Skizofrénia underground

Mármint a szakkörben. Most tört ki a legnagyobb, és leghangosabb botrány az egész intézmény fennállásának történetében. Az egyik dolgozó kiakadt, de nagyon. Éppen kint cigiztem, de olyan hangok hallatszottak kí már a végén, mint egy disznóöléskor + hangos dübbenések, mintha legalábbis tömegverekedés alakult volna ki. Akik nem éppen kint cigiztek, hanem bent tartózkodtak a közelben, ma sorra indultak a pszichiátriára a kezelőorvosukhoz, aki valamennyire lenyugtatta őket, majd továbbküldte őket pszichológushoz, hogy annak segítségével dolgozzák fel a traumát. Pedig lényegében annyi történt, hogy egy illető kiborult (egyesek szerint kiprovokálták belőle az állatot), én pedig nem akarok véleményt alkotni, még annyit hozzátennék, hogy a kezelőorvosa szerint ez az esemény ennek a valakinek a személyiségéből fakad, azt mondta rá, hogy "kettős személyiség", ami tudtommal nem pszichiátriai kórkép, tehát aktív betegséget sem lehet megállapítani nála, innentől kezdve rendőrségi ügy lesz belőle. Ebből csak annyit akarok kihozni, hogy az illető teljesen ép tudatánál volt akkor, amikor majdnem darabokra szedte a konyhát, és üvöltött, mint a sakál. Az elmúlt hetek történései nyomot hagytak mindannyiunkban, a múlt heti ámokfutó kislány Rivotril injekcióval a nyakában végezte, felkerült az osztályra, a mostani nővel nem tudni mi lesz, mivel valójában nem beteg, hanem csak elszállt az agya. Nekünk sem mondták el, pontosan mi történt, hanem jövő keddre meghívtak egy pszichológust, hogy az ő segítségével dolgozzuk fel a történteket, és megindították a rendőrségi eljárást. Szóval az utóbbi időben csupa öröm ez a rehab munka. Rám nem gyakorolt gyakorolt különösebb hatást az ügy, de az érzékenyebbek rossz állapotát, és gyakori sírógörcseit látva nem vagyok különösebben feldobva. Ja, még annyit, hogy az illető gyakran hangoztatta, hogy dilipapírja van, ezért bármit megtehet. Úgy látszik, nem.

Biztos nem valami újdonságot fogok most leírni. Úgy alakult, hogy mostanában sokat skype-olok, és valaki kérte, hogy vegyem fel skype-ra. Köztudottan nem tudok nemet mondani, és felvettem. Azóta már fel lettem világosítva, hogy ismeretleneket nem veszünk fel csak úgy skype-ra. Olyan délután felé írt is nekem az illető, először illedelmesen bemutatkozott, aztán mondta, hogy unatkozik, meg cseréljünk képeket, de aztán túl gyorsan lettünk nagyon jóban.

hey i found your name on the directory. I'm 24/female wanna chat and share pics?

My name is amanda i grew up in Miami, i'm kinda a small girl with big attributes lol where are you from?

cool, im just bored as fuk at home! I'm single and looking... have you ever had cyber sex?

lol, send me a recent pic of you and lets have some fun

sweet like want to see a pics of me?

View post on imgur.com

talk to me like a slut baby... do you like girls with big tits? want to see some naughty big tit pics?

ok i'll show you just 1 naughty pic...

i'm getting wet baby wanna watch me rub my pussy on my cam?!

(benedvesedett, csak tudnám mitől, talán leöntötte magát?)

Blablabla, aztán átirányított egy oldalra, ami elvileg ingyenes, de egy eldugott helyen egy trükkös kis pipával be van jelölve, hogy regisztráláskor prémium tag szeretnék lenni.  Egy ilyen társkereső és pornóoldal keveréke. Aztán Amandának megtaláltam az adatlapját is rajta, lakóhely: Budapest. Nagyon nem mehet a forgalom, hogy így kell kuncsaftokat találnia , szegény. Vigaszképpen küldtem neki egy klipet, hogy én is hadd kárpótoljam legalább valamivel. ("Bocs ma nem jön be a kocsma, bocs ma nem jön be a szex...") kezdetű kedves dallal. Cserébe kaptam egy pár vírust a telefon aksijára, de valahogy korrigálta magát végül, és letörölte őket. Azóta nem beszéltünk.

