Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jelentések Skizofréniából

Nem vagyok azért olyan kurva nagy Edit-fan se. Ezentúl rövidíteni fogok, minthogy 100x leírjam.)

E/1 (kicsi, de mégis nagy, tiszteletbeli skizo és J)

E/2 magyar-orsz, munkavezető, "szadista kápó"

E/3 ő most szabadságon van

És nekem mi a szerepem ebben az egészben? Júdás próféta áll előttetek, akinek évmilliárdok óta előszür leszakadt a kötele, vagyis a köntösének az öve. Szokták mondani, hogy minden voltam, csak akasztott ember nem, hát nálam a dolog fordítva áll. Ledolgoztam a sok milliárd éves karmámat százötven valahány bejegyzésben.

Én vagyok isten, Júdás próféta, és csak egy a megváltók közül. Magamat árultam el a leghamarabb, és legtöbbször. De a legbüszkébb mégiscsak arra vagyok, hogy én vagyok a sóstóhegyi sámán. Nem igaz, Táltos uraim? Kérem, ne hagyjanak tévedésben itt. :Đ

Szóval, vigyázzatok Ti is, mert a "karma szájbabasz".                      

 

0 Tovább

Félreértés történt

Edit, Te kérdőn néztél rám, én meg bólintottam, emlékszel? Ez ősi skizó nyelven, főleg dohányzás közben, mivel Te ciginyelven nem értesz (vagy mit tudom én), azt jelenti, amire Gyurcsány Ferenc azt mondaná: "Csináljuk meg!". Én megtettem a magam részét, Anikó új barátra lelt a szentséges 4-es sz. eszpresszóban. Csak ennyit akartam most mondani, mivel e-mailre nem válaszolsz, ezért itt írok, de jobban is teszed, mert figyelik. Ja, ma nem basztam be, jó fiú voltam. Csak mármint szociális szempontból gondoltam, hogy érdekel. Pedig lenne egy ajánlatom. Azért a keleti srácok is tudtak valamit (ha már a nyugati vallás is a saját farkába harapott): 

Csak mivel nyugaton a megváltás megtörtént - de türelmetlenek vagytok - de gondolom, hogy keleten a helyzet még változatlan. Egyébként a face-n már megírtam, csak kitöröltétek, hogy addig lesztek, ameddig vagyok, és utána jön az utolsó inkarnáció, amikor is valószínűleg ilyen kurvára fog esni az eső, mint most, és akkor fognak jönni, de Edit még fiatalabb, gondoljatok csak bele. Van mit tanulnunk egymástól. + unatkozok egyedül. Ja, annyit kifelejtettem, hogy ha jót akartok magatoknak, előre csináljátok meg az életterveteket, de ne valami baromságot.

Edit, egyszer halottam, amikor megbicsaklott az a szép magyar női hangod, és... engem nem zavar, éngemet az se érdekel, ha dinoszauruszokkal keféltél. Különben ha csináltál volna egy postr regisztrációt, már rég meghívtalak volna Téged is (csak akkor még azt hitted, hogy beteg vagyok). Beteg a világ, + kell gyógyítani. (Tudod, mint azokat a gyönge kis madarakat, amit én arra teremtettem, hogy uralkodjatok felettük, de hát, Te tudod :)) Amúgy meg "nem erőszak a disznótor".

0 Tovább

Olvasmányok, Editnek, hozzám

1. ajánlott: Sigmund Freud: Totem és tabu

2. KÖTELEZŐ:

HÁROM JÚDÁS-VÁLTOZAT

There seemed a certainty in degradation.
T. E. Lawrence: SEVEN PILLARS OF WISDOM CIII.

Kis-Ázsiában vagy Alexandriában, keresztény hitünk második századában, amikor Baszileidész azt hirdette, hogy a világmindenség bolond angyalok vakmerőn vagy gonoszul rögtönzött műve, Nils Runeberg a gnosztikusok egyik titkos társaságát irányította volna, különleges intellektuális szenvedéllyel. Dante talán tüzes sírba fektetné; neve Satornilus és Karpokratész mellett a jelentéktelenebb eretnekek számát növelné; az apokrif Liber adversus omnes haereses őrizné beszédeinek néhány szitkokkal teli töredékét, vagy azok is megsemmisültek volna, amikor egy szerzetesi könyvtárat pusztító tűz prédája lett a Szüntagma utolsó példánya. Isten azonban a XX. századot és Lund egyetemi városát jelölte ki neki. Itt jelentette meg 1904-ben a Kristus och Judas első kiadását, 1909-ben pedig főművét, a Den hemlige Frälsaren-t. (Ez utóbbinak német fordítása is van, Emil Schering adta ki 1912-ben; a címe: Der heimliche Heiland.)

