Skizofrénia underground

Ez kész. Ez most azért egy "béna verzió", mert korántsem biztos, hogy minden így lesz a végleges változatban is, pl. a harcok még nincsenek nagyon beállítva (de nem is nagyon lesz optimalizálgatva, nem azon van a hangsúly, szerintem). Aki szeretne a béna verzióval bénázni, ezentúl megteheti: halalapszichiatrian. Holnap még tesztelgetem egy kicsikét, aztán januárban megy kifele Androidra. (Ha sikerül elkapnom James Paige-t, az OHR íróját.) Amit még sajnálok, hogy kimaradt, egy dialógus az igazságügyi elmeorvosi szakértő és Kancsal között, esetleg azt még beleírom... Az autós részt is szerettem volna veszélyesebbre csinálni, de már lehet, hogy az is így marad. A játékban elkötünk egy mentőt, és azzal megyünk a 4-es főúton a hodászi koncentrációs táborból vissza a pszichiátriára, kinyírni az orvosokat. Mellesleg nem tudom, hogy a 4-es főúton kell-e menni, de ez a játék szempontjából lényegtelen. Szóval a nagy része készen van... Igyekeztem nem túl sok erőszakot ábrázolni, szexet meg egyáltalán nem, remélem beférek a Google Play kritériumaiba. Van néhány kétséges jogállású zene, meg kép, remélem, ezekből se lesz probléma. Miért is lenne? Ki fogja leellenőrizni? Senki. Közben olvasom a Google Play-en, hogy esetleg beperelhetnek ilyesmik miatt, mint "rágalmazás, harmadik fél nyilvánossággal kapcsolatos személyiségi jogának vagy adatvédelemhez való jogának megsértése", de mivel éppen gondnokság alá akarnak tenni a beszámíthatatlanságom miatt, ez már megint érdekes helyzetet eredményezhet. De ha mondjuk megváltoztatom a neveket Kancsal Alexanderra, Baszó Erzsébetre, meg Homokos Attilára (Kancsev, Szabó és Homoki helyett), az már gondolom, mindjárt más. Lehet, ezt fogom tenni.

Előre félek jövőre az 5 óra munkától. Mint kiderült, nem is kapunk annyival többet, mint számítottam. De valamennyivel több lesz a fizetés, ennek is örülni kell. Szóval vegyes. Lett volna mit írni a karácsonyi ünnepségről is, meg Anikó viselt dolgairól, de az utóbbi időben megpróbálom egyedül feldolgozni az engem érő hatásokat. A játékom jól halad, szeptember helyett már januárra kész lesz, úgy számolom. Egyelőre halvány fogalmam sincs, hogy lehetne Androidra portolni, a leírásokból nem tudok eligazodni. Viszont annyit tudok, hogy lehet. Egyelőre csak PC-n lesz elérhető. A belefektetett energia eléggé nagy/sok, ez sajnos nem látszik meg rajta. Mindegy, szeret(t)em csinálni, ha befejezem, talán lesz egy kis hiányérzetem, de nem valószínű, hogy a közeljövőben újabbat kezdek. De ha igen, akkor hanyagolni fogom a pszichiátria témát. Idegesítő, hogy még mindig itt tartok. Január 13-án lesz a második tárgyalásom, szerintem majd felhívom rá a figyelmet, hogy az "igazságügyi elmeorvosi szakértő" a volt kezelőorvosom egyik legjobb haverja, és újat kérek, ha lehet. Új fejlemény: utánanéztem egy pár dolognak, és, ha jól értelmeztem, az OHR fejlesztője tudná nekem Androidra portolni a játékomat, a Google Playen, ha regisztrálok fejlesztőként, az 25$, szóval a mai árfolyamok mellett 5500 Ft. Szóval a játék elvileg megjelenhet a Google Playen január 10-e után, esetleg, ha csúszás van, február 10. (Amint megkapom a fizetésem. :-) ) Ez dúrva lesz. :-) Bosszúm végre beteljesül. :-)

Közel az év vége, és ideje lenne megvonni a mérleget, hogy idén is mennyi tahó emberrel hozott össze a sors kedves városomban. Nagy esélyes a pszichiátria összes kedves dolgozója, annyi válogatott bunkót, mint amennyi ott van, nagy feladat lehetett összehozni egy intézménybe a címeres főtahónak, Kancsev Alexandernek. A csoportos tahósági díjat tehát ők nyerik. Aztán a detoxban is találkoztam még idiótákkal, de ott az egész intézmény, úgy, ahogy van, hülyeség, persze, hogy csak hülyék mennek oda. Így év vége felé felzárkózott még a tahósági versenybe a helyi mentőszolgálat ügyeletes diszpécsere, akit ma felhívtam, amikor Anikó rosszul volt, és elájult, erre ő percekig azt szerette volna kideríteni, hogy fogyasztottam-e alkoholt, meg mindenféle módon kekeckedett, annyira idegesítő volt, hogy végül rábasztam a telefont mérgemben, holott én hívtam őket. Nem tudom, hogy engedheti meg magának egy olyan ember, akinek elvileg minden hívását rögzítik, hogy percekig szemétkedjen egy beteggel, ahelyett, hogy küldené azt a kibaszott mentőt. Ha ilyen hangnemet engedhetnek meg maguknak ebben a helyzetben, és senki nem vonja őket érte felelősségre, akkor ez az egész kórházat minősíti. Jé, milyen érdekes, hogy az idei tahósági verseny összes résztvevője a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház dolgozói közül került ki! Ebben a városban természetes, hogy az összes érzéketlen büdös bunkó tahónak egyenes útja vezet a helyi kórházba. Szóval ha valaki igazán undorító állatokkal akar találkozni, nem kell kimennie Sóstóra az Állatparkba, és megfizetnie a belépőt, hanem megteheti ingyenesen a helyi kórház szinte bármelyik részlegén. Nem azért tart ott az egészségügy ott, ahol, mert nincs pénz, hanem mert a benne dolgozók 80-90%-a nem erre a pályára való. Vagy csak itt hordta így össze a szemetet a szél?

A kedvenc kollégám, akit mostanában ritkán látok, ma felvetette, hogy nem égő-e, hogy "azokat a szép ruhákat" pszichotikusok egyesülete néven árulják a karácsonyi vásárban, miért nem inkább "Languszta és Habako Társulat" néven forgalmazzák őket. Még hozzászólt valmit valami latin, és halandzsa nyelv keverékén, amit nem értettem. Ja, és mindezt úgy, hogy egy csík anyag a szőnyegszövésből volt a fejére tekerve. Valószínű egyébként, hogy a "Languszta és Habako Társulat" név alatt sem fogynának jobban a cuccok, mert ebből a névből is kitalálnák, hogy honnan fúj a szél... Páran elkezdték a szakkörben sajnálni ezért... na nem őt, hanem az anyját, hogy mennyi gond lehet vele... Közben megpuszilta az egyik kolléganőnk fejét, és azt hiszem, házassági ajánlatot tett neki, bár ebben nem vagyok biztos. Most arra gondolok, hogy ezt a munkát a legkönnyebb úgy kibírni, ha valaki tényleg meg van hibbanva, mert nekem egyre nehezebb... igaz, hogy maga a munka nem nehéz, inkább gyerekjátéknak mondanám, de csak ott kell ülni 4 órát naponta...

Először adok hálát a sorsnak, hogy Anikónak gyereke van, így nem engem pumpol hétvégén is. Bár ezután a kis kétnapos pihenő után ugyanúgy kezdődik minden elölről. Ebben a decemberi hónapban nagyon bevadult a pénzköltéssel, rájöttem, hogy akármennyit keresnék is, neki nem lenne elég, mert mindet el tudná költeni. Kevéssé vigasztal, hogy még számolni sem tud, ilyen kérdései vannak, hogy "ötezerből ezerötszáz, az mennyi?". Még az se jó ötlet, hogy odaadják neki a fodrászra a pénzt, mert akkor meg abból költ, arra számítva, hogy úgyis megadom neki. Idén volt már néhány meredekebb húzása, például amikor pénzt adtam neki, hogy menjen el a cukrászdába süteményt enni, 10 percig nem voltam vele, és egyből tortát rendelt az anyjának. Ezek után most már meg se lepődök, hogy a szülei karácsonyi ajándékát is én fizetem (persze nekik is olyan ajándékot kell kérni, amit a saját pénzéből úgyse tud megvenni), meg azt a hülye "eljegyzési" aranyozott ezüstgyűrűt, meg a Retro Fesztivált, ahol nem bírt ki egy óra hosszát sem, pedig ő akart elmenni. Mostanában azzal vigasztalódok, hogy írom tovább a játékomat, íme egy jelenet:

Reggel munka előtt végigjátszottam az Anica című játékot, amitől ihletet kaptam a saját játékom továbbfolytatásához is. Éppen ezért kurva kevés kedvvel mentem be dolgozni, mindenki idegesített, és azt kívántam, hogy bárcsak ne látnék egyet sem a kedves sorstársaim közül. De ahelyett, hogy munka után haza tudtam volna jönni, Anikó felhívott, hogy befizette a pénzt (fejenként 400 Ft-ot) a nyanya tanyán lévő karácsonyi ünnepségre. Mint kiderült, a nyanya tanyát igazából "3-as számú nyugdíjas klub"-nak hívják, és az őáltaluk előadott műsort kellett végignézni, Anikó is énekelgetett egy kicsit, az ilyen műsoroknak annyi kis haszna van, hogy addig is nyugton van, és nem a pénzköltésen jár az esze. Kicsit idegesítő, hogy minden évben vagy szefósok, vagy nyugdíjasok, vagy valakinek az ünnepségén részt kell vennünk, csak mert egyszer ott dolgoztam náluk, és Anikóra most ők vigyáznak napközben. Különben is biztatják Anikót ezek a szociális picsák, hogy kísértesse magát haza velem, ha 5-tel nagyobb a pulzusa, meg maradjon mindenféle hülye rendezvényen, és még fizessen is. Vagyis leginkább én. Igyekszenek azt a látszatot kelteni, hogy valami érdemi munkát is végeznek, és mindenáron "központ"-nak nevezik magukat, régebben "mentálhigiénés központ", most "gondozási központ", és az egész tevékenységük abban merül ki, hogy napközben Anikóra vigyáznak (érdekes, hogy az egész városban ő az egyetlen, aki igényli ezt a fajta felügyeletet), amúgy meg kimászkálnak emberekhez "környizni", ahogy ők mondják, és úgy tesznek, mintha valamiben segítenének nekik, de leginkább csak magukon segítenek, hogy kapjanak valahonnan fizetést. Mindössze néhány szoc. munkásból álló szervezet, akik érdemi munkát nem végeznek, csak ilyen-olyan pályázatokból felszedik a pénzt. Ez az a híres "gondozási központ", újabban a "3-as számú nyugdíjas klub"-bal összenőve, de legalább Anikónak van hol lennie, amíg dolgozok.

Mára szabadságot vettem ki, de be kellett vinni egy pár papírt a szakkörbe, szóval a délelőttöm ezzel telt el, a délutánom meg azzal, hogy fél egytől három utánig várjak a pszichiáterre, mert 12 mentővel érkezett beteg jött egymás után. Amúgy a nő nem is sejti, hogy ki vagyok, ami nem csoda, mert nagyon sok betege van, a szemben lévő depressziós képű pszichiáter meg egész nap unatkozik. Mondtam neki, hogy a pszichotikus egyesületben dolgozok, mire azt mondta, hogy biztos jó tanácsokat szoktam adni, persze fogalma sincs, mi az az egyesület, megmondtam neki, hogy kézművesként dolgozok ott, azt mondta, hogy az is jó. Persze, hogy jó. Anikóval már nem is tudtam találkozni, de telefonon azzal nyúzott, hogy mondjam meg a szüleimnek, hogy megvettem neki azt az aranyozott ezüstgyűrűt, és ezzel szerinte még jobban eljegyeztem. Úgy látszik, ez az eljegyzés nálunk fokozatosan történik. Még örülhetek is, hogy megúsztam aranyozott ezüstgyűrűvel, eddig mindig az aranygyűrűvel jött. Persze mindenkinek úgy mesélte, hogy azért csábítottam el a Korzóba, hogy gyűrűt vehessek neki, pedig egész máshogy történt, és eredetileg eszem ágában sem volt gyűrűt venni, ő rángatott be a boltba.

Mostanában nem nagyon ittam alkoholt. Tegnap viszont véletlenül 4 óra helyett 6-ra mentem haza, mert megittam 2 sört az egyik haverommal. Itthon egyből nekiálltak cirkuszolni, illetve nekiálltak volna, ha nem zárkózok be a szobámba. Most mosolyszünet van, és megint én vagyok az alkoholista. Egyébként a haverommal olyan semmiségekről dumáltunk, mint hogy a kerti munka szopás, az esküvő hülyeség, meg hogy akik mértékkel isznak, azok tovább élnek. Ma reggel találtam is egy indexes cikket erről: http://index.hu/tudomany/brittudosok/2013/12/10/aki_soha_nem_iszik_hamarabb_meghal/ Mellesleg engem egyáltalán nem érdekel már az alkohol téma. Régebben el akartam költözni, hogy tudjak piálni, de rájöttem, hogy tök felesleges, nem akarok már inni, hónapok óta nem is nagyon csináltam, az, hogy most 2 sörért lealkoholistáznak, nem engem minősít, hanem a szüleimet. Annyi maradt meg az alkoholizálós időszakomból, hogy elegem van az antialkoholistákból, kibaszott józan bolond mindegyik. Nem azzal van bajom, ha valaki nem iszik, hanem azzal, hogy ha valakiről megtudja, hogy megivott 2 sört, egyből kifordul magából.

1-2 éve még a Javával szórakoztam, meg a 2JME-vel, mert akkor az volt a menő, most viszont már szerintem az androidos eszközöké (mobil, tablet) a jövő. Utánanéztem, hogy lehet a játékomat Androidra kiadni, és azt találtam, hogy egy kicsit macerás az átalakítás, egy csomó program kell hozzá, és nem is értem teljesen a leírást. Viszont már vannak fent ilyen játékok a Google Playen, pl. egy ingyenes, a Horse Game: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.superwalrusland.horsegame. Egy lovat kell benne megtalálni a különféle pályákon, ez egy ügyességi-szerű játék, szerintem egy kicsit nyomasztó a színvilága, de megéri egyszer végigjátszani. A Google Playen 25 centért lehet regisztrálni fejlesztőként, ha egyszer kész lesz a játékom, és átalakítottam, semmi sem állhat az elterjedése útjába. Valószínűleg ingyenessé teszem, mivel az a cél, hogy minél többen lássák, vagy töltsék le. Meggondolandó, hogy ne gyorsítsam-e meg kicsit a fejlesztését, így már januárra készen lennék vele. A fejlesztése új lendületet kapott, hogy van ez a lehetőség, a pszichiátrián a helyszíneket nagyjából már benépesítettem, most az a cél, hogy egy kicsit pszichiátria-ellenesebb felhangot kapjon az egész, a szövegek napról napra változnak, úgyhogy most nem rakok be képet. Talán ez lesz az első és az utolsó ilyen projektem, talán nem, ez attól is függ, milyen lesz a fogadtatás. Mindenesetre azzal, hogy Androidon is hozzáférhető lesz, egy csapásra meg lenne oldva reményeim szerint a terjesztés gondja, haladni kell a korral. :-)

Tegnap késő estig játszottam a C. Kane-nel, és sikerült végigjátszanom. Nem kell hozzá egy hétvége, csak egy szabad este/délután. A történet szerint a főhős egy "média mogul", akármit jelentsen is ez, és ő az egyetlen, aki meg tudja menteni Amerikát Gettys, a sötét varázsló uralmától. 4 főellenfél van, beleértve Gettyst, és nincsenek véletlenszerű harcok, a tapasztalatszerzést az északi részen elhelyezkedő cápák biztosítják. Kezdetben kapunk tengerészgyalogosokat a küldetésekhez, de ők hamar elhullanak a harcokban, csatlakozik helyettük Leland, Emily és Susan, így kialakul a végső csapat. Viszont érdemes C. Kane-t jobban fejleszteni, mint a többieket, mert az utolsó csatát egyedül kell megvívnia, illetve itt is akad majd segítőnk, de nem a csapat tagjai közül... Amerika egyébként mindössze egy ember lakta településből áll, ne feledjük, ez már a  jövő, a sötét varázsló ügyködése eredményeképpen ennyi maradt a földrészből, de ennyi is bőven elég egy játékhoz. A játék közben eléggé érdekes hiphop zene szól, de egy idő után sikerül ezt is megemészteni. Ja, és az egész játék fekete-fehér, nem tudom, milyen megfontolásból... Értékelés: 4,5 média mogul az 5-ből C. Kane letöltése

Reggel Editke azzal fogadott, hogy hozott gyógyszert, meg teát, ha szükségem lenne rá... Én nagyon megköszöntem neki, de mondtam neki, hogy remélem, ma már nem lesz ezekre szükség. Az évvége-hangulatot onnan lehet a legjobban lemérni, hogy egy kissé lazul a fegyelem, néhányan már nem is járnak be. Az egyik kollégám úgy gondolta, hogy a karácsonyig még hátralévő időt már végigszimulálja, és elment táppénzre, a másik viszont nemes egyszerűséggel felvette a nyugdíját, és elment otthonról piálni, a felesége sem tud már semmit róla napok óta. Az a legszebb az egészben, hogy már előre bejelentette, hogy ezt fogja csinálni. Nem tudom, mit lehet ilyen decemberi hidegben napokig részegeskedni, főleg, hogy már nem is fiatal, a kinézete alapján kb. már nyugdíj előtt áll. Kisebb pánik tört ki, amikor kiderült, hogy 10 Ft-tal adós maradok a boltban, Edit 2 mozgósított egy másik csajt, aki csak bejárós, hogy fizesse ki a 10 Ft-ot, ő majd megadja neki a tartozást, úgyis tartozik nekem cigivel, blablabla, órákig tartó herce-hurca keletkezett belőle. A nap többi része eseménytelenül telt, a Fehér Egérben sem volt nagy fogyasztás, még egy Fecske szivarkát is tudtam venni 420 Ft-ért, sőt maradt 30 Ft-om, amiből tudok venni holnap egy 3 az 1-bent, és még adós sem maradok a boltban.

Reggel megint olyan fejfájásra ébredtem, hogy el kellett gondolkodnom, hogy mit ittam össze tegnap már megint... Persze rá kellett döbbennem, hogy semmi különöset. Editke vette észre a szenvedéseimet, és nekem adta az utolsó algopirinjét, meg csinált nekem gyömbéres teát. Ez mondjuk elég tág értelmezése a szociális munkásságnak, de hát ezért (is) szeretjük (meg azért is, mert olyan jó pózokban tud behajolni :-)). Ha nem ad nekem gyógyszert, konkrétan megvesztem volna a fájdalomtól. Ezzel szinte életet mentett. Gondolkodtam, hogy hálából neki adom az ezresemet, megérdemelte volna. Anikóval ma megint volt egy kisebb szakításunk, körülbelül egy óráig tartott. Persze, csak a szokásos műsor, szót sem érdemel. Közben figyeltem a Fehér Egérben az embereket: mindegyik megrögzött piás, de nyoma sincs a máshol jelen lévő agressziónak, jóindulatúan imbecillisre, joviálisra ivott emberek. Mindegyik arcon ostoba jóindulat tükröződik. Talán a reggeltől estig fogyasztott 140 Ft-os Riesenbrau jótékony hatása. Tény, hogy a pultosnő nem bírta ezt a szellemi nívót, 1-2 hét után feladta, holnaptól már más fog jönni helyette. Még nem tudja, hova fog menni, csak innen el. Hát, igen, nem mindenki bírja, hogy mindenkinek mindent 3x kell elmagyarázni...

Lehet, hogy új címet kap a számítógépes játék projektem, jelöltek: Halál a pszichiátrián, Revenge on Psychiatry, Nyíregyházi pszichiátria, stb, és egyben új lendületet is kap majd a fejlesztése, mivel időközben találtam egy leírást arról, hogy lehetne Androidra "portolni", és mivel PC-n nem tudtam volna elterjeszteni, ha feltöltöm majd egy ilyen "app store"-ba, fogják lefele tölteni, mint a huzat, okostelefonokra, és táblagépekre. Amit nem érek el blogokkal, elérem majd így, majd meglátják, amikor egy kis skizó beadja nekik a barna hangot. Rajtuk fog röhögni a fél ország. Ehhez nagyon jó szövegeket kell még írnom, folyamatosan ebbe fogom fektetni az összes energiámat. Szerintem eddig jók lettek a szövegek, de folyamatosan fogom még csiszolni és finomítgatni őket.

Ma a szakkörben mindenki örült, mint majom a farának, ugyanis megint megnyertük a munkarehabilitációs pályázatot, ezúttal három évre. Mindenki vigyorgott, én pedig fapofával bejelentettem nekik, hogy nagyon örvendek, majd leléptem a betegségemre való hivatkozással. A diákhitel-ügyet is félig-meddig sikerült elintézni, az ügyintéző nem volt a helyzet magaslatán, a többit intézzük levélben. Ha sikerülne le0zni a tartozást, az nagyszerű lenne. Plusz nyugdíjemelés, plusz minimálbér-emelés, plusz még egy óra munkaidő. Várhatóan havi 100-on felül fogok jövőre kapni NETTÓban. Amióta beteg vagyok, mindig ezt akartam elérni, és most egy kicsit meg vagyok elégedve magammal. Még az egyetemen is ennyi volt az álmom mindössze, hogy fizikai munkával keressek össze valahol havi 100-on felül, és nem is kell 8 órát melóznom érte, hanem elég lesz csak 5-öt. Igaz, hogy akkor ez volt az álmom, de most már nem ez. Hogy mindez megvan, most már game over? Érdekes módon mindig az kell, ami nincs, most már szeretnék tanulni megint. Lehet, hogy azért gondoltam ezt régebben, mert már nagyon elegem volt a tanulásból, de most látom csak, hogy egy normális embernek mindig van igénye fejleszteni magát, legalábbis úgy tenni, mintha azt csinálná. Kézenfekvő lenne a magyar, de a megvalósítás egy kicsit necces, azért, ha lehet, azt csinálnám. Semmi kedvem arra baszni el a pénzt, hogy úgymond önálló életet kezdjek, és egyedül üljek egy büdös lyukban, aztán szép lassan beforduljak tőle, amire a múltban már volt példa, ami nem azt jelenti, hogy most is az lenne, mégsincs kedvem kipróbálni. Jövőre akár meg is tehetném, hogy menjek, mégse megyek, inkább nézek valami sulit, most ezt gondoltam ki... Bár aztán idővel azt a különmenést is meg lehetne próbálni...

Apám utánanézett, és mivel nem vagyok rehabilitálható, kiderült, hogy lehet, hogy elengedik az összes diákhitel-tartozásomat (kb. 1,3 millió Ft). Mondjuk eddig sem igazán foglalkoztam vele, de 6000 Ft-ot kellett fizetni havonta, és a tartozás csak nőtt. Végül is ez a legkevesebb kártérítés, amit a kontár pszichiátriai beavatkozások miatt megérdemlek, amit a bolgár seggfej és barátai végeztek rajtam, és végeznek mind a mai napig (mivelhogy a gondnokság alá helyezésem még mindig folyamatban van, köszönhetően a bolgár seggfej másik hájas fasiszta puszipajtásának, az igazságügyi orvosszakértőnek). Anikó ma egész jól viselte magát, ha erőt vesz magán, azért tud viselkedni is. Voltak itthon is kisebb balhék, az egyik pénzügyi természetű, a családom úgynevezett takarékosságáról csak egy vicc jut eszembe, amikor haldoklik a zsidó, és magához kéreti a fiát, és azt mondja neki: "Fiam, én most meghalok, ezért eladom neked az órámat." Ennyi a vicc, egyszer egy csaj éjjel egy órakor felébresztett telefonon, hogy ezt elmesélje, úgy látszik volt értelme.

Mivel az utóbbi időben nem voltak világmegváltó ötleteim a játékom terén, ezennel hivatalosan is elismerem, hogy eléggé B-kategóriás játék lesz, viszont legalább végigjátszható. Eddig raktam bele néhány párbeszédet a pszichiátriáról, ezek jórészt megtörtént párbeszédek, és valódi élményekből táplálkoznak. Pl.: SPOILER: A történet eddig annyi, hogy elkerülünk Ravenloft Elátkozott Erdejéből a Sóstói erdőbe, onnan bevisznek a pszichiátriára, ott beszélgetünk néhány emberrel, majd újra beinjekcióznak, amitől a főhős hallucinálni kezd, majd elektrosokkolják, és végül elviszik Hodászra. A hodászi részt még gondolkodom, hogy oldjam meg, nem, mintha nem lettem volna még ott, szégyen, hogy ilyen helyek egyáltalán még léteznek, kint a pusztában. Ha volna igazság, akkor a Magyarországra beszabadult hájas fasiszta bolgárokat toloncolnák oda ki a pusztába, nem pedig rendes magyar embereket. Ott a hős majd talál egy fegyvert, amivel lemészárolja Kancsev Alexandert, Szabó Erzsébetet, esetleg még beleveszem Homoki Attilát az ápolók képviseletében. "Ennyike." Mivel elég sok munkám van benne, és ehhez képest nem valami nagy szám, szerintem ez lesz az első és utolsó játékom, különben most érzem igazán, hogy a játékírásból is kezdek vészesen kiöregedni. Meg "nem is éri meg csinálni". De lehet, hogyha megérné, akkor sem csinálnám. Ez csak annak a felháborító dolognak állít emléket, ami velem történt a pszichiátrián.

Megnéztem a Google Analytics-et, és a blog látogatóit 80%-ban a visszatérő látogatók adják, és csak 20% az új látogató. Nem tudom, mennyi lenne az ideális arány, de nekem egy kicsit gyanús, hogy nem ez. Gyanítom, hogy a blog.hu-ra kellett volna mennem, a WordPresst már kiismertem, és már meg is untam, elmondhatom, hogy egy saját domain egyáltalán nem vonz több látogatót, sőt. Egy kicsit csökkent az utóbbi időben a látogatottság is, de nem vészesen, de észrevehetően. (A kommentek számán mondjuk ez nem látszik.) A blog.hu-n 1-2 kommenttel lett volna kevesebb szerintem, a látogatottság viszont biztos nagyobb lenne, na de minek találgatni, egyelőre ez van, ezt kell szeretni. Ha most kéne újból egy új helyen blogot indítani, valószínűleg már nem tenném meg, néhány hónap elteltével a blogírási hajlandóság is csökkent. Más téma. Úgy gondoltam, most már végleg, hogy Anikót megpróbálom leépíteni, ő hisztizett be, nem tudom, komolyan gondolta-e, erre viszont én kikapcsoltam a telefonom, és nem is fogom visszakapcsolni, mert minek. Kissé nem éreztem jól magam attól, hogy állandóan ő volt itt is a téma, de nem tudtam, hova írhatnám le/kinek mondhatnám el ezeket a dolgokat. Nem akarom többet 3 naponta feltölteni a telefonját, hogy az anyját hívogassa állandóan. Nem akarom miatta csóróságban tölteni a napjaimat, és abból is elegem van, hogy ha elfogy a pénzem, szakít velem, és érdekes módon fizetés környékén mindig előkerül. Élénken él bennem egy kép, amikor elmentem hozzá Örökösföldre, és azt mondta, ha csak 800 Ft-om van, el se jön velem a presszóba, inkább visszamegy a lakásba. A napi tarifája már úgy 2000 Ft körül van, ennyiért kísérgethetem mindenhova hulla fáradtan. Hát nem. Amúgy nekem is aránylag sok megy el cigire, meg kávéra, nem vagyok az apukája, hogy csak bemegy a boltba, és már elő se veszi a pénzét a pénztárnál, hanem várja, hogy minden csak úgy magától kifizetődik (általam). Egyébként ahhoz a vonulathoz tartozik, aki elvárja, hogy mindent én fizessek, hát én meg pont nem így gondolom. Aztán ilyenkor kibékülésként vesz nekem egy sört, és elvárja, hogy minden menjen tovább. Mindig ugyanez történik, remélem, hogy most már erős tudok maradni, és ezúttal nem fog. Kívánom neki, hogy találjon egy hasonlóan kevés eszű, dúsgazdag vőlegényt, és legyenek boldogok.

Mostanában újra elkezdtem olvasni. Igaz, hogy jórészt olyan könyveket, mint Csáth Géza (vagy Brenner József?): Egy elmebeteg nő naplója, meg Michel Foucault: A bolondság története. Ebbe a sorba illeszkedik Black Barry vélhetően jövőre megjelenő könyve, amit nekem volt szerencsém még a kiadás előtt elolvasni. A könyv naplóbejegyzésekből áll, ami azért tarthat számot érdeklődésre, mert egy terhes nő skizofrén téveszméit írja le. (Mellesleg nem sok ilyen mű létezik, terhesség ide, vagy oda, ezért is hogy úgy mondjam, "hiánypótló" (lesz majd, ha megjelenik)). A könyv két részből tevődik össze, az elsőben a szülésig terjedő bejegyzéseket olvashatjuk, a másodikban főleg a fiához írt leveleket, és itt már "feltisztul a köd". Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mintha két különböző író művét olvasnánk, ami sajnos jellemző erre a betegségre. Van kedvenc részem a szülés előtti időszakból is, meg az azutániból is, ezek általában a szexualitásról szólnak, mivel az is van benne, persze nem túlzásba víve. Szerintem nagyon szerencsés, hogy naplóformában íródott a könyv, mert egy blogban az ember állandóan pózol, próbálja szólítgatni a (lehetséges) olvasókat, így viszont könnyebb könyv alakba rendezni egy naplót, egyébként a könyvből arra is választ kapunk, hogy miért nem blogot ír. A könyv nagyon olvasmányos, én egy délután elolvastam, mert az író(nő) nagyon gördülékenyen ír még pszichózisban is. Nagyon jól tette, hogy megőrizte ezeket a naplóbejegyzéseket, és későbbi naplójával kiegészítve könyvvé formálta. Szerintem nagyszerűen el van találva a két rész aránya, így a végére összeáll előttünk egy fiatal nő élete a naplójából. Az is furcsa lehet, hogy miért tartom fontosnak egy még meg sem jelent könyvről írni, amíg az egyéb olvasmányaimról nem számolok be, egyszerű: erről volt mondanivalóm. Próbáltam egyébként úgy írni, hogy ne nagyon lőjem le a részleteket, de remélem, néhány embernek azért felkeltettem az érdeklődését. Végül sajnálatomat fejezem ki, hogy a szerző a napokban levette a blogját, de azt ígérte, hogy majd kitalál valamit...

Tegnap szinte könyörögtem, hogy engedjenek haza, olyan rosszul voltam. Edit 2 megmérte vagy háromszor a vérnyomásomat, és azt mondta, nem enged haza, mert akkor elmegyek inni. Nem tudom, miért van így berögződve az ivás mindenkinél velem kapcsolatban. Hiába mondtam, hogy nem a vérnyomásommal van a probléma, hanem azzal, hogy a taknyom-nyálam egybefolyik, és valószínűleg lázas is voltam, de mivel tudtam, hogy nincs egy rohadt lázmérő az egész kócerájban, ezért csendben maradtam, és tűrtem tovább. Anikót sem érdekelte különösebben, hogy milyen beteg vagyok, ugyanúgy fárasztott a hülyeségeivel, hogy nem vérzik-e az ínye, kaját kellett neki melegíteni, meg azt mondta töltsek le neki ezt, meg azt, de én úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, és lefeküdtem az ágyra. Udvariasan, de hazaküldtem. Ő persze erre megsértődött, azt mondta, hogy így nincs értelme (szerintem sincs), majd később küldött egy sms-t, hogy ne is hívjam fel. Erre én kikapcsoltam a telefonom, különben sincs semmi szükségem rá, mert csak vele szoktam beszélgetni rajta. Úgyhogy most mosolyszünet van, ami meggondolandó, hogy ne tartson-e örökké.

Kedvenc kollégám egyik nap előadást tartott a "juggá"-ról, ami állatbőrből készül, és amibe szerinte az emberek régen laktak. Hiába mondták neki, hogy az "jurta", ő csak tovább mondta, "jugga!", "jugga!". Megnéztem az interneten is, a Google nem adott ki értelmes magyar nyelvű találatot. A rádióban ma szó volt arról is, hogy a diákhitel fizetését szüneteltetni lehet annak, aki rokkantnyugdíjas, és ma végre eljutott a tudatomig, hogy hiszen akkor nekem is több pénzem lesz. Persze valaki már megint belepofázott a rádióba, hogy "felveszik a diákhitelt, és nem fizetik ki, mert elmennek külföldre", vagy valami hasonló magasröptű okosságot, de a lényeget hallottam, és az az, hogy így több marad majd nekem, valahogy érvényesíteni is fogom ezt a dolgot, mivel a nyugdíjamat ég mindig nem én veszem fel. Meg is írom a kérvényt minél hamarabb. Még mindig nem lehet tudni biztosra, hogy jövőre dolgozunk-e, de én már nagyon számítok az öt órás munkára és a plusz pénzre. Most már biztosnak tűnik, hogy Anikóra is jut, meg a sulira is fogok tudni gyűjteni valamennyit. Csak úgy poénból kiszámoltam, ha 2 hónapig nem járnánk véletlenül, már önmagában meglenne a tandíj, de gondolom, ilyet nem lehet csinálni. :-)

Ma valaki a melóban felemlegette a postaláda-törésemet. Nem tudom, én sem teszek megjegyzést arra, hogy ő meg nyomorék, ráadásul szellemileg is erősen visszamaradott. Ennyit a mai munkáról. Mindenkit utálok, kivéve Editet. Őt csak szimplám nem szeretem. :-) Kinyitott a Fehér Egér, délután a szokásos műsor: - Nem vérzik az ínyem? - Nem. - És itt hátul? - Nem. - Egy kicsit sem? - Nem. - Nem hazudsz? - Nem. És ez így tovább, szóról szóra megismételve vagy hússzor. Ezt csak akkor hagyta abba, amikor bejöttek ilyen csávók billiárdozni, persze az egyiknek odaszólt, hogy milyen jól néz ki, vagy helyes, már nem emlékszem. Ennek csak az egyik összetevője, hogy nekem szarul esik, a másik, hogy borzasztó égő. Persze nem fejezte be, hanem tovább áradozott róla Tibinek, akit odahívott az asztalhoz, Tibi meg azt mondta, hogy a helyemben már rég lekent volna neki egyet. Ez egyébként időnként rájön, hogy teljesen véletlenszerű pasasokat elkezd bámulni, meg mondani, hogy milyen jól néznek ki, meg odaszólongat nekik. Amikor meg erre válaszul én mondtam, hogy valamelyik csaj jól néz ki, kiabálni kezdett, és azt mondta, hogy összetöri a szemüvegem.

- Meggyógyultál? - Hááát... - Igen! - Hatalmas nyerítés. Néha akkor röhög, amikor nem kéne, de ez még belefér, szerintem. Közben rájöttem, mi a legvonzóbb benne: úgy használja a magyar nyelvet, mint kevés nő, akit ismerek. Legalábbis abból a néhány beszélgetésből ezt szűrtem le, amit vele folytattam. Igaz, a múltkor használta a "kell" jövőidejét: "kellesz", ez a szó szerintem csak Szabolcsban létezik, de még ez is ok. Mióta ismerem, nincs fickója, viszont "megnézi a buszsofőröket", és elmondása szerint ő is "élt már párkapcsolatban", szóval valószínűleg jól kilyuggatták.  Most már csak mint jelenség érdekel, a múltkor egy kicsit elpirult, amikor dumáltunk, de nem akarok belemagyarázni semmit. Ő egy olyan N, akivel jól érzi magát az ember, de foglalkozásánál fogva ő is egy ilyen mindenki macája típus. Az is igaz, hogy ő másképpen fogja fel ezt a szoc munkásságot, mint az eddigiek, akiket ismertem/ismerek, a régebbi szoc munkásaim inkább az ember idegeire mennek, és nem hagynak élni. A múltkor napokig ragasztott egy fenyőfát reklámújságokból, és meg kellett érte dicsérni, szerintem ez a dolog nem áll túl jól neki, mindenesetre ő is szokta néha ezeket a melókat végezni. Lehet, hogy kicsit többet gondolok rá, mint illene, viszont ő az egyetlen egészséges nő, akivel már évek óta szót váltottam (az egészséges szót úgy használom, hogy ráadásul nem is idióta), és különben is arra gondolok, akire akarok. Amúgy nem törvényszerű, hogy az embernek legyen szoc munkása, nekem már évek óta van, több is, mint elég, de az eddigiekről szót sem ejtettem, éppen azért, mert a pszichiátria meghosszabbítását láttam csak bennük, próbáltam leginkább nem érintkezni velük, ha tehettem. Editkével sem keresem már különösebben a kontaktot. Ismerek olyan betegeket is, akik szoc munkás nélkül is életben maradnak, én is csak a munkáim miatt állok kapcsolatban velük.

Új pultos van a Pálmában. A múltkor egy olyan szoknyát vett fel, hogy kilátszott nem csak a segge, de még a p*nája is majdnem. Ez még nem is volt elég, miközben engem szolgált ki, a pult mögött teljesen felhajtotta a szoknyáját, és alatta matatott valamit. Ma másodszor voltam nála (hátha látok valamit), de nem láttam, hanem már egyből adta is a Kőbányait, ahogy meglátott, mondván, hogy én mindig azt szoktam inni. Úgy látszik, engem is csak az ilyen mindenki macája tud megjegyezni, és kedvesnek lenni velem. De mégis jobb, mint az előző pultos, Gabica, aki nem volt hajlandó kiszolgálni, csak válogatott sértések után. Az első kört még szó nélkül kiadta, viszont ha még ezután is kérni merészeltem valamit, az már nem tetszett neki. Ha ott vagyok, általában felmos (addig nem szabad a pulthoz menni), vagy enni akar, és káromkodik, hogy nem hagyjuk nyugodtan enni. Ha vécére merészelek menni, végighallgatja, hogy meddig húzom le a piszoárt, és ha nem elég sokáig, újabb káromkodás. Olyan durván még nem hallottam vendégekkel beszélni, mint ezt a picsát. Akkor inkább már ez a legújabb, mindenki macája típusú pultos. Amúgy egész jól néz ki, csak túl vastag a lába, de szerinte, úgy látszik, szexi. Mindegy, nem hiszem, hogy túl sokat fogok oda járni, bármelyik pultos is van bent.

Ma elég családias volt a hangulat, mert kevesen voltunk, ez így lesz már egészen decemberig. Átültem a másik asztalhoz, ott is csak hárman voltak, de szerintem az ott ülők IQ-ja összesen nem érte el az enyémet (pedig az sem kiemelkedően magas), így hát szépen elvoltunk. Edit 3 is észrevett, nagy örömmel újságolta, hogy "láttalak a buzbú", arról most nem ejtett szót, hogy beszélő busszal jött-e, vagy sem. Most is volt "kisdógozás", "nagydógozás", meg persze említette, hogy mennyire szereti az "Add nekem az éccakát" című számot (nem tudom, ki énekli, de büszke lehet magára). Véletlenül ma Editke (Edit 1, a világ legjobb nője :-) ) mellé kerültem, persze beszélgettünk is, nem túl sokat, legtöbbet Eva Rezesováról, mondta, hogy a családja arról a környékről származik, mint ő. Amúgy meg kiderült, hogy egy bátyja van, nem pedig egy nővére, mint reméltem, meg kérdezte, hogy tanultam-e már magyarra, és nem is kellett sokat hazudni, de próbáltam magam olyan színben feltüntetni, hogy igen. Ha nem jutott eszébe valami, kisegítettem, szeretem eljátszani az intelligenset, bár tudom, hogy ezt nem mindenki értékeli. Most nem kerültem annyira magam alá, mint szoktam. A nap többi része babysittingeléssel telt, Anikó megint színezett egy csomó mindent, de most nem adott belőle. Ma is egy kissé idegesítően viselkedett, szokása, hogy úgy megy el tőlem, mintha nem is ismernénk egymást, meg volt még 1-2 dolga, amit most itt nem írok le, mert nem akarom izélni.

Anikó ma dél körül felhívott, elmondta, mit ebédelt, meg beszélt talán valami bekeretezésről, később tudtam meg, hogy ma kiszínezett egy télapót. Volt ma nálam, és inkább nekem adta, mert látja, hogy én értékelem a műalkotásait, megígértette velem, hogy kiragasztom az ablakba. Egyébként amikor megismertem, állandóan ecsetekkel járkált, azt hittem, hogy ez a hobbija, mármint a festés, később mondta, hogy csak gipszképek kereteit festette, és egyébként pedig eléggé utálta azt csinálni. Szóval, mostanában nekem adja, amiket alkot, úgy gondolja, én jobban értékelem már, mint neki otthon. Hát, én kiragasztom, azon ne múljon. Amúgy is van már kitéve egy gipszkép, aminek állítólag ő festette a keretét, hát most kiragasztom ezeket is. Amúgy a szakkörben nem volt semmi érdekes, a nap mondása ma Anikóé, aki szerint a sóstóhegyi nescafé 3 az 1-ben sokkal jobb, mint a többi. Gondolom, "jobban teljesít". Ma nem is költöttem annyit, amennyit gondoltam, hogy fogok, illetve igen, de meg tudtam magamnak magyarázni. Kezdek kilábalni a depresszióból, úgy látszik, csak a hirtelen időváltozás teszi. Ígérem, hogy nem fogunk átmenni dedóba ezekkel a képekkel, különben meg áldom a sorsot, hogy nem vagyok nő, mert már tele lennék gyöngyből készült nyaklánccal és karkötővel. Ui: Csak én érzem úgy, hogy egyre unalmasabb az életem? Nem baj. Ez egy blog. A blogok (időnként) unalmasak.

A szakkörben munka után indul egy csomó kisebb szakkör, önismeret, mozgás, agyagozás, mivel megnyertek valami fogyatékossági pályázatot. Mellesleg nem hiszem, hogy ezek túl sok mindenkit érdekelnének, mindenki arra kíváncsi, meghosszabbítják-e a szerződésünket, vagy sem. Személy szerint én legalábbis örülök, ha haza tudom magam vonszolni munka után. Mostanában olvastam Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem című művét, meg egy angol nyelvű interactive fictiont, Machine Of Death a címe. Mind a kettőről akartam írni itt, vagy valahol, ez rossz kedv miatt elmaradt. A szakkörben a nap mondása megint a kedvenc kollégámé volt, aki szerint, ha összeérintünk két elektródát, "bolygókra juthatunk el". Amúgy mostanában nem hallom a hülyeségeit, mióta kitúrt a helyemről, hogy azzal a csajjal szemben ülhessen, akivel én eddig, ezért most már egyedül ülök a sarokban, és senkitől sem zavartatva depressziózok. Anikó ma kivágott két hópelyhet, úgy látszik, már nem tudnak mit kitalálni neki a nyanya tanyán, az egyiket elkértem tőle, hogy legalább én is kapjak tőle valamit az ezreseimért cserébe. Kérdezte, hogy hova fogom kirakni, én meglepődtem, hogy még ki is rakatná velem valahova. Komolyan mondom, hogy át tudom érezni az összes olyan embertársam problémáját, akinek gyereke van. A hópehely nem valami szép látvány, talán majd beszkennelem. [caption id="attachment_1182" align="alignnone" width="819"] Anikó műve, na jó, én még ilyet se tudok...[/caption]

Napok óta alig vonszolom magam. Ágyból ki, kávé, vagy evés, ágyba vissza. A szakkörben is csak úgy ülök ott, mint akit odatettek. Remélem, hogy csak átmeneti ez az állapot, és a rossz idő okozza, és nem a gyógyszerem. Még senki sem tudja biztosra, hogy jövőre fogunk-e még dolgozni, de általában mindenki bizakodó. Nem tudom, mikor fogják már végre megmondani. Viszont, ha dolgozni fogunk, akkor 5 órában, ami több, mint 50000 Ft-ot jelent, kimondani is furcsa. Ha ebből sem tudok félretenni, akkor nem tudom, miből. Plusz majdnem ugyanennyi nyugdíj. Havi 100-ból már illene kijönni, főleg úgy, hogy nem fizetek rezsit. A bérlet viszi el a legtöbbet, meg az a kurva diákhitel törlesztés. Szerintem meglesz a munka, úgy volt, hogy decemberig lehetőleg keresek másikat, de azt mondják, itt lehet a városban a legtöbbet keresni 4 órában, főleg 5-ben, és nem baszogat senki, meghúzom magam a sarokban, és próbálok nem arra koncentrálni, hogy ki mit pofázik. Ma jól esett egy kicsit emberek közé menni az átaludt hétvége után, szóval még arra is jó talán, hogy ne forduljak be teljesen. Mindenesetre egy végigfetrengett hétvége után most már végre nem látom olyan borúsan a helyzetemet. Blablabla, az a lényeg, hogy jelenleg depressziós vagyok, de jövőre keresek egy csomó pénzt.

Ma egy csomóan hiányoztak a szakkörből, köztük a csoportvezetőnk is. Edit 3 azzal kezdte, hogy késett 50 percet, majd nekiállt enni, meg telefonálni. A kedvenc kollégám egész nap klubozott, a boltba járkált, amit kinevezett büfének, Editkét "kedvesem"-nek szólította, a vele szemben ülő csajra meg kacsingatott, és csinált neki mézes teát, munkaidő alatt azt szervírozta. Közben szólt a zene, az egész olyan hatást keltett, mintha valami klubban, vagy szórakozóhelyen randiznának. A zenét Editke kapcsoltatta be velem, éppen valami őrülten szerelmes dal szólt benne, amire tett valami megjegyzést, hogy milyen szerelmes zenét csinálok, amire csak annyit mondtam, hogy "aha", mostanában nem erőltetem meg magam, hogy szellemesnek tűnjek neki, miért is tenném? Délután a Fehér Egér tulajdonosváltási és zárva tartási problémái miatt elmentünk a Bánkival szemben lévő kocsmába, át volt oda települve a fél Fehér Egér. A ronda pultos csajnak ez nem tetszett, dobálta magát, húzgálta a száját, és megjegyzéseket tett a vendégekre, meg derogált neki kiszolgálni őket. Pedig állítom, hogy a Fehér Egér vendégei több pénzt hagynak ott, mint a serdülőkorból még csak épphogy kinőtt bánkisok, akik megisznak 1-1 energiaitalt, maximum sört, és ott lebzselnek egész nap. Látszik, hogy nem az övé a bevétel, mert fintorog a fehér egeresekre, ő abban érdekelt, hogy minél kevesebben járjanak oda, és egész nap tudja vakarni a micsodáját. Ez nem kapcsolódik sehova, de ez a legnormálisabb zene, amit mostanában hallottam, a sok ByeAlextől kilúgozott agyamnak felüdülés, senkit ne tévesszen meg a hülye zenekarnév, vannak normális számaik, mint pl. ez is:

Reggel kértem Anikótól, hogy mutassa meg az ambuláns lapját, mert nem egészen hittem el, hogy hangulatjavítót írtak fel a skizofrén gyógyszere helyett mint állították. Aztán láttam, hogy a szedett gyógyszerei között ott díszeleg az INVEGA felirat, akkor már tudtam, hogy ezek skizó gyógyszert soha az életben nem fognak leállítani. Persze az is csak az ő szakértelmüket dícséri, hogy Anikónak soha nem volt még pszichotikus epizódja, gondolom ez csak azért fordulhatott elő, mert ők "megelőzték". A gondozója azt mondta, hogy milyen jó, hogy "még időben elkapták" a bajt, hát így is lehet fogalmazni (mit kaptak el? kik?), viszont ha a szülei később érnek haza, talán nem is lett volna mit "elkapniuk", mivel belehal a skizó gyógyszerükbe. Nagy büszkén írják az ambuláns lapon, hogy "beépítették" az invegát. Nem is tudom, hogy fordulhatott meg egy percig is a fejemben, hogy ezek leállítanak egy skizofrén gyógyszert. Hallani ilyenekről, de ezek hazudoznak, hogy majd egy év múlva, majd két év múlva csökkentik, vagy leállítják (miért pont két év múlva?). A nyíregyházi pszichiátrián gyakorlat, hogy az ember pofájába hazudnak.

Nem volt bent a kezelőorvosom, és az a világfájdalmas képű pszichiáter látta el a betegeket, aki a szomszéd szobában szokott rendelni. Nem gondoltam, hogy most aztán valami jót fogunk dumcsizni, vagy összeismerkedünk, vagy ilyesmi, de erre még én sem számítottam. Egy szót sem szólt hozzám, nem köszönt sem akkor, amikor bementem, sem pedig akkor, amikor kijöttem. Az asszisztensnő kérdezett annyit, hogy minden rendben, igennel feleltem, és ennyi volt a kontroll. A pszichiáter szemmel láthatóan most az átlagosnál is jobban maga alatt volt, szerintem csakis ez lehetett az oka, és nem gondolom, hogy a mamája és a papája nem tanította meg köszönni. Az is lehet, mondjuk, hogy végig verték gyerekkorában, és még napjainkban is családi erőszak áldozata, sok mindent hall az ember mostanában. Egyébként csak akkor látom valamennyire felvillanyozódva, amikor látja, hogy nincs nála beteg, ilyenkor ki szokott osonni cigizni. Különben meglepően kevesen járnak hozzá, és általában egy perc alatt végeznek is. Szerintem karthauzi szerzetesnek kellett volna mennie, úgy tudom, azok nem beszélnek, lehet, hogy azóta is azért depressziós, mert rossz szakmát választott. Szóval Nagykállóban is vannak azért érdekes emberek.

Mert momentán ráérek... Mostanában sokat gondolkoztam blogelméleti témákon, majd a végén belinkelem azt az írást is, ami inspirált ennek a bejegyzésnek a megírására. Ebben az írásban pontokba szedve szerepelnek a jótanácsok a blogíráshoz, én most azért is esszét írok. Mondhatnám azt is, hogy én csak véletlenül csöppentem bele ebbe az egész blogírásba, a legnagyobb inspirációm az volt, hogy történt velem akkor valami, nevezzük betegségnek,  és nem tudtam, hogy a szálak ilyen messzire vezetnek, hogy még évek múlva is lesz a témában olyan mondanivalóm, ami az újdonság erejével hat. Valójában egy olyan nyüzsgő társasági életből kerültem bele a betegség magányos hétköznapjaiba, hogy szinte törvényszerű volt, hogy valami megszólalási módot keressek magamnak. Kiestem a suliból, ahol általában mindig értékelték az írásbeli megnyilvánulásaimat, és kiestem egy társaságból is, ami gyakorlatilag az írásról szólt, de ami miatt paradox módon soha nem volt alkalmam írni semmit. Miután hirtelen beteg lettem, nem kellett többé törődnöm se olvasással, se írással, sokáig bevettem a rizsát arról, hogy én már beteg lettem, és nem vagyok teljes értékű ember, ebből a gondolatkörből érdekes módon teljesen csak a legutóbbi idők történései ráztak fel: a kezelőorvosom egyszerűen elérkezettnek látta az időt arra, hogy én egy elmeszociális otthonban "nyerjek elhelyezést", és ez rádöbbentett arra, ha nem vigyázok, végképp a fejemre nő a környezetem, pusztán jóakaratból, a gondnokság alá helyezés is csak az én javamat szolgálja, még a bírónő is elmondta a tárgyaláson, hogy mindig ezt szokta hangsúlyozni. Blogot pedig már szinte a betegségem kezdetétől írtam, attól fogva, hogy kiestem a suliból, és végképp magamra maradtam, afféle társaság-pótlékként. Ha visszaesés következett be az állapotomban, abbahagytam, de a freeblogon végül is 3  évig írtam ennek a blognak az elődjét, voltak kiemelkedő bejegyések, de sok nyavalygással fűszerezve. Ma már nem szívesen olvasom ezeket a bejegyzéseket. Igaz, itt nem alkotok kiemelkedőt, de legalább a színvonal egyenletes. Szinte valóban naplószerű az egész, mert majdnem minden nap írok valamit. Ez néha átmegy személyeskedésbe, amiért egyeseknek egyenesen az a véleménye, hogy be kell fejezni, de én vállalom, hogy akkor az történt, és így kell leírni. Már az előző blogon is ment ez, csak álnevekkel. Nincs koncepció, nincs tervezés, sose voltam olyan, aki előre megfontolt szándékból kezdene el írni valamit, és tudom, hogy úgy nem is jutnék sokra, ha egy szöveget meg akarok tervezni, órák hosszat ülök a gép előtt, és végül nem tervezek meg semmit. Csak hirtelen felindulásból tudok bármilyen szöveget elkövetni, vagy sehogy. Ennek megfelelően sose tudom, hogy lesz-e holnap bejegyzés, és hogy mi lesz benne. Szerencsére mindig történik valami, vagy legalábbis igyekszem úgy tálalni, mintha történne. Visszatérve a blog elején említett szöveghez, nagyon fellelkesít egy-egy ilyen bejegyzés, de aztán megy minden tovább úgy, ahogy eddig. Igyekszem modernnek tűnni, fb, twitter, meg minden, de néha úgy érzem, csak dísznek van. Egy időben törekedtem képeket, vagy youtube videókat berakni, de már rég nem csináltam. Na, mindegy, ennyit rólam, az én blogírásomról, ahogy most látom. Itt az írás, amit említettem:

Anikó egy csapásra kigyógyult a skizofréniából, legalábbis erre enged következtetni, hogy már egy hete nem kapott skizó gyógyszert. 5-6 éve kezelik skizofréniával, egyetlen hanghallás miatt, mikor egyszer annyit hallott, "ne tedd meg", és ő azt gondolta, hogy isten szól hozzá, azóta skizofrénként van számon tartva. Ez a csodálatos gyógyulás érdekes módon azután következett be nála, hogy majdnem kinyírta a "gyógyszere". A skizofréniát persze Kancsev állapította meg nála, ki más, majd átadta másnak, aki azóta is szorgalmasan írta fel neki a gyógyszert. 6 év telt el, mire rájöttek, amit már évek óta pofázok, hogy eléggé félre van gyógyszerezve. Ez egy eléggé súlyos félreértelmezése volt annak a közhelynek, hogy "ha isten szól hozzád, skizofrén vagy". Megszámolni sem lehet a panaszait, amit a Zyprexa/Parnassan mellékhatásai okoztak nála, leggyakrabban szédülés, légszomj, remegés, halálfélelem, egyéb fájdalmak, ez ment nála éveken át, aztán most meg hirtelen kiderült, hogy felesleges volt az egész, mert mégse skizofrén. Csak arra leszek most már kíváncsi, mi lesz ezek után a diagnózisa, mert hogy a pszichiátriáról nem fogják anélkül elengedni, az is biztos. Ex-skizofrén, vagy mi?

