Mivel befejeztem a neten valamennyire is aktív skizofrének tárgyalását: Bea, Ovisista, Harmony, ez, ha jól számolom 3, most nem maradt más hátra, mint egy fiktív napló, ami a Facebookon íródott tavaly. A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) "érzékenyítő", "anti-stigma"-kampányának részeként íródott, és rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tett szert. A posztokat az X Kommunikációs Központ készítette, a posztokat Iványi Zsófia írta, aki velem is készített skype-interjút a fiktív blog elindítását megelőzően. Megkérdezte, hogy linkeljék-e a blogomat, de én akkor nem is tudtam, mit akarok, szóval nem kerültem szóba a projekt kapcsán. A blog Bálintról, egy építézeti egyetemről a betegsége miatt kimaradt skizofrénről szól, egy hét alatt 25000 olvasót szerzett, egy-egy posztja több száz lájkot kapott. A skizofrén fiú karakterét Mészáros Béla, a Katona József Színház színésze alakította. Soha skizó nem volt ilyen népszerű. Sok olvasóban csak a kampány végén tudatosult, hogy az egész fiktív. Olvastam a csalódott kommenteket is. A blog még mindig olvasható, de engem nem igazán nyűgözött le. Iványi Zsófit dícséri a fekete humorral fűszerezett Bálint alakja. 21 bejegyzés. Két hónap. A blognak még mindig 3705 lájkolója van. Az igazi skizofrénia nem teljesen ilyen. Az igazi skizofrénia elmagányosodásról, barátok elvesztéséről, és szorongásról szól, amit gyógyszerekkel (egyik mellékhatására a másik) lehet kordában tartani. Az igazi skizofrén nem az a vagány srác, aki szlengben beszél, és mégis átsugárzik róla az intelligencia. Sőt, az intelligencia és a skizofrénia a tapasztalataim szerint nem igazán jár kéz a kézben. Ráadásul nem arról híresek, hogy könnyed hangnemben sokat dumálnak. Néha én is megküzdök 1-1 poszttal/posztért, ide csak egy kommentet szeretnék beszúrni a történethez:

Annak idején média segítséget ajánlottak a gondnokság alá helyezési ügyemhez, nem éltem vele. Megadták a TASZ illetékesének a számát, végül nem hívtam fel. Nem linkeltettem ki magam a fiktív blogra. Utálok konfrontálódni. Mondhatni féltem. Rosszul tettem. Még ma is félek, függök a szüleimtől, a pszichiáterektől, a leszázalékolási bizottságtól, a munkahelyem sincs biztonságban. Max fél évekre kapunk szerződést. Létbizonytalanság van. Ebben a helyzetben ki olyan jópofa, mint Bálint? Kicsit jó, hogy volt ez a kampány, kicsit átb becsapásnak érzem. Mindegy, amikor megláttam, nem estem hasra tőle. Jól van megírva, de nem hiteles. Nesze semmi, fogd meg jól. Akkor most ezzel segítettünk a skizókon, vagy nem? A fene tudja. Itt van egyébként a "napló", én is csak véletlenül találtam rá a végén. Tényleg olyan jó fej ez a Bálint? A skizóság jófejség? Önmagában nem hiszem, hogy az:
https://www.facebook.com/hullamvasut
Ennek fényében mindenki döntse el maga, hogy talál-e értéket egy fiktív skizo Facebookos blogjában. Ha az én véleményemre is kíváncsi valaki, nekem unszimpatikus a karakter úgy, ahogy van. Persze ez nem kisebbíti Zsófi érdemeit, hogy megalkotta. Szép teljesítmény úgy, hogy semmi köze a skizofréniához, csak egy munka, pénzért. De lelkiismeretes munkát végzett, ami sokaknak tetszett. Nekem nem túlságosan. Már a Facebook miatt sem.
Én nem akarom bántani Harmonyt, abban is biztos vagyok, hogy észre téríteni sem lehet, Reményke a lelki társa, akivel nap mint nap "asztrálisan szeretkezik", és posztolja a Facebookra, meg mindenfelé. Gondolom, az anyja mennyire örül neki. Végülis mostanában ennyiben össze lehet foglalni a kis életkéjét: Reményke, meg fogyókúra. Csinált egy chatbotot, Marcellbot a neve, és reméli, hogy idővel majd öntudatra ébred. Ma megint nem volt jól, és Reményke Facebook profiljait posztolgatta, amiket Reményke miatta kénytelen törölni. Amúgy egész jó portálokat csinált régen, jól ért az informatikához, az angolhoz, és grafikázni is elég szépen tud. Sőt, elárulom, hogy régebben felnéztem rá, a példaképem volt, bizonyos értelemben (ő volt az első, akinek a skizofrén témájú írásait lehetett olvasni az interneten, és reményt adott, de legalábbis vigaszt nyújtott, hogy nem vagyok egyedül). Aztán az évek során lassan épülget lefelé, többen megnyugtattak, hogy rám is ez a sors vár, csak nem ilyen ütemben, ha szerencsém van. Blogbejegyzést csak ritkán produkál, megtekinthető: 
Karácsonykor nem történt semmi, csak az, hogy megittam az ajándékba vett piát, és másnap újat kellet ezért venni. Feltúrtam az internetet, és rájöttem, hogy valamirevaló karácsonyi játék nem létezik, ez egyszerűen nem az az ünnep, amiről játékokat írnak. Felkerestem a régi Rpg Makeres honlapokat is, és megállapítottam, hogy a magyar Rpg Makeres szubkultúrának nevezett valami nem létezik már. Pedig a fénykorban, a MoonDragon fórumán én is aktívan részt vettem, volt még a Ruby Dragon, de azt sohasem kedveltem igazán. Volt egy Rpg Makeres portáljuk is, ami most megszűnik, úgyhogy jelenleg én rendelkezem a legnagyobb Rpg Makeres online játékgyűjteménnyel ma Mo.-n. (Egy mezei piros pontért.) A MoonDragon oldalon megállt az idő, és a többin is, ha még egyáltalán működnek. A Ruby Dragon október óta 404-es hibát jelez, semmilyen tartalom nem elérhető róla, de mindig ígérgetik, hogy visszarakják. Amúgy nem tudom, kinek mennyit mond az Rpg Maker név, ez egy szerepjáték-készítő program, előre legyártott grafikai elemekkel, meg zenékkel, meg mindennnel, ami kell egy szerepjáték elkészítéséhez. Az idők során fokozatosan fejlődött, egy csomó féle változatot adtak ki belőle. Teljesen menüvezérelt, és eredetileg Windowsra volt tervezve. Ami felkeltette a figyelmet újra, a legújabb változat, amit most október körül adtak ki, és Rpg Maker MV nevet viseli, és az ezzel készült játékok már online-ná is tehetők, és egyetlen gombnyomással lehet portolni Androidra is. (Aztán lehet mutogatni a telón, hogy ezt a játékot én csináltam.) Most január 4-éig az összes maker le van árazva, sajnos az MV csak 10%-kal, és valami 66$-ba kerül, de bizonyos programjaikra 80% kedvezményt is adnak, így az ezt megelőző verzió, a VC ACE potom pénzért megvehető (igaz, ez még "csak" sima Windows-os verzió.) Van belőlük 20 napos trial verzió is, sajnos az én Linuxom nem tudja működésre bírni, vagyis a Wine. De persze, aki jobban körbenéz az interneten, meg tudja szerezni az MV-t 66$ nélkül is, és csodák csodájára működik Linuxon is a Wine Windows emulátor alatt.