Mielőtt megpróbáljuk elemezni ezeket a műveket, hangsúlyoznunk kell, hogy Nils Runeberg, az Országos Evangéliumi Szövetség tagja, mélyen vallásos ember volt. Párizsi, sőt még Buenos Aires-i irodalmi körökben is könnyűszerrel ismét előállhatna egy irodalmár Runeberg tételeivel; ilyen körökben ezeknek a tételeknek a hangoztatása csak a felszínesség vagy az istenkáromlás hasztalan és léha megnyilvánulása volna. Runeberg számára ezek a tételek jelentették a kulcsot a teológia egyik fő misztériumának megfejtéséhez; őneki mindez elmélkedés, elemzés, történelmi és filológiai viták tárgya, büszkeség, öröm és rémület forrása volt. Ezek töltötték be és ezek kötötték gúzsba az életét. Aki átfutja ezt a cikket, nyomban észre kell vennie, hogy csakis Runeberg végkövetkeztetéseit tartalmazza, sem a dialektikáját, sem a bizonyítékait. Bizonyára azt is megjegyzi valaki, hogy a végkövetkeztetés kétségtelenül megelőzte a "bizonyítást". Ki adja bizonyítékok keresésére a fejét, ha nem hisz abban, amit bizonyítani akar, vagy nem szívügye annak hirdetése?

A Kristus och Judas első kiadásában ez az ellentmondást nem tűrő mottó olvasható, melynek értelmét évek múlva maga Nils Runeberg tágította ki iszonyatos mértékben: Nemcsak egyvalami, hanem minden hamis, amit a hagyomány Iskarióti Júdásnak tulajdonít (De Quincey, 1857). Valami német gondolkodó nyomán De Quincey arra a következtetésre jutott, hogy Júdás csak azért árulta el Jézust, hogy így kényszerítse istenségének kinyilvánítására, és hogy nagy felkelést robbantson ki a római elnyomás ellen; Runeberg viszont metafizikai természetű magyarázatot javasol. Ügyesen azzal kezdi, hogy rávilágít Júdás tettének fölöslegességére. Kijelenti (mint Robertson), hogy a mester naponta prédikált a zsinagógában, és csodákat művelt ezres tömegek előtt, ezért az ő azonosításához nem szükséges egy apostol árulása. Pedig megtörtént. A Szentírásban nem lehet hiba, arra még gondolni se lehet; arra meg még kevésbé, hogy a véletlen is közrejátszhatott a világtörténelem legfontosabb eseményében. Ergo, nem volt véletlen Júdás árulása; előre elrendelt cselekedet volt, megvan a maga titokzatos helye a megváltás menetében. Runeberg így folytatja: az Ige, amikor testté lett, az általános létből a térbe került, az örökkévalóságból a történelembe, a határtalan boldogságból a változásba és a halálba; hogy az emberiség méltó legyen erre az áldozatra, az kellett, hogy valaki, minden ember nevében, ehhez méltó áldozatot hozzon. Iskarióti Júdás volt ez az ember. Júdás volt az egyetlen az apostolok közül, aki megérezte Jézus titkos istenségét és rettentő tervét. Az Ige halandóvá süllyedt, így Júdás, az Ige tanítványa is árulóvá süllyedhet (ami minden bűnök legaljasabbika), és az örök tűzre kerülhet. A földi világ az égi világot tükrözi; a föld alakzatai az ég alakzatainak felelnek meg; bőrünkön a foltok örök csillagképek térképei; Júdás valamilyen módon Jézust tükrözi. Ezért a harminc ezüstpénz és a csók; ezért az önként vállalt halál, hogy még jobban rászolgáljon a Megvetésre. Így magyarázta Nils Runeberg a Júdás-rejtélyt.