Jó is lesz, ha Anikó szerdán kijön a kórházból; kezd kissé költségessé válni ez a kórházi kezelés is. Régebben sokat panaszkodott, hogy mi nem szoktunk beszélgetni, szerintem viszont nem a beszélgetésekkel van baj, hanem a témákkal. Íme a mai legérdekesebb beszélgetés: - Mennyi pénzt hoztál? - Elhoztam az összeset. - Igen? - érdeklődően belémkarol - Veszel nekem egy zsemlét? - Igen. - A zsemle drága? - Nem. - Mennyibe kerül a hamburger? - 650 forint. - Olyan drága? - Igen. - Akkor kettőt kérek. - Egy nem lesz elég? - Nem, kettő kell. Egyet megeszek este, egyet meg holnap reggel. - De megromlik. - De nem romlik meg. - Tessék. - Hova tegyem, hogy anyám meg ne lássa? Berakjam a szekrényembe? Este: kemény volt a hamburgerhús, ezért májkrémet evett. %!#FUCK

Mivel a twitterem is halloweenes, nálam kábé egész évben Halloween van, szóval egész évben kapható vagyok az ilyen játékokra. A leírás szerint a főszereplő egy csontváz (bár ez nem teljesen látszik rajta), és a cél az, hogy legyőzzük a többi szörnyet, és megszerezzük a halloweeni koronát, hogy mi lehessünk egész évben a legmenőbb szörnyek, és mienk legyen a halloweeni királyság. Az egész játék - megintcsak a leírás szerint - az Atari játékok hangulatát idézi, egy kis labirintusban kell az összes szörnyet felkeresni, és likvidálni. A sima ütlegelés a játékban nem célravezető, valamit tűzzel érdemes elintézni, valamit villámmal. A játékban a legmegdöbbentőbb az, hogy végig is játszható, egyébként nem egészen fél óra alatt, bár ehhez szerintem egy kis szerencse is kell. Értékelés: 3,5 halloweeni korona az 5-ből Spooky Times letöltése

Már megint. Tegnap Anikónak azt hazudta (kétszer is), hogy ma hazaengedi, persze, hogy nem lett belőle semmi. Aztán miután meglátott minket együtt, egyszerűen elkezdett fütyörészni. Mint egy igazi köcsög pszichiáter. Annak idején nekem azt hazudta, hogy hazaenged, aztán kiderült, hogy el akart vitetni egy skizó lágerbe, Hodászra. Meg is van valahol a bejegyzés róla, nem érdekes. Most meg azt hazudta, hogy hazaengedi, nem értem, mi öröme származik az ilyesmiből. Nem baj, vettem neki egy ezüst láncot szívecskés medállal, Kancsev-hazenemengedési, és eljegyzés-elhalasztási díjként. Valószínűleg nagy a kereslet az ezüstláncra szívecskés medállal, mert tele volt vele a bolt. Magamnak meg vettem egy könyvet, Michael Foucault: A bolondság története. Sajnos (még) nem vettem meg Charles Bukowski Posta című könyvét, és William Burroughs egy regényét, ami szintén megvolt a boltban. Van egy olyan érzésem, hogy egyik sem középiskolai tananyag, odáig még nem jutottam el, majd ha meglesz a tabletem, akkor belevetem magam a "klasszikus auktorok tanulmányozásába". Nincs más választásom. Amikor jöttem hazafele, megigazítottam az alsónadrágomat, ami a Bánki előtt kisebb csődületet generált, mivel az egyik kis picsa elkezdett sipítozni, hogy "megvakarta a pöcsét, megvakarta a pöcsét!", apádnak kellett volna megvakarni a pöcsét, ahelyett, hogy megcsinált téged, mi van, ilyesmi nincs az Éjjel-nappal Budapestben? Visszakanyarodva Kancsal témájára, egy ilyen hazugság nem is tűnik olyan nagy dolognak, de aki volt már pszichiátrián, pontosan tudja, mekkora kibaszás, csak azért volt ilyen fontos most leírni.

Editke ma megjegyezte, hogy milyen szarul nézek ki, nem pont ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. Ilyen már régen volt, hogy valakit így elkapott az őszinteségi roham engem megpillantva. Mondtam neki, hogy mostanában fáradt vagyok, "sokat alszok, meg ilyesmi", de lehet, hogy azt kellett volna neki mondani, hogy rajta is szarul áll az a rózsaszínű ing, nem tudom, mi ilyenkor a helyes viselkedés. A pszichiátriáról mindig menekülök pár perc után, nem bírom a klímát még látogatóban sem. A munkahelyen kétféle munkám van: vágás és varrás. Régebben vágni szerettem, mert az könnyebb, de rájöttem, hogy az nem jó, mert ott néha gondolkodni kell, én meg nem szeretek ilyen hülyeségeken gondolkodni. Mióta profin megtanultam a varrást, de nevezzük inkább fércelésnek, legszívesebben csak azt csinálom, teljesen mechanikus az egész, legalább ki tudom kapcsolni az agyam. Még akartam írni arról, hogy mostanában miért nem akarok annyit írni, de rájöttem, hogy most még arról sem akarok írni. Ha levonul rólam ez az aluszékonyság, lehet, hogy megint akarok majd, nem akarom úgy elsietni ezt a bejelentést, lehet, hogy csak őszi depi.

Jó, hogy van ez a Facebook oldal, mert megkeresett valami random kis picsa Zsámbékról, a halál valagáról, hogy azonnal fejezzem be a blogom, mit képzelek, miért foglalkozok másokkal, meg a magam lelkébe kéne inkább néznem, meg hasonló faszságok. Aztán meg elkezdett utasítgatni, hogy ne válaszoljak neki, meg írjam meg a blogon, meg így, meg úgy. Aztán meg tovább hisztizett, amikor válaszoltam neki, hogy ő azt nem olvassa, meg ilyesmi. Gondolom, hogy Zsámbékon nincsen vibrátorbolt, és az én blogomon valahogy alkalmasnak tűnt neki kiélnie a feszültségeit. Egyébként tutira nincs élete, mert a megszólalása után 4 órával is a Facebookon lógott éppen, és engem basztatott, hogy miért nem válaszoltam neki hamarabb, gondolom, mert dolgoztam. Mindenáron szerette volna magát megörökítve látni a blogon, többször mondta, hogy írjam meg, írjam meg, hát nem valami nagy téma, de itt van, tessék. Mára nem ezt terveztem, de hát ez van. Nem tudom, miért olyan életbevágó neki, hogy azonnal fejezzem be a blogom, de őt még lehetőleg mindenképpen írjam bele, lehet, hogy a helyi S/M klub tagja, ilyen wannabe domina, de mondjuk a fejét elnézve erre nem sok esély van. Tulajdonképpen el is küldtem néhányszor a picsába, majd kiderült, hogy a Facebookom érdekli, meg hogy hogy hívnak, hát elárulom, hogy eddig fent volt az oldalon, jó, hogy nem ütötte ki a szemét, de az ilyen idiótákra való tekintettel most már levettem. Remélem, azóta már kielégült. A Face-n az oltári szellemes Sar Olta névvel van fent, aztán, amikor én ezt véletlenül "Szar"-nak olvastam, onnantól borult ki teljesen a bili nála. Kicsit én is baszogattam, hátha elárulja, hogy miféle, de tényleg csak egy kis random picsa. Azért elgondolkodtató, hogy ezt váltom ki egyesekből, de nekik ajánlom: Oravecz Nóra: Összekötve, rólam meg kopjanak le, senki sem mondta, hogy kötelező ezt olvasni. Ott van pl. Wass Albert, meg Nyírő József, ők pl.  kötelezőek, nem értem, miért nem ezek ellen lázad. *** http://www.twitlonger.com/show/n_1rr44u1

Kissé bűntudatom volt, hogy ma olyan hamar eljöttem a pszichiátriáról. De sajnos nem bírok ott lenni még látogatóként sem, Anikót meg még mindig nem engedik le. Egész jól tűri a bezártságot, én már meghülyültem volna. Az adta meg a végső lökést a fél óra utáni pánikszerű menekülésre, hogy meghallottam annak a buzi Kancsalnak a hangját. Nagyon nem bírom a fickót, érthető okokból. Úgy hallottam egyébként a rádióban egyszer, hogy Bulgáriában a szélsőjobb és a szélsőbal kormányoz együtt, tényleg igazi balkáni állapotok uralkodhatnak. Sajnos (vagy inkább szerencsére) mostanában keveset hallani róluk. El bírom képzelni, hogy ott a pszichiátriákon bevett szokás deportálni az embereket. A mai napra is megvolt a piti kis örömöm: találtam Club cigarettahüvelyt 200 Ft-ért. Pontosan 1 Ft-ba kerül 1 db hüvely. Mondjuk annyit is ér. Kivéve, amikor nincs, mert akkor b*szhatom a dohányomat. Én asszem még tudnék is spórolni, csak Anikó nem tud. Sokszor még a pénzt sem tudja megszámolni, hát így biztosan nem is lehet. Viszont ezt a nagy pénzkéregetést nem otthonról tanulta, mint ahogy korábban sejtettem, hanem saját maga fejlesztette ki. Az anyja haragszik mindenért, amit kap, de ő csak megtalálja az utat, hogy kikövetelje magának. Azt gondoltam, majd jól spórolok valamennyit, hogy a kórházban van, hát eddig éppenséggel nem sikerült. Nemsokára kapok egy tabletet, és akkor majd valószínűleg belekezdhetek  a nagy olvasási projektembe, valójában lassan el lehetne kezdeni a felkészülést a magyar érettségire, és úgy látszik, ehhez a tablet elengedhetetlenül szükséges. :-) A pénzt összeszedni a magyarra Anikó nélkül nevetségesen egyszerű lenne, így viszont lehetetlennek tűnik... Mindegy, majd csak lesz valahogy...

Ami a pszichiátriával kapcsolatban mostanában felmerül bennem, az a szégyen, de nem a betegségem miatt, hanem azért, mert én ilyen emberekkel kapcsolatban állok, vagy álltam. Igaz, hogy nem egészen önszántamból. Fel sem merül bennem, hogy ezek az emberek egyáltalán valaha is jót akartak bárkinek. Amit jelenleg csinálnak, az, hogy nem kevés pénzért megmérgezik őket, és cserébe elvárják, hogy istenként tiszteljék őket. Azt hiszem a munkahelyen egyedül én vagyok, aki nem esik hasra tőlük, hogy így főorvosnő, úgy főorvosnő, úgy látszik ezzel a betegségcsoporttal együtt jár bizonyos gerinctelen szolgalelkűség is. Még mindig emberfeletti lényként tisztelik azt a főorvosnőt, aki szerdánként eljön előadásokat tartani a nagy semmiről, és megpróbálnak mindenféle módon benyalni a pszichiátriának, ami tönkre tette az életüket. A maximum, amit megtehetek magamért, hogy nem megyek el ezekre az "előadások"-ra, amúgy meg az egész témáról hallgatok, mint a sír, havi 41e-ért négy órában még az is hozzátartozik a munkakörömhöz, hogy ezzel kapcsolatban befogom a pofám. Amúgy se nagyon beszélek, elvégzem az alibi munkám, és nem igazán szólok senkihez. Ha valaki érdeklődne, annyit mondanék neki, hogy "nekem ilyen a betegségem", amúgy nem ilyen, de ezt is a pszichiátrián tanultam, hogy ezt bármire lehet mondani. Amúgy szokás még meghívni a másik, macskás öreg hölgyet is, a különféle rendezvényekre, meg a vietnámi picsát is, aki még mindig nem tud magyarul, és pszichológus. Az egyesület alapelve, hogy jó mélyen benyalni mindenkinek, aki "szakember", de hát a pszichiáterek és a páciensek között már régóta jól működik ez a fajta kapcsolat, és nagy hagyománya van ennek a szervilizmusnak. Az egyesület annyiban védte meg az érdekeimet, amikor bajban voltam, hogy elláttak mindenféle haszontalan jótanáccsal, és nem rúgtak ki a munkahelyemről, amíg a pszichiátrián voltam.

Megint Anikó vs. Editkéset álmodtam. Ez egy fokkal jobb, mintha a volt barátnőmről álmodnék. Úgy látszik, az álmaim enyhe fáziskéséssel követik a valóságot. Aki még nem tudná, Editke a szoc munkásom, akinek zavarodott elmével szerelmet vallottam. Mostanában már nem annyit beszélünk, általában az alfelét látom, ahogy a nadrágja kihangsúlyozza. Már nagyon jól ismerem. Más. Szerintem Anikónak kár volt bemenni a pszichiátrára, most 6-8 gyógyszert szedetnek vele, és megemelték a gyógyszeradagját, ahelyett, hogy lecserélték volna. Vagy talán elvették volna. Mondjuk ezt én sem gondolom komolyan. Komolyan mondom, már tudok annyit a pszichiátriáról (na, meg róla), hogy én is írhatnék fel neki gyógyszereket. Nem nagy vasziszdasz. Én pl. elvenném tőle az egészet a picsába. A hangján hallani lehet, hogy tele van tömve gyógyszerrel. Viszont ennek ellenére a gyógyulás útjára lépett, már nagyszerűen tudja szervezni a pszichiátriáról, hogy mit vigyek neki, és már feltette a kedvenc kérdését is: "Holnap mennyit hozol?"

1. Az idő hagyományosan szar. 2. Attól nem fog feltámadni senki, hogy én most órákig ácsorgok a temetőben. 3. Nem tudom erőltetni, hogy mikor mire/kire gondoljak. 4. Mindig ilyenkor kap el a depresszió. 5. Ezt általában úgy vezetem le, hogy játszok, tavalyelőtt az All Hallows Eve-vel, tavaly a Spellsharddal, idén Alice Is Trapped. 6. A Halloween sokkal jobban tetszik, még annak ellenére is, hogy még mindig nem tudom pontosan, miről szól. 7. Hiába mondják a Halloweenről, hogy kereskedelmi ünnep, mert ez dettó. 8. Mindenkinek magánügye, hogy mit ünnepel, és mit nem. 9. Különben is menni kell a pszichiátriára látogatni. 10. Összességében így érzem magam a mai napon: +1: 30-án volt a születésnapom, és "védettséget élvezek". Ez csak magánvélemény, és nem kell annyira komolyan venni, ez már így alakult ki évek alatt, nincs mit csinálni. Nem direkt, vagy különcségből, vagy valami.

Ma délután Anikót bevitték a pszichiátriára. Csak nem értem, miért pont oda. Bár valószínűleg a gyógyszerei basztak be neki, mivel nem ismerte meg a szüleit, amikor hazamentek. Már délután hívott, hogy szarul van, én hívtam az anyját, aztán végül ott kötött ki. Természetesen jól teletömték gyógyszerrel. Alig bírt beszélni a telefonban. Eddig is azt gondoltam, hogy rendesen túl van gyógyszerezve, persze, "kutyaharapást szőrivel", a helyi kis pszichiátrián kivétel nélkül mindenkit túladagolnak, hadd szokják a kiképzést. Azt mondta, hogy holnap délelőtt aludni fog, úgy látszik, itt még mindig az altatásos módszer a nyerő. Abba még nem halt bele senki, ha alszik egy jót. Kivéve, aki igen. Mivel tudtam, hogy én már nem kerülök be ide, itt is elég szépeket írtam róluk, de arra nem gondoltam, hogy Anikóval még jelentősen kibaszhatnak. Megmérgezni azért remélhetőleg nem fogják. Szed gyógyszert epilepsziára, skizofréniára, meg nyugtatókat. Egy csomó félét szed. Szerintem ezek mehettek az agyára. Más kérdés, hogy az én meglátásom szerint sem az epilepszia gyógyszer nem indokolt, sem a skizó gyógyszer, a nyugtató meg pláne. A legvalószínűbb, hogy valami keringési baja van, az biztos, hogy van valami, az orvosok sose tudtak rájönni, ezért diagnosztizálták már epilepsziásnak, skizofrénnek és depressziósnak, mondjuk kábé én is ugyanannyit tudok a bajáról, mint az orvosok, de én legalább nem aggatok rá szemlátomást téves diagnózisokat, meg nem tömöm tele szarokkal. Azt hittem, hogy már soha nem látom többé belülről a nyíregyházi pszichiátriát. Tévedtem. Holnap mehetek látogatni. Ha egyáltalán fel fog bírni kelni.

Anikó tegnap azt mondta, hogy van egy meglepije, és hogy holnap elmondja, már megijedtem, hogy kapni fogok tőle valamit, de végül csak kibökte, hogy az a meglepetése, hogy kihányta a teát. Ezen annyira nem lepődtem meg, mert már 4 éve folyamatosan terhes, és kívánós. Folyamatosan eszik, édességet, meg mindent, amitől egyre csak fogy. Annyi terhességi tesztet vettem neki, amennyivel már Dunát lehet rekeszteni, ezt akkor is igényli egyébként, ha nem is csináltunk semmit. Amikor a kórházban volt, még akkor is kellett neki, én meg csak csodálkoztam, hogy a női osztályon csak nem csinálta fel senki. Szerintem ez a terhesség nála idegi alapon van, vagy unalomból, és az egyéb nyavalyái közé sorolnám, mint a lábfájás, a szédülés, és most nem sorolom fel mindet. Most, hogy már félig-meddig el van jegyezve, ez egyből örömhír lett neki, vagyis azt mondta, hogy "egy kicsit örülni fogok, egy kicsit meg nem". Márminthogy kihányta a teát. Persze előtte összeevett egy csomó rizses húst, meg parizeres kenyeret. Majdnem mondtam neki, hogy otthon felőlem azt hány ki, amit akar, nekem ez nem kimondottan örömhír. Mostanában már ott tartok, hogy fel se bosszantom magam rajta, hanem elengedem a fülem mellett ezeket a "terhességeit". Remélem, azért nem tűnök nagyon "izének". Más téma: anyámat tegnap valaki felhívta, hogy a másik blogom kint volt a hétvégén az Origón, szerinte ez valami szégyellni való dolog, mert "mi van, ha Pollák meglátja", egyébként kimondottan ezeknek a szemeteknek írom, de nem hiszem, hogy túlságosan érdekelné őket. Érdekes, hogy úgy tűnik, hogy hiányoznak az ilyen pszichiátriaellenes felhangok az egész magyar gondolkodásból, mindenki mindennel meg van elégedve, ettől úgy látszik egy kicsit, mintha én folyamatosan hazudoznék, meg rágalmaznám a pszichiátriát, holott erről szó sincs, mert csak az igazat írom meg róluk. Viszont, mivel nem is nagyon vannak ilyen anyagok a neten, egyelőre csak a saját élményeimből tudok táplálkozni, amik - hála istennek - végesek.

Ma reggel Editke végre adott nekem hüvelyt, na nem abban az értelemben, a Festőművész úr küldött egy csomó elrontott cigarettahüvelyt egy fém Raffaello-s dobozban. Már meg sem lepődtem azon, hogy reggel Editke hátra hív, és egy doboz Raffello-val köszönt. Itt már bármi megtörténhet, úgy látszik. A nyerítéseit leszámítva amúgy egész szimpi még mindig, ha egyszer majd befolyásos ember leszek, talán elcsverészhetünk 1's másról. Edit 3 szerint én vagyok a 3. legjobban kinéző ember a szakkörben dolgozó férfiak közül, ezt közvetlenül azután mondta, hogy beszélt a "kisdógáról", meg a szexfilm nézési szokásairól. Szóval büszke lehetek magamra, hogy felkerültem nála a dobogóra. És még megtisztelve is érezhetem magam, mert pl. Wolf Katinak szerinte "lúarca van", a tesója szerint saját magát gondolja a legszebbnek, hát ebben téved. Egyébként szerintem a dobogót is csak azért csíptem meg nála, mert anyám levágta a hajam, és megborotválkoztam. Mindenki szerint így jobban nézek ki, szerintem meg nem. Ki a fontosabb, mindenki, vagy én? Hát persze, hogy  én. Délután Anikó azzal fárasztott, hogy hogy tudnám mégjobban eljegyezni, ehhez tippeket is adott, de ezeket még itt se merem leírni, úgyhogy mára itt be is fejezném a napom taglalását.

Végignézegettem a régi blogjaimat*, és megmondom őszintén, nem tudom, mit ettek az emberek pl. Az egy átlagos fiatal férfi naplóján, talán azt, hogy végülis egy betegség kitörésének és elhatalmasodásának a krónikája az egész. Akinek volt "szerencséje" hozzá, az örülhet, vagy nem tudom, hogy mondjam, azt a 3-4 használható bejegyzést talán áthozom ide (a 255-ből), de az életemnek ezt a szakaszát végleg lezártam, nem igazán szégyenből, hanem mert nem ütött meg igazából semmiféle "mércét". Ami megmaradt, az az abilify, az néha megüti a mércét, néha nem, de úgy összességében fent hagyom, ameddig a freeblog is úgy akarja. 2009 decemberétől tart 2012 decemberig, újra publikus blogot írok 2013 augusztus 1-től. Ami közte volt, azt felejtsük el. Eddig úgy gondoltam, hogy a köztes időszak nélkül érthetetlen lesz ez is, de nem feltétlenül. Csak úgy fogok rá hivatkozni, mint az Edit-subra, aki olvasta, tudja, hogy miért. :-) Szerintem egyedülálló, hogy valaki pszichotikus állapotban naplót vezet, de amúgy sincs nagyon másik skizó blog, csak harmony időszakos blogjai, de az sem arról szól. Mondjuk ebben sincsenek már benne nagyon a pszichotikus epizódok leírásai, amíg régebben ezekből akadt 1-2, nem hiszem, hogy sok embernek hiányoznak. Most már mindenki higgye el, hogy skizó vagyok, bemondásra, mert mégegyszer azt a blogot már nem fogom megnyitni. Az abilifyt sem fogom már többet itt reklámozni, sem kilinkelni, aki nagyon akarja, megtalálja, amíg még elérhető. Ha már nem lesz elérhető, valahogy beimportálom majd a blogba a fontosabb bejegyzéseket, aztán annyi az abilifynak. Bár mivel mindig van, aki olvassa még azt is valamiért, remélem, még sokáig elérhető lesz. Az egészet úgysem fogom ide beimportálni, a képek is hiányoznak belőle, aztán az a néhány hónap is, ameddig a freeblog eltüntette. Az a blog egész másmilyen, ez már webkettes, Facebook, twitter, "celebek, hackerek, megosztások", itt már egészen más a szisztéma, és ez gondolom, "lejön" mindenkinek. Összességében jobban érzem már magam itt, hiányzik ugyan egy bloggerközösség, de túl leszek rajta, azt hiszem. Azt magamnak írtam, és 1-2 másik bloggernek, ezt meg... hát ezt meg csak úgy. :-) Az utókornak. :-) Meg aki olvassa. * A bejegyzésből szándékosan hagytam ki az antipszichó blogot, mivel még nagyon új, de úgy tűnik van/lesz mondanivalóm benne az embereknek, he-he... másrészről egyedül csinálni antipszichó blogot egy kicsit fárasztó, de remélem, majd kitalálok valamit a továbbiakra nézve...

Két segítő van a melóban, mind a kettő magyaros. Az egyik úgy magyaros, hogy inkább töris, a másik úgy magyaros, hogy inkább oroszos. Egyik sem kezd már a 4 év főiskolájával semmit, mert SKIZOFRÉNEK, és a skizofrének nem mehetnek gyerekek közelébe sem. Viszont megvan arról is a papírjuk, hogy fogyatékosak, diplomás értelmi fogyatékosról még nem sokan hallottak ugyan, nálunk van mindjárt kettő is. Miért akarok mindenáron magyarra menni, ha semmi értelme? Valaki azt írta kommentben, hogy "A pszichiáterek tudják a szakmájukat." Hát én is tudom a szakmámat. Magyar szakos. Magyar szakos micsoda? Nem tanár, akkor? Valami. Egyébként meg nem értem azt, hogy skizofrének hogyhogy lehetnek pszichiáterek, tanítani viszont nem taníthatnak? Azért, mert senki nem akar pszichiáternek menni, de Nyíregyházára semmiképpen, nálunk az ambuláns ellátóban 2 db 70 és a halál közti pszichiáter "teljesít szolgálatot", az egyik alszik rendelési időben, a másik már egyáltalán nem tud odafigyelni. Aztán mint kiderült, ahhoz egyáltalán nem is kell tudni magyarul, hogy valaki pszichiáter lehessen. Van itt bolgár, meg ukrán pszichiáter, dél-koreai pszichológus, meg is látszik, hogy egyik sem rokonnyelv, nem is fognak megtanulni magyarul holtuk napjáig sem. Akkor hogy kezelik a betegeket? Nos, nem kell ahhoz magyarul érteni, hogy találomra írkáljunk fel nekik mindent össze-vissza, aztán meg a fejünket csóválva szidjuk a magyar mentalitást. De kanyarodjunk vissza oda, hogy miért akarom én pénzt, időt és energiát nem kímélve mégis elvégezni a magyart? Hogy én legyek a harmadik magyaros, akit nem engednek tanítani? Igen, ugyanis én ehhez értek, semmi máshoz. Nem fogom kényszerűségből kitanulni a cipőfelsőrész-készítőséget, csak mert a pszichiátria volt szíves tönkre kúrni a nem megfelelő terápiával és gyógyszerekkel azt, ami vagyok. Ami igazán én vagyok. Lényegében megszüntettek annak lenni, ami vagyok, és most nagy kegyesen megengedik, hogy 4 órában varrjak, de már ez sem biztos, mert a nyugdíjam is veszélyben van, meg a munkám is. Lehet, hogy még kényszerűségből elmegyek valami olyan szakmára is, ami abszolút nem érdekel, de hadd csináljam már meg előbb azt, amit én szeretnék, és amihez állítólag tehetségem van (egy kicsi). Sajnos magyar szakos skizofrének nem taníthatnak, és sajnos magyar szakra nem lehet úgy elmenni, hogy nem tudunk magyarul (ellentétben a pszichiátriával), egyetlen esélyem, hogy összekaparok még ott annyi tudást, hogy tudjak profi módon magyarral foglalkozni, de ha ez mégsem jönne össze, akkor legalább elmondhassam magamról, hogy "én vagyok az, aki megtehetném, hogy ezzel foglalkozok, de helyette le se szarom". És akkor elmegyek cipőfelsőrész-készítőnek, vagy központifűtés-szerelőnek, mit bánom én.

A nap mondása ismét a kedvenc kollégámé volt, azt mondta, hogy "átgázolni a másik kertjén olyan, mint halpikkelyért fagyit kérni." Ez még aránylag tűrhető megnyilatkozás volt tőle, mert az utóbbi időben már szintaktikailag is helytelen mondatokat gyártott. Ma olyan hülyeségeken filóztam a szakkörben, hogy nem ugyanazt csinálom-e véletlenül a bloggal, mint a kortárs írók többsége a publikációikkal. Könyökölni, hogy minél több ember megismerje a gondolataimat, mindenféle módszerekkel ráerőltetni magam az emberekre, meg ilyesmi. Mivel eléggé lesújtó a véleményem a kortárs prózáról, általában már az első sorokban a mesterkéltség olyan szirupos töménységben van jelen, hogy azonnal elfog a kortárs-próza-veszély-érzés, egyszerre leszek hirtelen fáradt és dühös, egyszerre aludnék és üvöltenék. Szóval hirtelen arra gyanakodtam, hogy én is valami hasonlót művelek, csak bloggerként, de aztán megnyugtattam magam, hogy én csak egy ártatlan blogot írok, ettől még senkit sem fog elkapni a kortárs-próza-veszély-érzés. Nem én találtam fel azt a mondást sem, hogy inkább írok egy normális blogot, minthogy középszar irodalmi művekkel árasszam el az embereket. Amúgy meg ismerek olyan irodalmárokat is, akik meg bloggernek épphogy semmilyenek, vagy éppenséggel katasztrofálisak. Szerintem azért gondolkodok ilyeneken napközben, mert a munka éppenséggel nem elégít ki teljesen, sőt nem hogy nem elégít ki, hanem inkább sokszor kínszenvedéssel tölt el. Én mondtam azt régebben, hogy ilyen monoton munkát akarok végezni egész életemben (talán a túl sok kortárs-próza-veszély-érzésnek köszönhetően, aminek régebben ki voltam téve), de lassan kezd megváltozni a véleményem. Az viszont, hogy én eljutnék Pécsre magyar szakra, egy kissé népmese-szerűnek tűnik, egy kicsit az odüsszeuszi bolyongásokat idézi fel képzeletemben, szóval nem tudom. Már odáig jutottam, hogy végső esetben kiegyeznék valami másik bölcsész szakkal, de elég volt belegondolni, hogy miket tanulnak pl. a szabad bölcsészeten, hogy kileljen a hideg. Kézenfekvő lenne mondjuk a kommunikáció szak, ha csak egy diplomát akarnék, mint a tesóm, de nekem szerencsére még nincsen jogászdoktor feleségem, aki előírná a kommunikáció diploma megszerzését 2 pulyagyártás között. Nem tudom, anyámnak is mi baja a továbbtanulásommal, nem leszek örökre a gyámság alatt lévő beteg kisfia, hiába is szeretné, és hiába tiltakozik azellen, hogy "én azt közvetítem, hogy nem vagyok beteg", amikor meg azt közvetítettem, hogy beteg vagyok, akkor az volt a baj. Szóval még nem tudom, hogy mi lesz, de azt senki sem gondolja komolyan, hogy még 3 évet békésen elvarrogatok itt, és ezzel nekem ki lehet szúrni a szememet. Aztán meg jön egy másik rehab meló, aztán egy harmadik, ha lesz egyáltalán. A pszichiátria tönkrekúrta az életemet, de helyrehozni helyettem nem fogja, sajnos, csak egyre jobban löknének belefelé a mocsárba, még ezzel a gondnokság alá helyezéssel is.

Azt mondják, hogy a trend erre halad. Hát, nem tudom, nekem csak úgy jött. Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet, viszont azt már tapasztaltam, mennyire idegesítő tud lenni az inkognitó mindenáron való megőrzése. Ne írd le ezt, ne írd le azt, mert mi lesz, ha meglátják. Ennek a blognak az elődjén valóban embert próbáló feladat volt mindenkinek külön nevet találni (Festőművész, Életművész, Elmekurva(!), stb.), de mára ezek az erőltetett becenevek kezdenek kikopni a blogokból, éppen annak hatására, hogy most már az internet egy nyitott könyv (a könyv olyan, mint az internet, csak fából), és inkább vicces ma már, ha valaki mindenáron el akar bújni. Persze nem írom le minden második posztban a nevemet, meg a személyigazolvány-számomat, de azért lehet tudni nagyjából, hogy ki vagyok. Bár az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem is olyan fontos. Először azt hittem - és rajtam kívül sokan azt hitték, szóval ez nem paranoia - hogy mivel általában olyanokat mondok a pszichiátriáról, elsősorban a nyíregyháziról, amit más eddig nem nagyon, ezért majd valaki fog nekem ott szólni, hogy ezt azért nem kéne, vagy valami. Esetleg valami problémám lesz, mert én is ott dolgozok. Hát, nemhogy ebből a blogból nem lett semmi, hanem még az antipszichóból sem, holott a múlt héten 3x volt kint az Origón. Ugyanúgy bemegyek, köszönök 1-2 embernek, oszt jónapot, csinálom tovább a dolgomat. Talán csak én dimenzionáltam túl ezt a blog dolgot, de mentségemre legyen mondva, hogy mások is csodálkoztak azon, ahogy fogalmazok róluk, és a dolognak még sincsen túl sok foganatja, vagyis eredménye. 1-2 blog nem fogja befolyásolni a közvéleményt, nem lesz semmilyen hatása, főleg egy ilyen szubjektív, személyesebb hangvételű. Nekem ebből eddig semmi problémám nem volt, azon kívül, hogy kifogtam vele egy pszichopatát, igen, kung-fura gondolok. Most az van a bloggal kapcsolatban, hogy egy csomó mindenről olyan őszintén akarok írni, mint az abilifyon, sőt, már arra sem veszem a fáradságot, hogy álneveket találjak ki a szereplőknek. Visszacsinálni ezt a rendszert meg már nem nagyon lehet. Sokan nagyon meglepődtek például, amikor ki mertem írni először is Kancsev nevét (sőt Kancsi, Kancsal, Kancsó), de az egészen nem változtat semmit, ugyanúgy ő ott "A Főnök" (a seggnyalói csak így hívják), és ugyanúgy basáskodhat ezeken a nyomorult nyírségi parasztokon, rajtam kívül a kutya nem fogja témába tenni, hogy miket művel. Most legújabban az van, hogy úgy vállalom a blogot, hogy csak a Facebookon nem, és mivel a környezetemnek internet = Facebook, ezzel a módszerrel még sokáig csinálhatom azt, amit csinálok. Pluszba meg senki sem lehet próféta a saját hazájában, különösebben akkor sem érdekelt senkit az egész, amikor néhány poszt "véletlenül" kikerült a Facebookra. Mindegy, ez nem tipikusan az a Facebookra, meg twitterre kívánkozó blog, bár meg van adva arra is a lehetőség, néha élnek is vele. Lehet úgy is jó blogot írni, hogy nem nevezünk meg benne senkit, de ez nekem inkább már teher, én azt akarom, hogy írás közben ne legyenek ilyen gátak, mert ez nekem kényelmetlen. Szóval most így gondolom. *** Ezt is kirakom, és nemcsak a pucérnős kép miatt:

- Mennyi az idő? - Fél három. - Csak? Az a szava járása, hogy "Csak?", akkor is, ha azt kérdezi, hogy hány óra (minek kellett nekem telefon, így én lettem a pontos idő is), meg akkor is, ha valaminek megkérdezi az árát. Ma a virágboltban azt mondta az eladó, hogy ilyet még soha senki nem mondott neki. Ez csak azért lehet, mert nem járunk túl gyakran oda. - Mennyibe kerül? - 900 forint. - Csak? Hát, igen, reggel 2 tartós elem "csak" 500 forint, egy tusfürdő "csak" 320, tovább nem sorolom, mert nem akarom megint kezdeni a rinyálást. De pont úgy tudja mindenre mondani, hogy "csak", mintha övé lenne fél Magyarország, általában még így ráförmed az eladókra, meg így számon kéri őket, hogy "Csak?". Ők meg általában szégyenkezve mondják, hogy "Hát igen, csak."

Arra számítottam, hogy kialussza, de nem. Ma, amikor odaértünk hozzám, még a papucsot sem vette fel, hanem egyből rohant anyámhoz a konyhába, hogy tegnap eljegyeztem. A Napsugárban csak rejtélyesen megjegyezte, hogy neki most már anyósa van, meg a fb-n is értesíteni akart mindenkit, de 1-2 ember után lebeszéltem róla. Azt a gyűrűt különben se vette le az ujjáról, mióta megvettem neki (körülbelül 3 év alatt sikerült is olyan gyűrűt találni, ami illik is az ujjára, a többit mindet elhagyta, mert lecsúszott róla.) Különben a tegnapi nap volt a legmegfelelőbb arra, hogy ezt bejelentse, mivel lekéstem a buszt, kábé 5 perc alatt zajlott minden. Az eljegyzés, pontosabban az eljegyeztetés, meg a szétkürtölés a nyanya tanyán... Na, mindegy, az eljegyzés, az eljegyzés... bár megmondom őszintén, nem is vártam mást ez alapján: http://nemvagyokbeteg.postr.hu/miota-jarunk/ Egyébként annyiban titkos az eljegyzés, hogy a saját szüleinek még nem mert szólni róla... Amúgy meg egy kicsit déja vu-m volt, mintha ezt már eljátszottuk volna egy párszor, csak mindig elhagyta a gyűrűt. Most viszont elmondta mindenkinek, szóval ez már olyan félig-meddig hivatalosnak is tekinthető akár... Bár nem hiszem, hogy túl sok mindenkit érdekel...

Tegnap éjszakába nyúlóan basztattam a blogot, meg facebookoztam, így reggel későn keltem fel. Mire odaértem, Anikó azzal fogadott, hogy leszek-e a férje, mondtam, hogy igen, persze, de előbb adjuk oda az ambuláns lapot, amit kértek tőlem. Ennek annyira megörült, hogy mindenkinek elkezdte mutogatni az ezüst gyűrűt, amit régebben kapott tőlem, és dicsekedett, hogy el van jegyezve, és kényszerített mindenkit, hogy gratuláljon neki/nekünk. Persze délutánra szerintem már az egész kiment a fejéből, és mindenáron azt akarta, hogy kísérjem "le" Örökösre. Mint újdonsült vőlegény nem mondhattam nemet, persze most is a kedvenc helyére kellett mennünk, a sport caféba, ahol rajtunk kívül mindenki melegítőben, esetleg klottgatyában császkál, mindenki tegeződik a pultos csajjal, csak minket magáz, nem is fog tegezni addig, ameddig legalább én is fel nem húzok egy mackó alsót, és nem adok több borravalókat 10-20 Ft-nál... Egyébként a zene üvölt, a női wc kulcsos, egy tea 400 Ft körül van (annyiért szerintem ideadhatnák az egész doboz teafiltert, és még jól is járnának). Kisebb csoda, hogy már a második hét van, és még mindig tart a pénzemből (bár már nem sok van). Meggondolandó, hogy Anikót befizessem egy korlátlan beszélgetéses havi díjcsomagra, lehet, olcsóbban kijönnék. Időközben eszébe jutottam a rehabilitációs akármicsodának is, hogy igazoljam, hogy nem kapok máshonnan ellátást, különben megszüntetik a nyugdíjamat. Milyen rendesek.  Én meg már azt hittem, hogy felülvizsgálatra hívnak, amit már több, mint másfél éve meg kellett volna tenniük, de nem. Úgy látszik, már felülvizsgálat sem kell ahhoz, hogy elvegyék az ember nyugdíját.  Mindenesetre azért kedvesek, hogy csak így az eszükbe jutok. Ez a betegség több macerával jár, mint bármi. Engem ezért eddig még csak basztattak.

Délután, miközben békésen khm... kávéztam a Fehér Egérben, a tárhelyszolgáltató felfüggesztette az oldalt. Ráadásul amikor hazaértem, a fb is szarakodott, tehát úgy éreztem, hogy azonnal le kell feküdnöm aludni. Mire felébredtem, a szolgáltatónál már vége lett a munkaidőnek, mivel már nem működött a chatjük. Mivel eléggé rosszakat írtak, hogy mi következik, ha továbbra is pazarlom a memóriát és a CPU-t, kicsit sikerült megijeszteniük. Azt írták, hogy mivel naponta csak párszáz látogatóm van (csak?!), és annyit fogyasztok, mint egy 10000 látogatós oldal (aha, pornó), szóval ha így folytatom, nem tudnak tovább hosztolni. Azt írták, hogy javítsam ki a hibát, és utána visszaállíthatom az oldalt. De hogy javítsam ki a hibát, ha csak úgy tudok belépni, hogy az oldal is megy? Felkészültem egy hosszabb menetre, és megpróbáltam a blogot a blog.hu-ra importálni, hogy addig legalább elérhető legyen. A blog.hu azóta is importál, úgyhogy ez nem nyert. Mindegy, először is visszaállítottam az oldalt, aztán ahogy jobban megnéztem a statisztikát, kiderült, hogy valamai megvadult wp modul okozza a bajt: egy véletlenül bekapcsolva hagyott ajax chat nevű bővítmény. A bővítményt kikapcsoltam és ki is töröltem, hogy ne is lássam többet. Ezzel egyidejűleg bejelentem, hogy nem biztos, hogy lesz chat az oldalon, mert nem nagyon értek ehhez az egészhez, meg nem is kockáztatom, hogy ilyen chates dolgok miatt esetleg végleg lekapcsolják az oldalt. Bevallom, megfordult a fejemben, hogy az oldalt esetleg támadás érte válaszul a múlt héten a postr-en tartott antipszichós napokra, de mint kiderült, semmi ilyesmi nem történt, de nem mondom, hogy teljesen nyugodt vagyok ebben a tekintetben, mert időközben történnek belépési kísérletek, meg mindenféle próbálkozások, nem tehetek mást, mint folyamatosan exportálok. Reggel: blablabla, nem sikerült teljes mértékben helyreállítani mindent, csak úgy, hogy a blog néhány funkciója nem működik, szerencsére ebből itt nem vehető észre semmi... még. Vagy igen?

Mellesleg a valóságtól enyhén szólva elrugaszkodott illetőről van szó. Olyanokat ír neki, hogy "egoista", amit utólag nekem kell megmagyarázni neki, hogy mit jelent, meg hogy az Esélycentrumban van a helye a fogyatékosok között, máskor meg arra utasítja, hogy "ne szedje a gyógyszereit", és "vonuljon szanatóriumba", hogy leszokjon róluk. Hát, valószínű, hogy ezekről a dolgokról csak amerikai filmek alapján lehet némi halvány elképzelése, ez Magyarország, ráadásul Nyíregyháza, ráadásul Örökösföld, azt is írta, hogy látta a fiát az apjával, holott nem is a városban laknak, valószínűleg az illető mindenhol ott van egyszerre, amúgy meg biztos vagyok benne, hogy Pszicho Peti, alias kung-fu az, mindig is tudtam, hogy a pszichiátriának esetleg van valami funkciója, de ameddig az ilyen pszichopaták szabadon járkálnak, és folyton engem akarnak "elővenni", szedálni, meg gyámság alá helyezni, addig az igazán elvetemült pszichopaták sohasem kerülnek a pszichiátria látókörébe, Pszicho Peti is utána járkál, meg sms-ekkel zaklatja, a cigány Nagy Attila oda jár hozzájuk csengetni, "érzelemmel teli smárólás" Kovács Tamás szintén fel akarja keresni a lakásán, "ha nincsenek otthon a szülei", hogy "összebújjon vele"... Bár magamban megfogadtam, hogy nem írok róla (annyit), ezek a csicskák mindig felhúznak, vajon azért, mert A. folyamatosan idiótákkal volt körülvéve még évekkel ezelőtt, miért nekem kell szívni még mindig, ennyi év után is?

Régebben szóba jött, Fensterbrett révén ,  vagyis nem is olyan régen, de még a bírósági tárgyalásom előtt, hogy nem igényelném-e esetleg valamilyen formában a nyilvánosságot (tévé, Origó, stb.)... Én akkor azt mondtam, hogy inkább nem, de mivel lassan megérett az idő egy olyan blogra, amit én csak "tematikus blog"-nak hívok, annak ellenére, hogy erősen szubjektív, és bőven vannak benne személyes elemek, de hát egy pszichiátriai túlélő (nos... egyelőre :-)) hogy másképpen fogalmazhatna, mint szubjektíven. Szóval valamennyire akkor mégis sikerült bizonyos nyilvánosságot szerezni a dolognak, filippa85 és LiteraGeek (remélem nem baj, ha ezt a nevet most itt kiírom) segítségével, mivel láttak a dologban fantáziát, az ő szellemi támogatásuk révén nem tudom, mikor lett volna a dologból valami, és abban is segítettek, hogy a blog híre több emberhez eljusson he-he... Viszont remélem, hogy nem lesz a blogból rám nézve személyes akármi, mivel ma is Anikó valami sms-t kapott hajnal 5-kor, gondolom a blog miatt, feltehetőleg valami régi kanjától, akinek savanyú a szőlő, és azt írták benne, hogy "egoista, meg alkoholista", minden volt, csak kommunista nem, úgyhogy lassan kezd felfigyelni a blogjaimra a nyíregyházi csőcselék is, a lúzerek, az acsarkodók, és mindenki, aki megérdemelten nem vitte semmire az életben. Valóban könnyebb Anikónak sms-t küldözgetni ismeretlen számról*, mint itt megszólalni a blogban, mert esetleg itt elküldeném a picsába. A módszer természetesen kung-fura vall, de igen sok ilyen lúzerrel állt Anikó régebben kapcsolatban, szóval bárki lehet**. Végül, azt hiszem, ideje volt lezárni az Egy átlagos fiatal férfi naplóját is, hogy ne szolgáltassak nagyobb támadási felületet nekik, mint amennyit így is adok. Mindenesetre a legkeményebb, és leghosszabb subom volt benne taglalva, és az az út, ahogy odáig jutottam. Csernus talán Wahn-állapotnak hívná.  (És nem adtam el a házat.) Mindenesetre elég kemény téveszméim, és hallucinációim voltak, legemlékezetesebb talán a "madaras", aminek hatására itt a blogban csúnyákat is írtam LG-ről, és sok mindenki másról, amiért utólag is elnézést, de nem voltam teljesen a "magam ura". * Mondjuk az Anikót az évek során telefonon zaklató, és neki furcsákat mondó emberekből az évek során sosem volt hiány, ez a blog egy újabb lehetőség erre, amit sajnálok, mert nem akartam belekeverni, újabban nem is írok már róla semmit, ha volna is, igyekszem már kihagyni, de a régieket már nincs szívem törölni. Akkor "úgy gondoltam, és kész", ahogy LG fogalmazna... ** Mellesleg nyomon tudom követni az összes "búvárkodást" itt a blogon, ami kifejezetten Anikóra irányul (érdekes módon csupa nyíregyházi találat), de mást nem tudok tenni, mint hogy letiltom az ip-címet,  de sajnos az ilyen nem áll le, és előbb-utóbb jön másik ip-ről... Szerintem kung-fu gőzölt be most már teljesen, de lehet, hogy más... Én is hibás vagyok, hogy kiraktam a fb-ra is, amikor még nem voltam egészen jól... és nem állítottam be a láthatóságot, olyanra, hogy mások ne lássák... de "új" vagyok még a fb-n... *** Mivel nem igazán vágom, hogy megy ez a related post, trackback, pingback és visszaping téma, most ide illesztek egy bejegyzést egy másik blogról, ami szerintem nagyon is ide illik...

A tárgyalás amúgy viszonylag rendben lezajlott, a bírónő és az ügyvédnő kb. velem egy korosztályba tartozhatott, szóval talán még némi együttérzés is felfedezhető volt bennük a tárgyalás bizonyos pontjain. A tárgyalás legérdekesebb eleme "a tanúk" meghallgatása volt, aki alatt apám és anyám értendő. Az egyik legneuralgikusabb pont, amikor apám kezdte beleélni magát a mindenhol kötelezően előadott szövegben, hogy én nem tartom rendbe a szobámat, nem segítek a kertben, stb., de ezt leállítottam azzal, hogy már a betegségem előtt ilyen voltam, és hogy ez nem családi panasznap, ezek különben sem érvek a betegség, a rossz állapotom mellett. A pénzügyeimben is nagyon érdeklődőek voltak, mindent megkérdeztek, milyen márkájú telefont vettem, mennyiért, én szoktam-e feltölteni, és mennyivel. Illetve nem "voltak", mert a bíróság mindössze egyetlen személyből állt, a bírónőből. Aztán anyám következett, előadta, hogy én milyen is vagyok, hogy azt az üzenetet közvetítem a környezetem felé, hogy én nem vagyok beteg (hallatlan, mik vannak?), meg előrángatta a blogomat, hogy az volt a címe, hogy "nemvagyokbeteg" (miért, most mi?), a bírónnő viszont úgy értette, hogy én azt írtam egy blogbejegyzésbe, hogy "nem vagyok beteg", gondolom, azt gondolta magában, hogy ez meg kit érdekel. Mindegy, anyám mostanában mindenhol a blogommal jön, aztán meg csodálkozik, ha a munkahelyén rákérdeznek, hogy blogot írok-e. Aztán elmondta, hogy nem nem látja realitását, hogy én megint magyar szakra menjek, blablabla, itt jól felhúzott, és a következő kérdésre, hogy el szeretnék-e költözni, azt válaszoltam, hogy "el... tőletek... minél messzebb..." Itt a bírónőnek kissé kikerekedett a szeme, meg az ügyvédnő is nézett egyet, és ezután már nemsokára be is fejezték a tárgyalást. Abban állapodtunk meg, hogy behívatjuk a t. elmeorvosi szakértő urat, hogy fenntartja-e az álláspontját. Hadd sétáljon ő is egyet, ha már egyszer ilyen szakvéleményt ki tud állítani, legyen valami következmény is, rá nézve. Az már csak itthon jutott eszembe, hogy MÁSIK szakértőt kellett volna felkérni, mivel ez kellően elfogult ahhoz, hogy újra ugyanazt a szakvéleményt mondja, de a bíróságon még minden ötletbe belementem, örültem, mint majom a farkának, hogy egyelőre nem tesznek gyámság alá. Hát, röviden ennyi.

Voltam az ügyvédnél, és elmondta, amit sejtettem, az orvosszakértő véleménye a döntő ebben az ügyben, tehát az egész puszta formalitás, holnap mindenképpen gondnokság alá helyeznek. Az van, hogy a társadalmi presztízsre támaszkodva egy pszichiáter bárkitől önkényesen elveheti a jogait. Engem is meg fognak hallgatni, de az illetékesek ott sem lesznek, csak a családtagjaim, meg az ügyvéd, kísérőnek. Vérlázító, hogy megrendezett az egész, tényleges tárgyalás látszatát keltik, holott a fejem felett már el van döntve minden. Egyébként mindenki meglepettnek látszik, hogy hogyhogy skizofrén létemre nem akarok gondnokság alá kerülni. "Akkor mit akar?" - kérdezte az ügyvédnő is, vajon mit? A figyelmem ma átterelődött Edit 3 bárgyú vigyorgásról Edit 1 fejhangú vihogására, ez azért sokkal kellemesebb. Ma viccelődtünk is vele egy kicsit, reggel is, meg délután is, délután olyan közzel jött hozzám, hogy azt hittem, le akar kapni. Úgy látszik, már nem pikkel rám. Minden a régi.

Elmentünk az ügyvédhez, de nem volt otthon, vagy az irodájában, vagy hol, és a telefont sem vette fel. Már kezdtem aggódni, de még a délelőtt folyamán visszahívott, hogy tárgyaláson volt - gondolhattuk volna, és hogy menjek holnap háromnegyed háromra. Apám visszafele az ügyvédtől mondott valamit a harc útjáról, meg a gyógyulás útjáról, úgy hangzott, mint valami ezoterikus aranyköpés, valami olyasmit, hogy ne a "harc útját" járjam, hanem a "gyógyulás útját", és hogy ebben tud ő nekem segíteni. Szerintem viszont gyógyultabb már nem is lehetnék, és számomra nyilvánvaló, hogy a durvaságra durvasággal válaszolok, ha esetleg többen tennék ezt, még a végén a fejükhöz kapnának az illetékesek, hogy mit lehet, és mit nem, és vége lenne a kiskirályságuknak. Ma voltam a pszichiáternél is, ezúttal nem futottuk le a felesleges köröket, csak megkérdezte, hogy miért vagyok olyan fáradt, én meg mondtam, hogy nem vagyok az, csak be van gyulladva a szemem (most a jobb a változatosság kedvéért). Odaadtam az ampullákat, kivett egyet, a többit visszaadta, és mondta, hogy "tegye el a zsebecskéjébe". Beadták, és már kint is voltam. Ennyi volt. Mindig is tudtam, hogy ő lesz az én emberem. Még visszatérve a harcra, mindig meglepődök, ha valaki azt mondja nekem, hogy én "harcolok", hát én nem harcolok, csak elmondom a véleményemet. Többnyire nem szóban, hanem írásban, és ebből esetleg néhányaknak az jön le, hogy én IRL egy ilyen hőbörgő alak lennék. Hát nem vagyok az. Nos, nem is folytatok én itt semmiféle "szabadságharcot", hanem kezdtem neki egy újat a postr-en. Az eddigi itt-ott előforduló antipszichiátriai töltetű írásaimat raktam fel rá, meglepő, hogy nincs is olyan borzasztó sok, ami tisztán csak erről szólna. Mindössze kettőt találtam eddig, meg gyorsan csináltam még kettőt, az utolsót szerintem majd át fogom hozni ide is, amint leveszi az Origó :-), de csak azért, mert ott nehéz a kommentálás, meg különben is ez a "főblogom". Az eddigi írásaimból könnyű lesz azonban még néhányat összehozni, meg megjött a kedvem újakat is írni, végre van valami kis kedvem tematikus blogot írni, mert a kalcsör projektem nem volt túl sikeres (vannak, akik ezt tőlem jobban csinálják, na meg mostanában nem is voltam túl nagy könyvfaló/ kultúrafogyasztó), a wp-s dolgokról nem beszélve, egyedül egy ECDL-es blogom tetszett páraknak, de 7-9 modul van belőle, azt nem lehet túlragozni. Különben is esetemben adja magát az antipszichiátria téma, nem tudom, miért nem csináltam meg már hamarabb, évekig csak kerülgettem itt a forró kását. Szóval: http://antipszicho.postr.hu/ Vélemény, reakció, valami?

Zsong a fejem, facebook, twitter, bura.hu, egy blog, két blog, Ravenloft OHR projekt, csoda, hogy végül nem csinálok semmi említésre méltót? Most ráadásul rám tört a semmiből az érzés, hogy nem voltam-e hülye, hogy megint a postr-re tettem a very best of & antipszichiátriás blogomat, és nem a blog.hu-ra. Abban legalább a "dezi"-t lehet elvileg változtatni, ha odáig fejlődne a dolog. Tényleg, mi bajom van nekem a blog.hu-val? Szimpatikus, meg minden, még lájkoltam is (véletlenül), de valahogy soha nem jutok el odáig, hogy komolyan elkezdjek ott valamit csinálni. Pár éve, ha valaki azt mondja, hogy egyszer ennyi hülye szót fogok egy rakásra halmozni (ráadásul egy blogban), biztos szembe röhögöm. Délelőtt meg varrogatok 4 órában. Na, persze. Reggel befészkelte a fejembe a gondolat, amikor Edit 3-at láttam lekászálódni a 12-es buszról, hogy a bokatörése után úgy megy, mint egy zombi. Egész nap őt figyeltem, úgy beszél, mint egy zombi, úgy megy, mint egy zombi, és úgy öltözködik, mint egy kisvárosi zombi. Ez egy zombi! Mostanában rászokott, hogy már a szarását is kommentálja, ma körülbelül háromszor, "nagydógozok", így mondja. A zombik szoktak "nagydógozni"? Nem tudom... Holnap pszichiáter + ügyvéd, ez alapján valami fontos ember is lehetnék, ha nem ilyen banális dolog miatt kéne ott megjelennem, mint hogy gondnokság alá akarnak tenni. A "banális" ide nem a legjobb szó, de mindenképpen le szerettem volna írni egyszer az életben... a címmel együtt már kétszer...