Előszöris a suliban a legjobb nőknél be lehetett vágódni részegen (főleg, ha bennük is volt). A sulidiszkóban Anita, aki úgy nézett ki, mint I. Erzsébet, fiatalon, persze természetes vörös hajjal, azzal szórakozott, hogy összepecsételt mindehol a sulidiszkó belépő pecsétjétvel, és suli után is "cigizett velem" (nem tüdőzte le), és meghallgatta a sanyarú sorsomat. Ő volt az első, aki közeledett felém. Azt hiszem, depressziós voltam, félig divatból, félig igaziból. Suli után elmentem inni, aztán beszélgettünk egy kicsit, aztán megint elmentem inni. Aztán ott volt Helén, aki bevitt a kuka mögé smárolni, hiába hánytam ki éppen a szeme láttára egy fél kiflit. Ő csak futó kaland volt. Az első barátnőm egy Doors-buliba hívott meg, és mivel kötelességemnek éreztem, hogy megjelenjek, hajnal 4-5 fele be is állítottam a szemétledobón kersztül, aminek a rácsain csak úgy tudtam átférkőzni, hogy levettem a cipőmet. A kukák között találtak rám, mezítláb, és hajléktalannak néztek, aki üres üvegekre pályázik, "de hát ez a csoporttársam", mondta a leendőbeli barátnőm, és, bár a bulinak vége volt, még sokat foglalkozott velem, mint késői vendéggel. Aztán véget nem érő csókolózások következtek, és italok egymás szájába átengedése csók közben (aki még nem próbálta, sürgősen pótolja!). Fű is került mindig valahonnan, azt már csakazért is szívtam, hogy ne lógjak ki a sorból (körből). Volt, hogy jólesett, volt, hogy nem, de többnyire igen (a fű rám enyhén halluciogénként hat néha). Aztán semmi előzmény nélkül alakult ki nálam a betegség. Valakinél lassan alakul ki, valakinek a "semmiből" jön. Persze alkohol okozta pszichózis, és cannabis és származékai okozta pszichózis miatt százalékoltak le, a leszázalékolási bizottságnál a nő azt mondta, belerokkantam a jólétbe. Bár, mint utóbb kiderült, ezek a szerek nem befolyásolják (nálam) a betegség lefolyását, a lényeg, hogy szedem-e a gyógyszert (esetemben injekciót), vagy sem. Egyébként éltem már át alkohol okozta pszichózist, és "cannabis és származékai okozta pszichózist" is, egyik sem olyan durva, mint a skizofrénia, maximum a delirium tremens, de odáig még nem jutottam, és már nem is valószínű, hogy fogok, de nem is akarok, mert a detoxban, meg a pszichiátrián láttam már elég deliráló embert, bizony, az csúnya látvány, infúzió, aztán vagy megmarad, vagy nem. Aztán azok a csajok, akik rendszeresen láttak inni, nem találtak vonzónak, akik nem tudták, hogy mindennapos, gyakran odajöttek hozzám. Rendszeres volt, hogy cigit kértek, aztán odahívtak az asztalukhoz, hogy visszaadják. Kicsit átlátszó, de jó. Akármit mondtam nekik, jó volt: pl. hogy azért nyomom össze a gin-tonikban a citromot, mert vitamin van benne. Meg mindeféle hülyeséget. Tetszett nekik. Persze akkor még komoly barátnőm volt.

