ez talán még csak a bevezetése lehet valaminek, hogy kezdjük egy lightosabb témával, amivel mégis lehet tematizálni a kis magyar valóságot, mármint politikailag, aztán szép lassan jönnek majd a jelentkezők, hogy ki, kivel, hol és mikor konkrétan, és esetleg ki milyen bűncselekményt realizált közben, mert az is köll a politikusoknak, mert egyrészt a hatalom célja a hatalom maga, másrészt ők ma Mo-n az óriási eszetlen nagy királyok. Persze milyen erkölcsiség várható el a politikusoktól, amikor velejéig korrupt, és romlott az egész rendszer, és ha valaki csak magánstadiont, vagy magánkisvasutat építtet, az mégis aranyosabb a maga infantilis módján, mintha az lenne a hobbija, hogy ártatlan báránykákat ront meg a mezőn. A köznépnek pedig avval van betömni a szeme-szája, hogy néhány tagja abban a szerencsében részesül, hogy bemehet a villába, és mindenki láthatja, amint nagy totálban nemi életet éldegél, és egy ország szurkol értük, hogy jól sikerüljön az első anál, pl, így képviselvén Mo-t a világban.

Azért, remélem, ezek a nagy formátumú államférfiak a nagy magánéletbeli szexuális ámokfutásaik közben arra is szakítanak egy kis időt, hogy alkotmányt módosítsanak két numera között, és azt is remélem, hogy ez az alkotmánymódosítás csak megszilárdítja a jól megérdemelt pozícióikat az államgépezetben betöltött szerepüket illetőleg. Persze az is lehet, hogy tévedek, és ez lesz a legnagyobb gondunk, hogy ki milyen csapatban játszik aktuálisan, vagy időlegesen pl. 2001 és 2003 között, és importálni kell majd a magyar erkölcsiséget szexuális értelemben az egész világon, de, nyah, őszintén szólva én ebben nem igazán hiszek. Karaktergyilkosság, posztmodern lófasz. Ha tekintjük a trendet pl. az amerikai elnökválasztási kampány kapcsán, az esélyes résztvevők (Clinton, Trump) is rendesen osztották egymást, és ott is képben van erősen a szexualitás, hacsak érintőlegesen is, például, hogy milyen szaxofonleckék kapcsán jött képbe Hillary, meg hogy az orális szex az ovális szobában, és a szivarfeldugás, hát, na, nem is számít annak, és Lewinski elnöki pöcsétes ruhája, de ezek nyilván már régi, semmilyen hírértékkel nem rendelkező, morálisan túlhaladott kérdések a mai amerikai közéletben. Szóval, akiről nem lehet előásni valamit szexuális értelemben, az már nem is leinformálható, nem is közülünk jött igazából, és valószínűsíthetően űrlény. (Ld. Obama, és az űrlény testőr c. szösszenet.)

Szóval, na, ja, csak ennyike, a politika és a szexus vegyítése manapság elég trendy. Csak szólok, hogy szerintem még vannak itt csontvázak, meg szellemek azokban a magyar szekrényekben is, tehát várhatóan, hála Istennek, ebben is kezdünk felzárkózni a nyugathoz, és amúgy hé, csak hé, kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége, mert egyrészt a valóságsó már kezd uncsy lenni, az igazi, aktuális eszetlenség abban van, ha egymás magánéletében kezdünk vájkálni politikai okokból, és ez az igazi nagy tesó meló, szóval a királyság most abban áll, hogy hogyan lehetne vegyíteni a politikát a kukkolással, tehát újra divatba jön a peep-show némi politikai többlettartalommal. Ez, haver, tényleg már extázisba fogja kergetni a valóságsóból kiábrándultakat is, és ezzel már tutira nem fogunk mellé, én asszem, mint a migráns-témával. És mindezt elnöki szinten.

"Ammán jaó." - legyinthetnénk erre enyhén szabolcsiasan.

Annyit még előrebocsájtanék, hogy a Gyurcsány-Dobrev duóra nem vagyok kíváncsi, szóval a DK-s fejezetét ennek a trendnek alapból passzolnám. :-D

tény hogy kitöltöttem
azt a tesztet
a kodependenciáról
aranyos voltam
ebben a dologban
aranyos vagy
aranyosak vagyunk
két dolgot tudok
egy áldás egy békesség
egy jobbulás
mondjuk ez kapcsiból három
és lenne még tovább is
de tudni kell
nemet is mondani
a drogokra és
az alkoholra ami
kábítószer és sejtméreg
múkodik a kémia tankönyvemet
már tizenötödikben
szétlőttem puskával
de nem azért
az ország rablógyilkos
kifosztása
versus
hajnali részegség
térden állva jövök hozzád
félrészegen behúgyozva
járt órát tartani
annó annak idején
az irodalomelmélet tanárom
pöffentett egyet és
zöldeket beszélt
elkopott a nadrágom
a sok jövés-menéstől
a térdénél
természetesen
térden állva
menet közben
elég nehéz teszet kitölteni
de nem lehetetlen
be kell vallanom valamit
negatív lett
az iq tesztem drágám.