Ma a hétvégi beszélgetés hatására a szakkörben tovább járt az agyam. Minek írok blogot? Miért úgy írok, ahogy? Mert mindig is írni akartam valamit, csak nem tudtam, hogy mit. Napló? Igen, kölyökkoromban belekezdtem egy csomószor, de anyám mindig megtalálta, és idézgetett belőle. Igen égő volt. És ezt én is éreztem. Úgy írtam, mint most a tizenévesek, csak kevesebb xD volt benne, illetve nem is úgy, hanem még borzasztóbban, mert nem volt előttem semmi példa. Aztán jöttek a versek. Szigorú kötött formák, rímelő csodák. Ezzel már volt némi sikerem a középsuliban. Valakinek tetszett, valakinek nem, ennyi. Illetve olyan nem nagyon volt, hogy valakinek nem tetszett, inkább olyan volt, hogy nem érdekelte. A stílusa és a kötöttsége alapján a Tankcsapda szövegekhez hasonlítanám leginkább, csak kevesebb csúnya szóval. Központi téma az alkohol és a (mű)depresszió, ami ha valamire jó volt, arra, hogy csökkent önértékelést okozzon, amit egy kis alkohollal jól lehet kompenzálni. Aztán jött a magyar szak, ahol kisebb sokként hatott, amikor találkoztam a kortárs műalkotásokkal, amik elborzasztottak. Egyszerre bonyolultnak és mesterkéltnek találtam a versírást, írtam 1 db szabad verset, és befejeztem. Egy életre. Néha elkap az ihlet, például a pszichiátrián írtam 1-2-t, azok jók, de legalábbis elmennek. Nekem megfelelnek, az én ízlésemnek, a többi nem érdekel. Szóval a magyar: az irodalmi szövegekből nemhogy megtanultam volna jól írni, hanem inkább azt éreztem, hogy én erre nem vagyok képes, nem is vagyok, amikor megtudtam, hogy pl. Málik Roland mennyit dolgozik 1-1 szövegén, de mondhatnék mást is, azt mondtam, hogy köszönöm, én ebből nem kérek. Illetve mindig ott volt valahol a háttérben, hogy talán majd egyszer, leülök, és elpöcsölök ilyen szövegekkel. Az én módszerem: megírok egy szöveget, és az készen van, vagy üt, vagy nem, de többet nem foglalkozok vele. Szerettem kortárs írókkal/költökkel beszélgetni, meg piálni, tök jó fejek, de amikor nekem is csinálni kellett volna valamit, leblokkoltam, és semmi nem jutott az eszembe. Az irodalomelméleti/történeti munkáim kivétel nélkül jól sikerültek, amik a suliba kellettek, ebből tudtam, hogy írni tudok, főleg, ha megmondják, miről, és ott a határidő. De hogy én magamtól írjak? Mi a faszról? Így jöttek képbe a számítógépes műfajok, az amatőr kalandjáték, mert az akkori communityben jobban éreztem magam, mint a művészek között, épp csak le kellett tagadni a koromat... ami interneten keresztül nem nagy művészet. De a végső és legfontosabb érv: mivel a pszichiátria miatt nem fejez(het)tem be a sulit, kihúzták a lábam alól a talajt, hogy én valaha is irodalmi szövegekkel foglalkozzak komolyabban, akár tudományos, akár művészeti szempontból. Ezzel elvették az utolsó lehetőséget, hogy komoly helyeken publikáljak, meghagyva nekem a pszichiátriai folklór lehetőségét, amiből köszönöm nem kérek. Ezért (na meg az engem ért felháborító bánásmód miatt) van az, hogy az összes, még meglévő tehetségemet arra fordítom, hogy minden lehető helyen mocskoljam őket, és ha rájuk kerül a szó, meglehetős antipszichiátriai beállítódásról tegyek tanúbizonyságot. Életem folyamán mindenhol kilógtam a sorból, de hányni tudnék attól a szervilizmustól, és majomszeretettől, ahogy a pszichiátriai kezeltek csüggenek az orvosaik nyakán, a megmentőik szerepét osztva rájuk, holott világos, hogy leginkább az életük tönkretevőinek a seggét nyalják. Egyszerű Stockholm-szindróma, semmi más. Hát én nem fogok többet idióta rímes verseket faragni többé a depresszióról, meg a kilátástalanságról, hogy nagy kegyesen 1-1 versem megjelenhessen majd valamikor egy betegeknek szóló kiadványban. Ezen már túljutottam 16 évesen. A kortárs, alkoholtól és küldetéstudattól elborult agyú, esztétizáló, és urambátyám módszert alkalmazó, belterjes irodalmi köröktől szintén óvakodok. Kizárásos alapon mi marad nekem? A blog. Nos, akkor miért írok úgy, ahogy? Mit tudom én. Erre nincsen elmélet. Egyszerűen leírom, ami jön és kész. Úgy érzem, megtaláltam a műfajom, legalábbis egy időre. (Vállveregetés.) És legvégül arra adnék magyarázatot, hogy miért szólogatok be mindenkinek: csak úgy, mert az életben ezt nem tehetném meg. Ráadásul, úgy érzem, méltatlan helyzetbe kerültem, sokkal alantasabb munkát végzek, és emberekkel vagyok körülvéve, mint ami nekem kijár. Nagyképű vagyok? Igen. Szóváteszem ezt bárkinek is? Nem, csak itt a blogban. IRL kussolok, és végzem a dolgom. Ennyi. Nem megyek senkinek az agyára, nem sértem meg, nem okoskodok. Nem félek, hogy elolvassák a blogot? Nem, ameddig megy az X-Faktor, az Éjjel-nappal Budapest, és a hasonló agyelszívó műsorok. Sőt, inkább ők mennek az agyamra azzal, hogy a melóban végig kell hallgatnom a silány kis kommentálásukban a még silányabb műsorokat, amikről így nem tudom elkerülni sem, hogy tudomást szerezzek. 1:1. Nem tartozik szorosan a témához, de lehet, hogy 1. Lezárom az Egy átlagos fiatal férfi naplóját 2. Áthozom a legütősebb bejegyzéseket egy új blogba a postr-en 3. Kicsit szalonképesebbé teszem 4. Ebben a szellemben folytatom tovább. Bár lehet, hogy nem mostanában, de szerintem leszek még kint az Origón. Főleg, ha gyámság alá tesznek. Az lesz csak a nem mindegy! (Ezen a blogon persze ugyanúgy folyik tovább a pöcsölés, mintha mise történt volna.) Ez a postr-es blog ritkábban fog majd frissülni, és a következő kérdésekre fogja keresni a választ (ha megcsinálom egyáltalán):

Kik azok a skizofrének? Tényleg annyira veszélyesek? Miért kell őket leszedálni? Miért kell őket hónapokig bezárva tartani, mint az állatokat? Miért kell őket feljelenteni? Miért kell tőlük elvenni a jogaikat?

Újabb hét kezdődik, és nem nagyon fűlik hozzá már a fogam. A kedvenc kollégám pénteken kitúrt a helyemről, hogy szemben tudjon ülni azzal a csajjal, akinek udvarolgatni szokott. Néha olyanokat gondol, hogy a csaj délutánonként rádiós műsort vezet, és a legfurcsább, hogy néha azt képzeli, van 5 közös gyerekük, de pár nap múlva erre már nem emlékszik. Meg megtanítja korcsolyázni a Bujtoson, elviszi síelni, meg terméseket gyűjteni az erdőbe. Amúgy rengeteg idejük lesz együtt, mert ez a kollégám milliárd években gondolkodik, és gondolom, úgy is tervez. Igaza is van, egy csajt így kell levenni a lábáról, meg ilyen beköpésekkel, mint "a piros Ferrari lelke átsuhant a szobán", meg "Hortobágy, Nyírtelek és San Francisco", mármint hogy gondolom, ezekre a helyekre vinné még el. Régebben idézett parafrázisokat a Bibliából, esetleg a Koránból, de látta, hogy a csajt ezekkel nem hatja meg, szóval inkább ilyen világi témákkal próbálkozik. Ezekre a csaj mindössze annyit szokott tőle megkérdezni, hogy a pszichiáterének is szokott-e ilyeneket mondani, de elég ravaszul csinálja, mert neki nem szokott. Eddig csak mellette ült, és oldalról bámulta, de ezentúl már szemből fogja kapni az ívet. A raktáros már csak "anyucinak és apucinak" nevezi őket, a csaj meg ilyenkor fel van háborodva. Nem értem, miért. A csoportvezető szerint nagyon szolidáris dolog volt tőlem, hogy átengedtem a helyem a turbékoló párnak. Persze, szívesen (remélhetőleg ez után még többet fogok tudni röhögni), csak nem tudom, hogy ezek után most hova fogok ülni. Mindenképpen maradok a közelben...

Mivel a freeblog ismét kegyeskedik működni, szétnéztem egy kicsit az ottani blogjaim között, mivel a Kellett neked rongybicigli blog előtt volt még két blogkezdeményem, 2007 végén, illetve október 25-től a Roboman akcióra kész!, majd még 2008 elején az Un, ami egy Chumbawamba albumról kapta a nevét. Ezek a blogok a kórházi és elbaszott gyógyszeres kezelések miatt maradtak abba. 2009 végére sikerült eljutni oda, hogy olyan gyógyszert kaptam, ami nem szedált le (2006 március 5-től idáig tartott a folyamat), és ekkor belefogtam abba a blogba, amit 3 éven keresztül vezettem, és ma is megtekinthető, annak ellenére, hogy a freeblog már másodszor tüntette el, és egyszer volt egy adatvesztés is, meg helyreállítás, de a freebloghoz tartozó tárhelyem sohasem került elő, és a képek sem, amik rajta voltak. Ezen a blogon a negatív tünetek domináltak, annak ellenére, hogy nem szedált le a cucc (abilify), majd kb egy időben álltam le a bloggal és a gyógyszerrel, tavaly december-idén január körül. A freeblog szarakodásai miatti rengeteg pótmegoldás és pótblog közül már nincs meg semmi, viszont idén február körül belekezdtem az Egy átlagos fiatal férfi naplójába, ami kezdetben viszonylag normálisan(?) indult, viszont szép lassan belegyalogoltam benne egy pszichózisba, és így esett, hogy ebben a blogomban a pozitív tünetek domináltak. Ebben a blogomban az a furcsa, hogy a legnagyobb lelki nyugalommal vezetem benne a téveszméimet, és végül egy olyan cirkuszba torkollik, ami világra szóló. Egyébként a lejegyzett téveszmék és az erőszakos kísérlet egy elfekvőbe való elhelyezésemre is példa nélkül álló a pszichiátria történetében, szerintem. Röhelyes lenne, ha nem lenne olyan szomorú: miközben a nyíregyházi pszichiátria intézményvezető főorvosa minden erejével azon volt, hogy a legdurvább pszichiátriai módszereket bevesse ellenem, rendszeresen kirakták a blogomat az Origóra, és egy fél ország láthatta. Mára odáig jutottam, hogy nem tudok már teljesen azonosulni egyik blogom látásmódjával sem. A pszichiátria téma a Kellett neked rongybiciglin, ha megjelenik, általában az "élni és élni hagyni" elve érvényesül, nem írok róluk olyan durvákat, ha cserében békén hagynak. Az Egy átlagos fiatal férfi naplójában nagyon csúnyákat írok róluk, de ezeket tartom is mind a mai napig, csak már belefáradtam, hogy minden 2. bejegyzésben ők legyenek a téma. A jelenlegi blogom fogalmazási stílusával már úgy-ahogy meg vagyok elégedve, viszont azt vettem észre, hogy gyakran viselkedek úgy, mintha én lennék a legokosabb, de ez, tekintve a környezetemet, nem is olyan meglepő, azt kell, hogy mondjam. Szóval mint mondtam, már nem érzem magam betegnek, de már megint ott tartok, mint a Kellett neked rongybicigli blogomban, megint rehab munkát végzek, igaz, jóval több pénzért, megint utálom, és már megint felvételizni akarok, most végre magyarra. Még mindig Anikóval vagyok, mint végig a publikus blogjaimban, ezt most nem kommentálnám. Régebben szerettem volna, ha többen felfedezték volna a blogomat, mármint a pszichiátriai betegek, elsősorban skizók, de a véleményem időközben úgy eldurvult az egész szociális ellátórendszerről, meg az engem körülvevő világról, hogy semmit sem akarok jobban, mint kilépni belőle, engem csak ne fedezzenek fel, és hagyjanak békén. Ez a vágyam maximum még teljesülhet, mivel a Google már a füle botját sem mozgatja rám általában, marad az a néhány olvasó, aki az eddigi tevékenységem alapján ismer, és majd szép lassan elkopnak ők is, és akkor bezár a bazár. Olyat meg nem lehet csinálni, hogy mindenki ismerjen, kivéve a környezetemet. Ezért is vonultam vissza a Facebookról is, legalábbis többet nem teszek közzé a saját nevemben semmit, megelőzendő a nagyobb balhékat. Nem akarok többet a skizóságom miatt ismert lenni, mivel ez 1. nem teljesítmény 2. úgy látszik, senkit sem érdekel. Hát, majd kitalálok valamit, egyelőre a magyar van tervbe véve, aztán majd meglátom.

Na, csak sikerült megszeretnem ezt az Európa Kiadó számot. Aki olvasta az előző blogomat, annak esetleg vicces lehet. Na, jó, ígérem, nem fogom többet piszkálni, biztos megvan a saját problémája, viszont a buráról is eltűnt, szóval lehet, hogy meggyógyult? Mondjuk nem hiszem... Régebben kérdezte, hogy miért nem írok róla verset, "...hol lehet most szegény csórika?", de hát ezt a verset már megírták... bár nem hiszem, hogy pont erre gondolt... vö.: http://nemvagyokbeteg.postr.hu/bloghiszti/ kthxbai

Marhára örülök már ilyenkor a pénteknek, mert mindig van valaki a szakkörben, akinek be nem áll a szája, és monologizál, vagyis verbálisan blogol. Mióta Edit 3 visszajött a táppénzről, ahol bokatörés miatt volt, egyfolytában szövegel (egyébként a tesóját is pont emiatt rúgták ki). Ezzel csak az a baj, hogy mindig az pofázik a legtöbbet, akinek a legkevesebb esze van, szóval általában fordított arányosság áll fent a kettő között. És én még régebben aggódtam, hogy nehogy kirúgják őt is, mert mihez kezd majd a kevés eszével, de most már nem értem, miért nem maradt az Esélycentrumban, a többi szefós között. Ma többek között elmesélte, hogy "majdnem elütötte egy beszélő busz" (szerinte az beszélő busz, ahol bemondják az állomások neveit), egyébként meg már kívülről fújja mindenki a szakkörben, hogy október 16-án fog menni fogorvoshoz, szereti a "tőtött káposztát", de azt is betéve tudja mindenki, hogy mikor mit evett, és mikor zuhanyzott, hány kávét ivott, és bár általában kerülöm a tekintetét, azt is megosztotta mindenkivel, hogy "ződ szeme van, mint a macskának". Különben meg most már megtanulta kezelni az okostelefont (mert kapott egyet, bár félek, hogy a telefonnak több esze van, mit neki), amúgy meg nem hiányzik neki más, csak "egy gazdag, jóképű hapsi", de leginkább Marci az Éjjel-nappal Budapestből, ezzel egyébként nincs egyedül a szakkörben, mert a másik szobában dolgozik Marci első számú rajongója, aki még Facebookozik is vele... Na, ennyit mára, szóval örülök, hogy már vége a hétnek. * Ő az egyetlen Edit, aki nem dolgozik főnöki rangban, érthető okokból.

Eddig Horváth Charlie-ra gyanakodtam, hogy ő a felelős Anikó dupla whisky fogyasztásáért, de ma két hányás után bevallotta, hogy az egyik kedvenc filmje, az Éjjeliőr a hullaházban hatására szokta azt rendelni. Újabban előjött krémes mániája meg azt hiszem, a Légy jó mindhalálig számlájára írható, de az legalább nem dönt anyagi romlásba. Ma fizetésnap volt, viszonylag sikerült olcsón megúszni, legalábbis az eddigiekhez képest. A szüleim azt mondják, hogy most egy darabig nyugodtan lehetek, mert olyanra még nem volt példa, hogy Anikó fizetés környékén szakított volna velem. A nyanya tanyán, ahova jár, már most sulykolják bele a karácsonyi hangulatot, egész nap ilyen kis manókat meg télapókat színez, meg ráírja, hogy "Sok szeretettel Levinek", a fiának, akire a Fehér Egérben ma csak mint "egy kisebb személy"-re hivatkozott. Nem tudom, hogy jön össze a karácsonyi hangulat a dupla whiskyvel, de valószínűleg ezt is otthonról tanulta, mert azt mondta, hogy ünnepek környékén megengedhető az ilyesmi. A melóban nem volt semmi különös a fizetésen kívül, Zolika megint próbált volna cigit csövelni, és förtelmesen vigyorgott hozzá, de most volt a napja, hogy lepattintottam azzal a szöveggel, hogy "nincsen, csinálni kell", aztán elmentem kv-zni, meg csináltam egyet saját magamnak, és kész. Egyébként ő is úgy gondolkozik, hogy minek a melóba cigit venni, ha úgyis annyian dohányoznak, és meg tudja oldani kuncsorgással. Különben én is szeretnék úgy cigizni, hogy nem költök rá egy fillért sem, csak hát ugye ehhez pofa kell.

[caption id="attachment_832" align="alignnone" width="640"] A főhős és Edita Siposova a 2 ágyas 4-es szobában...[/caption] Tovább bonyolódik a történet. A várost "A szlovákok" nevű terrorszervezet tartja rettegésben a pszichiátria segítségével! A bűnbandában bolgár, ukrán és dél-koreai tagok egyaránt megtalálhatóak! Amúgy ez csak egy sztori, általában nem vagyok ilyen idegengyűlölő, ez a szlovák-szál amúgy a betegségem közben merült fel... Csak azért szólok, hogy lehet, hogy ami nekem humoros, másnak esetleg nem az... Egyébként csak remélni tudom, hogyha elkészül, nem lesz mindenki számára vicces... főleg a lemészárlás... Még lehet, hogy "A szlovákok"-at átkeresztelem "A tirpákok"-ra, majd még meglátom... [caption id="attachment_833" align="alignnone" width="640"] "Elfogtunk egy levelet..."[/caption]

Ma reggel Anikó adott egy puszit, aztán 5 perc múlva elkezdett színészkedni, és olyan hangon beszélni, mint aki meg van fázva, és azt mondta, hogy nem ad többet. Én viszont igazából olyan hangon beszéltem, mint aki meg van fázva, ezért nem artikuláltam jól azt, hogy "hoztam teát", mire Editke elkezdett velem szívózni, hogy "tejet is hoztál"? Hehe, mondhatom, nagyon vicces. Amúgy a szakkörben majdnem mindenki meg van fázva, de nekem sikerült az egyik legjobban. E mondta, ha "nagyon gáz"-ul érzem magam, inkább menjek haza. Gondolkoztam rajta, hogy azonnal felállok, és hazamegyek, de inkább alakoskodtam, hogy "ha már eljöttem...", meg ilyesmi, meg olyanokat is mondott, hogy ágyban kéne feküdnöm, azt ő (sajnos) nem tudja, hogy én nem bírom az ágyban fekvést. De mivel mostanában megfázás nélkül is "nagyon gáz"-ul érzem magam elég gyakran, ahogy kezdem unni a banánt, úgy gondoltam, hogy tökmindegy, és inkább maradok. Bár vannak egész tűrhető napok is (például amikor a fele társaság hiányzik).

Megvolt a "kibékülés". Amikor beszámoltam Anikónak arról, hogy gyámság alá akarnak tenni, elkezdett sírni, és azt mondta, hogy bemegy Kancsalhoz, és beszélni fog vele. Meg hogy "Akkor engem is azonnal vigyenek oda!". (Mintha ez rajtam ez olyan sokat segítene.) Amúgy meg elbeszélgettünk Falcoról, meg még valamiről, ami most nem jut eszembe. Kifejezetten jót tett ez az egy hét szünet, én is jobban érzem magam vele, mint bárki mással a szakkörből. És most nem is volt olyan követelőző. Azért leadta a megrendelést egy Metallica CD-re, meg amúgy magamtól is mondtam neki, hogy veszek neki egy I ♥ music-os pólót a Korzóban, szóval akkor most már megnyugodtak a kedélyek. A megfázásra való tekintettel azért lecsúszott pár vodka + sör. Azt mondta, többet nem fog szakítani. Aha. "...úgyis találkozunk még, az élet melléd ültet a hátsó padba..." Ez itt a 100. bejegyzés...

Reggel egyszerre kapott el a megfázás, a fosás és a fejfájás, így nem mentem ma dolgozni. Észrevettem, hogy itthoni elfoglaltságokkal sokkal jobban telik az idő, mint a szakkörben. Megnéztem néhány gportalos blogot, lehet, hogy majd írok róluk valamit, de nem biztos, meg töröltem minden hivatkozást a Facebookon, ami a blogot a személyemhez kötheti, így most az a fura helyzet állt elő, hogy nem kedvelem a saját blogomat, de hát a likebox nem is arra való, hogy engem mutogasson. Levettem a bemutatkozó képet is a szöveggel, és a linkekkel együtt, már úgyis untam. A Facebook beállításokat már korábban megtettem, hogy csak az ismerőseim láthassanak, nem tudom, mi mást tehetnék még. Még az is lehet, hogy egyszer hálás leszek kung-funak, hogy felhívta a figyelmemet ezekre az apróságokra, pont olyan, mint egy alattomos vírus, ami után meg kell tenni a szükséges óvintézkedéseket. Régebben nem bántam volna, ha azok az ismerőseim is olvassák a blogot, akikkel napi kapcsolatban vagyok, most már bánnám, ahogy kezd eldurvulni a róluk alkotott véleményem. Bár, akiket a leginkább utálok, nem vettem fel a Facebookra, miért is tenném? Amúgy meg megfogadtam, hogy Anikóval kapcsolatosan, ha együtt maradnánk, visszafogom magam, ha nem maradnánk együtt, akkor meg értelemszerűen egy szót se szólok róla többet.

Eddig azért nem írtam a volt barátairól, mert azt hittem, nem ide való. Viszont kung-fu már a blog létét fenyegeti azzal, hogy elkezdett róla pofázni. Amikor a Facebookra felmentem, mindent számításba kellett volna vennem, de nem hittem, hogy léteznek olyan nevetséges bohócok, akik még ennyi év után is A-ra csorgatják a nyálukat és egyéb folyadékaikat. Attól függetlenül, hogy szakítunk-e, vagy sem, utálnék neki problémát okozni, de mindegy, ezt már megtette helyettem kung-fu, aki szellemileg és erkölcsileg kb. ugyanazon a szinten van, mint "értelemmel teli smárólás", hogy majd hetente egyszer megcsinálja, aztán annyi, közben meg "fegyelemre fogja nevelni", gondolom, úgy, hogy nem ad neki egy vasat se. Mondtam Anikónak, hogy akkor legyen kung-fuval, de - érthetően - nem akar. Különben meg Anikó is hibás, mert nem tudja eldönteni, hogy mit akar, meg én is hibás vagyok, mert megígértem, hogy csak akkor fogok írni a szakításról, ha már egy jó ideje nem láttam, és ezt nem tartottam be. Valójában dühös vagyok, hogy ilyeneket meg lehet velem csinálni, ez az állandó szakítgatás, meg telefonálgatás a volt barátokkal, kívánom, hogy a nyálas és idegbeteg (a 2 nem zárja ki egymást) kung-funak is meg kelljen ezt élnie, csak azt sajnálom, hogy ezt az én rovásomra szeretné elérni. Bár tényleg jelentősen rontja a blog színvonalát, hogy kung-fuval foglalkozok, rohadt egy pióca, bazmeg, és ilyenből volt Anikónak vagy 8-10. Na, mindegy, hosszú és kung-fumentes életet kívánok magamnak, Anikóval, vagy nélküle, a blog marad egyelőre, bár ezek után egyre jobban kezd ettől is elmenni a kedvem.

Anikót felhívtam a megbeszélt időpontban, de nem volt túlzottan feldobva, meg a blogról is kérdezősködött. Azt még megérteném, ha önmagától akarna szakítani, de biztos vagyok benne, hogy kung-fu rágja a fülét, és ő áll a háttérben. Talán mindig is ő állt. Mivel nem tudom, mire telefonálja el olyan hamar a pénzét, és csak kung-fu olyan smucig, hogy nem hívja vissza, hanem fogyasztja az ő pénzét. Anikó csak a "havejának" nevezi, de neki mindenki automatikusan a haverja, aki egyszer is végigment rajta. Szóval, nem tudom, mi lesz. Szakítani? A blog miatt? Vagy a Facebook miatt? Vagy kung-fu miatt? Még nem láttam annyira pinára kiéhezett egyedet, mint kung-fu, csak a cigány Nagy Atillát. Mikor szóba jött kung-fu, mindig mondta, hogy kifejezetten félne vele kapcsolatot teremteni, viszont ő (is) az a fajta, aki nem tud egyedül lenni, szóval, ha most hétfőn nem tudunk megegyezni, akkor valószínűleg kényszerűségből ezzel a seggfej kung-fu "karjaiba" lököm. Pontosan én sem tudom, mit akarok. Valószínűleg kung-fu se bírná vele sokáig, hanem 1x-2x meglöki, aztán annyi, de én akkor már nem fogadhatom vissza, sajnos. Szomorú vagyok, dühös, és tehetetlen. Áldozatául estem egy agyatlan kanos baromnak, aki az undorító nyálas kis modorával a 4-es kocsma előtt bepofátlankodott az életünkbe, pontosabban inkább az Anikóéba, gondolom. Egyébként még olyanokat hazudozott neki, hogy én elküldöm a tesójának, meg a gondozójának, meg a szüleinek, átkozom a napot, amikor visszamentem a Facebookra, most úgy néz ki, hogy azért, mert kung-funak feláll, most meg kéne szüntetnem az egészet. Ez a 2 dolog valahogy nincs arányban egymással. Rejszoljon csak, ahogy eddig is csinálta, kibaszott kis facebook-kukkoló. Most már persze nem láthatja, miket osztok meg, de most már tudja a címet, és amilyen idegbeteg, nem fog nyugodni, érzem. Úgy állítja be, mintha azért csinálnám, hogy Anikót basztassam, még a kommentekből is idéz, szóval nem keveset turkálhatott a blogomon (netán blogjaimon?). Fanatikus, idegbeteg, szociopata, pszichopata barom. Nem hiszem, hogy egy betű is érdekelné, vagy akárcsak felfogná, hogy miről van szó, hanem szépen összegyűjtött mindent, amit Anikóról talált, és elküldte neki sms-ben. Most minek él az ilyen? Gondolom, hogy Anikó óta nem látott pinát, és ez már jó 10 éve lehetett, mondom, más magyarázat nincs, mint hogy agyára ment a geci.

Tegnap a megfázásomat forró tea helyett megpróbáltam forró kávéval kezelni, ennek egyenes következménye lett, hogy így néztem ki: Egyébként ez nem tegnap fordult elő velem először, hanem mostanában eléggé rendszeres. Tegnap megnéztem a Mystery Man - Különleges hősök című filmet, rémlik, mintha már láttam volna belőle, a föbb szereplők Dühös, akinek a szuperképessége a dühöngés, a Lapátoló, aki egy lapáttal mászkál, és a Kék Rádzsa, aki villákat hajigál. Csapatot szerveznek, hogy legyőzzék Casanova Frankensteint, aki el akarja pusztítani a várost. Meg még a Comedy Centralt néztem, amin újra megy a Coupling (Páran párban), ami a kedvenc sorozatom. Egyszer még Miskolcon láttam sokadnaposan véletlenül éjszaka egy részt, valamelyik csatornán, azóta szeretem. Elvileg a szexről szól, de nem az a jó benne, tényleg jók a poénok. A pasasok állandóan söröznek, a nők meg bort isznak, tisztára, mint az életben. Azt hiszem, ilyen semleges dolgokról fogok írni, amíg el nem ül a blogomon a seggfejinvázió. Nem vagyok feldobva tőle, azt kell, hogy mondjam. De hát kellet nekem... Facebook. Sok nyomorult.

A szakkörben most minden második ember meg van fázva, így én is. Úgyhogy a hétvégén közel használhatatlan leszek, csak azért írtam, hogy tisztázzam ezt a kung-fu ügyet. Mellesleg Anikót az internetes dolgoknál jobban érdekelte az, hogy "nem jöttem-e össze" közben valamelyik munkatársnőmmel, konkrét nevet is mondott. Nem tudom, miért kéne vele összejönnöm, csak azért, mert egy asztalnál ülünk, és nem beszélek rajta kívül szinte  senkivel. Amúgy meg nem az esetem. Bár... na mindegy. A jövő héten valamikor be kéne iktatni az ügyvédet is, szerintem az elmeszakértői vélemény leglabilisabb pontja az, hogy arra alapoz, hogy én alkoholista volnék, és az alkoholfogyasztásomat "bagatellizálom", holott az alkohol még csak meg sem lett említve a kórelőzmények között. Sosem kezeltek ilyesmivel, tehát nem is vagyok az. Ez ilyen egyszerű. Egyébként meg az idejét sem tudom, mikor ittam utoljára. Amúgy is nonszensz, hogy az alkoholfogyasztási szokásaimról akarnak velem beszélgetni, ez az, ami abszolút magánügy. Majd elmondom, ha a t. bíróság is beszámol róla. Kb. ennyi. Tehát az elmeszakértőnek nem lett volna joga ilyesmit állítani alaposabb vizsgálat nélkül, szóval tulajdnoképpen hazudott. Semmiféle alkohol okozta bajom nincs, lefogadom, hogy a májfunkcióm is normális. Persze bizonyos hajuknál fogva előrángatott pszichológiai elméletek szerint mindenki alkoholista, aki 2-nél többször volt már részeg, vagy rendszeresen alkoholt fogyaszt, bár az én esetemben a rendszeresség is erősen kérdéses. Biztos összekevert valamelyik kezeltjével az addiktológián, akikről össze-vissza lehet hazudozni mindenfélét. Egyébként még egy gondolat erejéig visszatérve kung-fura: nem hiszem, hogy a blogom bántó lenne akárkire nézve is, én csak leírtam a véleményem a dolgokról, és nem erőltetem rá senkire, mint ahogy mások teszik. Nem tolom senkinek sem bele a képébe, nem teszem kötelező olvasmánnyá senki számára, neki meg aztán végképp. Aki viszont keres, az talál, önmagától szaladt bele ebbe a pofonba is, amúgy nekem eszembe sem jutott volna a hülye feje. Azért megnézném a képét, amikor meglátja, hogy ott díszeleg a rút pofája az egyik bejegyzésben, néhány keresetlen szó kíséretében, talán ez is érdekelni fogja. Amúgy meg a betegségem kezdetétől fogva blogot írok, nem értem, miért most jött ez elő. A szükséges dolgokat megtettem, a Facebookot mostantól csak az ismerőseim láthatják. Amúgy is kaptam találatokat gyanús helyekről, már volt egy olyan érzésem, hogy többen figyelnek, mint kéne, hála a Facebooknak. Nem sokat köszönhetek neki, de úgy döntöttem, hogy marad a Facebook oldal is, hátha felbukkan még valami jóakaróm.

Mindig is szerettem volna leírni azt, hogy "further", most itt az alkalom. Szóval további gondolatok kung-fu-céhez, és az egész Facebook-ügyhöz. Most már beállítottam az idővonalamat, hogy csak az ismerőseim láthassák, de ez már eső után köpönyeg. Én eddig úgy tudtam, hogy nincs rosszakaróm, de úgy látszik, egy begőzölt kung-fu mindenre képes, ha "felmegy a geci az agyába". Kung-fu, a nagy tanító "fegyelemre fogja nevelni" Anikót, akit 28 évig nem sikerült, szerintem már a középiskolából sem azért maradt ki, mintha annyira eltűrte volna a fegyelmet. Nekem most azt mondta a telefonba, amikor kb. 7x egymás után felhívott, hogy nem akar "fegyelmet tanulni". Figyelemre méltó ez a bárgyú optimizmus kung-fu részéről, hogy a világot meg lehet fegyelmezni, meg gondolom, mindent el lehet érni, csak akaraterő kérdése, akkor viszont kíváncsi vagyok, miért nem vették fel katonának századszori próbálkozásra sem, hanem a hatalmas perspektívát jelentő földrajz, vagy töri (már nem emlékszem, de inkább földrajz, Anikó bukik a földrajzosokra) szakja után elment biztonsági őrködni, de a jelek szerint nagyon unatkozik ott. A Facebookon "jók a pogramok", de elég sok a köcsög, mióta minden szellemileg visszamaradott idióta ezt használja, felesleges arra várnom, hogy innen majd olyan olvasókat szerzek, akiket érdekel is, amiket leírok. Kipróbáltam, nem jött be. Most nagyon gondolkodok, hogy meg kéne szüntetni a fb-os oldalt, mielőtt még valami komolyabb kellemetlenségem lenne, másrészről meg nincs takargatni valóm, ez a világ, amiben most élek, a leszázalékoltak, skizofrének, szefósok és egyéb hadirokkantak világa, és nem tudok rá máshogy tekinteni, mint iróniával és szarkazmussal. Ha Anikó, vagy esetleg a szülei megtalálnák ezeket az írásokat, és ezért elfordulnának tőlem, egyáltalán nem érdekelne, nem lehet engem a végtelenségig idiótának tekinteni, ez érthető Anikóra is, de leginkább a szüleire. Azért, mert piálás közben eljárnak dolgozni, meg úgy-ahogy még a háztartást is ellátják, nem kellene úgy fennhordani az orrukat. Visszatérve kung-fura, elmehet a fegyelmével oda, ahova gondolom, egyébként mekkora pitiáner csóró, aki már így kezdi az udvarlást, gondolom, a nála uralkodó fegyelem miatt nincs még mindig nője, nem először tesz keresztbe nekem, csak azért, mert egyszer-kétszer beledugta a koszos farkát Anikóba, semmi joga beleszólni sem az ő életébe, sem az enyémbe, abba meg végképp. Tudtam róla, hogy Facebook-buzi, vagyis inkább sejtettem, amikor a szerelmes képeslapokat küldözgette Anikónak, vagyis inkább nekem, de nem gondoltam, hogy ennyi év után sem képes leszállni róla, na ebben hasonlít arra a cigány Nagy Atillára, akire ha rájön a hoppáré, elindul csengetni Anikóékhoz, és nem zavarja, hogy sosem engedik be/a szülei mindig elzavarják. Nem először érzem úgy, hogy egész Nyíregyháza egy trollkeltető zóna. :-(

Ja, igen, és azt még el is felejtettem témába tenni, hogy a jelenleg nemzetieskedő, fasisztoid kormány úgy elsorvasztotta a bölcsész képzést, azon belül is a magyar szakot, hogy 500 km-t kell mennem, hogy a magyar iránti “beteges” vágyaimat ki tudjam élni. De szerintem még erről is lesz szó bővebben, meg volt is már valahol… Ráadásul az emelt szintű érettségi bevezetésével a bölcsész szakokra akkora felesleges tortúráknak teszi ki az embert, hogy eszébe se jusson ilyen irányban tovább képeznie magát, hanem helyette - valahol olvastam - olyan szélsőjobbos produkciókat támogatnak kultúra címszó alatt, állami pénzből, mint a Kárpátia, szóval az eszményük inkább a dilettáns, szélsőjobbos mondanivaló. Gondolom mint többségében jogászoknak, akik hagyományosan szarba se nézik a bölcsészetet, hanem azt gondolják, hogy a középiskolás tudásanyag elég kell, hogy legyen mindenkinek arra, hogy a Kárpátia eszmei mondanivalóját fel bírja fogni agyilag, vagy legalábbis tudjanak rá "csapásolni".

Anikó nem jelentkezett azóta sem, ilyet még nem csinált, de biztos nincs már pénz a telefonján se, én meg az elmúlt 2 nap alapján azt mondom, hogy össze se lehet hasonlítani azt, ha egyedül vagyok, mintha minden nap esernyőtartónak, szatyorhordozónak, és fejőstehénnek használnak. Nincs olyan nap, hogy ne veszekedne valamiért, én meg ráhagyom. Pontosabban veszekedett, most már jogos a múlt idő. Remélem, neki is nyugisabb így az élete, nem akarok neki rosszat. Hátha talál magának egy másik bolondot. Minden igyekezetem ellenére nem tudtam kimozdítani abból az állapotból, amiben van, mindegy is, mi az, ő se tudja, de a szellemi erőforrásai nem is elégségesek hozzá, hogy felfogja a saját helyzetét. Mostantól vigyázzanak rá a központban, ami csak egy buszmegállóra van az egyesülettől, de én be nem teszem többé oda a lábamat. Nem, mintha  annyira utálnám, de tudom, hogy kezdődne elölről a lejmolás, és ebben az új helyzetben már kifejezetten sajnálom a pénzt mindenre, így rá is. Mintha valami köd lebbent volna fel a szemeim elől, olyan ez, mintha valaki hirtelen kijózanodik egy hosszabb (esetünkben 4 éves) részegség után. Miért csináltam ezt az egészet? Nem akartam egyedül lenni. Senki se akar. Pláne egy ilyen helyzetben, amikor kevés az ismerős. Meg egy ideig imponált nekem, hogy van olyan menő csaj, akivel el lehet menni piálni is akár, de a végén már kisajátított, sőt, inkább már csak ő piált. Hát mostantól akkor már nem fog egyikőnk se. Ezzel megnyílt az út afelé, hogy összegyűjtsem a lóvét a tandíjamra, magyarra. Kisebb gond, hogy csak Pécsen indul ilyen egyedül az országban, viszont a jó hír, hogy 240 volt a ponthatár, és akkor is felvesznek, ha én jelentkezek egyedül. Még a rossz hír, hogy egy fél napig tart odajutni. Meg még egy jó hír, hogy a munkahelyi ellenőrzésen mindent rendben találtak, nincs akadálya egy újabb pályázatnak, ami most már 3 évre szól, szóval valószínűleg meg is lesz végig a BA diplomáig az anyagi fedezet, aztán szevasztok, parasztok, az MA-t már akárhol megcsinálom. De még az utolsó rossz hír, hogy nem tudom, mihez fogok vele kezdeni, max elmegyek irodalomtörténésznek, csak lehet, hogy ezt korábban kellet volna kezdeni, meg még az is van, hogy irodalomtörténet írásból nem sok cigit fogok venni magamnak. Kortárs költő egészen biztos, hogy nem leszek, de prózaíró sem. Blogger vok. :-) Edita Siposová (ábrázolva van a nagy fej, a poncho, amiket újabban hord, a csuri, meg az egész cipő, kissé segges, de csak mértékkel):

Most, hogy Anikó gondját letudtam, nyugodtan tudtam folytatni a játékomat. Gondolkozok azon, hogy rövidre zárom, hogy elkészüljön október 18-ra egy olyan változat, ami legalább a pszichiátriát bemutatja. Most véletlenül 2 szlovák témájú utalás is került bele, és mivel a 4 Edit közül is az egyik szlovák állampolgár, további utalások várhatóak. Amúgy tervezek még belevinni egy enyhe "kis" xenofóbiát is, ami a bolgár és ukrán főorvosokkal, meg a dél-korei pszichológussal kapcsolatos (a.k.a. vietnámi picsa). Ma ezeket alkottam: Egyébként (eddig) az összes utalás a pszichiátriáról saját élmény, nem kellett hozzá túlzottan igénybe venni a fantáziámat. Az előző játékom az Osztrák-Magyar Monarchiában játszódott, próbáltam 1-2 német szóval feldobni, de most inkább a szlovák fog dominálni, lehet, hogy kell majd egy kis tréningelés hozzá... A szakításra meg még visszatérve: most úgy érzem magam, mintha valami nagyon drága dolgot vettem volna meg, és ez így is van: a szabadságot. Reggel nem kell egy csomót várakoznom rá a buszmegállóban, és nem kell minden nap kocsmákban gittelni, akkor is, ha semmi kedvem hozzá. Különben is ebben a hidegben már nincs is kedvem mászkálni annyira. Egyáltalán nem sajnálom, hogy így történt.

Meglehet, a tegnapi az utolsó bejegyzés ami vele, és a hülyeségével kapcsolatos. Ma volt az ellenőrzés a szakkörben, hogy 3 évre megkapja-e a támogatást a tovább működéshez. Először is Anikónak ki kellett fizetni a számláját tegnapról a Fehér Egérben, majd meghívatta magát egy kávéra, majd közölte, hogy nem szerelmes belém, és maradjunk inkább csak barátok, azután meg rögtön megkérdezte, hogy nincs-e 200 forintom, mondtam, hogy nincs, és egy párszor megkérdezte, hogy megyek-e hozzá délután. Mondtam, hogy nem megyek, nem akarok vele sörözni, nem vagyok rá többet kíváncsi, és ne maradjunk barátok SE. Az én barátaimnak általában több van a fejében káposztalénél, nincs szükségem egy ilyen ostoba, lejmolós barátra. A telefonom kikapcsoltam, most nem tudom, mi van vele, él-e, hal-e, mellesleg nem is érdekel.

A párbeszédhez tudni kell, hogy Anikónak egy kicsit gyenge az arcmemóriája, és azon szokott csodálkozni, hogy miért köszönnek annyian, meg honnét ismer minket mindenki, én pedig meg szoktam neki mondani, hogy ki melyik kocsmából ismerős... Ma fel akart vágni, hogy ő mekkora törzsvendég a Fehér Egérben; nem sikerült. - Ugye, milyen király ez a hely? Ma van itt először? - Hát, ma először vagyok itt, de már 37 éve ide járok...

Mivel még mindig dugdossák előlem éjszakára a kávét, és most nekem sem volt dugi kávém, se cappuccinóm (én is dugdosom, ha van mit), ezért most felfedeztem a legújabb kávéjáratot hajnalban: 4.35-kor indul a 14F-es*, a Jósavárosban pont ott vagyok 5-kor a Jonathánban nyitásra, 5.00 órakor, ott be tudok lökni 1-2 kávét, majd 5.20-kor indul vissza a Jósavárosi piactól a 14V, ez olyan, mintha pont erre a célra találták volna ki, mert rajtam kívül 1 ember volt a buszon, olyan, mintha privát járat lenne. Mivel a Jósából indul, érthető is, hogy alig szállnak fel rá. Közben hallgatom a Petőfi rádiót, ha esetleg Odett, vagy Európa Kiadó, vagy más alterkodó majomság van benne, akkor szépen kihúzom a fülemből, de voltak jók, pl Indigó utca, aztán ez a zene, amit nem tudtam, hogy egy Vodafone reklám már felhasznált, lévén, hogy nem nézek tévét: "...as long as we stay together, I will not feel so horrible..." Mondom ezeket egy olyan blogon, amire a helyiek basznak rá egy nagyot, itt még mindig az Éjjel-nappal Budapest, meg a Barátok közt a menő, és amúgy is többségében funkcionális analfabéták, szóval nyugodtan leírhatnám azt is, hogy a Sóstói erdőben szoktam szatírkodni (nem szoktam), senkit se érdekelne. * Ha nem akarom körbeutazni Sóstóhegyet, 14F-essel kell bemennem a városba, és 14-essel kell hazajönnöm. De mivel a járatok gyakran az "egy sima, egy fordított" menetrend szerint járnak, kikerülhetetlen, hogy néha körbeutazzam, és megcsodáljam a pusztulatot. Aztán van még a 14V, aminek semmi értelme, max. annyi, hogy nincs rajta senki.

Nem a legfontosabb hír, de a napokban megszületett a kis unokahúgom, akit a családom legnagyobb megrökönyödésére egy régebbi posztomban kis kurvának neveztem. Leginkább azon voltak kiakadva, hogy lehet lekurvázni valakit, aki még meg sem született, én pedig mondtam nekik, hogy, hát, ilyen a humorom. Nem is rossz ötlet, hogy amit nem kapunk már meg a szülőktől a két szép szemünkért, kihúzzuk belőlük az unokák által. (Egyébként ma a szakkörben hallottam egy másik sztorit is, ott a skizó nagymamát pumpolják pénzzel, szedik el a nyugdíját/fizetését, jelenleg ott tart, hogy "kinyírja magát".) Na, mindegy, én pedig most azzal húzom anyámat, hogy "ráállok én is a pulyagyártásra", csak mondja meg, hogy hányat csináljak, azon már ne múljon, szerintem ennyit még én is tudok, most a legjobban azon van fennakadva, hogy azt mondom, hogy a kész pulyákat majd "leadom neki", ez már nem tetszik neki annyira. Mondtam neki, hogy Anikótól tanultam, magát a szót is, hogy "leadni", egy csomó mindenre használja, meg az eljárást is, hogy hogy varrjuk a szülők nyakába a pulyáinkat. A pulyacsináló sapkám már megvan hozzá, íme, így nézek ki benne (készen egy jó kis pulyagyártásra): Megemlíteném még, hogy volt egy kis csere a fejlécképek között, találtam egy Anikóra eléggé hasonlító rajzot, a másik rajz meg rám hasonlít, mintha régebben a miskolci egyetemi könyvtár előtt állnék cigivel a hóesésben (volt ilyen). Mind a két képet Michael Cho rajzolta, vagy festette, nem tudom, hogy csinálta, de ezáltal megjavította az életszínvonalamat, ahogy Bada Dada mondaná.

Már megszokhattátok, hogy minden ötödik posztban ünneplek valamit, most éppen azt, hogy a blogjaim most érték el kb a százezredik oldalletöltést. És felhasználom az alkalmat arra, hogy még egyet rúgjak a freeblogba, vagyis a hullájába, mert már jó ideje nem lehet elérni semmi tartalmat, és még véletlenül sem szóltak, hogy hé, ti hülyék, sürgősen exportáljátok ki a tartalmat, mert nyom nélkül el fogunk tűnni, hanem hitegettek, hogy "alkatrészre várunk" (ki az a hülye, aki ezt beveszi, ja, én), meg így, meg úgy, aztán most Runtime error és társai, pedig 1-2 dolgot még kisajtoltam volna abból a blogból. Az abilifyról van szó, amiből mutatóba sem maradt semmi, csak amiket átvittem a postr-re, de mai szemmel nézve az a blog meg már kimeríti a botrány fogalmát, viszont ott fél év alatt sikerült elérni azt a forgalmat, amit az abilifyon 3-4 év alatt, és sokan szerintem ott csatlakoztak a történethez (néhányan meg végleg elmaradtak, sajnos, vagy nem sajnos, valaki sajnos, valaki nem). Ennek a blognak a forgalma enyhén elmarad a postr-es mögött, de csak azért, mert nincsen már Origó címlap, szóval, ha úgy vesszük, nem is. Ez a Statcounter szerint olyan 50-70 egyedi látogatót jelent naponta, szóval a látogatószám lassan felfelé stagnál tendál. Az AWStats szerint viszont ennél jóval több, de ebbe beleszámít minden robot, meg féreg, meg ki tudja még mi, szóval legyünk csak szerények. Mindenesetre érdekes, hogy tökéletesen mást mér a két számláló. Mondjuk jelentős visszatartóerőt képviselnek ezen a blogon a játékos írásaim, úgy vettem észre, de "nem adhatok mást, csak mi lényegem", vagyis ami éppen foglalkoztat. Ennek a levét mostanában a Facebook oldal olvasói isszák meg, mert főleg játékos posztokat rakok ki, mivel azokhoz legalább van kép. :-) Na, jó, megígérem, hogy a legközelebbi ünneplés Halloweenkor lesz a blogon, főleg, ha addigra lesz új design.

Ezt a bejegyzést csak azért írom meg, hogy látszódjon, milyen sokoldalú vagyok. Játékról lesz szó, úgyhogy most az arra érzékenyek takarják el a szemüket. Pontosabban interactive fictionról, amit Mo-n már régen nem csinál senki, és azt mondják rájuk, hogy "szövegbegépelős kalandjáték"-ok. Angol(szász) nyelvterületen ennek eléggé komoly hagyománya (és szakirodalma) van, létezik az IF Theory Reader nevű könyv, néhány helyen fent van pdf formában is, ebben úgy diskurálnak a témáról, mintha valami irodalomelméleti téma lenne. Egyébként jobb helyeken az is, régebben olvastam valakiről, aki konkrétan ebből írta a doktori disszertációját, vagy mijét. Ezzel ma Mo-n úgy vágnának ki egy magyar tanszékről, mint macskát sz*rni, csak a kontraszt érzékeltetése miatt mondom. Magyarországon aki nem fogalmaz érthetetlenül, nem depressziós, nem tördeli vers formába a nyomorát, az biztosan nem számít kortárs irodalomnak. Mindegy, irodalom, vagy sem, már egy ideje érdekel az interactive fiction téma, persze végigjátszani a legritkább esetben sikerül az ilyen játékokat, türelem/leírás híján. És most visszakanyarodnék oda, ahonnan elindultam jó sok évvel ezelőtt, van egy Adrift Generator nevű program, amivel ilyen játékokat lehet létrehozni, és játszani. Egyébként a legtöbb ilyen játékhoz létezik egy interpreter (fordító), ami lejátssza a játékfájlt. Most nem akarom elsorolni az interactive fiction-ök világában tett kalandozásaimat, hanem konkrétan egy játékot akarok bemutatni, amit tavalyelőtt Halloweenkor játszottam, az is a címe, hogy All Hallows Eve, ami magyarul annyit tesz, hogy Halloween. A főhős, a kis 12 éves Timmy Rowlins zombi-nindzsa-macskának öltözik, és elindul oda, ahova ilyenkor Halloweenkor szokás, mit tudom én, édességet gyűjteni. De találkozik egy a szomszédságában lakó gonosz boszorkánnyal, aki valódi élőholttá változtatja, és addig nem változik vissza, ameddig a banya vissza nem változtatja. De mivel a boszorkány megígérte neki, hogy soha nem változtatja vissza, nincs más választása, mint szerelmi bájitalt keverni neki, hogy megtegye neki azt, amit kér. (Eee, nem azt.) A játék egy helyen hibá(d)zott, én ezt kijavítottam, és feltöltöttem az Adrift interpreterrel együtt ide. Hajrá. :-) Ha nem menne a játék, az csakis a nyelvi beállítások miatt lehetséges, a következőket kell megtenni ennek érdekében: Start menü -> Vezérlőpult -> Dátum-, idő-, nyelvi és területi beállítások -> További nyelvek telepítése -> Speciális, itt ki kell választani az angol (egyesült államokbeli)-t, és újra kell indítani a szg-t. Tudom, hogy ez az egész ügy nagyon keveseket érdekel, de lehet, hogy ma unalmamban leírom a végigjátszást is. Végigjátszás (fehérrel): SING TOAD, W, SHAKE BUSHES, GET BEETLES, W, LOOK AT GRASS, GET CAULDRON, E, SPLASH WATER INTO CAULDRON, READ BOOK, PUT TOAD EGGS INTO CAULDRON, THROW THE PURPLE BEETLES INTO CAULDRON, W, THROW LOVE POTION AT WITCH (Witch nagy betű).
Ennyi volt, mese volt, lehet még a játékban nézelődni, meg beszélgetni egy kicsit a tárgyakról, ezeket itt nem írtam le, pl ASK OLD LADY COOT ABOUT CAULDRON, bár túl sokat nem segít, de legalább lehet egy jót röhögni.

Mostanában reggel úgy megyek a munkába szakkörbe, hogy már gőzöl a fejem a koffeintől, aztán már nem kell, csak szinten tartani magam. Aztán ezt a gyakorlatot folytatom délután a Fehér Egérben, meg itthon is lefőzök vagy 2-t. Kosztolányi Dezsőékről volt tudható, hogy úgy buliztak éjszaka, hogy nem alkoholizáltak, hanem megittak vagy 9-10 "feketét", és attól pörögtek. Én éjszaka nem iszok kávét, bár mondjuk, mi számít éjszakának, ugye, nagy kérdés, mert ha 3 körül felkelek, akkor már jön is a csöves kávé, és társai. A szüleim dugdossák előlem a kávét, úgyhogy csak akkor tudok főzni, ha kint felejtik, vagy előre bespájzolom magamnak. Most is vennék szívesen egy La Festa cappuccinót, ha nem költöttem volna el "stefi" sörre a pénzemet, és nem azt iszogatnám éppen. Szóval örökös harc, küzdelem a kávézás jogáért az életem. Ehhez még csak annyit tudok hozzátenni, hogy Szendi Gábor szerint egészséges, és kész. Meg különben is, minden 100 év feletti életkort megért emberről kiderül, hogy masszív kávéfogyasztók voltak világ életükben. A kávézásnál szerintem az az elv érvényesül, hogy "mindenre, ami jó, fogjuk rá, hogy káros". A szakkörben megint nem volt semmi érdekes, kivéve, hogy a kedvenc kollégám megkérdezte a szoc munkást, hogy "Editkém, te milyen gyógyszert szoktál szedni?", ő pedig kissé megrökönyödve kérdezte, hogy "Miért, úgy látod, hogy szükségem lenne rá?", egyébként a kérdés jogos, csak azért, mert ő ott az egyetlen egészséges ember, még szedhet valamit hobbiból, nem igaz?

Ma nem történt semmi, azon kívül, hogy a szakkör végén megkérdezte E. hogy "Heló, hogy vagy?", én meg mondtam, hogy fáradtan, kávé. Mostanában egyébként már akkor sem látni, amikor szünet van, de amúgy én sem megyek már közös szünetet tartani, szóval ő is el van tűnve, mint az aranyóra, meg én sem exponálom annyira magam. Anikónak évek óta ez volt az első napja, amikor nem követelt tőlem semmit (a csöves kávén kívül), erre az volt a reakcióm, hogy először is nagyon megörültem, de aztán meg elkezdtem aggódni a mentális hogyléte miatt. Azóta sem telefonált, pedig ilyenkorra legalább már 3x szokott. Meg még az van, hogy a blogom szépen teljesít a  http://blogok.info/ oldalon már napok óta, az előbb meg felkerült még a toplistára is, bár nem tudom, ott van-e még. Csodálom egyébként, mennyi vámpíros, farkasemberes, angyalos és egyéb fantáziaszülte történet van fent, minden tiszteletem az íróké, én biztos, hogy nem tudnék ilyesmit írni. Ami velem történik, éppen eléggé fantasztikus. Meg tudományos. Meg minden. Egy kedves volt osztálytársam, aki ilyesmivel foglalkozik, megígérte, hogy hobbiból segít nekem egyedi designt csinálni, szóval az is várható lesz nemsokára. Mindig fellelkesülök, ha a blogom körül történnek a dolgok, aztán nem győzöm vedelni a grapefruitos sört, hogy lenyugodjak. Egyébként a designba, ilyen meseszerű, szürreális (na, ez a szó nem jutott eszembe egész hajnalban) dolgokat kértem, esetleg valami ilyesmit: [caption id="attachment_629" align="alignnone" width="640"] Pszichiátriaellenes tüntető Franciaországban
Fotó: Jean-Philippe Ksiazek[/caption]

Anikó szerint "kezdünk kigyógyulni az alkoholból", mivel egy ideje már nem iszunk "dobozos bort", viszont holnapra kért magának tőlem "csöves kávét". Ezeket a szakkifejezéseit általában le kell fordítani a beszélgető partnernek, ha ott vagyok én is, mert dobozos borról általában még senki sem hallott (valójában flakkonos), és csöves kávéról is szerintem csak kevesen (3 az 1-ben). Mostanában viszont nem hogy dobozos bort nem nagyon iszunk, hanem semmilyet, mert Anikó most már csak egri borra vágyna, azt meg sajnos jelenleg nem tudjuk megfizetni, illetve olyat hozatni. Azt, hogy kezdünk kigyógyulni az alkoholból, az elmeorvosi szakértő sajnos még nem tudja, és "alkohol abúzusok"-ra (miért, több is van?) és tudathasadásos elmezavarra (schizophrenia paranoides) hivatkozva kéri a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésemet. Érdekes módon eddig még soha, sehol, senki nem állapította meg rólam hivatalosan, hogy alkohol problémáim lennének, viszont ez jó hivatkozási alap arra, hogy gondnokság alá tegyenek, mondjuk ilyen erővel a fél országot gondnokság alá tehetnék, én nem is tudtam, hogy akkora társadalmi bűnt követek el azzal, hogy megiszok egy sört, persze amikor ezzel fizetem a jövedéki adót, az nagyon jól tud jönni. Valójában én úgy gondolom, hogy a bírósági tárgyalás csupán színjáték lesz, és mindenben az elmeorvosi szakértő véleménye fog érvényesülni. Ő amúgy leírta, hogy görnyedt vagyok, meg halkan beszélek, meg meg vagyok lassulva*, én viszont leírom, hogy ő egy hájas fasiszta, szorulásos antialkoholista inkvizítor, aki sunyin pislog a szemüvege mögül, és az összes bizonytalan válaszomra ugrik, és rögzíti a jegyzőkönyvében, tehát eleve rosszindulatú. Ha jól látom, a pénzügyekre ment rá, hogy én ne rendelkezhessek szabadon semmivel (ingó és ingatlan vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jog), gondolom reggel majd engedélyt kell kérnem a gyámomtól, hogy ezt, vagy azt a ruhát felvehetem-e. Mondjuk eddig is az volt, de hogy ezt törvény által kell rögzíteni, az egy kicsit abszurd. Viszont érdekes módon nem javasolja a választási jogból való kizárásomat, és ezt külön feketével ki is emeli. Kösz, bazmeg, de inkább nem megyek szavazni, minthogy minden pénzkiadásomhoz külön kérvényt kelljen majd benyújtanom. Leírta még, hogy állapotomban javulás várható, úgyhogy 2 év múlva indokolt a felülvizsgálatom. Akkor meg MINEK TESZTEK GYÁMSÁG ALÁ B+, ERRE A 2 ÉVRE?! * nem tudom, minek a jegyzőkönyvekbe, meg az ambuláns lapokra az ilyen degradáló, dehonesztáló, és mégis irodalmiaskodó kifejezések, nekem is megvan róluk a véleményem, ezt mégsem kérem jegyzőkönyvbe venni, ez sokszor már személyeskedésbe csap át, pl külseje elhanyagolt, jól van, b+, legközelebb szólok a mentősöknek, hogy várjanak meg, amíg először megborotválkozok, nem?!

