Alice-jelenség

Az Alice Csodaországban egy mese, amit Lewis Carroll írt, és masszív hatása van az angolszász kultúrára. Néhányan tudni vélik, hogy drog hatása alatt született, én ennek semmi jelét nem láttam, inkább tudatos spekulációról lehet benne szó. A benne rejlő szürrealitás is sokszor a realitásból levezethető paradoxonok sorozata, nincs benne semmi olyan, ami esetleg logikátlan, random módon, szabad asszociációk alapján építkező lenne. A történet szerint az Alice csodaországban főhősnője egy nap a folyó parton pihen nővérével, amikor meglát egy fehér nyuszit a közelben. Utána eredve, a nyuszi üregébe esve érkezik meg a saját, kaotikus szabályrendszer szerint működő Csodaországba. Itt különböző furcsa teremtményekkel találkozik egy-egy fejezetben: a Dodóval, a Kalapossal, a Hercegnővel vagy éppen a vigyorgó Macskával. A mű által használt szimbólumrendszerben nagy jelentőssége van a francia kártyának, a francia kártya lapjainak, amiket én nem teljesen ismerek. (Régebben sikerült nagy nehezen megtanulni pókerezni, de mára már elfelejtettem. Nem voltam valami nagy pókerjátékos, kivéve, ha abban játszottunk, hogy a nyertes iszik egy pohár bort. Ilyenkor érdekes módon folyamatos nyerésbe kerültem, nem lehetett engem letaszítani a trónról.)

Lewis Carroll (1832 – 1898) polgári nevén Charles Lutwidge Dogson, angol író, költő, matematikus, anglikán pap és fényképész volt. Ezen képességeit a mai világban kiválóan kamatoztathatná mondjuk bloggerként. Na, mindegy. Oxfordban tanított 30 évig matematikát, itt ismerkedett meg a Liddell családdal, a Liddell-gyerekek iránt sajátos rokonszenvet érzett. Egyikükenek, Alice Liddellnek írta az Alice Csodaországban mesét. Egyik karácsonyra Alice ennek a kézzel írt és illusztrált változatát kapta Carrolltól. Ez volt az Alice Csodaországban eredetije, első példánya. Évekkel később írta meg a mű folytatását Alice Tükörországban címmel, ez már nem annyira közismert, mint az elődje. Ez a két műve tette Carrollt világhírűvé, hatása máig érezhető a küönféle művészeti ágakban, én pédául indie játékokban találkozom vele sokat, már amennyiben ezt művészeti ágnak lehet nevezni, de erről szerintem most ne nyissunk vitát, ha nagyon aktuális lesz, majd nyitok róla egy szavazást.

(Az életrajzi és a műre vonatkozó adatokhoz forrásként használtam: https://arpadblog.hu/konyv/lewis-carroll-alice-csodaorszagban)

https://interactivefiction.hu/wp-content/uploads/2018/02/alice.html

A különféle utalások, allúziók mellett számos játék szól Alice-ről, ilyen, vagy olyan formában. Itt van például az Alice Falling, ami Alice, a főszereplő lány nyúlüregbe való lezuhanását jeleníti meg játékos-szöveges formában. Egyébként én sem szeretem az irodalmi szövegek játékos adaptációit, olyannyira, hogy általában meg se nézem őket, de ez, mondjuk rá, tűrhetően sikerült. Interaktivitás természetesen nincs benne, inkább némi magyarázatok fűznek hozzá a szöveghez linkek segítségével. Ez egyfajta modellje lehetne az irodalmi művekkel való foglalkozásnak, és azt sugallja, hogy a Ted Nelson és munkatársai által a '90-es években vízionált, de meg nem valósult hatalmas hyperszövegek helyett elégedjünk meg egyszerű, maradi lapoldali széljegyzetekkel a digitális irodalmi szövegek margóján. Irodalomórán nagyszerűen alkalmazható lenne, ha az irodalomtanárok rendelkeznének a digitális írástudás alapvető ismereteivel egyáltalán, de ez már módszertai kérdés, azt hiszem, nem kéne jobban belemenni.


Szerintem az Alice Csodaországban fantasztikus. Én akkor olvastam el, amikor szcientológusokkal gyakoroltam. Nem is egészben olvastam el, hanem részletekben haladtunk benne, nem mondom, hogy kívülről tudom, de a szöveg minden mondata belém rögzült. Engem a benne szereplő szürreális dolgok nem zavarnak, mert akkor már én is túl voltam 1-2 cifra dolgon, különbeken is. Nekem Alice karaktere is tetszik, persze csak mint szereplő és csak elméletben. Lewis Carroll kislányos dolgairól nem igazán tudok újat mondani, bizonyos kor alatt nem érdekelnek a kislányok. Régebben, amikor még nem zárkóztam el attól annyira, hogy családom legyen volt bennem bizonyos kíváncsiság irányukban (nem olyan értelemben, csak pl. lánytestvérem sem volt, meg ilyenek, és csak úgy el tudtam volna képzelni, hogy lányom lesz). Mára ez megszűnt. Ezt csak azért mondtam el, mert Lewis Carrollnak is lehetett ilyen fajta kíváncsisága is. Aminek persze ellent mond az előkerült az író hagyatékából előkerült, lányról készült csupasz fotó. De ezeknek a dolgoknak a megítélése korfüggő is. A mai kor nagyon rászállt a pedofíliára. Bár, lehet, hogy szükség is van rá, nem tudom. Nemrég fejeztem be az Alice Tükörországbant, szerintem nincs olyan jó, mint az Alice Csodaországban, de abban a korban még nem volt olyan nagy divatja a folytatásoknak, és talán igaz is volt egy időben, hogy a második rész mindig gyengébb. Lényegében, annyi, ha az első részt a francia kártya lapjaival lehetne szimbolizálni, ezt sakkfigurákkal. Nem tudom, használt-e hallucinogéneket, szerintem nem.

0 Tovább

A gyerekkori skizofréniától az autizmus spektrumig

A skizofrénia az idők során a mentális betegségek egyik kiindulópontja, sarkköve volt, egész mentális kórképeket vezettek le belőle. Demencia? Nem probléma, időskori skizofrénia! Autizmus, kész a válasz: fiatalkori skizofrénia! Kis képzeletbeli utazásunkon a mentális betegségek világában lassan búcsút is mondhatunk a skizofréniának, és megjelölhetjük időleges úticélként mondjuk az autizmus spektrumot. Feltehetjük a kérdést, hogy mi közöm nekem az autizmushoz? Azt hiszem, kevesen tudják, hogy jó ideig három értelmi fogyatékos autista munkatárssal dolgoztam együtt egy foglalkoztatóban. A dolgozni, illetve munka szavak erős túlzást jelentenek ebben az esetben, mondhatni inkább, hogy rehabilitálódtunk, bár esetükben inkább a szinten tartás, a hanyatlás megelőzése volt a cél.