Oh, yeah. Mióta is vagyok itt? 2013 január. Mióta űzöm az ipart a szakkörben? 2013 március. Szóval nagyjából szűk 4 éve rehabilitálódom, és akár ilyen örsi naplót is vezetgethetnék a szakkör életéről, szubjektíve, korszakokra bonthatnám, csoportosíthatnám az itt átélt élményeket, bár az utóbbi időben már olyan dolgok kezdtek lassan történni, amiket még én sem merek megírni. Illetve befogom a fülem, befogom a szám, vágom a ruhát, varrom a csíkokat, drótot vágok. Hadd mondjam el, egyikben sem nyújtok kimagasló teljesítményt, habár ezek itt a legegyszerűbb munkafolyamatok.

A munkarehabilitáció kezdetétől ott vagyok, és a leghasznosabb tevékenység, amikor a honlapot frissítem, és tartalmat kezelek rajta, még akkor is, ha ez nem tetszik a kedves kollégáknak, hogy tűt-cérnát elhajintva fél napokat beülök a magasabb beosztású kolleginák helyére (még mindig elég feminin itt a vezetőség, soha nem volt, és nem is valószínű, hogy lesz itt hímnemű egyed magasabb beosztásban). A helyzet az, hogy szívesen csinálom, és fogom akkor is, ha már nem leszek itt. De - és az igazság néha fáj - az életem hátralévő részében nem szeretnék rehabilitációs céllal már egy kabátgombot sem felvarrni. Tagadhatatlan, hogy a munkarehabilitáció engem is, és sok más sorstársamat is kihúzott a mélyvízből, de egy ideje, igazából, bármilyen furán hangzik is, hátráltat, "lehúz, altat, befed", ahogy mondta vki. Hálátlan sorok ezek bizonyos szempontból. Még utoljára kimaxoltam a lehetőségeimet azzal, hogy becsajoztam innen, és így olyan titkok birtokába kerültem, amik nagyobb belelátást engedélyeznek a vezetés, és a céges stratégia kártyáiba, és hadd mondjam el, hogy fantasztikusan profi a vezetőség, és úgy, hogy szinte mindenki skizofrén, és különösebben nincs is már égető szükség nem skizókra a munkarehabiltáció mostani állása szerint. De amúgy rám sem.

Nem, nem mondtak fel azonnali hatállyal krónikus alkoholizmus miatt, hanem szép csendesen megválunk egymástól a térség (ha nem az ország) legjobban működő skizó egyesületével, és egyben rehabilitációs munkahelyével. Bár tagnak valószínűleg megmaradok, a munkaszerződésem meghosszabbítását köszi, de nem fogom kérni januártól. Bár önszántukból elég kevesen távoztak innen, tegnap osztottam-szoroztam, és kiderült, hogy ha akarok még valamit az élettől, most van itt a lehetőség arra, hogy elkezdjem végre aktív pihenéssel tölteni a (rokkant)nyugdíjas éveimet, és látszólag fejest ugrok a nagy semmibe, igazából tanulni fogok, és dolgozni, és dolgozni és tanulni, és így tovább.

Az utóbbi 10 hónapom ... pic.twitter.com/cumttszGKu

— Árpád (@saboarpad) 2016. november 3.

Azt hiszem, az hogy az egyesülettől megkaptam azt, amire szükségem van. Most mondhanék szép szavakat, de nem. 1 konkrét dologra gondolok, E-vel kezdődik, és dit a vége, szóval Klapatyinga. "Cselekedjen, itt az idő!" Szóval, ha be akarjuk fejezni a kis tanulmányainkat, akkor nincs más választás, mint ki fájó szívvel, ki vegyes érzésekkel, de dobbantani innen, ki később, ki hamarabb. Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy én nem vagyok a munka hőse, de nem is érkezett ilyen irányú megkeresés, illetve felterjesztés az irányomba. Sőt, ha valami figyelemre méltó rajtam az utóbbi időben, hogy éppen mennyire vagyok munkaképes állapotban az előző napi züllögetés, és az azt követő hajnalozás után. 1 szó, mint 100, egyelőre szabadúszóként fogom tengetni, talán kisebb-nagyobb WordPress munkákkal kezdem, talán valami egészen mással. Közép-, és hosszútávú céljaimat fedje jótékony homály. Még az első öt éves tervet sem árulom el, csak ha már belekezdtem a projektekbe, és van némi látszatja is.