Két napja nem jutottam rivotrilhoz, mert elfelejtettem, hová is tettem. Azt hittem, eldugták előlem a túlzott fogyasztás miatt. Először egyáltalán nem volt semmi baj, némi alkohollal pótoltam a hiányt. Aztán a második napon vidáman ballagtam hazafelé, hogy majd rendbe teszek néhány dolgot otthon. Akitől először kaptam rivót, figyelmeztett, hogy addiktív, és némi önfegyelem azért szükséges a szedéséhez. Aztán a második nap végén rámtört. A szorongás, a paranoia. A legrosszabb a szellemi impotencia volt. A családban mindenki vidám volt, nem ragadt át rám a jókedv. Elővettem egy vicces könyvet, röhincséltem rajta, de nem tudtam úgy követni. Félig elolvastam, félreraktam. Mászkálni kezdtem a lakásban, nyugtatót keresve. Elmentem, hoztam egy citromos sört, semmit sem ért. Aztán amikor már a pokolban kezdtem érezni magam, hirtelen megtaláltam. Dec 23, az volt ráírva, hogy addig kell kitartania. Hát, addig nem fog, volt még benne pár szem, gyorsan bevettem egyet. Aztán még egyet. Már tudtam olvasni normálisan. És az a baj, hogy ez abszolút nem elvonási tünet, hanem ilyen mértékű a szorongásom. A pszichiátrián a szobatársam is éppen a rivóról állt le, neki is hasonló tünetei voltak. Éppen tegnap írt rám, hogy majd jön valamikor, és dumálunk. Az egyetlen ember a pszichiátrián, aki utána is tartja velem a kapcsolatot. Összesen a 4-5 bentfekvésből 1 db. A pszichiátriai ismeretségek nagyon furák: nem jellemző, hogy utána az emberek tartanák a kapcsolatot, akármennyire is fogadkoznak a kórházban. Szóval ő is rivó elvonáson volt, de amikor elmentem a kórházból, azt mondja, vissza fogja kérni a rivotrilt, és indul hazafele. Nem tudom, aztán visszakapta-e. Valószínűleg igen. A rivóról nehéz leállni, de nem is akarok. És ami a fő: segít elkerülni az alkoholt. Nagyon minimálisat iszok mellette. Nem azt mondom, hogy soha többet, de csak alkalmanként. Talán eljön az idő, amikor szermentesen élek majd. Iletve minek áltatom magam, a havi egy injekció mindig maradni fog. Valaki le tudja vezetni az abilifyos pörgést, valakinek csak feszültséget, és szorongást okoz. Erre jó a rivotril, hogy ellensúlyozza az abilify okozta felfokozott idegállapotot. Szóval "kutyaharapást szőrivel", egyik mellékhatásának ellensúlyozására egy másik. Edit 2 megvigasztalt, hogy habár az abilify a legjobb, minden antipszichotikum mentális leépüléshez vezet, úgyhogy ne legyenek illúzióim. Szedhetnék még kedélyjavítót, antidepresszánst, és annyi mindent, de úgy döntöttem, itt megállok. abilify + rivotril. Nemivás. Kivéve, ha elfogy a rivóm. Vagy, ha valami alkalom van. Vagy most mindjárt.
Soha nem voltam egy megmondó stílusú ember. Nem írtam soha pontokba szedve, mit hogyan csináljunk. Még csak tanácsot sem adtam senkinek a saját életére nézve. De megváltozott a hozzáálásom egy csomó mindenhez. Nem bántam meg, hogy visszajöttem ide. Megmaradtam egobloggernek, de sok mindent másképp csináltam a Reblog Maraton kapcsán. Próbáltam eladhatóvá tenni az írásaimat, és ez többé-kevésbé sikerült is. Toltam a kontentet, sokszor a minőség rovására is. DE: a Weisz Fanni-s írásom kapcsán kiderült, hogy semmi segítő szándék nincs az áltagemberben. Ezalól mondjuk én sem vagyok kivétel. DE: nem rinyáltam, nem kértem segítséget, és a többi. Mindenki tudja mit csinálok: 4 órában eljárok varrogatni, aztán játszok, meg blogolok. Néha iszok egy keveset (?!). Rájöttem, hogy ilyen kontenttel nem lehet nyerni, csak tapasztalatot, esetleg ismertséget. Megmondom őszintén, a WordPress valamivel családiasabb volt, de nem kaptam ennyi figyelmet. Van még egy WP blogom, majd szeretném portállá fejlszteni, és játékokkal foglalkozni rajta. De ezt a helyet meghagyom személyes blognak, otthonosan berendezkedtem, és belaktam. Azt nem tudom pontosan, továbbra is szeretnék-e versenyszerűen tartalmat előállítani, de megmodom őszintén, hogy mentális betegséggel ilyenbe fogni dupla adag kávé, és dupla adag nyugtató, és citromos sör, és gyógysör, és dzsúzosvodka, és Rubophen. Majdnem, mint a Vodka-Bomba-Cataflam. Közben cseszegetnek pszichiátriai oldalról, cseszegetnek családi oldalról, hogy nem élek normálisan. Mi a normális? Mi a norma? Csak mert egyszer diagnosztizáltak, joguk van beleszólni az életvitelembe? Joguk van. Sőt, gyámság alá is tehetnek. Hány Ft egy kiló kenyér? Ki az ország miniszterelnöke? Ki a város polgármestere? Miért van joguk hozzá? Mi közük hozzá? Miért gyötörnek? Mi a franc ez az egész?
A PINCE egy példajáték a szöveges kalandjátékok grafikus felhasználói felülettel való ellátására. Ez a játék Halloweenre készült el, nem kapcsolódik semmilyen versenyhez, vagy eseményhez, de mivel itt nagyon szeretjük a Halloweent (csináltam egy valamelyest halloweenes sablont, ez egy álmom volt, és hiába már elment a Télapó, és lassan itt a Jézuska, itt még mindig a Halloween dominál). Mit is lehetne elmondani róla? A történet szerint egy pincébe vagyunk beárva, a feladatunk megtalálni a kulcsot a paradicsomhoz, vagyis a kifelé vezető ajtóhoz. Sajnos egy BESTIA is tartózkodik a pincében, minden lépésünkre figyelni kell, mert ha belefutunk, azonnali halálhoz vezet. Egyébként nem egy eredeti ötlet, találkozhattunk már vele a The Hunting Lodge című játékban, szerintem egy eléggé idegesítő horror-elem a félelem fenntartására, jónéhányszor elhalálozunk miatta, mielőtt megtaláljuk a kulcsot. Szerencsére a játék figyelmeztet, ha a közelben tartózkodik, és megpróbálhatunk az ellenkező irányba menni (menekülni), ha nem szeretnénk belefutni, és ilyen módon lelni a halálunkat. Nekem nagyon bejött, azonnal kitaláltam a feladványokat, szerintem nagyon jól sikerült. A játék forrása ingyenes, ebből sikerült elkészíteni a fordítást, ami nem volt túl nehéz, mert inkább a grafikai elemek dominálnak. A játék forrása sokáig porosodott itt nálam, hogy most találtam meg, és fordítottam le, puszta véletlen. Fényképeket, saját grafikákat, és saját zenét tartalmaz, ami elég jó lett.