Leginkább ilyen Ki miben tudós? játékot játszattak ott velünk, én sztár voltam a gyöngyfűzésben (jó időnek kellett eltelni, hogy a háromkettesről ne a boroskóla, hanem a keresztszemes gyöngyfűzés jusson az eszembe), az egyik autista számolgatott magában, hogy adjunk az köz elvárásának is megnyugtató választ, a másik autista tornyot épített fakockákból, a harmadik pedig legszívesebben állandóan a 700-as klubot nézte volna a tévében, és olyan mondásai voltak véletlenszerűen, hogy “Megpecsételem a sorsotokat!”, meg hogy ő megy a buszmegállóba aludni. Ő néha kiült a portára is, úgynevezett portaszolgálatot ellátni, és állandóan arra figyelt, hogy a 'apu be legyen zárva. Egyébként meg, azt hiszem, színezett, meg ábrákat másolt. Valahogy rám is egy túlfejlett autistaként tekinthettek akkoriban a gondozóim, hiszen nemigen szólaltam meg, érzelmeket nem fejeztem ki.

A legnagyobb probléma ami felmerül az autistákkal kapcsolatban, úgy gondolom, hogy a szeretet kérdése. Egyesek talán aranyosnak találhatják egyik-másik megnyilvánulásukat, de a következő pillanatban ezt az érzést szétzúzza egy-egy antiszociális megnyilvánulás, nem helyénvaló viselkedés. Régebben feltettem a kérdést, hogy lehet-e egy skizofrént szeretni, egy autistára a kérdés ugynúgy vonatkozik. Persze, lehet, szóban, meg cselekedettel is, de lehet-e igazán szeretni egy öntörvényű, bezárkózott illetőt, aki nem, vagy alig kommunkikál a külvilággal? Persze, persze, a szülők mindent megtesznek, a legjobb fejlesztő iskolákba íratják, meg szociális foglalkoztatásba adják, hazakísérik, kalauzolják őket az utcán, meg az életben, de hogy az egészet hogy rendezik le magukban, arról már nem szól a fáma. A példámban szereplő srácok egyébként 30-as, 40-es éveikben jártak, és vagy értelmi fogyatékosok is voltak, vagy autizmusuk ért el egy ilyen súlyos szintet.

Az autizmus figyelmeztető jelei gyerekkorban:

- a társas kapcsolatokban: pl. társaktól való elkülönülés vagy szokatlan közeledés, egyoldalú interakció, a kommunikációban (beszéd, gesztus, mimika): pl. a beszéd hiánya, a beszéd
- szintjéhez képest gyenge beszédhasználat, kommunikáció, vagy a nyelv szó szerinti értelmezése, furcsa tartalma, szokatlan hanghordozása
- az érdeklődés, aktivitás és játék területén: pl. szokatlan, sztereotip, repetitív tevékenységek, hobbik
- a gondolkodásban, a tanulásban és a mindennapi alkalmazkodásban, pl.: ragaszkodás az állandósághoz, a megszokotthoz
- a mozgás területén: pl. repkedő kézmozgás, lábujjhegyen járás
- az érzékelés-észlelés területén. pl. csökkent fájdalomérzés                  (forrás: Autista Segítő központ)

Az autizmus spektrum egyébként azt jelenti, hogy a betegnek hanyatlanak a szociális, verbális, kognitív, stb. funkciói, de nem mindegy, milyen szinten. A spektrum széles. Autista ember funkcionálhat teljesen a társadalomban, és érdekes, hogy nagyságrendekkel elfogadottabb módon, mint egy skizofrén. Érdekes még az Asperger-szindrómások esete, ami az autizmusnak egy nagyon enyhe fajtája, csak kisebb fokú beilleszkedési zavar jellemző rájuk, vita van arról, hogy ez autizmus-e, vagy sem. Az “aspie”-k, ahogy sokszor magukat nevezik, gyakran büszkén vállalják az Asperger-szindrómájukat, ha azok, vagy szerintük azok, vagy kijárnak egy ilyen diagnózist. Szerintem azért, mert megmagyarázható, ha szociálisan alulműködnek, az intelligenciájuk viszont általában valamivel az átlag fölött szokott lenni. Amúgy, amennyire én tudom, az Aspergenek egyéb tünete nincs, emlékszem, egyszer én is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha Asperger-szindrómás lennék, de nem lelkesedtem túlságosan az ötletért, nem, nem valószínű, hogy az vagyok, még magát a diagnózist is gyanakvással figyelem. Különben, még ha az is lennék, egy olyan semmiséggel, mint egy kis Asperger-szindróma, nem igazán foglalkoznak az orvosok, amikor sokkal érdekesebb betegségem van.

0 Tovább

Batman: Arkham Asylum

 Az egyetlen valamire való kereskedelmi játék, amit ismerek, és a pszichiátriáról szól, a Batman: Arkham Asylum. Arkham Gotham City szuperbűnözőknek kialakított pszichiátriája, akik szupergonoszak és szuperőrültek. Akit tényleg érdekel, Arkham HP Lovecraft műveiben jelenik meg először mint őrültek háza. Itt azonban egy egész sziget megnevezésére szolgál. Batman legyőzött ellenfeleit tartják itt fogva. A játékban természetesen Batmant alakítjuk, aki a történet szerint X-edszer győzte le éppen Jokert és Arkhamba kíséri. A Denevérember rosszat sejt, és sejtése beigazolódik: Joker csak azért hagyta magát olyan könnyen elkapni, hogy csapdába csalja Batmant, és az ÖSSZES szuperbűnözővel meg kelljen küzdenie, így talán valamelyiküknek sikerül őt eltennie láb alól. Ennyi lenne a játék háttértörtánete dióhéjban.

A Batman: Arkham Asylum 2009-ben jelent meg konzolokra, 2010-ben PC-re, számos díjat begyűjtött, mg a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legsikeresebb szuperhősös videojáték. Talán nem véletlenül. Az alapötlet nagyon jó, a megvalósítás is kiváló. Remekül visszaadja Gotham City (és azon belül is Arkham) nyomasztó hangulatát. Találkozhatunk benne sima, mezei tébolyulttól kezdve Joker mindenféle fegyverrel ellátott emberein keresztül a képregényekből ismert összes fontosabb szuperbűnözőig mindenkivel. A pszichiáterek és a fegyveres őrök általában a mi oldalunkon vannak, de nem sok vizet zavarnak, Batman mindent egyedül old meg, akár a képregényekben.

Amiért a leginkább szót érdemel a játék, Batman karaktere, játék közben egyre szakadtabb ruhában, egyre jobban elboruló elmével veszi fel a harcot a szupergonoszok ellen. Örök emléke, szüleinek fájdalmas elvesztése még itt is nyomasztja, nem egyszer hallucinációi támadnak ennek kapcsán. Tudata legsötétebb rétegeit tárják fel előttünk látomási, hallucinációi. Ebben a játékban nem az irigylésre méltó, ünnepelt szuperhős jelenik meg előttünk, hanem egy démonaival küzdő, egyre bizonytalanabbá váló, egyre elgyötörtebb valaki, akinek végül a tét már saját lelkének a megmentése.

A játékot a legtöbb oldalon 9-10 ponttal jutalmazzák (10-es skálán), nekem is okozott némi addikciót (helló, a videojátékfüggőség már valós diag), álmatlan éjszakákat (az inszomnia konkrétan fel volt vezetve az ambuláms lapomra, amíg volt), de soknak találtam benne a szellőzőnyílásokban való bolyongást, meg azt, hogy ugyanazokat a területeket többször kell néha bebolyonganunk. Bár ezt egy-két új ellenféllel, vagy felhúzható, harapdáló Joker-fogsorral jelzi a program, nekem mégis sikerült benne nemegyszer eltévednem. Ahogy haladunk a játékban, egyre komolyabb felszereléseket gyűjtünk be magunknak, és egyre többféle képességet fejlesztünk ki. Besorolásilag azt mondanám, hogy egy olyan vérbeli akció-kaland-szerepjáték, amiből nekem az akció elemek tetszettek a legkevésbé, de hát egy szuperhős-játéktól mit vár az ember?

