Skizofrénia underground

A fasz se tudja mióta vagyok "blogger", de már egy ideje. Pontosabban nagyjából azóta, hogy leszámoltam magamban a kortárs irodalommal, és az ilyen irányú ambícióimmal. (Már az egycsin sem érdekelt a kortárs.) Azért fura, hogy van egy tamagocsim, amit időről időre meg kell etetni, különben elfelejtenek a picsába. Így megy ez, úgyanúgy, mint a tüdőropival: meg kell etetni rákokat, mert éhesek...

Pontosan azóta rokonszenvezek a dologgal, amióta lehet kommentelni a blogokon, és majdnem olyan interaktívvá lehet(ne) tenni, mint egy fórumot. De a legislegpontosabban akkor kezdődött, amikor DMG (egy játékfejlesztő srác) elzavart egy játékfejlesztőknek szóló fórumról, hogyha ilyen vicces vagyok, miért nem írok blogot. Én meg abban a szúrásban elkezdtem blogot írni, persze eleinte még udvariasságból, hogy ne szemeteljem össze a fórumokat a jófejségemmel.

Persze az egyetem alatt is írtam ilyesmit, csupa ilyen verseket tettem bele, mint

Mosonyi Aliz: Pesten van egy iskola

iskoláskorába
petőfi sándor járt oda
petőfi ne mozogjon
a padban
petőfi zavarja az órát
petőfi nem hozta el a tornaruháját
petőfi eszik a pad alatt
ARANYBETŰKKEL írták be az intőt
Petőfi Sándornak

meg megvan a Resume fordításom is, nem egy nagy szám, de azért idemásolom, khm:

Dorothy Parker: Resume

a penge fáj
a folyó mély
a sav kimar
és a gyógyszer görcsöt okoz
a fegyver tiltott
a kötél enged
a gáz büdös
akár élhetnél is.

Szóval az érthetőség kedvéért az egy versblog volt. Érdekes módon úgy voltam akkor az írással, mint most harmony, hogy még ahhoz is szocfóbos voltam, hogy az interneten produkáljam magam. (Persze ha volt a fejemben, akkor nem, érdekes...)

Egyébként meg lekoccoltam Nagykállóba...

...és azért van a sok barátom, hogy elkapjanak, ha valami baj van. Csakhogy az utóbbi időben már sikerült anyagtalanra innom magamat. Hiába nyúlnak utánam, már nem érnek el, csak a levegőt markolják helyettem. Mindegyiknek egyenként pátyolgattam a kis lelkét, nem kevés alkoholt pusztítva el közben, hogy elismerjenek végre maguk közül valónak. Sokat kellett velük foglalkoznom, nagyon sokat, hogy ne csak a piti alkoholistát lássák bennem. Én voltam az, aki minden buliban ott volt, akinek fél-, vagy egészen részegen elsuttoghatták életük vallomásait, és cserébe hasonlóan furcsa vallomásokat kaptak. Tudták, hogy a rám bízott titkokat sohasem fecsegem ki. Tudták, hogy rám mindig számíthatnak, ha kell egy barát, vagy egyszerűen csak társaság a sörökhöz/borokhoz. De végül is elfáradtam. Amikor végre összejöttünk, mi, öten, fiúk, már csak feküdni volt kedvem. Aludni nem tudtam, de rettenetes fáradtság vett rajtam erőt. Valami házi söröket vettünk, de inni se volt már kedvem. Ez volt az az időszak, amikor még bejártam ugyan az egyetemre, de mindenki levegőnek nézett, mert az is voltam, csak lézengtem, mint már mondtam, szinte anyagtalanná ittam magam. Összegyűjtöttem magam körül egy társaságot, de rettenetesen össze voltam törve, már kitörni készült rajtam a betegség. Nem is maradtam sokáig, ott, a társaságban, fogtam egy sört, és hazaindultam. Hazafelé menet (életemben először és utoljára) még a sör is kicsúszott a kezemből, és csattanva tört szét a járdán. Közvetlenül utána valami autó húzott el szirénázva mellettem, akkor ez nekem még nem jelentett semmit. Akkor láttam utoljára így őket együtt, mert mindenkit elsodort a nagybetűs ÉLET. Azóta csak a Facebook tudja, mi van velük.