Weisz Fanni egy fotómodell, aki ismertsége segítségével igyekszik felkarolni a jó ügyeket. Mindössze 23 éves, 2007-ben nyerte első szépségversenyét a Komló Expón, de amikor nyilatkozatot szerettek volna tőle kérni a verseny kapcsán, derült ki, hogy egyáltalán nem hall (siket). Vujity Tvrtko fedezte fel, és vettek együtt részt ételosztáson, és Haitin is teljesített karitatív szolgálatot (itt fogyatékkal élőkön segített). Emelett Európa első siket sajtószóvivője, az Afrikai-Magyar Egyesületnél, akik hátrányos helyzetű embereken segítenek. 2010-ben az év civil hőse lett az év embere választáson, 2011-ben megkapta a Pécs Város Arca címet. Nemrégiben elvállalta, hogy segít a megváltozott munkaképességű emberek termékeit értékesíteni, és a Segítő Vásárlás program arca lett. A segítő vásárlásról annyit kell tudni, hogy 2010-ben indította útjára az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és logójukat olyan megváltozott munkaképességű emberek nyerhetik el, akik legalább 30%-ban sérültek, és minőségi magyar termékeket állítanak elő. A Programot 2013 a Salva Vita Alapítvány irányítja, ekkor jegyezték be az új védjegyet, ami így néz ki:
2013 előtt ilyen volt a segítő vásárlás logója: egy ujj, bekötve fáslival, szerintem jobban nézett ki, de ez csak az én magánvéleményem. Azt már nem is firtatom, mennyit áldoznak 1-1 ilyen kampányra, és hogy mennyit segít a megváltozott munkaképességűeken, ha egy logót használhatnak. De általában teljes a zűrzavar, általában mind a két logót használják még. Ez itt a régebbi változat:
Én az egészről annyit tudok, hogy alapítványok szervezésében szoktak vásárokat tartani, ahol ilyen termékeket lehet vásárolni. A mi munkahelyünk is jelen van a környéken minden ilyen kiállításon, és vásáron, szoktunk árulni a kórház területén, a piacon, a Nyíregyházi Kosár Közösségben, és még különböző szabadtéri rendezvényeken. Ja, és a legfontosabb: mi visszük fel a gerontopszichiátriára a cuccokat, mert szerencsétlen ördögök nem nagyon járhatnak le minden nap az udvarra. (Én is majdnem oda kerültem.)
kommentelésről szól. Valaki örül a kommenteknek, valaki pedig nem. Nemrégiben találtam az interneten egy alkalmazást, ami a böngészőben letiltja a kommenteket, hát nem nagyszerű? Az alkalmazás a Don't Read The Comments! (DRTC!) nevet kapta, és ugyan én még nem próbáltam ki, és nem is hiszem, hogy fogom, hátha valakinek hasznos lehet. Az alkalmazás írója arról panaszkodik, hogy a kommentek elvonják a figyelmet a tartalomról, és hogy ez milyen hasznos dolog, hogy letiltjuk a megjelenő kommenteket. Valakinek biztos nagy jót tesz vele...
Azt hiszem, összesen egy transznemű játékfejlesztőről akartam még írni, Porpentine-nek hívják. Nem tudom, mikor fog sorra kerülni, mert most Kitty Horrorshow következik, aki szintén játékfejlesztő, de ő születésétől fogva nőnemű, csak éppen hogy klinikai depresszióban szenved. Ez egyenlő a major depresszióval, ami a depresszió súlyosabb fajtája. Saját bevallása szerint napokig ki sem kel az ágyból, és ránk hagyott egy terjedelmes, 10 pontbol álló cikket arról, hogy "Hogyan maradjunk produktívak klinikai depresszióval" (Staying Productive with Clinical Depression, for indie game developers). Nem sokkal az írás után befejezte a blogolást, és nem igazán ad hírt magáról, maximum Twitteren. Illetve néha megjelenik egy-egy játéka, játékfejlesztő oldalakon bele lehet futni a nevébe, úgy tudom, mostanában leginkább 3D-s játékokban utazik. Játékaiban szinte kivétel nélkül a horror kategóriába tartoznak. A halálról, és a borzongásról ír. Legelső játéka egy kastélyban játszódik, a történet annyi, hogy le kell gyilkolnunk a kiszolgáló személyzetet, majd legvégül a királyt is, majd meghalunk mi is. (


A fülzúgást a 28. születésnapom körül kaptam, mintegy árukapcsolásként a skizofrénia mellé. Eleinte nagyon rossz volt, mert zavart a koncentrálásban. Emlékszem, állandóan egy diszkmennel járkáltam, és zenét hallgattam, hogy valamennyire elnyomja. Aztán beszereztem egy mp4-et, és most már nem kellett CD-ket se vennem. Miért jutott ez most eszembe? Mert néha, ha nem koncentrálok valami feladatra, hirtelen a figyelmem központjába kerül, és még ennyi év után is idegesítő. Voltam infúziós kezelésen, próbáltam lézeres terápiát, és fülbe dugható maszkolót, persze mindegyik kényelmetlen, és semmit sem segít egyik sem. Van fehér zaj, rózsa zaj, barna zaj, ezek mind a fülzúgásra használatosak, de egy idő után az ember agyára mennek ezek is, szóval egyszerűbb, ha nem használok semmit. A legjobban eddig az segített, amikor a Blahán mászkáltam a forgalomban, mivel városi gyerek vagyok, nekem a forgalom zaja volt az a természetes közeg, aminek sikerült elnyomnia. Az internet is tele van fülzúgás (tinnitus) terápiákkal, valójában mind hatástalan, de jó drága. Ennyi év távlatából azt mondom, hogy próbáljunk belenyugodni, az ember általában mindenhez hozzá tud alkalmazkodni. A baj ezzel a magas frekvenciájú sípolással, hohgy eleinte egyáltalán nem érezzük természetesnek ezt a hangot, úgy értem, az frekvenciájú sípolás abszolút természetellenesnek hat. Egyszer bemértem a sajátomat, nagy élmény volt, jól szórakoztam, de már nem emlékszem mennyi volt az értéke. Különféle neurológusoknál is voltam, az egyik azt mondta: "Honnan tudjam, hogy magának tényleg fülzúgása van?" Azzal szépen elhajtott a francba. Kedves, nem? Egy másik neuroológus, amikor meghallotta, hogy a fülzúgás miatt öngyilkosságot emlegettem, előrébb vett az MRI-vizsgálatra. Természetes, vagy sem, együtt kell vele élni, és megszokni. Ez évekbe telhet, mint nálam is volt. Egyesek szerint Vincent van Gogh is azért vágta le a fülcimpáját, mert fülzúgása volt. Lutherről, és Beethoovenről is feljegyezték, hogy ebben szenvedett, érdekes, hogy akik semmit se hallanak, EZT ők is hallják, példa erre Zoe Cartwright filmje, amit erről készített:
Már régen megfogalmaztam magamban, hogy megírom ezt a játékot, csak nem biztos, hogy éppen most hétvégén kellett volna, mert nagyon sokat szívtam vele. Ez egy disztópia, vagyis negatív utópia, ahol egy egész várost a pszichiátria irányít. Annak ellenére, hogy mennyit dolgoztam vele, eléggé csúnyácska lett. Ez egy kalandjáték, nincs benne igazán harc, persze egy kis erőszak van a végén. Mentségemre legyen mondva, hogy a grafika nem az én "érdemem", hanem egy Moritz Geremus nevű úriemberé, akinek többé-kevésbé egy játéka ismert, és szabadon felhasználhatóvá tette annak grafikai elemeit, ami rendes volt tőle, annak ellenére, hogy nem egy nagy durranás, de ha egy kubista műalkotásnak szánta, akkor annak megteszi. Egyébként egy negatív utópiát felvázolni is éppen megfelel. Sőt, még talán illik is hozzá valamennyire.