0 Tovább

Interjú egy mentális beteggel

Eddig életemben néhány interjú készült velem. Egyet én csináltam magammal, a bemutatkozásnál olvasható, nem túl aktuális. Van egy rádiós, az is ott van. Még úgy érzem, ez a legautentikusabb, tehát úgy gondoltam, áthozom ide a buráról, az ottani linket megszüntetem, ne csak egy kis sorstársi közösségnek szóljon, aztán bedobom a közösbe. Jól teszem? Ne tekintsük ezt úgy, mint egy riportot, hanem csak úgy, mint egy interjút egy mentális beteggel. Vagy talán az elsőt ezek sorában.

Nekem nincsenek titkos csoportjaim, elérhetetlen dolgaim. Minden megnyilatkozásom nyilvános. Kivéve a nagyon személyes ügyek megbeszélését. Ritka, hogy velem ilyesmi interjú készüljön, úgy érzem, minél több és minél gyakoribb megnyilvánulásom van, annál inkább szeretnének engem berakni egy olyan helyre, ami hangszigetelt, vagy inkább írásszigetelt, nemhogy kérdezgetnének, mert néhány helyen még így is sok belőlem. Furcsállom, hogy annak ellenére, hogy a blog évek óta megy, a nézettség nagy, nincsenek rám mutató linkek, hivatkozások, említések. Nincsenek nagyon lájkok, megosztások. Vagyok is, meg nem is. Erre kitaláltam egy viccet, vagy inkább találós kérdést. Így hangzik:


- Mi az, senki sem tud róla, de mindenki tudja, mi van benne?
- Skizofrénia underground!

Hehe. Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy manapság már nagyon kell az embernek tolnia saját magát, meg a "kontentet" ahhoz, hogy egyáltalán felfigyeljenek rá. Így kezdtek kialakulni az önmenedzselő skizofrének. Jó, mi? Nem egy van belőlem, hanem több. Nem klónozva vagyok, hanem köztünk is megvannak a szerepek, például a mikrokörnyezetemben van munkahelyi vezető, aki munkát ad a többieknek, és ellát minden ezzel kapcsolatos feladatot, van ápolónő, aki tud segíteni, ha valaki rosszul van, és van informatikus, aki most éppen egy Joomla! honlapot rak át WordPressbe, és akadálymentesíti a munkahelyi honlapot. Elsődleges célja mindenkinek a nyitás lett volna az egészségesek világa felé, de félig-meddig mind benne maradtunk a skizofrén témában. A munkahelyi vezető sorstársakat alkalmaz, az ápolónő pszichiátriai betegeket szeretne ápolni, és engem is eléggé behatárol sokszor a téma. Nem, mintha nem tudnék másról írni, de erről a legkönnyebb, legkézenfekvőbb. A kérdés, hogy megállnám-e a helyem az egészségesek között, nem foglalkoztat jelenleg. Persze, úgy érzem, hogy megállnám, még úgy is, hogy köztudottan nem fogadnak tárt karokkal, hanem túl kell teljesíteni. Bár eddig az egészségesek világával való minden találkozásom kölcsönös megelégedéssel zárult, de nem szempont nálam az ide való bekerülés. Különben meg, ha jobban megnézzük, nincs is egészséges világ, meg beteg világ, tehát hülyeség az egész, spekuláció. Részemről is, mindenki részéről, csak ezt szajkózzuk, mintha ilyen lenne. De nincs. Csak belül, a lelkünkben. Lélekben az ember mindig skizofrén marad. Ezt olvastam valahol. Igaz is. 

Hány éves vagy? Mivel foglalkozol?
38 leszek. Szinte mindennel foglalkozom, hivatalosan rehabilitálódom, avagy rehabilitációs munkát végzek, de már egyre inkább minden afelé mutat, hogy tovább kell innen lépnem, vagy az úgynevezett „munka világába”, vagy a „freelancer”, vagyis szabadúszó létbe.
A te történeted, hogyan kezdődött? Gondolok itt a pszichés zavarokra és az egyéb problémákra.
Úgy kezdődött, hogy először is a saját magam generálta divatdepresszióból, és divatalkoholizmusból próbáltam kimászni, ezt addig-addig csináltam, amíg tényleg nem diagnosztizáltam magamon néhány komolyabb tünetét a szorongásnak, illetve a szociális fóbiának. De nem sokáig lubickolhattam, illetve tetszeleghettem ebben a szerepben sem, mert kitört rajtam 10 éve a paranoid skizofrénia, ami minden más lehetséges diagnózist elsöpört, illetve semmissé tett, maradt a kemény F2000, amit majd igyekszem valahová magamra tetováltatni valami jól látható helyre, már csak úgy poénból is.
Mit kell tudni a te diagnózisodról, betegségedről?
Lárifári. Ennek a betegségnek a megfogalmazását folyamatos csapdahelyzetnek élem meg, mert mindent felsorolnak, és az ellenkezőjét is, szóval ebből nagyon nehéz kikeveredni.
Előtte hogy éltél? Voltak-e a betegségre, problémára utaló jelek?
Nem voltak. Startból senki sem hitte el, hogy ez van velem. A paranoia rám egy cseppet sem volt jellemző, sőt inkább az ellenkezője. Pluszban mindig egyfajta pesszimizmusba hajló realitás volt rám jellemző, senki sem hitte, hogy egyszer elvesztem az eszem. Kezdetben pánikra gyanakodtak, csak én értettem meg igazán a szomorú valóságot, amikor pökhendien, lekezelően, maradian „helyre tettek” a pszichiátrián az első pszichózis után. Aztán jött a szinte menetrendszerű depresszió, pszichoterápia nélkül, persze. Talán annyi előjele volt az egésznek, hogy ittam, mint a gödény. Sokan csinálják.
Mikor kérted a szakember segítségét?
Soha a büdös életben. Egyszerűen megfogtak, és vittek. Először is, és minden gyógyszerelhagyás után. Nagyon durván bántak velem mindig. Azt hiszem, ez a bánásmód nem állt párhuzamban azokkal a dolgokkal, amit pszichózis alatt „követtem el”. Szerencsére ez már nincs így, mert injekciót kapok. Isten áldja meg érte, drága főorvosnő!
Milyen tüneteid vannak?
Na, ezt a leszázalékolási bizottságnál is kérdezték, a kérdés pontosabban úgy hangzott el, hogy mik a panaszaim. Mondtam, hogy semmi. Erre a szemembe röhögtek. És megdobtak 50 rugóval, plusz egy C2-es kategóriával, amivel én kiegyeztem. Pláne egy ilyen flegmatikus, energiatakarékos felelet után.
Mi az, ami a betegségben a legzavaróbb, mit a legnehezebb elviselni?
Hogy egyáltalán létezik ilyesmi. Mutánsnak érzem magam. De idomultam egyfajta életformához, ami egy kissé átformálta a szemléletemet. Bánom is egy kicsit, de most már úgyis mindegy. Beletörődtem, jobban mondva beleuntam, hogy lázadozzak a sorsom ellen. Bár úgy érzem, könnyen kitudnék lépni ebből a szerepből is, de jelenleg egy menedék. Nem kell állást foglalnom semmiben, nem kell kedvesnek lennem erőltetetten, hiszen köztudottan skizofrén vagyok. Egy csomó mindent megúszhatok így az életben.
Van-e olyan, amit tudni illik rólad?
Szeretek írni. Bloggernek tartom magam. Nem magamtól. Mások neveztek így először. Persze ehhez előbb kellett egy blog is. Egy brand, amit kiépítettem magam körül. Tények. Életvitel. Pletykák rólam. Stb. Néha jó, néha nem annyira. De ez ezzel jár.
Milyenek az emberi kapcsolataid?
Egyre inkább kibogozhatatlanul szövevényesek és bonyolultak.
Vannak-e erős és gyenge pontjaid, mármint a személyiségednek?
Biztosan.
Hogy néz ki nálad egy normális nap?
Olyan nincs.
Mivel szereted tölteni az időt?
Számítógépes játékokkal.
Van-e szenvedélyed?
Minden, ami káros, igen. Egyedül a nyugtatózással szakítottam, mivel azt ítéltem meg a legkárosabbnak saját magamra nézve. Elég nekem megküzdeni az alapbetegségre kapott gyógyszerrel (1/2 abilify injekció), plusz a (legális) élvezeti szerek okozta károsodással. Sokaknak azért vonzó a nyugtató, mert nagyon olcsó. Kezdetben csak sokat alszol tőle, de aztán kezd minden akörül forogni, és ez gáz. Persze nem akarok senkit sem lebeszélni róla, nekem nem jött be. Nem vagyunk egyformák. Egyszer azt mondták nekem, hogy mindenkinek más a receptorkötődése. Mármint az agyában. Plusz nekem azt is mondták, hogy én rosszul is vagyok bekötve. Nemtom.
Ha te készítenéd a riportot, milyen kérdést(eket) tennél fel önmagadnak?
Nagyon rafinált, és agyafúrt kérdéseket, tele csapdákkal és buktatókkal.
Hogy kerültél kapcsolatba a Búrával?
Egy gyors Google.com, rögtön, miután kiengedtek a kórházból az első epizódom után.
Mit jelent a számodra a Búra?
Egyfajta bázist, mint másnak a legközelebbi sarki krimó. Mindig szerettem volna olyan kocsmába járni, ahol hitelem van, vagyis szavam van. Na, olyan kocsma nincs a világon. A Burán is néha kívülállónak érzem magam. De ez alkati kérdés. Nem vagyok egy rajongó típus, nem tudok lelkesedni, nem tudom teljes szívvel átadni magam a dolgoknak.
Ha az idő kerekét vissza lehetne fordítani te mit, tennél másképp?
Kijavítanék pár helyrehozhatatlan hibát.
Te mostanában, hogy érzed magad? Jól vagy?
Megvagyok.
Hogy látod a jövőd?
Nem vagyok jövőjós.
Ha lenne három kívánságod, mit kérnél?
Azt, hogy hagyjanak békén. Meg pénzt. Meg hogy hagyjanak békén.