To be a mental patient is to be stigmatized, ostracized, socialized, patronized, psychiatrized.

To be a mental patient is to have everyone controlling your life but you. You're watched by your shrink, your social worker, your friends, your family.  And then you're diagnosed as paranoid.

To be a mental patient is to live with the constant threat and possibility of being locked up at any time, for almost any reason.

To be a mental patient is to live on $82 a month in food stamps, which won't let you buy Kleenex to dry your tears.  And to watch your shrink come back to his office from lunch, driving a Mercedes Benz.

To be a mental patient is to take drugs that dull your mind, deaden your senses, make you jitter and drool and then you take more drugs to lessen the "side effects."

To be a mental patient is to apply for jobs and lie about the last few months or years, because you've been in the hospital, and then you don't get the job anyway because you're a mental patient.  To be a mental patient is not to matter.

To be a mental patient is never to be taken seriously.

To be a mental patient is to be a resident of a ghetto, surrounded by other mental patients who are as scared and hungry and bored and broke as you are.

To be a mental patient is to watch TV and see how violent and dangerous and dumb and incompetent and crazy you are.

To be a mental patient is to be a statistic.

To be a mental patient is to wear a label, and that label never goes away, a label that says little about what you are and even less about who you are.

To be a mental patient is to never to say what you mean, but to sound like you mean what you say.

To be a mental patient is to tell your psychiatrist he's helping you, even if he is not.

To be a mental patient is to act glad when you're sad and calm when you're mad, and to always be "appropriate."

To be a mental patient is to participate in stupid groups that call themselves therapy.  Music isn't music, its therapy; volleyball isn't sport, it's therapy; sewing is therapy; washing dishes is therapy.  Even the air you breathe is therapy and that's called "the milieu."

To be a mental patient is not to die, even if you want to -- and not cry, and not hurt, and not be scared, and not be angry, and not be vulnerable, and not to laugh too loud -- because, if you do, you only prove that you are a mental patient even if you are not.

And so you become a no-thing, in a no-world, and you are not.

Rae Unzicker Š 1984

Egyetlen saját készítésű fotóm (a "kedvenc" tartózkodási helyemről):

Ezt már vélhetőleg fel fogja indexelni a Google is (he-he).

(Ki olyan hülye rajtam kívűl, hogy lefényképezze ezt a sz*rt? :-))

Véletlenül töröltem LiteraGeek egyik bejegyzését, amiben engem perrel fenyeget - nem is vártam tőle mást - és Norika88-at fenyegeti holmi bőrnyakú barátaival*. Sajnálom, hogy mióta rátalált a blogomra, nincs magánélete, talán az állítólagos párjával kéne foglalkoznia, nem pedig velem.

Engem a nyíregyházi Papp Róbert pszichiátra kezdeményezésére nem sokára gondnokság alá helyeznek, úgyhogy aligha vagyok felelős bármiért is, amit a "betegségem" alatt leírtam. A Nyálas Gyíkkirály valóban a madarakon kersztül üzent nekem, sajnos egysszer mondok igazat, azt sem hiszik el, a kiálts farkast elve alapján. De remélem, egy igaz barátra talált Heliana személyében, mivel még jóéjtpuszit is küldött neki.

A bejegyzést azért töröltem, mert minden napnak megvan a maga baja, és nem aggódok a holnap miatt, mert az gondoskodik magáról. LiteraGeek mestertől nem lesz több bejegyzés, maradjon meg emlékezetünkben örökre szellemi impotensként a 2 szépirodalmi idézetével együtt. Különben már bánom, hogy nem piszkozatoltam inkább, annyira tenyérbe mászó volt a jogi dumájával, hogy méltó lett volna az utókor számára megőrizni. Az meg, hogy fegyverekkel játszadozik skizó létére**, hát gondolom sokaknak hencegett már vele, nem én vagyok az első. Az meg, hogy lefizette az orvosokat, valamilyen szinten nyilvánvaló, mi is lefizettük, mindenki lefizeti, nyílt titok, "hálapénz"-nek hívják.

