Ma volt az első nap a szakkörben. Nagyjából mindenki örült, hogy idén is dolgozhatunk, csak Edit 3 dünnyögött egyfolytában a szerződésről, hiába mondták neki, hogy folyamatban van, nem fért abba a borsónyi agyába. Idén már nélkülöznünk kell a "szerelmespár"-t, Zolika vergődései oda vezettek, hogy nem hosszabbították meg a szerződését, és Ágika is úgy döntött, hogy nem dolgozik nélküle,  és ő is felmondott. Régebben már írtam róluk, pl. itt: a legjobban utált Már nem utálom őket, az utóbbi időben már egész toleráltam, úgy látszik más(ok) nem. Távozott továbbá Zsizell, (szerintem) a legjobb szőnyegszövő, és nekem egyik személyes kedvencem, bár a főnökség valamiért kiutálta. A szakkör fennállásának történetében (aminek az első perctől részese vagyok), egész sok embert elbocsátottak már (úgy, hogy nem hosszabbították meg a szerződésüket), szóval valamit jól csinálok, hogy még mindig itt vagyok.