Ha van kedvenc kollégám, lennie kell legjobban utáltnak is. Néhányan pályáztak erre a címre, de mostanra, már kijelenthetem, hogy ezt a címet magasan Dadogi Zolika nyerte el. Nem elég, hogy dadog, még raccsol is, mondjuk ezzel még nem lenne semmi baj(?), de állandóan hazudozik, és sunyi módon vigyorog hozzá, ezt nevezi ő poénnak. Meg olyanokon poénkodik, hogy azt mondja nekem, hogy "Ázzon be a cipőd..." és szintén sunyi/ostoba mód vigyorog. Otthagyta a szintén ott dolgozó feleségét egy szintén ott dolgozó másik csajért, egy időben talán még versenyeztek is Dadogi Zolikáért, de amúgy meg a vak is láthatja, hogy legszívesebben Editke körül sündörög. Amúgy meg állandóan tömi a fejét, sokan dícsérik, hogy milyen jó, hogy nem hízik el, én meg csak egyfolytában arra tudok gondolni, te jó isten, mennyit szarhat egy ilyen állat. Számtalan visszataszító tulajdonsága van még, pl undorító módon tüsszent, és fújja az orrát, és teljes erőből odabasz az asztalra, amikor meglát egy legyet, mindegy, mindet most nem sorolnám fel. Szerintem egyvalakit szórakoztat igazán, méghozzá a barátnőjét, ő még vihog rajta, a legtöbben már levegőnek nézik, de ő nem veszi észre magát. Neki is most októberben lesz a gondnokságról szóló tárgyalása, esetében ez valamennyire érthető, de bármilyen idióta is, még neki sem kívánom, hogy vegyék gyámság alá. Azért rendes vagyok, nem?

Kommentár nélkül: [caption id="attachment_604" align="alignnone" width="640"] A.k.a. Dr Kancsev Alexander, a nyíregyházi pszichiátria jelenlegi-, és Dr. Szabó Erzsébet, a volt intézményvezető főorvosa, akik tönkre kúrták az életemet...[/caption] És most jön(ne) a gondnokság alá helyezés: http://www.origo.hu/itthon/20110715-gondnoksag-alatt-elo-emberek-magyarorszagon.html Na meg még egy kis kultúra (ígérem, ezzel befejezem Márait):

Szóval így vasárnap reggel vázolnám a helyzetet az új - már nem is annyira új - bloggal kapcsolatban. A látogatószám nem sokkal, de elmarad az előző blogomhoz képest, ez napi 40-65 egyedi látogatót jelent a Statcounter szerint, körülbelül azokat szerintem, akik az előzőt követték. Ha belegondolok, ez elég sok, de szerintem még több lehetne, ha a Google méltóztatna szóba állni velem, ehhez viszont csak egy módszert ismerek, legyen sok linkem, viszont linkelni meg továbbra sem hajlandó senki. Még mindig nem szokás a skizofréniával turnézni, a skizofréneknek nincs semmilyen érdekvédelmi közösségük, továbbra is tetszésük szerint úgy bánhatnak velünk a pszichiáterek, ahogy nekik jól esik, és akár a cipőjük sarkát is belénk törölhetik. Senkit nem háborít fel a kizáró gondnokság intézménye, ami egyik ismerősöm szerint megfelel egy 6 éves gyerek szellemi színvonalára való degradálással, a kényszer, a szedálás tök norma, legalábbis itt, vidéken, az elektrosokkot is csak azért nem alkalmazzák már szerintem, mert nem EU-konform. Bátran lehet minket továbbra is fogyatékosnak, alacsonyabb rendű állampolgárnak, mutánsnak tekinteni, és kényszerrel elvitetni a hodászi internáló táborba. Sajnos ezeknek a gondolatoknak sem lesz különösebb visszhangja, nem kerül már ki se a freeblog főoldalra (a freeblog végleg összeomlott, és már lehet, hogy ki sem tudom exportálni a blogomat, de ha ki is tudnám, nem nagyon mennék vele semmire), se az Origóra, talán ebből a szempontból nem volt jó húzás eljönni, ha eredményt akartam volna, maradnom kellett volna, vagy átmenni a blog.hu-ra esetleg, de nekem egy olyan blog kellett, amit tökéletesen tudok szerkeszteni, megkaptam, igaz, hogy pénzért, és így nem lát se a Google, sem pedig főoldal nincs. A "linképítés" pedig az esetemben tökéletesen lehetetlen, vegyük például a skizofrenia.lap.hu-t, vagy bármelyiket, tökéletesen szervilis, pszichiátria-központú linkek, épp, hogy ki merték linkelni a Száll a kakukk fészkére-t, de gondolom, azt is csak úgy, mint ami egyszer volt Amerikában, régebben... Hát nem egyszer volt, hanem még mindig van, többek között Sötét Szabolcsban, a nyíregyházi pszichiátrián. A skizofréniával foglalkozó fórumokon, ha mégis akad 1-2, nem nagyon lehet reklámozni, mert nem nagyon szereti a fórumszabályzat, meg ezekre a fórumokra is alig jár valaki, és ha jár is, nem nyomasztják ezek a gondok, mert esetleg olyan környékről fórumoznak, ahol nem gond az ilyen állami erőszak, pl. Budapest. Tehát akkor marad ez a szűkebb réteg, aki ide jön, de általában ők sem azért, mintha érintettek lennének, hanem azért, mert jópofa vagyok. :-) Ezerszer megfogadtam pedig, hogy nem fogok velük többet foglalkozni, de nem kerülhetem meg, lévén, hogy most lesz október 18-án a gondnokság alá helyezési tárgyalásom, és erről még a szoc munkásom is úgy beszél (aki Edit), mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy pl. a fizetésem feléről automatikusan a gyámom fog rendelkezni. Szóval most meg vagyok lőve, mert nem igazán tudom hol felhívni a figyelmet ezekre az égbe kiáltó geciségekre igazságtalanságokra, nyakamon a tárgyalás, és még a játékommal se leszek kész addigra, hogy legalább azt a pofájukba tudnám nyomni... Na, mindegy a face-n létrehoztam egy eseményt a következő szöveggel: Jogtiprás napja, 2013. október 18. A nyíregyházi pszichiátria feljelentett, mert összetörtem a területén egy postaládának álcázott PET palackot, és ezért kizáró gondnokság alá akarnak tenni, és ezzel egy 6 évesnek megfelelő ember szellemi szintjére degradálni. Szerintük ezért nem szavazhatok, a pénzemmel nem én rendelkezek, nem írhatok alá hivatalos papírokat, és lehetőség szerint a hodászi pszichiátriai elfekvőbe, avagy skizó-demens lágerbe akarnak bezárni. Ha működnének még gázkamrák, akkor meg valószínűleg oda. ÉN MEG REMÉLEM, HOGY MINÉL HAMARABB HALOMRA DÖGLIK EZ A FASISZTA CSÜRHE.

"A nikotin az újkori élet egyik legnagyobb ajándéka és legnagyobb csapása: az ördög találta fel, az unalom ellen, s az ember nem tehet semmit ellene, amíg unalom van a földön. Erős érméreg ez, s butít is. Valahányszor sokat cigarettáztam egy napon, hogy dolgozni tudjak, másnap félhülye vagyok és nem tudok dolgozni. Ezenfelül szorongásérzést, izzadást, szívdobogást és más, életveszélyes bonyodalmakat is okozhat életünkben. Nem lehet semmit tenni ellene. A dohányfüst valamilyen jótékony ködfátylat borít a világra; a pillanatok köznapi mámora ez a keserű boldogság és feledkezés - ki olyan erős, hogy lemondjon róla, vagy egy pillanattal elébb mondjon le, mint feltétlenül szükséges? Mert egy napon szükséges... A szív, a látóidegek, a gyomor, a belek, minden fellázad ellene. Akkor elhajítjuk a keserű csutkát, rögtön meghízunk, egészségesek, kövérek és boldogtalanok leszünk. De addig! Mintha valamilyen gonosz s mégis boldogító ősanya keserű csecsét szopnánk naphosszat! S valami játék és méreg is kell az élethez; máskülönben csak egészség és gyakorlat, nem élet." Ez az idézet Márai Sándor Füves könyvéből való, eredetileg egy terjedelmesebb bejegyzést akartam írni a dohányzásról, de most csak annyit jegyeznék meg, hogy most már tényleg kurva drága lett. Az életemben a legjobb tanács, amit kaptam, a dohányzással kapcsolatos volt, és bámulatosan pofonegyszerű: ne próbáld ki, ne szokj rá! Körülbelül ezt a tudásmennyiséget tudom én is átadni a fiatalabbaknak, mert ha rászoktál, akkor már b@szhatod. Aztán mindig jön az: én majd erősebb leszek, mert nekem van akaraterőm... Na, persze. Jelenleg az van, hogy napközben, amikor rabszolgázok a szakkörben, tényleg meg is tudnám állni, viszont ha programozok, vagy írok valamit, akkor kávé, cigi alap. Egyébként a Márai-idézet a youtube-on is meghallgatható Törőcsik Mari agyondohányzott hangján. Csodás.

Anikó reggel megkérdezte, hogy decemberben nem veszem-e feleségül, délután kért egy ezrest "kölcsön", majd miután adtam neki, 1 mp múlva bejelentette, hogy szakítani akar. Később mondta, hogy véglegesen. Jaj, de megijedtem, most nagyon rossz nekem. Bár nem tudom, mihez kezdek annyi szabadidővel, lehet, hogy érdeklődök Kancsevtől a kutyaterápiáról, amit régebben ajánlott, bár utálom a dögöket, ez jó lenne afféle sokkterápiának is. Edit 2 meghívott holnap 3-ra valami tirpák gasztro-buliba, ott a helyem. Csak attól félek, hogy Anikó nehogy visszakönyörögje magát, ez még akkor is sikerült neki egyébként, amikor Edit 1-be voltam belebetegedve. Szó szerint. Most úgy érzem magam, mintha 1 tonna súlytól szabadultam volna meg, csak el ne repüljek. Qrva sok dolgom van.

Valaki órák óta azzal szórakozik, hogy megpróbál belépni a blogomba, meg kaptam ma egy csomó bolgár találatot, egy csomó ruszkit, kínait, vietnámit, ukránt, meg sok más külföldit is. Hát nem érdekes ez az egész? Amúgy ki van exportálva minden, szóval csak nyugodtan. Ahogy beléptem, befejezte. Ez is érdekes. Persze az is lehet, hogy mindenkivel ezt csinálják, bár én nem hiszem. Csak saccolni tudom, de olyan hétszázvalahány próbálkozás volt. Biztos nagyon fontos... akkor meg nem értem, miért nem regisztrál... :-D

Ma reggel meglepődve tapasztaltam, hogy a dohány árak az egekbe szöktek, a nemzetiben, ahol voltam, a Bond és a Golden Gate dohányok átlépték az 1000 Ft-os lélektani határt, viszont sikerült még Helikont szereznem 850-ért. Ez is milyen már. A szakkörbe menet azon töprengtem, hogy ha ez így megy tovább, most vettem utoljára dohányt, és szóvá is tettem cigizés közben, ha ennyibe fog kerülni, akkor én inkább nem cigizek tovább. E. persze úgy nézett rám, mint aki kísértetet lát, azt viszont már nem fejtettem ki neki, hogy nem azért, mert nem akarok, hanem mert nem fogok tudni. Aztán munka közben hallottam 1-2 infót arról, hogy elvileg lehetségessé vált a másféle leszázalékolási kategóriákban lévők fogalkoztatása is, szóval rögtön ördögi terv kezdett kibontakozni elmémben, és délután bele is kezdtem a megvalósításába: Anikót felbiztattam, hogy jelentkezzen nálunk munkára, persze neki nem kellett kétszer mondani, azonnal ment volna, de mondtam neki, hogy elég inkább csak holnap reggel. Ha Anikó is a szakkörben fog dolgozni, amire azért van némi esély, meg van mentve a dohányzásom, ő is megkapja a 40 rugót, meg én is, és akkor nincs olyan, mint ma, hogy ad 400 Ft-ot, de azonnal visszakér 500-at, meg ilyenek. Na, nem az, hogy ennyire sóher lennék, hogy 100 Ft-on fennakadnék, de az elv, ami idegesítő. Nem adtam neki 500-at, így is a torta nagy részét én fizettem, és különben is volt még neki, épp csak a megszokás beszélt belőle.

Néhány éves internetes alkotói pályafutásom alatt, bárki bármi közös dolgot ajánlott fel, azt én elfogadtam, és mivel eddig mindösszesen egy ilyen merész vállalkozó akadt, természetesen ráálltam, egy fórumról van szó egyébként. A fórum egy ingyenes tárhelyen volt, nem is tudom, már melyiken, de ahogy az lenni szokott az ilyen ingyenes tárhelyeken előbb-utóbb az "ami elromolhat, az el is romlik" elve érvényesül, és így a fórum eltűnt. Nem tűntek el viszont az emberek, akik csinálták, legalábbis nem nagyon, így felajánlottam, hogy mi lenne, ha újrakezdenénk ezen a tárhelyen. Ennek az  (is) a gyakorlati haszna, hogy van/lesz néhány írásom, amivel talán mégse kéne az itt egybegyűlteket untatni, ez főleg néhány irodalmi tárgyú írást, vagy kivonatot jelent, ami nemsokára magyar tanulás közben fog jelentkezni feltehetőleg. Amit még vállaltam a fórumon, hogy írok a skizofréniáról, 1-2 interactive fiction-ről (bár erre a kutya se kért meg), na és a kedvenc témámról, a blogomról, és magamról. Szóval ezentúl ketten használjuk majd ezt a tárhelyet, ennek érdekében hamarosan megnövelem a kapacitását, nem gond egyébként, mert ezt magam miatt is úgyis meg kellett volna tennem előbb-utóbb. A fórumról most nincs kedvem screenshotot készíteni, úgy néz ki, mint egy fórum: http://lilaorchidea.nemvagyokbeteg.hu Régi tapasztalat egyébként, hogy aki a fórumra jön, nem jön a blogra, és fordítva, csak szólok, ez egyébként érthető, mert a fórumon nem én vagyok az admin, itt pedig igen, legalábbis legjobb tudomásom szerint. Egyébként meg úgy vettem észre, az utóbbi időben egy kicsit mintha sok lenne belőlem, ezen a blogon rettenetesen produkálom magam, szerintem a Facebookon is, pluszban még ott van a bura, meg a játékos dolgaim. De inkább ez, mint a depresszió, én még mindig azt mondom. Különben nekem is új ez a helyzet, ilyen még nem volt, csak a betegségem előtt a régi fórumomon, meg egyéb rpg makeres helyeken. Azt a fórumot viszont ma már nem mutatnám meg semmi pénzért, pedig abban az időben még viszonylag jónak számított, talán majd egyszer részegen. A burán egyébként fasírtban vagyok az emós öngyilkos jelöltekkel, mert beszólogattam nekik, hogy kurvára unalmasak, meg egy szocfóbos nővel, mert nem hittem el neki, hogy az egy olyan betegség, amiből nem lehet kigyógyulni, szóval már ott se szívesen lát mindenki, a Facebook meg néha eléggé idegesítő hely, de főleg a blog miatt jelen vagyok, na meg azért, mert az életben még mindig nincs számottevő társaságom, de félek, hogy Anikó nem is engedné :-(.

Kurvára örülök neki, hogy lehethogy leendő és apám egy hullámhosszon vannak, és ilyen jól megértik egymást, és még azt is megbeszélik, hogy én blogot írok, miközben elküldenek szurira. Ebben az egészben csak éppen a lényeg sikkad el, vagyis én, lehethogy leendő megkérdezi, hogy halluzok-e, ők meg jól elszórakoznak. Csak az felejtődik el, hogy apám csak azért van ott, hogy kocsival átvigyen Nagyállóba, nem azért, hogy udvariassági gesztusokat tegyenek egymásnak, tudtommal nem én hordom apámat pszichiáterhez, hanem fordítva, és bár már megszoktam, hogy a pszichiátrián rég nem én vagyok a lényeg, azért talán néha kikérhetnék a véleményemet. Az általános pszichiáteri blabla mellett, hogy "segítsek" otthon, ezúttal olyanokba is belement, amibe nem kellett volna, hogy miért nem adok oda több pénzt a szüleimnek, és miért nem teszek félre. Erre egész tömör és frappáns választ tudtam adni, mielőtt bizarr fordulatot vett volna az egész beszélgetés: "Mert nekik van, nekem meg nincs." Különben sem értem, hogy miben szolgálná az én boldogságomat/épülésemet, ha nem csak Anikónak jattolnék le, hanem ráadásul a szüleimnek is. Biztosan nem tudnék egy szál cigit se elszívni többet, ő is azt mondta, hogy a cigin spóroljak, aha, szóval egészségügyi okokból lenne célravezető. Amúgy a nap többi része eseménytelenül telt, Anikó megszabadított a maradék pénzemtől, úgyhogy most valami itthoni elfoglaltság után kéne nézni (ami kitart legalább 3 hétig, a következő fizetésig :-( ).

Úgy látszik, "vannak vidékek" a nyíregyházi pszichiátrián kívül is. Egyik burás ismerősöm is hogy járt: ő is ugyanabban az ügyben érintett, mint én (gondnokság alá helyezés), de neki a tárgyalása csak év végén esedékes, addig meg se szó, se beszéd, (remélhetőleg) ideiglenesen kizáró gondnokság alá helyezték, és így nem lehet addig a saját fia gyámja, és nem írhat alá munkaszerződést, tehát nem is dolgozhat. Nem nagyon akarnék itt politizálni, de nem lehet megkerülni: ebben az országban önkényesen kizáró gondnokság alá lehet helyezni bárkit, akiről megállapítják ezt a betegséget. Nekem azt mondta az új pszichiáterem, hogy nem lehet, de a régi, a köcsög bolgár geci azt mondta, hogy simán lehet, sőt el is vitethetnek ezzel a módszerrel mentővel egy elfekvőbe akaratom ellenére. Az igazságügyi elmeszakértő (a másik hájas fasiszta) azt próbálta nekem bemesélni, hogy mindez a mi érdekünkben  történik, a saját érdekünkben jelentenek tehát fel, veszik el a gyerekhez és a munkához való jogunkat, és ha nem viselkedünk birkaként, a saját érdekünkben vitethetnek el erőszakkal skizólágerbe. És mindez történik 2013 végefelé, amikor a Voyager1 elhagyta a naprendszert, és a reggeli műsorban az vált ki közfelháborodást, hogy egy tanárnőt hogy diszkriminálhatnak a pirszingje és a fültágítója miatt. Ameddig Budapesten a filippa85 által beidézett indexes cikk szerint el lehet kerülni még a kórházba kerülést is, vissza lehet utasítani a gyógyszerezést is, vidéken ez a balkáni bunkó és hasonszőrű társai minden joguktól megfoszthatja a betegeket, önkényesen leszedálhatják és depó injekcióra kényszeríthetik őket. Nem elég a betegség által okozott szégyenérzet, a betegségtudat kialakításának sulykolása, az ilyen embert a valóságban is megfosztják minden joguktól és emberi méltóságuktól, hogy utána barmokként kezelhessék őket. A burán egyébként ennyi volt az ügyről a véleményem: "Undorító az eljárásuk, meg hogy alperesként kell megjelennem a tárgyaláson, mintha valami bűnöző lennék, ezzel is keltik a bűntudatot az emberben, nem elég az, ami a betegséggel szokott járni. És még azt próbálta bemagyarázni az elmeorvosi szakértő, hogy az én érdekemet szolgálja, hogy beperelnek, meg kizáró gondnokságot kérnek rám. Dögöljenek mind halomra, én azt kívánom nekik, annál is inkább, mert ez az ő szakmájuk, nem az enyém, és nem az lenne a feladatuk szerintem, hogy emberéleteket tegyenek tönkre." És ezúton kívánom a bolgár hájfejnek, meg a többi agyilag fejlődésben visszamaradt fasisztoid csökevénynek, hogy forduljon keresztbe a velőscsont a nyelőcsövükben, és fulladjanak meg tőle. Sötét Szabolcs, kellett ide a bolgár geci.

Tegnap, amikor Anikóért mentem a központba, ott gubbasztott egy széken, "Ibolya néni" ült mellette, és szemmel láthatólag nagy lelki beszélgetésen voltak túl. Ibolya néni az, akinek Anikó elmeséli, hogy mikor közösülünk, hányszor, és milyen módszerrel, és aki állandóan hülyíti a fejét, hogy teherbe fog esni. Először azt hittem, megint szakítani akar, de kiderült, hogy csak megint behalluzott egy kicsit, általában ilyeneket hall, hogy "meghalsz, meghalsz", meg kaszást szokott látni, én ezt még nem is nevezném skizofréniának, az idegei játszanak vele, szerintem. Ibolya néni velem szemben is elővette a kemény szoc munkás vallató szöveget, nem tudja, hogy ami beválik Anikónál, az nálam már kurvára lejárt lemez, sőt, sohasem működött igazán. Felemlegette a postaládatörést, megtiltotta a kocsmába járást, és faggatott, hogy miért nem folytatok lelki beszélgetéseket anyámmal, vagy éppen vele. Anikó persze mindent megígér, de az ilyen tiltások nála annyit használnak, mint halottnak a csók, a Fehér Egérben egyből dupla whiskyvel kezdte. Látszott ugyan rajta némi fehérség, meg zavaros tekintet, de ez nála alap, a whiskytől szépen magához tért. Egyébként az anyja, meg a szoc munkások valószínűleg konzultáltak a háta mögött az esetről (a hallucinálásról), és úgy néz ki, jövő héten befektetik. Annyit azért még Anikó is tud, és el is mondta Ibolyának, hogy olyan gyógyszert még nem találtak ki, ami ezeket elmulasztaná, meg mondta, hogy feljelenti a pszichiátriát, ha még egyszer 6 gyógyszert fognak vele beszedetni, amitől minden baja van. Hát, igen, azt kellene. Ja, még arról is szót ejtett Ibolya, hogy Birgit, Anikó anyja, mekkora jó fej csaj, hát igen, szívgyógyszerre meg xanaxra állandóan hótton lenni nő létére, 57 évesen, mi más lenne, mint jófejség. :-)

Előkerült az egyetlen értékelhető képem Mordorból Miskolcról:  

Nálunk az Edit-nap olyan, mintha épp' a magyarok bejövetelét ünnepelnénk, vagy mondjuk amerikában július 4., a függetlenség napja. Végül megvettem Edit 2-nek a Fecske szivarkát, és azt hazudtam, hogy a 4-es kocsmában találtam, így kénytelen volt elfogadni. Engem kértek fel, hogy Edit-napi köszöntőt mondjak, mintha nem éppen huszonvalahányan lennénk rajtam kívül (az egy másik kérdés, hogy nehéz olyat találni közöttünk, akit nem Edidtnek hívnak). Edit 3 ünnepelt szerintem a legfelhőtlenebbül, hónapok óta szabadságon van bokatöréssel, bár szombaton látták a Fenyő Miklós koncerten táncolni, talán a sok táncolástól nem gyógyul a bokája ennyi ideje. Az elnökasszony is tiszteletét tette, méltatta az Editek hőstetteit, majd én következtem, felolvastam egy verset, amire legnagyobb meglepetésemre nem szerepelt az Edit szó, de ha adtak volna még néhány percet, bele tudtam volna valahogy szerkeszteni. Aztán Edit 4 következett, az Editek őrjöngtek, hogy álljon oda közéjük, de ő nem; csakazértsem, inkább felolvasta a saját versét, úgy látszik ez a tisztsége fontosabb volt, mint a saját Editsége. Majd ünnepélyes keretek között virágátadás következett, végül extra szünetet rendeltek el az Editek tiszteletére. Edit 2 azt mondta, hogy ne menjenek rajta végig csókokkal, inkább puszit dobott mindenkinek, de Edit 1 kiállt a nagyközönség elé, fogadni a hódolatot, Edit 4 eloldalgott. Ha még jövő ilyenkor is itt fogok dolgozni, magamra vállalom a tűzijátékot.

Bár én úgy érzékelem, mintha a melóhelyemen, vagyis a szakkörben minden nap Edit-nap lenne, most hivatalosan is itt van egy. Még jó, hogy nem Máriának hívják őket, mert a kedvenc kollégám azt mondta, hogy összeszámolta a Mária névnapokat a katolikus naptárban, és 36, vagy 39 van belőle egy évben, már nem emlékszem pontosan. Első gondolatom az volt, hogy erre a napra nemes egyszerűséggel beteget jelentek, vagy szabadságot veszek ki, mondvacsinált okkal orvoshoz megyek, de Edit 2-re való tekintettel ezt inkább nem teszem. Sőt, veszek neki egy Fecske szivarkát (újra dohányzik, ezúttal szivarkázik), úgyis már annyi mindent adott nekem, meg amúgy is ő jött be legtöbbször hozzám a kórházba (a Festőművész úr kivételével, de hát neki ez volt a heppje). Ha nem fogadja el, maximum elszívom én. Vodkát is vennék neki szívesen, csak nem tudom, hol tart fejben az ivással, jelenleg piál-e, vagy sem. Azt tudom, hogy egyszer azt mondta, még az elején, hogy azért vagyok neki szimpatikus, mert cigizek, de ráadásul még iszok is, szóval rossz ember biztosan nem lehetek. Csak egyet érteni tudok.

Olyan 80 körüli ismerősöm van a facebookon, ebből van néhány olyan, akiket véletlenül visszaigazoltam valamiért, amikor még nem igazán tudtam, hogyan működik a fb. Bár őket sem szokásom törölni, volt köztük valaki, egy idétlen bájgúnár, aki az utóbbi időben olyan szellemi mélyrepülésbe kezdett, már minden második posztból ő vigyorgott rám a szivarjával, meg az innen-onnan összeszedett ribancaival, meg Eperkével, a kislányával, hogy azt hittem, agyhúgykövet fogok kapni. De nem ez a legmeglepőbb, hanem hogy négyezer valahányszáz ismerőse volt, és mindig akadt 1-2, aki lájkolta, meg kommentelte ezt a bohócot, gondolom a nagy számok törvénye alapján. A bili akkor borult ki végleg, amikor a PIKÍRT helyett az írta, hogy HADD LEGYEK EGY KICSIT PIKÉT (megnéztem: a szó jelentése egy kártyajáték, vagy járőr, őrcsapat), és senki se tette helyre, hanem továbbra is csápoltak a hülyeségének. Ebben csak az az elgondolkodtató, ha egy ilyen van ekkora közönséggel, akkor hányan lehetnek még a fb-n? Egyébként a fazon valami üzletember-féle, és szemmel láthatólag a bőre alatt is pénz van, bár szerintem ő sem állt kétszer sorba, amikor az észt osztották, mondjuk ez is egy elég hülye mondás, de erre az emberre szerintem pontosan illik. A másik isten barma ilyen, és ehhez hasonló üzenetekkel bombázta Anikót, nem tudta az ökör, hogy velem levelezik: "szioka anikó,tamas vagyok,28éves,168/88kg,rovid fekete haj,barna szemugye nem gond hogy bejelőltelek??mégálatalános iskolában nagyon szemeztunk egymassal,regen láttalak mar,regen tetszetél nekem de akkor már foglalt voltál volt baratod...most is együtt vagy megvele??vagy mar komoly kapcsolatban vagytok...ha nem vagyok bunkó,szeretnék veled alkalmi kapcsolatot szexelni összebujni veled néha néha ha nem lenne ellenedre velem egyűtt lenni,,itt lakol még örökösfőldőn a lobogo utcan??valahogy eltudlak erni??telszamot adol vagy elmehetek hozzad amikor egyedül vagy otthol???06306228821 a szamom megcsőrizhetnel vissza hivnalak ha akarod....sziokaa tovabbi szep napot...." amúgy ez a kedvencem tőle, főleg az "értelemmel teli smárólás": "Na anikó mi a baj.akkor van barátod..nem akarod hogy sexeljunk egy jót.egy gyengéd erotikus együttlétet veled...benne vagy.este nem találkozhatnánk egy értelemmel teli smárólást veled"

Faszom tudja, de valahogy mostanában sikerült elfogadnom a '90-es évektől mostanáig teljes értékű zenei műfajként a rapet. Nagy visszatartó erőt képviseltek amúgy Geszti Péter értékelhetetlen nyöszörgései, amivel ezt a műfajt próbálta meghonosítani hazánkban, egyébként, ahogy hallom, még mostanában is próbálkozik, és ezzel sikerül is alulmúlnia önmagát. A sort Ganxsta "Mássalhangzó-torlódás" Zoltán folytatta a gengszter rappel, ami azért nem volt annyira hiteles, mert világ életében az anyukájával lakott, meg az egész olyan műmájer-szagú volt, de azért nagy nehezen sikerült megszokni. A következő híresebb arc Sub Bass Monster volt Gyulafirátótról, neki érdekes elképzelései voltak erről az egészről, de ő már legalább emészthető volt. Aztán jött a Belga, amire az első reakcióm az volt, hogy "mi ez a szar?", aztán meg már évekig nem is voltam hajlandó mást hallgatni. Bár a Belga meg egy olyan rap banda, ami tagadja, hogy rap banda lenne, szóval... Nem olyan régen megnéztem a 8 mérföldet is, és bár nem hagyott bennem olyan mély nyomot, legalább tudom hova tenni az egészet. A külföldi rap végképp kiesik a látókörömből, mivel ha nem érti az ember a szöveget, semmit se ér az egész. Amúgy ha mégis külföldi rap, akkor csakis "fehér rap" :-), Eminem, vagy Asher Roth. Na, mindegy, szóval mostanában nagy nehezen eljutottam odáig, hogy kifejezetten szeretem a rapet, de ehhez az is kellett, hogy valamennyire fejlődjenek is az előadók a műfajban. Persze nem kezdek obszcén mozdulatokba, ha meghallok egy ilyen számot, meg nem pakolgatom jobbra-balra a péniszemet, de legalább nem tekerem el a rádiót (kivéve Majka néhány száma). Amúgy mivel a zenéhez nem értek, a szövegekhez mondhatni igen, talán egy kissé várható is volt, hogy ennyi év után rehabilitálom a műfajt. Bár egyáltalán nem szerepel a terveim között, hogy rapper legyek, most már kifejezetten szeretem hallgatni, na. Persze csak óvatosan, vigyázva, "ne bántsd a másokat...!".

Ez csúnya dolog, de pont ma döntöttem el 4 év után, hogy nem lesz itt semmi; se eljegyzés, se esküvő, mert BÁRMENNYI pénzem is legyen, Anikó egy hét alatt simán lenulláz, ez így drágább a legdrágább hm... utcai nőcskénél is, még csak nem is %-ot követel, hanem addig megy, amíg tudja, hogy egy fillérem is van otthon. Hiába sodrom én a cigit, hiába nem iszok már annyit, sörből is csak a 130 Ft-osat, vodkából is, ma Anikót 5 percre hagytam csak magára, rendelt is egy tortát az anyjának, közel 4e Ft-ért. A legkevésbé sem zavarja, hogy a tortával együtt fogják kivágni otthonról, hiába mondta az anyja, hogy elég neki a sál, amit - többek között - fizetésnapkor magának vetetett, aztán neki adott, szóval egy ilyen laza hétvége - ráadásul csak az egyik napja - simán benne van egy tízesemben, és én testvérek között is csak 40 ezret keresek, örülhetek, hogy egy ilyen nő mellett egy hétig kitart a pénzem, rokkantnyugdíjjal együtt, és én nem fogom 3 hétig a küszöböt rágni. És még ő van felháborodva, hogy nem a Korzóban töltöttük az egész napot, 720 Ft-os hosszú kávék társaságában... Asszem, nekem ebből elég ennyi, szórakozni lehet vele, meg barátkozni, de én már komolyan nem számolok vele... valaki egyszer azt mondta, hogy a pénz nem minden, na igen, de ha hozzávesszük az ágybéli bohóckodásainkat is, nem igazán értem, mi kerül ebben a nőben napi 10 ezerbe...

Mivel mostanában nem nagyon indul itt magyar levelezőn, nincs többé rá okom, hogy ebbe a városba menjek. Az itt szerzett barátságok többsége nem bizonyult tartósnak, szóval már hobbiból, vagy csak úgy, a hecc kedvéért sem fogok odamenni. Évek óta készülgetek, de az utóbbi napokban rájöttem, hogy nem igazán van már kihez. Amilyen jól éreztem itt magam eleinte, úgy el is romlott az egész. A hírek szerint haldoklik az egész bölcsész kar, nincs már itt keresnivalóm. Amennyira bírtam ezt a várost az örökös ködjeivel, meg a szockó lakótelepeivel, na, és igen az egyetemvárosával, annyira nem jelent már semmit az utóbbi időben. A valamennyire jól megírt Mesék a Zsarnai telepről, nájlonszatyor, és néhány egyéb írásom ihletője most már végleg a múlt ködébe vész (gondolom, szó szerint). Búcsúzóul berakhatnék egy kis Edda-bluest, de azt már mindenki ismeri, inkább valami helyit, akik még mindig ott nyomják a R'N'R-t, vagy én nem is tudom, már mit, szóval a lakossági undergroundot. Valamennyire talán még megértem ezt a dolgot, de ez már nem én vagyok. Lényegében egy csomót tanultam, ittam, meg bandáztam itt tök feleslegesen, na meg elpazaroltam itt a fiatalságomat egy kis ribancra. Megérte. 1 milla diákhitel-tartozás. Pf... Bár, ha akkor nem kerülök be a pszichiátriai ellátásba, talán még mindig Miskolcon koptatnám a flasztert, és vszínűleg én lennék a világ 1-ik legboldogabb N-bere, de ez így ennyi volt... Fura módon erről is a geci (ez állandó eposzi jelző lesz) nyíregyházi pszichiátria tehet, mert akkor hirtelenjében a pszichiáterek sem támogatták a tovább tanulásomat, így utólag meg mondják, hogy miért nem fejeztem be a sulit. Nyazsgem.

Alkoholproblémáim mindig abból adódtak, hogy nem volt rá elég pénzem, vagyis hogy nem bírtam annyit piálni, amennyit szerettem volna. Bár mostanára egy kissé lecsillapodtam, most viszont szívesen felvenném a küzdelmet az alkohol ellen, ilyen egyéni szabadságharcot vívnék, na nem pl az AA keretein belül, mert az enyhén szólva röhejes, hanem csak úgy magamtól, esetleg hajlandó lennék nem annyit inni, vagyis késznek mutatkozok rá. Ez mondjuk közel lehetetlen, mert a kedves barátnőm, annak ellenére, hogy kb. 1000x elmondtam neki, hogy régebben sokat ittam, nem elégszik meg azzal, ha pl. csak egy sört iszok, jön az unszolás/rábeszélés, hogy "Na, nem iszol velem?", "Miért nem iszol?", stb., szóval rosszabb, mint egy egész középiskolás haveri társaság, bár már azért általában ott is fel szokták fogni/tiszteletben tartják, ha valaki nem akar inni (annyit). Ezt már talán leírtam valahol, hogy Anikót szerintem részegen hozták össze a szülei, de ami rosszat nem örökölt a génjeivel, azt megtanulta az otthoni rossz példa által. Persze, jó néha "kipróbálni az alkoholt", főleg mértékkel, de nálunk az állandó program, hogy 1. A. piát rendel (nekem is, meg magának is, persze az én pénzemből) 2. megitatja velem (az enyémet is, meg a sajátját is, sokszor) 3. reklamál, hogy minek iszok annyit. Persze az is biztos, hogy ő sem ivott még annyit életében, mint velem, mert a pasasai nem engedték neki, vagy a pénz miatt, vagy egyszerűen azért, mert nőnek nem illik, de szerintem döntően a pénz miatt. Néha szokott kérdezgetni, hogy "Hogy bírod ki egy ilyen hisztis picsával, mint én?", meg "Miért veszel meg nekem mindent, annyira szeretsz?". Azzal is szokott hencegni, hogy ő eddig minden csávóját megcsalta, csak engem nem, "4 év alatt egyszer sem". Az is biztos, hogy soha nem volt még egy ilyen hosszú kapcsolata, nem is csoda, hogy már több, mint 30x szakítani akart. De amúgy meg már rájöttem, hogy ezzel az ovis módszerrel csak tesztelni akar, hogy mit lépek rá, ki tetszik nekem, kivel lennék szívesen, de csak azért, hogy utána legyen kit szidni, meg eltiltani tőle. Egy ilyen szakításkor felmerült ugyan E. neve, de akkor enyhén szólva nem voltam józan ítélőképességem birtokában a betegségem kapcsán, szóval ezt hagyjuk is, meg amúgy is megvan a véleményem azóta róla nekem is, majd egyszer talán leírom egy kódolt bejegyzésben, titkos írással, visszafelé, angolul. :) Különben vasárnap leszünk 4 éve együtt, mármint Anikóval, hát, én sem erre számítottam az elején, finoman szólva, de hát ez van... Még a kapcsolatunk elején, amikor még csak padokon ücsörögtünk, találkoztunk egy kedves nőismerősömmel, és Anikó nagy büszkén bejelentette neki, hogy már 2 hete együtt járunk. Erre ő kiröhögött minket, és csak ennyit mondott: - Hát, mindent el kell kezdeni valahol... Hogy repül az idő, szóval ennek is már lassan 4 éve.

Azon gondolkodtam, hogy a blogolás perverzió, legalábbis az az ága, amit én folytatok, biztosan. Még ennek a blognak az elődjén is próbáltam valahogy burkoltan fogalmazni, aztán az Egy átlagos fiatal férfi naplójában elszaladt velem a ló, most viszont már meg sem próbálom takargatni, hogy kiről mit gondolok, eleinte volt egy kis parám, hogy majd emiatt esetleg ez lesz, meg az lesz, mostanra viszont már pontosan tudom, hogy ezek miatt semmi nem lesz, ha munkaidőmben ilyeneket mondanék, rövid úton repülnék (volt már példa ilyesmire), de ezzel amúgy senkit nem zavarok, a fele társaságnak nincs is meg a szellemi kapacitása ahhoz, hogy agyilag lekövesse, amiket írkálok (és most nem csak a "betegek"-re gondolok), meg különben is mindenki a mainstream média bűvöletében él (gy.k. tévézik kifulladásig), a blogírás meg amúgy is perverzió, a legtöbb találatom Pest megyéből van, szóval azok olvasnak, akik eléggé távol esnek a történésekről, jó tudni, hogy azt írok, amit akarok, másnap senki nem fog ezért pofán vágni. Néha ugyan kétségbe esek, hogy nemsokára belesavanyodok ebbe az életmódba, és akkor aztán végképp nem fogok tudni semmiről sem írni, de mindig eszembe jut valami mentőötlet, amit megpróbálok jól-rosszul leírni. Most leginkább a játék-témán vagyok rajta, de próbálom úgy csinálni, hogy ebbe a blogba a legkevesebb unalmas technikai részlet szivárogjon át belőle. Jelenleg így érzem magam (a 13.-ai dátum ellenére):  

Bár szokás ezen a blogon szidni a dél-koreaiakat, az ukránokat, de legfőképpen a bolgárokat , azokat nagyon (a geci nyíregyházi pszichiátria kapcsán), korántsem gondolnám, hogy a magyarok a Szíruszról jöttek, vagy hogy ők találtak fel mindent. Tény, hogy kiválasztott nép vagyunk, mert az isten a választott népeit nyomorgatja, kiirtatja őket, és idegen seggfejeket ültet a nyakukra. Régi magyar irodalomból azt tanultuk, hogy a korabeli prédikátorok szerint ez a párhuzam a magyarok és a zsidók között, tehát a magyar is választott nép. Dagi Ágika, Dadogi Zolika szívszerelme szerint (érdekes, hogy amúgy a melóban egy szót sem szólna hozzá, csak gondolom dugja, mint a lopott biciklit) a magyarok rossz emberek, mert megölik egymást már egy kevés zsetonért is. Ez így mondjuk meg túl általános, meg a ló másik oldala, mert szerintem ilyen máshol is van. A nagy közérdeklődést kiváltó román-magyar meccs kapcsán szóba jött, hogy Csabakirályfi (az egyetlen kollégám, akivel hajlandó vagyok önszántamból kezet fogni, na jó, a kedvenc kollégámon kívül) miért nem a románoknak szurkolt, ha egyszer román. Ő viszont kijelentette, hogy amikor Romániában lakott, akkor is a magyaroknak szurkolt, és amúgy meg látszott rajta, hogy kurvára jól esik neki, hogy lerománozták. Meg aztán itt van E. Persze őérte sem rajong kritika nélkül mindenki, a raktárosunk szerint "Edit is szlovák... vagy cseh, mit tudom én..." E. viszont általában óvatosan fogalmaz ebben a kérdésben, nagy nehezen annyit azért sikerült a témáról kinyögnie, hogy inkább érzi magát magyarnak, mint szlováknak. "Ahogy érzed..." - mondtam neki. Amúgy szlovák állampolgár ő is, de valószínűleg csak a mindenki által ismert körülmények miatt. Amúgy meg lehet, hogy csak egy báránybőrbe bújt farkas, idegenszívű szlovák, kit érdekel már. Mostanában ritkán látni, ha kidugja a fejét az odújából, akkor is Edit 4-gyel bandázik. Amúgy tutira szlovák. :-) Vagy cseh, mittudomén. :-) Anikó szerint viszont őt örökbe fogadták, különben hogy lehetne az, hogy az anyja német, ő meg magyar. Különben őt meg azzal lehet a legjobban kihozni a sodrából a világon, ha felteszik neki a kérdést, hogy ő, vagy a kedves családja mért nem Németországban lakik. De csak azért, mert ezt is ellene irányuló támadásnak érzi, fel se fogja, hogy valaki esetleg nem rosszindulatból mondja.

Ma Anikó szokatlanul hamar hazament, én meg egyedül maradtam, gondoltam, kipróbálom a wifit. Az Interspar Caféban kezdtem, aztán elmentem máshova, ahol 205 egy korsó Borsodi, de még mindig wifi zóna, majd egyre vadabb helyeken kötöttem ki, ahol a wifi témát hírből sem ismerik, egy teljesen beállt fickó megígérte, hogy megtanít, hogyan kell géppuskázi, és szemléltette is: df-df-df-df-dzs!!, közben meg csorgott a nyála. (Nem értem, egyébként, mitől állnak be az ilyen csávók, mert nem ivott semmit, gondolom megoldják házilag.) Mondtam neki, hogy én még csak tévében láttam ilyet, de szerintem ő is, még a 80-as, 90-es években, ameddig még nem itta el a tévéjét, vagy mostanában a szomszédnál, valamelyik retró csatornán. A nap fénypontja vitathatatlanul a következő Animal Cannibals szám volt, ha szépen megkértek volna, írtam is hozzá volna (volna hozzá) egy normális refrént (és most csak egy kicsit vagyok nagyképű, de szerintem egy ilyen szintűt én is tudtam volna):

Egyszer részegen a Gajdos kocsmában eladtam a telefonom a csaposnak, mert megsajnáltam, 10 Rivotril volt bennem, meg egy csomó sör. A telefon qwerty billentyűzetet haszált, és az volt a neve, hogy T-Mobile Vairy Text II. Egyébként meg csak az, hogy Fifi. Most sikerült vennem egy majdnem hasonlót, csak másfélszer annyiba került, és sokkal szarabb. Ennek az a neve, hogy Nokia Asha 302. Anikóval mentem telefont venni, aminek az lett a vége, hogy kis híján telefon nélkül mentem haza, és így is lebaszott, hogy hogy lehet 30 ezret kiadni egy telefonra, csak úgy sikerült kimagyarázni a dolgot, hogy azt hazudtam, hogy nem az én pénzemből van, hanem apám adta, hogy vegyek magamnak egy telefont. Mindegy, 2 baileys, 2 pohár bor, egy pikkelysömör elleni krém, meg fél kiló kenyér lenyugtatta, hogy neki nem tudok most telefont venni. Különben csak abból telt telefonra, hogy kifizették a táppénzemet, ami 2 hónap pszichiátriai szenvedés után járt. Ha úgy vesszük, 2 hónap szenvedés a világ legszarabb helyén végülis egy kissé butácska telefont ért. Bár, ha ez az ára, lehet, hogy inkább nem vennék többet telefont a kezembe. Mindegy, ha nem ragaszkodnék mindenáron a qwerty-hez, vagy ha nem adtam volna el benyugtatózva és részegen a régebbit, akkor most lehetne egy normális telefonom. Ami hiányzik a boldogságomhoz: nincs rajta normális böngésző, csak telenoros, nincs hozzá adatkábel, kisebb a képernyője, nem érintőképernyős, és a menüje eléggé idióta módon van megoldva, csak egy csík, amit lehet így "srcollozni", vagy mit. Szóval annyira nem ajánlom ezt a Nokia Asha 302-t.   vs.  

"- És kérném, nem lehetne ezt a nőt elvinni innen mellőlem? - Nem, magához tartozik..." Ezt mintha rólunk írták volna. Én szeretnék hazajönni néha egy kicsit programozni, a magyar tanulásról nem is beszélve. De A. erősködik, hogy "üljünk még, igyunk még", egyébként addig erősködött, hogy ma a gondozója majdnem "elkapta" a buszon. Mostanában már csak ez megy: "drágám, felírnál nekem három deci bort?", közben meg ott van a pénz a zsebemben, már csak azért is hitelre iszik... én meg mászkálhatok utána kifizetni. Persze csak azért is vágja a cirkuszt, hogy "de ez az utolsó", éppen csak annyi hitelt kér, amennyit adnak, csak hogy meglegyen az otthonról ellesett lakótelepi proli hangulat, nekem meg leég a bőr a képemről. Bár, ha ezt az egészet megtudnák neki otthon...

Amikor legutóbb Editkével beszélgettem, megvádolt, hogy nem szoktam levegőt venni, gondolom ez ilyen szoc munkás szakmai ártalom nála, hogy állandóan sasol. Ezek szerint élőhalottnak gondol, talán vámpírnak, esetleg zombinak. Amúgy szó volt még róla, hogy megyek magyarra (nem erre, amarra), meg felhoztam neki még a programozás témát, hadd örüljön. A magyar-kérdésben jelenleg ott tartok, hogy református egyetem, a programozás kérdésében ott tartok, hogy maximum amatőr játékfejlesztés, amatőr blogprogramozás, és amatőr pornófilmek nézése. Szóval kifejtettem neki a nézeteimet a programozásról, ezzel szemmel láthatólag halálra untattam, nem baj, legalább nem viselkedik úgy, mint az egyik pszichológus, akinek megemlítettem, hogy játékot írok. De tanultam az esetből, E-nek nem mondtam el, hogy a nagy programozásom kimerül egy játékkészítő program scriptnyelvének a nyüstölésében. Különben úgy viselkedik, mint egy igazi nő, legalábbis ebben a kérdésben: örül neki, hogy ez engem szórakoztat, de legszívesebben befogná a fülét, ha erről van szó. Szóval programozásból nem is akarok tovább lépni, se jelenleg, se semmikor, ennyi és ne tovább, nem vagyok (már) kockás inges kockafej. Mellesleg sose akartam. Amúgy itt van egy kis meglepi, ezt az e107-es oldalt is én csinálom (néha), "nem egy csúcsszuper munka, de a célnak megfelel": http://kalandjatekok.atw.hu Aztán beszélgettem még Anikóval is, még mindig azon nyűglődik, hogy az anyja tiltaná tőlem, most már a tököm tele van az egész családjával, lassan kezd elegem lenni. Nem érdekel, hogy mennyit piálnak, veszekszenek, meg foglalkoznak a volt férjével, nekem ez az egész ügy kezd büdös lenni. Minden héten párszor feljön a szakítás téma, de ugyanúgy az eljegyzés is. Nem tudom, meddig fogom még tovább bírni.

- Ma reggel Anikó azzal fogadott, hogy a szülei arról beszélgettek (gondolom, erősen ittas állapotban), hogy mi lenne, ha visszafogadnák a házukba a volt férjét (az egy cseppet sem zavarja őket, hogy már 4 éve velem jár). Ilyen, amikor valaki(k)nek kikezdi az alkohol az idegrendszerét. - E. behívott magához elbeszélgetésre, a főnök témát gondosan kikerültük, megkérdezgette, hogy mi újság velem, mondom megyek magyarra, mi lenne... persze jött a szokásos duma, hogy milyen jókat mondok, ezt le kéne írni, hát leírom, na. - Mivel ma 1-2 sörrel többet ittam a kelleténél, a szüleim úgy bánnak velem, mintha legalábbis végigerőszakoltam volna a családfájukat hetedíziglen, ejnye-bejnye, én meg bebasztam 1-2 ajtót, és a kérdés el van intézve. Komolyan mondom, hogy egy temetésen nem vágnak ilyen gyászos képet...

Ezzel a játék intróval szenvedtem már egy csomó ideje, de most hirtelen megvilágosodtam, és 2 éjszaka alatt összeraktam az egészet. Elég durva programozási részek vannak benne, a grafika viszont elismerem, nem a legjobb, de nem is lesz az, mert ehhez az egyhez semmi tehetségem. Az intrót könnyűre csináltam, ahogy az egész játékot tervezem, mert nem egy nehéz, senki által nem játszható játékot akarok készíteni, hanem az a lényeg, hogy mindenki végig tudja könnyen tolni, és reményeim szerint a végén kardélre lehet benne hányni az egész nyíregyházi pszichiátriát... [caption id="attachment_438" align="alignnone" width="640"] A főhős a Sötét Birodalom uraitól különös kegyben részesül: elengedik a Ködök Földjéről, de még nem sejti, hogy mi vár rá Nyíregyházán! Csak annyit mondhatok elöljáróban, hogy semmi jó: skizofrén diagnózis, leszedálás, pszichiátriára zárás![/caption] Letöltés Végleges változat letöltése

Nem tudom, tudjátok-e, hogy azok a bácsik, akik titeket irányítanak, úgy hívják szépen, hogy "fasiszta bácsik". Nem tudom, hogy hallottatok-e már a hitlerjugendről, nem baj, ha nagyobbak lesztek, biztos fogtok hallani. Nem tudom, a tanár bácsik, és a tanár nénik miért nem csináltak semmit, hogy bezártak titeket 16 óráig, mint a barmokat. Engem ha bezárnának még csak 16 óráig is naponta, biztos nem örülnék. De ezzel együtt úgy hallom, bezárták a tanár bácsikat és a tanár néniket is, és ha majd tanultok Auschwitz-Birkenauról, akkor jusson eszetekbe, hogy oda is embereket zártak össze, és más bácsik ezt csúnyának találták, ahogy egyes bácsik elbántak a többi bácsival és nénivel. Nem baj, hogy minden nap testnevelés órátok van (ld hitlerjugend), és nem baj, hogy megszabják nektek hogy hány órától hány óráig mit csináljatok, mit tanuljatok, mert tudjátok, ezek a bácsik nagyon okosak voltak, és belőlük a legtöbb (kétharmad) úgy gondolta, hogy ők majd kolompolnak, mint a barmok, és hát ti vagytok a következő kolompolós nemzedék, és hát a fasiszta bácsik egyre éhesebbek, és majd ti is fogjátok őket etetni, és a gyerekeiket, mert olyan jó fejek. Szóval ne sajnáljátok, hogy be vagytok zárva, és délután 4-ig kolompoltok, mint a juh, mert a fasiszta bácsik így fognak lájkolni benneteket. És ha valakit a fasiszta bácsik lájkolnak, abból felnővén esetleg újból fasiszta bácsi válhatik, és soha nem fogják leváltani így a kormányt, hanem örök időkig fasiszta bácsik fognak titeket igazgatni. Hát nem szuper?!

Ma éjszakáztam egy kicsit, de megérte, úgyis másnaposan szeretek menni mindenfele, az valahogy nyomatékosabbá és hangsúlyosabbá teszi az élményt. Nem, nem piáltam, hanem nagyjából összedobtam a játékom intróját. Egyelőre az lesz a címe, hogy Ravenloft: Lovagkor vége, és egy kicsit majd igyekszem darkosabbra venni a figurát. A főhős a Sötét Birodalom uraitól különös kegyben részesül: elengedik a Ködök Földjéről, de még nem sejti, hogy mi vár rá Nyíregyházán! Csak annyit mondhatok elöljáróban, hogy semmi jó: skizofrén diagnózis, leszedálás, pszichiátriára zárás! Egyébként csak azért haladtam ilyen gyorsan, mert jórészt felhasználtam, amit eddig írtam, egyébként fel vagyok készülve a nyögve nyelős haladásra, bár van már 1 befejezetlen játékom, pont a betegségem miatt hagytam félbe, olyan 30-40%-ban van kész, de már nem is fogom befejezni, ezt viszont akkor is befejezem, ha piros hó fog esni.

...és kezdődik a szokásos cirkusz, hogy neki fáj a lába, meg fél 3-ra menni kell a műkörmöshöz, meg különben is a rák egyen meg mindenkit, mert mi az, hogy neki 1200 Ft-ot kell fizetni, "csak azért, mert különc vagyok?", színházba is azért nem járunk, mert fél, hogy ott "egész végig operálni fognak". Amúgy nem szőke, de vannak szőke tincsek a is a hajában, csak úgy jelzésértékűleg. Persze jött a szokásos szöveg, hogy "ő már nem szerelmes belém, maradjunk inkább csak barátok", öt perc múlva meg "el is hitted?", lehet, hogy ez még elment a Körte óvodában, de lassan már 30 éves lesz, könyörgöm. Szóval készülök lassan a kirándulásra, de azt, hogy hányan fogunk menni, sajnos még nem tudom...

