Skizofrénia underground

Nem bírom már szívni ezt a kapadohányt, szóval néhány napja (egy hete?) újból boltit veszek. Meg kevés, de minőségi piát iszok, vagy nem is iszok. Ki gondolta volna ezelőtt egy pár évvel, hogy a Borsodi olyan nagyon minőséginek fog számítani? Játszottam mostanában néhány eléggé szar horror játékkal, amit csak leírás alapján tudtam végigjátszani (The Crooked Man, Ib). A The Crooked Man-nek azon felül, hogy unalmas volt, még volt valami kis szorija, az Ib-ben viszont ez is eléggé soványka volt. Hosszas megfontolás után nem csinálok róluk leírást sokak örömére, gondolom. Azon is elgondolkodtam, miért foglalkozok én ilyen senkit sem érdeklő dolgokkal, ahelyett, hogy pl. irodalommal foglalkoznék, ami talán kicsit minőségibb téma. Arra jutottam, hogy az irodalom megerőltetőbb, és én inkább a könnyebb ellenállás irányába mozdulok el. Nem zárkózok el mereven az irodalomtól, csak valahogy sosem jön ki a lépés. Úgy, hogy nem kötelező, nem is érdekel annyira, fura dolog ez, de így van. Még egy témát érintenék, az Anikó témáját, azt mondta, sokat gondolkodott kettőnkről, és egyébként meg nem habozik félóránként-óránként felhívni (felhívatni magát) telefonon, hogy hol tart a gondolkodásban. Ez a belső vívódás ihlette ezt a Paint-ben készült alkotásomat Anikó gondolatvilágáról, kábé szerintem így írható le: Mondhatom, ez engem rettentően idegesít, nem tudom, hogy nem képes belátni, hogy ezzel a hülyeségével valakinek bajt okoz. De szerintem nincs benne annyi empátia, hogy belegondoljon a másik helyzetébe, mert csak saját magára bír gondolni állandóan. Nekem egyre fárasztóbb a munka, utána elmenni hozzá, aztán még elvárná, hogy szórakoztassam is. Mellesleg azt se tudom, hogy mit tart szórakoztatónak, szerintem ő se tudja, csak azt gondolja, hogy még ez (is) lenne a feladatom.

Alig hogy megkezdődött az év, máris táppénzen vagyok; begyulladt az egyik "szemfogam" - így hívják, mint megtudtam. Féltem, hogy kihúzzák, és csorbacsík leszek, bár talán a fájdalomtól még jobban, de csak gyökérkezelik. Nem mondom, hogy nem unalmas egy kicsit itthon lenni, de úgy vagyok már vele, hogy "inkább az unalom öljön meg, mint a munka". Az előző évben is csak 5 táppénzt használtam el, így 10 bent maradt, pedig a vége felé nagyon kivettem volna már. (Persze az 5 táppénzem is "fogdolgokra" ment el.) Közben papír jött a könyvelősuliból, hogy a kezdést február 28-ra halasztják. Bár ezt már eljátszották egyszer, kíváncsi vagyok, komolyan gondolják-e ezt az egészet. Na meg hogy én is komolyan gondolom-e. Bár azt hiszem, egyelőre nincs más választásom. Levelet kaptam a dohányzás leszoktatóktól is, hogy február 21-én lesz az előadás, ami után "boldog nemdohányzó" leszek. Lol. Anikóval megint szakítottunk, mert azt mondtam neki, hogy "egy hónapja nem vagyok bele szerelmes", és ez, úgy látszik, nagyon érzékenyen érintette. Hát, igen, a legdurvább a szilveszteri húzása volt, ez eléggé mély nyomot hagyott bennem. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, mint embert, de folyton csak bajt okoz nekem, és szomorúságot, a költekezésével, és az állandó szakításaival, talán jobb is lenne, ha ez így maradna. És végül nem bírom kihagyni, hogy be ne számoljak az utóbbi idők legjobb Twine játékával, amivel játszottam, a sztori abból áll, hogy gyerek mennek Halloweenkor bújócskázni egy elhagyatott házba/kastélyba, és mi játsszuk Tommyt, a hunyót, majd később kiderül, hogy nem megtalálni kell a társainkát, hanem kiszabadítani a ház fogságából:

"Leslie Williams's Seek or Freak!", by @LezonCloud http://t.co/powsE0UdzE — philome.la (@philomela_twine) January 15, 2015

