"A pszichiátriának semmi keresnivalója nincs a bíróságon." - Feldmár András

A fenti gondolat, azt hiszem, úgy értendő, hogy nem szabadna jogi ügyet csinálni a mentális zavarokból, pláne, ha nem követtünk el semmilyen bűncselekményt. Nem szabadna hagyni, hogy a puszta létünk bűncselekmény kategóriába tartozzon, amiért egy kórháznak, pláne egy orvosnak joga lehessen beperelni minket egy kósza gondolat alapján.

Most el is mesélem, miért, abból az apropóból, hogy közeleg a korlátozó gondnokságom újratárgyalásának az ügye. Most nem térek ki arra, hogy az igazságügyi elmeszakértő egy pár perces találkozból alakít ki véleményt, és ez már önmagában abszurd. Hány forint egy kiló kenyér? Ki az ország miniszterelnöke? Milyen politikai pártokat ismer?  Kábé ezek a kérdések hangzanak el azon a pár perces elmeszakértői vizsgálaton, az elmeszakértőnek annyi a dolga, hogy nagyon úgy tegyen, mintha gondolkozna, a papírjaiba mélyed, hümmög, mintha nem tudná már jóelőre, hogy kizáró, vagy korlátozó gondnokságot adjon, 2 évre, vagy 5 évre. De nem is ez a lényeg.

A lényeg maga az ügy, a per, meg a nagy fenék, ammit kerekítenek neki. Kereken egy évig jártam a bíróságra, kirendelt ügyvéd, bírónő, perköltségek, és rengeteg ilyen gondnoksági ügyet is láttam kiírva. De kérdezem én, minek? Úgyis az van, amit az elmeszakértő kiküld postán, egy csomó pénzért kiad egy  pár oldalas formanyomtatványt, és postára adja. Aztán egy nagy csomó pénzébe kerül az államnak az egy évig tartó bírósági herce-hurca, a felperes meg sem jelenik, a kirendelt ügyvéd jó előre szól, hogy érdemben nem fog tudni segíteni, hivatalból tiltakozik az ítélet ellen, és annyit tud felajánlani, hogy behívatja az elmeszakértőt, hogy fenntartja-e a véleményét.

Az elmeszakértő fenntartja a véleményét, arra hivatkozva, hogy lassabban reagálok a bírónő szavaira, de bármilyen indokot mond a bíróság kénytelen, sőt köteles elfogadni. Egyébként Sötét Szabolcsban egy, azaz 1 db elmeszakértő van, talán mostanára kettő, a második pont az, aki beperelt, és kizáró gondnokságot kért rám. A bírónő hiába szimpatizál velem, meg vigasztal, hogy csak két év az általános 5 év helyett, bedobja az általános formaszöveget is, hogy mindez az én érdekemben van, csakis értem, és még gondolom hozzátenné azt  is, hogy nem miattam, hanem értem haragszanak, a felperes soha nincs jelen, én pedig egyre csak a tárgyalással foglalkozok, mint Josef K. Franz Kafka A per című regényében. A felperes soha sem közli, miért kérte rám a gondnokságot, az elmeszakértő nem köteles megindokolni a döntését. A bíróságon az ügy kereken egy éven át tartott, és horribilis összegű  tiszteletdíjakat sorolnak fel maguknak, hogy egyéltalán megjelentek egy olyan ügyben, aminek a kimenetelén mit sem változtatnak a tárgyalások.

Az én szerény állampolgári javaslatom az lenne, hogy egyáltalán ne legyen bíróság, se tárgyalás, hisz a végkimenetelen úgysem változtat. Annak a seggfejnek a véleménye számít rólam, amit kiküld postán, és az határoz meg mindent. És mivel egy darab van belőle az egész megyében, valószínűleg mindenki tudja, kiről van szó, még ha nem is írom ide a nevét, minden ügy mögött ő áll a behízott malacszemével. Szóval egyébként ilyeneken lehetne spórolni, rengeteg gondnoksági ügy van, és és fogalmam sincs, mennyit költenek rá, de abszurd, hogy egy már 5-10 perc alatt eldőlt ügyet 1 évig tárgyaljanak, annak a tökéletes tudatában, hogy az egész tárgyalás csupán idő-, és pénzpocsékolás.

Szomorú, hogy pont egy gondnokság alatt lévő személynek kell minderre rávilágítania, akik pedig napról napra végzik ezt az értelmetlen munkát, mélyen hallgatnak mindezekről. Persze, mert megkapja a javadalmazását a szakértő, az ügyvéd, és a bírónő is, csak csodálkozom, hogy nem akadt még ebben az országban olyan, aki elmondta volna a kedves adófizető állampolgártársainak, hogy végül is egy (nem egy, sok) értelmetlen procedúrával mennyi pénzt húznak ki az emberek zsebéből feleslegesen.