Most lehet, hogy senkit nem érdeklő dolgok fognak következni. Ameddig a pszichiátrián üdültem, megjelent az O.H.R.RPG.C.E legújabb változata, a Beelzebufo. Már megszoktam, hogy mire az egyik változattal már eljutok valami kis játékkezdeményig, már meg is jelenik a következő verzió, és kezdhetem elölről az egészet. Mivel olyan régen nem nyúltam már hozzá a Ravenloft projektemhez, hogy akár kezdhetném is elölről, eldöntöttem, hogy helyette egészen mást fogok csinálni. Azt is eldöntöttem, hogy magyar nyelvű lesz, a jelenben történik, itt, a Földön, méghozzá Nyíregyházán, és a pszichiátria területén fog főként játszódni. A főhőst, Lukast, a lovagot elrabolják a ködök, és a Sóstói erdőben teszik le, furcsa viselkedése miatt természetesen beviszik a pszichiátriára, majd leszázalékolják, és végül rehabilitációs munkára fogják (persze gondnokság alá akarják majd helyezni, meg elvitetni Hodászra, de majd lesz a végén egy jó kis hentelés is.) Nagyjából az egyetlen, amit meg tudtam menteni az előző projektemből, az Lukas, a lovag karaktere, így néz ki (bár lehet, hogy valaki szerint nem hasonlít egy lovagra): Ezt úgy éreztem, muszáj volt most bejelentenem, jelenleg a címen gondolkozok, mert addig nem kezdhetek bele a projektbe, ameddig nem adok neki egy jó kis címet, kisebb hiányossága a programnak, hogy a címet később nem igazán lehet megváltoztatni. Jelenleg szóba jöhető címek: A4Edit, Asylum, Lovagkor vége, Tébolyda, stb. Mivel mindig szoktam magamnak az ilyesmire határidőket szabni, pontosan 1 évet adok, tehát reményeim szerint jövő ilyenkorra fogom befejezni. Szeptember 1., 21 óra. :-) Aki úgy érzi, hogy ez csak egy beteg tréfa, az ne érezze úgy, mert ezt most egészen komolyan gondolom.

Egyszer az egyik blogomon flattrt valaki, azóta szeretném, hogy flattrjanak megint. Ez még abban az időszakban volt, amikor éppen kezdte a sz**akodást a freeblog, és hónapokra egyszerűen eltűnt az akkori blogom. Már akkor is mindenféle érdekes megoldással próbálkoztam, ingyenes tárhelyekre telepítettem fel különféle blogmotorokat, és minden egyes blogomnak a fantáziadús "Újblog" nevet adtam. Ezeken a blogokon általában volt flattr gomb minden bejegyzéshez, azért, mert szórakoztatónak találtam, és azért, mert úgyse olvasott senki. Az egyik ilyen blogomban például leírtam, hogyan lehet lerakni az ECDL-t 2 hónap alatt, a tanfolyamot kikerülve, magánúton. [caption id="attachment_369" align="alignnone" width="1178"] nem magyarul social micropaymentnek hívják[/caption] A flattrt egy olyan bejegyzésemre kaptam, ami az ingyenes tárhelyszolgáltatókat mutatja be. A bejegyzés már nincs meg, mivel az ingyenes tárhelyszolgáltató is megszűnt, ahol ezt a korszakalkotó bejegyzésemet publikáltam. A flattr egyébként az, hogy valaki fizet neked azért, mert jó fej vagy, és mert ő is jó fej. Úgy működik, hogy valaki befizet valamennyi összeget, és ahány blogot, vagy ákármit flattrel egy hónapban, annyi felé oszlik szét a pénz. Nem magyarul social micropaymentnek hívják, és ha én majd egyszer befolyásos ember leszek, azzal fogok szórakozni, hogy ilyen online tartalmakat fogok szponzorálni kisebb összegekkel, és várom, hogy visszaflattrjenek. [caption id="attachment_365" align="alignnone" width="564"] valaki befizet valamennyi összeget, és ahány blogot, vagy ákármit flattrel egy hónapban, annyi felé oszlik szét a pénz[/caption] Természetesen egy ilyen flattrből általában még egy sör se telik ki a Fehér Egérben, szóval ennek inkább az a gyakorlati haszna, hogy a flattrt általában jó fejek használják, és ez egy újabb lehetőség szociális kapcsolatokra, mert kiraknak közéjük. Is. Ja, amiről még írni akartam, hogy pont egy hónapos ez a blog, bár ezen nincs mit ragozni, jó sok hülyeséget összeírkáltam már itt is, most kezdődne az iskola, ha munkanapra esne, és most törne ki a II. világháború, ha 1939 lenne.

Aki nem tudná: a Kossuth Rádióban adják minden este fél nyolckor. A sztori annyi, hogy megnyertek egy pályázatot a Lötyög-patak menti Hókupacka Vackán, és most már a Duna és a Tisza folyók partjait is elárasztja a Vacka műsor. A második részben már kezdődött is a bonyodalom, vagyis a cirkusz: Strucc Koppány kificamította a lábát, és abból állt a bonyodalom, hogy Strucc Koppány magát járműnek tekinti, és nem akar a kórházba menni, hanem csak szerelőműhelybe. Zűrös Pertli javaslatára. Persze a többi név is ilyen: Kispupák Zsömle, Pötty Zorka, Pumpusek bácsi, Varangy Pintyő (aki egyébként a főszerkesztője a Vacka Rádiónak, és általában a legjobban üvölt). Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez csak tíz percig tart, és ha már együtt kell élnem vele, akkor viseljem méltósággal és tisztességgel hallgassam végig. Ez egy régebbi, enyhén felháborodott hangvételű írásom a Vacka Rádió című műsorról, nem hittem volna, hogy valaha odáig fog fajulni a helyzet, hogy önszántamból és lekötözés nélkül végig fogok nézni egy Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda koncertet, most pont erre készülök egyébként, meg Sunshine-buli is lesz utána, de idén nem számítok sok jóra. Különben szerintem ennyi lesz az idén a Vidor Fesztiválom, semmi hajnalig táncolás a Vidor-kertben, semmi sör, semmi bor, csak a színtiszta művészet. Kezdés: 16:20 :-) A Hébe-Hóba Banda egyébként a Vacka Rádió című műsor betétdalait játssza, ezek nem annyira gázosak, mint maga a műsor, csak a szövegek együgyűek egy kicsit, igaz, hogy gyerekeknek készült, bár a műsor meg csak felnőtteknek érthető, á, nem tudom. Például ez az Ami velem történt vasárnap c. szám: [audio mp3="http://nemvagyokbeteg.hu/wp-content/uploads/2013/08/vasarnap.mp3"][/audio]

Téves elképzelések: a skizofréneknek nem kell pénz, mert 1. fényevők 2. a nikontinból vonják ki a tápanyagot 3. fotoszintetizálnak. Lassan csak azt veszem észre, hogy mindenki a pénzről beszél, Anikó az örökös "Mennyit hoztál?"-jával, a szüleim meg a megjátszott kétségbeesésükkel, hogy hova tűnik el a pénzem. A szüleim még mindig azt hiszik, hogy napi 1000 Ft-ból ki lehet jönni, mióta először rinyáltam erről, azóta már blogregényeket összeírtam, az összeg évek óta változatlan. Anikónak ha van valami pszichés problémája a kevés IQ-ján kívül, az a vásárlásmánia, ma is kénytelen voltam elfogyasztani egy Sport szelet süteményt fél liter Coca-Colával, és van egy 2 literes fitti őszibaracklevem, amivel nem tudom, mit fogok kezdeni, de valószínűleg szép lassan el fog az is fogyni. Ha netán "inni" kezd, egy fél kocsmát be lehetne rúgatni abból, amit magának rendel, aztán persze az is rám vár. Szóval az 1000 Ft. Cigiből se vagyok hajlandó napi 1-2 szálról tengődni, mint a pszichiátria előtt, szó szerint "megszívattak", apám már megint hőbörög, hogy ne csodálkozzak, ha gondnokság alá vesznek, mindig is ezzel szórakozott, hogy ilyenekkel fenyegetett, aztán utána meg én vagyok a paranoid. Szóval van egyfelől a kispolgári takarékosság, másfelől meg az Anikóék oldaláról jövő rongyrázás, nem tudom, ha annyit legalább sikerült volna megtanítani a lányuknak, hogy a pénz nem játék, talán most túláradóan boldog lennék. De nem, állandóan fel kell újítani a lakást, közben hotelben lakni, meg taxival járni a telekre, meg amúgy is minden hónapban elmenni valahova üdülni*. * Azt már csak csendben és külön jegyzem meg, hogy minden adandó alkalommal mértéktelenül bebaszni (a munkaidő vége is egy alkalom), lehetőleg valami minőségi piából, aztán üvölteni a lányukkal, meg tiltani tőlem, mert a drágalátos telkükön fel mertem bontani egy grapefruitos sört (ami az enyém volt).

Kedden megyünk kirándulni Harangodra, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy Anikó is jönni akar velünk (bár ez óráról órára változik). Ez érdekes módon egybe esik azzal, amikor kezd benne felhorgadni a női ösztön, és ki akarja tépni E. "hosszú fekete haját", és le akarja tépni a pólóját, hát így nem tudom, elég érdekes lesz. Bár ezekre már eddig is volt alkalma, mégsem csinálta, remélem, hogy a kiránduláson is vissza fogja fogni magát. Lóhalálában rohantam vissza a Fehér Egérből az egyesületbe, hogy elmondjam Anikó tervét Edit 2-nek, ő erre azt mondta, hogy még nem késő befizetni, meg Anikó már amúgy is VIP member, pluszba még megkérdezte tőlem, hogy volt-e délután "egy kis tütü", mondtam, hogy "persze", mire azt a tanácsot kaptam, hogy 1 deci vodkánál álljak meg, és induljak hazafele. Azt nem mondta, hogy 1 deci vodka mellé még mit ihatok, mert volt sör is, bor is, bár jobb híján (és pénz híján) inkább megfogadtam a tanácsát, és hazajöttem.

Tegnap megint találkoztam egy volt osztálytársammal, a változatosság kedvéért ugyanúgy hívják, mint a másikat, akivel italoztam, ami után bevittek a detoxba. Ezúttal sikerült megúszni a detoxot, a Gajdos kocsmában kezdtünk, és a Blues caféban végeztünk. Jól szórakoztunk, ráadásul meglepett azzal, hogy neki megvannak kinyomtatva a kölyökkori verseim, és szívesen "redigitalizálná", úgyhogy majd egyszercsak újabb versek is várhatóak. Amivel mégjobban meglepett, hogy megtalálta E, a világ legjobb... szoc munkása fb-profilját, bár nem nagyon nézegettem, ő az, ő, kábé ennyi volt. Az az érzésem, hogy látom én még eleget, talán még sokat is. Ettől eltekintve dög unalmas a nyár vége, varrás varrás hátán, és a pénzem is elfogyott, pedig Nyíregyházán csak ilyenkor indul be a fesztiválszezon. (Vidor Fesztivál, Sunshine-buli, stb.) Ilyenkor kb ilyen érzés Nyh-n lenni (persze csak akkor, ha van pénzed): Az egyik gyerek (Tomika) azzal dicsekedett, hogy beszerzett otthonra egy szövőszéket, mire azt mondta neki a varrónő: "Akkor itt befejezed, otthon meg elkezded..." Láthatóan nem szívlelik egymást,  ebben a kérdésben viszont kénytelen vagyok a varrónő pártjára állni. Csak azért kérettem volna át magam a másik szobába szőni, hogy ne halljam ennek a gyereknek a szófosását, de megoldódott az ügy, úgy, hogy végül ő ment át. Bár napközben néha annyira ordít (talán fél valamitől), hogy olyan tisztán hallom, mintha ott ülne velem szemben. Ráadásul volt/van egy kis románca az abilify blogon megemlített Elmekurvával, szerintem megérdemlik egymást.

Viszonylag kellemes álmom volt. Bevettem két nyugtatót, meg ráittam valamit, azután elmentem irodalom előadásra, persze, mint kiderült, szigorlat volt, csak erről nekem senki se szólt. A kérdések között vagy 5 helyen szerepelt a saját blogom, persze egy kérdésre sem tudtam válaszolni, még a saját blogommal kapcsolatosakra se. A szigorlat nagyon fontos volt, egy szabadtéri előadóban írták rengetegen, még sötétedés után is. Én is ott voltam egész nap, és nézegettem a kérdéseket, már csak 2 csaj ült előttem a sötétben, mire be mertem adni az üres dolgozatomat. Azt már nem tudom, megkérdeztem-e, hogy lehet-e jönni legközelebb. Azután az egész eseményt megünneplendő, valamiféle bulit tartottak az iskolában, úgyhogy nem lehetett megmozdulni sem, de nekem, annak ellenére, hogy szerepelt a blogom a tételsorban, nem volt túl jó hangulatom... aztán beleért a kezem a bilibe, és felébredtem. :-)

Hát, szóval beműtöttem valahogy a cím mellé ezt a "therapy" feliratot, amire rákattintva Rae Unzicker véleménye jön be, ami tökéletesen egyezik az enyémmel. Ennek az volt az ára, hogy kisebbek lettek az alcímek, és végül már el is tüntettem őket, úgyis untam. Így legalább látszódik az első bejegyzés címe, és lehet látni azt is egyből, nem csak a bazi nagy fejlécet. Különben a felirat csak azt hivatott szimbolizálni, hogy ez mégiscsak egy terápiásnapló ("betegblog", ahogy valaki fogalmazott, hát betegnek néha elég beteg), és csak azért raktam be ide ezt az írást, hogy mégis legyen valami funkciója is, úgyis a mai világban már mindenki rákattint mindenre, meg amúgy is be szerettem volna illeszteni ezt a kis versikét valahogy ebbe a blogomba is. Apám szerint üldözési mániában szenvedek, szerintem meg érthető az óvatosság, meg az elővigyázatosság, ha az ember nincs észnél, könnyen Hodászon köthet ki, vagy egyéb kellemes helyen, és akkor megnézheti magát. Ott már valóban nem kell a pénz miatt aggódni, meg hogy kinek mennyit adnak a szülők, mert sanszom se lenne elhagyni azt a lágert, meg amúgy is a napjaim nagy részét leszedálva tölthetném, amilyen kis együttműködő vagyok. Bár az igaz, hogy tutira nem lennének alkoholgondjaim sem, sőt a nők miatt sem kellene problémázni. Valóban könnyű rámondani az emberre, hogy üldözési mániában szenved (ld. Rae Unzicker írását), kár, hogy nem egy rokonom figyelmeztetett már, hogy jobb, ha észnél leszek, mert könnyen "vagyontárgyak" nélkül maradhatok. Szóval ha mánia, ha nem, nem én találtam ki, és amúgy meg nem én asszisztáltam minden szó nélkül a bolgár seggfejnek egy deportáláshoz. Azok az idők, amikor nekem minden mindegy volt, már elmúltak, elmondanám, különben meg gyereket csinálni én is tudok (asszem).

Véletlenül elolvasta az erről szóló bejegyzést, mert kint maradt a gépén, persze attól félt, hogy kiraknak valamit az Origóra, mondtam, hogy nem fogják kirakni az Origóra, csak a Facebookra, he-he, volt egy kis lelki rábeszélés, hogy csak azért volt, hogy így, meg úgy, nehogy eligyam, meg ha megint iszok, elvitet a mentőkkel (tudod, kit), én meg hodászoztam egy sort, meg Kancsalt visszakívántam Bulgáriába (őt meg igazán lehetne oda deportálni, nem jó ötlet, ha már ilyen nemzeti a kormányunk?). Persze mint hallom, nincsenek orvosok, azért alkalmaznak jöttmenteket, meg 70 és a halál közöttieket, az egyik folyton bóbiskol rendelési időben, a másik meg nincs magánál, gondolatban cicákat etet, és túlgyógyszerez mindenkit, na, de kanyarodjunk vissza, anyám megadta a pénzt (most már csak Anikó elől kell valahogy eldugni/letagadni). Ja, és nem is a tesómnak vitték a bútorokat, hanem nagymamámnak, aki viszont öregek otthonába került. Mondom, a mániájuk ez az elvitetés, eléggé maguknak valók... Ja, meg még arról volt szó, hogy akkor Kancsev ezt úgy látta jónak, na persze, és mi van akkor, ha én úgy látom jónak, hogy kicsinálom a dagadt pofáját? Egyébként még megígértem, hogy nem lesz a gyámságból semmi, mert elmesélem a bíróságon, hogy be akart vágni a gerontopszichiátriára, aztán meg Hodászra. Nem igaz, hogy hanyadszorra kell még elmondanom, hogy csak pszichotikus voltam, és nem hülye.

Lehethogy leendő, kedves pszichiáterem a múltkor rákérdezett, hogy miért iszok, a szorongás miatt, vagy miért. Most jött el az ideje, hogy bevalljam, régebben a amiatt ittam, meg a szoc fóbom miatt, persze ez aztán átcsapott a másik végletbe, de ezt most hagyjuk. Most, hogy ezek elmúltak, tényleg igazán nem sok értelme van piálni. Vannak emberek, akiknek a szervezete látszólag termeli az alkoholt, ők a józan bolondok, én azért itt még nem tartok, de elég jól el tudnék lenni egy ideig pia nélkül is. Mostanában, hogy a kiváltó okok nagyjából megszűntek, rájöttem, nem is annyira fontos nekem. Hatalmas összegeket emészt fel, már ha esetemben lehet ilyen összegekről beszélni, mostanában főleg csak azért ittam, hogy ne legyek másnapos, elég egy héten egyszer elcsúszni, aztán már jön vele a többi nap is. Nem tartom magam igazi alkoholistának, az alkoholizmus ma már egyre inkább megfizethetetlen luxus, a társadalmilag elismert emberek sportja, most nem akarok ujjal mutogatni, de tudnék. Rájuk jellemző az a hozzáálás, hogy alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak nem annyira jó fej. Nekem is azért nem volt akkora sikerem régebben ezzel a társasági ivászattal, mert sosem voltam menő, meg jó fej, csak magáért a pia miatt ittam, ezért "le is alkoholizáltak", ahogy Anikó fogalmazna. De mondom, mostanában nincs ilyen gondom, nagyszerűen meglennék enélkül is, ha Anikóval nem valami presszóban kötnénk ki állandóan. Az ivási szokásaimról: újabban már csak a Fehér Egér 130 Ft-os söre a megfizethető nekem, a 4-es kocsma is túl drága, ott maximum csak a dzsumandzsi bort tudom már megfizetni, de mióta 1x-2x beleszaladtam a szénsavas flakkonos bor intézményébe, a hideg is kiráz tőle. A cigit is már felerészben töltöm, ha otthon vagyok, azt szívom, csak még elvitelre nem nagyon gyártok magamnak. A kávé persze megy kifulladásig, jó kis skizó szokás szerint, szóval pia nélkül is alig lehet kijönni már a fizetésből. Ez a helyzet.

Azért nem jó itthon lakni, azon kívül, hogy mindenbe beleszólnak, mert anyám ellopja a pénzem. Nem elég, hogy egész életemben mesterséges szegénységben tartottak, csak mert nem vagyok mániákus antialkoholista, mint a családom összes többi tagja, még ez is. Meg kell, hogy mondjam, kezd kurvára elegem lenni. De ez persze nem elég, mert az idejük nagy részét az tölti ki, hogy engem hogy lehet minél jobban kisemmizni, ha nem ment a skizofrén diagnózis által, és az elvitetéssel, hát majd megy máshogy: hogy lehet az ingyenélő, pulyagyáros öcséméket minél drágább házakba költöztetni, minél több bútoromat odaadni nekik. Anyám valószínűleg kurvára rá volt szorulva a 17 ezer forintra, amit ebben a hónapban összesen már ellopott tőlem, Anikó csak követelőzik, de anyám nem elég, hogy nem ad, de lop is. Kurvára szép kis család. Amit rajtam megspórolnak, meg ellopnak tőlem, majd megkapják az öcsémék, meg a kis Nimród, meg a másik kis kurva, aki most fog megszületni, de már biztosítva is van a jövője, úgy, hogy elvesszük majd robitól, ő  úgyis skizofrén, meg úgyis gyámság alá fogjuk venni, mi másra jó egy diagnózis, nem igaz? Ha már mi nem tudtuk eléggé kiszipolyozni, meg zsarnokoskodni rajta, megcsináltatjuk egy állami erőszakszervezettel közösen. És ők az "egészségesek". Hát, ha az az egészség, hogy minél több mindent összeharácsolni, a másiknak meg hagyni, hogy felkopjon az álla, akkor igen. És persze ezek lennének a leendő gyámjaim, röhög a vakbelem. Egyre csak az elmeorvosi szakértő kérdése jár a fejemben: próbáltak-e már kihasználni a betegségem miatt? Igen, egyfolytában, ti, meg a családom. Hogy lehet valaki olyan gyöpös, hogy annyit nem képes felfogni, hogy skizofrén<>hülye?! Meddig kell még itt produkálnom magamat?! Gondolom, ítéletnapig... Persze annyira béna nem vagyok, majd szépen visszakérem, de akkor is... vagyis inkább stílszerűen: visszalopom.

Néha elgondolkodok azon, hogy miért nem vagyok vállalható sokak számára. Aki nyilatkozott a kérdésben, mindenki azt mondja, hogy jól írok, jó az íráskészségem, stb., szerintem érdekes a témám is, és olyan szemszögből írok róla, amilyenből még senki ezelőtt, mondhatni eléggé objektíven, szenvedés-, és rinyálásmentesen. Szerintem sikerült levetkőznöm az abilify blog gyengeségét, mégpedig a rinyálást. Egyébként az is olvasható volt valamennyire, néhány eset volt, hogy valaki az elejétől a végéig egy-két alkalomra elolvasta, pedig nem csekély mennyiségről volt szó, szóval akkor sem lehettem olyan szar. Két emlékezetes személy is megtette ezt annak idején, a postr-es blogomban legaktívabbak: LiteraGeek és Norika88. Maguk is bevallottan mentális problémákkal küzdő emberek, akik a kelleténél egy kissé jobban is belevonódtak a blog(jaim)ba, majd érdekes körülmények között kiléptek. Aztán van ez a facebookos meg readeres dolog. Valaki priviben csak-csak vállal, meg azért néha ránéz a dolgaimra, de 1. nem is érti hogy mi van, 2. megtartja a néhány lépés távolságot, ki tudja, mikor őrülök meg megint, vagy kezdek el pornót megosztani... Szóval most már megint csak az van, hogy magamnak írom a blogot, van az a néhány ember aki lájkolt, annak ellenére, hogy ez vállaltan unalmasabb blog, mint az Egy átlagos fiatal férfi naplója, meg még néhány, aki időnként beszólogat, meg még a "csendes többség" :-), de csak arra akarok kilyukadni, hogy szerintem kurvára így kell írni, ahogy én írok, amúgy meg le kell baszni 1. az irodalmi szenvelgéseket, 2 de még jobban a hivatalos skizó diskurzust. Még csak annyit akarok mondani, hogy a helyzet annyiban változott, hogy kábé ugyanannyian szólnak hozzám, csak most már nem blogbarátaim vannak, hanem olvasóim, valamivel kevesebb, mint az Átlagoson, de az abilifyhoz képest jóval több, és nem kell udvarolni a többi bloggernek, hogy valaki jöjjön olvasni, hanem jönnek amúgy is. A "blogoszféra" (ezt a szót most írtam le először és utoljára) ha lehet, még jobban kivet és diszkriminál, mint a facebookos ismerőseim, szóval nekem sikerül mindenhonnan kitúrnom magam, már nem vagyok blogger se, csak blogos. Azt már kifejtettem valahol, hogy engem kurvára nem érdekel, hogy minek tartanak, csak olvassanak, hát akkor nem vagyok se ez, se az, most, hogy a keresők még nem nagyon találják meg a blogomat, nagyjából látom is az érdeklődést, csak szerintem kurvára nem azok jönnek, akiknek illene, vagyis akikre számítottam eredetileg, meg amúgy megint csak felesleges volt felvenni ezt a hosszú és bonyolult blogcímet, mert szerintem nem igazán szereztem vissza egyetlen régi olvasómat se, viszont utálóim már valószínűleg vannak, nem baj, ez azt jelenti egy Churchill idézet szerint, hogy valamit már letettem az asztalra...

Tegnap balesetet szenvedtem, véletlenül házi pálinkát ittam a kocsmában, amire allergiás vagyok, és sohasem úszom meg rosszullét v. berúgás nélkül, és most sem, alig találtam haza. Ennek megfelelően ma alig ment a varrás, meg az anyag is szar volt, meg különben is. A kedvenc kollégám megkérdezte ma, hogy ennek a szakkörnek 3 év-e az időtartama. Mondtam neki, hogy nem tudom, de azért remélem, legalább 3 évig kitart ez a szakkör, mert így legalább van némi esélyem összeszedni az egyetemre való pénzt. Már ha indul még magyar szak jövőre ebben a nemzeti dohányboltokkal, meg nemzeti mindenfélével zsúfolt országban. Mostantól én is szakkörnek fogom nevezni, az előző mhelyemet fonónak neveztem, de ez a szakkör találóbb. Holnap kommunista szombat lesz, és mehetek a szakkörbe, meg a Fehér Egérbe kifizetni 2 dl bor árát. Ja, E ma kitöltetett velünk egy kérdőívet, hogy szeretjük-e a zenét, szeretünk-e táncolni, meg részt vennénk-e munka után ilyenekben. Szerintem meg ne gyártsunk már vicceket, először elkúrják az életemet, lerokkantanak, aztán még táncolnom is kéne, gondolom örömömben. Anikónak elmondtam, de őszerinte E-nek inkább az utcasarokra kéne kiállnia, és ott ráznia a picsáját, ott nagyobb sikere lenne. Hát, nem tudom, lehet. Habár név nélküli volt a teszt, elárulom, hogy én voltam az, aki minden kérdésre nemmel válaszolt.

Szóval a nagykállói kezelőorvosom sem óhajtja túlzásba vinni a velem való foglalkozást, azt mondta, hogy majd ír egy javaslatot a háziorvosnak, hogy adják be ott az injekciót (dögöljenek meg), amúgy meg ráér 3 havonta találkozni. Attól tartottam, hogy majd kiderül, hogy fizetés körül megint fejen álltam egy kicsit (a piától), de úgy tűnik, hogy az én eredeti szándékom érvényesül, hogy hagyjunk egymásnak békét. Élni és élni hagyni. Csak nem tudom, a depót minek kell erőltetni. Mindegy, beadták, a nő grimaszolt egy kicsit, meg bohóckodott (jé, ez ilyet is tud?), én meg röhögést imitáltam, aztán eljöttünk. Persze munkába már nem tudtam menni, előre örültem, hogy fel tudom hívni E-t telefonon, ráadásul reggel, de helyette mégis inkább a nagyfőnökkel beszéltem. Anikó eléggé elemében volt, már abban, ami a furcsa kérdéseket, meg a pénzem elköltését illeti, közben meg lement a vérnyomása 88/67-re, és persze levágta a szokásos műsort is hozzá. Én meg eléggé fáradt voltam, mert nem aludtam túl sokat, úgyhogy most nem nagyon volt idegrendszerem hozzá. Megitattam vele 1 kv-t, utána meg aludt egyet otthon, és el is felejthetjük az egészet. Amit nem felejtek, hogy már megint mennyit költöttem rá...

Úgy látszik, a blog által keltett hisztinek még koránt sincs vége, és egyébként meg egyáltalán nem aratott osztatlan sikert, hogy kimerészkedtem a facebookra is. Valaki, aki miatt részben összevesztem egy másvalakivel, nemes egyszerűséggel letiltott a facebookjáról - holott egyáltalán nem is én kértem meg rá, hogy vegyen fel, hanem ő erőltette - csak azért, mert megemlítettem neki, hogy esetleg lájkolhatná a blogomat. Nem haragudtam rá, amiért korábban már kirúgott a fb-ról, majd visszavett, nem haragudtam rá, amiért részegen lemutánsozott, hülyézett, idiótázott, és amúgy nem vettem komolyan LiteraGeek mondanivalóját sem arról, hogy kivel is állok szemben. Akkor is hagynom kellett volna, hogy osszák itt egymást a blogon, minek szóltam bele? Mindegy, tanultam a korábbi esetből, és nem igazán érdekel a dolog. Azért egy verssel búcsúznék tőle: Oh Jah keep on da raggadrum bombom hits bless beat for 'know-rika' bombom   Rikadom bom bom Norika dam This girl's maybe a horny madame

Augusztus 20-ról csak annyit tudok, hogy azt ünnepeljük, hogy a király egy húzással elpusztított egy több ezer éves magyar kultúrát, és kiirtotta az ellenkező véleményen levőket, de valószínűleg ez volt az ára, hogy a toleráns kereszténység ne irtsa ki mindenestől a magyarságot. Ennek némiképp bohózatba illő feldolgozása az István, a király című rockopera, csak úgy mondom, mert egy csecsemőnek minden vicc új, az újabban születettek például a Terminator című filmet sem ismerik mindannyian... Jelenleg éppen itt tartózkodnak a rokonaink a kies Budapestről, az unakatesómmal megvitattam a pszichiátra témát a spiritualitás tükrében, meg elmondtam neki a velem való bánásmódot (különösen tetszettek neki a szadisztikus ápolók), a 2-es számú női unokatestvéremet pedig megszemléltem a nőisége tükrében. Nem értem, régebben miért nem hordott hosszú hajat. A bejegyzés írása közben megköszöntöttem a nagymamámat, ma lett 82 éves, és akkor ennyit augusztus 20-ról. Gondolom észrevehető, hogy beállítottam egy Facebook modult, csak arra lennék kíváncsi, hogy lee prófétából miért mutat 2-t... vagy éppen belőlem... jó lenne, ha legalább egyvalaki még lájkolna...

[caption id="attachment_1983" align="alignnone" width="560"] 1. "HURRÁ!!! :) ...me'gyütt bélla![/caption] Szóval most Bélláról lesz szó, akinek nem blogja van, hanem blokkja, és alighanem a legagyzsibbasztóbb poénok kiagyalásával írta bele magát a blog, ja, bocsánat, blokktörténelembe, és a bloglovin'-omba. Munkásságát az elejétől fogva követtem, és volt alkalmam megfigyelni az írói kiteljesedését, pontosabban ki nem teljesedését, mert mostanában elég szűkszavúak a posztjai, és csak a lényegre fókuszálnak, bár meg kell, hogy mondjam, ez a szűkszavúság jól áll neki. Bélla az örökifjú vidéki magyar paraszt suttyó archetípusa, aki odamontírozza magát egy csomó nő közé, Chuck Norrishoz, Christopher Lambert mellé, és szuperhősökkel elmélkedik egy padon az idő múlásáról. Bélla nem kopaszodik, és nincsenek prosztataproblémái, és amúgy általában egy vasegészségnek örvendő macsó. Ennek megfelelően érdeklik a nők, ruhában, vagy ruha nélkül, minden mennyiségben. Íme, itt egy példa: [caption id="" align="alignnone" width="500"] "...az okosasszon két legértékessebb tulajdonságának egyszemílybe való hordozóját: ...értem alatta a mesztelensíget meg a még ennél is fontossabb észrevétlensíget."[/caption] Bélla azért üdítő kivétel ezen a blogon, mert nem bolond, hanem csak úgy tesz, mint ha, és néha egészen jól sikerül neki. Mint látható, ráadásul azzal borzolja az olvasók kedélyét, hogy egy archaikus, de igazából soha nem létezett nyelvjárást imitál, aminek szabályát következetesen betartja, egy percre sem lendülve ki a szerepéből. Hát, ez amolyan Best of Bélla lett, aki kíváncsi a képekre is odamontírozott fizimiskájára, annak: http://fafaragok.blog.hu . [caption id="attachment_1984" align="alignnone" width="560"] 2. "TŰNNYÜNK!!!...itt van bélla!"[/caption]

Most elhagyom a szokásos ünnepek előtti rinyálásomat, csak annyit mondanék, hogy elég nagy baj az nekem, hogy 4 napig össze leszek zárva a családommal. Egyébként augusztus 20 nálunk nem valami jeles történelmi nap, hanem nagymamám születésnapja, szóval a rokonlátogatások ideje, anyám menetrendszerűen idegbeteg, stb. Ezt a blogot is regisztráltam a toplistába, meg ahova kell, ezzel párhuzamosan megjelent nálam egy csomó külföldi, lehet, azt mondták nekik, hogy az én blogomról jól meg lehet tanulni magyarul, nem is értem. Norika kilépett a FB-csoportból, nem baj, már régóta haldoklott, szóval megérett a megszüntetésre. Nem tudom, csak nem haragudott meg rám valamiért? Egyébként én a Facebookon eléggé tájidegen jelenség vagyok, szóval legközelebb akkor megyek fel rá, ha valaki kimondottan arra fog engem megkérni, itt, vagy ott, vagy amott. Esetleg kínomban, ha már tényleg nem tudok magammal mit kezdeni. Ja, itt az utóbbi 4 nap statisztikája (a külföldiek többsége ma jelent meg :-)).

Az egyetlen blog, amit hosszú távon el bírok viselni mostanában, az a distant hope. Engem leginkább a képi világa nyűgöz le, de van ebben is mindenféle: reménytelen szerelem, küzdelem a kilókkal egy kis darkos, pro anás beütéssel, na meg a mindennapokkal való megküzdési technikák szoc fóbos szemszögből. Meglehet, hogy mire megírom ezt a kis ajánlót, a blog írója már el is tünteti a blogját, és nem marad utána más, csak egy szép export fájl, amit máskor, máshova rak majd ki, de azért remélem, nem, szóval adok egy linket: http://distant-hope.blogspot.hu [caption id="attachment_168" align="alignnone" width="300"] "leginkább a képi világa nyűgöz le"[/caption] Különben ez a másik blog, amit egy bevallottan skizofrén "személy" ír, mondjuk nem értem, miért nincs ezen mit bevallani, mások állandóan hencegnek a betegségükkel, meg kímélni kell őket a testi nyavalyáik okán, és akkor mi 1. vagy kénytelenek vagyunk letagadni 2. kiutálnak minket érte 3. legjobb esetben azt sem tudják, hogy eszik-e, vagy isszák . [caption id="attachment_174" align="alignnone" width="300"] "egy kis darkos, pro anás beütéssel"[/caption] Na, mindegy, harmony, mivel az ő blogjáról van szó, az elején sokat segített nekem az írásaival, aztán meg már ment minden, mint a karikacsapás, gödörbe be, gödörből ki, aztán irány egy még nagyobb gödör... Leginkább abban segített, hogy ne vonuljak be önként egy ilyen skizóknak fenntartott helyre, persze most nyáron meg állami erőszakkal akartak volna bevinni, ami a helyi pszichiátria elszemtelenedésének a netovábbja**. Szóval ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts, b+. [caption id="attachment_165" align="alignnone" width="300"] distant hope header[/caption] Na, most harmony ürügyén megint írtam a saját nyomoromról, nem baj. Elvileg már készülőben van egy törvénytervezet, hogy ne lehessen állatnak nézni az ilyen betegségben szenvedőket, ha már az orvostudomány ilyen szépen fejlődik, illik a jogtudománynak is felzárkóznia, hogy agyament fasiszták ne játszhassák a kiskirályt itt, az ország legelmaradottabb, keleti részén, ahol szó szerint balkáni állapotok uralkodnak. * Ha nő lennék, ilyen lennék. ** És pont mostanában, amikor már tarthatatlan ez az állapot, hogy egy 1959-es, vagyis egy múlt század közepén kiadott rendelkezés alapján lehet minket nyomorgatni, elnyomni, kisemmizni, ez jó volt a komcsiknak, de úgy látszik, jó a fasisztáknak is.

Kedvenc kollégám, akinek könny helyett olaj folyik a szeméből, és mindenhol aranyat, fahájat, mirhát, meg egyéb bibliai marhaságokat érzékel, mostanában felvette azt a szokást, hogy úgy közlekedik, mint egy - már bocsánat a szóért - szarógalamb. Ezt Edit is szóvá tette neki: "Mi van, Gábor, megy a hasad?", amúgy ma ő is elemében volt. Mennyiségek, bolygók, kisebb összegek, nyers tojások, cigaretta, körülbelül ezek foglalják le egész napra a gondolkodását. Néha beköp valami mélyértelműt a boroskóláról, de amúgy legtöbbször csak az érdekli, hogy mikor lesz szünet. Na, meg vonogatja a vállát, és Austin Powers-szerű koreográfiákra táncol a rádióból jövő zenére. Egyszer majdnem halálra röhögtem rajta, amikor a Festőművész urat elnevezte Hangyázó Gábornak, de amúgy többször is, csak már nem jutnak eszembe a poénjai. Különben meg rajtaütésszerűen el szokta kapni őt is a röhögőgörcs, gondolom ilyenkor a bemondásain röhög, mi máson? Mondanom sem kell, hogy ért a madarak nyelvén. * Milyen lehet a többi?

Edit 2-ről van szó, mindenképpen. A pszichózisom közben csak Majomanyának hívtam magamban, és azon elmélkedtem, hogy drótanya, vagy szőranya, egyébként meg engem választott férjének. Hogy most én vagyok a tizenkettedik, hát istenem. Egyetlen kikötése van, hogy szexről szó sem lehet a férjeivel, mert akkor azonnal elválik. Nem baj, legfeljebb előrébb ugrok a listán. Annyi mindent adott már nekem, legutóbb például egy cigitöltőt, hogy én azt sohasem fogom tudni meghálálni, főleg, ha ilyen ütemben iszom elfele a pénzem. Leszokott a dohányzásról 7 hónap után. Szóval életében összesen ennyit dohányzott. Én meg itthonra már csak töltöm a cigiket, csak a melóba veszek dobozzal. Más. Azért is jó ez a saját domain, mert van saját, beépített látogatószámlálója. 2 nap alatt 70 ip-ről keresték fel az oldalt, ráadásul úgy, hogy a keresők még ki sem mutatják. Nos, lehet, hogy nem mindenki engem olvas, de azért majdnem.

Egyszer meg fogom írni nagyhatású tanulmányomat a másnaposság lelki gyökereiről, és mindenképpen bele fogom valahogy fogalmazni a "cipőstül alvás" kifejezést is. Na, mindegy, Edit 1 ma valami ünneplőfélébe jött, mondtam is, hogy milyen jó lenne, ha munka közben frissítőket, meg gyrostálakat szolgálna fel, mert amúgy sok dolga éppen nincsen velünk, mióta szabadságon van, aki ránk felügyelt eddig, kiderült, hogy Edit 2 nagyszerűen tud felügyelni a mi csoportunkra is (a másik szobából is). Beszéltem az elnökasszonnyal is, és kiderült, hogy ha el tudnám valahogy húzni a tárgyalást a gondnokság alá helyezésemről március 14-ig, amikor előreláthatólag változni fog a jogszabály, sokkal enyhébb "büntetésre" számíthatok, mert akkortól már nem gondnok lesz, hanem valami egyéb segítő, és jóval megengedőbb lesz a törvény. Mindegy, nekem csak ne segítsen senki, mert mindenki ismeri a mondást a pokolról és a jószándékról, már eddig is sokat tett értem a kedves halálipar, köszönöm szépen.

Apám sok szerencsét kívánt a majdani új domainemhez, és ezáltal az új blogomhoz, és azt mondta, nyugodtan fasisztázhatom tovább. Viszont nem áll szándékomban kiteregetni az újabb családi szennyest (lenne mit), elég nekem azzal foglalkozni, hogy Nyíregyháza mentálhigiénés ügye egy olyan bolgár fasiszta dagadék kezében van, aki nem is tud magyarul, és válogatás nélkül "ajánlja meg Hodászt" a skizofréneknek, van, akit erőszakkal akar elvitetni, pl. engem, de ezt már szerintem mondtam itt egy párszor. Nem baj, hadd rögzüljön. Ma a melóban, na hát, szóval van az az ideggörcs gyerek, akinek minden második, sőt minden első szava hazugság, és ezt nevezi poénnak, és állandóan lecsövel cigivel, és a feleségével jött oda dolgozni, de közben bemacázott egy másikkal, na, szóval az most földhöz baszta a melóban a telóját, mert az első felesége, Böbe állítólag kiforgatja mindenéből, mit ne mondjak, jól teszi, a múltkor miatta vett be egy üvegcse rivotrilt, hát, aki hülye, haljon meg, szerintem. Sajnálom, hogy ilyen elmeroggyantakkal vagyok kénytelen egy levegőt szívni, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Na, hát, szóval ez a gyerek ott balhézott egész nap, titkon azt vártam, hátha felviszik érte az osztályra, de még a "vietnámi picsá"-hoz sem kellett elmennie egy elbeszélgetésre. Nincsen igazság. A vietnámi picsa egyébként a nyíregyházi pszichiátria hivatalos pszichológusa, és szintén olyan távol áll a magyar nyelv rejtelmeitől, mint Makó Jeruzsálemtől. De ezt a Zolikát igazán megkezelgethette volna. A múltkor azt mondtam, hogy valakiket 5 Ft-ért röhögve likvidálnék a mhelyemről; időközben rájöttem, hogy a többség ilyen. D'akujem Staci ma nem méltóztatott a melóban tartózkodni, mert egyéb ügyei elszólították, amúgy egész héten ő fog ránk felügyelni, már előre félek. Félek, hogy összetörik a róla alkotott kép, amit magamban őrizgetek, és már részben össze is tört. Így múlik el a világ dicsősége. Nem baj. Látszik, hogy most már lassan kifelé fogyok a zenékből, mert ilyeneket vagyok kénytelen berakni, egyébként ez a Happy Gang egyetlen értékelhető száma, ez is szerintem egy feldolgozás:

Most jöttem rá, hogy megismerkedésünkről Anikóval még nem is írtam. (roboman portán ül, fejét fogja, búsul) (2 nő a portán belekötési szándékkal méregetik robomant, egyik megszólal:) Nő 1: Hé, Robo, van barátnőd? roboman: Mi? Nő 1: Azt kérdeztük, hogy van-e barátnőd, miért helyes fiú, nem helyes fiú? Nő2: Hát... Nő1: Szóval van barátnőd? (roboman dühösen) Nincs!! Nő1: Kell egy? roboman: Nem!! Nő1: Akkor pénteken eljösz velem koncertre? roboman: Igen!!

Azoknak az eltévedt báránykáknak, akiknek még mindig nem eléggé világos, hogy sajnos most már véglegesen nem lesz itt semmi, ide teszek egy bazi nagy grafikus linket, hogy oda találjanak, ahova kell. Így a látássérülteknek* is kedvezek, bár nem tudom, hogy fognak olvasni...

Az új blogról, nagy vonalakban:

"Életem során 4 pszichotikus epizódom volt: Adrienne-sub, Juli-sub, Anikó-sub, Edit-sub. A legutolsó közben deportálni akartak Hodászra. Bár mindez elmúlt, a "maradványtünete" a történéseknek, hogy gondnokság alá akarnak venni. Ez a blog semmi közösséget nem vállal a hardcore Egy átlagos fiatal férfi naplójával, inkább az abilify blogomra hajaz. Néhány bágyadt fasisztázás azért belefér."

Szóval az élet azért nem állt meg, sőt nemsokára, várhatóan a jövő hét folyamán saját domainre megyek, meglepő módon a http://nemvagyokbeteg.hu-ra. De majd azt is bejelentem. :-)

* Egy vak meg egy süket zenélnek egy zenekarban:

Vak: "Nem látod, már táncolnak?!"

Süket: "Miért már játszunk?!"

Lehethogy leendő szerint, ez az új gyógyszer, a cisordinol, vagy mi "jobban illik a receptorkötődésemhez", és csak ezért nem érzékelem a mellékhatásait, mert amúgy szarabb, mint a risperdal. Nekem meg az a legújabb elméletem, hogy az ember olyan 7-10 év alatt egyszerűen immúnissá válik ezekre a szarokra, vagy egyszerűen belefárad figyelni őket, helyette 4-5 kávéval többet iszik, és probléma megoldva. Ma a délelőtt java része azzal telt, hogy a nemvagyokbeteg.hu-val kapcsolatos bohóckodásokat intéztem, kíváncsi vagyok mennyi időbe telik, ameddig beállítanak egy új domaint. Ugyanis itt a látogatószám vészesen kezd csökkeni, és akkor már mindegy, ha el se jöttem volna a freeblogról. Mondjuk muszáj volt, mint látom, mert azóta már nem is működik, bejegyzést sem lehet írni, meg semmi. Valami "alkatrész"-re várnak. Hát, RIP, freeblog. Élt 10 évet. A postr működik ugyan, de iszonyat lassan, ezek után érthető, hogy nem próbálkozok meg se a blog.hu-val, se semmi mással, hanem saját domainre megyek. Remélem, egy ilyen felső szintű, vagy milyen domain több embert vonz majd. Akkor majd újra regisztrálok a blog toplistákba, meg mindenhova, és akkor az én részem letudva az ügyben. Vagy még az is lehet, hogy erőltetem még a skizó-témát, hátha így jobban jönnek, de a tapasztalat szerint egy ilyen skizó-blog egy idő után kifullad, és én is kifulladtam az erőlködéstől, hogy ilyen nagyon skizó próbáltam lenni a postr-n, de kérdem én, kinek?

Ahogy megfigyeltem, bevált az a herderi jóslat, hogy ezt a blogomat kevesebben olvassák, mint az előzőt. Viszont ha leszámítjuk azokat a találatokat, amiket ilyen kifejezésekre kaptam, mint "pina", "fasz", "geci", "faszverés", akkor lehet, hogy nem is annyira. Mióta kijöttem a pszichiátriáról, elmúlt az a téveszmém, hogy mindenki engem olvas, illetve nem is annyira olvas, csak simán tudja, hogy mi van velem. Úgy érzem, a sors keze van abban a dologban, hogy a postr nem nagyon akarta ideadni az exportomat, így már megint azt és annyit teszek ide az ottani tartalomból, amennyit gondolok. El sem merem mondani az ötletemet, hogy megint költözni kéne, és mivel a roboman domain már egy jó ideje foglalt, esetleg megcélzom a nemvagyokbeteg.hu domaint a régi (nem is olyan régi) idők emlékére. Csak ebben a kérdésben addig kéne lépnem, amíg még tart a pénzemből, mert hát ugye citromos sör.

"Megkaptam a nyugdíjam És nagy lett a pofám Lerúgtam a postást Ráküldtem a kutyám." Most, hogy van pénzem, mert megkaptam a fizetést, ahhoz is lusta vagyok, hogy kijárjak az erkélyre cigizni, vagy lemenjek a presszóba inni. A pénz ad valamiféle hamis biztonságérzetet, legalábbis nekem, ha van, akkor nem sietek elkölteni. Az elköltésről természetesen Anikó gondoskodik, tegnap a Fehér Egérben azt hitte a pultos csaj, hogy mi nyertük meg a 6-os lottót. Egyébként ma kint voltak a kertben; a kertjük valamiféle fura véletlen folytán pont egy köpésre van attól, ahol mi lakunk, és volt szerencsém a családi idilljükhöz. Fura népek ezek a németek. Egy kicsit eljöttem tőlük lezuhanyozni, vesztemre, mert lakattal zártak ki a kertjükből. Amúgy sem szeretik, ha a lányuk körül sertepertélek. Csak úgy mondom, hogy amúgy nem vagyok túl nagy tisztálkodás-párti, általában meg szoktam várni, amíg beáll nálam az öntisztulás, ebben is hasonlítok Rejtő Jenő Piszkos Fred nevű hősére. De most vissza is kell mennem, mert éppen most hívott A., hogy egyedül van a kertben, mert a szülei lent buliznak az Unicumban. Szép dolog, mondhatom.

Csak úgy eszembe jutott valami frappáns: pszichotikus<>részeg; részeg<>hülye; sőt pszichotikus SEM egyenlő teljesen a hülyével. Csak eszembe jutott az igazságügyi elmeszakértő kérdése, hogy nem akartak-e valaha visszaélni a betegségemmel, és ezáltal átverni. De, amúgy akartak, méghozzá a saját kezelőorvosom, amikor aláíratta velem a Hodászra való deportálásomról szóló papírt. Mégegy ekkora seggfejet. Kapitális nagy barom. Mindenféle értelemben. Húzzon haza Bulgáriába, vagy tanuljon meg magyarul, inkább azzal foglalkozna. Azután pofázhat a magyar mentalitásról. Másik kedvenc témám ez a trafik-dolog. Most fordult elő velem először, hogy reggelre nem volt cigim, és ezért bebuszoztam Nyíregyházára, de jól sejtettem: 6 előtt egyetlen "trafik" (alig vártam, hogy kimenjen a divatból ez a hülye szó) sincs nyitva, szóval szívhattam ott a fogam még vagy egy 3/4 órát. Közben rámjött a fosás is, szóval adtam a Robinson dombnak, majd egy kis rumoskávé után csöveltem egy cigit a Jonatán előtt sziesztázó egyik embertől. Akinek az útvonalból nem derül ki, a Jósavárosban voltam "kirándulni". Mit mondhatnék még? Fuck.

Csak azért, mert tudom, hogy nem olvassák. Anikónak annak idején ki kellett nyomtatani a Kellett neked rongybicigli 1-et, hogy belenézzen, és amikor elolvasta, csak annyit kérdezett, hogy "Ki az a Bolond Andi? Tetszik neked?". E pedig azért nem olvassa, mert 1000 jobb dolga van, és bele van mélyedve a hivatásába. Kancsal azért nem olvassa, mert nem bolgárul van, a tetkós csaj, akivel úton-útfélen összefutok, azért nem olvassa, mert meg se hajlandó ismerni. Tudom, amúgy, hogy meg van osztva az egész cucc (mármint az "ismerőseim" körében), csak az a baj, hogy statisztikák valamiért ki sem mutatják a nyíregyházi találatokat. Szóval ennyi; az ismerőseim 1000 ok miatt nem olvasnak. Most nem akarom mindet felsorolni, hogy ki miért nem. Persze E-re akartam kilyukadni, hogy ő vajon miért nem, mert ha mondjuk egy blognak én lennék az egyik főszereplője, szerintem az lenne a minimum, hogy belenéznék. Pláne egy olyan félig-meddig szóbeszéd tárgyává lett blognak, mint ez, emlékszünk, már anyám munkahelyén is, meg Nyíregyháza amúgy is kicsi ahhoz, hogy ne jegyezzék meg rólam. "Just because you are paranoid, it doesn't mean they aren't after you." Szóval érdekes egy ilyen blog, ami kint van a Facebookon is (nem 1 helyen), meg az anyám Kinján, hogy vajon ki mit tud és miről. Amúgy az általános érdektelenség a jellemző. Az újdonsült ismerőseimről, akikről szól, hát ők bele vannak ragadva a saját nyomorukba, irodalminak nem elég irodalmi, kockának nem elég kocka. Különben meg útálnék irodalmi lenni, holott az érdekel, de legalább én ne legyek az. Kibaszottul rühellem az öncélú művészkedést, amiről a kortárs próza szól, vagy akár a versek, meg lehet nézni az én verseimet, tök egyszerűek, és mégis elvontak, "1+1=2". Douglas Adamst még bírtam, mert ő ki merte mondani, hogy az irodalom, úgy, ahogy van, szar, és mégis mekkorákat írt. Igaz, ő sem írta túl magát. Most csak arra akartam kimenni, hogy itt van egy skizó gyerek, és úgy-ahogy tud írni, meg akadnak még saját gondolatai is, és hogy szerintem nem kezelik értékén ezt az egészet. Persze a "hivatalos" pszichiátria szépen szemet húny az egész felett, mert egy skizó  csak húzza meg magát, és szépen férjen bele abba a kategóriába, amit mi kiosztottunk neki. Hajjaj, sosem fognak felvenni egy skizó linklistába se, pedig szerintem ér annyit a blogom, mint a Skizotéria, ami annak idején nagy szám volt, vagy a Sárkánymese. Ráadásul mind a kettőt hozzátartozó írta, szóval ezért is égő, ezt meg ugye én írom, és nem fogja közben senki a kezemet, mint ahogy egy skizótól elvárható lenne. Magyarul én már elengedett kézzel ülök a bilin. Sajnálom, de én nem férek bele se az anyuci pici gyereke kategóriába, se a könnyen átverhető kategóriába, se semmilyen gyámságot indokolttá tevő kategóriába. Ha írok is, nem olyat, ami egy skizótól elvárható lenne, meg amúgy egyáltalán. Mindegy ez a bejegyzés nyúlik, mint a rétestészta, valószínűleg áthozom majd ide 1-2, a nyírgyházi pszichiátriát pocskondiázó bejegyzésemet, attól talán megnyugszok. A blog fegyver.* * Én meg egy kicsit be voltam nyomva, amikor ezeket írtam, szóval tessék belőle gyököt vonni.

A blog kiírja ugyan néha, hogy Service temporarily unavailable, de hamarosan meg lesz oldva ez is, ha jól emlékszem, már évi 4$-ért utánam hajítanak egy tárhelyet, de magyar szerveren sem hiszem, hogy földhöz vágna egy éves tárhely + 1 domain. A látogatószám semmit sem csökkent, hogy átjöttem ide, sőt nőtt, tehát akkor jól döntöttem. Ezt a számot meg ma reggel már meghallgattam vagy kilencszer, még jó hogy nem mentek ilyen számok a pszichiátrián, amikor folyamatosan E hangját hallottam a fejemben, én úgy fogalmaztam, hogy "kukorékoltam vele", különben lehet, hogy még jobban kikészülök. Egyébként egész sor érdekes új kifejezést alkottam a subom alatt. Nyelvújító tevékenységem eredményét már részben megosztottam a blogon, de lehet, hogy még majd publikálom valahol. "Nyár van, rágyújtottunk páran, a füst csak vitorlázgat kikötőnk felé..."

Edit 1 és Edit 4 napok óta megállás nélkül zaklatnak valami papírokért, ami állítólag a táppénzhez, meg a fizetéshez kell. De meg kell, hogy mondjam, nem veszem tőlük zokon, ellenkezőleg, legalább valami kis színt visznek az egész napos unalmas varrásomba. Edit 4 is jó nő a maga módján, szintén magyar szakra járt ő is, mint majdnem mindenki a főnökeim közül. Edit 1 még régebben bepróbálkozott nálam azzal a lekoptató szöveggel, hogy ő nem igazán érthet meg engem, mert ő sohasem volt magyaros. Hát, az a helyzet, hogy neki nem is kell. Ő különben mostanában naphosszat nem látható, nem mutatkozik. Jó ez így, jó ez így... Ja, ha már szóba jött a fizetés: kacérkodok a gondolattal, hogy ebből a fizetésemből veszek valami jó kis domaint, meg bérlek egy jó olcsó VPS-t, és átteszem oda az egész kócerájt. Úgyhogy nem kell beleélni magunkat abba, hogy én itt maradok örökre a uhostallon, mert ezt a blogomat már bármikor, mp-ek alatt képes vagyok exportálni, szóval oda pakolom, ahova akarom, a fejem tetejére is akár... :-) Jó lenne ezeket a blogügyeket még a nyári uborkaszezonban lerendezni, "sub rosa", és akkor már nem maradna itt más, mint a vegytiszta Editezés. :-) Különben Edit 2 az, akivel a legjobban meg tudom értetni magam. Amúgy van néhány kollégám, akit képes lennék 5 Ft-ért röhögve likvidálni, ahogy mondani szokás, de ez maradjon egyelőre az én titkom.