Tudom, hogy azért foglalkozik annyit velem, mert nem áll fel neki, de akkor is.

* különben meg mgnl-t is el akarta volna küldeni, azt hitte ő mondhat itt egyedül okosakat... mint egész életében, gondolom...

** ez is meg van örökítve a blogon, ahol a Cipőről szóló bejegyzésemnél azzal henceg, hogy ő mennyire veszélyes, szóval nem tudom, mit akar... különben én a helyében nem vágnék fel arra, hogy hol "dolgozik", ilyenből 12 egy tucat, persze az én mhelyem se kutya a 4 Edittel... és akkor még csak az Editekről beszéltem, más nevű is dolgozik ott... ezért az egy bejegyzésért kár volt egy éjszakát a detoxban tölteni, de legalább láttam, mi és hogyan (nem) működik ott... az azért durva volt, hogy engem lepofoztak, a tetkós csajnak meg lenyúlták az értékeit, ejnye-bejnye... persze ez az egész város egy rakás szemétdomb***... Állatpark, mi?!

*** egy időben direkt figyeltem, nincs olyan nap, hogy ne lennénk benne a tévé híradóban, mert vagy megkéseltek valakit, vagy felgyújtottak valamit, vagy éppen valami undorító szörnyszülött született az Állatparkban... a pszichiátriát meg talán hagyjuk is, húzok is hétfőn Nagykállóba (vagyis holnap), ott talán még valaki embernek néz véletlenül.

Erről a számról az jut eszembe, hogy a középiskolai nagyszünetben ilyen koreográfiákra jártunk ropni az aulába, mindegy mi ment aktuálisan éppen az iskolarádióban. Persze szigorúan a budiban való cigizés után. Minden szarban benne voltunk, baseball csapat, angol dráma, de ezek az ad hoc jellegű bulik voltak a legjobbak. Mindenki le volt döbbenve rajtunk. :-) Na, velem most fordult elő először, hogy elbőgtem magam a saját blogomon életemen. (Mivel ez nem annyira egy sírnivaló szám.) Na, azért nem annyira. :-) Na, jóvan, most már röhögök...

Razors pain you;

Rivers are damp;

Acids stain you;

And drugs cause cramp;

Guns aren't lawful;

Nooses give;

Gas smells awful;

You might as well live.

Ezt különben nem én írtam, hanem Dorothy Parker, egyszer lefordítottam az egyik blogomon művészileg, és egy illetékes blogger meg is dícsért érte, de mára már annyira megkopott az angol tudásom, hogy azt is alig tudtam elmagyarázni a turistáknak, hogy merre van a Zoo, pedig épp onnan jöttem kifele. Sic transit gloria mundi. (Azért remélem, ezt jól írtam.)

Csak az előbbi gondolatmenetet folytatnám, amit az előző bejegyzésben írtam egy kommenthez, hogy valószínűleg kicserélődött a társaság, aki olvas engem. Engem valószínűleg egy szolíd, visszafogott, csendes fiúnak ismertek sokan, mert én sokmindent el szoktam tűrni sok mindenkinek. Egy darabig.

Ezen a blogon eddig láthattak tőlem pornót, farokverést, káromkodást, részegeskedést, pszichotikus subot, detoxikálást, ami valószínűleg nem egy szokványos blognak a témája, nem is nagyon keresett fel eddig egy blogger ismerősöm sem, hogy gratuláljon hozzá. :)(: Valószínűleg ide erős idegzetű emberek járhatnak, persze még mindig a látogatottság a mindenem, azért az megsokszorozódott, szerencsére. De elárulok egy titkot: nem ezért csináltam.