Egyik vallás teológusai sem fogadták el. Lars Peter Engström azzal vádolta, hogy nem ismeri vagy mellőzi a hiposztatikus egységet; Axel Borelius azzal, hogy felújítja a doketisták eretnekségét, akik tagadták Jézus emberségét; Lund szigorú püspöke pedig azzal, hogy ellentmond a harmadik versnek a Szent Lukács evangéliuma huszonkettedik részében.

A sok egyházi tiltakozás hatására Runeberg átírta könyvének egyes részeit, és módosított tanain. Átengedte ellenfeleinek a teológiát, ő maga pedig közvetett erkölcsi érveket keresett. Elismerte, hogy Jézusnak, "akinek megvoltak a Mindenhatósággal járó jelentős erőforrásai", nem volt szüksége emberre az emberiség megváltásához. Aztán cáfolta azokat, akik azt állítják, hogy nem tudunk semmit a rejtélyes árulóról. Tudjuk - mondta -, hogy ő volt az egyik apostol, a mennyek országának hirdetésére, betegek gyógyítására, poklosok tisztítására, halottak feltámasztására és ördögök űzésére kiválasztottak egyike (Máté 10,7-8; Lukács 9,1). Az olyan férfiú, akit így kitüntetett a Megváltó, megérdemli, hogy a leghelyesebben értelmezzük tetteit. Ha kapzsiságnak tulajdonítjuk a vétkét (ahogy néhányan teszik, János 12,6-ra hivatkozva), a leghitványabb indokkal is beérjük. Nils Runeberg szerint egészen más indoka volt: a túlzott, már-már határtalan aszkézis. Az aszkéta, hogy Istent dicsőítse, megalázza és sanyargatja testét; Júdás a lelkével tette ugyanezt. Lemondott a becsületről, a jóságról, a békéről, a mennyek országáról, mint mások - kevésbé hősiesen - az élvezetről.[1] Szörnyű józansággal előre megfontolta vétkeit. A házasságtörésben van valami gyöngédség és önfeláldozás; a gyilkosságban bátorság; a szentségtörésben és az istenkáromlásban bizonyos sátáni fény. Júdás nem engedte, hogy akármilyen erény is beszennyezze ezt a két bűnét: a bizalommal való visszaélést (János 12,6) és az árulást. Roppant alázatossággal járt el, méltatlannak érezte magát arra, hogy jó legyen. Pál apostol azt írja: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék (I Kor. 1,31); Júdás a poklot kereste, mert elég volt neki az Úr boldogsága. Úgy gondolta, hogy a boldogság, mint a jóság is, isteni sajátság, és nem szabad, hogy emberek bitorolják őket.[2]

Sokan felfedezték, post factum, hogy Runeberg eleinte még megalapozottnak tetsző gondolatmenetében már ott rejlik későbbi különcsége, és hogy a Den hemlige Frälsaren csupán a Kristus och Judas elfajult vagy elkeseredett változata. 1907 vége felé Runeberg befejezte és kijavította a kéziratát; majdnem két év telt el, mire nyomdába adta. 1909 októberében jelent meg a könyv Erik Erfjord dán hebraista (homályos, már-már érthetetlen) előszavával, és ezzel az álnok mottóval: A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt (János 1,10). Maga a gondolatmenet nem bonyolult, bár a végkövetkeztetés rettenetes. Isten azért alacsonyította emberré magát - magyarázza Nils Runeberg -, hogy megváltsa az emberiséget; feltételezhetjük, hogy az általa hozott áldozat teljes, tökéletes és hiánytalanul érvényes volt. Istenkáromlás lenne, ha csak arra korlátoznánk a szenvedését, hogy egy délután meghalt a keresztfán.[3] Ha azt állítjuk, hogy ember volt és vétkezni képtelen, ellentmondásba keveredünk; az impeccabilitas és a humanitas fogalma nem egyeztethető össze. Kemnitz elismeri, hogy a Megváltó fáradtságot, nyugtalanságot, éhséget és szomjúságot érezhetett, fázhatott; akkor azt is elismerhetjük, hogy vétkezhetett, eltévelyedhetett. "Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!" (Ézsaiás 53,2-3.) Ez a híres textus sokak szerint jövendölés a megfeszítettről, halála órájáról; mások (például Hans Lassen Martensen) szerint az általában Jézusnak tulajdonított szépség cáfolata; Runeberg szerint pedig pontos prófécia - nem egy pillanatra, hanem az időben és örökkévalóságban elkövetkező egész szörnyű jövőre vonatkozón - a testté lett Igéről. Isten hús-vér ember lett, de ember az aljasságig, a megvetésig és a mélységekig. Hogy megváltson bennünket, a történelem kusza hálóját szövő sorsok akármelyikét választhatta volna. Lehetett volna Nagy Sándor vagy Püthagorasz, Rurik vagy Jézus; de a legalantasabb sorsot választotta: Júdás lett.