"Most, hogy elmenekültek a férfiak, beszélhetünk a HÜVELYGOMBÁRÓL!" Tisztában vagyok vele, hogy itt talán soha nem lesz annyi látogatóm, mint a postren, "Már az Ördögi kísértetek is csinált siker volt", de úgy érzem, "az életem egy fejezete lezárult", és úgy is érzem, hogy nem tudnám ugyanott folytatni. A postren hagyott dolgaimból (remélem)  egy nagyjából kerek történet lenne rekonstruálható, ha valaki foglalkozna ilyesmivel. Plusz még azt is érzem, hogy "everybody's changing", vagyis hogy nem vagyok már ugyanaz, aki voltam, amikor kezdtem azt  a blogot. Ez a blog jóval egyszerűbb, nem kell kivárni, ameddig a postr méltóztatik ezt, vagy azt csinálni, nincs az a sok hosszadalmas belépési procedúra, meg gondolkodás. Ha jól tudom, már megcsináltam, hogy bárki bármit bármikor hozzászólhasson, névtelenül is akár, és ez az egész cucc itt elég jó gyors, szóval nekem kényelmesebb. Bár, ha nincs annyi látogató, akkor megint nincs annyi hozzászólás se, szóval nem tudom.

Mivel az egyetlen olyan betegségben szenvedek, amit hajlandó vagyok - legalábbis részben - pszichiátriai betegségként elismerni, finomítani kényszerülök néhány nézetemet ezzel kapcsolatban. Belátom, hogy szükségem van bizonyos pszichiátria ellátásra, de nem a fasiszta, inkompetens barmok gyülekezetétől a nyíregyházi pszichiátriáról, hanem maximum a nagykállói állatsimogatótól.

Sok mindent máshogy látok, már nem vállalok sorsközösséget a legtöbb skizofrénnel, maximum azokkal, akikkel a burán szoktam tárgyalni. Ez van. Elhidegültem tőlük, olyan se hús, se hal embereknek tartom őket, akik szervilis módon istenként csodálják a pszichiáterüket, annak ellenére, hogy az jó eséllyel tönkrekúrja az életüket. Nincs nekik több mondanivalóm, csak amiket már eddig is elmondtam.

Fura módon felszabadultságot érzek, mert már nem érzem magamra nézve kötelezőnek, hogy skizókkal foglalkozzak, mert magasról szarnak rám, és a problémámra, és nem látják be, hogy ez könnyen lehet az ő problémájuk is, hanem inkább homokba dugják a fejüket, mint a struccok. Azt hittem, a történetem szélesebb körben fog érdeklődést kiváltani, hát egy lófaszt.

Arra is rájöttem, hogy bármit írhatnék ebbe a blogba, például azt is, hogy a pszichiáterem egy lóbaszó, el se jut az illetőhöz, még az ismerősein keresztül se, mert annyira biztosnak és bebetonozottnak érzik a pozíciókat, hogy inkább elolvassák a 100. tanulmányt a kutyaterápiáról, minthogy nekik nem "tetsző", vagy "kedves" dolgokat. Igaz, vannak egészen rövidke tanulmányok is, itt meg azért kéne olvasni is, és nem is minden kristálytiszta benne.

A másik ok, amiért átmegyek a WordPressre, hogy nekem könnyebb a dolgom. De ha mondjuk összegyűlik kellő számú szavazat arra, hogy a postr-en is folytassam, mert valamiért itt jobb, lehet, hogy megcsinálom. De el nem tudom képzelni, mitől lenne itt jobb. Igaz, hogy néhányszor így kikerülhettem az Origóra, de mostanában nem nagyon írok arra esélyes bejegyzéseket, és egyre inkább nem is fogok, szerintem. Mindenesetre álljon itt örök emlékül ez a hodászos történet, az Edit-subbal együtt, és okuljon belőle, aki akar. Én még nem tudom, mivel fogok konrétan foglalkozni, de skizókkal nem, az fix.

Gyerekkorom kedvenc meséje nagy meglepetésre nem a Magyar népmesék sorozat volt, hanem a Jamie és a csodalámpa című angol rajzfilm. A főcímdaltól az érzékenyek már eleve transzba estek (kivéve akiknél epilepsziás rohamot vált ki a villódzás). Szerintem ez egy beépített szűrő volt a rajzfilmben, akik mégis ülve maradtak, megnézhették. Ez helyettesítette a korhatáros karikát. A rajzfilm főszereplője Jamie, aki mágikus zseblámpája segítségével minden éjszaka felkeresi Kakukkiát. Jó éjszakát Jamie! - kíván minden este szép álmokat édesanyja, de Jamie lámpaoltás után nem az alvást választja, hanem hálósapkás kutyájával, Sajóval együtt Kakukkiában élő barátait látogatja meg. Olyan fazonok bukkannak fel a rajzfilmben, mint Szám bácsi, a szuperbusz vezetője, aki mindent számon tart Kakukkiában, Megvagy hadnagy, aki a gumibotjával táplálkozik, Fonák Tamás, aki mindent fordítva csinál és Rezes Bandi, Kakukkia egyszemélyes zenekara. Szerintem ez a sorozat kenterbe veri az Alice Csodaországban című LSD víziót, a készítők valószínűleg egy jóval erősebb, azóta már régen betiltott szerrel hozhatták így formába magukat. Tudom, hogy mostanában már sokkal szürreálisabb rajzfilmek is vannak, de mindegyik legalább köszönőviszonyban áll a valósággal, itt viszont nem érvényesek a fizika törvényei, mindenki retardált, Jamie pedig pizsamában töketlenkedik, és próbálja megoldani a felmerülő idióta problémákat.

Meg még az is volt tegnap az orvosszakértői vizsgálaton, hogy megkérdezték, nem szoktak-e becsapni, mondom nem. A főorvos tett egy halovány kísérletet arra, hogy kimagyarázza, hogy a gondnokság nem azért van, hogy korlátozza a jogaimat, de látta, hogy nem igazán arat sikert nálam ezzel a szövegével, úgyhogy inkább hagyta. Kérdezte, hogy ki a miniszterelnök, hány évenként vannak a választások, meg milyen pártokat ismerek. Milyen pártokat ismerek? Mondtam neki, hogy engem nem érdekel a politika, én sem kérdezem meg tőle, hogy mi az a trocheus. Megkérdezte, hogy be akarom-e fejezni az egyetemet, mondtam, hogy igen, de azt nem mondtam, hogy inkább elölről kezdeném, csak úgy a móka kedvéért. Megkérdezték, van-e vagyonom (aha, helyben vagyunk), nem igazán, meg hogy van-e adósságom, mondtam, hogy csak az az egy milla körüli diákhitel tartozásom. A politikáról azért mégiscsak tudok valamit, ma például ezzel a dallal ébredtem, lehet a tegnapiak hatására:

Érdekes, mióta nem vagyok a pszichiátrián, alig lézeng itt valaki. Valószínűleg csak katasztrófaturizmus ( (c) by motymoty ) volt, ami itt a blogomon folyt. Fura módon, akivel ma a legjobban elbeszélgettem, az az igazságügyi orvosszakértő volt, bár ő is hivatalból tette. Bele kell törődnöm, hogy a kutya nem kíváncsi rám.

E/1 "drukkolt nekem", A. azt se bírja felfogni, hogy "mibe' vagyok". Bazd meg, pupi, ez csapda. Mostantól átmentem mikrobloggerbe, mert nem éri meg az erőfeszítést.

Inkább foglalkozok a játékommal. (♥)

Duplán is. Ma megyek vissza szabadságról, és ma lesz az igazságügyi elmeszakértői vizsgálatom. Mintha az nekem kijárna. Mindkettő. Az a furcsa helyzet állt elő egyébként, hogy itt mocskolom a pszichiátriát, ahol érem, élőben meg a szemükbe mosolygok. A múltkor mondjuk nem köszönt egy ápoló, de hát ő amúgy is egy seggfej. Azt mondják, még a kollégái is utálják.

Visszatérve erre a kis irodalmi kitérőre, nem valószínű, hogy ilyen gyakran lesz, de most muszáj volt. Kár, hogy elkallódott az az évfolyamdolgozat, amit jórészt róla írtam. "Nem egy csúcsszuper munka, de a célnak megfelel." Ezzel az összeollózási munkával amúgy is úgy érezhettem magamat egy pár percre, mintha újra suliban lennék.

Ja, még annyit, hogy ezt a mesteremet azért nem követném abban, hogy 158 könyvet megtöltsenek a műveim, bár erősen afelé haladok. Tegnap is például 3 poszt. Nem gyors egy kicsit a tempó? Nem tudok leállni, úgy néz ki...

"Apja Székelyföldön volt református prédikátor, így a műveltség alapjait már a szülői házban megszerezte. 1711-től a székelyudvarhelyi kollégiumban, 1718-tól a nagyenyedi főiskolán tanult. Miután több éven át főúri családoknál nevelősködött, 1720-ban Torockószentgyörgyön lett pap, majd 1735-től haláláig Nagyenyeden szolgált.

Írásai jórészt kéziratban maradtak; a halálakor még 158 kötetből álló irodalmi, teológia, történeti feljegyzései, prédikációi, tanulmányai, német és francia fordításai többségükben elkallódtak. Részletek maradtak fenn önéletírásából, és ismert az erdélyi püspökök életéről szóló műve. Fő műve: A nagyenyedi síró Heraklitus és hol mosolygó hol kacagó Demokritus" - Wiki

Írt a püspökökről: "a mi püspökjeinket úgy írtam le, hogy azokból őket jobban megismerhetni, mintha az ő felettek elmondott hazudozó alkalmaztatásokat mind hallottátok volna, mert én tudom, hogy igazat írtam felőlök: tudtam többeket is, de a keveseket is elégnek tartottam, mások úgy írják le őket mint angyalokat; én úgy mint embereket.", de egyszerű emberekről is: Vécsei Pál helybeli jó mesterember, de "nagy borcsiszár, a felesége is borveder- s bormoslékasszony s nagy kurva is". Máskor arról ír, hogy Haller János jámbor jó pápista úr, erdélyi gubernátor, az emlékíró Apor Péter "nagy kurva leányát vette elsőben feleségül, ki nékie semmi örököst nem szüle, mint régen corrupta gonosz faj".

"Fő művének, a Nagyenyedi síró Heráklitus és hol mosolygó s hol kacagó Demokritusnak csak egy 1845-ből való másolata maradt fenn (Kolozsvári EK). A 339 anekdotából álló gyűjteményt 1759 júliusa és 1762 között írta, s halála előtt néhány hónappal fejezte be. Időrend nem érvényesül benne, előre elgondolt szerkezete sincs, nagyobb kompozíció kialakítása nem állt az író szándékában. A kis műfaji egység volt számára a közvetlen megfigyelés rögzítésének eszköze, de távol van attól, hogy azt olyan művészi egységgé formálja, amilyenné a levélműfaj vált Mikes kezében. Anekdotáinak színvonala műgond tekintetében egyenetlen, az író tudatosan csak arra törekedett, hogy történeteinek a csattanója mennél szellemesebb legyen." - Spenót

"Bornemisza Ördögi kísérteteihez hasonlóan ő is mindig nevén nevezi szereplőit és megmondja, hol és kivel történt az eset. Ösztönösen keresi a korra és a társadalmi viszonyokra jellemző mozzanatokat. Nem bírál, csak leír, ezt azonban kíméletlen őszinteséggel teszi, föltárva, leleplezve a társadalom minden szennyesét." - A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig.

Na az ő cuccait akartam régebben megszerezni, de sajnos csak szemelvényeket tudtam belőlük olvasni, egyszer, úgy rémlik, írtam is valamit a magyar tudományos írás kezdeteiről, de csúnyán leragadtam nála. Persze, mondanom sem kell, az az írásom is jól sikerült, mint mindegyik :-). Aki kitalálja, miért rángattam most elő pont őt, +1 sör. (Nemsokára fizetés).

Sokszor létfontosságú információk sikkadnak el a blogon, mert hozzászólásba vannak leírva. Nem először csinálok olyat, hogy egy hsz-t átemelek bejegyzésbe, mert méltóak az utókor figyelmére. Ezzel a hozzászólásommal csak a mhelyen uralkodó állapotokat szeretném szemléltetni, voliá: "Editből egészen konkrétan négy van, ebből kettő a releváns (maximum három, ha ide soroljuk Edit 4-et is :-)). Bonyolult. :-) Edit-uralom van, 3 Edit is a főnököm valamilyen értelemben (ezeket egyszer Edit 1 megpróbálta nekem elmagyarázni, de nem sokra jutott vele). Mindegy, az a lényeg, hogy ha valamit el akarsz intézni nálunk, akkor keresel egy Editet, és ő majd eligazít (maximum átirányít egy másik Edithez :-))." Szóval holnap még az is lesz, hogy kezdődik a munka. Bár 4 óra varrást nem igazán neveznék munkának, az csak 4 óra varrás. Akartam volna dolgozni a The Night of the Living Dead, vagy valami hasonló nevű Ravenloft kalandjáték projektemen, de a "pinaügyek" miatt ebből se lett semmi. A grafika azért olyan pocsék, mert saját. :-) A játék O.H.R.RPG.C.E. programmal készül, ha valakinek ez egyáltalán mond valamit. Mondjuk nem hiszem, mert Mo-n szerintem én vagyok az egyetlen, aki még ilyesmivel szenved. Már amikor éppen ráér a pinaügyektől, és nincs éppen elmegyógyintézetben.

"Szomorú vasárnap
száz fehér virággal
vártalak kedvesem
templomi imával."

És azért szomorú ez a vasárnap, mert lejárt a szabadság, és ráadásul holnap munka után igazságügyi elmeszakértői vizsgálat lesz. Mi a faszomat szakértenek rajtam? Rühellem a fajtájukat is. Emlékszem, amikor először bevittek, az ÖSSZES pszichobarom körülállta az ágyamat, gondolom, akkor döntötték el, hogy gyámság alá vesznek, és elvitetnek Hodászra. Ezért kár volt így összeröffenni, nem tudtatok deportálni, és azt a kibaszott gyámságot sem fogjátok keresztülvinni. Fasiszta bunkók. Csak érdekességképpen jegyzem meg, ha nem bánnak velem úgy, ahogy bántak még annak idején, soha eszembe se jutott volna blogot írni. Azt hiszem, főként a magányosság miatt csinálom. És itt a Szomorú vasárnap c. film betétdala, ebben is van minden, holocaust, főbelövés, szerelmi négyszög és hamburger :-), stb.

Anikót ráraktam a Facebookra, meg a Badoo-ra, most legalább elvan anélkül, hogy 5 percenként lenne valami kívánsága. (Ezt kellett volna már régen.) Én pedig nagyon gondolkodok azon, hogy a uhostall-on folytassam (http://roboman.uhostall.com), később meg saját domain, saját CMS, leginkább Wordpress.

Ezt a "szép" történetet meg itthagyom tanulságként az utókor számára. Bár elkezdtem augusztus 1-től oda is írni, még az egész nagyon messze van attól, hogy valami értelmes kijöjjön belőle. Kb. hónapok. Most kb felváltva írok robiként, és robomanként, ahogy az eszembe jut. Mármint itt. Remélem, nem baj.

Bár a legjobb az lenne, ha meglenne az itteni exportom, és a másik helyre már nem vinném a nagyon gáz bejegyzéseket, csak azokat, amikből látszik, hogy mekkora taplók (vannak) a nypszch-n.

A. egy fél órát gondolkodott azon, hogy "megvan-e még a tűz", de egy fél óra után arra jutott, hogy "tegnap még megvolt", megkérdezte, hogy szoktam-e még gondolni "arra az Editre", mondtam, hogy nem (bármiféle Editre gondolni betegség volna részemről) majd újra eltiltott Norikától, mert véletlenül meglátta a fényképét, és végül kibékülten távozott.

Aki kiabál, az fél, azt szokták mondani. Ez a blog elég nagy indulatokat váltott ki, természetesen csak 1-2 emberből, amúgy vihar a biliben. Elsősorban persze belőlem. Vagyis belőlem nem a blog váltotta ki, hanem a "frusztrációimat" vittem bele, és nem is tudom, ezek a csúnya szavak, és kifejezések a külső szemlélő szerint már hozzám nőttek. Nem tudom, életem során számtalanszor szoktam rá a bazdmegelésre, és szoktam le róla. Azt hiszem, amúgy még mindig egy kicsit a halo holocaust-ügy hatása alatt vagyok, azért csinálom ezt. De nem biztos, hogy ez én vagyok. "Mondhatta volna szebben, kis lovag." Persze, amikor azon kapom magam, hogy tök ismeretleneknek nekitámadok, legújabban egy bloglistában, akkor lehet, hogy egy kicsit magamba kéne szállnom. Nem határozhatja meg az egész életemet az, hogy egyszer erőszakkal el akartak vinni Hodászra, most meg gyámság alá akarnak venni. Persze meghatározhatja, de az csak nekem rossz. Most a teljesség igénye nélkül fel akartam sorolni mindazokat, akiknek itt a blogon már beszólogattam, de mivel úgy látom, szépen telik a lap enélkül is, most nem teszem. Most mondok egy újdonságot: nincs kedvem dolgozni sem. Jó lenne most szépen lezárni ezt a pszichiátriás történetet, maradjak meg mindenkinek úgy a memóriájában, ahogy magában elraktározott. Persze időközben nem kerestem új mhelyet, mert nekem így "kényelmes". Más (de valahogy még mindig ugyanaz). A nyíregyházi pszichiátria elég szar hely (életem legszarabb helye a detox után, de ott csak fél napokat kell lehúzni), de nem gondoltam, hogy ez a bolgár seggfej ilyen húzásokat mer itt velem megcsinálni 2013-ban. Hogy a pszichiátriáról nem haza megyek, hanem Hodászra, életem végéig. És ezt ráadásul komolyan is gondolta. Én azt hittem, hogy csak kisebb testi hibái vannak, de rájöttem, hogy agyilag sincs rendben. Még annyit, hogy várható volt, hogy a pszichiátrián semmi sem fog változni a kis blogom ellenére, ami véletlenül 1x-2x egy picit nagyobb nyilvánosságot kapott, és nem mondom meg, hogy milyen fogadtatásra számítottam, de nem ilyenre. Azt sejtettem már az elején, hogy lesz valami, amikor nem olyan hangnemet ütöttem meg, mint szoktam, de nem gondoltam, hogy így el fog durvulni a helyzet. Szerintem azért rendeződni fog ez az egész. Évek kérdése.

Tegnap SötétSzivárvánnyal éjfélbe nyúlóan beszéltük meg életünk sötét kis titkait, legalábbis arra a kis időszakra vonatkozóan, amikor az életünk rövid időre találkozott Miskolcon. Nem titok, hogy majdnem egy doboz Fecske szivarkát lenyomtam közben, és ettől az egésztől másnapra olyan fejfájásom és másnaposságom keletkezett, hogy csak délután tudta elnyomni egy Cataflam. Valószínű, hogy régen is sokszor nem a mindennapos bulizástól és piálástól voltam másnapos, hanem inkább a 3 doboz Helikontól, amit elnyomtam közben.

Ma dupla, sőt tripla adag babysittinget vállaltam, többek között ez az, amiért csak most írok. Másnaposan ez igen fárasztó tud lenni, szerencse, hogy délre elmúlt a másnaposság-érzés, délután 2-3 körül meg a fejfájás a Cataflamtól. De ez mind csak mese habbal, főként azért csináltam most ezt a bejegyzést, hogy be tudjam rakni a kedvenc Cure számomat. Égő, vagy sem, ide járok zenét hallgatni.

Ezt a szakkifejezést az ezt közvetlenül megelőző blogomon találtam ki az Anikóval való egész napos foglalkozás megnevezésére. Ez az előző blogom* teljesen "indie" volt, fizetős tárhelyen, és ha jól emlékszem, b2evolution volt a blogmotor neve. Persze a címére már nem emlékszem. Az indie blogger tevékenységemnek az vetett véget, hogy valami miatt nem érkezett meg időben a pénz, és egyből törölték az egész tárhelyemet. Rohadt kapitalisták. Pedig milyen jó lenne megint amerikai szerverekről osztani az észt! Ráadásul VPS-ről, vagy miről. Valószínűleg nem lenne akkora serteperte, de többen szólnának hozzám. Bár lehet, hogy lenne serteperte is egy idő után. De lehet, hogy még megcsinálom, meg lenne az egész napos elfoglaltságom, azon mindig van mit javítani, aztán naponta elmenteni az adatbázist a kedves hackerek és vírusok ellen. Jó móka lenne. Szóval ma is babysitting volt, rájöttem, hogy nem akarom most részletezni.

* hehe, még viccelődtem is, hogy ez a legdrágább blog, amit valaha csináltak, mert a képzésem a wp-n benne volt vagy, nem is tudom, 700000 Ft-ba, és még keveset is mondtam, az ott tanultakból pedig nem igazán tudtam hasznosítani semmit, persze, mert akkor is a blogolással foglalkoztam... Egyébként természetesen a wp-n is találkoztam néhány irgalmatlan nagy seggfejjel. Én nem tudom, valahogy nyüzsögnek ebben a városban, mondhatni ez a természetes közegük nekik...

A legutolsó pszichiátriai kezelésem, és majdnem deportálásom óta rajtaütésszerűen sírva fakadok az olyan egyszerű kijelentéseken is, mint "kék az ég, és zöld a fű", vagy "1+1=2". Vajon ezért mennyire lennének beperelhetőek? Mármint a nagyokosok a nyíregyházi pszichiátrián. Semennyire. Persze ők beperelhetnek engem. Még fasisztázhatnék most egy elegánsat, de ahhoz sincs már kedvem. Miért nem toljátok már arrébb tőlem a bringát? Ja, egy idézet a buráról:

"Ez nem fair, tudják ők, hogy jogilag hogyan kell minket ellehetetleníteni, csak azért, mert az egyik fasisztának éppen ez volt a heppje, így ébredt egy reggel, hogy, na, robit most gyámság alá vesszük, mert már nem bírom meghágni az asszonyt, és különben is, nem tudom, mi lesz ebédre..."

Beneveztem a linkcsere programba is. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy az oldalon nem lehet:

• Felnőtteknek szóló tartalom
• Egyén, csoport vagy szervezet ellen uszító tartalom
• Szerzői joggal védett anyagok terjesztése
• Drogokhoz, szeszes italokhoz és dohányipari termékekhez kapcsolódó tartalom

Ha valaki azt mondja, hogy egyszer a fő elfoglaltságom lesz a nyíregyházi pszichiátriát ócsárolni, miközben ott dolgozok, vagy éppen szerelmes e-mailt írok a saját szoc munkásomnak megzizzent állapotban, azt kell mondanom, hogy magam is meglepődtem volna saját magamon. Milyen érdekes az élet. Ki tudja mit hoz a jövő? És más efféle baromságok.

Különben meg úgy vagyok vele, hogy mindegy, csak történjen valami, mert a semmi nem van, hanem nincs, ahogy Norika88 felhívta rá a figyelmemet. Jó, vagy rossz, szinte egyre megy. Persze azért a skizó-holocaust rész egy kicsit durva volt, és remélem, csak egy rossz ízű tréfa, esetleg félreértés volt, ami az egymás kölcsönös hülyének nézésének okán fordulhatott csak elő.

Nagyon sajnálom, hogy ennek ellenére mégis beperelt a nyíregyházi pszichiátria, én is be fogom perelni őket a magam módján, amikor összeállítom a nyíregyházi pszichiátria című bejegyzésemet, és az eddig összegyűjtött róluk szóló minden mocskot a nyakukba fogom önteni. Persze nem olyan fogok olyan tudománytalan kijelentéseket tenni, mint hogy a skizofrénia seggbefingással terjed, ezt csak Julipapagájjal (ld. Juli-sub) találtuk ki annak idején a saját magunk szórakoztatására.

Természetesen nekem mindig a legfelsőbb szinteken kell, hogy legyenek "jóakaróim", a nypszch volt és jelenlegi vezetőjét ugyanúgy felelőssé tehetem (és teszem is) az életem tönkre kúrásáért, majd annak idején bővebben is kifejtem, hogy miért. Egyébként mind a 2 úgy néz ki, mint ha az Addams Familyből lépett volna elő, ezt felhozni állandóan mondjuk elég gyerekes, de így van. Tudom, megvan a válasz: "külseje elhanyagolt". De legalább én nem vagyok gyári hibás. Na, jó, ez volt a ma reggeli ujjgyakorlat. Carthaginem esse delendam.

Az egyik kedvenc mesém a horrorisztikus és pszichothriller elemekben bővelkedő Varjúdombi mesék volt. Ez a rajongásom addig fokozódott, hogy egyetemista koromban kikölcsönöztem a könyvet is, amit egyébként Tarbay Edének köszönhetünk, a grafikákat nem tudom kinek köszönhetjük, de csodálatos, ahogy mindenki toldozott-foldozott ruhában, depressziósan vonszolja magát. A rajzfilm színvilága felidézi a kábé egy hónapos delírum-közeli italozás utáni világlátást, mintha mindent bevonna a hónapos retek, és mintha mindeki kifakulni készülne ebből az árnyékvilágból. Itt is vannak arcok, de itt mindig más a főszereplő: a mindig fázó nyúlapó, a póruljárt varázsló, a szolgálakész kísértet. Tolkient, és J. K. Rowlingot eszembe jutattó szocialista fantasy 1975-ből, ami azzal ér el fantasztikus hatást, hogy mindenhol felfordulás, kosz, pókháló van, de minden mocskos sarokból valami titok, igézés, varázslat kerül elő. Azt hiszem, ennyit gyerekkorom kedvenc meséiről. Akkor sem voltam már 100-as. Emlékszem, valamiért csak titokban mertem nézni, már akkor is éreztem, hogy ennek a mesének a nézésével valamiféle bűnt követek el a fennálló világrend ellen, és növelem magamban azt a borzongásra éhes szörnyet, akivé a későbbiekben váltam.

* Áthozva a Kálcsör c. blog.hu-s projektemből. A Kalcsör nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert nem is igazán olvasok semmit, és a lófaszt sem nézek tévét. Talán majd egyszer. Amúgy sem vagyok egy kriti-kritikus alkat. Inkább szolgai módon szeretem szajkózni a mások véleményét, bár ez elsőre talán nem annyira nyilvánvaló rólam. Mondjuk ebből áll az irodalomtudomány. Ja, ha lesz egy lányom, Kritikának fogják majd hívni. Ezt a poént elsütöttem már 100 helyen, azt hiszem itt még nem. 

"Este konyak, reggel konyak, attól leszünk mozgékonyak."

Bár az estéről inkább még nem nyilatkoznék, az még messze van, de még kinéz mondjuk egy körtés sör. Gondolkoztam, hogy ne azt a címet adjam-e inkább a bejegyzésnek, hogy: 1*** + 1 *** + 1 *** +..., de még azt hinnék, hogy megint valami bajom van, szóval inkább nem.

Ma a központban belenéztünk a Mamma Mia! c. filmbe (amitől egy kicsit tartottam), de kellemesen kellett csalódnom: pont olyan limonádé kis film, ami mellett egy időre el tudtam felejteni az "élettörténeti narratívá"-mat, már legalábbis arra a fél órára, ameddig Anikó oda bírt rá koncentrálni. Majd sohanapkor alkalomadtán  esetleg végignézem.

Egyébként pont egy olyan piszkos kis konyakos, kevertes, dzsúzosvodkás, sörös kis nap volt, mint amilyenre az időjárás predesztinálta. Ha meg tudnám számolni, hogy Anikó hanyadszorra kérte, hogy kérjem meg a kezét, fejszámoló művész lennék. De azért annyit megkérdezett, hogy szerinte miért nem beszélgetünk annyit. Mondtam, hogy szerintem pedig beszélgetünk. Ettől aztán tökéletesen megnyugodott.

Mostantól így fogom cenzúrázni, 3 csillaggal, ha valami alkoholtartalmút iszok, mert állítólag még a falnak is füle van Nyíregyházán, volt is régebben egy ilyen bejegyzésem, ami nagyjából erről szólt, de sajnos cenzúráznom kellett, mert tanyaközpontnak neveztem benne Nyíregyházát, meg pletykálkodók fészkének*. Anikó hazajött, persze voltunk a központban, feltettem neki a kérdést, hogy ezt ő hogy bírja ki, erre ő feltette nekem a kérdést, hogy hogy bírom ki az egyesületet.

Jó kérdések, nagyon jók.

Persze a központ dögunalom, Linda a nagy melegre való tekintettel nem akart szójátékozni (halleluja), ki-be mászkáltunk a központba, egy vénlány meg is kérdezte Anikót, hogy mit mászkálunk mi ott. A központ stílszerűen össze lett hozva egy öregek idősek napközijével, de amúgy az egész lépcsőházban az átlagéletkor 90-100 év közötti. Persze, félnek a lakók, azért igazoltatták Anikót. Bár az is lehet, hogy összekeverték a kaszással, engem meg valami mumusnak néztek. A múltkor azért penetráns fűszagot éreztem, gondolom valamelyik rosszcsont unoka volt a ludas.

Hát úgy néz ki, ide fogok én járni egész héten. Ez a bejegyzés olyan sivár és unalmas lett, mint amilyen hét elé én fogok nézni most.

* Ami nem tűnik túlzásnak, mivel anyám mhelyén is felmerült már a kérdés, hogy nem írok-e én véletlenül blogot... Különben szerintem itt csak az nem tud a blogról, aki nem akar, meg persze azok, akikről éppen szól. Elég nagy struccfejek vannak a nypszch-n.

Most azért gyűltünk így össze, hogy megünnepeljük azt a látogatószámot, amennyit az abilifyon majdnem 4 év rinyálás alatt sem sikerült összehozni, pedig ott is voltam pászor freeblog főoldalas, itt meg nem került egészen fél évembe.  Pázsáluszta. Szpaszíba. Szilvuple. Mondjuk itt egy átlagos nap olyan, mint kint lenni a freeblog főoldalon. Bár igaz, hogy volt minden, akció, szerelem, ármány, holocaust, szerintem már csak meg kéne filmesíteni. Nagy vonalakban vázolnám is a történetet, ha nem lenne olyan égő...

Na, mindegy, miért is ne? Robit felveszik dolgozni egy skizóknak való munkahelyre. A papírja olyan régi, hogy az szégyen, de már két éve nem hívták felülvizsgálatra, szóval nagy nehezen felveszik. Rokkó százalék: 67. Robi nem szedi a gyógyszereit, mert nem akar minden nap összefosott lábszárral közlekedni, helyette dínom-dánom a kis ért. fogytos bnőjével. Robi közelébe egyetlen normális nő kerül, egy szoc munkás. Mint kiderül, vesztére, mert bár robi ki nem állhatja a szoc munkásokat, ezzel az eggyel valahogy mégiscsak szimpatizál. Persze robi ezoterikus jellegű pszichózisba esik, az elején még egész értelmes dolgokat mond a témáról, aztán belezavarodik, ő lesz végül isten, a barátnője jézus krisztus "ismétlődése", a szoc munkás pedig egy igazi istennő. A főgonosz az intézményvezető főorvos, aki mindezért robit gyötri a pszichiátrián, és lágerbe akarja deportálni... és itt lép színre az elveszettnek hitt roboman, a majdnem híres "celebskizó" - aki azért egy szuperjó fej, mert neki sosincs pszichózisa - hogy megmagyarázza a robi bizonyítványát, és azóta mást sem csinál... De vajon sikerül-e megmentenie a helyzetet a skizó szuperhősnek...?

Egyetlen szépséghibája a postrnek, hogy csak regisztrációval lehet kommentelni (néha úgy sem), meg hogy nem adja ki az exportomat, ami egyelőre nem is kell, jó helyen van náluk, csak azért rinyáltam, mert deportálni akartak, és féltem, hogy eltűnik minden bizonyíték, vagy mondjuk így, feljegyzés róla. De persze még nincs vége a cirkusznak, egy hét múlva például "igazságügyi orvosszakértő" elé kell mennem. Nem lenne egyszerűbb, ha lesittelnének? :-D

Csak azért, hogy ne mondják, hogy nem reflektálok az aktuális eseményekre, tessék, egy kis Pussy Riot, bár tudnám, mit énekelnek, de majd csak valaki felvilágosít:

Nem tudom, feltűnt-e, de a látogatottság most már nem is magam miatt kell. Tönkrebaszni a nyíregyházi pszichiátriát legalább akkora társadalmi érdek, mint meggyógyítani egy gennyes fekélyt, vagy feltalálni a rák ellenszerét. Régebben mondták, hogy menjek el ilyen "gyógyítónak", mert, úgymond "érzik bennem az energiát". Hát, én is érzem magamban az energiát, de én csak ilyen módszerekkel tudok gyógyítani, ezt már azt hiszem, tisztáztuk. Hogy beleütögetem az emberek orrát a saját szarukba. Interaktívabbá kéne tenni ezt a blogot, előre-, és visszautalásokkal, igazi hyperszöveg lenne, Ted Nelson is megnyalná utána a 10 ujját. Már amennyiben megtanulna magyarul. Még mindig nem írtam meg a nyíregyházi pszichiátriát gyalázó bejegyzést, mert egyrészt egész nap aludtam, másrészt nem volt hozzá kedvem, amúgy meg tudom, hogy úgy is fel fognak baszni annyira az "igazságügyi elmeszakértői vizsgálaton", hogy úgyis megírom. Egyébként egy másik hájas fasiszta fogja tartani, túl sok jóra nem számíthatok. 

Csak az meg az úgynevezett addiktológián rendel. Annyi a különbség, hogy az addiktológián elvileg normálisabbak a körülmények. Ott kezeltetik magukat azok a skizók, akiknek sikerült valami módon időközben alkut kötni a ezekkel a gennyládákkal, és valahogy nem kerültek lágerbe, annak köszönhetően, hogy van valamennyi társadalmi presztizsük (ami nekem nincs:(). Nem tudom, ez mennyire szabályos, vagy az, hogy én már papíron az addiktológiához tartoztam, ami elvileg ugye Nagykállóhoz tartozik, de oda is utánam nyúlt Kancsal... persze ezeknek mindent meg lehet magyarázni, meg az ellenkezőjét is, úgy van az egész kitalálva. Még, hogy cigányok, meg gettósítás, az mind 0 ahhoz képest, amit ezek csinálnak. Szegény robit beküldeni a demensek közé, mert összetört egy postaládát... egyébként meg kurvára csak egy hajszál választ el egyeseket azoktól a diagnózisoktól, amiket ők maguk osztogatnak.

Persze, mert istennek képzeltem magam. Azért feltenném a kérdést: és ők mit csinálnak?

He said, "Son when you grow up,
would you be the saviour of the broken, 
the beaten and the damned?"
He said "Will you defeat them,
your demons, and all the non-believers, 
the plans that they have made?"

A klipben egyébként én vagyok látható, amint átveszem a legjobb skizó bloggernek járó díjat. :-P Ja, hogy nincs is igazán versenytársam? :-P Persze még véletlenül se vesznek fel valamelyik skizofréniával foglalkozó linkgyűjteménybe... Vajon miért? :-) Azt hiszem a subommal sikerült bizonyítanom, hogy valóban skizó vagyok, nem csak rinyálok. Akkor?

Bizos még nem vagyok nekik elég klasszikus. Talán majd a halálom után. :-)

...felkelés reggel 6 körül. Mondom, hogy átmegyünk szép lassan alvásnaplóba. Éppen eldöntöttem pedig, hogy nem foglalkozok semmivel, erre álmomban csúnyán összevesztem Edittel. Az igazival, az originálissal. Az álmaim azért is furcsák, mert egészen a legutóbbi időkig, mondjuk egy évvel ezelőttig álmodtam Adrienne-ről, az Adrienne-sub elnevezőjéről, aki miatt vélhetőleg ez az egész subosdi elkezdődött. Magamban persze néhányszor már minden jót kívántam neki, de az álmok gyötörtek, nappal megbocsájtottam neki, sőt elfelejtettem, nem gondoltam rá, de tudat alatt nem bírtam megemészteni a kurválkodásait.

A burán mondtam, hogy érdekes megközelítés az, hogy a skizofrénia "mitől" alakul ki, én például Adrienne miatt hajszoltam bele magam először egy pszichózisba (persze, akkor még azt sem tudtam, hogy mi az). De lehet, hogy nem miatta, hanem csak úgy kialakult, a gólya hozta. Elfogadom azt is, ha valaki azt gondolja, hogy ennek "lelki" okai vannak, és azt is, aki azt mondja, hogy csak úgy magától kialakul. Különben meg felhívták rá a figyelmemet, hogy a hátam mögött beszélnek mindenfélét. Azt is, hogy Adrienne meghalt a balesetben, és attól csavarodtam be. Mondjuk lehet, hogy meghalt, de utána még legalább 4 évig együtt jártunk, szóval nemtudom.

A héten a nagykállói pszichiátriát jártam, de a nyíregyházi pszichiátria is imád engem (mük es wimáddzsuk üköt), és perrel fenyegetnek, meg idézgetnek "igazságügyi" elmeorvosi vizsgálatra, nem tudom, miért nem szállnak már le rólam, ez már így fog menni: bírósági tárgyalás -> fellebbezés -> bírósági tárgyalás -> fellebbezés, and so on, végtelen ciklusban. Ha kell az atyaúristenhez is fellebbezni fogok, idióta majmok.

Amit viszont még meg tudok tenni: fogok megint írni egy nyíregyházi pszichiátria című bejegyzést, amiben válogatok az eddigiekből, és megintcsak az én blogomat fogja kiadni a Google első találatként, az lesz csak a nem mindegy... A bírósági tárgyaláson meg szépen majd elmondom, hogy milyen módszerekkel akartak Hodászra és a gerontopszichiátriára bezárni, lévén, hogy nem voltam gondnokság alatt. Rohadékok.

Egyben fel szeretném hívni a skizofrén populáció figyelmét, ha a helyi pszichiátria kiskirálya úgy dönt, hogy nekik lágerbe kell vonulni, akkor oda kell. És nem majd a szülei halála után, vagy valami távoli időpontban, hanem mánazonnal. Dr. Kancsev Alexander azt hitte, megvannak a megfelelő eszközei: pszichiátria->"rehabilitációs benntartás"->gerontopszichiátria->bírósági tárgyalás, kizáró gondnokság (hogy gondolta, Kedves?)->mentővel Hodászra. Lehet, hogy ez Bulgáriában így megy, de ez itt Nyíregyháza, Magyarország. Nem maguk szokták kérdezgetni, hogy milyen év, milyen ország, milyen város? Most én is felteszem ugyanezeket a kérdéseket.

Nem, nem 1944, Németország, Auschwitz-Birkenau... á, csak egy ember élete, mit számít... NEM IGAZ?! És mindezeket hobbiból, mondhatni úri passzióból találta ki nekem a drága intézményvezető főorvosúr. Fasiszta állat. És 2013 van, b+.

Gondolom, ezek után "szeretettel várnak" a mhelyemen.:-)  Úgyis egyre kevesebb kedvem van már bemenni. Nem érdekel, én a szemébe is mondom a tárgyaláson. Akármelyiknek.

Ja, lefekvés 9 körül, felkelés... még nemtom. "Jó éjt, Dorottya!"

A lehethogy leendő pszichiáterem (ez már rajta ragadt, lám, így kapják az emberek a hülyébbnél hülyébb neveket a blogokban) szerint internetes naplót kellene írnom az alvási szokásaimról. Hogy mikor fekszek le, és mikor kelek fel, ilyesmi. De miért pont naplót? És miért pont interneteset? Már előre örültem, hogy elkezdek egy blogot, ahol hosszasan kommentálom minden éjszakai felriadásomat, és még hosszasaban beszámolok az álmaimról, amelyekben pszichiáterekkel és szoc munkásokkal létesítek szexuális kapcsolatot virágos réten szaladgálok.

Ilyen rózsaszínű lenne a háttér, a design csillagokkal lenne tele, szépen megvetett ágyikóval, meg plüssállatkákkal. Vennék egy micimackós pizsamát, és az lenne a fejléc, ahogy abban kidőlök, kezemben egy sörösüveggel édesdeden hajcsizok.

De rájöttem, hogy neki erre aligha lenne ideje, igazából nem pszichológus, még ha - úgy vettem észre - meg is próbálja holisztikusan kezelni ezt az egész katyvaszt, amit a pszichiátria magában foglal. Még rövid, fél mondatos válaszokat is megenged nekem, sőt odafigyel, sőt figyelembe is veszi, amit mondok neki. Szinte a nyelvemen volt, hogy már írok is valami ilyesmit, majd beleírom a sorok közé jól elrejtve, hogy mikor fekszek le, és mikor kelek fel.

Például tegnapelőtt lefeküdtem 10 körül, és 3 körül keltem fel, tegnap lefeküdtem szintén 10 körül, és hat körül keltem. Egyébként meg ha lefekszek valamikor napközben, egyrészt hülyeségeket  butaságokat álmodok, másrészt meg miután felkelek, egy kicsit idegennek tűnik nekem az egész életem, mintha igazából ez nem is én lennék. Főleg, ha eszembe jut a legutóbbi pszichózisom esti mesém.

Elárulom, mi lesz a blog vége: leszokok a bad language-ről, a korkülönbség ellenére beleszeretek lehethogy leendőbe, feleségül veszem, lesz 5 gyerekünk, és azután már csak a Bezzeganyán leszek utolérhető. Happy End.♥ 

Ez egy vicceskedő cím; aki érti, érti, aki nem, nem. :-) Azon gondolkoztam, hogy kiírok egy szavazást, hogy mennyi legyen az annyi, vagyis hogy kábé mennyire vegyek vissza az arcomból, nem is annyira az arcomból, hanem az itt leírtakból. De gondolom, a szavazgatás egy idő után fárasztó tud lenni, úgyhogy megoldottam magam a kérdést, nem heréltem ki a blogot, csak rituális és lelki értelemben körülmetéltem; kigyomláltam belőle a legjobban semmihez sem kapcsolódó, értelmetlen részeket, amiben teljes nevekkel dobálózok tök feleslegesen. Gondolom, ebben az időszakban kulminált a pszichotikus epizódom. Bár erre is van mentségem, azt hiszem, a jó öreg Varecza mester is nevekkel, meg házszámokkal és egyebekkel operál a műveiben.

Végül is bosszúmű; az is, meg most már valamilyen szinten ez is. Mindig gondolkodok rajta, hogy kiheréljem-e belőle a pornót, egyelőre hagyom, ha lenne valmi komoly lehetőség a nézettség növelésére, aminek az lenne a feltétele, hogy kiszedjem, akkor talán esetleg. Bár ekkora nézettség is elég egy olyan blognak, ami eredetileg a népesség 1%-ának lett szánva, de aztán kiderült, hogy a népesség 1%-a pont leszarja az én blogomat, inkább szerintem alávetné magát egy elektrosokk-kezelésnek, amit a pszichiátria tankönyv szerint méltatlanul "háttérbe szorítottak", minthogy ilyenekkel szórakozzon. Persze, a skizofrénia maradjon meg a "Rém"-nek, amivel ijesztgetni szokás, ha meg valaki rendesen "bekapta a legyet", az meg jobb, ha kussol, meg gyöngyöt fűz egész életére. Ilyen világ van. Senki se vágyik többre. Lejattolunk a kis rokinyugdíjunkból a pszichiáterünknek, ő meg cserébe kiinteget nekünk a csúcs kategóriás kocsijából, amit a mi pénzünkön vett, de legalábbis üzemeltet. Már ha éppen ráér. Amúgy meg látványosan undorodik tőlünk az elhanyagolt külsőnk miatt, mondjuk nem is tudom, miből kellene, hogy teljen nekünk jobb cuccokra.

Szociálisan amúgy érzéketlen vagyok, meg fejlődési rendellenes, de legalábbis lelki szemétláda, meg érzelmi nyomorék. Lehet, hogy így van, de arra is felhívnám a figyelmet, hogy kik, vagy inkább mik tettek azzá. Kiből mit hoz ki a helyzet, ugye. Tőlem nem volt nagyobb nyuszi azok után, amikor ez az egész kiderült rólam, az állatvilágból hozták a példákat a pszichiáterek, hogy milyen az állapotom. Kábé ilyen katatón közeli. Majd én is az állatvilágból fogom hozni a példákat, hogy milyenek a pszichiáterek, legalábbis egyes példányok.

* De hát mindig is így volt. Az abilify nem volt elég skizó, oda azért nem jártak, ez meg túl skizó lett, ide meg azért.

Nem tudom, mennyire vannak egy ilyen skizóblognak jogkövetkezményei (egyes jogászok szerint lehetnek, nagyon is), lehet, hogy el kell gondolkodnom azon, hogy a blogot szeretem jobban, vagy a munkámat (mivel az egyesület köthető a nyíregyházi pszichiátriához, szóval öö... eléggé). Mondjuk a kérdésre a válasz egyértelmű, de hát valamiből meg is kell élni. És kicsit furcsa úgy bemenni, hogy a mindennapi agymenéseim után ki tud, mit tud, ki kinek mennyit mond el. Sohasem voltam pletykafészek, egészen mostanáig. De a körülmények tettek azzá, szóval a körülmények áldozata vagyok, mint mindig.

Az utóbbi években - ha nem is meghatározó - de egyik alakja voltam a "nyíregyi" skizó szubkultúrának, és meg kell hogy mondjam, hogy nekem ebből lassan elegem van. De mondjuk mit lehet ellene tenni? Nagyjából semmit. Bejárogatok, mintha mise történt volna, és addig ameddig nem szólnak, csinálom a dolgomat. Hogy "he, haver, vegyél már vissza", vagy valami ilyesmit.

Valójában érzem, hogy el fog jönni ez a pillanat, csak nem tudom, hogy éppen mikor. (Lehet, hogy mire visszamegyek a szabadságról, ha így folytatom.) Anikó el fog menni takarítani valami irodákat (persze reméli, hogy onnan megy majd nyugdíjba, Anikó a nagy szavak embere), én meg ugyan elvagyok itt ugyanúgy, mint bárhol máshol ellennék, felveszem a fapofát, és varrogatok, nincs ezzel semmi, én mindenhol ezt csináltam/csinálnám, csak egy kicsit kényelmetlen, hogy ahelyett, hogy sunnyognék, mint a többiek, nekiállok kricsálni.

Elvileg ez a legjobb mhely a városban skizók számára, én ezt értékelem is, ha a többiek is értékelik, amit én csinálok (nem hiszem, egyébként, de mind1). Ha lenne valami normális munkahelyem, például szociális munkás lennék (ami nem vagyok, sőt nem is akarok lenni, ezt határozottan visszautasítottam annak idején), nem írhatnék blogot, maximum a növénygondozásról, esetleg tanulmányokat írhatnék a skizofrének szociokultúrájáról, vagy akármiről. Már ha egy skizofrén ember képes lenne megnyílni egy másik ember előtt. De általában nem képes, inkább forgatja a szemét, hogy most ez van, meg az van, és amúgy ő meg nem is érti. Na, pontosan ebből van nekem elegem. Lehet, hogy máshol máshogy van, de itt így van. És ameddig így van, engem nem érdekelnek már különösebben ezek a Jézuskák.

Szóval egyáltalán nem 100, hogy én itt kibírom decemberig.

Akik meg arra számítottak, hogy a pszichózisom végeztével leveszem a blogomról a kifogásolható tartalmat, azoknak sajnos keservesen csalódniuk kell. Egyrészt már megtette más, és megtettem én is néhány esetben, ennél többre nem vagyok hajlandó. Kivéve, ha valaki szépen megkér rá... de akkor is pontosan mondja meg, hogy mikor és mit, hol és hogyan.  Akik szerint meg egy okoskodó kis faszkalap vagyok, azoktól meg bocsánat, hogy élek egyáltalán...

Persze, most még "friss" ez az élmény, amit legújabban velem műveltek (vagy próbáltak), valószínűleg ez borította ki nálam a bilit, de amit az ápolók is leművelnek Nagykállóhoz képest, az kriminális. Ők ott a kiskirályok, gondolom. Persze van is ilyen ellenőrzés, olyankor valahogy kedvesek, bár látszik rajtuk, hogy legszívesebben a francba kívánnának, meg olyankor lemehetsz a vendégekkel az udvarra, mintha ez mindennapi gyakorlat lenne. Bár ők szerintem ugyanúgy ki vannak készülve az ottani állapotoktól, mint a betegek. A vizit abból áll, hogy nem áll semmiből, általában nem tart 1 percig. 5-6 körül már felbasznak álmomból, de 10-ig nem is ábrándozhatok lemenetelről, mert... egyébként nem is tudom miért, ez a legrejtélyesebb az egészben.

Aztán 10-kor megjön apám, 13 óráig, a munkaidő végéig lent sétáltatom az udvaron, mert csak szülővel lehet lejárni, akinek nincsenek szülei, az rábaszott, na mondom, séta 1-ig, esetleg közben ha nagyon rámparancsol valamelyik, felmegyek túrkálni abban a moslékban, de általában neki adom a kéki faszniak, vagy valaki másnak. Aztán 1-kor nyomás megírni a legújabb vicceskedő, de azért a pszichiátriát nyíltan gyalázó, vagy kifigurázó blogbejegyzést. (Persze az orvosok tudta nélkül, valami dereng nekik, hogy valaki vagyok, talán van valahol egy senki által nem nézett kis blogom, de legalábbis volt, valami gyógyszerről volt elnevezve, sokáig ez adta az első találatot a nyíregyházi pszichiátriára, a bizonság kedvéért megkérdezik nincs-e nálam internetezésre alkalmas eszköz. Mondom, hogy nincs.) A végén már kiderül, hogy ez már átmegy cry for help-be, azért írok, hogy ne vigyenek Hodászra. Aztán néha felrak az Origó is, de én azt már nem látom, mert 2-től csendespihenő. Ha volt nálam papír, amire írtam valamit, akkor szerencsém volt, ha nem, gyorsan összedobok valamit IQ-ból. (Az meg mi?)

Esetleg, ha ráérnek a bábozástól, 3-kor kegyeskednek értem feljönni a kollégáim, de nem nagyon csinálok semmit, matatok a blogon, válaszolok 1-2 hozzászólásra, ami időközben azért érkezik a mérhetetlen közöny ellenére. És 4-kor vége a napnak, kezdődik az őrjöngés, el-vissza a folyosón, a fiatalabbak kiröhögnek, értelmi fogyatékosnak néznek, semmi baj. Megmutatom az egyiknek 1-2 versem, azután nem piszkálnak többet. Normális.

A pszichózisaimat ezentúl női nevekről fogom elnevezni, mint a hurrikánokat. Először volt az Adrienne-sub, aztán a Juli-sub, majd az Anikó-sub, és végül az Edit-sub. (4 subom volt életem során.) Az Adrienne-sub alatt nem írtam blogot, a Juli-sub alatt írtam, de minek, egyáltalán nem volt ilyen részletesen kifejtve benne semmi, az Anikó-sub alatt sem írtam, az nem is volt túl jelentős. Ez a legutóbbi természetesen tartalmazta az összes megelőzőeket, de végül is sok újat hozott az életembe: megtudtam, hogy a nyíregyházi pszichiátriát egy fajelméleti alapon gondolkodó fasiszta csürhe irányítja. Ami azért is vicces, mert különféle elbaszott nációk tagjai vannak összeválogatva benne, gondolom a selejt, akik már nem kelletek sehova. Sőt, duplán is selejtek, pszichiáternek a rossz nyelvek szerint amúgy is az megy, aki 1. nem elég jó más orvosnak 2. saját maga is kezelésre szorulna. Az Edit-sub rávilágított arra, hogy amitől az Anikó-sub közben rettegtem, az tényleg igaz, ezek válogatás nélkül lágerbe küldenének bárkit, aki egy kicsit is más, mint a többi.

Nyh "hitből és homokból" épült városát idegen, magyarul soha-megtanulni-nem-képes, de a magyar mentalitásról igen lenézően nyilatkozó, agyelszívó idióták próbálják meg legyógyszerezni, pszichiátriára zárni, és erőszakkal lágerbe deportálni, ha úri kedvük úgy tarja. Engem erőszakkal hurcoltak vissza ebbe a porfészekbe Miskolcról, és innen is tovább akartak volna toloncolni Hodászra, amit már én láttam, és ami mindennek a legalja. Bazd meg, én már akkor is itt voltam, amikor a szedett-vetett kis csürhétek örült, hogy Kállóban megtűrték őket, és most idetelepedtetek a mi nyakunkra, szívni a mi vérünket. Ez mindig is egy az isten háta mögötti kis pszichiátria volt, minden rohad benne, de ti jól érzitek itt magatokat egy nevetségesen szocialista csökevény kis folyosón rohangálva és fontoskodva. Remélem, itt is fog benneteket elérni a vég, undorító, ostoba kis véglények.

Remélem sikerült most is újat mondanom. Nem akarok nagyképű lenni, de általában sikerül. Ezért utáltak engem kis koromban a szüleim, mert állandóan észreveszem az ilyen visszásságokat, és ezért nem képesek engem a mai napig normális emberként kezelni.

Persze, tudjuk, mi a válasz: "fejlődési rendellenessége 8-9 éves korában kezdődött..."

Anyátok picsája.

(A gyengébbek kedvéért már el is kezdtem a pocskondiázást. Mondjuk azért nem, mert megintcsak minden szó igaz, ezt láttam, ezt tapasztaltam. Megintcsak elkövették azt a hibát, hogy hülyének néztek, mint egész életemben mindig. Tudjátok, kivel fogok ti legközelebb kibaszni. Anyátokkal.)

Piszkozatoltam a szövegértési szempontból kifogásolható, a gördülékeny olvasást megakasztó részeket, ilyeneket, mint:

- A betűs nők emlegetése, teljes nevüknek a kiírása, a barátnőm teljes nevét benne hagytam, E/1 igazi nevét sem szándékozom bennehagyni, ha megtalálom a bejegyzést (úgyis tudja mindenki, kiről van szó)

- Önmagukban álló, semmitmondó videoklipeket, vagyis nem semmitmondóak, de nem vagyok a hangjaim DJ-je

- Karinthy-idézeteket, nem vagyok könyvtáros

- 1-2 zavaros, semmitmondó bejegyzést

Különben voltam ma Nagykállóban, összeszúrkáltak alul-felül, bye-bye, nyíregyházi pszichiátria. Most már csak valami normálisabb melót kéne találnom (ami nem fog menni egykönnyen).

225 bejegyzés marad. Több, mint elég. Bőven képet lehet belőle alkotni egy skizofrén subról (is). Csak lehet, hogy nem vili, hol végződik a valóság, és hol kezdődik az álomvilág. De ez így szép. Már, ha valakinek tetszik az ilyesmi.

***FUCK***

Az imént csengetett a postás, hogy beperelt a nyíregyházi pszichiátria. Vagyis bővebben megindítja a gondnokság alá helyezésemet. Dögöljetek meg. Folytassuk? Mármint egymás piszkálgatását... Állatok.