Azért csináltam, mert elegem lett mindig udvariasnak lenni, amikor a földbe taposnak, elnézni, ahogy kisemmiznek, és tönkretesznek egy rohadt diagnózis miatt, amit a ferdeszájú akasztott rám valamikor. A szüleim legalább ugyanakkora nagy játékosok, mint én, és készséggel asszisztáltak neki ehhez, később meg kancsalnak és a söpredékének.

Vajon mit vártak, meddig húzom még meg magam? Örökre? Hogy örök életemre parkolópályára állítottak? Hogy tudjam be magam másodrendű "állampolgárnak", vagyis embernek, és tűrjem el hogy mindenki a fejemre nőjön? Bazd meg, a felén már túl vagyok.

Hányszor kell még ezt megcsinálnom, hogy emberszámba vegyenek? Különben sokkal nagyobb eredményt értem el így, mint az abilifyos nyivákolásommal, mert arra senki oda se bagózott. Azt se tudták, hogy a világon vagyok. Pontosabban tudták, de nem érdekelte őket, mert túl sok az eszkimó és kevés a fóka, ha egy eszkimó kiesik, az csak zsír mindenkinek.

Persze a nyíregyházi pszichiátrián tovább folyik minden, hiába írom le ezerszer, hogy nyíregyházi pszichiátria, meg skizofrénia, láthatólag ez a keresőket hidegen hagyja.

Sóstóhegy. Sóstóhegy. Sóstóhegy.

Kurvára semmi.

Azért kíváncsi vagyok, milyen szisztéma alapján dolgozik ez a magyar internet, meg úgy az egész "en bloc", ha a kényes témákat valahogy elfelejtik indexelni, vagy mit csinálni.

Na, mindegy, a faszom verjem bele, jóéjszakát! :-)

Az egyik kedvenc regényem a Finnugor vámpír. Szécsi Noémi írta. Na, abban van, hogy a főhős, Voltamper Jerne mesés könyvet kezd el írni Rohadt állatok címmel, de valahogy nem igazán tud vele betörni a gyerekkönyvek piacára. Igaz, hogy ilyeneket ír a meséiben, mint "a róka egész délután orálisan fixált volt", de akkor is.

Hát, én is letudtam az Állatparkot. Dokujem Staci megszámolt mindenkit, én megszámoltam Dokujem Stacit (nem ámítás, csak 1 van belőle. amennyiben nincs egy 34 és 3/4 éves nővére...), ittam egy kávét, elszívtam néhány cigit, és kész. Először azt gondoltam, hogy inkább az embereket fogom nézni (különös tekintettel a nőkre), mivel nagyságrendekkel jobban szertem őket, mint azokat. De aztán ezt is meguntam elég hamar. Találkoztam ugyan egy csoporttal, de ők bejelentették, hogy ők négyen fognak lenni, én meg oldjam meg, ahogy tudom. Hát, megoldottam.

Állatgyűlöletem (aminek szerintem nincsen hivatalos neve) még mélyebbről fakad, mint a búvópatakként fel-feltörő mizantrópiám. Nevezzük mondjuk zoofóbiának, ez olyan hivatalosan hangzik. (De szerintem van is ilyesmi.) Különben meg tudtam, hogy ez lesz.

Na, visszanézetem a blogomba, és különben semmi közötök hozzá, mert amikor azt képzelem, hogy én vagyok az Úristen, akkor én vagyok az, és ha azt mondom, hogy Anikó Jézus Krisztus ismétlődése, akkor bizony ő az. Régebben egyébként úgy képzeltem, hogy ilyenkor "isten szeme rajtunk megakad", hogy legyen egy kis Cseh Tamás is, és mindenféle csodás dolgok történnek velünk, aminek a nagy része igaz, és nem képzelgés, az isten bassza már meg!

Csak lelki értelemben, természetesen. :-)

Varacza Laci benne van a wikiben, és amikor ő azt mondja, hogy ő az univerzum a négyzeten, azt kanyar nélkül beszopjátok neki, ő megszökhet a pszichiátriáról, de engem minden módon gyötörnek, egy bűzös lyukban tartanak, na mindegy, forog a szemem, hol egy nővérkés kép. :-)

Ezért kellett engem 2 hónapig gyötörni, meg szúrkálni, aljas szemétládák vagytok bazdmeg.

