Úgy látszik, "vannak vidékek" a nyíregyházi pszichiátrián kívül is. Egyik burás ismerősöm is hogy járt: ő is ugyanabban az ügyben érintett, mint én (gondnokság alá helyezés), de neki a tárgyalása csak év végén esedékes, addig meg se szó, se beszéd, (remélhetőleg) ideiglenesen kizáró gondnokság alá helyezték, és így nem lehet addig a saját fia gyámja, és nem írhat alá munkaszerződést, tehát nem is dolgozhat. Nem nagyon akarnék itt politizálni, de nem lehet megkerülni: ebben az országban önkényesen kizáró gondnokság alá lehet helyezni bárkit, akiről megállapítják ezt a betegséget. Nekem azt mondta az új pszichiáterem, hogy nem lehet, de a régi, a köcsög bolgár geci azt mondta, hogy simán lehet, sőt el is vitethetnek ezzel a módszerrel mentővel egy elfekvőbe akaratom ellenére. Az igazságügyi elmeszakértő (a másik hájas fasiszta) azt próbálta nekem bemesélni, hogy mindez a mi érdekünkben  történik, a saját érdekünkben jelentenek tehát fel, veszik el a gyerekhez és a munkához való jogunkat, és ha nem viselkedünk birkaként, a saját érdekünkben vitethetnek el erőszakkal skizólágerbe. És mindez történik 2013 végefelé, amikor a Voyager1 elhagyta a naprendszert, és a reggeli műsorban az vált ki közfelháborodást, hogy egy tanárnőt hogy diszkriminálhatnak a pirszingje és a fültágítója miatt. Ameddig Budapesten a filippa85 által beidézett indexes cikk szerint el lehet kerülni még a kórházba kerülést is, vissza lehet utasítani a gyógyszerezést is, vidéken ez a balkáni bunkó és hasonszőrű társai minden joguktól megfoszthatja a betegeket, önkényesen leszedálhatják és depó injekcióra kényszeríthetik őket. Nem elég a betegség által okozott szégyenérzet, a betegségtudat kialakításának sulykolása, az ilyen embert a valóságban is megfosztják minden joguktól és emberi méltóságuktól, hogy utána barmokként kezelhessék őket. A burán egyébként ennyi volt az ügyről a véleményem: "Undorító az eljárásuk, meg hogy alperesként kell megjelennem a tárgyaláson, mintha valami bűnöző lennék, ezzel is keltik a bűntudatot az emberben, nem elég az, ami a betegséggel szokott járni. És még azt próbálta bemagyarázni az elmeorvosi szakértő, hogy az én érdekemet szolgálja, hogy beperelnek, meg kizáró gondnokságot kérnek rám. Dögöljenek mind halomra, én azt kívánom nekik, annál is inkább, mert ez az ő szakmájuk, nem az enyém, és nem az lenne a feladatuk szerintem, hogy emberéleteket tegyenek tönkre." És ezúton kívánom a bolgár hájfejnek, meg a többi agyilag fejlődésben visszamaradt fasisztoid csökevénynek, hogy forduljon keresztbe a velőscsont a nyelőcsövükben, és fulladjanak meg tőle. Sötét Szabolcs, kellett ide a bolgár geci.