Vájá', tudok még rólatok szépeket írni, csak még össze kell szednem magam. Meg ugye a melóba' is hall ezt-azt az ember. Maradok, mindenképpen. Na, meg baszhatom elfele az időmet ilyen jogi szarokkal. Ennyi buzit egy rakáson, komolyan mondom...

Nem elég, hogy ők kúrták tönkre az életemet ától cettig, a tetejébe még be is perelnek. Tipikus esete annak, ha odaszarunk a másik ablaka alá, aztán bekopogtatunk vécépapírért. Most érzek először késztetést arra, hogy bemenjek az egyesületbe. Bár, mondjuk, minek? Úgyis egyedül csináltam mindent, ezután is magamnak kell kikaparnom a gesztenyét, a kirendelt, vagy a nem kirendelt védőügyvéddel együtt.

Tényleg, tök jó ötlet, én nem perelhetném be őket valamiért...? Van olyan skizó, akinek az a hoppáréja, hogy állandóan pereskedik... Én miért ne lehetnék olyan?

Kurvára elérik nálam, hogy egyfolytában róluk legyen szó!

Egyrészt örülök, hogy végre elkerültem tőlük, mert… a már ismertetett okok miatt, nyíregyházán semmit sem lehet az orvosokkal megbeszélni, se orvost váltani, és EGYÁLTALÁN semmi beleszólásom nincs semmibe, az ÚJ, nagykállói pszichiáterem meg nem is harap, mondtam én, hogy csak ilyen a humora… másrészről meg magyarul mondva le vannak szarva a gyámhivatallal együtt. Idióták. (Ezt még kifelejtettem.)

Rae Unzicker (1948-2001)

Pszichiátriai betegként megbélyegeznek, kiközösítenek aztán visszaillesztenek a társadalomba, támogatnak és persze gyógyszereznek.
Pszichiátriai betegként mindenkinek hatalma van az életed felett, kivéve neked magadnak. Téged sasol a pszichiátered, a szoc. munkásod, a barátaid, a családod. És mindezek után üldözési mániával diagnosztizálnak.
Pszichiátriai betegként folyamatos a fenyegetés, hogy bármikor bezárhatnak és ehhez nincs is szükség különösebb okra.
Pszichiátriai betegként élni egyet jelent azzal, hogy havi 82 dollár élelmiszer segélyt kapsz csupán, ebből pedig nem telik a papírzsebkendőre, amivel felitathatnád a könnyeidet. Közben láthatod a pszichiáteredet, amint visszatér az ebédlésből egy Mercedes-szel.
Pszichiátriai betegként gyógyszereket szedsz, amelyek tompítják az agyadat, megölik az érzékeidet és aztán remegsz és habzik a szád, aztán még több gyógyszert szedsz, hogy a “mellékhatások” csökkenjenek.
Pszichiátriai betegként állásokat pályázol meg, és hazudni kényszerülsz az utolsó hónapokról, évekről, mert kórházban voltál és végül nem nyered el az állást, mert pszichiátriai problémád van. A pszichiátriai betegekkel senki sem törődik.
Pszichiátriai betegként soha nem vesznek komolyan.
Pszichiátriai betegként egy gettó lakójává válsz, ahol más pszichiátriai betegekkel vagy körülvéve és mindenki ugyanannyira ijedt, éhes, unott és csóró, mint te. 
Pszichiátriai betegként nézed a tévét és rájössz, hogy mennyire erőszakos, veszélyes, hülye, alkalmatlan és őrült vagy.
Pszichiátriai betegként csupán statiszta vagy.
Pszichiátriai betegként bélyeget viselsz magadon, a bélyeg pedig soha nem tűnik el, ráadásul keveset árul el arról, hogy mi vagy, arról meg pláne kevesebbet, hogy ki vagy.
Pszichiátriai betegként soha nem mondhatod ki a valódi gondolataidat, de figyelned kell rá, hogy minden úgy tűnjön, mintha komolyan mondanád.
Pszichiátriai betegként mindig azt kell mondanod az orvosodnak, hogy segít rajtad, még akkor is , ha nem.
Pszichiátriai betegként boldognak kell látszanod, ha szomorú is vagy, és nyugodtnak, amikor ideges, de mindig “megfelelően” kell viselkedned.
Pszichiátriai betegként hülye csoportokban kell részt venned, ezt terápiának hívják. A zene nem zene, hanem terápia, a röplabda nem sport, hanem terápia, a varrás is terápia, a mosogatás is terápia. Még a levegő, amit lélegzel is terápia, ezt “miliőnek” nevezik.
Pszichiátriai betegként nem halhatsz meg – még ha akarsz sem. Sírnod sem szabad, másoknak ártani és félni sem, dühös sem lehetsz vagy sebezhető és túl hangosan sem nevethetsz – mert ha mégis, mindezzel csak azt bizonyítod, hogy pszichiátriai beteg vagy, még akkor is ha ez nem igaz.

Kiemeltem az aktuális nyavalyáimat; persze a többit is mind tudjuk. Az a legfelemelőbb az egészben, hogy1984 óta a helyzet nem javult, hanem romlott, mert azóta már a rendőrséget is belevehetnénk, mert ahelyett, hogy a töküket vakarásznák, inkább ők is minket kínoznak. És akkor még szó sem volt gondnokság alá vételről, sem skizó-lágerekről. Fasiszta csürhe. És mindez egy olyan országban, ahol az ország 2/3-a birka, megvezetett barom.

Csak morgok, mint egy kielégületlen picsa. Tudom is, mi hiányzik. 2006 március 5-e óta nem táncoltam. És már nem is fogok. Csak "a nyíregyházi pszichiátria füstölgő romjain". Ilyet nem szoktam csinálni, de most kivételt teszek. És teszek egy másik kivételt is, berakom egy külön postba a Filippa85 által lefordított Rae Unzicker szöveget.

Adam Nova - NEON

NINCS SZEBB, MINT
NEONFÉNYBEN,
NEONFÉNYBEN A TÁNC!
A DJ-NEK
ÜVÖLTSD AZT, HOGY
ÜVÖLTSD AZT, HOGY JÁTSSZ!

DOBOL A SZÍV,
PÖRÖG AZ ÉGBOLT,
SZERELEM ÍZE A SZÁMON.
NINCS SZEBB, MINT
NEONFÉNYBEN,
NEONFÉNYBEN A TÁNC!

Mi ez a fény?
Kitör a szívből,
jeleket rajzol az égre.
Ragyog az éj
ezeregy színtől.
Miénk az éjszaka végre!

Mire is vársz?!
Buli van, ébredj!
Színek, és hangok, és vágyak.
Az, amit látsz,
szerelemfények.
Gyere, ma angyalok várnak!

NINCS SZEBB, MINT
NEONFÉNYBEN,
NEONFÉNYBEN A TÁNC!
A DJ-NEK
ÜVÖLTSD AZT, HOGY
ÜVÖLTSD AZT, HOGY JÁTSSZ!

DOBOL A SZÍV,
PÖRÖG AZ ÉGBOLT,
SZERELEM ÍZE A SZÁMON.
NINCS SZEBB, MINT
NEONFÉNYBEN,
NEONFÉNYBEN A TÁNC!

(Szöveg: Orbán Tamás)

60 fele az emberek már egy kicsit be vannak gyöpösödve. Legalábbis most inkább csak a szüleimből indulok ki, már nem hajtok együtt a most 60-as korosztály egyik tagjával sem. Érdekes módon először nekem mindig idősebb barátaim voltak, de ahogy túlléptem egy tűréshatárt (olyan huszonharminc), egyre fiatalodik az a generáció, akivel képes vagyok megértetni magamat. Vagyis, na, inkább stagnál. Igazolva látom azt a fiatalkori tételemet, hogy az ember a kor előrehaladtával egyre inkább elhülyül. Én például periodikusan hülyülök el, de azt inkább hagyjuk, mert olyankor csak félig vagyok jelen. Azért olyankor is számíthatnak tőlem értelmes válaszra, csak nagyobb az átfutási idő, mert először meg kell konzultálnom néhány hanggal a témát.

Na, de mire is alapozom ezt? Mondjuk például a szobámra, ami körülbelül úgy néz ki, mint ahova bedobtak egy fegyvert kézigránátot. Látszólag én lázadozok a rend ellen, de a szüleimtől én még nem ismertem nagyobb lázadókat, gratulálok nekik. Eddigi egész életüket az az egy dolog kötötte le, hogy protestáljanak az életvitelem ellen. Persze, ha 16 évesen lelépek otthonról, akkor egyből visszahozattak volna a rendőrséggel, talán minden másképpen alakul. Meg még volt néhány kiugrási kísérletem (nem az ablakon), de egy se bizonyult sikertörténetnek. Valahová már útnak sem indultam, mert ugyan minek? Mindig megmagyarázták, hogy én milyen jól fogok járni velük, meg tiszta happy lesz az egész, meg amúgy is így lehet a legtöbbet >>spórolni<<.

Mindezekből persze - tévesen - azt a következtetést vonták le, hogy én "önellátásra képtelen" volnék. Hát a lófaszt. Mindig is ilyen voltam. Meg hogy nem borotválkozok. És akkor mi van, KÖNYÖRGÖM*?! Erre rámfogták, hogy én már 8-9 éves korom óta "rendellenes" vagyok, mert akkor mertem először ellent mondani a szüleimnek. "fejlődési rendellenessége 8-9 éves korában kezdődött", és ezt hótt komolyan, fapofával diktálta valami picsának. Kancsal, Kancsal...

Amit itthonról megtanultam, az egyedül a takarékosság, de ez a fegyver hangszer fegyver Anikóval szemben teljesen hatástalan, mert mindig felmerülnek ötletei. 1 dolog azért van, amire nem sajnálom a pénzt, ki lehet találni mi az. Nem, nem járok kurvázni, hanem a másik, régebben ezt úgy neveztük, hogy 1-es juss. (A férfinak 2 jussa van, az 1-es juss az alkohol, a 2-es juss a nő, ez néhány 2-es jussnak nem tetszett, amikor megpróbáltuk nekik annak idején elmagyarázni...) Szóval ebben a tekintetben nálam is felmerülnek költségek, meg a pszichiátria óta elnyomok 2 doboz 100's LD-t, de hát egy kicsit - mint már mondtam - nem erre számítottam, hogy életem hátralévő részét egy skizó-lágerban kell majd eltöltenem.

Mármint egyesek szerint.

Különben meg le is írom, amit a burán, a mocskos munkájukat: kancsal el is magyarázta nekem, hogy fog működni a történet, elég röviden: kizáró gondnokságot kérnek rám, egy hónap alatt lezavarják a tárgyalást, és ha nem akarok önként és dalolva skizó-lágerbe költözni, akkor el fognak vitetni erőszakkal, mentővel. Addig meg rohadhatok a pszichiátrián. Mondjuk ezen mindenki csak lesett. Amúgy én mondom, hogy fasiszták, de nem hiszi el senki. Egyébként meg ha most gondnokság alatt lettem volna, szerintem még annyit se mondhattam volna, hogy: fapapucs, már fogtak is volna, és vittek volna elfele... Azért a lehethogy leendő pszichiáterem szerint bizti, hogy gondnokság alá fognak tenni, én ebben egy kicsit kételkedek, mivel még nem jött meg a papír. Ha volt esze a nyíregyházi pszichiátriának visszavonta a kérelmet, mert különben ebből egy eléggé hosszadalmas, és csúnya, ronda ügy lesz. (Bár az is leht, hogy ez még egy kirendelt ügyvédnek is csemege, nem értek a joghoz, pedig ezek szerint nem ártana benne egy kicsit elmélyülni.)

Pedig amúgy már a kedves hodászi szocmunkások is kijöttek, és ők voltak a legjobban megrökönyödve, hogy nem akarom az egész hátralévő életemet a skizó-paradicsomban, leszedálva tölteni. (Igaz, hogy korábban Jézuskának neveztem minden egyes skizót, meg néha viccesen tesóknak hívom őket a burán, de azért a viccnek is van egy határa. Itt van, és ne tovább.)

* Mondjuk még ha Edit is ennyire a szívén viseli a borotválkozásomat, egyszer meg is mutathatná, hogyan kell. Mondjuk magán, valahol...

Minden nap ezzel ébredtem a pszichózisom alatt, azért alapvetően a humoromnál voltam akkor is, ha ez nem is látszott rajtam. Na, mindegy. Különben azért volt ez a kedvenc pszichózisom, mert mozgalmas volt, majdnem elvittek miatta Hodászra, de aztán mégse (csak olyan 20000 oldalletöltés* volt május hónapban, amikor 4x is kirakott az Origó). Vajon miért nem vittek el? ;-) Különben ez a hodászi történet akkora traumát okozott, hogy azóta, ha nem is dadogok, de eléggé alpári stílust vettem fel. :-(

Aki esetleg megvádol azzal, hogy nincsen is életem, annak 1. "egy lófaszt a foga közzé" 2. ajánlom figyelmébe a To Be a Mental Patientet, a kommentek között megvan lefordítva, Filippa85 által, köszi ;-) 3. már az abilifyos időszakomban is csak ezt csináltam, attól még, hogy ritkábbak voltak a bejegyzések, feszt az abilify előtt ültem, meg a burán. Csak éppen nem jött ki bötű a kezeim közül, hanem csak figyeltem, tanultam, hogy hogyan játsszák ezt a rohadt kis játékot.

Miért gondoltam, ha elmegyek Nagykállóba**, ott nem néznek egyből madárnak? Attól, hogy egy állatsimogató lett, meg nyugi van az osztályokon, meg a nyálasságig kedvesek az emberrel a nővérek, meg a pszichiáter is megpróbált az lenni; "szigorú, de igazságos", nekem az még ugyanúgy nem pálya. Főleg azért nem, mert ott van az a kurva megfigyelő, legelőször is oda fognak bebaszni, ha esetleg a jövőben valamikor rám jönne a hoppáré.

És még ezért is mennyit kell nyalizni, hogy átvegyenek Kállóba, közben meg ott ugyanolyan lepukkant alakokat kezelnek, sőt, ahogy láttam, még "rosszabbakat", ha szabad így fogalmaznom. Szóval a körülmények normálisabbak, az ott kezelt emberek nem biztos.

Persze nekem mintaskizónak kell lennem ahhoz, hogy átvegyenek, mert területileg nem oda tartozok, meg pitizni, nyalizni, pingvinezni, szopni, nyalni, gombot varrni. Nem jól van ez így, én mondom. Ráadásul ugyanúgy megnyomnak depóval, szóval a biztonság kedvéért 3-4x-esen túlgyógyszereznek, és ezzel kiütik rendesen a belső szerveimet a lehethogy leendő pszichiáterem szerint. Csak mert "olyankor" kényelmetlen vagyok. Mármint bizonyos emberek számára. Legalább nem menstruálok, b+.

Azt még a lehethogy leendő pszichiáterem is elismeri, hogy szép lassan meg fognak ölni ezzel a depóval. De azért ne igyak, ne dohányozzak, ne kávézzak. Nincs itt valahol egy kis gebasz?

Szerintem meg bőven elég, ha nem narkózok. Azért egy kis fű néha belefér, igaz? ;-)

* mondjuk a statcounter minden, csak nem mérvadó, és egy párszor be is sz*rt ebben az időszakban, mert nem bírta a terhelést, szóval nyugodtan számolhatjuk ennek a többszörösét...

** aki nem tudná: Nagykálló a legnagyobb pszichiátriai központ a "Lipót" bezárása óta... a "Sárga Ház"... de régen írtam le ezt a szót, hogy "sárga", és akkor is csak a sárgaház szóösszetételben...

Az egész Nagykálló úgy néz ki most, mint egy rohadt állatsimogató. A leehethogy leendő pszichiáterem a szemem előtt tapizott egy dagadt, visszeres vén faszt, engem is megsimogatott testi értelemben egy kedvesnővér (ne érj hozzám!, bár mondjuk miért is ne?), régebben állítólag még dugtak is az udvaron, bár lehet, hogy most is...

Szóval a lehethogy leendő pszichiáterem egy egészségnáci, nekem zsírmájat, szívinfarktust, és egyebeket vízionált, elsősorban is a saját gyógyszereiktől (tudtad-e, hogy egy depóban 3-4x annyi mocsok van, mintha orálisan szednéd a szarjukat?), meg amikor apám elsírta magát, hogy piálni is szoktam, meg nyavajgott a cigiről is meg a kávéról, hát eléggé forgatta a szemét.

Nem nagyon akart elvállalni, azt mondta, hogy 5-6 alkalom után meglátja, meg gondoljam át, vagy menjek egy olyan pszichiáterhez, akit ezek nem érdekelnek. Majdnem mondtam neki, hogy akkor ajánljon egyet a kollégái közül. Azt viszont megállapította, hogy értelmes vagyok (nem tudom, honnan, amikor végig csak ő beszélt, talán mert nem szóltam bele).

Ja, meg amúgy méltatta kancsalt, hogy az mennyit fáradozott értem. Persze, amikor már nem kapta a lóvét a szüleimtől, egyből lepasszolt Katikának. Katika 70-en felül van, és általában már nincs képben, sokszor azt sem tudja, hogy milyen rendezvényen van, amikor meg megunta a pofámat, egyszerűen le akart selejtezni Hodászra. Mármint kancsi. Úgyhogy ennyit kancsalról, még - remélem - utoljára. Azt meg, hogy én ne igyak alkoholt, el lehet nyugodtan felejteni. Azé' van.

Ez a nő kb egyenrangú partner lenne velem - mármint szellemileg - de azt is leszögezte, hogy nincs kedve játszadozni. Amúgy nekem sincs. Nem tudom, mi lesz, mi legyen.

Lehet, hogy mégiscsak megkérem, hogy ajánljon maga helyett egy másik orvost - ahol nem ilyen szigorúak a bekerülés kritériumai. Pl. ne igyak alkoholt, csak reggel igyak kávét, és fehér malbit szívjak, napi 3 szálat. Életemben nem szívtam még olyat. Mondjuk lehet, hogy csak ilyen a humora. :-)

Különben meg hazudnék neki szívesen, mint a vízfolyás, de mivel apám fog átszállítani mindig Nagykállóba, ez körülbelül lehetetlen. Bár tény, hogy ez a nő is állatnak néz.

De miért is ne adhatnék egy pofont a szarnak? Mostanában úgyis aszályos időszakomat élem, és legalább átírnak engem abban a jogsértő, náci rendszerükben Nagykállóhoz, és majd később lepasszol valaki másnak, aki leállítja majd a depómat, és a tenyeremből fog enni (lelki értelemben). Persze ilyen orvosok csak a mesében vannak, meg álmomban. Különben meg egyáltalán nem tudom, milyen jogszabályba ütközik a hallucinálás. Az egyik kollégám pl áthaluzza az egész életét, mégse zaklatják érte.

És hogy legyen mára is egy kis Edit is, a legégőbb az egészben, hogy ő meg ilyeneket mondott nekem, hogy ő nekem azért van, hogy rám szóljon, ha borotválkoznom kellene & stuff like that. Aki ismer, tudja, hogy ezek azért eléggé az én magánügyeim szoktak lenni. Mostanában egyre többet eszembe jut, meg ahogy főnökösködik, kiver a víz. Először azt gondoltam, hogy csak játssza a dominát, de szerintem itt tanult bele igazán. Szerintem a mentálhigéniás Barbara méltó utódja lesz, ha jobban belejön. Bár azért néha még ő is kiesik a szerepéből ennyi év után is. Amúgy semmi bajom vele. Mármint egyikkel se. Végül is mind a 2 1 jó nő, bizonyos értelemben, csak rossz szakmát választottak. Barbiról egyébként az a hír járja, hogy valami nagyfőnök lett az esélycentrumban. "mhö"

E különben még nem tudja, hogy mire vállalkozott, amikor skizók közé ment. "Majd megtudja." - Ez az idézett Bohóc Edittől van, akit konzervált az alkohol, és egy rohadt kis pillanatban le akart velem feküdni (ő volt az egyetlen nő, aki ezt nekem az életem során felajánlotta, vagyis, na, magától). E különben már lehet, hogy sejt valamit, nem hülye, azt az egyet el kell róla ismerni. Sőt, csak azt. Bassza meg, egész nap ezzel az egy bejegyzéssel szarakodok, és csak egyre rosszabb lesz.

Kicsit amúgy kilátástalannak érzem, hogy mostanában azzal töltöm az életemet, hogy egyenként elmagyarázzam az embereknek, hogy nem vagyok idióta, bármilyen bamba képet is tudok vágni néha. A blogomra mutató linket meg nem akarom minden egyes ruhámra ráhímeztetni anyámmal. (Bár milyen jól mutatna egy felmutatott középső ujj kíséretében.)

Visszakanyarodva az eredeti témánkhoz: különben meg én a nagykállósiakat kapásból parasztnak nézem, úgyhogy 1:1, vagyis hogy egyezzünk ki döntetlenben, szerintem.

Amúgy egyedül azért jó skizónak lenni, mert ilyeneket is le lehet írni következmények nélkül, de megmondom őszintén, hogy én egy cseppet sem élvezem; lenne jobb dolgom is. Sose felejtem el, hogy 27 évig normális voltam, de azt is hozzá kell tennem, hogy az azóta eltelt idő nagy részében is az vagyok. Ez lehet, hogy egyeseknek újdonság, csak úgy mondom.

A fasz se tudja mióta vagyok "blogger", de már egy ideje. Pontosabban nagyjából azóta, hogy leszámoltam magamban a kortárs irodalommal, és az ilyen irányú ambícióimmal. (Már az egycsin sem érdekelt a kortárs.) Azért fura, hogy van egy tamagocsim, amit időről időre meg kell etetni, különben elfelejtenek a picsába. Így megy ez, úgyanúgy, mint a tüdőropival: meg kell etetni rákokat, mert éhesek...

Pontosan azóta rokonszenvezek a dologgal, amióta lehet kommentelni a blogokon, és majdnem olyan interaktívvá lehet(ne) tenni, mint egy fórumot. De a legislegpontosabban akkor kezdődött, amikor DMG (egy játékfejlesztő srác) elzavart egy játékfejlesztőknek szóló fórumról, hogyha ilyen vicces vagyok, miért nem írok blogot. Én meg abban a szúrásban elkezdtem blogot írni, persze eleinte még udvariasságból, hogy ne szemeteljem össze a fórumokat a jófejségemmel.

Persze az egyetem alatt is írtam ilyesmit, csupa ilyen verseket tettem bele, mint

Mosonyi Aliz: Pesten van egy iskola

iskoláskorába
petőfi sándor járt oda
petőfi ne mozogjon
a padban
petőfi zavarja az órát
petőfi nem hozta el a tornaruháját
petőfi eszik a pad alatt
ARANYBETŰKKEL írták be az intőt
Petőfi Sándornak

meg megvan a Resume fordításom is, nem egy nagy szám, de azért idemásolom, khm:

Dorothy Parker: Resume

a penge fáj
a folyó mély
a sav kimar
és a gyógyszer görcsöt okoz
a fegyver tiltott
a kötél enged
a gáz büdös
akár élhetnél is.

Szóval az érthetőség kedvéért az egy versblog volt. Érdekes módon úgy voltam akkor az írással, mint most harmony, hogy még ahhoz is szocfóbos voltam, hogy az interneten produkáljam magam. (Persze ha volt a fejemben, akkor nem, érdekes...)

Egyébként meg lekoccoltam Nagykállóba...

...és azért van a sok barátom, hogy elkapjanak, ha valami baj van. Csakhogy az utóbbi időben már sikerült anyagtalanra innom magamat. Hiába nyúlnak utánam, már nem érnek el, csak a levegőt markolják helyettem. Mindegyiknek egyenként pátyolgattam a kis lelkét, nem kevés alkoholt pusztítva el közben, hogy elismerjenek végre maguk közül valónak. Sokat kellett velük foglalkoznom, nagyon sokat, hogy ne csak a piti alkoholistát lássák bennem. Én voltam az, aki minden buliban ott volt, akinek fél-, vagy egészen részegen elsuttoghatták életük vallomásait, és cserébe hasonlóan furcsa vallomásokat kaptak. Tudták, hogy a rám bízott titkokat sohasem fecsegem ki. Tudták, hogy rám mindig számíthatnak, ha kell egy barát, vagy egyszerűen csak társaság a sörökhöz/borokhoz. De végül is elfáradtam. Amikor végre összejöttünk, mi, öten, fiúk, már csak feküdni volt kedvem. Aludni nem tudtam, de rettenetes fáradtság vett rajtam erőt. Valami házi söröket vettünk, de inni se volt már kedvem. Ez volt az az időszak, amikor még bejártam ugyan az egyetemre, de mindenki levegőnek nézett, mert az is voltam, csak lézengtem, mint már mondtam, szinte anyagtalanná ittam magam. Összegyűjtöttem magam körül egy társaságot, de rettenetesen össze voltam törve, már kitörni készült rajtam a betegség. Nem is maradtam sokáig, ott, a társaságban, fogtam egy sört, és hazaindultam. Hazafelé menet (életemben először és utoljára) még a sör is kicsúszott a kezemből, és csattanva tört szét a járdán. Közvetlenül utána valami autó húzott el szirénázva mellettem, akkor ez nekem még nem jelentett semmit. Akkor láttam utoljára így őket együtt, mert mindenkit elsodort a nagybetűs ÉLET. Azóta csak a Facebook tudja, mi van velük.

To be a mental patient is to be stigmatized, ostracized, socialized, patronized, psychiatrized.

To be a mental patient is to have everyone controlling your life but you. You're watched by your shrink, your social worker, your friends, your family.  And then you're diagnosed as paranoid.

To be a mental patient is to live with the constant threat and possibility of being locked up at any time, for almost any reason.

To be a mental patient is to live on $82 a month in food stamps, which won't let you buy Kleenex to dry your tears.  And to watch your shrink come back to his office from lunch, driving a Mercedes Benz.

To be a mental patient is to take drugs that dull your mind, deaden your senses, make you jitter and drool and then you take more drugs to lessen the "side effects."

To be a mental patient is to apply for jobs and lie about the last few months or years, because you've been in the hospital, and then you don't get the job anyway because you're a mental patient.  To be a mental patient is not to matter.

To be a mental patient is never to be taken seriously.

To be a mental patient is to be a resident of a ghetto, surrounded by other mental patients who are as scared and hungry and bored and broke as you are.

To be a mental patient is to watch TV and see how violent and dangerous and dumb and incompetent and crazy you are.

To be a mental patient is to be a statistic.

To be a mental patient is to wear a label, and that label never goes away, a label that says little about what you are and even less about who you are.

To be a mental patient is to never to say what you mean, but to sound like you mean what you say.

To be a mental patient is to tell your psychiatrist he's helping you, even if he is not.

To be a mental patient is to act glad when you're sad and calm when you're mad, and to always be "appropriate."

To be a mental patient is to participate in stupid groups that call themselves therapy.  Music isn't music, its therapy; volleyball isn't sport, it's therapy; sewing is therapy; washing dishes is therapy.  Even the air you breathe is therapy and that's called "the milieu."

To be a mental patient is not to die, even if you want to -- and not cry, and not hurt, and not be scared, and not be angry, and not be vulnerable, and not to laugh too loud -- because, if you do, you only prove that you are a mental patient even if you are not.

And so you become a no-thing, in a no-world, and you are not.

Rae Unzicker Š 1984

Egyetlen saját készítésű fotóm (a "kedvenc" tartózkodási helyemről):

Ezt már vélhetőleg fel fogja indexelni a Google is (he-he).

(Ki olyan hülye rajtam kívűl, hogy lefényképezze ezt a sz*rt? :-))

Véletlenül töröltem LiteraGeek egyik bejegyzését, amiben engem perrel fenyeget - nem is vártam tőle mást - és Norika88-at fenyegeti holmi bőrnyakú barátaival*. Sajnálom, hogy mióta rátalált a blogomra, nincs magánélete, talán az állítólagos párjával kéne foglalkoznia, nem pedig velem.

Engem a nyíregyházi Papp Róbert pszichiátra kezdeményezésére nem sokára gondnokság alá helyeznek, úgyhogy aligha vagyok felelős bármiért is, amit a "betegségem" alatt leírtam. A Nyálas Gyíkkirály valóban a madarakon kersztül üzent nekem, sajnos egysszer mondok igazat, azt sem hiszik el, a kiálts farkast elve alapján. De remélem, egy igaz barátra talált Heliana személyében, mivel még jóéjtpuszit is küldött neki.

A bejegyzést azért töröltem, mert minden napnak megvan a maga baja, és nem aggódok a holnap miatt, mert az gondoskodik magáról. LiteraGeek mestertől nem lesz több bejegyzés, maradjon meg emlékezetünkben örökre szellemi impotensként a 2 szépirodalmi idézetével együtt. Különben már bánom, hogy nem piszkozatoltam inkább, annyira tenyérbe mászó volt a jogi dumájával, hogy méltó lett volna az utókor számára megőrizni. Az meg, hogy fegyverekkel játszadozik skizó létére**, hát gondolom sokaknak hencegett már vele, nem én vagyok az első. Az meg, hogy lefizette az orvosokat, valamilyen szinten nyilvánvaló, mi is lefizettük, mindenki lefizeti, nyílt titok, "hálapénz"-nek hívják.

Tudom, hogy azért foglalkozik annyit velem, mert nem áll fel neki, de akkor is.

* különben meg mgnl-t is el akarta volna küldeni, azt hitte ő mondhat itt egyedül okosakat... mint egész életében, gondolom...

** ez is meg van örökítve a blogon, ahol a Cipőről szóló bejegyzésemnél azzal henceg, hogy ő mennyire veszélyes, szóval nem tudom, mit akar... különben én a helyében nem vágnék fel arra, hogy hol "dolgozik", ilyenből 12 egy tucat, persze az én mhelyem se kutya a 4 Edittel... és akkor még csak az Editekről beszéltem, más nevű is dolgozik ott... ezért az egy bejegyzésért kár volt egy éjszakát a detoxban tölteni, de legalább láttam, mi és hogyan (nem) működik ott... az azért durva volt, hogy engem lepofoztak, a tetkós csajnak meg lenyúlták az értékeit, ejnye-bejnye... persze ez az egész város egy rakás szemétdomb***... Állatpark, mi?!

*** egy időben direkt figyeltem, nincs olyan nap, hogy ne lennénk benne a tévé híradóban, mert vagy megkéseltek valakit, vagy felgyújtottak valamit, vagy éppen valami undorító szörnyszülött született az Állatparkban... a pszichiátriát meg talán hagyjuk is, húzok is hétfőn Nagykállóba (vagyis holnap), ott talán még valaki embernek néz véletlenül.

Erről a számról az jut eszembe, hogy a középiskolai nagyszünetben ilyen koreográfiákra jártunk ropni az aulába, mindegy mi ment aktuálisan éppen az iskolarádióban. Persze szigorúan a budiban való cigizés után. Minden szarban benne voltunk, baseball csapat, angol dráma, de ezek az ad hoc jellegű bulik voltak a legjobbak. Mindenki le volt döbbenve rajtunk. :-) Na, velem most fordult elő először, hogy elbőgtem magam a saját blogomon életemen. (Mivel ez nem annyira egy sírnivaló szám.) Na, azért nem annyira. :-) Na, jóvan, most már röhögök...

Razors pain you;

Rivers are damp;

Acids stain you;

And drugs cause cramp;

Guns aren't lawful;

Nooses give;

Gas smells awful;

You might as well live.

Ezt különben nem én írtam, hanem Dorothy Parker, egyszer lefordítottam az egyik blogomon művészileg, és egy illetékes blogger meg is dícsért érte, de mára már annyira megkopott az angol tudásom, hogy azt is alig tudtam elmagyarázni a turistáknak, hogy merre van a Zoo, pedig épp onnan jöttem kifele. Sic transit gloria mundi. (Azért remélem, ezt jól írtam.)

Csak az előbbi gondolatmenetet folytatnám, amit az előző bejegyzésben írtam egy kommenthez, hogy valószínűleg kicserélődött a társaság, aki olvas engem. Engem valószínűleg egy szolíd, visszafogott, csendes fiúnak ismertek sokan, mert én sokmindent el szoktam tűrni sok mindenkinek. Egy darabig.

Ezen a blogon eddig láthattak tőlem pornót, farokverést, káromkodást, részegeskedést, pszichotikus subot, detoxikálást, ami valószínűleg nem egy szokványos blognak a témája, nem is nagyon keresett fel eddig egy blogger ismerősöm sem, hogy gratuláljon hozzá. :)(: Valószínűleg ide erős idegzetű emberek járhatnak, persze még mindig a látogatottság a mindenem, azért az megsokszorozódott, szerencsére. De elárulok egy titkot: nem ezért csináltam.

Azért csináltam, mert elegem lett mindig udvariasnak lenni, amikor a földbe taposnak, elnézni, ahogy kisemmiznek, és tönkretesznek egy rohadt diagnózis miatt, amit a ferdeszájú akasztott rám valamikor. A szüleim legalább ugyanakkora nagy játékosok, mint én, és készséggel asszisztáltak neki ehhez, később meg kancsalnak és a söpredékének.

Vajon mit vártak, meddig húzom még meg magam? Örökre? Hogy örök életemre parkolópályára állítottak? Hogy tudjam be magam másodrendű "állampolgárnak", vagyis embernek, és tűrjem el hogy mindenki a fejemre nőjön? Bazd meg, a felén már túl vagyok.

Hányszor kell még ezt megcsinálnom, hogy emberszámba vegyenek? Különben sokkal nagyobb eredményt értem el így, mint az abilifyos nyivákolásommal, mert arra senki oda se bagózott. Azt se tudták, hogy a világon vagyok. Pontosabban tudták, de nem érdekelte őket, mert túl sok az eszkimó és kevés a fóka, ha egy eszkimó kiesik, az csak zsír mindenkinek.

Persze a nyíregyházi pszichiátrián tovább folyik minden, hiába írom le ezerszer, hogy nyíregyházi pszichiátria, meg skizofrénia, láthatólag ez a keresőket hidegen hagyja.

Sóstóhegy. Sóstóhegy. Sóstóhegy.

Kurvára semmi.

Azért kíváncsi vagyok, milyen szisztéma alapján dolgozik ez a magyar internet, meg úgy az egész "en bloc", ha a kényes témákat valahogy elfelejtik indexelni, vagy mit csinálni.

Na, mindegy, a faszom verjem bele, jóéjszakát! :-)

Az egyik kedvenc regényem a Finnugor vámpír. Szécsi Noémi írta. Na, abban van, hogy a főhős, Voltamper Jerne mesés könyvet kezd el írni Rohadt állatok címmel, de valahogy nem igazán tud vele betörni a gyerekkönyvek piacára. Igaz, hogy ilyeneket ír a meséiben, mint "a róka egész délután orálisan fixált volt", de akkor is.

Hát, én is letudtam az Állatparkot. Dokujem Staci megszámolt mindenkit, én megszámoltam Dokujem Stacit (nem ámítás, csak 1 van belőle. amennyiben nincs egy 34 és 3/4 éves nővére...), ittam egy kávét, elszívtam néhány cigit, és kész. Először azt gondoltam, hogy inkább az embereket fogom nézni (különös tekintettel a nőkre), mivel nagyságrendekkel jobban szertem őket, mint azokat. De aztán ezt is meguntam elég hamar. Találkoztam ugyan egy csoporttal, de ők bejelentették, hogy ők négyen fognak lenni, én meg oldjam meg, ahogy tudom. Hát, megoldottam.

Állatgyűlöletem (aminek szerintem nincsen hivatalos neve) még mélyebbről fakad, mint a búvópatakként fel-feltörő mizantrópiám. Nevezzük mondjuk zoofóbiának, ez olyan hivatalosan hangzik. (De szerintem van is ilyesmi.) Különben meg tudtam, hogy ez lesz.

Na, visszanézetem a blogomba, és különben semmi közötök hozzá, mert amikor azt képzelem, hogy én vagyok az Úristen, akkor én vagyok az, és ha azt mondom, hogy Anikó Jézus Krisztus ismétlődése, akkor bizony ő az. Régebben egyébként úgy képzeltem, hogy ilyenkor "isten szeme rajtunk megakad", hogy legyen egy kis Cseh Tamás is, és mindenféle csodás dolgok történnek velünk, aminek a nagy része igaz, és nem képzelgés, az isten bassza már meg!

Csak lelki értelemben, természetesen. :-)

Varacza Laci benne van a wikiben, és amikor ő azt mondja, hogy ő az univerzum a négyzeten, azt kanyar nélkül beszopjátok neki, ő megszökhet a pszichiátriáról, de engem minden módon gyötörnek, egy bűzös lyukban tartanak, na mindegy, forog a szemem, hol egy nővérkés kép. :-)

Ezért kellett engem 2 hónapig gyötörni, meg szúrkálni, aljas szemétládák vagytok bazdmeg.

Hova tettem a szemüvegemet? Miért nincs nekem már rég kontaktlencsém? Hol az a nővérkés pornó, amit tegnap még láttam az xhamsteren?

Nyugi, csak műbalhé. :-)

Mindjárt indulok az Állatparkba, de lehet, hogy onnan is megszökök...

Csak Playboyosat találtam. :-(

Úgy döntöttem, hogy nem rakok be egy nővérkés pucérnős képet - egyelőre - de azért ebben a klipben a macák népsűrűsége majdnem 100%, szóval ezzel próbálom meg kiváltani. Ennek a bejegyzésnek semmi hírértéke nincs, csak próbálom érzékeltetni, most hogy érzem magam, hogy 2 hét szabadságot kaptam. Egyébként saját magam adminisztráltam minden egyes napot, hogy szabadság, szabadság, szabadság, a detoxos "fekete napra" is szabadság, ameddig a szem ellátt, mindenütt szabadság. :-) "I'm dressing like a..."

Különben meg időközben rájöttem, hogy az abilify volt a legszarabb blogom, amit világéletemben írtam. (Rögtön utána következett az Un.) Mindegy, az értékes tartalmat már nagyjából át is hoztam. Az abilify azért volt jó, mert ilyen langyosvíz volt több, mint 3 évig, és aztán az emberek (az a néhány blogger, aki olvasott) el is könyvelhették magukban, hogy ez a maximum, ami egy skizótól telik. LiteraGeek (nem gondoltam, hogy ezt a nevet valaha is le fogom még írni) szavával élve egy merő rinyaparti volt. Különben meg nem ez az első eset, hogy LG "megharagudott rám", kábé már volt egy éves mosolyszünetünk egyszer, mert túl nagy volt az arca akkor is, de beperelni még nem akart. Ha, igaz, apámnak írt egy e-mailt, hogy visszavonta a feljelentést.

Mindegy, körülbelül 100-an perelhetnének be szerintem, csak nem olvassák a blogomat, de legalábbis nem veszik olyan mereven, mint LG. Különben azért nem perelnek be, mert amit az ún. "egészségügy"-ről írtam, az kivétel nélkül igaz, a kisebb tárgyi tévedéseimet meg valószínűleg benne fogom hagyni kuriózumként, hátha valaki tényleg, igaziból beperel. Legutóbb, ha jól emlékszem, a "vietnámi picsá"-ról írtam szépeket, aki mellesleg dél-koreai*, és nem igazán töltöttem azzal az időmet, hogy lecsekkoljam a forrásomat (a tetkós csajt).

Valószínűleg a skizó szociográfiát, amit egyszer terveztem, az adatközlők hiánya/érdektelensége, neadj isten szégyenérzete, vagyis szemérmessége, betegségtudata, vagy nem tudom még hogy mondjam, miatt nem fogom soha megírni. Alig van ma Magyarországon ilyen agyonhallgatott téma, mint a skizóké, a kötelezően beléjük sulykolt "betegségtudat"-ból kifolyólag. Néhány spirituális gurunál, meg parapszichológusnál, és hasonlóknál "rezeg a léc", de őket a híveik miatt még véletlenül sem lehet kötéllel sem bevonszolni egy "vizsgálatra".

Mondhatni a "társadalmi befolyásuk" miatt. "Mindent akarok, nem akarok semmi,/társadalmon kívüli társadalmi lenni." Ez a változatosság kedvéért megint én voltam. Mindegy, Wittgensteinnel akartam zárni a soraimat, hogy "amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell". Oszt azóta kussolunk. Éljen, ez az utolsó munkanapom, 2 hétig nem Editál senki rajtam, "hála a jó istennek, aki a maga hasonlatosságára engem is megteremtett".

NO SCHOOL. NO JOB. NO PROBLEM.

* különben a nyíregyházi pszichiátrián csodalámpával kell keresgélni 1. az igaz embereket 2. a magyar származású "szakembereket"

Anyám a temetés után megkérdezte, hogy "érzetem-e jelenlétet", persze azt válaszoltam, hogy hagyjon békén. Amúgy éreztem jelenlétet, az unokanővéremét. Szokásom mindenhol kipécézni a legjobb nőket, és sajnálom, de most ő volt az. Érdekes módon a nagymamámmal kapcsolatos összes dolgot végiggondoltam már a pszichiátrián, és inkább Gabi kötötte le a figyelmemet. Most, hogy gyerek nélkül volt, kifejezetten jó nő benyomását keltette. De hát ezt mindig is tudtuk róla. Különben ő az a típus, akire azt szokták mondani, hogy akkora a szája, mint a bécsi kapu, és titokban röhögtem magamban, ahogy megfigyeltem, hogy mennyire ügyel arra, hogy disztingváljon egy ilyen családi alkalomkor. Persze nem éreztettem vele, hogy rá figyelek, de olyan különösen tudja mondani, hogy "ripi-ropi", hogy ezen mind a ketten bocsánat, de elröhögtük magunkat. Amúgy olyanokat mondott, hogy ő nem emlékszik arra, hogy mikor született, én meg nagy elmésen megjegyeztem neki, hogy lehet, hogy még csak nem ismerte az órát... de aztán nem akartam tovább zaklatni, és kimentem sétálni, ahol elszívtam vagy 5-6 Dunhillt, mindenki nagy örömére. A családban természetesen én vagyok az utolsó fekete bárány. Sőt, AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ, stipi-stopi, ripi-ropi, na jó, ennyi volt mese volt, még egy normális sör se volt, csak alkoholmentes... kávéból se lehetett duplázni... azt még nem is mondtam, hogy Gabit egyszer, még gyerekkoromban, na jó, hagyjuk... :-)

Ha valaki kitalálja, mit akarok ezekkel a számokkal kifejezni, az jutalomból elszívhat velem 1 cigit... most sört nem tudok ígérni, szegénység van... Norikának már amúgy is jövök 1-el, és ha jól emlékszek, lee-nek is... a Chumbawambás sztori miatt... vagy az mgnl vót? Mindegy, jövök 1-el mindenkinek. "I really have to graduate, or just stay here for the rest of my life?" - Asher Roth

Az jutott eszembe, hogy ha a blogból az derülne ki, hogy valami izgága, idegbeteg faszi volnék, hát nem vagyok az. Bizonyítékok: Anikóhoz birkatürelem kell, a szüleimhez is, és ahhoz a méltatlan állapothoz is, amibe kerültem. Hosszan tűrt, súlyos betegség után életben maradni, az is valami. Régebben mindig azt mondtam, hogy kurva nagy eredmény, hogy egyáltalán 34 éves koromig húztam, könnyen ottmaradhattam volna 1-2 helyen. Nem tudom, írtam-e már, hogy én úgy csatlakoztam a 27-esek klubjához, hogy csatlakoztam is, meg nem is, életben maradtam, de cserébe báboznom kell napi 4 órán keresztül, az egyetlen normális kapcsolatomat egy normális emberrel csakis én basztam el egyedül (most sajnáltatom magam, ez az, robi).

Hát, szóval van bennem valami drive, amit nem tudok megfelelően lekezelni, a külső nyugalom mögött valami motoros nyugtalanság feszül, amivel nem tok mit kezdeni. Maximum alkohollal, és csak ideig-óráig. (Most eléggé pszichologizáló voltam?) Amúgy kibírnám én a 8 órát is, meg a 12-t (majd ha hülye lennék, élni is kell valamikor), szóval elvileg kibírnám, de gyakorlatilag nem biztos. Szóval be tudnék én is törni, de élni is kell... ja ezt már mondtam. Most eléggé tiszta a gondolkodásom (már egy ideje), és kurvára, de kurvára vissza akarom kapni az életem.

Ennek nem tudom, hogy az-e a módja, hogy megint elmegyek magyarra, de próba, szerencse. Azt nem tudom, mondtam-e, hogy az a paradox helyzet is előállt, hogy a magyart nem hobbinak tekintem, hanem munkának, professzionális (az meg mi) olvasónak tartom magam, és én csak érdekből foglalkoznék irodalommal. Az is érdek, hogy esetleg valaki megsimogatja érte a buksimat, hogy milyen okosakat tudok a témáról mondani, mint régebben, általában.

Tudom, hogy az a valaki nem Anikó lesz, se nem Edit, hanem valaki teljesen más... és itt fejezzük is be mára... a megsimogatást nem szexuális értelemben értettem, hanem átvitt, mondhatni lelki értelemben... de különben meg, ha elvégzem, azért lelki értelemben vett simogatásnál többre vágynék, esetleg taníthatnék valami olyan helyen, ahol ezt megengedik nekem. (Egy nevetséges ember álma.) Vidám faszom, nevetséges ez az egész úgy, ahogy van. Ja, a wp-re tutira nem megyek vissza, mert ahhoz tutira nincs idegrendszerem. Ha valaki érti, amit most mondtam, akkor jó.

Az, hogy szóhoz se jutok a kollégáim között, mától hatványozottan is igaz. Jött 2 új kolléga, és meg se mukkant senki, mert őket kellett hallgatni egész álló nap. Szóval túl jól is sikerült nekik ez a beilleszkedés-dolog. Mondtam a mellettem ülő csajnak, hogy holnaptól mp3-at fogok hozni.

Az egyik szegény kollégától pont emiatt kellett megválni, erre jönnek ők. De ez a kolléga, akitől megváltunk, legalább szórakoztató volt a maga módján. Ezek meg írjanak blogot, komolyan mondom. Én sem erőltetem rá magam másra, a Facebookra, meg az IWIW-re is csak ritkán rakok ki bejegyzést, és mostantól nem is fogok.

Amúgy nem vagyok annyira felháborodva, mint amennyire mutatom, vagy nem is tudom, de ha visszajön Editke ttő, akkor vissza fogom magam kéretni a másik szobába szőni, az sokkal elitebb hely. Már megint kicsiben gondolkodok, de ha továbbra is felbasznak (ma a szívügyemnek is sikerült), vissza se jövök többet a szabadságról, hanem elmegyek újságkihordónak. Vagy csinálom együtt a 2-t. Az "zsír" lenne.

Milyen unalmas az életem.

Ja, hallottam a rádióban (mert néha azt is lehet hallani), hogy a könyvtárban lesz ilyen tankönyvcsere-vagy-miféle-program, beszerzek néhány korszerű irodalom és nyelvtan könyvet, aztán fog menni minden az eredeti tervek szerint. Magyarból 1 hónap alatt fel tok készülni az érettségire, de számoljunk 2-vel a biztonság kedvéért, na és ha 3, akkor mi van? De "túltanulni" nem fogom magam. Az a legrosszabb.

Több, mint 3 év volt a rekordom eddig "epizód" nélkül, az pont elég a BA diplomához. Csak pozitívan. Aztán elválik, kell-e nekem több. Pitizni + pingvinezni nem fogok többet senkinek. Még Edit 1-nek se. Lee egyébként azt tanácsolta, hogy hagyjam figyelmen kívül (nem pont ugyanezekkel a szavakkal.) Hát, jó. Ignore on. (Egyébként nem ő lenne az első, akit.) Amúgy is közellenség. :-) A suli témájára meg visszatérve: nincs több kérvény.

Megvolt a reggeli tüdőtorna, ez most terveim szerint egy rövid bejegyzés lesz, aztán ki tudja?

Azér' lettem ilyen, mert igazából sosem mozogtam olyan körökben, amilyenekben kellett volna. Amikor az ámítástechnikával kellett volna foglalkozni, akkor az agyarral foglalkoztam, és versa vica. Álmomban :-) Egerbe szerettem volna járni ámítástechnika-agyar szakra, mert az én időmben csak ott indult ilyen. Szóval komolyra fordítva a szót (hehe), kockának nem voltam elég kocka, művésznek meg nem voltam eléggé művész. Fórumita voltam, a blogokra mindig enyhe(?!) gyanakvással tekintettem, furcsálltam, ahogy az emberek kerülgetik a kását, hogy ki akarom tenni az életemet, de inkább mégse annyira, jaj, csak az emberek meg ne tudják, ha lehetne, én szabjam meg, hogy ki olvasson, és ki nem. (Azért most már erre is van lehetőség, de most már túl is vagyunk 1-2 csodálkozáson, és mégsem lett belőle olyan nagy ügy.)

Ki volt az, aki inspirált? Furcsa módon háromra is emlékszem: harmony volt a legfontosabb, attól, hogy most bele van ragadva a szocfóbjába, ugyanúgy becsülöm érte. A sors iróniája, hogy egy pszichiáter-bloggert is olvasgattam akkor, amikor még tényleg nem volt kutya bajom sem ("enyhe" intoxikációk előfordultak). És nem tudom miért, de még Montag (jelenleg dívamacska) blogját emelném ki. Különben ez utóbbi 2 éppen most babázik, egy kedves ismerősöm szavajárásával élve pedig "engem a csecsemők csak gasztronómiai értelemben foglalkoztatnak". Szóval jelenleg kapufa mind a 3.

Sohasem vittem túlzásba a blogok olvasását, az írását néha igen. Az egyik volt középiskolai osztálytársam megkérdezte, hogy "És szokták kérdezni, hogy Robi, mi újság, mi van veled?" Mondtam, hogy szokták, de inkább csak udvariasságból, akit komolyabban érdekel, hogy mi van velem, az úgyis elolvas itt. Aki meg csak beszélgetni akar, hát beszélgetek vele, pl az időjárásról, meg a meteorológiáról. Különben írásban jobban ki tudom fejezni magam, szóban meg sokszor még levegőhöz se igen jutok a kollégáim között.

Ja, azt akartam még bejelenteni, hogy a hét végétől szabadságon leszek, nem fogom Edit nélkül kibírni, most Edit 2-ről van szó a változatosság kedvéért :-P, szóval be fogok járni megbaszni a rezet, Anikó sincs itthon, elment valami pusztába 2 hétre. Kocsmára sajnos nem telik, a cigi miatt, de ha majd kiveszik a fél tüdőmet, lesz hely a májamnak (ez de rossz).

Amúgy jó reggelt.

Csak azért nem hagyom abba a blogot, mert 1. mióta "beteg" vagyok, folyamatosan ezt csinálom, 2. sekélyes dolog, de ez az egyetlen szórakozásom. Egyszer úgy végignézném az egészet, és néhány bejegyzést úgy eltüntetnék, de persze akkor menne vele a többi is. (Na, jó, arra azért vigyáznék.) Ebben az akadályoz meg, hogy 1. rohadtul unalmasnak tartom saját magamat olvasgatni 2. ezt mostmár inkább egy WP blogon tenném meg, esetleg még a blog.hu-n.

A postr, az egy nagyon furcsa valami. Jó lenne, ha működne, de mindenkitől azt hallom, hogy be se tud lépni, és ezáltal nem tud hozzászólni a blogomhoz, ami miatt végül is az egészet csinálom/csinálnám. Különben meg annyi időt töltöttem a freeblogon, meg itt-ott, hogy nem érzem az "otthonomnak" a postr-t. Igaz, ha nem lett volna postr, akkor én már rég' Hodászon figyelnék, de valaki azt mondta egyszer, hogy nem kötelező örök életünkben hálásnak lenni annak, aki egyszer felkarolt/jót tett velünk.

És hogy írjak valamit az ördögről is, aki nem alszik: még mindig úgy érzem, hogy 1000 veszély leselkedik rám bírósági tárgyalások képében: van a gyámság, bocsánat, gondnokság alá helyezési ügyem (á la Kancsal), ami ellen feszt fellebbezni fogok, meg van a Gyík-féle beperelési ügyem, ami már azért is "sántít", mert nem a blogszolgáltatót kereste fel, hogy levetesse a tartalmat, hanem inkább engem fenyegetett, meg Norikát (a fasz). (Kár, hogy nincs meg már a bejegyzése a szokásos tenyérbemászó stílusával a kis madárhangú barátunknak.)

Ha nem tudnám, hogy az a beteg állat fegyverekkel játszadozik részegen, lehet, hogy minden másképpen lenne, meg ahogy a blogon is megírta, részegen száguldozik a BMW-jével munkába menet. Nem én találtam ki, csak meg kéne keresni, de ha az abilifyon van leírva, az akkor is megvan. Én nem szoktam utána nézni a szarjainak, egyáltalán nem is érdekelt sohasem, amiket belinkelgetett.

Ez már igen, ez már én vagyok, valóban roboman, a szokásos(?!) kis mindennapi félelmeimmel és rinyálásommal. Ez a bejegyzés még az abilifyon is elmenne, alig van benne csúnya szó, semmi Edit... jahahahajj, elbasztam! :-)

Hagyományosan nem vagyok egy Anna and the Barbies-rajongó, sem egy Quimby-fan, de ez beütött:

Mi atyánk aki én vagyok

Szenteltessék meg a poszterem

Jöjjön el az én exportom

Legyen meg az én Wordpressem

Miképp ott nálatok

Itt is egy XML

Mindennapi blogolásunkat add meg nekünk ma

De bocsásd meg a mi pornóinkat

Miképpen mi is megbocsátunk LiteraGeeknek

És ne vígy minket a blog.hu-ra

De szabadíts meg a depótól

Mert tied a tartalom a látogatás a feliratkozás

De nem mindörökkön örökké

Ámen

Ui.: Levelet már küldtem, nem tudom még, mi mást tehetnék...

Mióta valaki berakott egy bejegyzésbe egy petyhüdt faszt, elszörnyülködtem, hogy jézusmária, miket csináltam én itt régebben, ez is én voltam? Viszont a közbotrányokozást nem szeretném elmulasztani, szóval gondolkodok azon, hogy vagy pucér nős képek legyenek fent a blogon, vagy leszbikus pornó. Rájöttem, hogy a régi olvasótáborom teljesen lecserélődött, hiába nevezem vissza magam robomanre, és hiába próbálok meg kevesebbet káromkodni, meg csúnyán beszélni, attól azok az idők még nem jönnek vissza. RIP abilify, most már kimondom végleg.

Arra is rájöttem, hogy nem linkelek be senkit (maximum visszalinkelek), és nem járkálok senki nyakára vissza, hogy "legyél a barátom". Ha igaz, hogy egy pszichotikus epizód megváltoztat, akkor nagyobb lett a pofám, öntudatosabb lettem, elmúlt a szocfóbom, mi kell még?

Egyértelműen fals dolog azt állítani, hogy egy sub lerontja az ember értelmi képességeit. Maximum annyi történik, hogy többet tapasztal a világból, mint egy átlagember. Ettől fosnak az emberek, egyértelműen politikai okokból, Feldmár András szavaival élve, vagyis a sajátjaimmal, de az ő gondolatát átvéve. Elsőre merésznek tűnik a kijelentés, de kb már 100x elmagyaráztam, hogy nem az. Ellenben kiírtam egy szavazást (én a pucér nőkre szavazok, ígérem ritkán lesznek, és semmi durvulás, de nekem jó a másik +oldás is, fellebbezésnek helye nincs):

Szavazás!

