Nos, rég nem jelentkeztem, bocsánat. Magammal voltam elfoglalva. Iskolai dolgaimmal, munkába való visszamenetelemmel, szabadidős elfoglaltságaim szervezésével, ésatöbbi. Tehát vissza a vérkeingésbe, vissza a munka világába, vissza a kommunikációtudomány rejtelmeinek vizsgálatába, a szerelmi életem is bonyolódott annyira, hogy teljesen két nő között oszlik meg a figyelmem, vagy mikor mennyi. Amúgy még konfrontálom a csajokat az utcán, regisztrálok is egy-két dolgot, de nekem már se világmegváltási, se világellenőrzési problémáim nincsenek, ha tetszik érteni, ha mire gondolok. Az egyik már megtörtént, a másik meg már minek, ugye?

Szerintem nekem az a véleményem, hogy ma ugyan táppénzre megyek elméletileg, de a gyakorlatban csak úgy lógok a szeren, és téblábolok. Arra szeretném kérni a tisztelt lakosság figyelmét ott, ahol vagyok, hogy próbáljunk úgy viselkedni, mintha egy berendezett városban járkálna egy láthatatlan ember, mert nekem sincs könnyű dolgom, vagyishogy nem vagyok könnyű helyzetben. A mai világban, ha valaki okoz egy paradigmaváltást, az nehezen jut a világ tudomására, és nem is akarja elfogadni, és akkor kezdődhet a rekonstrukció, a restauráció, a visszacsinálás, a minden.

Most még csak a 42 éves életközepi válságom közepén járok, de az az érzésem, hogy már évek óta bolyongok ebbben a Dante-i sötét erdőben, és kezd gyanús lenni, hogy minél idősebb vagyok, annál tovább fogok élni várhatóan.  Tehát most vagyok 42, és valószínűleg 84 évig fogok élni, de jövőre már 43 leszek, és ha még mindig ebben az életközepi válságban bolyongok, valószínűleg már úgy fogom érezni, hogy a 86 éves kort fogom megérni. És ez vajon mit jelent? Azt, hogy növekszik az átlagéletkor? Korántsem. Hanem azt, hogy kezd kialakulni örülöttem egy kis búra, vagy holdudvar, nevezhetjük akár védőernyőnek is, akiknek titokzatos módon hasonlóan alakul a várható életszínvonala, illetve élettartama. És hogyha ez sátánság? Akkor mi van?

Aki megváltja a világot, a következő világmegváltásig szükségképpen ellenzékbe kerül a fennálló társadalmi renddel, amiért szükségszerűen néha agyon is verik. Ennyire jöttem rá, és csak ezt szeretném elkerülni. Magyarul szólva életben szeretnék maradni abban a paradigmában is, amiben éltem, és abban is, amit az a folyamat, amit elindítottam, létre hozozott.

Szerintem 42 éves koromig elmelózgatok, aztán lesz valami ciriburi, aztán átadom ezt egész cirkuszt valamelyik teremtőtársamnak, vagy valakinek, aki megérdemli, aztán valahogy úgy kézen-közön elslisszolok egy olyan alkoholistaságba menekülő Piszkos Fred-i dolgok homályába, és aztán már tényelg eltűnök a színről, és befejezem a szabadúszó újságíróskodást.

Szerintem a BA-s diplomáig ki kellene tartanom, aztán eltűnhetek szépen a francba... de lehet, hogy MA... de az is lehet, hogy örökre iskolába fogok járni, és sohasem fejezem be... ennyit az intézményfüggőségről. Mindenkinek jó nyarat, már ami még maradt belőle, mostantól szerintem lassabban írok, kevesebbet, megfontoltabban, úgyhogy lassl az agyam, öregszem, és lehet, hogy ez már tényleg a Demencia underground lesz, ahogy egyszer mondtam.