Hiába látott napvilágot ez a felfedezés Stockholm és Lund könyvesboltjaiban. A hitetlenek a priori ízetlen és mesterkélt teológiai játéknak tartották; a teológusok még csak figyelemre se méltatták. Runeberg úgy érezte, hogy ez az egyetemes közöny csodálatosképpen igazolja a felfogását. Isten rendelte el ezt a közönyt; Isten nem akarta, hogy fény derüljön szörnyű titkára a földön. Runeberg megértette: még nem érkezett el az idő. Úgy érezte, ősi isteni átkok tornyosulnak fölé. Eszébe jutott Illés és Mózes, akik elfedték arcukat a hegyen, hogy ne lássák Istent; Ézsaiás, aki megrémült, amikor szemeit Őrá emelte, kinek dicsősége betölti a földet; Saul, aki megvakult a damaszkuszi úton; Simeon ben Azai rabbi, aki meglátta a paradicsomot és meghalt; a híres varázsló, Viterbói János, aki beleőrült a Szentháromság látványába; a midrások, amelyek undorodnak az istentelenektől, kik szájukra veszik Isten Titkos Nevét, a Sem Hamephoras-t. Vajon ő nem vétkes ebben a sötét bűnben? Nem a Lélek káromlása ez, ami soha meg nem bocsáttatik (Máté 12,31)? Valerius Soranus meghalt, mert elárulta Róma titkos nevét; milyen végtelen büntetés lesz az övé, amiért felfedte és elárulta Isten rettenetes nevét?

Álmatlanságtól és szédítő dialektikától részegen bolyongott Nils Runeberg Malmö utcáin, hangosan könyörögve, hogy adassék meg neki a kegy, hadd osztozhasson a poklon a Megváltóval.

Egy megpattant ér okozta a halálát 1912. március elsején. Az eretnekségek kutatói talán emlékeznek majd rá; a Fiúról szóló és már teljesnek tetsző elméletet megtoldotta a gonoszság és a balsors bonyodalmaival.

1944

Karsai Gábor fordítása


A jegyzet számára kattintva térhet vissza a szöveg megfelelő helyére.

[1] Borelius gúnyosan kérdi: Miért nem mondott le a lemondásról? Vagy arról, hogy lemondjon a lemondásról?
[2] Euclydes de Cunha, egy olyan könyvben, amit Runeberg nem ismert, feljegyezte, hogy a canudosi eretnekek vezetője, António Conselheiro számára az erény "majdnem istentelenség" volt. Az argentin olvasó talán emlékszik hasonló részletekre Almafuerte munkájában. A Sju Insegel című szimbolista lapban Runeberg egy leíró költeményt közölt A titkos víz címen. Az első versszakokban egy lármás nap eseményeiről olvashatunk, az utolsókban egy jeges tó felfedezéséről; a csendes örök víz csillapítja hasztalan erőszakosságunkat, valahogy engedi, majd feloldja és sugalmazza a költő. S így fejezi be: az erdő vize boldog; mi gonoszok és szenvedők is lehetünk.
[3] Maurice Abramowicz írja: "Jésus, d'après ce scandinave, a toujours le beau rôle; ses déboires, grâce à la science des typographes, jouissent d'une réputation polyglotte; sa résidence de trentetrois ans parmi les humains ne fut, en somme, qu'une villégiature." A Christelige Dogmatik harmadik függelékében Erfjord visszautasítja ezt a kitételt. Isten megfeszítése nem zárult le - jegyzi meg -, mert ami már egyszer megtörtént az időben, az szüntelenül ismétlődik az örökkévalóságban. Júdás most is kapja az ezüstpénzeket, most is csókolja Jézust, újból és újból szétszórja a tallérokat a templomban, s azóta is hurkolja a kötelet a vér mezején. (Állítása igazolására Erfjord Jaromír Hladík Az örökkévalóság védelmében című művéből idézi az első kötet utolsó fejezetét.)