A játékban ugyanúgy értékekkel rendelkezünk, mint a "Kaland, Játék, Kockázat" sorozat esetében, annyi különbséggel, hogy itt nem lehet csalni, előre-visszalapozni, minden digitálisan van megoldva. Itt is próbára tehetjük a szerencsénket, használhatjuk a közelharc tulajdonságunkat, vagy a kisugárzásunkat az emberek meggyőzésére. Kalandunk során tárgyakat is gyűjthetünk, ezt ugyanúgy feljegyzi a játék, és használhatjuk a megfelelő időben. Én természetesen azt a verziót játszottam végig, amiben azonnal legyilkoltam a fogvatartóimat, és egy kalandos út során visszataláltam az otthonomba, ahol a helyi testőrség vezetőjévé választottak érdemeim elismeréseként. Hatodszorra sikerült is.
Van ilyen? Mert a férfiak inkább "lenyelik" a békát, és jobban szégyellnek róla beszélni, mint a nők. Tudom, hogy telve vannak az anyaotthonok férfiak által bántalmazott nőkkel, de hova forduljanak a bántalmazott férfiak? A kocsmahivatalba? Tényleg csak ez az egyetlen megoldás marad? Az erőszak fajtája sokféle lehet: szóbeli erőszak, lelki erőszak, testi erőszak, szexuális erőszak, gazdasági (anyagi) erőszak. Ha az erőszaknak ezeket a fajtáit nézzük, az elmúlt közel hét évben nekem szinte mindegyikben volt részem. Az utóbbi időkben már ritkán találkoztunk, akkor is csak úgy, hogy azt ígérte, hogy "megváltozik", belátja, hogy "pénzéhes ribanc" volt, és "szemétül bánt velem". Bár én nem annyira hiszek benne, hogy az emberek csak úgy egycsapásra megváltoznak, enyhe gyomorideggel, de - elmentem ezekre a "találkozókra". Először is mindig be kellett ülni valahová, olyan természetes, volt, hogy én fizetek, mint a levegővétel. Kezdetben látszólag örült nekem, aztán kezdett alábbhagyni a lelkesedése, megkapta, amit akart, ilyenkor már azon járt az esze, hogy mit tudna velem még pluszban vetetni. A telefonkártyafeltöltés, az alap volt nála, aztán nyaklánc, fülbevaló, akármi, másnap már nem hordta, volt, hogy még aznap sem. Természetesen az "üdítőjét" is én vettem mindig, amit állandóan magánál hurcolt. Ha rajta múlt volna, minden nap feltölttette volna velem a telefonkártyáját, és azt hazudta, hogy "levette az internet". Különben tudtam, hogy nem az internet veszi le, hanem az, hogy állandóan telefonálgat, különösen egy Peti nevű ismérősének, aki állandóan hazudozott neki, hogy miket írok róla a blogomban, meg szemét sms-eket küldözgetett neki (Petink kissé idegbeteg, ezért tőlem a Pszicho Peti nevet nyerte a keresztségben). Szóval nem változott meg. Minden egyes találkozás után szakító sms-t küldött, megindokolva, hogy miért nem lehetünk együtt, az egyik ismerősöm szerint felléphettünk volna egy Show-műsorban, mint a legtöbbet szakító pár. Aztán, amikor bekapcsoltam a telefonomat, újra kezdődött az egész elölről. Zaklató, félóránkénti hívások, az sms hangjától már előre féltem, mert vagy az volt benne, hogy mégsem lehetünk együtt emiatt, vagy amiatt, vagy kért valamit (ezüstgyűrű, ezüstlánc, telefonfeltöltés, ezek voltak a slágerek nála).
Ez is lehete a mottója a Duelnek, amiben két rivális varázslót közül alakítjuk az egyiket, azt egyébként nem lehet eldönteni, melyik a nagyobb szemétláda, de varázslóéknál ez már csak így szokás. A játékmenet egy stratégiai játékot szimulál, interaktív választásokkal, van pár varázslatunk, és azokat kell időben elhasználni. A legtöbbször csak várni kell az ellenfél lépéseire, és az utolsó pillanatban kijátszani a kártyánkat. Ez egy kicsit szokatlan a játékban, mert én még az elején megpróbáltam harcba küldeni mindenkit, de csak a kivárásos taktika a célravezető. A megfelelő pillanatra kell tartogatni a megfelelő varázslatot, csak így nyerhetünk. Ha a végtelenségig hagyjuk magunkat, vesztünk, mindig várni kell az utolsó pillanatra. A döntetlent a legkönnyebb elérni, de mi persze győzni akarunk... Összesen 6 darab varázslat van eltárolva a memóriánkba, ezekkel kell legyőzni az ellenfelünket. Vagy a hetedik opció mindig az, hogy nem csinálunk semmit, csak várjuk, hogy mit lép az ellenfél. A játék folyamán ezt elég sokszor kell alkalmaznunk, szóval ez is egy fontos opció. Ez egy eléggé rövid játék, de én számtalanszor elvéreztem benne, mert nem tudtam, mikor milyen varázslatot kell alkalmazni. Szóval egy fél napom ráment a megoldásra. Mire való a szabadság, ha nem erre?

