Tudom, hogy sok baj van velem. Kávé, cigi, nyugtató, alkohol. Én tényleg próbálom. Csökkenteni. Néha sikerül, néha nem. Sokszor borotvaélen táncolok ezekkel. Most erősnek kell lennem. És szépen elkezdeni felezni a nyugtatót, mert rendszertelenül szedem, és viszonylag sokat. Éppen belefér a "terápiás tartomány"-ba, amit csinálok, szóval nem viszek túlzásba semmit. Mindenből egy kicsit. Mintha egy legális drogokkal tömött svédasztal előtt állnék, és hogy ne sértsem meg sem az etiketett, sem a házigazdákat, úgy csipegetek belőlük. Mitől félsz? Politoxikomán vagyok.
- "Mitől félsz a legjobban?"
- "Attól, hogy valamikor a szeretet ereje már nem elég..."
Mi volt még? Higító, cannabis, herbál. Már nem élek velük. Régen volt, mintha évszázadokkal ezelőtt történt volna. Akkor mi a baj? Semmi. Nincsenek problémáim. Új telefon, új laptop, új jelszavak, új élet. Kell. Sokkal jobb. Akkor mi van. Kibaszott egy mg-al elcsúszik a nyugtató, +1 sör, + fél doboz cigi. Minek? Unatkozom? Nem. Lenne mit csinálnom. Félek, megijedek. A szorongást felejtsd el, mert nem menő, a szociális fóbia sem menő, azt már félig-meddig ki is nőttem. A skizofrénia? Még a kezelőorvosom sem nevezi egyértelműen betegségnek. Amire gyógyszert kell szedni, az betegség. (Ellenvélemény.) A leszázalékolási bizottság szerint a jólétbe rokkantam bele. Na, igen. Amennyire az alkoholizmus jólét. Az alkohol katalizálja a skizofréniát. Senkit sem ismerek, akinél alkohol okozta volna. Pont nálam? Egen. Füvet is szívtam? Az a baj. Havonta szívtam? Á, az semmi. A kettes gyakorlóba jártam? Az a baj. Az egyetemen rossz energiák vannak. Az is baj.
Még mindig jólétben élek. Tárhelyek, domain nevek, drága e-bookok, fizetős játékok. Nyugtató, sör, cigi, kávé. Luxuscikkek. Legálisak. Járnak nekem. Sohasem vagyok másnapos. Alszok, kelek. Ahogy kedvem tarja. 4 órás munka. Holnap kontroll. Májusban leszázalékolási bizottság. Lehet, hogy véglegesítenek. Jó esélyem van rá. 52 ezret kapok havonta, csak azért, mert vagyok még. Cserébe majd produkálom magam, jó? "Ez eddog így jó?" Plusz majdnem ugyanannyit a melóhelyen. Jó, hogy vagyok. Magamnak. Elefántcsonttorony. Aranyketrec. Néha írok valahova valamit, de csak olyan dolgokról, amihez jól értek, hülyeséget nem akarok. Ismernek. Szeretnek. Inkább csak elfogadnak. Volt egy filozófus, aki szerint addig létezek, ameddig mások is látnak. Ezért írok, ezért vagyok, ezért élek. Amíg mások látnak, nem haltam meg egészen. A férfias dolgokhoz egyáltalán nem értek.
- "Nézted tegnap a Forma-1-et?"
- "Nem, éppen a vonaton ültem."
- "A focit szereted?"
- "Igen, néztem régen az EB-t, de már nem." - persze azt is főleg a sörök miatt.
Csak ilyen uniszex dolgokhoz értek, mint betegség, gyógyszerek, drogok. Sokszor kérdezték, hogy próbáltam-e "kemény" drogot. Ugyan. Ilyen múlttal? Az hiányozna... Szóval mostanában az foglalkoztat, hogy lehet-e szeretni egy skizót. Aki valaha talán volt valaki, aztán sokáig semmi, és most egy másik valaki. De emlékszik. De már nem fáj. Olvas, ír, elvan. És hogy én szeretem-e még őket? Igen, akik alkotnak, dolgoznak, dumálnak, nem passzívak. Vagyis, hogy őket is. De szerintem ők azok, akik intézetben végzik. Néha be kell tartani a rendszernek. Csak a miheztartás végett. Csak, hogy komolyan vegyenek. Úgysem fognak (eléggé), de próbálkozni kell. Mert előbb-utóbb aláírod az injekciót, aztán jön a gyámság, aztán ott figyelsz majd valami otthonban. Már az is látszik, ki az, aki otthonban fogja végezni, ki az, aki nem. Hozzáállás kérdése, meg szociális körülményeké, meg hogy mennyire (nem) hagyod el magad, stb. Valamennyi ész is kell hozzá, talán az, főleg. De tanulni lehet a magunkra odafigyelést is. Hogy ne basszanak át. Az életben is, meg elsősorban az orvosodra gondolok. Ott kezdődik. Találd meg az igazit. A lehethogy leendőt. Ebben is. És akkor minden rendben lesz. Vigyázz magadra, testvérem. <3