***

Mivel ez nem ez év januári interjú, az egészségtelen életmódra vonatkozó részeket tessék figyelmen kívül hagyni. Én se csinálom már. Annyira. Ejnye-bejnye. Ja, és még valami. Van itt egy szám. Talán illik ide. 

0 Tovább

A skizofrén, a zseni és az őrült

Ugye, hogy Téged is ez érdekel? A hülye játékkal, hogy merre forog a maszk, és hogy hány oldala domború? A skizofrén, aki időnként halluzik, és begajdul, kivéve, ha cuccolják, abban meg úgyse sok öröme van. A zseninek az IQ-ja kiveri a plafont, egyesek szerint 140 pont felett beszélünk zsenialitásról, ami nagyjából igaz is lehet, tekintve, hagy tudtommal 150-ig van skálázva, afölött már kamuhírről van szó. Nekem a Debreceni Egyetem pszichológusa azt mondta, hogy az enyém nem igazán mérhető, mert ilyen magas értékek felett már nem adunk rá pontot. Ez lenne a korrekt és diplomatikus válasz ilyen esetben, nem az, hogy az én IQ-m, 195, az enyém meg 225. És végül nézzük az őrültet, hát az őrült az, aki irracionálisan cselekszik valamiért, általában valamilyen mentális zavarból adódóan, "bedőlt az agyába", ugye.

Na, akkor most merre forog a maszk? Arra, amerre mindenki másnak, és csak egy irányba, és az egyik oldala homorú, a másik pedig domború. Sajnálom, hogy spoilereztem, és elrontottam a kis játékot, de a teszt érdekes módon nem mutatja ki a különbséget a zsenialitás és a skizofrénia között, csak arról van benne szó, nagy vonalakban, hogy egy skizofrén olyan tahó, hogy nem tud ilyesmivel variálni, a zseni meg annyira zseniális, hogy rájön, hogy a homorú nem domború, és nincsenek érzékcsalódásai, és ettől már zseni. Végülis. Ennek ellenére sokan persze elrontják. A teszt szerint ők az átlagemberek

Az egész kérdéskör tudományos alapja annyi nagy vonalakban, hogy a zsenialitás és a skizofrénia génjét, a Neuregulin 1-et vizsgálták, amely jelentős szerepet játszik az agy fejlődésében, de egyik változata növeli a skizofrénia, a bipoláris viselkedés és a depresszió kialakulásának lehetőségét. Na, hát ez a gén, hogy úgy mondjam, közös a zsenik és a skizofrének esetében, de ennyi. Mindez a SOTE nevű magyar egyetemen történt, magyar kutató, Kéri Szabolcs jött rá, azóta nagyszerű tudományos munkák születtek a témában.

Szintén a témához kapcsolódik, hogy a Semmelweis Egyetem egyik pszichiátere, nem is olyan régen, tavaly november 10-én sokat beszélt a skizofréniáról, és nagy vonalakban érintette azokat a témákat, amelyeket én is, néhányat én jelentettem ki hamarabb, néhányat ő mondott előttem, de úgy gondolom, hogy a pszichiátriai szakma is ugyanarra halad, mint a radikális pszichiátriakritika, amit én képviselek egy személyben, és igazából csak egy népszerűsítő, áltudományos maszlag, de sajnálatos tényeken alapszik. A műsor megtekinthető a tv2 oldalán, Tilla Tilla Propaganda című műsoráról van szó. A nyilatkozó pszichiáter neve Dr. Rigó Péter, és a témái között szerepel az OPNI bezárása, a pszichiátria XXI. századi lehetséges megszűnése, a skizofrénia és a zsenialitás összefüggése, spiritualitás aka ezotéria kérdése, meg az, hogy a pszichiáter sem tud igazából felnőni, na, ebbe a kérdésbe aztán én már tényleg nem akarok beleszólni, de én is ismerek 1-2 infantilis esetet. És hogy én is elmondjam a véleményem a zseniség kontra skizofrénia ügyben: mit tudom én, biztos létezik valami metszet, vagy valami, amibe néhányan beletartoznak. Csak attól megyek ki, amikor egy terjedelmes listát dörgölnek állandóan az orrom alá, hogy a zseni skizofrének listája, már kívülről tudom, unalmas.