Csak egy kis példa (bár a leszbipornó helytakarékosabb, ezekből a nőkből több türelmem van valami normális képet kikeresni, mondjuk ahol nem pózolnak annyira, és kb természetesek, de mondom, ezt is inkább ritkán):

az a bajotok b+

hogy nem tudjátok

értékelni

a művészetet

írjál, robi

mind ezt mondtátok mindig

és majd mutasd meg

(de ne azt)

hanem ilyen

terápiás jelleggel

csakhogy belőlem

ez jött

ki

és most búval baszott képpel

járkáltok körülöttem

***

És egy kis verstan, vagyis maximum versológia:

Tudom, hogy ez a legszarabb versem, de ebben van a legtöbb igazság. (Már megint ez az igazság-mánia.) Egyébként, ahogy láttam, a Bú áll az első helyen, a másodikon a Kéretik nem dohányozni, a legjobb művem, a Szerelmi négyszög és hamburger leszorult a harmadik helyre, talán azért, mert ez egy erősen cenzúrázott verzió, de így szép. Az Örökösi lányok a fasorba' sincs, se a Minden pillanatban elveszítelek lehet, hogy egyeseknek túl nyálas, de én például elérzékenyülök rajta, a többiről most nem is beszélve. Na, még megemlíteném a Mumifikálódott erkölcsöt, az is milyen érdekes. Na, de akkor már vegyük végig, a Jaj, jaj, skizofrén lett a faszom eredetileg a hamburgeres vers "rap-betétje" :) lett volna, a Füst a tetők felett felett meg már szerintem eljárt az idő. Ha nagyon megerőltetném magam, elő tudnék kotorni még párat, fejből is menne, itt van például egy kis epigramma (címe, az sajnos nincs, ezt egyszer írtam tanulás helyett, megszenvedtem vele, az Odüsszeia II-t valószínűleg nem én fogom megírni, elvileg klasszikus epigramma formában íródott, legyen a címe mondjuk ez: És egy lábas pezsgő, mert utána 1 lábasból ittam a pezsgőt, 4,5 órámba telt megírni ezt a 4 sort):

Sokkötetű bölcs Pallasz, vagy borivó Dionüszosz

Szentélyébe ha lép, akkor is erre figyel,

Várván azt, hogy a lantos Hermész hangszere szól,

És boldoggá tegye őt, hogy telefonja mobil.

***

Mindig kihagyom a legnagyobb vareczista műveimet, a Nullás éveket, a 104-es és 107-es éveket (ezekkel a számokkal bajban vagyok), és a legkorszerűbb vareczista pinaversemet, az Álmombant. Nem mondom meg, mi lett volna az eredeti címe, de valakinek a pinájáról szólt volna eredetileg. Egyébként még jó, hogy még életemben ennyi kommentárt fűzök a verseimhez, mert mi történik akkor például, ha alvás közben exitálok szívinfarktusban. Mit fog gondolni az utókor, HE? Különben meg úgy gondoltam, hogy a Bú lenne jó ilyen nyitóversnek, ha valaha is fogok ilyesmivel foglalkozni, de ez a b++ ugyanúgy megteszi. És akkor mondhatják a költői műveimre, hogy "gyenge kezdés után erős visszaesés".

Mostanában valahogy megint szóba jött Bolond Andi (persze, itt csak nőkről van szó, újra nőknek írom a blogot, ez mindig is így volt, ők valahogy... empatikusabbak). Mivel bolond andis történettel nem szolgálhatok, itt van nektek egy bunkó andis történet a Remember Budapest blogomról, ami csak ötvenvalahány bejegyzést ért meg, lévén, hogy kinyírtak risperdallal:

A Rocky csaposai mindig is sajátos viszonyban voltak a vendégekkel. Valamiféle furcsa tekintélyt szereztek maguknak azzal, hogy egész nap figyelték az ott folyó italozást, amibe különös Istenek módján nem avatkoztak bele, viszont elnéző mosollyal tekintettek áldásos tevékenységük eredményeire. Rosszabb pillanataimban azt gondoltam, hogy itt tömegtermelés folyik, ez egy részeggyár, és óva intettem társaimat az ide való betéréstől (attól függetlenül nekem törzshelyem volt). Kedvencem mégis volt eme különös lények között is (sőt ez a vonzalom kölcsönös volt): mégpedig Bunkó Andi, aki félóra hosszat váratta a vendégeket, a pénzt és a sört bunkó módon csapta az asztalra, miközben tekintetével érzékeltette veled, hogy számára a senkinél is kevesebb senki vagy, egy szardarab, és csak azért nem fojt bele a sörödbe, mert fél, hogy összepiszkolja veled a bölcsészgyűrűt az ujján. Ma már sajnos nincsen Bunkó Andi, van viszont helyette házassági tanácsadás a pultnál egy nem (olyan) bunkó csajtól:
- ez a házasélet titka… ha összeköltözöl egy csajjal, öcsém, egyből megtanulsz focizni… eljársz pókerezni…

Azóta egyre többet gondolok Rá. Utolsó találkozásunkkor a számára oly kedves állapotban voltunk mindannyian. (Be voltunk rúgva, mint a disznók.) Meghatott minket, hogy leereszkedett hozzánk. Körbevettük, mint a kiscsirkék, de ó jaj, megbántottuk szegényt, becsmérlő szavakkal illettük: „Kicsit fanyar a humorod, kisanyám”, és más hasonlók. Ő szokásos megrovó pillantásával nézett ránk, melegséget árasztva kis szívünkre. De még nem tudtuk, hogy ezek a búcsúpillantások lesznek. Befarolt mellénk a hapsija a Mercijével, és megtörte az idillt: „Ti befogjátok… Te pedig beszállsz…” Így távozik egy igazi Istennő… Soha többé nem láttuk. Zaklatottan ülök a facebook előtt, hiába írom be százszor, ezerszer, hogy Bunkó Andi, csak a szigorú némaság a válasz. Nem közénk való volt. Nem értettük meg őt, amíg köztünk volt, most már hiába minden. Vajon mi lehet Vele?

Apám már kora reggel "zárt intézet"-tel fenyegetőzik, én meg mondtam nekik, miért nem hívják ki a mentőt, ilyenkor úgyis nagy pangás van. Különben ezért cserébe (hálám jeléül) meg fogom neki engedni, hogy idős korában (ameddig már nincs olyan sok hátra) ő is tudja majd élvezni egy "zárt intézet" vendégszeretetét. Lehetőleg olyanba akarom berakni, ahol pszichiátriai kezeltek is vannak, hadd tanuljon meg legalább élete végefele együttélni a fajtámmal. Most csak ennyi. Miért, valami csúnyát mondtam? Nem mondtam csúnyát. Különben meg anyám is mehet vele egész nyugodtan, ha már így kitartottak egymás mellett rosszban-rosszban.

Roboman vagyok. Ezentúl én fogom ezt a blogot írni, a robit picsánrúgtam. Ez a név a szcientológusoknál ragadt rám, ahol a tanulótársam egy Anonim Alkoholista Hipochonder Tündérke volt. Szabadidejében képregényeket rajzolt kettőnkről, de a szcientológusok ezt eltépték. Egyébként 16 éves volt, és valami morfiumügyből kifolyólag kezelték a szcik (az egész családja szcientológus volt), engem meg azért kezeltek, mert Nagykállóban halálra nyomtak Seroquellel. Hitük szerint ezek a szerek drogok, és ebben a kérdésben egyet is tudok érteni velük. Szóval nagy nehezen leszoktattak a Seroquelről, de akkor már cincogtak az egerek, és elkezdtem eléggé hullámzó mértékben, de piálni. Minden szép és jó volt, csak időközben beleestem a 16 éves tündérkébe, pedig ő apucinak szólított, de mondjuk már ő is túl volt akkor minden csodálkozáson, de sajnos, mire megmondtam neki, akkorára neki már más tetszett, így ebbe szép lassan (jó gyorsan) beleőrültem. Erre alapozom azt, ha kezdődik nálam az az állapot, amit Eugen Blauer skizofréniának, esetleg demencia praecoxnak nevezett el, én azonnal keresek valakit, aki hihetetlen mértékben elkezd tetszeni nekem. Sajnos az Anonim Alkoholista Hipochonder Tündérkével már nem tartom a kapcsolatot, mert a szcik időközben drasztikus kapcsolatmegszakítást alkalmaztak velem szemben. Egyébként nem csak ennyi neve volt, legtöbbször papagájnak, de kismajomnak és krokodilnak is hívtam.

Mit mondhatnék még kettőnkről? Hihetetlen jó párt alkottunk, csak én már akkor is vén fasznak számítottam a 29 évemmel, úgyhogy keresett magának egy hülyébb, de fiatalabb fickót. Ennek ellenére folyton ölelkeztünk, és nem viselkedett velem úgy, mint egyesek. Végül a szcientológusok - amikor már nem tudtak rajtam uralkodni, meg házi őrizetben tartani - visszaküldtek a pszichiátriára. De ez már történelem. Egy darabig még vártam erre a kismajomra - időközben 1000nyi módon akartunk megszökni a szcientológusoktól - de, hát gondolom neki nem sikerült, esetleg nem is akart komolyan.

Ja, rossz hatással voltunk egymásra, annak ellenére, hogy a szcientológia "tudományában" hihetetlen gyorsan haladtunk. Akkor lettem clear, ami egy nagy szó a szcientológusoknál, mivel megszűnik a reaktív elme (bocs, ha valaki nem értené, nem fogom elmagyarázni most), de ez sajnos azzal járt együtt, hogy túlságosan is megtisztultam a szennyező gondolatoktól, és elkezdtem magamat mindenféle dolognak képzelni, például a szcientológusok láncos kutyájának, aki majd dolgozik az emberijogi bizottságuknak, és kiirtja a pszichiátriát gyökerestől (nyílt titok, hogy ők is ezt akarják). Ennek az ügynek tett a végére Doktor Kovács, néhány jól irányzott risperdal injekcióval, ami még Kancsal szerint is csak átmeneti megoldás. Abba az évbe (2008) majdnem sikeresen beledöglöttem. A képen Kismajom látható.

Ja, és én nem beszélek olyan csúnyán, mint a robi. Csak, ha felbasszák az agyamat.

Itt van egy google analytics statisztika, de engem statisztikából mindig csak úgy átrúgdostak, mondjuk 4-essel, nem volt az olyan szörnyű, viszont most tanácstalan vagyok... Mármint abban a tekintetben, hogy ezzel a statisztikával lehet-e menőzni, vagy inkább felejtsem el. MOST kivételesen jó lenne, ha valaki válaszolna is...

statisztika

Ami ezen a blogon folyik, az néha kriminális, komolyan mondom. Életemben egyszer kellett valakit cenzúráznom, pedig volt egy fórumom, amin néha olyan faszságokat írtak, hogy a fülem kettéállt tőle. Engem először a szcientológusok próbáltak cenzúrázni, most meg itt van apám az ügyvéd úrral, doktor doktorovics doktorov mind a kettő, aztán jónak tartották, ha a hátam mögött keverik a szart (én a mai napig nem tudok semmit a kezelésem részleteiről, a doktor urak persze mindent), és ez úgy jön a témához, hogy mostanában - úgy látszik - az ügyvéd úr csicskáztatja apámat, és ő cenzúráztatja az ÉN bejegyzéseimet. Szóval mindenki cenzúráz mindenkit.

Most egy kicsit arról a röhejes állapotról szeretnék írni, ami köztem és apám között a pszichiátrián kialakult. Szóval - mint tudjuk - a pszichiátrián is írtam a szarjaimat - kedvencem a Szerelmi négyszög és hamburger című versem - azon a mai napig szakadok a röhögéstől, de mind1. Mondjuk inkább sírni lehetne rajta, ez is mind1. Szóval és tettel, természetesen apám volt az áldozat, hogy minden nap ott gubbasztott a padon*, ameddig én mászkáltam az udvaron, vagy az éppen aktuális mizériáimat beírtam a számítógépbe. 1000 szerencse, hogy van ez a munkahely, ahol van internet-hozzáférés mert ameddig még viszonylag normális voltam, az Origó leközölt néhány zsengémet, különben elvittek volna egy skizó-lágerbe az isten háta mögé.

Edit biztos ejtett volna értem 1-2 könycseppet, Anikó talán még sírt is volna egyszer, vagy kétszer, de ezzel az esetem meg is lett volna oldva. Én az egész Hodászból egyedül a könyvtárost ismerem, de még mindig nem vagyok 100%-ban meggyőződve arról, hogy Hodászon van internet. Néhány kollégám biztos csóválta volna a fejét, hogy a csóri robit deportálták Hodászra, amúgy szerintem még mindig folyamatban van a gyámság, bocsánat, gondnokság alá vételem, csak a bíróságon egész nyáron a töküket vakargatják, meg ha jól tudom, télen is, meg tavasszal, meg ősszel egy kicsit.

Miért gubbasztott apám a padon? Nagy kérdés. Azért mért a külvilág felé mindent mutatunk, magunkban meg keverjük a szart. Anyám miért nem jött be egyszer sem meglátogatni, hanem inkább verset olvasott fel az egyesületben és sajnáltatta magát? Ez is nagy kérdés. Ugyanazért.

De hát valahogy szar került a palacsintába. Hát, persze, a kis blogger miatt. Túlzás, hogy sztárblogger lennék. Még az is túlzás, hogy celebskizó. De valójában lövésem sincs róla, hogy hányan olvasnak, mert jópáran olvashatnak readerből, és a picsám sem tudja összeszámolni. Néhányan be-beszólogatnak, hogy ja, én is, szóval látszólag nincs akkora forgalom, de szerintem azért van rendesen. Szóval ennyi lenne az igazság 2.

* ennek elkerülése érdekében annyit kellett volna tennie, hogy megkérje az orvost, vagy nevezzük inkább pszichiáternek, hogy lejárhassak az udvarra magamtól is...

Ezen túl - úgy veszem észre - addig basztatom a gépet, ameddig akarom. Igaza volt a csávónak a detoxban, aki részegen el akarta törni a nyakamat, de józanul - mint kiderült - viszonylag jó fej.

Duncan Shelleyt olvas, meg ilyesmit, gondolom.

Mármint abban volt igaza, hogy "úgy kell ezekkel beszélni, mint a kutyákkal", mármint akkor, ha azt akarod, hogy figyelembe vegyenek.

"Az embernek annyi helye van, amennyit csinál magának." - ez egy idézet tőlem, a régi blogomról.

Most egyébként ilyen "baszó zenét" hallgatok, amit ilyenkor adnak a rádiók, azért tördelem ilyen furcsán a sorokat.

Szóval újra beleléptem a nagy büdös szellemi nagykorúságba. Ez a baszó zene szörnyen idegesít, de ilyenkor, péntek este állítólag ezt kell hallgatni. Már csak egy kis extasy hiányzik.

Egyébként most vagyok fent először este 10h után régóta, és olyan eufórikus érzés fogott el, mint középiskolában, amikor a kis kezdő verseimet írkáltam éjszaka. Vagy kilógtam bebaszni.

Azért, hogy ma se maradjon senki művészet nélkül, mellékelem az egyik gyerekkori versemet, Füst a tetők felett a címe (még az is lehet, hogy kölyökkoromban tehetségesebb voltam, fasz tudja):

utolsó cigim utolsó gyufám

letépett gyufásdoboz oldalán

szikrázik végig mint az életem

nincs már se pénzem se bérletem

felmegyek a tetőre és ott fent ülök

csak ülök és ugrani készülök

eldobtam a csikket semmim sincsen

lent a porban hever minden kincsem

fúj a szél és száll a füst

halványszínű tán ezüst

ha majd testem hamu lett

lelkem is csak füst a háztetők felett

Semmi. Dögunalom. Kaptam egy papírt, amit ha megcsináltatok egy orvossal, azzal több lóvét kereshetek, mert elismerem, hogy fogyatékos vagyok. Meg felhívták rá ismételten a figyelmemet, hogy minél többször "esek vissza", annál alacsonyabb szinten folytathatom tovább az életemet. Ettől egy kicsit megijedtem, mert elég alacsony az életszínvonalam így is. Dokujem Stacin ma feszülős ruha volt, de ma még ő se kötötte le a figyelmemet. Valahogy életmódot kéne változtatnom, mert egyszerűen kezdek beleunni a "jó"-ba. Apropó, a Fehér Egérben láttam azt a csajt*, akivel beszélgettem a detox után, elsorolta nekem az életét, ami elbánt vele. Ma sem volt éppen a helyzet magaslatán, éppen huzakodott a pasijával, mert ő még biliárdozni szeretett volna, a pasas meg be volt rúgva, és blablabla...

* Egyébként a csajszinak kihalt az egész rokonsága, nemrég megkéselték az utcán, a pasija veri, mint a répát, rivotril+xanax+andaxin kombón él, amit a "vietnámi picsa" íratott fel neki (aki mellesleg nekem is a bögyömben  van), szóval az ő élete sem egy habostorta... Ja, a detoxban valahogy "elromlott" mind a két telefonja, meg eltűnt vagy 10000 Ft-ja, bónuszként (gondolom, egy kis fizetés-kiegészítés)

Nagyon jól tudom, amúgy, hogy egy lelki szemétláda vagyok. De csak így lehet, csak így történhetett, csak így van értelme. "Jó, hogy végül így esett, mert másként nem is történhetett volna." Ez a kedvenc idézetem a Balatontól. Meg az, hogy "Semmi nem merül fel véletlenül, ha nincs nyomós oka, elkerül." Mondjuk van, akit szívesen kihagytam volna a történetből. De mit is akartam mondani? Azt, hogy azért Anikón is megfigyelhető a + változás, ha valaki nagyon figyelmesen odakoncentrál. Például már nem foglalkozik annyit más pasasokkal, és képes megbecsülni "engemet", legalábbis úgy érzem. Nem akar 5 percenként szakítani. Hogy ez a csodálatos változás mennyire lesz tartós, majd megtudjuk, amikor elrepül felettünk az idő vasfoga. Mi mindig kicsiben terveztünk, csak még ezt a közös balhét, csak még karácsony, csak még szilveszter. Olyan is volt, hogy karácsonykor szakított, aztán szilveszterre meghívott hozzájuk. (Pont most volt.) Meg olyan is volt, hogy megkérdezte, hogy x idő múlva hány éve leszünk együtt. Sőt, nem is egyszer. Tudom, hogy unalmas a bejegyzés, de én alapvetően mindig is egy unalmas kis blogger voltam, ameddig nem lettem "celebskizó" :-). Sőt, E/1-en is megfigyelhető a + változás. Már nem akar megfojtani egy kanál vízben, ahogy észrevettem.

Kicsit kínos volt ez a detoxi-kaland, de írtam már kínosabb dolgokról is tök felszabadultan. Egy kicsit örülök annak is, hogy elmúlt a szociális fóbiám, amit az egyetem évei alatt meséltem be magamnak lassanként, mert az ilyen lelki dolgok olyan menők, meg a pszichologizálás. Hát én most, úgy érzem, egy életre kilelkiztem magamat. Megint elszállt a bejegyzésem vége, pedig voltak benne utalások főleg női ivarszervekre, de már nincs kedvem reprodukálni. Ja, meg még azt írtam, hogy remélem, ez a bűzhödt kis éjszaka marad sokáig a legkellemetlenebb élményem, amit abban a pincében töltöttem. Elvileg az illetékesek 70000 forintot zsebelnek be egy ilyen "nászéjszakáért" (két havi fizetésem), undorító, aljas, felháborító, szemét, "náci" módon. Ráadásul be akarják vezetni, hogy én fizessem megint a minden jogalapot nélkülöző ún. detoxikálást, úgy hallottam, Budapesten már nincsenek is ilyen bűzhödt lyukak. Ámen.

Azaz kilencedik alkalommal jártam a detoxban. Gondoltam a kikerülésemet megünneplem 1-2 sörrel, de azok az idők visszavonhatatlanul elmúltak, burzsoá nyugdíjas lettem, "a punk nem halt meg, csak megöregedett", hogy nem ittam ma semmit, hát attól sem dőlt össze a világ.

Amúgy azért kerültem detoxba, mert tegnap összevesztem apámmal egy bejegyzésen, amit egy jóakarómról írtam, apám elkezdett cirkuszolni, én meg folytattam, anyám meg hazajött, és megint rámhívta a 104-et. Különben a detoxból visszakerültem a pszichiátriára, azt hittem, hogy elhányom magam, de szerencsére az ügyeletes pszichiáternő elengedett, mert hát végül is nem nagyon csináltam semmit, és hát nem lehet minden családi cirkusznak az a vége, hogy én hónapokat töltsek a pszichiátrián, bárhogyan is szeretnék 1-esek.

Az ápolók kárörvendeztek egy kicsit a szüleimen, de szerintem nagyjából egyet is értettek a döntéssel. Mint az idézet is mondja, hogy "nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani". Azok a pofonok amúgy is csak lelki értelemben csattantak el, és leginkább annak lettek szánva, akinek már a nevét se vagyok hajlandó leírni, meg azoknak, akik összedolgoztak vele.

Lehet, hogy egy kicsit homályosra sikerült ez a bejegyzés, de amióta egyes idegbeteg jogászok perrel fenyegetőznek, már nem is merek annyira konkrét lenni. (De még lehetek, ha kell.)

A jelek szerint annyit használt az injekció, mint halottnak a csók, a hangok ugyanúgy őrjöngenek a fejemben, de legalább LiteraGeek elkussolt, ez is valami. Különben csak ennyit akartam elérni. Anikónak mondtam ma, hogy gyereknek érzem magam, meg a piros felsője szerint ő egy kislány, én meg a kék atlétám szerint egy kisfiú vagyok, ő ekkor nagyon szigorúan nézett rám, és megtiltotta, hogy többet igyak. (Mármint a mai napra vonatkozóan.) Nem akarok megint előhozakdni a szorulásos antialkoholistákkal, de minden jel arra mutat, hogy nekem lófaszt se árt a pia, ugyanis már a kórházból való kijövetelem óta iszok minden nap becsületesen, a világért se hagynám ki, engem megnyugtat, nem zúzok le postaládákat, sötöbö. A faszom se fog több Rivotrilt beszedni, mert még másnap is kómás vagyok tőle, én úgy gondolom, el van találva a gyógyszerem, egy kis sör, bor, meg vodka, ezt a háromfélét szedem, kár hogy nincs tablettában, mint pölö a koffeintabletta, milyen jó is lenne, ha valaki feltalálná az alkoholtablettát, és most nem a dianás cukorra, vagy a konyakmeggyre gondoltam, bár azokat is szeretem.

És mostantól nem nevezem LiteraGeeket Nyájas Olvasónak, hanem inkább csak Nyálas Gyíkkirálynak. Majd egyszer, ha lehiggadok, talán elmesélem azt is, hogyan is működik a LiteraGeek rádió, az lesz a nagy esemény... de miért is ne mondanám el most?

Szóval ez a Gyíkkirály tudja manipulálni a madarak hangját, bármilyen hihetetlen, és a fejemben is azt az elivott hangját hallottam állandóan, nem tudom, hogy csinálják, de szerintem utána lehetne nézni a rendőrségnek is, és nem azzal kéne foglalkozniuk, hogy engem zrikáljanak. Valószínűleg úgy tud a fejembe férkőzni, hogy ő is skizó, mert tudom, hogy az, hiába próbálja depressziónak feltüntetni az állapotát, gondolom lefizette az orvosokat, hogy kozmetikázzák a diagnózisát, szokása neki, meg az is szokása, hogy fegyverekkel játszadozik, hát játszadozzon a kis izéjével, ha még feláll annyi pia, meg gyógyszer után, bár én ezt kötve hiszem. Inkább olvasgat a drága. Különben meg a múltkor az én faszomról kérdezősködött itt a blogon, nem tudom, mi köze hozzá, maradjunk annyiban, hogy már semmilyen értelemben nem vagyok impotens, amíg ő valószínűleg csak duplikálni tud, ezt nevezi szellemi munkának. Különben a tököm is kivan a jogászdoktorokkal, ugyanúgy öt évet járnak az egyetemre, mint más, csak többet kell seggelniük, és ilyen seggdoktorok lesznek belőlük. Ennyi erővel minden második ember doktor lehetne, és ... á, hagyjuk is.

Amúgy érdekes módon erről a számról mindig Anikóra asszociálok (ixdé):

Nem igaz, hogy nem tudok hozzászólni a saját blogomban, ráadásul a postr nem enged exportálni, pedig már levelet is írtam, egész nap itt kell basznom a számítógép előtt, hogy egy hozzászólásom elmenjen. Attól még, hogy van egy kis beütésem, nekem is ugyanolyan drága az időm, mint mindenki másnak. Minek jöttem el a freeblogról, ja az még mondjuk érthető, de a blog.hu-n szerintem már régen nagy király lehetnék.

Azért sajnálom azt a sok olvasót, akik szerettek/szerették az abilify blogot, de azokat a dolgokat, amiket itt megléptem, muszáj volt megtennem, hogy ne kerüljek ki egy isten háta mögötti pusztába (Hodászra). De ha már ilyen szépen benne vagyok, nem nyugszok addig, ameddig tönkre nem baszom a nyíregyházi pszichiátriát, pontosan ugyanúgy, ahogy az tönkre kúrta az életemet. Ha megálltam volna időben, mármint a blogolásban, vagy máshogy csináltam volna...

Talán most E/1 is felnézne rám, de mivel blogger vagyok már régóta, szóval "nem tok leállni, nem tok leállni, muszáj az oviba bejárni". Anikó meg a káosz-elmélet jegyében holnap mégiscsak jön hozzám, a fejem meg kurvára görcsöl a kibaszott szivarkától, szóval elvagyok, mint a befőtt, és kíváncsian nézek a jövőm elé, mit lehet még megjavítani/szétbaszni ebben a kurva városban. Hát ez lett volna a 200. bejegyzés.

"Alázatal, szeliden, ki ünnepelni jöttem
Könnyes, fakó szivemmel és trottyos térdemen;
Mely úgy fáj alkonyatkor, csúzos bokámba lenn,
Mikor elaggott felhők boronganak fölöttem.
Mert isten vagy, csekélység, és két isten és három
Oly bús, kietlen mindegy ... s eszembe jut a tantim,
Ki egyszer látott téged a pályaudvarban kinn’
S szegény, jó grószpapa, ki ellenőr Parádon."

Van egy tatu cd-m, meg van egy fluor cd-m, természetesen mind a kettő másolt. Van egy csomó irodalom könyvem, nem tudom, kezdjem-e olvasgatni őket, vagy kezdjek-e el rinyálni a rektornak, hogy vegyenek vissza a suliba a hosszan elhúzódó betegségemre, meg a saját balfaszságaikra hivatkozva. Anikó holnap jön, és a fasz se tudja, mit fogunk csinálni, de neki általában öt percenként van egy új ötlete, mellette nem lehet unatkozni. Vagy csináljak a burán egy rohadtul unatkozok topicot? Amúgy meg ez a bábozás a melóhelyen nekem nem pálya. Igazság szerint rohadt hamar meguntam Skizofréniát, mindent. Más..

Így végignézve van egy-két bejegyzésem, amit "nem úgy gondoltam" főleg egyvalakit sajnálok, hogy egyáltalán megemlítettem a nevét a blogban, úgy van, Anettára gondoltam, rengeteget beszéltek róla a hangok, borzalmasnál borzalmasabb halálnemekben múlt ki, meg Editet láttam felakasztva a Medikus szállóban, LiteraGeek rituálisan akarta 1000x feláldozni, és én nem akartam őket basztatni, minden nap kíváncsi voltam, hogy élnek-e még, nem ugrottak-e ki valahonnan, ilyesmi. Vádolom a pszichiátriát, hogy bezárva tartottak, mint egy állatot, egymás hallucinációitól rettegnek a bent lakók, külön skizó szobák vannak, főleg az 5-ös megfigyelő, hogy rohadnának meg, pedig a skizókat nem lenne szabad összezárva tartani, mert csak rontanak egymás állapotán. Kiröhöghettek a gecibe, de azt is tudom, hogy irányított hallucinációk voltak, tisztán hallottam a LiteraGeek rádiót, a madarakon keresztül, Editet akarta, Editet fenyegette, Edit, Edit, Edit... ez a hájfej.

A mai nap csak arra volt jó, hogy kiderüljön, Siposovának nagy a feje. Persze én ezt eddig is tudtam, csak nem sejtettem. Magamban röhögtem, ahogy billegette magát a tükörben (emlékszünk, a napra lehet nézni, de Rá nem). Mondtam is a többieknek, hogy egy kicsit pályát tévesztett, mert milyen jó lenne például próbababának. Persze, amíg én a kórházban szenvedtem, meg írkáltam hozzá a szerelmes verseket, azóta már biztos próbálgatja is valami kis faszkalap. De hát, ez az élet rendje. Milyen jó lesz vele elnosztalgiázni ezeken a dolgokon 60-70 éves korunkban (addigra talán szóba is fog velem állni).

A gittegyletbe, ahova járok, állandóan "gyűlésezik a vezetőség", ha kell, ha nem. A diplomás skizók meg a kedvenc Editem (nőuralom van), egyfolytában - hogy finoman fogalmazzak - nyalják egymás micsodáját. A közskizók meg - még mindig finom vagyok - le vannak szarva.

Bazmeg, az, hogy büfé-ruhatár szakon diplomáztatok, még nem jogosít fel arra, hogy a hátunk mögött döntsetek minden kérdésben. Na, jó valaki szociopata szakon. Én is megkaptam volna a diplomámat, ha a nyugdíjas pszichiáternő (akit megbasztam álmomban) nem szarik bele az életembe, sőt egyáltalán nem létezett volna a nyíregyházi pszichiátria, na akkor lettem volna én boldog. Persze, ne is figyeljetek rám, kurvára szarjatok rám magasról, diplomanácik.

Basztatok rám akkor is, amikor fent kínlódtam abban a dögveremben, komilfók voltatok, lefogadom, hogy még a f*szt is selyemzsebkendőben fogjátok meg, kurvára nem érdelt benneteket a nyomorom, örültetek, hogy eltakarítottatok magatok közül, és igen, kocsmában voltam, és igen piáltam, basszatok ki a kurva gittegyletetekből, ha tudtok.

Kellett neked rongybicigli

mondta az a macska és

ne gyújts rá kérlelt

szerelmemre gondolt

akinek a testén rózsák

és a lelkében kinyílt

a skizofréniavirág

minden pillanatban

érzem hogy hat

és fél év kultúrák

végtelen távolság

örökösi lányok én

már nem vágyom rátok

csak egyre

közénk áll

mindig az

abilify.

Ma egyedül mentem el. Persze a kocsmából. Kicsit röhögtek rajtam a hangok, de ha ígyse + úgyse áll fel, meg a hangok úgyis kommentálják minden megmozdulásomat, akkor nem mindegy, ha jól viselkedek? A melóban hallgatom a skizofrén rádiót, meg Edit kukorékolását, az engem megnyugtat. Anikó nem változik semmit, ígyis + úgyis csak a pénzemre hajt, lóvéért lefeküdne velem, de az meg kinek hiányzik? Edit meg persze baszik hozzám szólni ezek után, amit maximálisan megértek. A blog történetében másodszor állok ott, ahol a part szakad.

(Először azt hiszem a Superman című bejegyzésemben.)

Most lemaradtatok egy jó kis versről, mert enyhén beszívtam, és én csak józanul tudok verset írni. De amúgy is utálom ezt a költészet dolgot (mármint elkap a hányinger, ha saját magamra úgy gondolok mint költőre), mert csak a nőkről bírok verset írni, vagy durván politizálok, esetleg aljas módon ötvözöm a kettőt. Nem, nem vesztem össze Anikóval, csak kurvára tele van vele a micsodám. Kurvára nincs pénzem, kurvára el van költve, és kurvára nem is lesz sem a közeljövőben, sem sohasem, aki ezeket a sorokat olvassa, nyugodtan tolmácsolhatja neki szívbéli jókívánságaimat, mert egyszerűen NINCS (több lóvém). (Ennyit talán felfog.)

Man, it's a pain - csillagközi háború dúl a fejemben, a szemem szikrákat szór, a bal fülemben a hang szinte elviselhetetlen, a jobb pedig fájni is szokott. Egyszer egy gépre kötöttek, hogy megnézzék mi okozta, hát azt találták, hogy a jobb agyféltekém teljesen elszállt, ezért anyám azt mondta rám, hogy "féloldalas", egy kis neurológus picsa azt mondta, honnan tudjam, hogy tényleg zúg a füle, a  magánpszichiáter sem hitte el, 3 évig túrkáltam az interneten, mire rájöttem, hogy ennek pszichiáteréknél az a neve, hogy akuzma, olyan hallucináció, ami nem formál szavakat, csak iszonyatos zúgással jár. Gyógyszer nem hat rá, infúziós kezelésre nem reagál, gyógynövény, ginko kivonatok nem hatnak rá. A fenti link illusztráció arról, hogy milyen állapotba kerülnek tőle az emberek, ezek az ő festményeik a tinnitusról, avagy fülzúgásról. Sok sikeres embernek emiatt megy tönkre a karrierje, az élete, a híresebb áldotok közé tartozik a belga Dietrich Hectors, mötálhead, aki akar rákereshet, mekkora tortúra. Én azon szerencsések közé tartozom, akiknek javul a fülzúgása, és nem kell már azon gondolkoznom, hogy mivel nyírjam ki magamat. Bár nem szoktam videót belinkelni, de Zoe Cartrwright filmje elég jó annak, aki tud angolul. Annak is, aki nem :) Ő egy olyan lány, aki nem hall semmit, csak ezt a szart, és erről csinált egy filmet. Érdemes megnézni. Különben én azokat az embereket tartom egy kicsit furinak, akiknek nem zúg a fülük, és nem hallucinálnak egyfolytában.

Cigány Lajos Evanescence-t hallgatott

És megígértük egymásnak

Hogy egy füstös kis kocsmában találkozunk

egyszer.

Na, a füstös kis kocsmáknak lőttek

Helyette itt van a trafikálás

Lelki szemeim előtt sorbanállás

Munkából elkésés

Cigimonopólium, pingvinezés

Egy szál cigiért az utcán

Feketekereskedelem fellendülése

Az ország rablógyilkos kifosztása

A dohánymutyi által

Ezt most reggel költöttem

Szarás után

Szívenszarta az országot

a dohánymaffia.

(persze nemzetiszín szalaggal jól átkötve)

:-)

ilyenkor mindig előkerül valahonnan a nájlonszatyor, valamit sürgősen kell vinni valahová, lehet, hogy a szülinapi zsúrról megmaradt édességet, lehet, hogy egy kölcsönbe itt maradt pulóvert, de vodkanarancs is van keverve benne Royal vodkából, vagy egy kis megmaradt abszint, és azonnal menni kell valahová, mert otthon nem lehet megmaradni a leghidegebb télben sem, kell hogy kapcsolatba kerüljünk valakivel, akitől sört lehet kérni, és be lehet mutatkozni, hogy már megint napok óta iszok, és már megint el tudok társalogni a világ összes problémájáról bárkivel, annak ellenére, hogy amúgy eléggé magamnak való vagyok, de ilyenkor már amúgy is csak olyan témák jönnek elő, hogy forralt bor, vagy házi bor, amikor már a tettek következnek, és amúgy is, időközben péntek lett (hogy elszaladt a hét a Tokajiban) és mehetünk Matlákhoz, mert már péntek van, Matlák valamit keverhet a borába, mert attól alig lehet talpon maradni, vagy csak a péntek négy órát nem bírjuk már józanul kivárni, mert a már hajnalban kinyitott Ervin, vagyis Ernő a homoszexuális palackozott italos, és egy kis meghatározhatatlan márkájú keserű is megmaradt tegnapról, így nem csoda, hogy már délelőtt táncolunk a kocsmában, úristen, csak rosszul ne legyünk, ezt a napot még végig kell csinálni lábon... aztán holnapra már jöhet a rosszullét, négyig nyitva van a könyvtár, ott kibekkelem az időt négy óráig, majd olvasok egy kis Cholnokyt, és próbálom elhessegetni az árnyakat, aztán egész hétvégén nem iszok, csak egy kis vöröset, meg sört, nem is cigizek, csak egyet, vagy kettőt, mert rosszul vagyok tőle, úristen, tutira meg fogok bukni stilisztikából, felesleges visszamenni, az egyik pszichológus csaj, aki a drogambulancián dolgozik, azt mondta, hogy jót tenne nekem egy-két hét pihenő, ez egy nyílt osztály, de hétfőre mindig kitisztul a fejem, hajnalba leizzadva rohanok a vonathoz, aztán az állomáson kezdődik az örök dilemma, igyak-e egy felest, vagy nem, csak hogy jól induljon a hét... a felest elkerülöm, aztán már a villamoson kapom a telefonhívást, hogy nincs-e kölcsön kétezer forintom, jól van, csak előbb hagy pakoljam ki a táskám, mert a múlt héten is megromlott benne az összes kaja...

Valahol a telep közelében józanodok ki. Szimpatikus pár áll a buszmegállóban. Megigazítom a ruhám, és odalépek hozzájuk.

- Bocsi, nem tudnátok megmondani, mennyi az idő?

- De, persze, fél kilenc.

Kicsit emésztem az információt.

- Na, jó, de reggel van, vagy este?

Hitetlenkedve csóválják a fejüket, majd a fiú az égre mutat. Olyan piszkosszürke. Úgy teszek, mintha le tudnám olvasni az égről, hogy reggel van, vagy este. Eloldalgok.

Nem tudom, hogy hol voltam, sem azt, hogy hová megyek. Egy pillanatra átvillan a fejemen, hogy meg kéne javulni, de lehetetlennek látszik. (Sosem derült ki, hogy akkor reggel volt, vagy este, mert beértem a telepre, és ott összefolyt az idő, mert várt még egy rekesz sör, apám hozta az Octoberfestről.)

***

Ahogy a söröket iszom, lassan csökkennek az izomrángásaim (érdekes, a kezem sohasem remegett), így már meg tudom fogni a tollat. Felmegyek Gabihoz a harmadikra, hogy nincs-e egy tolla, mert írni akarok. Gabi depressziós, a párja Gulliver játékfüggő, a harmadikon csupa túlkoros szerencsétlen lakik, ők uralják a szintet. A problémáik ellenére próbálnak kispolgári életet élni. Gabi azt mondja, mutassam majd meg, amit írtam.

- Hát, persze - mondom - Egy lófaszt - gondolom.

Lemegyek a szobámba, írok valamit arról, hogy otthagyott a csajom. Nem tetszik. Bejön Zsolti úr, negyvenévesen még szűz, azt mondják hullamosó, de én tudom, hogy a Hospice-nál dolgozik. Átérzem a problémáját. Írok neki egy verset.

múzeumban porhüvelyek,

aszott faszok és hüvelyek,

halott testek és mind aszott,

akár baszott, vagy nem baszott.

Nem tetszik a vers, nekem sem annyira, gyorsan kiengesztelem egy sörrel (ez a vers később a Mumifikálódott erkölcs címet kapta).

Megvan a napi írásom, irány a Koma kocsma. Itt szeretnek, mert megígértem nekik, hogy író leszek, és őket is megírom. (Persze nem lettem író, azóta is várják, hogy megírja őket valaki.) A tulaj délutánra mindig kikészíti magát, és alszik, addig egy családtagja veszi át a boltot. Most éppen fent van, mert a lányának szülinapja van, nekem is terítenek. Ingyen pia hajnalig.

***

Hajnalban a Centrum "kávézó"-ba megyek, ahol mindenki cigány a két csaposon kívül. Két cigány csaj odaül mellém, és már visznek is kifelé. Az egyik a bugyijába dugja a kezem, hogy meglássam, hogy nedves. Kint persze megpróbálnak kizsebelni, a pénzem már régóta a cipőmben hordom, de azért a telefonomat elviszik. Szinte azonnal lefékez három rendőrautó, elkezdik kifelé terelni a cigányokat. Mondom nekik, hogy elvették a telefonom, a rendőr végignéz rajtam, és ennyit mond:

- Örülj, hogy nem öltek meg...

Ahogy botorkálok vissza a telepre, lassan derengeni kezd, hogy igaza van.

Hogy robinak hívnak, és nem robomannek. Mostanában valahogy minden faszt Robinak hívnak. Meg azt is bánom, hogy LiteraGeeknek étkezésre kínáltam fel a legnemesebb szervem. Meg azt is bánom, hogy megszülettem. Ezekről a dolgokról csak ennyit. Most falják fel éppen a tücsköket a sáskák, annyira készen vagyok. Jaj, jaj, bevisznek a pszichiátriára. Hát, tudod, mit? Baszok én a pszichiátriára egy nagyot.

mottó:
munkahelyen Nő2: Kisállat semmi, kiskutya, kiscica?
roboman: NEM!!
Nő2 csalódottan: Ja, Anikó?
roboman: a-ha

örökösi lányok
a szívem fáj, ha rátok
várok cigizek és fázok
veletek szemezek és mászok
fel a buszra
A pontból B-be visz a
17-es 23-as 9y
csak a szemem állt meg Anikón
nekem csak az abc eleje
jutott kellett Anikóból nincsen elege
senkinek nincsen nyugalom
se megálló se jutalom
Anikóból Barátnőből Cicu$ka
valamikor usanka
de néha sállal takarjátok
hogy nincsen már testetek
gyöngyöt fűztök, festetek
én a lelketekre csillagodra várok

Bonyolult. Majd egyszer mindent megmagyarázok. E/1-nek. Aki egy akkora elitista N, mint én voltam 1x. 24 éves koromban. Vagy 25. fasz tudja. Mindenesetre 27 éves koromban vége lett a dalnak. Azóta nem csináltam jóformán semmit, csak a farkamat vertem. Már ha tudtam a depótól. Az a kurva risperdalos év nem kellett volna. (2008) Azt is annak a kúrva Kovácsnak köszönhetem. Csak azért kötöttem fel magam, és csak 1x. :-) Most már "jó" leszek, megígérem. :-) Csak azt tudnám, most mivel szúrkáltak. "Az orvostudomány fejlődik." Timike szerint. Szerintem meg lehet, hogy fejlődik, de csakis visszafelé, és carthaginem esse delendam.

Különben akárkinek elmagyarázom az egészet egy lityi bor mellett a 4-es kocsmában. Tegnap láttam Sóstóhegy legjobb nőjét a buszon, de most valahogy nem érdelt. Nincs jó kedvem. Különben meg lehet, hogy most is risperdalt kapok. De akkor tényleg tönkrebaszom az egész pszichiátriát. Meg haloperidolt is kaptam szerintem, pedig világosan leírtam, hogy a saját nyakukba szúrják inkább a haloperidolt, meg a risperdalt, meg ezeket az őskori szarokat.

Esküszöm, a saját szarukat is megennék inkább, minthogy felhagynának a mások kínzásával. Szadista állatok. De tudom, hogy vidáman maszturbálnak a szobájukban, este meg csókot dobnak az asszonynak, és röhögnek mindenen. Aljas, gennyes szemétládák. Hogy lehet így élni? Söpredék. Igaza van a szcientológusoknak, hogy rohadt fasiszta csürhe az egész banda, a fasizmusból származik az egész "tudományuk". Ja, Editke, valamit elfelejtettem mondani az elbeszélgetésen, amikoris magázni tetszett. A szcientológusoknál tanultam a legtöbbet. Nem pedig magácskától :-P. A szcientológusoknak meg azt mondanám, hogy  CCHR annyit ér, amennyit beletesznek. Én mondjuk simán önkénteskednék nekik. Meg is lenne oldva a szabadidő-problémám. Esetleg osztogatnék röplapokat, közben meg Dokujem Stacira gondolnék, ahogy utoljára láttam. A Szigeten is osztogattam röplapokat. Hát nyár van, bazdmeg. Ja, amúgy nem azért tegezek mindenkit, mivel elismerném azt, hogy van olyan, hogy mentális betegség, és a sorstársaimnak érezném ezeket a nyavajgókat, hanem azért mert ezt tanultam a szcientológusoknál. Csókolom.

mottó:
munkahelyen Nő2: Kisállat semmi, kiskutya, kiscica?
roboman: NEM!!
Nő2 csalódottan: Ja, Anikó?
roboman: a-ha

örökösi lányok
a szívem fáj, ha rátok
várok cigizek és fázok
veletek szemezek és mászok
fel a buszra
A pontból B-be visz a
17-es 23-as 9y
csak a szemem állt meg Anikón
nekem csak az abc eleje
jutott kellett Anikóból nincsen elege
senkinek nincsen nyugalom
se megálló se jutalom
Anikóból Barátnőből Cicu$ka
valamikor usanka
de néha sállal takarjátok
hogy nincsen már testetek
gyöngyöt fűztök, festetek
én a lelketekre csillagomra várok

Bonyolult. Majd egyszer mindent megmagyarázok. E/1-nek. Aki egy akkora elitista N, mint én voltam 1x. 24 éves koromban. Vagy 25. fasz tudja. Mindenesetre 27 éves koromban vége lett a dalnak. Azóta nem csináltam jóformán semmit, csak a farkamat vertem. Már ha tudtam a depótól. Az a kurva risperdalos év nem kellett volna. (2008) Azt is annak a kúrva Kovácsnak köszönhetem. Csak azért kötöttem fel magam, és csak 1x. :-) Most már "jó" leszek, megígérem. :-) Csak azt tudnám, most mivel szúrkáltak. "Az orvostudomány fejlődik." Timike szerint. Szerintem meg lehet, hogy fejlődik, de csakis visszafelé, és carthaginem esse delendam.

Különben akárkinek elmagyarázom az egészet egy lityi bor mellett a 4-es kocsmában. Tegnap láttam Sóstóhegy legjobb nőjét a buszon, de most valahogy nem érdelt. Nincs jó kedvem. Különben meg lehet, hogy most is risperdalt kapok. De akkor tényleg tönkrebaszom az egész pszichiátriát. Meg haloperidolt is kaptam szerintem, pedig világosan leírtam, hogy a saját nyakukba szúrják inkább a haloperidolt, meg a risperdalt, meg ezeket az őskori szarokat.

Esküszöm, a saját szarukat is megennék inkább, minthogy felhagynának a mások kínzásával. Szadista állatok. De tudom, hogy vidáman maszturbálnak a szobájukban, este meg csókot dobnak az asszonynak, és röhögnek mindenen. Aljas, gennyes szemétládák. Hogy lehet így élni? Söpredék. Igaza van a szcientológusoknak, hogy rohadt fasiszta csürhe az egész banda, a fasizmusból származik az egész "tudományuk". Ja, Editke, valamit elfelejtettem mondani az elbeszélgetésen, amikoris magázni tetszett. A szcientológusoknál tanultam a legtöbbet. Nem pedig magácskától :-P. A szcientológusoknak meg azt mondanám, hogy  CCHR annyit ér, amennyit beletesznek. Én mondjuk simán önkénteskednék nekik. Meg is lenne oldva a szabadidő-problémám. Esetleg osztogatnék röplapokat, közben meg Dokujem Stacira gondolnék, ahogy utoljára láttam. A Szigeten is osztogattam röplapokat. Hát nyár van, bazdmeg. Ja, amúgy nem azért tegezek mindenkit, mivel elismerném azt, hogy van olyan, hogy mentális betegség, és a sorstársaimnak érezném ezeket a nyavajgókat, hanem azért mert ezt tanultam a szcientológusoknál. Csókolom.

Siralmas ének a 0-ás évekből Varecza Laci stílusában

A 0-ás évek lenulláztak

A 0-ás évek kiraboltak

Y2K volt a tripla 0

A többi meg csak 00

Semmiből nem lesz semmi -

Utállak számítógép

Mégjobban tévé

Utállak GPS

Anyádat lokalizáld

Fuck the police

Kérem kapcsolják ki

A szirénát a fejemből!

gyűlöli a kétség nélkül valókat

és irigyli őket

mert ujját a kor ütőerére tevé

és nem érze pulzust

elhagyott üres

kocsmákba jár

hogy az ő és a csapos közti

kínos hallgatás

minél hosszabb legyen

bánatából csinál ékszert

hol mint kincset

inge alá rejti

hol mint bizsut

mutogatja

Kerestem egy versemet a régi blogomon, de nincs meg, kurvára semmi sincs már meg, ez van, ezt kell szeretni. Ma semmiféle Editezés nem történt. Ma Anikózás van. Meg kurvára az, ami ebben a versben van. Egyébként a nullás évek nevű versemet kerestem. Na, az egy dúrvára nagy vareczista vers. Hátha egyszer meglesz valahol. Mondjuk kétlem. Az a gondolat, hogy kijöttem a pszichiátriáról, gondolom önmagát magyarázza. Természetesen magyarul. Különben nem tudnék kocsmába járni. Egyébként nagyon unom magamat is, a blogot is, a benne szereplő emberekkel együtt. Rohadt egy nyár van. A kóterban csak felforrt az agyvizem. Különben meg csak gyermekmegőrzésre adtak be, más értelme nem nem volt. Lesz ez még fordítva is... Amúgy valamelyik Editnek mondtam is, hogy a betegeket tegezni fogom, az egészségeset meg magázni, ha ez megoldható. De szerintem ez nem igazán megoldható, mert Skizofréniában a fasz se tudja már megkülönböztetni a beteget az egészségestől. A skizofrénia pedig még mindig seggbefingással terjed, de lehet, hogy annak a depónak a mellékhatása okozza igazából, amivel engem szúrkáltak. Fasz se tudja, mit adtak be. Érdekes módon, van úgy, hogy a pszichiátrián kezdek el hangokat hallani, és a betegek összezárva egymás hallucinációitól kínlódnak, meg vicsorognak egymásra a dögmelegben. Kész kínzókamra. Embertelenek a körülmények, vagy döglesz, vagy mászkálsz a folyosán, mint 1 állat. A bűz meg irtózatos. Egy dögkút ez a nyíregyházi pszichiátria. Carthaginem esse delendam. Egyébként kíváncsi vagyok, mi megy a gerontopszichiátrián :-). Na, oda akartak engem bebaszni. "Robi, hány éves vagy?" - kérdezte mindig a legvérmesebb hang.

"Hogy valósul meg a gyógyászat a pszichiátrián?" - kérdezte Attila, az ápoló. Hát a gyógyászat sehogy nem valósul meg, ha valakit érdekel a véleményem, elolvashatja a blogom leírásában. Baszódjanak meg. Ennyit akartam mondani a pszichiátriáról. Köszönöm szépen.

Ráadásul impotens lettem a rohadt depójuktól, amit az a hülye kurva beadott ma a pszichiátrián. Most már kurvára nem tudom lemérni a faszom! :-( Itthon meg anyám felbassza az idegeimet a rohadt nyálaskodásával, amikor a pszichiátrián felém se nézett 19 napig. Engem nem "szeretni" kell, hanem több tiszteletet várok. Pornófilmet ma se rakok be, mert egyszerűen nem áll fel a faszom, de ezt már mondtam. Na, jó csak vicceltem. De akkor sem áll fel. Pedig lenne "kihez" maszturbálni. :-)

Kiröhögnek a hátam mögött

A hülye skizók

Pedig nem vagyok beteg

Házasság = hirtelen halál

Igen, vagy nem? Ugyan már...

Én nem akarok már így élni

de mindenkinek lennie kell valahol

Sámándobok lüktetnek az agyamban

Vigyázat, ültetnek!

A szavazást, hogy

**** vagy *****

Mit tudom én már

Én már mindkettőhöz fohászkodtam.

Édes jó istenem

Valaki mérje le a ... nyakam.

 "Bonyolult.

Majd holnap mindent megmagya-

rázunk."

Csak ma még bábozunk.

Ki a világ legjobb költője?

Hát nem én. Nem vagyok én olyan okos.

Ki a világ legjobb nője?

Dokujem Staci

"Csak Téged..."

Leereszkedett a szintemre.

Álmomban kukorékolt 1 postaláda.

(Az a bizonyos.)

Én nem skizofrén vagyok

hanem gondolatolvasó

és nem fogok pingvinezni senkinek

Villás Béla, Villás Béla, Villás Béla, Villás Béla

neki meg főleg

A fejlődési rendellenességem

8-9 éves koromban kezdődött, mondta

Dr Kancsev Alexander

Szerintem meg megszállta anyámat

a Szentlélek

Vagy pedig mutáns vagyok

Más magyarázat nem lehetséges.

Álmomban rávertem a farkam egy pszichiáternőre, de előtte még

jól megbasztam,

pedig isten bizony nem akartam

Álmomban kinyaltam a

szoc munkásomat is, azt

mind a ketten nagyon-nagyon akartuk.

Álmomban. :-)

Anikóval meg átbasztuk az

egész szociális ellátórendszert,

hogy álom volt, vagy valóság?

Erre már nem is emlékszem.

Még most is átbaszom őket, ahol érem...

Gondolom, ettől most Viktor

nagyon-nagyon szomorú

Gondolom, ettől most Viktor

nagyon-nagyon boldog.

Álmában.

Egy lelki sükettől egy lelki pöszének

Fülemben 100 szirén(a) sípol

Fekete és fehér lányok jajgatnak

Beszúrták az utolsó depót istennek

Vagyis a 99 Védőoltást is felvette

Mégse volt elég

Dokujem staci, Kis Hercegnőim

Ich Liebe Dich, csak hagyjatok békén

Ezen a kurva pszichiátrián be fogok rohadni egész nyáron. Amíg más a strandon nyaral, én itt rohadok bent a pszichiátrián, ahol mellettem gyerekeket oltanak le, van egy haverom, Széles Lajos, na az kurva szarul van, és csak azért, mert szóltam, hogy szarul van, ezért mind a kettőnket le akartak kötni. Rúgdosták az ágyamat (valami Barna), nem engerdik, hogy szakállam legyen, pedig az ápolónak is van, és mindenféle módon próbálnak megtörni, gyógyszert nem adnak (mondjuk nem is igénylem, mert a múltkor depó + lóadagnyi nyugtatóval próbált volna leszedálni Kancsó), amúgy meg elárulok egy nagy-nagy titkot: a skizofrénia igenis nem létezik, különben meg az egész skizofrénia + pszichiátria seggbefingásssal terjed, egy nagy lófasz az egész, inkább lennék a strandon b+, pedig azt is hogy utálom. Norika88-at még elolvasom, aztán megyek vissza döglődni, a maszturbáló orvosok közé, akik annyira fosnak a saját gyógyszereiktől, hogy nagyon.

Én meg ábrándozok csak mindenféle nőkről, oszt ennyi a szórakozásom. Ma is láttam egy pár jó nőt, Anikón kezdve Editen át, Linda, Timi, meg mittudom én milyen nevű jó nők vannak még a pszichiátrián, például ott van 1 Fekete Zita nevű jó nő, akitől majdnem kértem egy tesztet, hogy legyen mivel szórakoznom, csakhogy én szarba sem nézem a tudományukat, de hogy húzzuk csak egymás idegeit, majd hétfőn megpróbálok kitölteni egyet. Hátha sikerül. Pázsáluszta. Szpaszíba. Haraso.

Megint bebasztak a pszichiátriára. Nem érdekel többet az igazság, sem Edit (semmilyen Edit), sem semmi, csak kurvára szálljanak le rólam,