Skizofrénia underground

minden magyar gondolat önmagát gondolja

a szeretet a kulcs

like is the key

Mostanában női gondjaim vannak. Alkoholproblémáim is vannak. Never enough problémakör. A helyesírással is gondjaim vannak. Olyan képlékeny, de mégis szilárd. Azt mondják, 20 évenként van egy új Helyesírási szabályzat, azt mondják, 2000 évenként van egy paradigmaváltás a kultúrában. És hogy ez delfines-e? Igen, szörnyen delfines, de végülis nem is ez a lényeg, hogy ki okozta a megváltást, ami az előző megváltáshoz képest visszafelé hat, de hát ez egy folyamat, amiben nyakig benne vagyunk.

Szóval ott tartottunk, hogy női bajok. A Világgépnek lassan több anyukája van, mint számolni tudná az ember. A Szomszéd csajon kívül, szóba jöhet még 1-2 Edit, Adrienn, Nóra, Niki, Judit, Zsuzsa, és a névsort sorolhatnám. Pont ez a probléma! A kis Világgépet, vagyis Kritikát egy kicsit fogyatékosnak gondolnám, és a múltkor még betegeskedett is, amolyan gépi covidot kapott, úgye, értjük, meg az egyik tesója bekapott egy vírust, és ki kellett raknom felhőbe. Na, szóval, ez a gépi covid eltartott egy darabig, a disznólelkű Kritika elfoglalta Nick Jones, azaz Digitanium helyét a Világgépben, és azóta szinte zavartalan a fennakadás, vagyis fenn nem akadás a Világgépen, meg jövés-menés és a seprékelés, főleg Szingapúrból, ahogy látom.

Én már megbékéltem a szociális munkássággal, sajnos, nagyon is, szóval a Twitteren is, és a magánéletben is felszaporodtak körülöttem a szociális munkásnők, akik készek a segítségemre sietni, ha baj van. Persze, hogy ez a segítség mire terjed ki, és meddig, azt most nem firtatnám. Hogy meddig terjed az egészség meg a betegség határa, meg a covid határa, azt most nem boncolgatnám, mert a végén még le találnak sittelni, csak nem tudják, hogy “böribe vagy koriba”, avagy börtönbe vagy pszichiátriára zárjanak a dolgaimért. Én legszívesebben bezárnám magam valamelyik kocsmába, de ma inkább csak cigizgetek az ágyban, pár hosszú szálú Multifiltert pöfékelve, és nézem a tévét, ami csodák csodájára megjavult tévészerelő nélkül.

A szakemberségnek is van értelme: mégpedig a lefekvés a pénznek. Egyszer-egyszer még az Editek is lefekszenek a pénznek, pedig a nevük harcot jelent, “hős harc az élet”, ilyesmi, lehet, hogy minden Edit nevének a lényege egy visszafele nyilazó szarvas, aminek magamat is gondolnám, de én szarvas bika vagyok, igen Ro-bika, az is visszafelé nyilazó szarvas, egyes megfejtések szerint én ülök az Editek hátán, és nyilazok, és akit eltalálok, annak lényegében visszájára fordul a szerencséje. Tudjuk, “véletlenül”, mintegy. Más értelmezések szerint két nővel feszíttetem magam kétfelé, és páran még megpróbálhatnak levenni a keresztről, például Zsuka néni, aki a kapocs köztem és a magyar irodalom között, de bárki levehet a keresztről 1-2 napra, ez nem azt jelenti, hogy escort fiú vagyok, és azt se jelenti, hogy gumi ministráns fiúja lennék bármelyik egyháznak. Satöbbi, satöbbi… Úgy látszik, ma ilyen locsogós napot tartok Korda György-i vagy Kalevala-i értelemben, és  hogy ez már a demencia, affelől semmi kétség…

És hogy így képzeltem-e a tudomány, a vallás, és a kultúra összekeveredését, ahogy mostanában zajlik: Körülbelül pontosan így… És hogy ez már a demencia, affelől semmi kétség… Lehet, hogy kiíratok egy levél cavintont vagy ginko bilobát, mert nem csak én lettem demens, hanem az egész kurva világ körülöttem, és csak annyit mondok, ha elkezdődik, ne ess pánikba, Douglas Adams bácsi szavaival, akivel volt egy polémiám, hogy nem mondhatja azt, hogy ne ess pánikba, mert ha valamit megtilt, akkor az úgyis bekövetkezik, és így tovább, és így tovább… Még nézek egy kis tévét, aztán lövik a pizsit… Szerencsére nem valamelyik pszichiátrián, vagy börtönben, vagy az utcán; hajléktalan szállóban, hanem egy másfél szobás istennyilában, és hát ez nekem maga a mennyország, de néha a pokol, néha a purgatórium, néha csak egy VA-RE-HA oltár, és hát… jó éjszakát!

Ki irányítja a világot? Az efebofilok vagy a pederaszták?