0 Tovább

A divatba jövő lassúság

A Slow (lassú) mozgalom először a Slow Food (lassú étel) ideológiájában öltött testet, egy olasz gasztroblogger találta ki. Első akciója, hogy a római Spanyol Lépcsőknél, az olasz kultúra egyik legfontosabb jelképénél egy gyorsétterem megnyitása ellen tiltakozott 1986-ban. Történelmi jelentősségű pillanat a slow mozgalom híveinek a számára! Aztán lassan, 1989-ben Párizsban lefektették a slow mozgalom alapdokumentumát, ami a gyorséttermekkel szemben a piacra járást, főzőcskézést, kóstolgatást és ízlelgetést tűzte ki célul a tagok elé. Azóta sikeresen ráhúzták már mindenre ezt a filozófiát, van lassú utazás, lassú tévézés, lassú nevelés, és tudatos internetezés (a lassú internetezést nem kellett feltalálni). Egyébként jellemzően, aminek nem túl értelmes a "lassú" jelzővel való ellátása, arra egyre inkább a "tudatos" kifejezést alkalmazzák. 


Magyarországon 2002-ben Krajcsó Nelli vezette be a lassúságot, amikor vidéről Budapestre költözve túl gyorsnak találta az itteni élettempót. Kitalálta, hogy nem fog visszaköltözni, inkább lelassítja magát, és megpróbálja erre rávenni a többieket is. Kicsit olyan lehet ez, mint az egyszeri graffiti, ami azt mondja: "Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!" Ma meg már létezik olyan cikk, ami azt boncolgatja, hogy mennyivel jobb a lassú tévézés a felnőtt színezőnél. A lassú tévézésről hallottam is a rádióban, azt jelenti, hogy valami nagyon unalmas dolgot felvesznek kamerával (például egy három órás vonatutat), és azt nézik. Mondjuk ehhez nekem minden hónapban van szerencsém, amikor megyek a pszichiáterhez, rendesen bele is alszom, ehhez írnak fel egy kis lassítót, szóval, nem tudom, teljesen nekem való-e ez, mert ha még tovább lassulnék, lehet, hogy elkezdenék tolatni. De, mondjuk, tegyük fel, hogy nem humorizáljuk el az egészet, és inkább konstruktívan állunk hozzá.


Itt van például Krajcsó Nelli impozáns találmánya, az anti-határidőnapló. Na hát, ez például nekem kell! A januárt már úgyis buktam, maximum megvásárolom kedvezménnyel. Az a lényege, hogy színes lapok vannak benne, és mindenféle motivációs szempontból van csoportosítva egy-egy hónap. Mert mondanom sem kell, hogy a lassú élethez hozzátartozik az önmagunk megjavításának szándéka is, például olyan célok mentén, hogy kivel teszünk jót, mit figyelünk meg a világból, illetve hogyan mozdítjuk előre a társadalmi haladást. Végül is nem baj, ha kezdetben ott kezdjük a világmegváltást, hogy felvezetjük, hogy "Bicajozás Katival", "Bicajozás Katival", "Nóri szülinap", mint a mellékelt ábra mutatja. Sajnos, nem tudom teljesen levetkőzni a kritizálási hajlandóságomat, de tényleg jó dolog, és kimondva-kimondatlanul egy egészségesebb életstílus kialakítására törekszik a mozgalom.


A magyar lassúsági szervezet a Slow Budapest ráadásul tényleg kitesz magáért, és mindent belead, a leírásuk szerint munkájukban jelen van az egzisztenciális pszichológia, a pozitív pszichológia, az egészségpszichológia, a környezet-, és szociálpszichológia, inspirálja őket az egyszerűség, a fenntarthatóság és a Do It Yourself (Csináld magd) szemléletmód is, nem beszélve a különféle művészeti tevékenységekről. Szakmai programjaikon mindfullness (ez tudatosságot jelent), coaching módszereket (ez egy pszichológiai segítő módszer, azt jelenti hogy úgy jársz pszichológushoz, hogy nem vagy bolond), tréning módszereket (no komment), és művészetterépiás módszereket (ez dícséretes) alkalmaznak. Egyébként a honlapjuk mindent részletesen bemutat, és az éreklődők sokkal teljesebb képet kaphatnak a lassúságról, mint amit én itt néhány rövid bekezdésnyi terjedelemben leírtam.

Magyar lassúsági honlap: http://slowbudapest.com/

Itt egy órán keresztül nézhetünk egy cicát kidugott nyelvvel a tűz előtt:

0 Tovább

Velünk élő történelem

Nem mondom, hogy gyakori és kedvenc időtöltéseim közé tartozik a magyarországi politikai pszichiátria tanulmányozása a rendszerváltást megelőző időszakban, de most kivételesen megtettem. Megdöbbentő hasonlóságokra jöttem rá három dokumentált eset kapcsán a saját ügyemmel kapcsolatban. A módszer hasonló, még a motívumok is azonosak. Vajon létezett-e Magyarországon a politikai pszichiátriának egy előkészítése a  '80-as években a Legvidámabb Barakkban, amelynek eszköztára és gyakorlata a mai napig hozzáférhető? Erre a kérdésre kerestem a választ.

Először is: a politikai pszichiátria kifejezés pszichiátria “moszkvai iskola” néven elhíresült ágával hozható összefüggésbe, és a Szovjetunióban kezdett el gyakorlattá válni. A kommunista diktatúra “felpuhulásával”, ami az 1985-ös glasznoszty, illetve peresztrojka politikájának meghirdetésével csúcsosodott ki, kísérletet tettek a direkt, statáriális módszerek bevezetése helyett alternatív megoldásként a politikai pszichiátria bevezetésére, aminek a alapja a “lassú skizofrénia” felfedezése. A lassú skizofrénia lényege a pozitív tünetek helyett a “beteg” politikai vagy társadalmi meggyőződésének a “túlértékelése”, mivel azt gondolja, hogy képes ezekre a folyamatokra hatással lenni. A moszkvai iskola orvosai hittek ebben a diagnózisban. Magyarországon elszigetelt eseteket regisztráltak, illetve dokumentáltak, de ettől itt is jóval többről lehetett szó.

A lassú skizofréniával együtt a lassú enyészet vár a betegre, ha kezelésbe veszik, úgymond “időben elkapják”, viszont megvan az az előnye, hogy a szavahihetősége azonnal megkérdőjeleződik, hiszen “bolond”. A félbehagyott munkát azonban ritkán hagyták bevégezetlenül. A rendszerváltás előtt volt olyan eset, hogy egy hat ágyas kórteremből csak egy ember maradt életben. Ilyen magas volt a skizofrénia mortalitása kis hazánkban ebben az időben bizonyos helyeken. A politikai pszichiátria nem létezett, viszont nagyon hatékony volt, ahogy egy erről szóló cikk ironikusan írja róla. Érdekes, hogy három esetről tudunk hivatalosan, amikor visszaélés történt. Az egyik Pákh Tibor ügye, akin elektrosokk terápiát hajtottak végre ok nélkül, illetve arra kényszerítették, hogy a másokon végrehajtott elektrosokkot végignézze. Tehát a “mások” már eleve feltételezi, hogy ennél jóval többen voltak, ugye?