Tegnap a szakkörben egész nap róla folyt a diskurzus, hogy késsel megy az anyjának, ráhívja a rendőrséget a barátjára, hülyeságeket kiabál, és szinte nekitámad az embernek. A kontrollon megjelenik, de az injekció elől elszalad, és azt mondja az orvosának, hogy "találkozunk a bíróságon". Volt olyan vélemény, hogy ő már nem pszichotikus, hanem pszichopata. Munka után is az elmúlt hetekben elkövetett ámokfutásait tárgyalták, gondolkodtam, hogy maradjak-e a gép előtt meghallgatni, hogy miket csinált még, és írhattam volna róla egy jó kis posztot róla, de inkább tapintatosan távoztam. Egyszer én is játszottam ilyet, de én fél órán belül már le voltam injekciózva + feljelentés + gondnokság. Sőt, akkor is vittek már be, ha éppen csak sétáltam, vagy a munkahelyemen voltam. Ő hetek, vagy inkább hónapok óta követi el a legvadabb dolgokat, és a pszichiátria nem csinál semmit. Valami aláírást emlegetnek, hogy az kell a gyógykezeléséhez, pedig már régen ön- és közveszélyes. Na, de legyen elég ennyi. Én úgy érzem, engem világéletemben szívattak, mindenhol. Az eredményeimért, ha voltak, nagyon meg kellett dolgoznom, viszont nagyon hamar diszkrimináltak, bármerre vetett is a sorsom. Ezt generálta többek között az engem körüllengő szeszpára, másrészt a szakállam mindig a borosta és a szakáll közötti állapotban volt, egyáltalán nem divatos, ápolatlanság benyomását keltő. A tisztálkodással kb. úgy álltam, mint Piszkos Fred, a kapitány, Rejtő Jenő hőse, akit a legénységnek kellett erőszakkal megmosdatnia. Bár szerintem egyáltalán nem hatottam soha ijesztőnek, inkább az a fajta ember voltam, akibe az emberek előszeretettel beletörlik a lábukat, vagy rúgnak rajta még egyet.

Na, mindegy, a lényeg, hogy nem hallgattam tovább munkaidő után sokáig a nő viselt dolgait (pedig egy bejegyzést megért volna, csak akkor már megint én vagyok az, aki mindenkit kibeszélek itt, a blogon). Hanem hamarosan valahogy, nem is tudom, hogyan elkeveredtem a 4-es kocsmába, ahol nagy meglepetés ért: szinte a fél falum ott italozott. Na, most két választásom maradt: vagy hazamegyek a kétórási busszal, vagy megünneplem a péntekkel egybekötött falutalálkozót, és szétcsúszok egy kicsit. Inkább hazafelé indultam, vettem egy chipset, amikor egy csaj odajött hozzám, és megkérdezte, hogy merre van a vasbolt. Úgy látszik, a chips nagyobb bizalmat generál az emberekben, mintha egy dobozos sörrel mászkálok. (Az a belső zsebemben volt, he-he.) Kicsit beszélgettünk, ameddig elkísértem a vasboltig, megkínált cigivel, majd szép napot kívánva bement. Aztán itthon ért a hír, hogy megynyertem a Reblog Maraton egyik kategóriáját. Nagyon megörültem, de rájöttem, hogy jelenleg a szüleimen kívül senkivel sem tudom megosztani a jó hírt. Megnéztem a telefonom: 11 nem fogadott hívás, meg 2 üzenet A.-tól. Felhívtam, majd szóban is elmondta, hogy "zárjuk le a kapcsolatot". Mindig is tudta, hogy tud feldobni. Lényegében már rég nem vagyunk együtt, de azért csak zárjuk le. Minden jót. Minden jót. Aztán megosztottam egy pár helyen, hogy nyertem. Aztán kitöröltem. Aztán csak megosztottam a G+-on. Ott úgyse olvassa senki. Valakit kerestem a Facebookon, mert aggódtam érte, 22 órája nem lépett be, 23 órája nem lépett be 1n. Aztán éjfél körül láttam, hogy hívott telefonon. A telefonnak ezt a Bell-féle funkcióját már rég nem használom. Aztán ma reggel eszembe jutott, hogy még akkor is felhívhattam volna, mert ilyenkor még nem szokott aludni. Mindegy, zavart voltam, a díj, a nyeremény kicsit összezavart.

Aztán ma reggelre kitisztult a fejem: mindegy, nem kell ezt tudni senkinek, minek hencegni. Ahogy a blogról se tud a legtöbb ismerősöm semmit, ez a dolog se tartozik senkire. Megfogadtam Bardóczi Ákos blogger tanácsát, "ne a díjra gyúrj, hanem pontosan csapasd ugyanúgy tovább, különben nem leszel önazonos." Bár még mindig valahol ott motoszkál a fejemben. Osszam meg, ne osszam meg, hol (ne) osszam meg. Ez a nő a tablettával különösen szexi. Ahogy nyújtogatja a nyelvét benne a kapszulával, kifejező. Végre egy mozgókép, aminek van érteleme, illetve többletjelentése. Mégegyszer köszönöm.

"Lehetne tanulmányozni azt, hogy miért lesz az ember pszichiáter. Milyen emberek lesznek pszichiáterek? Ugyanúgy lehetne, mint ahogy azt is lehet tanulmányozni, hogy milyen emberek lesznek pszichotikusok. Meg lehetne vizsgálni, hogy ez genetikailag öröklődik-e - ha például van egy pszichiáter a családban, akkor lesz-e még egy, ikrek közül mindkettő pszichiáter lesz-e vagy csak az egyik - és lehetne keresni olyan orvosságokat, amelyek meggyógyítanák azt az embert, aki pszichiáternek kívánja nevezni magát. Meg lehet-e gyógyítani egy pszichiátert vagy ugyanaz a helyzet, ami a pszichotikusokkal, azaz, ha valakire rásütik, hogy pszichotikus, akkor azután mindig annak tekintik? Ezt csak úgy fel akartam vetni. Lehet, hogy igazam van, lehet, hogy nincs."