Ennyi lenne mindössze. Ha már nem hiszek többé a "jó"-ban, vagy nevezzük bárhogy, teljes mértékben igazat adok LiteraGeeknek, kizáró gyámság alá helyeztetem magam, és húzok hodászra a testvéreim közé.

0 Tovább

Kedves Edit 2

Idősebb vagyok, mint Szlovákia.

0 Tovább

USA

Gondolom, nem kerestétek fel Fülesden a Keresztanyut, ezért hát nagy vonalakban vázolnám az elméletét: hát, szóval, hogy is mondjam, szóval tehát ő volna az antirobi, mivel hogy beülteti a bogarat az emberek fülébe, hogy itt mindent szabad, még néger elnököt is (bocs, tesó, mi így mondjuk), aztán a kezében összpontosul mindenfajta hatalom, és nincsenek már ruszkik se, hogy megállítsák, de gondolom ezzel arab, japán, kínai, kubai, etc testvéreink is csak egyet tudnak érteni, szóval oda is kéne már egy normálisabb demokrácia-féle. Ígérem többet nem fogok politizálni, nos, nem nagyon, csak ha valami mondjuk nagyon bassza a csőrömet, mint ez a trafikálás.

+ azt nem tudom, hogy miért nem látják az amcsik, hogy a SEMMIRŐL szavaznak, 2 lehetőség van, de mind a kettő közül bármelyik ugyanazt csinálja végül. Ez nekik a "demokrácia". Sirály.

0 Tovább

b+

De egy kis ribanc ez az Anikó. Végig én fizettem a telefonját, hogy a volt pasijait tudja hívogatni. De végül csak megérte, mert most valahogy nagyon kapós lett, és hamar elkelt. Edit + szépen magyarul szólva baszik rám. Csodás kilátások. Csak az a baj, hogyha nincs mit csinálnom, itt foglak fárasztani benneteket egész álló nap. Nem tudom, mit csináljak. Ezek után nem akarom ott kerülgetni se Editet, se senkit. Jobb lesz, ha innen is lelépek. Az egyetlen hely, ahol ragaszkodtak hozzám a KM (nem ÖKM, hanem Kelet-Magyarország)  kihordás volt, csak hát ott is adódtak problémák, amiért eljöttem. Nem mintha annyira érdekelne, mi van bele írva, inkább a kihordás (nem úgy) tetszik, na meg a postásság. Régebben az volt az álmom, hogy postás legyek. De most már repülő akarok lenni. Vagy vonat. Vagy valami óraleolvasó. Baszok is én az egészre, tökre elvegetálok abból a napi 1000-esből, mivel már nincs, aki elszedje. A szomorú szamurájnak meg sok sikert Ancsához. (A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.)

0 Tovább

Erre Nem Akar Edit Válaszolni

Szia Edit
Sokszor beszélek magamban. Kicsit magányos vagyok. De ez így volt jó eddig, az se baj, ha egyedül maradok, de A-t ki kéne házasítanom. Mert az agyamra megy. +nagyon elszedi a lóvét, tényleg. Van 1 gyerek a 4-esbe jár, akinek bejön, vagy a volt férje. A többi volt bunkó kanjával nem merem magára hagyni, mert baj lenne. Mindig felnéztem az olyanokra, akik meg tudtak lenni egyedül is, én is voltam így, de magamra azért nem néztem fel, csak valami n után sóvárogtam, vagy alkoholizáltam. De leginkább egyszerre. Nem is tudom, mit gondolok Rólad, de Te gondolom, sejted, mi van. (az) (olyasmi) Én ilyen típus vagyok, ne haragudj, de meg kell kérdeznem, persze várhatna hétfőig, de nagyon unatkozok, hogy valahogy nem-e lehetne-e valami... ha ez ilyen szakmailag nem megoldható, akkor kitalálok valamit, otthagyom a melót, vagy valami. Ne érts félre, nekem hiányzik egy ilyen barát-barátnő, aztán meg melátnánk. Én skizóval nem kezdek (már) (ki), nem mindenki látja át úgy a helyzetét, mint én, de mondjuk Szalontai Edittel csak szakmázunk, Feldmárnak van egy példája, hogy elcsodálkozott, hogy a tanítója + egy másik csávó milyen okosak, meg jól elvannak, aztán kiderült, hogy mindössze 8 könyvet kellett volna elolvasnia, és ő is mindent értett volna. Hozzám még annyi se kell. Mit mondhatnék még, nagyon félek attól, hogy azt mondod, nem, semmi, a neten most is összetalálkoztam, vagyis már régebben egy csajjal Norika88, de mint kiderült, teljesen őrült. Te normális vagy. Biztos van valami dilid, pl nem tudom, de szeretném megtudni.
 