Hova tettem a szemüvegemet? Miért nincs nekem már rég kontaktlencsém? Hol az a nővérkés pornó, amit tegnap még láttam az xhamsteren?

Nyugi, csak műbalhé. :-)

Mindjárt indulok az Állatparkba, de lehet, hogy onnan is megszökök...

Csak Playboyosat találtam. :-(

Úgy döntöttem, hogy nem rakok be egy nővérkés pucérnős képet - egyelőre - de azért ebben a klipben a macák népsűrűsége majdnem 100%, szóval ezzel próbálom meg kiváltani. Ennek a bejegyzésnek semmi hírértéke nincs, csak próbálom érzékeltetni, most hogy érzem magam, hogy 2 hét szabadságot kaptam. Egyébként saját magam adminisztráltam minden egyes napot, hogy szabadság, szabadság, szabadság, a detoxos "fekete napra" is szabadság, ameddig a szem ellátt, mindenütt szabadság. :-) "I'm dressing like a..."

Különben meg időközben rájöttem, hogy az abilify volt a legszarabb blogom, amit világéletemben írtam. (Rögtön utána következett az Un.) Mindegy, az értékes tartalmat már nagyjából át is hoztam. Az abilify azért volt jó, mert ilyen langyosvíz volt több, mint 3 évig, és aztán az emberek (az a néhány blogger, aki olvasott) el is könyvelhették magukban, hogy ez a maximum, ami egy skizótól telik. LiteraGeek (nem gondoltam, hogy ezt a nevet valaha is le fogom még írni) szavával élve egy merő rinyaparti volt. Különben meg nem ez az első eset, hogy LG "megharagudott rám", kábé már volt egy éves mosolyszünetünk egyszer, mert túl nagy volt az arca akkor is, de beperelni még nem akart. Ha, igaz, apámnak írt egy e-mailt, hogy visszavonta a feljelentést.

Mindegy, körülbelül 100-an perelhetnének be szerintem, csak nem olvassák a blogomat, de legalábbis nem veszik olyan mereven, mint LG. Különben azért nem perelnek be, mert amit az ún. "egészségügy"-ről írtam, az kivétel nélkül igaz, a kisebb tárgyi tévedéseimet meg valószínűleg benne fogom hagyni kuriózumként, hátha valaki tényleg, igaziból beperel. Legutóbb, ha jól emlékszem, a "vietnámi picsá"-ról írtam szépeket, aki mellesleg dél-koreai*, és nem igazán töltöttem azzal az időmet, hogy lecsekkoljam a forrásomat (a tetkós csajt).

Valószínűleg a skizó szociográfiát, amit egyszer terveztem, az adatközlők hiánya/érdektelensége, neadj isten szégyenérzete, vagyis szemérmessége, betegségtudata, vagy nem tudom még hogy mondjam, miatt nem fogom soha megírni. Alig van ma Magyarországon ilyen agyonhallgatott téma, mint a skizóké, a kötelezően beléjük sulykolt "betegségtudat"-ból kifolyólag. Néhány spirituális gurunál, meg parapszichológusnál, és hasonlóknál "rezeg a léc", de őket a híveik miatt még véletlenül sem lehet kötéllel sem bevonszolni egy "vizsgálatra".

Mondhatni a "társadalmi befolyásuk" miatt. "Mindent akarok, nem akarok semmi,/társadalmon kívüli társadalmi lenni." Ez a változatosság kedvéért megint én voltam. Mindegy, Wittgensteinnel akartam zárni a soraimat, hogy "amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell". Oszt azóta kussolunk. Éljen, ez az utolsó munkanapom, 2 hétig nem Editál senki rajtam, "hála a jó istennek, aki a maga hasonlatosságára engem is megteremtett".

NO SCHOOL. NO JOB. NO PROBLEM.

* különben a nyíregyházi pszichiátrián csodalámpával kell keresgélni 1. az igaz embereket 2. a magyar származású "szakembereket"