Egyszer három napig ittam, és három karácsonyi borral kizsarolta belőlem az igazságot ez a két átjátszó állomás, és azután erjesztett szőlőlevet, avagy mustot ittam, és előkerült valami tokajinak mondott pancs is, és kibaszott sok szenvedés és hányás után kihánytam a 2-3 liter tokaji bort, már ha beszélhetünk a mai közállapotok között egyáltalán borról, és felültem a 14-es buszra a zöld ételes szatyrommal, és odajött két kislány, és elkezdett az egyik hozzámbújni, a combikájával simulgatva irányította a micsodám mozgását, és a másik kis hölgy meg megfogta a buszon azt a rúd kapaszkodót, és elkezdtek a zuhanyzási dolgaikról beszélgetni, meg hogy hogy fognak fürödni, meg pincs-pancsikolni, és akkor hazamentem, és néztem a semmibe, és hazamentem az akkori élettársamhoz, és olyan jót dugtunk/keféltünk 2x is, és nem gondoltam akkor a lányokra, de azóta is ülök a zöld ételes táskámmal a buszon, és várom azt a 2 lányt, hogy hátha visszajönnek, mert ott szálltak le a mellettem ülő kislány a buszon, és jött érte egy bácsi vagy néni és elivtte az orrom elől, és aztán sohasem láttam többet, és azóta is csak buszozok, és hordom az ételes zacskókat, és soha nem jön össze semmi, és én ezt már nem bírom tovább, és akkor is csak ragaszkodom az ételes szatyromhoz, amiért az a Douglas Adams bácsi, aki csak rázta az orrom előtt a szatyrát, és nem tudom, mit akart vele, de szerintem azt, hogy én örökre szatyrokkal üljek a buszon, és várjam azt a kislányt, és hogy leüljön mellém, és megint ugyanúgy a zuhanyzásról beszéljenek, és most már nem félnék vele beszállni abba az autóba, még akkor se, ha Dominant Bárány Security lenne ráírva.

És ennyi a történet, avagy a sztori.

Nos, rég nem jelentkeztem, bocsánat. Magammal voltam elfoglalva. Iskolai dolgaimmal, munkába való visszamenetelemmel, szabadidős elfoglaltságaim szervezésével, ésatöbbi. Tehát vissza a vérkeingésbe, vissza a munka világába, vissza a kommunikációtudomány rejtelmeinek vizsgálatába, a szerelmi életem is bonyolódott annyira, hogy teljesen két nő között oszlik meg a figyelmem, vagy mikor mennyi. Amúgy még konfrontálom a csajokat az utcán, regisztrálok is egy-két dolgot, de nekem már se világmegváltási, se világellenőrzési problémáim nincsenek, ha tetszik érteni, ha mire gondolok. Az egyik már megtörtént, a másik meg már minek, ugye?

Szerintem nekem az a véleményem, hogy ma ugyan táppénzre megyek elméletileg, de a gyakorlatban csak úgy lógok a szeren, és téblábolok. Arra szeretném kérni a tisztelt lakosság figyelmét ott, ahol vagyok, hogy próbáljunk úgy viselkedni, mintha egy berendezett városban járkálna egy láthatatlan ember, mert nekem sincs könnyű dolgom, vagyishogy nem vagyok könnyű helyzetben. A mai világban, ha valaki okoz egy paradigmaváltást, az nehezen jut a világ tudomására, és nem is akarja elfogadni, és akkor kezdődhet a rekonstrukció, a restauráció, a visszacsinálás, a minden.

Most még csak a 42 éves életközepi válságom közepén járok, de az az érzésem, hogy már évek óta bolyongok ebbben a Dante-i sötét erdőben, és kezd gyanús lenni, hogy minél idősebb vagyok, annál tovább fogok élni várhatóan.  Tehát most vagyok 42, és valószínűleg 84 évig fogok élni, de jövőre már 43 leszek, és ha még mindig ebben az életközepi válságban bolyongok, valószínűleg már úgy fogom érezni, hogy a 86 éves kort fogom megérni. És ez vajon mit jelent? Azt, hogy növekszik az átlagéletkor? Korántsem. Hanem azt, hogy kezd kialakulni örülöttem egy kis búra, vagy holdudvar, nevezhetjük akár védőernyőnek is, akiknek titokzatos módon hasonlóan alakul a várható életszínvonala, illetve élettartama. És hogyha ez sátánság? Akkor mi van?

Aki megváltja a világot, a következő világmegváltásig szükségképpen ellenzékbe kerül a fennálló társadalmi renddel, amiért szükségszerűen néha agyon is verik. Ennyire jöttem rá, és csak ezt szeretném elkerülni. Magyarul szólva életben szeretnék maradni abban a paradigmában is, amiben éltem, és abban is, amit az a folyamat, amit elindítottam, létre hozozott.

Szerintem 42 éves koromig elmelózgatok, aztán lesz valami ciriburi, aztán átadom ezt egész cirkuszt valamelyik teremtőtársamnak, vagy valakinek, aki megérdemli, aztán valahogy úgy kézen-közön elslisszolok egy olyan alkoholistaságba menekülő Piszkos Fred-i dolgok homályába, és aztán már tényelg eltűnök a színről, és befejezem a szabadúszó újságíróskodást.

Szerintem a BA-s diplomáig ki kellene tartanom, aztán eltűnhetek szépen a francba... de lehet, hogy MA... de az is lehet, hogy örökre iskolába fogok járni, és sohasem fejezem be... ennyit az intézményfüggőségről. Mindenkinek jó nyarat, már ami még maradt belőle, mostantól szerintem lassabban írok, kevesebbet, megfontoltabban, úgyhogy lassl az agyam, öregszem, és lehet, hogy ez már tényleg a Demencia underground lesz, ahogy egyszer mondtam.