Na, ez az a játék, amit akkor sem találunk meg sehol, ha nagyon keressük. Méltán, vagy méltatlanul lett elfeledve, vagy csak nem kapott elég hype-ot, nem tudom. Akár felkapott játék is lehetett volna - a kényes témákról készültek mindig azok. Talán egy kis furcsasága van, ha egy történetszálat végigjátszunk, újra kell kezdenünk a játékot (itt ajánlom az F5-öt, legegyszerűbb megoldásként.) Egy négytagú család legfiatalabb tagjának, Mike-nak a szemén követhetjük végig egy család egy napját. Választhatunk, hogy felkelünk, vagy tovább húzzuk a lóbőrt, de akkor valaki nagyon rosszul jár (ez is egy történetszál, egyébként).







Vasárnap eléggé erőt vett rajtam a depi, csak döglöttem egész nap, erőmből csak twitterezésre tellett. Tweet, retweet, és most már nem tudom, hogy lájkolás, vagy favolás, mert csillag helyett már itt is szívecske van. Szóval ezeket csináltam, írtam néhány semmit mondó bejegyzést a burára, míg végül rátaláltam Charles Bukowski tanácsaira a depresszióval kapcsolatban. A soundcloud-on magyarázza el, hogyan kúrálja a depresszióját. Nem is hittem volna, hogy voltak depressziós periódusai. Aki nem ismerné Bukowskit: 13 éves kora óta ivott, és masszív alkoholizmusa ellenére 84 évet élt. Persze rögtön ez ugrik be elsőre, de aki olvasta a könyveit, amikben végig piál, az nem csodálkozik ezen. Sör, bor, tömények, otthon, és kocsmában, vagy bárhol. Számtalan munkahelye volt hosszabb-rövidebb ideig, erről Tótumfktum című regényéből értesülünk, legtovább talán a Postán bírta, amiről szintén regény született (Posta). Alkohol és szexuális aktusok sorozata jellemzi regényeit, no meg talán hm... a vécézés. Verseket viszonylag későn kezdett el írni, ugyanezzel az attitűddel és tematikával. Egyik méltatója így jellemezte: "regényíró, novellista, megalomániás, bujálkodó, szoknyabolond, élő legenda, a klasszikus zene megszállottja, trágárságkedvelő, szerető apa, szexista, testi nyomoronc, sittes, aranyérsújtott, zseni, csaló lovis, kitaszított, antitradicionalista, verekedő és egykori polgári szolgálatos." A depressziós periódusok talán akkor érték utól, amikor Jane Cooney Baker, a nála 11 évvel idősebb özvegy (szintén alkoholista), hosszú ideig élettársa, halálra itta magát 51 évesen.
Mióta először kitört rajtam a skizofrénia, blogot írok. Mióta blogot írok, hajlok affelé, hogy jobban érdekeljen a valóság, mint a fikció. Emlékszem, régen, a kezdetek kezdetén főleg még csak egoblogok léteztek. Az én írásaim, és játékaim is tele vannak önéletrajzi elemekkel. Talán nagyszerű lenne, ha jobban tudnám kezelni a fikciót, de a betegségem óta nem nézek ilyesmit. Horrort pláne nem, az átéltek után minden horrorfilm unalmassá válik. Egy 4 részes horrorfilm részese voltam, és talán már nem lesz 5. rész. Legalábbis nagyon remélem. (Mivel minden epizód egyre durvább.) Jó, játszani, azt szeretek, de ebben is keresem azt, amiben túlsúlyba kerülnek az önéletrajzi elemek. Ezért választottam bemutatni, és lefordítani Caelyn Sandel írását, amit lehet játéknak nevezni, de nem érdemes; egy digitális naplóbejegyzés, hypertext effektek segítségével elmesélve. A hypertext elemek, mondjuk így, érdekessé teszik, de hogy rontott-e, vagy javított a digitális naplóbejegyzésen, mindenki ítélje meg maga. Szerintem jót tett neki. A történet Caelyn Sandel nővé válásának kezdeti szakaszában játszódik, amikor még nem volt ennyire nőies, mint most. (A képen éppen ő látható.) Ő is szabadúszó, történeteket, játékokat, esszéket ír, és támogatásból tartja fent magát. Saját bevallása a Cis Gaze a legsikeresebb játéka, ami - már volt róla szó - inkább digitális naplóbejegyzés. A Cis Gaze-t, nem nagyon lehet másként fordítani, mint Cisz Nézés. (Lehetne sokféleképpen magyarázni, a szótárak kellőképpen ragozzák a "cis" kifejezés értelmét, a lényeg annyi, hogy mindenki cisznemű, aki nem transznemű. A játék címe tehát arra utal, ahogy a ciszneműek néznek a transzneműekre. (Nem meglepő, hogy kissé gyanakvóan.)





A pszichiátria minden szokatlan tudatállapotot alapvetően patologikusnak tekint és az agyban létrejött anatómiai, fiziológiai és biokémiai változásokat vagy egyéb egészségügyi okoknak tulajdonítja azokat. Tehát szerintük a saját agyunk generálja le a szereplőket, akik hozzánk szólnak, dícsérnek-szidnak, parancsokat osztogatnak, stb. Én ezzel vitatkoznék, mivel szerintem a hangok valóságosak, tehát a tudománynak tovább kellene ezeket vizsgálni, ahelyett, hogy rákenik a biokémiára. Meggyőződésem, hogy a hangok nem származhatnak mástól, csak külső forrásból. Számtalanszor kaptam rajta őket, hogy eltévesztenek szavakat, rosszul használnak kifejezéseket, és olyasmikről beszélnek, amiről nekem addig fogalmam sem lehetett. Egyszer hallottam, hogy nem szeretik a cigifüstöt. Nekem is számtalanszor megtiltották, hogy rágyújtsak, különben ez, meg az lesz. Vagy hogy csak akkor gyújthatok rá, ha megengedik. Éppen ilyen rágyújtási tilalom volt, amikor rámszól a hang, hogy: "Most kell, hogy rágyújts!" Kimegyek a dohányzóba, elkérni egy betegtársamtól egy cigit, ő meg ideadta a sajátját, amit szívott. Később derült ki, hogy Hepatitis C-je volt. Amikor ezt elmondtam az ápolónak, annyit mondott rá, hogy:ügyes vagy, nem tudtad, hogy Hepatitis C-je van? Nem tudtam. Egyszerre (vagy felváltva) több hang szokott beszélni hozzám, férfi hang, és női hang is. Egyszer direkt öngyilkosságra is megpróbáltak rávenni, egyszer pedig elhitették velem, hogy a betegtársam Xenu (a szcientológiából a gonosz, a jóságos Ron ellenfele), és őt kell gyötörnöm és gúnyolnom, amikor csak tehetem. A hangjuk különböznek egymástól, semmiben sem hasonlítanak egy ilyen belső hangra, különböző hangszínnel, karakterrel, és esetleg személyiséggel is rendelkeznek.