A múltkor bejött a kocsmába egy jó kis csaj, és afelől érdeklődött, hogy nincs-e egy pár szem nyugtatóm. Nem tudom, miért engem szúrt ki először, talán olyan pszichésbeteg-fejem van. Szerintem az addiktológiáról szökhetett ki, vagy mit tudom én. Sajnáltam, hogy nem tudok neki adni. A minap pedig láttam 3 cigány nőt batyuval, nem tudtam, hova mennek, az egyik nagyon jól nézett ki, később akkor is találkoztam vele, amikor egyedül volt, hát persze, hogy kukázott, mind a kétszer jól megfigyelt engem a kiscsaj, szemmel láthatóan nem nagyon zavarta, hogy mit csinál. Nem is beszélve a tetkós csajról, akivel a detoxikálóban találkoztam, nem elég, hogy detoxikálták, és eltűnt valami tízezer forintja, eltörtek a telefonjai, nemrég el akarták vágni a torkát (látszott a forradás az állán), a pasija verte, ráadásul szintén nyugtatófüggő volt. Úgy látszik, az emberi sorsok már csak akkor hökkentenek meg, ha egy dekoratív fiatal csaj képében hívják fel magukra a figyelmemet.

Anikó két szakítás között még megvarrta nekem ezt a rénszarvast, én meg vettem egy bonbont Krisztikének, a macatársának a nyanya tanyán, a fiának két kis kardot, meg az anyjának, aki valamiért utál engem, egy művirágot, meg egy csokit. Az a jó szíve fog engem anyagi romlásba vinni. Mivel közelegnek az ünnepek, még több ilyen várható. Már meg van rendelve az anyjának (aki utál) a tusfürdő, meg az apjának, gondolom, valami spray. Ma meg szeretne bulizni/biliárdozni abból a pár ezerből, ami véletlenül még nálam maradt.

Ma szakított velem körülbelül 200-adszor. (Olyan 30-ig számoltam, aztán feladtam.) Persze ha pénz kell, vagy unatkozik, de leginkább mindkettő, akkor egyből az eszébe jutok. Rendszeresen csinálja azt, hogy feltölteti velem a telefonját, aztán mikor feltöltöttem, küld egy szakító sms-t. Csakhogy a pénz igen hamar lefogy a telefonjáról, és eszébe jut, hogy megint fel kéne tölteni... Általában próbálok nem írni róla, magamban már megbeszéltem, hogy nem fog felizgatni a téma, tök mindegy, hogy velem jár, vagy nem jár velem... Azt is megígértem neki, hogy nem írok róla, ő viszont már egy csomószor megígérte, hogy nem fogja ezt csinálni, "megváltozik", stb... Az emberek általában nem változnak meg csak úgy, ő meg pláne nem, képtelen a változásra, a másik megértésére, éppen az aktuális gondolatai határozzák meg a cselekedeteit, csakhogy félóránként mást gondol. Úgy érzem, minden szakítással egy kicsit messzebb kerülök tőle, és van úgy, hogy naponta kétszer szakít. Vagy olyan is, hogy félóránként. Jó lenne már véget vetni ennek, vagy így, vagy úgy. Reggelente várni a busznál, aztán vagy jön, vagy nem, délután, meló után kibuszozni Örökösföldre, megvenni neki, ami éppen az eszébe jut, aztán Örökösről vissza, be a városba, majd haza Sóstóhegyre. Ő pedig egész nap nem csinál cserébe semmit, csak bejár ebédelni a nyanya tanyára (rég nem is elvárás, hogy csináljon bármit is, de hogy semmibe se nézi, amiket megteszek érte, az már nagy baj). Sajnálom, de lassan úgy érzem, hogy már nem bírom.

Edit 2 azt mondta, ráér pénteken, és én gyorsan meghívtam a Fehér Egérbe. Igaz, hogy én már nem nagyon iszok, de örömmel nézem végig 1-2 sör mellett, ahogy lerészegedik. Azt mondja, 3 deci vodkára van hitelesítve. Mostanában nem találkozok csak olyanokkal, akiknek diagnózisuk van, vagy esetleg simán lehetne. Edit 2-nek is van, de attól függetlenül ő az egyik legnormálisabb, akit ismerek. Ugyanaz a diagnózisa, mint nekem, és elmondása szerint nincs betegségtudata. Akárcsak nekem. Edit 2 jó nő lenne, ha nem lenne egy 10-essel idősebb tőlem. Ő a legjobb fej a szakkörben, csak néha egy kissé túlzásba viszi a jófejséget, mert túlságosan jó fej akar lenni. Mindenesetre örülök a pénteki randinak, mert jelentősen befordultam Anikótól, de még inkább attól, hogy ilyen hamar összeszedte pszicho petit. Anyám szerint egyébként Anikó nem annyira hülye, mint amilyennek teszi magát, és hát ez szerintem is inkább túlélési stratégia nála. Mindenesetre ott volt neki pszicho peti b-tervként, gondolom, elég régóta, mindegy, remélem, összeragadnak, és a sürgősségin kell majd szétválasztani őket, de úgy, hogy pszicho petinek beleszakad.