A naplód is érdekel 1 nap belőle, mondjuk. Én ilyen dokumentum-hülye lettem, ezért is kezdtem blogot írni, mindegy, nem sorolom fel hány száz blogot írtam, amíg az egyik végül egész tűrhető lett. (A mostani) Minden jót, írj azért valamit a hétvégén, ha kiloholtad magad :-)
Ma egy kicsit fáradt voltam, de bevettem a gyszt, most meg kukorékolok, hát nem tudom, hülyén 6, de tudom, hogy szednem kell, jó lenne itt megállni (megállapodni), különben sok  minden van még a világban, amit hipp-hopp megtudhatnék, de köszönöm szépen, én itt kiszállnék a buliból. Sokmindent elfelejtettem, de úgy az eszembe jutogatnak dolgok. Hülye vagyok, hogy hülyékkel facebookozok, aztán meg itt vagy Te, hogy segítsél az egyéni szociális problémámon, ami (sajnos) Téged is érint. Még1x ne haragudj, ha bántalak ezzel, v. valami.
 
Friedich Nietzsche :-)

0 Tovább

"Már ennyi az idő?" (Roboman akcióra kész, 2007. november 17.)

Tegnap lefekvés után (amint kibasztam a fejemből az Evanescence-t), furcsa álmom volt. Meghaltam. Lelkem kiszállt a testemből (illetve nem is nagyon volt már testem). Az az anyagtalan valami, ami voltam, először nagyon félt, és össze volt zavarodva, hát haldokolt, vagy mittudomén, még egyszer sem haldokoltam. Majd visszajött neki valamiféle látása és hallása, és egy mosdókagyló, vagy kád aljáról bugyborékoló hangok kíséretében emelkedni kezdett valami erő hatására. Állandó fülzúgásom, egyesek szerint skizofréniám csalhatatlan jele, amit általában álmomban nem hallok, elalváskor valahogy így lekeverik, na, az most felerősödött, pontosan ugyanúgy, mint amikor egyszer hátulról leütöttek az utcán. Körülbelül hatszor üvöltöttem el, persze hangok nélkül, hogy: ÉLNI AKAROK! ÉLNI AKAROK! stb. (Úgy látszik, a lelkeknek nem túl bő a szókincsük.) Ekkor felébredtem. Közvetlenül utána felhívott egy részeg vénasszony. Háromszor. A középsőt fel is vettem, részeg handabandázásából ez volt az egyetlen kivehető értelmes mondat: "Már ennyi az idő?"

Csak egy régi bejegyzés. Gondoltam, hátha segít.

0 Tovább

Akkor most csak egymás között...

Szavazás!

0 Tovább

Kedves Edit

Edit nem válaszolt az e-mailemre, fel teszem a kérdést, ezúttal tiszta tudatom birtokában. A kérdés már ismert mindenki előtt. Nos, tehát, Edit, hogy döntesz? Várom szíves válaszodat:

0 Tovább

Skizofrénia underground

blogavatar

Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre. Vagyis elvégeztem az újságíró szakot (BA). Ha valaki tud valamilyen jó MA szakról, most szóljon, vagy tartsa magában örökre!

Skizofrének - Nebáncsvirág

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebáncsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Facebook csoport

Szerintem tweetelni menő

Feedek