Rusai László

A másik két eset Rusai László és Jakab Károly esete. Rusai László 1985-ben került a képbe, amikor az ELTE-n volt nevelőtanár, és szamizdat röpiratokat terjesztett. Tipikus esete a lassú skizofréniának. Állásából azért bocsájtják el 1985-ben, mert “nem takarított rendesen”. Mellesleg egy házkutatás során megtalálják az illegális kiadványokat a lakásán. Gondolom, ott is rendesebben kellett volna takarítania. Rusai jelenleg is intézetben tartózkodik, ápolója “Lacikának” nevezi, de legalább nem tegezi. Bizonyos helyeken a korától függetlenül tegezik az embert az ilyen intézményekben. Nehezére esik az ápolószemélyzetnek emberként bánni az ilyen beteggel. Állapota mostanára annyira nem jó, hogy állandó intézeti lakóként éli az életét. Van ugyan olyan vágyálma, hogy elmegy gyárba dolgozni, de látszik, hogy a kezelések hatására ő is úgy gondol magára, mint akinek beszűkültek a lehetőségei.

Jakab Károly

A másik ilyen eset Jakab Károlyé, aki a többször újjáalakult Nemzeti Parasztpárt aktivistája volt az évek során a szocializmus ideje alatt. 1980-ban diagnosztizálták paranoiával. Az első diagnózisa szerint: “Tiszta tudat, minden téren orientált. Évek óta összeütközések a társadalom fennállóvszerei-ellen.” Hogy mik a társadalom “fennállóvszerei”, belegondolni sem merek. Vagyis nem is illdomos. Netán ilyen fennállóvszerek forogtak fenn az én esetemben is? Egyébként a bűne néhány járási tanácshoz írt levél volt, amely szövegkörnyezetükből kiragadott részletekkel indokolja, hogy Jakab Károly “perlekedési és üldöztetéses tébolyban szenved”. A gondnokság alá helyezési eljárás már arra hivatkozik, hogy ügyeinek vitelére alkalmatlan, mint ahogy én is az voltam még 1,5 éve a kezelőorvosom szerint. (Persze már nem vagyok az, hála Istennek, hogy csodát tett.) Jakab Károly éppen 100 éves (ha él még), szerintem az elhúzódó ügy miatt rehabilitációja már kicsit késő lenne.

Bár csak ilyen elszigetelt esetekről tudunk, én azt mondom, vígan működött a politikai pszichiátria Magyarországon, ha névlegesen nem is, mint a moszkvai iskola, de például nekem is személy szerint tudomásom van olyan esetekről, amikor vélhetően politikai hatás állt a háttérben. Aztán, hogy a szocializmus bukása után családi viták eldöntésének eszközévé vált a pszichiátria, sajnos, de arról is tudok. Amikor az illető családtagot a politikai pszichiátria módszereivel lehetetlenítették el, ami vagy sikerült, vagy nem, de általában igen. Olyan is megtörtént itt a megyében, pár éve, hogy saját kollégájukra húzták rá így a vizeslepedőt, a kis család kérésére. Persze, ezekről senki sem beszél. Én sem nagyon. Pedig tudnék mesélni. Valószínűleg így kellett ezeknek történniük.

0 Tovább

Az ezotéria mint gyógymód

Amikor engem mentális betegséggel diagnosztizáltak, a legelső gyógyítási kísérlet, vagyis az erre való válasz az ezotéria volt. Természetesen semmi hatása nem volt rám, de mivel kapcsolatba kerültem vele, megismertem embereket, sorsokat, elméleteket, hajmeresztő történeteket az ezoterikus körből. Az ezotériáról azt gondolom, hogy létező jelenségeket próbálnak meg emészthetővé tenni hétköznapi emberek számára. Ezzel együtt nagy mesemondók az ezoterikusok egytől egyig, az ezotéria hézagos világmagyarázatait saját kútfőből és fantáziavilágukból igyekeznek kiegészíteni. Ehhez nem restek a helyi folklór elemeit is segítségül hívni. Két ezoterikus tanító nem fogja ugyanazt mondani ugyanarról. Lehet, hogy erős lesz, amit mondok, de vidéken egyfajta ezoterikus maffia működik, a gyógyítók, vajákosok, sarlatánok ismerik egymást, nem kevés pénzért adnak energiát, vesznek le szellemet, mondják el látomásaikat, gyógyítják kézrátétellel a betegségeket. Annyiban fontos, hogy ismerik egymást, hogy nem jellemző, hogy beleköpjenek egymás levesébe, inkább elnéző mosollyal nézik a másik versenyző pénzszerzési technikáit, és néha esetleg bővítik velük saját repertoárjukat.

Azt mondtam, létező dolgokat, folyamatokat próbálnak leírni, egy természetfölötti világról próbálnak tudósítani, ami sokak szerint létezik, és én is úgy gondolom, hogy létezik, de nem olyan megszelídített formában, hogy a kismama a babaangol és a babúszás közben beugrik egy energiakezelésre, illetve az ilyen kommercializált formája az ezotériának nem sokat ér érzésem szerint. A fogyasztói társadalom igényeihez szelíditett angyalkommunikáción részt vevő beavatott örülhet, ha nem mentő viszi el a legközelebbi műintézménybe, mert ezek a hangok 1. nem valószínű, hogy angyaloktól valók, 2. azt sem tudjuk pontosan megfogalmazni, honnét valók, hogy képződnek, honnan jönnek, 3. olvastam ezt még régen, de meg is tapasztaltam, hogy a hangok alakoskodnak, színészkednek, és hazudnak, mint a vízfolyás, 4. ritka, hogy egy hang szóljon hozzád, mert általában egy sereglet rikácsol a fejedben. Ennek ellenére csak megerősíteni tudom, hogy a hangok léteznek, szólnak hozzád, de olyan hangot kifogni, ami az isteni jóság megtestesülése, meglehetően ritka, és különben is van az a mondás: “Ha te szólsz Istenhez, akkor imádkozol, de ha Isten szól hozzád, skizofrén vagy.”

Mindig is csodálkoztam, hogy az ilyen ezoterikus gyógyítókat képtelen állításaikkal együtt miért rajongják körül, és miért pénzelik, ahelyett, hogy bedugnák őket az elmére. Egyetlen okból, amit annak idején Nagy Feró is megénekelt, hogy “hazudni, csalni csúnya dolog”, de általában nem büntetendő. Sőt, még akár számlaképes is lehet. Bár, ezek a gyógyítók a legritkább esetben adnak számlát, ez természetesen nem is elvárás. Amit viszont nem értek: akik valóban érzékelnek olyat, amit mások nem, miért visszük rögtön az elmeosztályra, mondván, hogy súlyos agykárosodása van, de a mindennapi életben szívesen fizetünk energiakezelésért, szellemlevételért, távolbalátásért, és mindenféle nyilvánvaló hülyeségért? A kérdés csak azért merült fel bennem nyomatékosan, mert a hozzátartozóim is beleestek már hasonló hibába, sajnos. Persze, van a kétségbeesésnek az a foka, amikor már minden mindegy alapon elmegy az ember hozzájuk, valakinek meg egyenesen kívánatos is az állapot, hogy valamelyik ezoterikus guru bűvkörében éljen.