Rájöttem, hogy valaminek, vagy valakinek a hiány nem tudja automatikusan jobbá tenni az ember életét. Azt hittem, hogy most hű, de fel leszek dobva, de nagyon nem. Viszont egyre inkább érzem, hogy ezt visszacsinálni már nem lehet. Hülye lennék, ha megtenném. Most kellett lépni, mert most volt rá alkalom. Veszteséget és gyászt érzek, annak ellenére, hogy már-már kibírhatatlan volt az utóbbi időszak. Sajnálom azt is, hogy máshogy nem lehet, csak radikálisan elvágni a kapcsolat fonalát, valószínűleg nem maradunk legjobb barátok, sőt semmilyen barátok se. Akkor kezdődne megint a lenyúlás, telefonálgatás, meg feltöltögetés, és ez az, amit én már a legkevésbé sem akarok. Néhány dolgára nemet mondtam az utóbbi időben, erre jött, a nem szerelmes, a szakítgatás, meg nem akar szexet. Kábé ezek az eszközei, amivel manipulálni tud. Sajnálom, de magamat is, de belátom, hogy ez tovább így nem mehet. Szerettem az együgyűsége ellenére is, bár ezt is nehéz volt megemészteni, de ahogy a pénzzel bánik, az katasztrófa. Egyszer mondta neki egy vénember, hogy neki soha nem lesz pénze, ezen felháborodtam, és megragadt, úgy gondoltam, hogy azon leszek, hogy legyen. De rájöttem, hogy nem lehet rajta segíteni, mert magával ránt engem is, pénzügyileg is, meg amúgy is. Szóval a pénz, nézegetem a fizetésemből megmaradt 8000 Ft-ot, és nem vagyok boldog. De legalább nem kell majd nyomorognom hó végéig. Az is valami.

Ma igen érdekes sms-t kaptam a melóban: "Ha igazán szeretsz!munkaután lejösz!ha a szived azt sugja!várlak!" Nem tudom, meddig várhatott, mert a szívem azt súgta, hogy munka után menjek haza, és igyak meg 1-2 sört. Azóta csak egyszer csörgetett, a vonalasról, úgy látszik, az övén már nincs pénz, mert elbeszélte az anyjával. Nem baj, beszélgessenek csak továbbra is, ha van miből. Azt hiszem, nyálas sms-ekkel már nem fog meghatni, kívánom, hogy találjon magának egy olyan vőlegényt, akivel nem kell szexelni, és van rá havi 45 ezre, hogy fel bírja naponta tölteni a telefonját, pluszban meg megveszi neki azokat a méregdrága löttyöket, amiknek a felét kibassza a kukába. A szívem még azt is súgja, hogy sokkal jobban el tudom tölteni az időmet, minthogy munka előtt egy órával hamarabb induljak el, fél órát várhassak rá, hogy meg tudjam hívni egy kávéra, délután érte menni, és megint megkávéztatni + amit megkíván. Sokkal jobb a közérzetem így.

Újabb szakítás. Nagyon jól vette észre, hogy semmi türelmem már hozzá. Nem vérzik? Nem. Nincs feldagadva? Nincs. Nemcsak vele nem beszélgetek, hanem a szakkörben sem, senkivel. Nem vagyok beszédes típus, ha nincs mondanivalóm, akkor hallgatok. Anyám is reklamál emiatt. De mégis, azt hiszem, inkább azért hallgatok, mert nincs olyan környezet, ami inspiráljon. Anikóra visszatérve: nem elég, hogy szponzorálom, amennyire csak bírom, + kísérgetem mindenhova, az összes idő rámegy, még szórakoztatónak is kell lennem, én tartsam őt szóval, szóval legyek olyan, amilyen nem vagyok. Sajnálom, de nem. Mostanában úgyis minden nap szakítgat, hol az a kifogása, hogy gondnokság alá tesznek (viszont ésszel azt se bírja felfogni, hogy mi az), hol azzal jön, hogy már nem szerelmes belém, és most meg ez, nem idézném, hogy milyen sms-t írt, a lényeget nagyjából elmondtam. Egyszóval semmi türelmem senkihez, az 5 óra nem (olyan) sok, de ahhoz éppen elég, hogy ne akarjam előtte kísérgetni a nyanya tanyára, utána ne akarjam magam produkálni neki órákig, vagy éppen hallgatni, hogy őt senki sem szereti, és ezért öngyilkos lesz*. Meg hogy vérzik-e az ínye, meg hogy fel van-e dagadva az arca. Kösz, de inkább nem. Csak az a baj, hogy sajnos ebben sem tud következetes maradni, utána meg nyaggat. De ez így csak nyűglődés. * Meg se fordul a fejében, hogy azért nem szereti senki, mert mindig csak magára gondol, és hogy az öngyilkosság helyett esetleg változtatnia kéne a viselkedésén.