A legnagyobb baj, hogy a munkát, amit végzek, nem nézem semmibe. Még jó, hogy vannak olyanok, akiket az ilyesmi érdekel, és megveszik ezeket a kézműves termékeket, különben lehet, hogy még ez a munka sem lenne itt, a szakkörben. Mostanában külön büntetés nekem ezzel a kézműveskedéssel szórakozni, amikor már vagyok olyan állapotban, hogy mással is le tudnám magam foglalni. A munkatársaim többsége feszt táppénzen van, hol ezzel, hol azzal, én még azt a 15 napot sem vettem ki, amit a munkáltató fizet. Lehet, hogy örülnöm kéne neki, hogy nem vagyok annyira nyavalyás, mint a többség, de jó adag tettetés is van benne szerintem. Leszázalékoltak körében nem kell a szomszédba menni egy kis szimulálásért. Tőlem meg el is várják, hogy bent legyek, mert a papírból font kosarak festésr nélkülözhetetlen munka, és rajtam kívül nem nagyon vállalja el senki sem. Nem baj, nemsokára kezdődik a nyári leállás, és meglátom, hogy leszek el munka nélkül. Bár van egy olyan sejtésrm, hogy ezt a négy óra szakkört még egy ideig vállalnom kell, különben nem lenne pénzem citromos sörre :-P. Na meg kávéra, meg a többi hiábavalóságra.
Ebben a dögmelegben sokak munkakedve megcsappant, valakit már szabadságoltak is a sorozatos késések miatt, a kedvenc kollégámnak is a 10 perces szünet 20 percig tart, de elnézem neki, amíg ilyeneket mond, hogy:
"A munkánk értelme 8 szál cigi, meg 11 tojás."
Ezzel megint kiérdemelte a mai nap beszólásáért járó elismerésemet. Amúgy nem csak az értelme ennyi, de körülbelül az értéke is. Ezzel a mondatával kifejezte a bennem lappangó kétségeket a munkánk hiábavalósága iránt.