Szóval mára már csak ennyit: "Könnyű a jó egészségből a szép időt élvezni!"

+ Hm, akit még érdekel, itt is ilyen értelmű témákról értekezek (többek között).

Ok. Kialudtam magam. Ráittam. Relax. Bár még mindig vannak aggasztó momentumok a közelmúltbeli történésekkel kapcsolatosan, úgy döntöttem, hogy felülemelkedek rajta. Vonatkoztassunk el attól, hogy kicsoda, de valaki mégis ott ül a Facebookom előtt, és a nevemben chatel. Ráadásul pont a legrosszabkor nyilvánul meg. Jekyll & Hyde. Gondolom, figyel.

Megbeszéltem a dolgot valakivel, és kevésbé valószínű, hogy a kormány célpontja lennék. Vagy akármilyen hackeré. Ugyan, mi értelme figyelni 2 skizó beszélgetését? Ez egy kukkoló lesz. Egy jóakaró. Egy jóbarát. .gov :-) Na, mindegy, ezt hagyjuk is ennyiben. Hanem amiről írni akarok, az az, hogy az életem "egy áldás, egy békesség, egy megkönnyebbülés, egy boldogság, egy szépség". Ez egy szállóige, a Fehér egérben gyakran elhangzik. Kolláth László szellemi terméke, aki a Földvár felé félúton c. örökbecsűt szerezte Bródynak.

Ez eddig így jó. Most bele kellene kezdenem annak méltatásába, hogy mennyire harmonikus a párkapcsolatom, de érzésem szerint én inkább a negatív dolgok krónikása vagyok, szóval inkább beszéljünk arról, mennyire nehezen is viselem én a pozitív stresszt, vagyis a pozitív életesemények által kiváltott feszültséget. Éppen fel bírom dolgozni, de ehhez sajnos rengeteg feszültségoldó módszert kell igénybe vennem, kezdve a lakásban való órákig tartó sétáktól, az éjszakai kávézgatáson át, és végezvén a napi 7-8 egység alkohollal (jobb esetben), amiről azt találtam volt mondani, hogy az országban nincs még egy skizó, aki annyit vedelne, mint csekélységem. Mondjuk megesik, hogy ennél többet iszom, ilyenkor kergetem meg anyámat a lépcsőn, de ha kevesebbet, akkor viszont kormányösszeesküvést vízionálok skizofrének ellen, tehát az ókorban feltalált arany középszer nálam a célravezető, ami mondjuk megfelel 8 bár atmoszféra nyomásnak, szóval naponta 800 Ft diszkont áron minimum benne van a bucimban. Vagy nem tudom, hogy ragozzam, na.

Emellett van időm dolgozni, suliba járni, barátnőzni, játszani, játékot írni, néha behalluzni, néha beparázni, az egyetlen, amit sajnálok, hogy olvasásra egyre kevesebb idő jut, pedig az ember sose tudhatja, én például a klasszikus műveltségemből máris többet profitáltam (szigorúan erkölcsi értelemben!), mint mondjuk a deriválásból, vagy a kétismeretlenes egyenlet megoldóképletéből, vagy akár a Pitagorasz-tételből. Valóban, a szellemi, a lelki, az érzelmi életem "fullos". Azt hiszem, hogy megtaláltam a társam. Halloween van, és évek óta most gondolkodtam el először, hogy tököt kéne faragni, ahelyett, hogy azon filóznék, hogy tökön szúrom magam. Halloween van, és nekem mégis tavasz. Az van, hogy minden évben ez az az ünnepkör, amit igazából megtartok, és erre készülök egész évben. Igaz, hogy szerény módon, magamban halloweeni játékokkal játszom, vagy éppen írok egyet. Talán nem véletlenül az a blogom fejléce, ami. De idén inkább örültem, mint majom a farkának, és épphogy összetákoltam valamit rá, aztán hajrá, előre,

"italozás, motorozás, csajozás, tanulás".