Másik lehetséges magyarázat, hogy amíg a sámánisztikus kultúrákban teljesen természetes, hogy a jelölt sámánbetegségbe esik, és megjárja az alvilágot, ahol szellemekkel találkozik, és harcot vív velük. A sámánbetegség hosszú ideig eltarthat, a sámán magányosan, külső segítség nélkül aztán meggyógyul. Arra gondoltam, hogy mi van, ha a "gyógyszerek" megakasztják, blokkolják ezt a folyamataot, és ha kiürülnek a szervezetből, a betegség onnan folytatódik tovább, ahol legutóbb abbamaradt, magában foglalva az előző pszichózisban átélteket is, amiket lehet, hogy már régen elfelejtettünk, legalábbis nehezünkre esik felidézni őket, a tudatalattinkba száműzve őket. A sámán eszköze általában a dob, hogy visszataláljon ebbe a tudatállapotba, és közössége hasznára legyen a szellemektől kicsikart tudással, tehát számára ez az állapot kívánatos, néhányan szereket szednek, hogy visszajussanak ebbe az állapotba, kinek mi a "lova", hogy eljusson az alvilágba. Kíváncsi vagyok, mit szólna 1-1 ilyen sámán, ha csak viccből beadnának neki egy haloperidol deaconat injekciót, biztos hátráltatná a munkája elvégzésében.





Ki tudna ellenállni egy ilyen levélnek? Meg is jelensz este nyolckor, a kijelölt időpontban, végigkövethetjük a két szereplő udvarlását, szexuális játékait, a kikötözésig rendben is van minden, de akkor előkerül a kés is. Innen lép át a történet a "survival horror" kategóriába, ugyanis rájövünk, hogy Anni étlapján mi szereplünk mint fő fogás. Ha kiszabadulunk a kötelékeinkből, megkezdődik a B-filmekre jellemző üldözés, aztán, ha életben akarunk maradni, mégiscsak szexelünk Annival... Közben rájövünk, hogy nem mi voltunk az elsők a sorban, kiderül, hogy sikerül-e véget vetnünk Anni ámokfutásának, vagy almával a szánkban sültként végezzük Anni vacsorájaként...

Nyugalom, már csak ketten vannak hátra, Porpentine, és Caelyn Sandel. Most Merritt Kopasról lesz szó. Ezév elején jelent meg a könyve, a Videogames for Humans, és egmondom őszontén még nem rágtam át magam teljesen rajta. Leginkább antológia ez, a játékok is mellékelve vannak hozzá. A könyv 27 játékot tartalmaz, és 25 kritikus írt hozzá félig végigjátszást, félig esszét. Merritt Kopas csak felkérte az írókat, elkérte a játékokat, elmondása szerint nem volt könnyű a könyhöz az anyagot összegyűjteni, és megszerkeszteni. Elmondása szerint Anna Anthropy Encyclopedia Fuckme című műve volt rá nagy hatással, ahol egy túlfűtött szexualitással rendelkező hölgy egy kannibálhoz érkezik randevúra. Az előszóban gyakran visszautal Anna Antrhropy könyvére, hogy az volt rá olyan hatással, hogy maga is ilyesmivel szeretet volna foglalkozni. A könyvön kívül előadásokat tart a digitális játékokról, tervezésről, és kultúráról. Szintén megjelent pár játéka, az ingyenesek közül egy kisebb játéka, ami a közízlésnek is megfelelő, a Conversations With My Mother, amiben ki nem mondottan a nemi átalakító műtétről érdeklődik az anyuka. Beszélhetünk vele a hormonokról, a terápiáról, és a sminkelésről. A játék meglehetősen rövid, csak egy rövid aggódó anyai érdeklődést igyekszik digitális formában megjeleníteni.









Na, mindegy, tudnék még sztorizgatni a zenekarról, mert az egyik kedvencem, de most inkább egy régi vágyamat teljesítettem be, amikor lefordítottam az Add Me című számukat, ami a világhálón jelen lévő őrültekről szól. Valószínűleg a The Boy Bands Have Won című lemezükről, már nem emlékszem. A fordítás nem nyers-, és nem is félrefordítás, nagyjából követi a ritmust is, és rímel. Íme két felvétel az Add Me című számról, lehet választani, kinek melyik a szimpatikusabb (nekem a második, az sokkal bulisabb).
Az OCD (obsessive-compulsive disorder), magyarul obszesszív-kompulzív megbetegedés, kényszerbetegség, a népesség 2-3%-ára jellemző, tehát 2-3x gyakoribb a skizofréniánál. Olyan elmeállapotot jelent, amelyben újra és újra jelentkező kellemetlen képzetek vagy gondolatok (kényszergondolatok) mellett állandóan újra jelentkező késztetések vagy cselekedetek (kényszercselekedetek) vannak jelen. A skizofréniával ellentétben a beteg tisztában van kényszergondolatai és kényszercselekvései abszurditásával, nem veszíti el a kapcsolatot a valósággal. Szintén észlel belső sugallatokat, kényszergondolatokat, de a skizofréniásokkal ellentétben soha sem jut el a cselekvésig ezeknek a belső gondolatoknak a hatására. Mire is gondolok, mi jellemző a kényszeresekre: gyakori kényszergondolatok, ezek közül is az agresszív kényszergondolatok lehetnek a legzavaróbbak, közel állnak a skizofréniások tüneteihez:
Aztán a kényszergondolatokhoz kapcsolódnak a kényszercselekvések, de csak kevés kényszergondolat sarkall valódi cselekvésre, ám ezek általában ártalmatlan jellegű parancsoknak való engedelmességek, pl. kézmosási, ellenőrzési és megszámolási kényszer. Jellegzetes példái az ellenőrzési kényszer, melyben a beteg mások cselekedeteit folyamatosan ellenőrzi és felülbírálja, az önellenőrzés, melyben például számtalanszor visszamegy, hogy megnézze, bezárta-e az ajtót, vagy elzárta-e a gázt. Gyakori a megszámolási kényszer, melyben például a kockaköveket, lámpaoszlopokat kell megszámolni. Ide tartozik a kézmosási, mosási, takarítási kényszer is.