1992-ben járunk, amikor Bagdy emőke felkéri Feldmár Andrást, hogy két előadás-sorozatot tartson a Debreceni Egyetemen. Az akkori Magyarországon, a határok megnyitása utáni helyzetben a tudat megnyitásának lehetőségéről beszélt.  A tudatállapotok szivárványa egy véletlennek köszönhette a megszületését: valaki felvette magnóra az előadásokat, aztán leírta. Feldmár András maga sem számított ilyesmire, és mi is szegényebbek lennénk egy fontos könyvvel, ha ez nem történt volna meg.

Feldmár 1956-ban hagyta el az országot, és végül Kanadában telepedett le. Előbb matematikus, később pszichológus, pszichoterapeuta lett. 1992 óta rendszeresen tart előadásokat Magyarországon. Legkedvesebb tanítómestere Ronald David Laing skót (anti)pszichiáter volt. Feldmár önmagát szkeptikusnak tartja, elmondása szerint semmit sem hisz el, amit mondanak neki, vagy olvas valahol. A hallgatóságát arra buzdítja, hogy kételkedjenek az ő szavaiban is.

"Nekem nincs iskolám, én nem akarok olyanokat mondani, mint Freud, vagy Jung, nem mondom azt, hogy valamit így, vagy úgy  kell csinálni, egyszerűen csak rengeteg kérdést teszek fel, és elmondom, hogy velem mi történt. (...) Én arról beszélek, hogy bizonyos dolgokat hogyan nem kell csinálni, valamint arról, én hogyan csinálom ezeket."

Úgy gondolja, hogy a pszichiátria az inkvizíció modern kori változata. A pszichiátria léte nem egészségügyi, hanem politikai kérdés, és reméli, hogy nemsokára úgy tekintetenek majd rá, mint mi a régebbi sötétebb korokra. A pszichiátria az egész világon a csendőr szerepét játssza, hogy visszaterelje az embereket egy normálisnak hipnotizált világba. Szerinte mindannyian hipnózis alatt állunk. A hipnózissal - állítása szerint, nagyon könnyű valakit hallucinációkra rávenni. Pl. ha van valami a szobában, el lehet hitetni a pácienssel, hogy az nincs ott, és ennek a fordítottja is igaz. Thomas Szasz magyar származású amerikai antipszichiáterrel együtt vallja, hogy elmebetegség nem létezik, csak az agy tud megbetegedni. Az úgynevezett elmebetegségre szedett gyógyszerek mellékhatásokat okoznak, amiket, újabb gyógyszerekkel lehet kiküszöbölni, és ezeknek is mellékhatásai vannak. Érdekes módon nem utasítja viszont el az LSD és az MDMA (extasy) terápiás célú alkalmazását, illetve Kanadában megkapták az engedélyt , hogy MDMA-val kísérletezzenek a Multidisciplinary Assitations of Psychedelic Studies által kezdeményezett nemzetközi kutatásra, és Feldmár Andrást, és Ingrid Pacey pszichiátert kérték fel ezeknek a kutatásoknak a levezénylésére.

Megemlíti, ha úgy tudna a gyógyszerek ellen beszélni, hogy az emberek tömegesen abbahagynák a szedését, akkor egy szép napon valószínűleg "lepuffantanák", hiszen a gyógyszergyártás óriási üzlet. Elmondja, hogy vannak gyógyszermentes, alternatív megoldások is a mentális zavarok kezelésére, Lodonban pl. 1970-ben 7 olyan intézmény működött, ahol az ott lakók nem kaptak gyógyszereket, itt mindenféle kezelés nélkül élhetnek, anélkül, hogy pácienseknek neveznék őket, vagy bármiféle hátrányos megkülöböztetésben lenne részük. Magyarországon is létesült ilyen intézmény, bár pénz hiányában be kellett zárni. A pénzt, és a voksot Magyarországon teljes mértékben a pszichiátriára adják le az illetékesek. Beszél még a stigmáról, hogy a pszichiátriai elbocsátás után az ember egy nagy halom papírral lesz "gazdagabb", amit mindenhová utána küldenek, bármerre jár a világban.