3-kor főztem magamnak egy kávét. Most fél 3 van. Úgy néz ki, hogy valakiről központilag leállítottak a Facebookon ma éjjel. Telefonon tudunk beszélni (egyelőre). Ezt az ajándékot kaptam a kormánytól, vagy kormány közeli hackerektől ma éjszaka. Valaki válaszolt a nevemben. Aztán leállítottak az illetőről. Sajnos be tudok lépni a fiókjába, és én is le vagyok állítva róla/nála. Az a helyzet, hogy írtam egy játékot, ami kettőnkről szól. Nem túl polkorrekt. Többek között megtalálható itt: http://ifdb.tads.org/viewgame?id=ho0uszap75w9tje

Cseh Tamás - Illegalitásban https://t.co/dcabCS6EXY @YouTube által

— roboman (@szajbergyerek) 2016. október 30.

Több, mint két hete annak, hogy előrehozott csapatépítő tréninget tartottunk egy kis kolleginával az egyik hétvégén. Eredetileg decemberben lett volna a meeting, de közben egy munkahelyi félreértést szerettünk volna tisztázni, előre bocsájtom, hogy nem bérfeszültségből adódóan, hanem egyéb félreértések feszültek köztünk. Ennek előzménye a Találkozások - 2nd Edition című írásom ide vonatkozó része. Szóval szokás szerint senki nem gyanakodott senkire, teljesen ártatlanul, és szemérmesen érkeztünk a munkaértekezlet helyszínére, igaz én már egy kicsit be voltam kapva „Várj rám, és én megjövök” - szólt a hivatalos értesítés. Hát én egy kicsit hamarabb mentem, hogy az utasításnak megfelelően tudjak várakozó álláspontra helyezkedni. Munkaköri leírásunkon mindkettőnknek az egyszerű ipari foglalkozású szerepel, de nála az iparizás inkább segítő jellegű beszélgetések lefolytatásában merül ki, nekem meg abban, hogy egész nap csendkirályt játszok, és gondterhelt képpel koncentrálok arra, hogy bele ne aludjak a monoton iparizásba.

Persze, hogy miről volt szó, azt inkább fedje jótékony homály, és fedi is, mert már régen volt, és az emlékek is fakulnak 2 hét után. Szóval az egész estéből jóformán annyi maradt meg, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva másnap ebéd után, a könyvtár előtt kell, hogy folytatódjon a csapatépítő tréning. A könyvtár természetesen kivételesen, és csodálatosképp vasárnap is nyitva volt, szóval áldoztunk a kultúra oltárán is (miután előzetes csapatépítés történt a 4-es számú eszpresszóban). Nem nagyon akarom már itt a további helyszíneit felsorolni az eddig csapatépítési céllal bejárt célállomásoknak, mert hosszúra nyúlna. Helyszínek, időpotok, ugyan, térben, és időben annyira dezorientálttá tett minket a folyamatos csapatépítő tréning, hogy senki nem emlékszik, hogy közben mikor, és milyen formában kértem meg a kezét, és hogy mondott igent. Amúgy mindenkinek csak ajánlanám az ilyen tréningeket, mert érdekesek.

Persze közben eljárogattunk a nagyon progresszív, és trendi metakognitív tréningre, és a hagyományos pszichiátriai előadásra is, de leginkább az általam csak Éjjel-nappal Nyíregyházának nevezett coach training zajlik napjainkban is. Persze mindent megteszünk, hogy ne a detox -> SBO -> pszichiátria -> addiktológia legyen a végső útvonala az üléseknek, de ki lát a jövőbe? „Mai világba?” Vajon törvényszerű, hogy ilyesmik előforduljanak, amikor egy negatív státuszú, segítő munkakörben tevékenykedő, a pszichiátria légkörében lubickoló kedves kollegina összekerül (persze csapatépítési jelleggel!) egy gondnokság alatt lévő, a lehető legrosszabb diagnózist kapó, problémás, és hírhedt „országos hírű bolond”-dal, akit mindig hülyére vesznek, szopatnak, és folyamatosan megaláznak a pszichiátrián, cserébe ő minden lehetséges fórumon gyalázza, és mocskolja őket? Hát, lehet. Néhány olyan körülmény együttállása találkozott most, amik valószínűleg először fordulnak elő a világtörténelem folyamán, akkor meg miért ne lehetne?