Az én véleményem azt hiszem, köztes vélemény: elismerem, hogy ezek az emberek valós dolgokból eredeztetve vezetik le azt a módszert, amivel úgymond gyógyítanak, de nem hiszem el, hogy a valóságban egy-egy képesség, maradjunk az egyszerűség kedvéért a tisztán látásnál (clairvoyence), úgy realizálódik, ahogyan azt a médium közvetíti. Egyrészt, ha lát is valamit, a kép nem lehet tiszta, mert nem látna engem a tiszta kép mögött, amikor velem dumál, mert “vakon lenne”. De nem ez a lényeg. Miért nem mondja el soha egy tisztán látó, ha már lát valamit, hogy mit lát pontosan, hogyan kell elképzelni, amit lát, milyenek a részletek, hogy minél jobban el tudjam képzelni a látomását? Szakmai féltékenységből? Valamiféle titkos franchise miatt? Nem bízik bennem? Egyszerűen hülyének néz? Szerintem egyik sem. Igazából nem lát ő túrót sem, csak szereti a pénzt, amit az állítólagos tisztánlátásért kap. Elmesélem az agyi folyamatot. Ha valaki lát valamit, nem tisztán látja, hanem a mindennapi dolgok mellett jelenik meg neki, ami rögtön befolyásolja az ő világról alkotott képét, felfogását, és már rögtön a módosult képet közvetíti feléd, amből úgy tűnik, hogy össze-vissza beszél hülyeségeket. Holott ez nem igaz. Szimbólumokban beszél, ami neki a realitás, és te vagy meghallgatod, vagy nem. Vagy megfejted, amit mond, vagy nem. De nem hülyeség, amit mond. Egyfajta módosult tudatállapotban van az agya által közvetített “clairvoyence” miatt. Ezeket a képeket nem olyan könnyű negálni az embernek, talán nem is lehet. Erre egyik kollégám a példa. Van még a másik eset, amikor hallunk valamit. Érdekes módon, a hallottak is kezdetben úgy módosítják a gondolkodásunkat, hogy arra azonnali reakcióként elkezdünk látszólag értelmetlenül, hülyén cselekedni, téves következtetéseket levonni, ez a téveszme. De amint tudatosítjuk magunkban, hogy a hang egy tőlünk függetlenül létező dolog, vagy valami, a téveszmék elmúlnak, maradnak a hangok, vagy a hang. Ez a tudatosítás egy hosszabb folyamat eredménye, egy ismerősöm számolt be róla, aki egyéb egészségügyi probléma miatt nem szedhet antipszichotikuot, hallja a hangot, elvannak.

Ebből kiindulva csak annyit jegyeznék meg csendesen, hogy az igazi ezoterikusok mentális diagnózisokkal megbélyegezve éldegélnek, a téma iránt érdeklődő, nem kevés bűvészi és színészi hajlammal megáldott elkötelezettek pedig hasznot húznak ebből az egészből, és élik világukat. Mindezek ellenére nem ellenzem az ezotériát, ha az nem haszonszerzési céllal történik. Néhány elméletüket kifejezetten érdekesnek tartok (Indigó gyerekek, Akasha krónika, Reinkarnációs terápia), amik hivatalos oldalról finoman szólva nincsenek elismerve, de én úgy látom van bennük fantázia, megfontolásra, továbbgondolásra érdemesek, nagyszerű megközelítési módjai egy-egy problémának, csakhogy túlságosan tudománytalanok, meseszerűek.

0 Tovább

A valóságshow ártalmas az egészségre?

Régi vágyam volt, hogy BB Évivel kapcsolatba kerüljek legalább egy poszt erejéig. Hiszen mégiscsak sorstársam, bizonyos értelemben. Bár, amikor "Vaffankulo" Renato hátulról izélte valami luxusvillában főműsoridőben, még legkevésbé sem éreztem vele semmiféle sorsközösséget. A Big Brother az egyik első valóságshow volt, nevét George Orwell 1984 című regényéből vette, ahol a Big Brother, vagyis a Nagy Testvér állandóan figyelt mindenkit.


Az azóta eltelt időben BB Évi sorsa kissé lelassult, mondhatni megállapodott, egy kaposvári elmeszociális otthon lakója, nem kell annyira sietni a sztorival, nem szalad el. Felzárkózni látszanak viszont hozzá más valóságshow-hősnők, például a békéscsabai VV Éva, akit például a Story Online esélyesnek tartott egy időben, hogy ugyanolyan sorsra jut, mint BB Évi,  vagy aki feltehetően a legszomorúbb sorsra jutott, a dunaújvárosi VV Fanni. Vajon mi a közös bennük?
Mármint a valóságshow szereplésen kívül. Modern népmesék hősnői ők, az urbánus folklór modern kori elbukó nőalakjai. Egy-egy vidéki kisvárosból elindulnak szerencsét próbálni, és a kezdeti sikerek után beszippantja, bedarálja őket a fővárosi élet. A valóságshow a budapesti élet modelljének hirdeti magát, már a megnevezés is ezt sugallja, "Való Világ", "Való Villa", milyen szellemes,  majd a vidékről felkerült lányok, úgy gondolván, hogy átestek valamiféle "beavatáson", vagy "tűzkeresztségen", amikor kipróbálnák magukat a tényleges életben, sorra kudarcot vallanak. Szerintem érdemes feleleveníteni a sorsukat egy-egy rövid bekezdésben.


BB Évi


Bár érdekes módon ő érte el a versenyben a legnagyobb sikert, hiszen megnyerte a BB versenyt, róla nem szól Sztárlexikon szócikk. Jellemző. Nem fogok én sem átfogó életrajzi leírást adni róla, talán majd máskor. A történetének leírásakor a szóbeszédre támaszkodom, amit hallani róla. A mendemonda szerint a hirtelen jött siker elvette az eszét. A nagy összegű nyereményt elköltötte, felélte, nem tette nagyvilági életstílusáról, mondják róla, a boszorkányságot tanulmányozta, szellemeket látott éjszaka felriadva. Oké, ettől még nem mondanám kifejezetten skizofrénnek. Van a pszichiátriának egy olyan funkciója, hogy az extrém viselkedést is F2000-rel "jutalmazza", vagyis a környezetét extrém módon zavaró, annak szemet szúró pácienst kivonja a forgalomból. Örökre. Valószínűleg ez történt BB Évivel is. Egy olyan sztaáréletet próbált folytatni egy kisvárosi miliőben, amit Pesten megszokott. Ezt nem díjazza a környezet. Valószínűleg ez történt BB Évivel, mint ahogy velem is, sok éve. Én is magasról buktam mélyre, BB Évi sorsát nem részletezném. Elfekvőben éli le az életét, valószínűleg. Rám is ez a sors várt volna a helyi kisvárosi körülmények között, csak én jobban észnél voltam.


VV Éva


Talán tiltakozását fejezné ki az illető hölgy, ha egyáltalán érdekelné, mit firkálok itt róla, a listára való felkerülését az indokolja, hogy a nem is olyan régmúltban állandó balhéival volt a címlapokon, nem kevés alkohol fogyott, és már úgy kezdték emlegetni, mint BB Évi utódját, erre minden lehetősége meg is volt, hasonló viselkedés, mínusz boszorkányság, meg szellemek, ami alapján rá lehetne húzni a vizes lepedőt. De ami késik, nem múlik, ha sokáig folytatta volna, valamelyik jóakarója biztos előáll valami fura sztorival. Legutóbb egy - ma nagyon divatos - zaklatási ügyben merült fel a neve, Havas Henriket nevezte meg zaklatójának, azt mondta, megzsarolta, ha nem fekszik le vele, tönkre teszi a karrierrjét. Azt is mondta, hogy ezért nyúlt annak idején alkoholhoz. Hát, ennek ugyan kissé mosakodás-színezete van, de azért készséggel elhisszük neki, vagy nem hisszük. A lényeg, hogy kikeveredjen a rossz szériából.  Nem tudom, sikerül-e neki, én a magam részéről kívánok hozzá sok sikert, nem akarok jósolni semmit, reméljük a legjobbakat.