Utószó, vagyis gondolataim és tapasztalataim Feldmár András A tudatállapotok szivárványa című könyvével kapcsolatosan

Bár Feldmár könyve 2009-ben jelent meg (legalábbis az, amelyik nekem megvan), és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy abbahagytam a gyógyszer szedését, és elkezdtem írni ezt a blogot. 2013-ban a helyi pszichiátria még egy körrel le volt maradva, tehát a szűkebb környezetem nem volt arra felkészülve, hogy a tudatállapotok szivárványának egy újabb árnyalata került a látókörükbe, és a szokásos drasztikus, középkori módon léptek fel ellenem, és "kezeltek" akaratom ellenére, majd javasolták a kizáró gondnokság alá helyezésemet. Ma, 2016 januárját írjuk, a helyi pszichiátrián nem létezik már kényszerbeutalás, akkor sem, ha valaki heves pszichotikus tüneteket produkál.  Kétségkívül átestek a ló túloldalára, se depó injekciót nem javasolnak, se nem kezelik akarata ellenére a beteget, hanem engedik szabadon téveszméktől gyötörten kóvályogni. Ha neki az örömet, csinálja, veszítse el a józan eszét, a munkáját, és a még megmaradt társas kapcsolatait. Az én véleményem Feldmár könyvéről, vagyis előadásainak tartalmáról az, hogy jól van felépítve, de a mai magyarországi viszonyok között megvalósíthatatlan mind a gyógyszermentes menedékházak létrehozása, az LSD, és MDMA-terápiákról nem is beszélve. Én gyógyszert akarok bevenni, és a gyógyszer mellékhatására újabb gyógyszert, és nem akarok sem LSD-t, sem extasyt szedni. Szerintem ez Feldmár András legjobb könyve, de a benne foglaltak csak a bizonyos feltételek, azaz segítő szakemberek, és kontroll mellett kivitelezhetőek, amik Magyarországon még mindig nem állnak rendelkezésre 1992 óta.

A könyv megtalálható az interneten is: http://www.daath.hu/menuLibrary.php.

"A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét. - Wikipédia"

Mivel a hírpotálokon már nem szoktam kommenteket olvasni, régen találkoztam igazi trollal, akkor is csak messziről figyeltem a tevékenységüket, és nem folytam bele a tásalgásba. Tegnap elegyedtem szóba először egy igazi trollal, szóval nekem ő az igazi, első trollom, és jól meg is etettem. Megmondom őszintén, hogy először nem zavart (annyira), de aztán eléggé kiakasztott. Utánanéztem, hogy a trollok ellen két módszer van: az egyik az udvarias válaszolgatás (na, ez itt nem működött), a másik az ignorálás, ez végül hatott: vidáman tovább ballagott a kuruc.infora osztani az észt. Az jutott eszembe, hogy olyanok ezek a trollok, mint a vándor cig... rom... szegénylegények, nincsenek önálló, koherens gondolataik, csak járkálnak össze-vissza az interneten, és mindenben illetékesnek érzik magukat, és a zavaros elméleteiket személyeskedessel bőven fűszerezve adják elő magukat.

Éppen a napokban volt itt a blogon a jeleségről szó, egy félkomoly poszt kapcsán, és meglepődtem, hogy több embertől kaptam visszajelzést a kommentelés problematikusságát illetően. Az egyik komment éppen Bardóczi Ákostól érkezett, aki nemrégen írt egy cikket A web 2 üzleti fenntarthatósága, és civilizációs mellékhatásai címen, amiben bőven volt szó arról, hogy nem voltak áldásos mellékhatásai a bizonyos körök által forszírozott, mindenki által elérhető internet-elérésnek, szerinte az internet eredetileg nem arra lett kitalálva, hogy ez majd felzárkóztatja a retardáltakat is. Nos, a következőt írta nekem a kommentelés kapcsán, ami igen hamar be is következett nálam:

A troll szó eredete egy fantasy figura, a modern troll azonban szabadidejében ül a számítógép előtt, és másokkal veszekszik. A céljuk, hogy mások idegeire menjenek, különböző okokból kifolyólag. Túl sok szabadidő, mentális zavar, hiányos szocializáció, számtalan oka lehet a trollkodásnak. Ami aggasztó, a trollok blogokon való megjeleneése, hiszen ez olyan, mintha valaki intim szférájába törél be hívatlanul, és kezdenéd az ő és felmenői pocskondiázását. Én meg, sajnos nem ismertem fel időben, hogy trollal állok szemben, próbáltam neki kultúráltan elmagyarázni, hogy mi az állás, ki vagyok, mi vagyok, aztán jött a személyeskedés, a sértegetés alpári hangnemben. Valami olyasmit mondott, hogy "szétszedi" az írásomat, aztán mindenről írt, csak arról nem, amiről kéne. Értem én, hogy az Origó Reblog rovatában hamarabb megtalálnak az ilyenek, de eddig nem akartam senkit moderálni, vagy cenzúrázni, ezután esetleg jobban meggondolom majd. Ha valakit érdekel az írásom "megcáfolása", hát tesék, hosszú ugyan, és se füle-se farka, hűen tükrözi a furcsa, középkorból megmaradt világnézetét, és zavart elmeállapotát:

Most, hogy szingli lettem (nem, már nem égő a szingli szó sem, hiszen a KDNP éppen a napokban kanonizálta végérvényesen, a szingliadó bevezetésének ötletével), ideje elgondolkodnom, hogy milyen az én ideális partnerem. A legutóbbi párkapcsolatomat megelőzően, én valahogy mindig az okos nőkkel találtam meg a hangot, hiába volt valaki külsőleg vonzó, nem érdekelt különösebben. Mostanában tudtam meg, hogy ennek neve is van: Sapioszexualitás. Tehát nálam a jelenség már hamarabb keletkezett, mint maga a fogalom. Mint ahogy Chuck Norris sem volt tudatában, hogy ő valójában lumberszexuális. Megvan, ugye: szakáll, és flanelling, esetleges kiegészítők: balta, vagy stihlfűrész. Meglehet, hogy a nálunk kétezres évek közepe felé divatba jött metroszexualitás ellenpontjaként jött létre. A lumberszexualitás és metroszexualitás nem vitás, hogy nem szexuális irányultságot jelent, hanem egy divatstílust, a sapioszexualitás viszont vita tárgyát képez(heti), egyre többen adják meg közösségi hálózatokon szexuális preferenciájuknak a sapioszexualitást. Gondoljunk csak hazánkban az Elittárs nevű társkeresőre, ahová elsősorban diplomások regisztrálnak, nos, mi ez, ha nem a sapioszexualitás egy megnyilvánulási formája. Kérdés, hogy lehet-e, vagy szabad-e önálló szexuális irányultságnak elfogadni a sapioszexualitást. Van olyan pszichológiai elmélet, miszerint nincs tisztán hetero-, és tisztán homoszexuális egyed, hanem egy skála van, amelyiknek valamelyik széle felé húzunk, vagy középen helyezkedünk el, ekkor meg biszexuálisak vagyunk. Szóval akkor az egész tisztán  hetero/homo felosztás nem állja meg a helyét (eszerint az elmélet szerint). Ez teret enged annak is, hogy valakinek az intelligencia legyen az elsődleges preferenciája. Itt most em tudok jobb példát, mint az Agymenők c. sorozatból Sheldon és barátnője, Amy.

És ha mégis ilyen beállítottságú volnék, akkor miért éltem majdnem 7 évig párkapcsolatban egy enyhén értelmi fogyatékos nővel? Erről Douglas Adams Az Élet, a Világmindenség, meg Minden c. könyvének egy részlete jut az eszembe, amikor Ford Prefect a következőt mondja Arthur Dentnek:

"– Én is megőrültem egyszer egy ideig – mondta Ford -, hasznomra is vált. (...)

Csak egy kicsit leakasztottam az agyamat a szögről. Úgy gondoltam, ha majd a világnak égető szüksége lesz rám, akkor visszahív. Vissza is hívott. (...)

– Elkezdtem állatokkal kegyetlenkedni – mondta fesztelenül. – Na persze – tette hozzá -, csak hobbiból."

Szokták mondani, hogy a sapioszexualitás azért is hülyeség, mert az intelligenciának számtalan fajta megnyilvánulása létezik, és amúgy az IQ-teszt megbízhatóságában is szkeptikus vagyok. Velem egyszer töltettek ki egy pályaválasztási tanácsadáson, egy csomó kérdést kihagytam, ennek ellenére viszonylag magas lett az IQ-m. Azóta nem voltam hajlandó ilyesmit kitölteni. Körülbelül akkora hülyeségnek tartom, mint a Rorsach-tesztet, ahol tintapacákból kell kitalálni, hogy mit ábrázol a kép. Nekem egyszer Nagykállóban csináltak ilyet, 2 hétig tartott, míg kiértékelték, aztán a pszichológus végül nagy nehezen kinyögte, hogy ebből nem igazán tudott megállapítani semmit. A lényeg, hogy létezik sapioszexualitás, mint fogalom, tehát maga a jelenség is, és mindenkinek az az okos, és intelligens akit ő annak tart. Ez az én álláspontom. És hogy a hetero-homo skálán hol helyezkedek el, azt most itt nem fogom elárulni, de persze inkább a nők irányába, kérdés, hogy felül tudja-e írni ezt az intelligenciához való vonzódásom. Mondtam már olyat nőnek, hogy "ha fiú lennél, akkor is szeretnélek", de azt hiszem, ez is változik az idők során, ez a skála, "ezt már nőnek én nem mondanám". Valaki x év boldog házasság után jön rá, hogy valójában homoszexuális, ez arra tanít bennünket, hogy legalább magunknak ne hazudjunk éveken keresztül, mert úgy jár, mint én A-val. Hogy a hajlama, és beállítottsága ellenére van valakivel, és csak szenvedés az egész. Jobb, ha előbb megismerjük önmagunkat, mielőtt ilyesmibe kezdünk. Különben nem akarok kéretlen tanácsokat se osztogatni, de én így gondolom, hogy ezek a dolgok alaposabb átgondolást igényelnek.

Nem érzem már itt jól magam ebben a faluban. A tanyaközpontbeli ABC-ben vonakodnak kiszolgálni,  a kocsmában nem köszönnek, levegőnek néznek. Itt mindenki tud mindent, legalábbis rólam annyit, hogy elmebeteg vagyok. Ha elmondod a dohányboltban, másnap tudják az ABC-ben is, a kocsmában is. Persze valakit az ilyesmi nem érdekel. De amúgy a legtöbben basznak köszönni még az ismerősök közül is. Még a rokkantnyugdíjasok is lenéznek, mert ők "rokkanttá dolgozták magukat", nekem meg "csak úgy jött". Ha bemegyek a városba, teljes mértékben elfogadnak. Érdekes, hogy még a "világfalu" korszakában is megvan ez a falu-város ellentét. Zárkóztathatod te fel akármennyire őket, rájuk lehet tukmálni a Facebookot, meg a hírportálokat, szóval a lehetőség megvan rá, de itt akkor is a Blikk, meg a Kelet-Magyarország megy a kávézóban (ami egyben a dohánybolt, a lottózó, meg a pletykaelosztó).

IItt a kanyar, ami Sóhegyre vezet, "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." Van pár kocsma, mindegyikbe különféle haveri társaságok járnak, és általában a köszönés is luxus, ha valaki kávézni jár valahova. Hát, jó, ha kinéznek a kocsmákból, járok a boltokba, ha onnan is kiutálnak, marad a dohánybolt. Különben onnan terjedt el az egész pletyka rólam, különösen miután jóba lettem valakivel, aki egy fél évet töltött a gerontopszichiátrián. Plusz egy fokkal fölöttem áll Gabica, aki sűrűn fordul meg az addiktológián, az addiktológiát általában még úgy-ahogy elfogadják, bár emiatt ő is egyre magányosabb. Általában egyedül iszogat az Amigosban, és löki a sódert a pultoscsajoknak. Tényleg, amúgy nem is szoktam Sóhegyen mással beszélgetni, csak aki megjárta valamelyik műintézményt: pszichiátria, gerontopszichiátria, addiktológia. Ebből a geronto a leggázosabb, a pszichiátria van a második helyen, és az addiktológia megítélése szerintem egyelőre még kérdéses, de szerintem az alkeszek kinézik maguk közül G.-t a "kiugrási kísérletei miatt", meg amúgy tényleg annyit iszik, mint egy ló, és ő keresi magának a bajt. Itt össszesen tehát ennyi ember áll szóba velem: egy hipochonder, aki a szobatársam volt a pszichiátrián, a gerontopszichiátriás nő, meg az addiktológiás srác. A többi megint csak az úgynevezett normális ember, munkaidő után a kocsmában ül, és extra nagy okosságokat mondanak egymásnak, vagy biliárdoznak.

Stigma van rajtunk, mint egyszer, amikor karácsonykor kijött a kezemen a hidegtől, pedig nem járok már se a kocsmába, se a boltba, csak az Amigosba, ha meglát a csaj, veszi elő a kávéscsészét, ennyi itt a szórakozás. Csoda, hogy itthon ülök a gép előtt, és játékokkal szórakoztatom magam? Most is fordítok egyet, az lesz a címe, hogy A béna blogger (az eredeti cím a The Speaker). Már eddig is sokat szívtam vele, de valószínűleg rá fog menni a hétvégém, de nem baj, szeretem csinálni. Jelenleg ez az egyetlen szórakozásom.

Ma reggel beviharzott Tamara a szakkörbe, és lehuppant egy székre velem szemben. Kicsit izzadtságszaga volt már így korán reggel, és a szemén is látszott, hogy valami nem tiszta nála. Aztán elment veszekedni egy kicsit Edit 2-vel, és amikor visszajött, teljesen összefüggéstelenül kezdett beszélni (kiabálni), hogy "Miért piros a fiúk feje?". "Miért feketék a radiátorok?", "Miért varr mindenki fekete cérnával?". Meg mondta, hogy valami 15-en meghaltak valahol, nem értettem pontosan hol, de ilyenkor ez a halál a mániája, meg hogy a Facebookon őt ha valaki bejelöli, az meghal. Azt hiszem, engem törölt az ismerősei közül, szóval ez a veszély engem nem fenyeget. Tiszta pillanataiban el lehet vele beszélgetni, de egyre ritkábbak a tiszta pillanatai, a múltkor is úgy hozták be a rendőrségről, mert bejelentést tett, hogy a volt férjét, meg a mostani élettársát elrabolták. 2 hét múlva már kint volt, és úgy látszik, kezdi elölről. Még hablatyolt valamit a Tescoról, meg az Intersparról, aztán amikor felfigyeltek a kiabálására, és kisebb csődület alakult ki körülötte, fogta magát, és elhúzott. Érdekes, hogy ezt havonta eljátssza, de mégsem rakják depó injekcióra, nem rakják gondnokság alá, sőt ki-be járkál a pszichiátriára, anélkül, hogy bármi gondja lenne belőle. A múltkor kontrollon minden rendben volt vele, rá két napra kellett behozni a rendőrségről a pszichiátriára. Meg van az a másik csaj (ezek csak úgy bejárnak), és elkezd nekem valahogy furán integetni a buszmegállóból, és amikor végre ráfigyelek, teli torokból elkezdi üvölteni, hogy "Nem megyek veled a Sunshine-buliba, TE BOLOND!". Vele mindössze ennyit beszéltem, de elég is volt, ha csak tehetem, elkerülöm ezentúl.

Fura módon ezzel párhuzamosan a kedvenc kollégám állapotában javulás állt be, már nem mond olyanokat, hogy "amikor feküdtem a fa alatt, elrepült felettem egy tigris", vagy "jött egy fekete madár, és a csőrében elvitte a prosztatámat", se olyat, hogy "az Egyház utcán felszállt előttem két kígyó a buszra", "a piros Ferrari lelke átsuhant előttem a szobán", hanem magában énekelget, főleg régi Hobo Blues Band számokat, róla mindenki tudja, hogy teljesen ártalmatlan, még a hangját sem emeli fel soha. Egyébként egész jó verseket írt régen, meg festett egy fekete jézust, meg biztos mást is, de mostanában már csak mászkálni szeret. A munkaköre anyagbeszerző, egész nap a várost járja. Aztán amikor vége a munkájának, általában folytatja ugyanazt. Én is csináltam ezt régebben. Nem is olyan rossz.

Kaptam egy levelet is Abizagltól, amiben elmondja, hogy milyen országokban járt, amióta diagnosztizálták (Ukrajna, Ausztria), és elmeséli a kalandjait, mint valami pikareszk regényt, beültetés, sterilizálás, pedofília a fő kulcsszavak. Gondoltam, várja, hogy lerántsuk a leplet az igazságról, hát tessék:

Barack Obama amerikai elnök tanácsára szerettem volna a ljubiljanai Svájci Nagykövetséghez fordulni. Az Osztrákok megígérték, hogy beszélnek a Svájciakkal az érdekemben, ha megírom ezt a levelet, lefordítom németre es elküldöm nekik. Sajnos Európában csak két biztonságos ország van számomra: Svájc es Ausztria(ahol nem sterilizálják a skizofrénokat, de ott is beültetik őket), Ausztriábol kitiltattam magamat sajnálatos módon, a Svájciak pedig nem fognak fogadni. Lehetőségeim szűkösek, mindössze egy teljes havi magyar fizetés lapul csak a zsebemben (vagyonom ugyan van 3-4 millio FT körüli értékben(10-13000 Euro), házresz, hegy, autók melyet sajnos családom miatt nem tehetek pénzzé). Felsőfokú nyelvvizsgákkal rendelkezem angol es német nyelvekből, bár németem egy kicsit kopottas. Az Osztrákok a héten elárulták néhány további biztonságos országot is pl: Oroszország, Líbia, Tunézia, Ecuador, Kanada. Állandó direkt kapcsolatban állok Ausztriával, az Amerikai Egyesült Államokkal és Ukrajnával (akikkel szintén nagyon összebarátkoztam az elmúlt közel másfél évben és nagyon rendesek ők is és kiváló a humoruk). A különböző országok mint valami sávok jelennek meg a fejemben, melyeket a fejembe ültetett Ukrán haditechnológiával fogok (a magyarok terroristák nem mernek újra megműteni, mert félnek rátenni a kezüket az Ukránok technológiájára, apropó, mérgesek is voltak, hogy kiszedték az ő gonosz szerkezetüket az ukránok, fel voltak háborodva, hogy az magyar tulajdon, hogy merészelték). Én vagyok Magyarország talán egyetlen nem sterilizált skizofrénje. Ez a három ország azért segít nekem, mert tudják, hogy én nem vagyok pedofil, hiszen évek óta velem vannak. A történet allítólag a következő: lathattam valami filmen egy teljesen felnőttnek kinéző kínait, aki még nem töltötte be a 18-at, de én nem emlékszem semmire és a magyar terroristák az eltelt évek során képtelenek voltak bármit is kibányászni a fejemből, mindazonáltal veszélyben van az életem(a tudásomert és a könyv miatt, amit angolul írni szeretnék ha végre menedékre lelnék, hogy lerántsam a leplet ezekről a borzalmakról), a testi épségem és a szabadságom (az Osztrákok szerint megint le fognak csukni, azért amiért nekiálltam megírni ezt a levelet, úgyhogy nincs más választásom, mint a hajléktalanlétbe menekülni és rejtőzködni, azt nem írom meg melyik országban és városban). Felneveltem két gyönyörű kislányt anélkül, hogy meg csak valaha is gondoltam volna rá, hogy bántsam őket(és ezt a barátságos országok is tudják, hiszen a gondolataim állandó hazugságvizsgálatnak vannak kitéve). Az is tudomásomra jutott, hogy az Amerikai elnok azért nem segíthet nekem, mert az USA minden államában sterilizálják a skizofrénokat. A pszichiátria meghóditotta a világot (Feldmár András szerint) és a skizofrének elképesztő terheket rónak a világ gazdaságaira.

Satöbbi, satöbbi. Ha valakit érdekel a "teljes igazság", itt megnézheti, mert k. hosszú. Talán idővel nem is fog emlékezni rá, ahogy én sem emlékszem már a saját igazságaimra. Idővel kitörlődnek az ember memóriájából ezek a dolgok.  Talán egy beültetett gép teszi, de nekem már csak halványan dereng valami, pedig négyszer volt már pszichózisom. Amúgy nem azért nem közlöm, mintha nem lenne érdekes, csak terjedelmi okokból. Valami Zsuzsinak udvarolt a egy közgazdász egyetemen, és az utolsó évben elkapta a gépszíj. Ismerős a történet, szinte tipikus. És szomorú. Vagyis engem legalábbis nagyon megviselt. Mások története is borzasztóan érdekel, de magamnak mégiscsak én vagyok a legfontosabb. Érdekes, azt a kérdést, hogy "Miért pont én?", sose tettem fel magamnak. Okokat sem kerestem, csoda lett volna, ha nem bolondulok meg akkoriban. Iskolai gondok, nőügyek, szakítás, családi problémák, egymást érő bulik, alkohol. Valaki azt mondja, hogy ez egy védekező mechanizmus valami még durvábbtól. Hogy enélkül már halott lennék. Mondjuk lehetne rosszabb, ezt is szokták mondani. Meg, hogy olyan, mint a cukorbetegség. Csak nem kell naponta injekció, csak havonta.  Kész közhelygyűjtemény.

Újabb fél évre írtam alá a munkahelyen. Máskor meg szokták kérdezni, hogy akarjuk-e, hogy meghosszabbítsák a szerződésünket, és mindenkinek alá kell írni, most ez nem volt. Természetesnek vették, hogy mindenki továbbra is itt szeretne dolgozni. A magunkfajta örülhet, hogy van ez a védett munkahely. Mostanában voltak a felülvizsgálatok, és egy csomó mindenkit rehabilitálhatónak nyilvánítottak, ami azt jelenti, hogy a cégnek egy éven belül ki kell őket helyezni a nyílt munkaerőpiacra. Szerencsére én nem vagyok rehabilitálható egyelőre, így én nem okozok problémát a vezetőségnek. Szóval ilyen problémákkal indult az új év sok mindenki számára. Terveim szerint én max. egy évet húzok még le itt, aztán keresek valami jobban hozzám illő melót. Amit itt megkeresek, általában az interneten költöm el, van 3 domainem, vagy két tárhelyem, most készül egy design az egyik oldalamnak, még a tumblr-en is vettem magamnak egy Solaris nevű sablont, mert megtetszett.

Egyébként a tumblr nem annyira tetszik, nem is nagyon használom másra, mint a Reblogos posztjaimat belinkelni. Aztán, amire még költök, néhány dolláros játékok, azzal kapcsolatos kiadványok. Egyébként nem nagyon nézik itthon jó szemmel, hogy ilyesmikre költök, azt gondolják, ez valami perverzió nálam. Nemrég a Windows-om olyan tüneteket produkált, hogy muszáj voltam feltenni egy Ubuntut. (Persze a gép barkácsolt volt, a Windows meg nem jogtiszta.) Ezzel csak az a baj, hogy a Wine, meg Play on Linux, amivel futtathatnám a Windows-os állományokat, vagy teszi a dolgát rendesen, vagy nem. Legújabb szerzeményem egy Rpg Maker VX Ace, 13 Euróért, és ma vettem egy HP laptopot, amihez jogtiszta Windows 7 Professional jár. Okostelefon, tablet, laptot, asztali gép, Linux, Windows, egyre gyarapszik a gyűjteményem ezekből a kütyükből is. Szinte minden pénzem ilyen virtuális dolgokra megy el, a mobilomra is szinte fel van telepítve mindenféle "szociális média", így állandóan pittyeg az üzenetek miatt. És szinte teljesen átszokatam a jogtiszta dolgokra, tudom, hogy van olyan, hogy ncore, meg torrent, de már nem igazán torrentezek, az ncore-t, és hasonló társait sohasem láttam belülről.

Szóval egyelőre ezekért a cuccokért dolgozok még itt, meg hogy ki tudjam fizetni a februárban induló szoftverfejlesztői tanfolyamot (van némi előképzettségem, szóval bízom magamban). Mindennek a rizsának annyi a lényege, hogy egyre inkább a jogtiszta dolgok felé billen a mérleg, és megváltozott az értékrendem: nem szeretem már az innen-onnan letöltött könyveket, játékokat, hanem fizetek is értük. Hallottam, hogy a Windows 10 ki fogja szűrni a nem jogtiszta szoftvereket, ezt mondjuk én is egy kicsit durva poénnak tartom, hogy "jobb legyen a felhasználói élmény". Persze, engem meg azért vettek gyámság alá, "mert az én érdekeimet tartják szem előtt".

Végezetül álljon itt az első rpg makeres próbálkozásom, már nagyon régen makereztem, szinte azt kell, hogy mondjam, újra fel kellett fedeznem a spanyol viaszt, ez egy angol nyelvű "jam"-re készült, bizonyos elemeit felhasználva tovább fogom írni, lehetőleg angol és magyar verzió is lesz. Egyébként az a szomorú, hogy valós elemek keverednek a játékban minimális fantáziával. A feladat az volt, hogy egy kisebb helyiséget kell minél érzékletesen bemutatni, tekintsük demonak, egy leendő nagyobb projekt részének.