Egy időre felfüggesztettem a naplóírást, egy ideje nem írtam blogot. Excel táblázatban sem vezetem az alvásomat, többnyire offline vagyok, IRL élek. Azt hiszem, kiírtam magam a burán, a Skizofrénia 3.5 topikban, bár remélem, nem végleg. Az van, hogy kitört az I. skizó háború, csúnya személyeskedésekkel, hazudozásokkal, ferdítésekkel, egymás kimoderáltatásával, ami azt eredményezte, hogy az „épületes” párbeszéd jó része eltűnt, az enyészetté lett, vagyis „ledózeroltatott”. Tehát az utókor úgy fog rá emlékezni, hogy sehogy, mert így már csak annyi jön le az egészből, hogy minden „országos hírű bolond” összegyűlt egy fórumtopikban, és valamin nagyon vitáznak. Volt ott fórumita, blogger, író, chatter, meg mindenki, aki általában fel szokott szólalni a kérdésben. Az ütközetben 1 felhasználó eltűnt, és pont az a személy, aki körül az egész vitatkozás - de mondhatnék veszekedést is - kialakult.

Azért szép, hogy Európa közepén egy diktatúrára hajazó politikai berendezkedés berkein belül kialakulhatott egy ilyen, higgadt párbeszédnek a legkevésbe sem nevezhető eszmecsere, hacsak ideig-óráig is. Mindenkit elragadtak az indulatai, engem is, de mondjuk, ha valaki már hónapok óta dühös, dühöng, dühös, igen, mindegy, szóval egyszemélyes magánszámot produkál minden elérhető fórumon a pszichiátria ellen, ráadásul egyre szétesettebb, paranoiásabb, és követhetetlenebb formában, akkor az az illető meggondolandó, hogy mennyit használ a skizofrénekről kialakított képnek. Van, aki gyógyszer nélkül él együtt a tüneteivel, valóban. De aki elhagyja az évek óta szedett gyógyszerét, és ezzel párhuzamossan elhatalmasodik rajta az agresszív skizó megmondóember szerepe, az kétséges, hogy mennyire vállalható fel nekünk. És itt már se a skizósággal, se a megmondóemberséggel nincs baj, egyedül a gyökeres személyiségváltozással, és a verbális agresszióval van. Érdekes, hogy immár egy évtizede ugyanaz a 4-5 db skizofrén produkálja magát interneten, legalábbis a témában.

Hogy a skizofrének nem tudnának internetezni, azt felejtsük el. Mi az, amit nem tudnak? Nem tudnak egyszerre betegek lenni, és a betegségükkel foglalkozni, és vállalható módon kifejezni magukat. Végülis igazuk van. Ami a leginkább sajnálatos, hogy be vannak fenyítve a pszichiátria által, mint diktatúra nélkül élni sem tudó (ne feledjük, Magyarországon nincs igazán sem hagyománya, sem múltja, sem jelene a demokráciának) kedves honfitársaink. Hát, nekünk úgyanúgy szükségünk van a pszichiátriára, mint púpra a hátunkra. És hogy van-e összefonódás a pszichiátria, és a kormány tevékenysége között? Háháhá. Ha csak a kormány leszázalékolási, vagyis le nem százalékolási politikáját nézzük, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a bizottságban ülő pszichiátereket megvették kilóra. Jogászaik vannak, akik még az utolsó pénzedet is elszedik tőled a munkaügyi bíróságon, amíg az úgynevezett elit, hadd ne részletezzem, hogy él. Inkább legyen nekik még egy millájuk, ami már úgysem oszt, vagy szoroz, de te dögölj meg, mert nem kellesz. És akkor fogy a magyar.

Jó, ha így vélekedek ezekről a dolgokról, miért képviseltem mégis pszichiátria melletti álláspontot az említett (már nem létező) fórumháborúban? Ugye el is felejtette már mindenki, hogy eredetileg miről is volt szó? Én mindenképp. Szóval azért szavaztam a pszichiátria mellet, amiért NEM-mel szavaztam volna, ha elmentem volna szavazni, és ha lett volna értelme. Bár így utólag belátom, hogy a hülye kérdésre hülye válasz lett volna a jó válasz. Persze a legjobb otthon maradni, és nem csinálni semmit. Fagyizni, szedni a gyógyszert, kussolni. Csakhogy, édeseim, nekem igényem van az önkifejezésre, és mivel az egyetlen, amihez érdek, a gondolataim írásba foglalása, ezért megszívtuk. A pszichiátria is, a kormány is, a hallgató skizofrének is, a renitensek is, sőt hihetetlen, de én is folyamatosan szívok emiatt, mégsem tudom befogni a pofámat. Ennyi volt a mára rendelt evangélium, drágáim, menjetek békével.