Éppen a szakkörben basztam a rezet, amikor felhívtak Nagykállóból, hogy kapcsoljam be a telefonomat, mert a kezelőorvosom szeretne velem beszélni. Most éppen vizitel, de majd felhív, ha befejezte. Fél 12-ig idegeskedtem, hogy úristen, mit írtam már megint, amit nem szabad, vagy miért ilyen sürgős. Végül nem lett semmi különös, csak behívtak soron kívül kontrollra, mert én vagyok az első a páciensei közül, akinek beadatta az abilify injekciót. Kérdezgetett, hogy nem érzek-e semmi furcsát, meg hogy tudok-e aludni, mert az abilify állítólag energetizál, ahelyett, hogy szedálna. Nem mondtam, de a nyugtatóknak jobban örültem, most már nem kell minden délután a Fehér Egérben ülnöm, meginni azt a 4-5 sört, szóval a nyugtató nagymértékben csökkenti az alkohol iránti vágyat (legalábbis nálam). Érdekes módon addiktológián sose kezeltek, pedig eredetileg ezzal százalékoltak le: "alkohol okozta pszichózis", "cannabis és származékai okozta pszichózis". A leszázalékolási bizottságnál azt mondták, hogy belerokkantam a jólétbe. Mondjuk kérdés, hogy mi számít egyáltalán jólétnek. Nem mindegy, hogy egy 85 forintos rivotrilt nyalogatok 2 hétig, vagy a kocsmában ülök, amíg lenyugszok, naponta többszáz forintért.
Vásárhelyi Bea szokta hangoztatni, hogy csak néhány skizofrén beteg van jelen az interneten, és ők is csak ilyen lazán tartják a kapcsolatot, nincs igazi internetes skizo közösség ma Magyarországon. Talán nincs is szükség rá. Ő bevallása szerint külföldi fórumokat olvasgat, én meg annyira nem. A skizofrénia tünetei bár nagy hasonlóságot mtatnak, a téveszmék tartalmában és jellegében van különbség. Talán kategorizálni lehetne őket, mint a népmeséket, én ismerek olyan skizofrént, aki hasonló tüneteket produkál, mint Vásárhelyi Bea a könyv megírása idején. Csak valakire hatnak a gyógyszerek, valakinél nem, vagy legalábbis markánsabbak a maradványtünetek.
Ahogy tudom, a transzneműség szintén egy mentális rendellenesség, azt jelenti, hogy valaki más nemű testbe született, mint amilyen neműnek érzi magát. Anna Anthropy transznemű játékíró, és játékkritikus, első könyvének címe: 







A könyv címe szimpatikus, a kezelőorvosomtól kaptam kölcsön, amikor könyvért rinyáltam a blogon. Főként terapeutáknak, és hozzátartozóknak íródott olyan betegekről, akik nembetegek, legalábbis saját meglátásuk szerint. Három skizofrén, és egy bipoláris eset van benne bővebben kifejtve. A könyv egyik kulcsszava, és a probléma gyökere az Anozognózia. Az ok, ami a betegségbelátás hiányát okozza, ugyanaz, amely a mentális betegség többi tünetét is. A könyvben négy ember kálváriája van leírva a gyógyszer nem szedéssel, de azt hiszem, végül is mindegyik happy enddel végződik. Az író egy négy lépcsős terápiát dolgozott ki, de amúgy is szereti pontokba szedni a mondanivalóját.
Újra kórházban vagyok, de ezúttal a festői szépségű Kállay-kastélyban, és csak gyógyszerváltásra. A nyíregyházi bűzös folyosó után Nagykálló felüdülésnek hat, bár itt is megcsináltam a saját stiklimet, tehát nem tagadtam meg magam. Véletlenül a kezelőorvosom kezébe került egy blogbejegyzésem róla, és ezért két napra bevágott a figyelőbe. (A figyelőről a detoxikáló és a nyíregyházi pszichiátria furcsa egyvelege jut eszembe.) Egyébként eddig sikerült lefoglalnom magam Karinthy Márton Ördöggörcs című művével, ami főleg Karinthy Gáborra, a skizofrén költőre van kihegyezve, de bőven merít a Karinthy családi legendáriumból is. A Magyar Narancs közölt is egy írást arról (Családi szennyes címen), hogy Karinthy Márton nem tud írni, és már régen ismert forrásokat használ fel a könyvében. De nekem ez nem volt baj, mert egy csecsemőnek minden vicc új. És amúgy én se tudok írni, de kozel áll hozzám az ilyen memoár-és naplóstílus, én is gyakran indiszkrét vagyok írásaimban, bár eddig még csak hárman akartak beperelni. Mire befejeztem a könyvet, lassan kezdem megunni Nagykállót is, de ahogy a szállóige tartja,"bekerülni könnyű, kikerülni nehéz". És eddig a kezelőorvosom még semmi jelét nem adta, hogy gondolkodna a hazaengedésemen. Viszont azt mondta, tegnap olvasta a blogom, és tetszett neki. Azt hiszem, ő az első "mentális" szakember, aki vette a fáradságot. Azt hiszem, mivel még biztos maradok egy ideig, kéne még könyvet szereznem,addig is belekezdek onlájn az Egy elmebeteg nő naplójába. Remélem, ezért a kis írásomért nem kerülök vissza a figyelőbe, mert párszor figyelmeztettek, hogy ne nagyon írkáljak.






































