A mérlegképes könyvelő OKJ "szervezéstechnikai" okokból nem indul csak január 16-án. Pedig már úgy beleéltem magam, hogy szombattól lesz végre elfoglaltságom. Nehezen akar beindulni ez a karrier-dolog, ráadásul még az sem biztos, hogy elkezdhetem, mert a képesített könyvelői érettségimet előbb még elküldik Pécsre elbírálásra. Ha tudnák, hogy hogy szereztem meg, tutira nem engednék. A könyvvitel érettségin ÁRAMSZÜNET volt, amikor a Liquid nevű ősrégi könyvelőprogrammal kellett valamiket lekönyvelni, és az én könyvelőprogramom tök üres volt, hozzá se tudtam szagolni, de ráfogtam az áramszünetre, hogy jaj, nem mentettem el (a nagy semmit), és így kaptam meg a 3-ast. Gondolom a suli a saját amatőr húzását igyekezett mentegetni, amikor nem néztek jobban utána ezeknek a dolgoknak. Ráadásul harmadikban még meg is buktam könyvvitelből, igaz a pótvizsgán 4-est kaptam, de akkor is égő egy kicsit. A könyvelés évekkel később került hozzám egy kicsit közelebb, amikor elolvastam Allen Carr Rövid úton leszokni a dohányzásról című könyvét. A könyv hatására nem szoktam le rövid úton a dohányzásról, de amit a könyvelésről írt benne, az a kevés, az tetszett. Rájöttem, hogy a könyvelőknek is van lelkiviláguk, amit a suliban sajnos nem tapasztaltam meg.