VV Fanni


A dunaújvárosi lányról szintén csak annyit mondok, amennyit tudni lehet, és egyelőre nem is kívánok róla bővebben értekezni. Egy Való Világ széria után elkezdte magát szexuális partnerkereső oldalakon hirdetni, ahol azt írta, azt szeretné, hogy "úriemberként" viselkedjenek vele. Ez a jelek szerint nem történt meg maradéktalanul. Érdekes, az eltűnésekor arról cikkeztek, hogy feltehetően Németországba rabolták el szexuális "kényszermunkára". Arra, hogy a legrosszabbra gondoljanak, csak ezután került sor. Ügyében a nyomozás folyik, gyanúsított van, feltételezik, hogy gyilkosság áldozata lett, holtteste mindeddig nem került elő. És egyre kevesebb a remény, hogy előkerül élve vagy holtan.

0 Tovább

Őszintén az antipszichotikum mellékhatásairól

“Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan...” - Allen Ginsberg, Üvöltés

Igen, ezt is láttam, és sok minden mást is. Néhányan azt gondolják, hogy a skizofrének intelligenciája kimagasló, néhányan meg az, hogy buták, mint a föld. Igazából nem lehet tudni, mennyire lennének intelligensek a gyógyszerek nélkül, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy páran húzzák-vonják a többit, amíg bele nem döglenek, melléjük nem fekszenek a sárba, vagy le nem lépnek a porondról. Valóban, a legtehetségesebbek közülünk vagy pszichiátrián vannak, vagy már megkezdődött náluk a gyógyszermellékhatások elleni küzdelem, és ezért az általános orvosi kivizsgálásokat járják.

Van ez a szó, hogy konszenzus. Megfigyeltem, hogy a társadalom egészséges(nek mondott tagjai) bizonyos engedmények tételére hajlandók velünk szemben, de amikor kilépnénk az életbe, egyrészt belénk rúgnak, másrészt sokszoros energiabefektetést várnak el inkább tőlünk. Ez csak annak fényében meglepő, hogy én eredetileg azt gondoltam balgán (mivel sokáig éltem egészségesként), hogyha jövök kifele a pöcegödörből, ott állnak majd a szélén, hogy “gyere, haver, segítünk kimászni”. Ehelyett mindig előkerül a médiában egy skizofrén gyilkos, ha máshonnan nem, Amerikából, ami járványszerűen bejárja a világsajtót, le egészen a kis vidéki hírportálokig. Az, hogy valaki skizofrén, nem tudom, miért megkülönböztető jegy, miért nem azzal jellemeznek valakit, hogy rendőr, vagy Fradi-drukker, vagy bélyeggyűjtő, vagy bármi más. Megmondom, miért: mert az orvosi diagnózis, pontosabban annak leírása azt sugallta, és sugallja mind a mai napig, hogy ezek az emberek egy kaptafára mennek. Sok minden mást is elkent az orvosok által kitalált skizofrénia diagnózis.

Például itt a gyógyszerezés kérdése. Sehol máshol nem hallottam, hogy a gyógyszermellékhatásokat egybemossák a betegség tüneteivel, míg a skizofrénia esetében egyenesen “társbetegségek”-ről van szó, ami nyilvánvalóan az antipszichotikum számlájára írandó gyószermellékhatás. Ilyen “társbetegség” a cukorbetegség, a tardív diszkinízia, a Parkinson-kór és a magas vérnyomás, a teljesség igénye nélkül. Nem számít betegségnek, és sehol sem szokták emlegetni, mert a betegek szégyellik megemlíteni (az orvos előtt, a családban, a társadalomban)(a hírekben, a sajtóban, a könyvekben): vizelettartási gondok, széklettartási problémák, impotencia. Sokszor az orvos is váltig tagadja ennek a létezését, még akkor is ha netán a legjobb indulattal van a beteg felé, mert nem tud róla.

Sajnos az orvostudomány csodája, a legújabb generációs antipszichotikum (az Abilify-származék) sem minden esetben válik be, akiknél már beépült a régi generációs szer, fel sem merül sok esetben a váltás lehetősége, és sok esetben az újabban diagnosztizált betegeknél is vissza kell rá térni, mert néhány év után az Abilify mellékhatásai is kezdenek szépen kijönni. Az Abilify-t közvetlenül már nem is alkalmazzák, csak injekcióban (helyette van Explemed), mert megszűnt rá a támogatás valahogy. Persze az igazi indok csak évek múlva fog esetleg kiderülni, bár talán már olvasható eldugott gyógyszeres fórumtopikokban, meg itt-ott, esetleg nálam is, de nem kapott szélesebb körű publicitást., hivatalos oldalról nem nyert megerősítést Az Abilify feltehetőleg tablettában alkalmazva nem tesz jót a gyomornak, finoman fogalmazva, az Explemeddel meg esetleg más gondok vannak.

Arról már volt szó, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy a skizofrénia negatív tünetcsoportja nem létezik, és erre éppen az Abilify-származékok mutattak rá. Ha viszont sok esetben vissza kell térni a szedatív, első-, és második generációs gyógyszerek alkalmazására, akkor sanszos, hogy megint létezni fog. Nem beszélek most (eleget) az egyik fő problémáról sem: az antipszichotikum ilyen súlyos szervi elváltozásokat okoz a fent megnevezett betegségek mellett. Tönkre teszi a kiválasztás szerveit, elsősorban a májat és a vesét, nőgyógyászati problémákhoz vezet (statisztikát tudnék mondani, hogy a munkahelyemen hány nőnek van ilyen problémája, elégedjünk meg annyival, hogy szinte mindnek), csak erről ugye nem beszélünk pszichiátriai oldalról, hanem mindenféle tükrözésekre küldjük a beteget, mert mi ártatlanok vagyunk mindenben. Persze, az ok a rossz táplálkozás. Végezetül hadd mondjak el egy kedves történetet, ami megvilágítja a pszichiátria lózungjait:

- Nem a Cisordinoltól hízik Robi, hanem a helytelen táplálkozástól.

Gyógyszerváltáskor:

- Le kell váltani a Cisordinolt, mert korai demenciához vezet. Na, meg nagyon hízlal is.

Érdekes módon, pár hónap múlva már nagyon hízlalt a Cisordinol, mikor előzőleg égre-földre esküdözött a nő, hogy a gyógyszer nem hízlal, minden az étkezés, meg a mozgásszegény életmód. Azt meg már csak félve merném hozzátenni, hogy sok esetben az Abilify is hízlal. Tehát az egyik hízlaló gyógyszert leváltjuk a másik hízlaló gyógyszerre, és azzal tesszük ebben érdekeltté a beteget, hogy össze-vissza hazudozunk a gyógyszer hízlaló hatásáról. Nekem az Abilify-nél is feljött egy hónap alatt 10 kiló. Nem baj, a férfi 100 kilónál kezdődik, azt szokták mondani.

Ennyi volt a problémafelvetésem mára, de kész megoldásokat ne várjon tőlem senki. Szokták mondani, hogy a gyógyszereket a beteg a betegségbelátás hiánya miatt hagyja el, mert “annyira jól van”. Megnézném azt a beteget, aki “annyira jól van” ennyi mellékhatás mellett!

0 Tovább

Hülyeség, de nem marhaság

Skizofrénia underground

blogavatar

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Feedek