Nemrégiben voltam kontrollon, és nem tudtam megkerülni bizonyos okok miatt, hogy apám velem jöjjön. Akár pszichiáternél vannak a szüleim, akár bíróságon, nem tudják megállni, hogy ki ne vetkőzzenek magukból, és indulatokkal teli, véget nem érő panaszáradattal bombázzák a jelenlevőket. Mondjuk az lehet, hogy mindenkinek ilyen hangnemben beszélnek rólam, csak ezt sajnos kénytelen vagyok végig is hallgatni. Mondhatom, felemelő érzés.

Persze bizonyos témákat néha sikerül kikerülni, így nem hangzott el az sem, hogy valójában mennyi alkoholt is fogyaszt a kedves páciens, cserébe én pedig nem mondtam el, hogy anyám azzal fenyegetőzik lépten-nyomon, hogy feljelenti a pszichiátert, amiért abilify injekciót kapok, ami extrém álmatlanságot okoz. Szerintem amúgy bizonyos fórumokon közröhej tárgyát képezi, hogy nekem 10-kor fellövik a pizsit, mégpedig főorvosi utasításra. Beszámoltam még 1-2 húzósabb, téveszmésebb napomról is, amit szinte végighalluztam-paráztam, de a főorvosnő megnyugtatott, hogy nem kell kórházba mennem, érzékcsalódások az egészséges embereknél is előfordulnak hosszabb ideje fennálló álmatlanság esetén. Tééényleg? Nahát...

Azt javasolta, vezessek naplót az alvásomról (talán elfelejtette, hogy ezt már egyszer-kétszer eljátszottuk). És hogy a naplóba esetleg beleírhatnék 1-2 saját gondolatot is. Kérdezte, hogy szeretek-e írni, rögtön rávágtam, hogy „persze”. Nemrég találkoztam pár blogbejegyzés erejéig a Bullet Journal nevű naplózási rendszerrel, aminek az a lényege, ha jobban megnézzük, hogy egy üres füzetbe felskiccelünk néhány naptárféleséget, tevékenységlistát, szokáslistát, meg a jóég tudja még mit, plusz amit amúgy is szeretnénk.

A Bullet Journalnál elengedhetetlen egy tartalomjegyzék, a lapok előre történő beszámozása, és itt kezdődnek az izgalmak. (Persze a tartalomjegyzék utólag kerül kitöltésre, mert nem tudni előre, milyen ötleteinket, terveinket, nyilvántartásainkat szeretnénk a naplónkba felvezetni.) Elvileg van hozzá egy csomó módszer, támpont, jelölés, bizbasz, de mindez merőben opcionális. Szóval akkor, ha 10-kor le is kell feküdnöm (ez a bejegyzés gondosan vissza lesz dátumozva 10 órára, ha netalán reggel fele fejezném be), cserébe én is megviccelem egy kicsit a főorvosnőt, eléteszek egy BuJo elemekkel bőven telepakolt, szószátyár papír alapú naplót, és ha végigrágja magát rajta, és nem kap agyfaszt, kihüvelyezheti belőle, mikor feküdtem, illetve keltem, és hogy hány órát aludtam. Eddig még egyszer sikerült aludnom, de már 7 db A/5-ös oldalt megtöltött a velem történtek bő lére eresztett taglalása.

Valóban időszerű volt már, hogy papír alapú naplózásba kezdjek, nemrég egy pár bejegyzés erejéig megnyitottam a hírhedt pletykablogomat, a Szociális ebéd és rokkó százalékot, amit többen üdvözöltek, de aztán újra bezártam. Nem azért, mert már nem méltó hozzám a kicsinyes pletykálkodás, hanem, mert az ilyen mindennapi, cinikus bejegyzésekkel könnyen megüthetem magam (esetleg valaki más által). És mivel csak idő kérdése, hogy kiderüljön, hogy ennek a blognak van egy ilyen pletykálkodó leágazása, töröltem azt a projektet. Helyette füzetbe írok, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha megtörténik még velem az életben. A füzetbe, és az asztalfióknak, ahogy mondani szokás. Ennyi lenne a nagy sztori, és most szokásomtól eltérően képekkel illusztrálnám, hogy néznek ki a Bullet Journalok, persze nem az olyan kezdő szintű blogpótlékok, mint az enyém, hanem sokan vannak, akik már valóban profin űzik ezt a műfajt. Szóval íme, lehet ámuldozni:

Képek forrása: Pinterest

És végül az én kezdetleges, kísérleti BuJo-m - naplóm egy oldala: