Skizofrénia underground

Ma reggel beviharzott Tamara a szakkörbe, és lehuppant egy székre velem szemben. Kicsit izzadtságszaga volt már így korán reggel, és a szemén is látszott, hogy valami nem tiszta nála. Aztán elment veszekedni egy kicsit Edit 2-vel, és amikor visszajött, teljesen összefüggéstelenül kezdett beszélni (kiabálni), hogy "Miért piros a fiúk feje?". "Miért feketék a radiátorok?", "Miért varr mindenki fekete cérnával?". Meg mondta, hogy valami 15-en meghaltak valahol, nem értettem pontosan hol, de ilyenkor ez a halál a mániája, meg hogy a Facebookon őt ha valaki bejelöli, az meghal. Azt hiszem, engem törölt az ismerősei közül, szóval ez a veszély engem nem fenyeget. Tiszta pillanataiban el lehet vele beszélgetni, de egyre ritkábbak a tiszta pillanatai, a múltkor is úgy hozták be a rendőrségről, mert bejelentést tett, hogy a volt férjét, meg a mostani élettársát elrabolták. 2 hét múlva már kint volt, és úgy látszik, kezdi elölről. Még hablatyolt valamit a Tescoról, meg az Intersparról, aztán amikor felfigyeltek a kiabálására, és kisebb csődület alakult ki körülötte, fogta magát, és elhúzott. Érdekes, hogy ezt havonta eljátssza, de mégsem rakják depó injekcióra, nem rakják gondnokság alá, sőt ki-be járkál a pszichiátriára, anélkül, hogy bármi gondja lenne belőle. A múltkor kontrollon minden rendben volt vele, rá két napra kellett behozni a rendőrségről a pszichiátriára. Meg van az a másik csaj (ezek csak úgy bejárnak), és elkezd nekem valahogy furán integetni a buszmegállóból, és amikor végre ráfigyelek, teli torokból elkezdi üvölteni, hogy "Nem megyek veled a Sunshine-buliba, TE BOLOND!". Vele mindössze ennyit beszéltem, de elég is volt, ha csak tehetem, elkerülöm ezentúl.

Fura módon ezzel párhuzamosan a kedvenc kollégám állapotában javulás állt be, már nem mond olyanokat, hogy "amikor feküdtem a fa alatt, elrepült felettem egy tigris", vagy "jött egy fekete madár, és a csőrében elvitte a prosztatámat", se olyat, hogy "az Egyház utcán felszállt előttem két kígyó a buszra", "a piros Ferrari lelke átsuhant előttem a szobán", hanem magában énekelget, főleg régi Hobo Blues Band számokat, róla mindenki tudja, hogy teljesen ártalmatlan, még a hangját sem emeli fel soha. Egyébként egész jó verseket írt régen, meg festett egy fekete jézust, meg biztos mást is, de mostanában már csak mászkálni szeret. A munkaköre anyagbeszerző, egész nap a várost járja. Aztán amikor vége a munkájának, általában folytatja ugyanazt. Én is csináltam ezt régebben. Nem is olyan rossz.

Kaptam egy levelet is Abizagltól, amiben elmondja, hogy milyen országokban járt, amióta diagnosztizálták (Ukrajna, Ausztria), és elmeséli a kalandjait, mint valami pikareszk regényt, beültetés, sterilizálás, pedofília a fő kulcsszavak. Gondoltam, várja, hogy lerántsuk a leplet az igazságról, hát tessék:

Barack Obama amerikai elnök tanácsára szerettem volna a ljubiljanai Svájci Nagykövetséghez fordulni. Az Osztrákok megígérték, hogy beszélnek a Svájciakkal az érdekemben, ha megírom ezt a levelet, lefordítom németre es elküldöm nekik. Sajnos Európában csak két biztonságos ország van számomra: Svájc es Ausztria(ahol nem sterilizálják a skizofrénokat, de ott is beültetik őket), Ausztriábol kitiltattam magamat sajnálatos módon, a Svájciak pedig nem fognak fogadni. Lehetőségeim szűkösek, mindössze egy teljes havi magyar fizetés lapul csak a zsebemben (vagyonom ugyan van 3-4 millio FT körüli értékben(10-13000 Euro), házresz, hegy, autók melyet sajnos családom miatt nem tehetek pénzzé). Felsőfokú nyelvvizsgákkal rendelkezem angol es német nyelvekből, bár németem egy kicsit kopottas. Az Osztrákok a héten elárulták néhány további biztonságos országot is pl: Oroszország, Líbia, Tunézia, Ecuador, Kanada. Állandó direkt kapcsolatban állok Ausztriával, az Amerikai Egyesült Államokkal és Ukrajnával (akikkel szintén nagyon összebarátkoztam az elmúlt közel másfél évben és nagyon rendesek ők is és kiváló a humoruk). A különböző országok mint valami sávok jelennek meg a fejemben, melyeket a fejembe ültetett Ukrán haditechnológiával fogok (a magyarok terroristák nem mernek újra megműteni, mert félnek rátenni a kezüket az Ukránok technológiájára, apropó, mérgesek is voltak, hogy kiszedték az ő gonosz szerkezetüket az ukránok, fel voltak háborodva, hogy az magyar tulajdon, hogy merészelték). Én vagyok Magyarország talán egyetlen nem sterilizált skizofrénje. Ez a három ország azért segít nekem, mert tudják, hogy én nem vagyok pedofil, hiszen évek óta velem vannak. A történet allítólag a következő: lathattam valami filmen egy teljesen felnőttnek kinéző kínait, aki még nem töltötte be a 18-at, de én nem emlékszem semmire és a magyar terroristák az eltelt évek során képtelenek voltak bármit is kibányászni a fejemből, mindazonáltal veszélyben van az életem(a tudásomert és a könyv miatt, amit angolul írni szeretnék ha végre menedékre lelnék, hogy lerántsam a leplet ezekről a borzalmakról), a testi épségem és a szabadságom (az Osztrákok szerint megint le fognak csukni, azért amiért nekiálltam megírni ezt a levelet, úgyhogy nincs más választásom, mint a hajléktalanlétbe menekülni és rejtőzködni, azt nem írom meg melyik országban és városban). Felneveltem két gyönyörű kislányt anélkül, hogy meg csak valaha is gondoltam volna rá, hogy bántsam őket(és ezt a barátságos országok is tudják, hiszen a gondolataim állandó hazugságvizsgálatnak vannak kitéve). Az is tudomásomra jutott, hogy az Amerikai elnok azért nem segíthet nekem, mert az USA minden államában sterilizálják a skizofrénokat. A pszichiátria meghóditotta a világot (Feldmár András szerint) és a skizofrének elképesztő terheket rónak a világ gazdaságaira.

Satöbbi, satöbbi. Ha valakit érdekel a "teljes igazság", itt megnézheti, mert k. hosszú. Talán idővel nem is fog emlékezni rá, ahogy én sem emlékszem már a saját igazságaimra. Idővel kitörlődnek az ember memóriájából ezek a dolgok.  Talán egy beültetett gép teszi, de nekem már csak halványan dereng valami, pedig négyszer volt már pszichózisom. Amúgy nem azért nem közlöm, mintha nem lenne érdekes, csak terjedelmi okokból. Valami Zsuzsinak udvarolt a egy közgazdász egyetemen, és az utolsó évben elkapta a gépszíj. Ismerős a történet, szinte tipikus. És szomorú. Vagyis engem legalábbis nagyon megviselt. Mások története is borzasztóan érdekel, de magamnak mégiscsak én vagyok a legfontosabb. Érdekes, azt a kérdést, hogy "Miért pont én?", sose tettem fel magamnak. Okokat sem kerestem, csoda lett volna, ha nem bolondulok meg akkoriban. Iskolai gondok, nőügyek, szakítás, családi problémák, egymást érő bulik, alkohol. Valaki azt mondja, hogy ez egy védekező mechanizmus valami még durvábbtól. Hogy enélkül már halott lennék. Mondjuk lehetne rosszabb, ezt is szokták mondani. Meg, hogy olyan, mint a cukorbetegség. Csak nem kell naponta injekció, csak havonta.  Kész közhelygyűjtemény.

Újabb fél évre írtam alá a munkahelyen. Máskor meg szokták kérdezni, hogy akarjuk-e, hogy meghosszabbítsák a szerződésünket, és mindenkinek alá kell írni, most ez nem volt. Természetesnek vették, hogy mindenki továbbra is itt szeretne dolgozni. A magunkfajta örülhet, hogy van ez a védett munkahely. Mostanában voltak a felülvizsgálatok, és egy csomó mindenkit rehabilitálhatónak nyilvánítottak, ami azt jelenti, hogy a cégnek egy éven belül ki kell őket helyezni a nyílt munkaerőpiacra. Szerencsére én nem vagyok rehabilitálható egyelőre, így én nem okozok problémát a vezetőségnek. Szóval ilyen problémákkal indult az új év sok mindenki számára. Terveim szerint én max. egy évet húzok még le itt, aztán keresek valami jobban hozzám illő melót. Amit itt megkeresek, általában az interneten költöm el, van 3 domainem, vagy két tárhelyem, most készül egy design az egyik oldalamnak, még a tumblr-en is vettem magamnak egy Solaris nevű sablont, mert megtetszett.

Egyébként a tumblr nem annyira tetszik, nem is nagyon használom másra, mint a Reblogos posztjaimat belinkelni. Aztán, amire még költök, néhány dolláros játékok, azzal kapcsolatos kiadványok. Egyébként nem nagyon nézik itthon jó szemmel, hogy ilyesmikre költök, azt gondolják, ez valami perverzió nálam. Nemrég a Windows-om olyan tüneteket produkált, hogy muszáj voltam feltenni egy Ubuntut. (Persze a gép barkácsolt volt, a Windows meg nem jogtiszta.) Ezzel csak az a baj, hogy a Wine, meg Play on Linux, amivel futtathatnám a Windows-os állományokat, vagy teszi a dolgát rendesen, vagy nem. Legújabb szerzeményem egy Rpg Maker VX Ace, 13 Euróért, és ma vettem egy HP laptopot, amihez jogtiszta Windows 7 Professional jár. Okostelefon, tablet, laptot, asztali gép, Linux, Windows, egyre gyarapszik a gyűjteményem ezekből a kütyükből is. Szinte minden pénzem ilyen virtuális dolgokra megy el, a mobilomra is szinte fel van telepítve mindenféle "szociális média", így állandóan pittyeg az üzenetek miatt. És szinte teljesen átszokatam a jogtiszta dolgokra, tudom, hogy van olyan, hogy ncore, meg torrent, de már nem igazán torrentezek, az ncore-t, és hasonló társait sohasem láttam belülről.

Szóval egyelőre ezekért a cuccokért dolgozok még itt, meg hogy ki tudjam fizetni a februárban induló szoftverfejlesztői tanfolyamot (van némi előképzettségem, szóval bízom magamban). Mindennek a rizsának annyi a lényege, hogy egyre inkább a jogtiszta dolgok felé billen a mérleg, és megváltozott az értékrendem: nem szeretem már az innen-onnan letöltött könyveket, játékokat, hanem fizetek is értük. Hallottam, hogy a Windows 10 ki fogja szűrni a nem jogtiszta szoftvereket, ezt mondjuk én is egy kicsit durva poénnak tartom, hogy "jobb legyen a felhasználói élmény". Persze, engem meg azért vettek gyámság alá, "mert az én érdekeimet tartják szem előtt".

Végezetül álljon itt az első rpg makeres próbálkozásom, már nagyon régen makereztem, szinte azt kell, hogy mondjam, újra fel kellett fedeznem a spanyol viaszt, ez egy angol nyelvű "jam"-re készült, bizonyos elemeit felhasználva tovább fogom írni, lehetőleg angol és magyar verzió is lesz. Egyébként az a szomorú, hogy valós elemek keverednek a játékban minimális fantáziával. A feladat az volt, hogy egy kisebb helyiséget kell minél érzékletesen bemutatni, tekintsük demonak, egy leendő nagyobb projekt részének.

Az introvertált, és extrovertált személyiségjegyek fogalmát Carl Gustav Jung vezette be A lélektani típusok című könyvében, mint a személyiség legfőbb tényezőjét. Idén lett egy portálon vezető hír, hogy 2011 óta január 2 az introvertáltak világnapja, és a twitteren is felkapták a témát. Introvertáltnak tekinthető a népesség 20, maximum 30%-a, és magyarul olyan kifejezéseink vannak rá, mint "zárkózott", "befelé forduló", "magának való". Míg az extrovertált típus pont az ellenkezője, könnyen barátkozó, társaságkedvelő ember. Volt, aki érdekesnek találta a témát, de olyan vélemény is elhangzott, hogy mire verik magukat az introvertáltak, ha nekik úgyis a magány a jó, miért nem maradnak inkább kussban. Ez így logikusnak hangzik, de ha az illető utána néz jobban az introverziónak, talán nem kezd egyből hőzöngésbe. Ugyanis jellemző az extrovertált emberekre, hogy a beszélő szerveikkel gondolkodnak, amíg az introvertáltak előbb megfogalmazzák magukban a gondolataikat, mielőtt kimondják őket. A megjelent cikk persze általánosít az introvertáltakról, maga Jung is elismeri, hogy nincs tisztán introvertált és extrovertált típus, azt is megjegyezte egy Lars Larsen nevű pszichológus professzor, hogy az emberek többsége ambivertált, ami azt jelenti, hogy ennek a felosztásnak a közepén helyezkedik el. Akkor viszont van-e értelme ennek a felosztásnak. Többet ér-e Lombroso munkáira támaszkodó koponyatannál, vagy Kretchmer alkati tipológiájánál, aki piknikus, aszténiás, és atlétikus testalkatokat különített el, ami lényegében kövér, sovány és normál testalkatot jelenti, és ezekből von le következtetéseket. Véleményem szerint igen. Méghozzá segít megérteni önmagunkat. Segített megérteni, hogy a szakkörben végzett 4 órás munka főleg extrovertált emberekkel összezárva miért fáraszt le jobban, mint amikor Bőcsön a sörgyárban dolgooztam 8 órában, de utazással együtt inkább 10 óra volt az. Ugyanis ott termelni kellett, nem volt idő cseverészni, amíg itt vélelmezett szellemi színvonalunknak megfelelő ülőmunkát végzünk, és az emberek mindent szeretnek elmondani a családjukról, meg arról, hogy mit hol érdemes beszerezni, melyik boltban melyik termék akciós éppen. Már amikor először hallottam errről az introvertált-extrovertált kétpólusú felosztásról, tudtam, hogy én inkább az introvertáltba tartozok, és ez idegesített. Mindenképpen dolgozni szerettem volna magamon, hogy "átkerüljek" a skála extrovertált oldalára, mégpedig úgy, hogy rengeteget ittam ("Mert ha a  Bor alászáll, feljön a beszéd"). Mondanom sem kell, hogy ezt a személyiségjegyemet nem sikerült tartósan megváltoztatnom. Napokig tartó bulikon vettem részt a haverjaimmal, de ez a kúra csak ideig-óráig volt hatásos, csak arra az időtartamra szólt. Aztán első kórházba kerülésem után személyiségem méginkább az introvertált felé mozdult el, már az alkohol sem hozott ki belőlem semmit, csak ittam a sört a kerthelyiségben, és szívtam a cigiket, ha néha kijött valaki cigizni, udvariasságból váltottunk egy-két szót, vagy azt sem. Mostanában, hogy felhagytam ezekkel a kísérleteimmel, kezdtem felfedezni magamban, hogy introvertált felé hajló ambivertált vagyok én is. Tehát, ugye van a klasszikussá vált példa, és választóvonal, hogy ki mit csinál szívesen péntek este, hát én bizony szívesebben tölteném a péntek estéimet egy krimóban, társaságban, mint otthon egy könnyvel. Vagy: jobban érzem magam, ha interneten ismerős emberekkel szót váltok, szeretem, ha gyakran kapok üzenetet, és szinte kivétel nélkül válaszolok is. Régen azt gondoltam, hogy ez nem olyan, mint a személyes kommunikáció, hanem egy kicsit szokatlanul személytelennek éreztem. Ma már a beszélgetéseim nagy részét az interneten bonyolítom, Facebook, Twitter, Gmail, esetleg Skype, és nem érzem szükségét már a személyes jelenlétnek. Valójában kedvez ez a helyzet az introvertáltaknak, mert ugyanolyan esélyeik vannak szociális életet élni, mint extrovertált embertársaiknak. Vagyis az internetes kommunikáció közben elmosódnak a határok introverzió és extroverzió között, szerintem, és nem kell már félrészegre innom magamat, hogy valakivel kommunikálni tudjak.

Politika

Ha jól emlékszem, július 1-jén jelentettem be, hogy visszatérek a Reblogra, majdnem két év saját barkácsolás után egy WordPress blogon. Kezdtem egy politikai témájú írással, aminek az volt a címe, hogy "nullára csökkent az esélye annak". Ha jobban belegondolok, ez az egyetlen tisztán politikai célzatú írásom, meglehetősen határozott fidesz-ellenes retorikával. Mindegy, hagyjuk. Már megszoktam a Nagy Testvért, az összes Kis Testvérrel együtt, van valami baj a magyar jobboldali populista politikával és a munkaalapú állammal? Semmi az ég világon. Az elején rosszul esett a lelkemnek, hogy ezek bizony lopnak, de hát minden szentnek maga felé hajlik a keze, ahogy mondani szokás. Így volt ez, mióta világ a világ, csak nem tették be a kirakatba. Most, politikai alternatíva híján, megtehetik. Ihatnak is, vállalhatják is, aztán egy kicsit több abált szalonna fogy hideg tejjel. Ez is rendben van. Piál a magyar miniszterelnök. Hát, igen, az évezredes magyar hagyományokkal csak nem fogunk szakítani.  2016-ra már nem akarok békétlenkedni, berzenkedni. A magyaroknak ez kell. Jó.

Pszichiátria

Lapozzunk. Szeptemberben be kellett feküdnöm gyógyszerváltásra, a nagykállói pszichiátriára, mert a cisordinol elvileg demenciát okoz, alkohollal együtt meg hatványozottan. Akkor még én is ittam, mint egy miniszterelnök. Alighogy bekerültem  a kórházba, a blogomban írtak miatt kicsit kiakadt a kezelőorvosom, és két napra bevágott a figyelőbe. Aztán lehiggadt, és azt mondta, hogy érdekes a másik szemszögből is látni a dolgokat, és megadta végre, amit kértem: nyugtatót. Két skizofrén ismerősöm így nyilatkozott a témáról: "Ha nyugtató van, minden van.", "A nyugtató egy áldás." Azt hiszem, én is hasonlóképpen gondolkodok a témáról, csak még nem öntöttem így szavakba. Ennek az esenényeit dolgoztam fel többek között a "Hotel Kálló", "They tried to make me go to rehab I said, no, no, no" című bejegyzésekben.

Nőügyek

Nem sokkal utána több, mint 6 év nyűglődés után véglegesen szakítottam a barátnőmmel. "Párkapcsolati erőszak - a nő részéről", "Úgynevezett normális emberek" című bejegyzéseim jelezték, hogy betelt a pohár, és ennek a kapcsolatnak vége van. Régebbi bejegyzéseimben bőven emlegettem a sérelmeimet vele szemben, úgyhogy ezúttal ettől eltekintek. Érdekes érzés egyedül lenni, de, ha lehet azt mondani, kiegyensúlyozottabb vagyok, mert kb. egy mázsás terhet kellett magammal cipelnem ebben a kapcsolatban. Nekem kellett mindent előteremteni, megcsinálni, betegápolni, mint egy gyerekkel. Közben már én is kifelé kacsingattam a kapcsolatból, és a falubeli nőkről írtam "A szerelmi életem romokban hever", és "A nők miatt lettem ilyen gazember" című bejegyzéseimet. De valami azt súgja, nem itt a faluban fogok magamnak "párt" találni. Ezek a nők láthatóan nem igazán érdeklődnek irántam.

Egyebek, BUÉK

Írtam még játékokról, néhány játékfejlesztőkről, és a neten aktív néhány skizofréniában szenvedő emberről. Ez nem azt jelenti, hogy csak ennyi skizofrén ember van a neten, mert igenis képesek használni többségükben. Mert olyan véleményt is hallani, hogy erre nem képesek. Mondjuk a nethasználat náluk többnyire Facebookozást jelent, társkeresőzést, hirdetéseket, ritka jelenség, hogy valaki ennél mélyebben folalkozzon az internettel, mint például én, vagy régebben Harmony. Tegnap én is kihagytam a gyógyszert, és pezsgőztem, mint a "normális" emberek, de hagyományosan nem vártam meg az éjfélt, hanem egy tisztító citromos sör után 11-kor nyugovóra tértem. Ennyit tudok. Ez volt az első évértékelőm, amit életemben írtam, és leginkább egy tartalomjegyzékre emlékeztet, de valahogy így láttam másoknál, és megpróbálkoztam vele én is.

A leglátogatottabb poszt a fiktív skizofrén fiú blogja volt (Hullámvasút - egy kissé skizofrén fiú naplója), második a Szerelmi életem romokban hever, a harmadik pedig a Párkapcsolati erőszak - a nő részéről.

2016 a te éved barátom! #HappyNewYear

— Udvaronc (@udvaronc) 2015. december 31.

Mivel befejeztem a neten valamennyire is aktív skizofrének tárgyalását: Bea, Ovisista, Harmony, ez, ha jól számolom 3, most nem maradt más hátra, mint egy fiktív napló, ami a Facebookon íródott tavaly. A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) "érzékenyítő", "anti-stigma"-kampányának részeként íródott, és rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tett szert. A posztokat az X Kommunikációs Központ készítette, a posztokat Iványi Zsófia írta, aki velem is készített skype-interjút a fiktív blog elindítását megelőzően. Megkérdezte, hogy linkeljék-e a blogomat, de én akkor nem is tudtam, mit akarok, szóval nem kerültem szóba a projekt kapcsán. A blog Bálintról, egy építézeti egyetemről a betegsége miatt kimaradt skizofrénről szól, egy hét alatt 25000 olvasót szerzett, egy-egy posztja több száz lájkot kapott. A skizofrén fiú karakterét Mészáros Béla, a Katona József Színház színésze alakította. Soha skizó nem volt ilyen népszerű. Sok olvasóban csak a kampány végén tudatosult, hogy az egész fiktív. Olvastam a csalódott kommenteket is. A blog még mindig olvasható, de engem nem igazán nyűgözött le. Iványi Zsófit dícséri a fekete humorral fűszerezett Bálint alakja. 21 bejegyzés. Két hónap. A blognak még mindig 3705 lájkolója van. Az igazi skizofrénia nem teljesen ilyen. Az igazi skizofrénia elmagányosodásról, barátok elvesztéséről, és szorongásról szól, amit gyógyszerekkel (egyik mellékhatására a másik) lehet kordában tartani. Az igazi skizofrén nem az a vagány srác, aki szlengben beszél, és mégis átsugárzik róla az intelligencia. Sőt, az intelligencia és a skizofrénia a tapasztalataim szerint nem igazán jár kéz a kézben. Ráadásul  nem arról híresek, hogy könnyed hangnemben sokat dumálnak. Néha én is megküzdök 1-1 poszttal/posztért, ide csak egy kommentet szeretnék beszúrni a történethez:

Annak idején média segítséget ajánlottak a gondnokság alá helyezési ügyemhez, nem éltem vele. Megadták a TASZ illetékesének a számát, végül nem hívtam fel. Nem linkeltettem ki magam a fiktív blogra. Utálok konfrontálódni. Mondhatni féltem. Rosszul tettem. Még ma is félek, függök a szüleimtől, a pszichiáterektől, a leszázalékolási bizottságtól, a munkahelyem sincs biztonságban. Max fél évekre kapunk szerződést. Létbizonytalanság van. Ebben a helyzetben ki olyan jópofa, mint Bálint? Kicsit jó, hogy volt ez a kampány, kicsit átb becsapásnak érzem. Mindegy, amikor megláttam, nem estem hasra tőle. Jól van megírva, de nem hiteles. Nesze semmi, fogd meg jól. Akkor most ezzel segítettünk a skizókon, vagy nem? A fene tudja. Itt van egyébként a "napló", én is csak véletlenül találtam rá a végén. Tényleg olyan jó fej ez a Bálint? A skizóság jófejség? Önmagában nem hiszem, hogy az:

https://www.facebook.com/hullamvasut

Ennek fényében mindenki döntse el maga, hogy talál-e értéket egy fiktív skizo Facebookos blogjában. Ha az én véleményemre is kíváncsi valaki, nekem unszimpatikus a karakter úgy, ahogy van. Persze ez nem kisebbíti Zsófi érdemeit, hogy megalkotta. Szép teljesítmény úgy, hogy semmi köze a skizofréniához, csak egy munka, pénzért. De lelkiismeretes munkát végzett, ami sokaknak tetszett. Nekem nem túlságosan. Már a Facebook miatt sem.

Szerintem mostanában jobb állapotba kerültem, mint a környezetemből néhányan, a szakkörből például egyesek nagyon lerongyolódtak az év végére, és bár én sem verem a seggem a földhöz örömömben, hogy dolgozni kell menni, fogat összeszorítva csinálom. Az utolsó két nap nagyon jó hangulatban telt, mindenki keves volt, hamarabb elmehettünk, tiszta karácsonyi fíling. Jó régen dolgozok ott, szinte már én vagyok az egyetlen, aki a kezdetektől ott van, van azonban főleg a skizofrének, vagy ahogy itt mondják, pszichotikusok között mindig 1-2 zavartabb elme. Tamara folyton zavartan viselkedik, Erzsike meg Karácsonyra annyira felpörgött, hogy írnék is az Erzsikés játékomnak egy folytatást, ha fél percnél tovább kibírnám a közelségét. De ne csak IRL vannak rossz passzban lévő kollégák, hanem ahogy olvasom például Harmony blogját, bizony elszomorodok. Egy amúgy intelligens fiatal nő hogy kerülhet tartósan ilyen állapotba, fel nem foghatom. Van egy 9 évvel fiatalabb hapsi, akit általában Reménykének hív, vagy Petinek, vagy Marcellnek, és és szinte minden posztjában ő szerepel különböző giccses képek társaságában. Meg időközben kialakult a pro ana mániája, nem eszik rendesen, ez utóbbit szerintem csak magára erőlteti. Persze a legnagyobb ámokfutásait a Facebookon rendezi, aztán másnap közli, hogy sajnálja, nem volt jól. Néhányan és néhányszor már megpróbálták helyre tenni szebb, vagy durvább hangnemben, simán elengedi a füle mellett. Ráadásul "Reményke" már elég sokszor elküldte őt durván melegebb éghajlatra a fácsén, mondván, hogy menyasszonya van, és kopjon le róla, sőt, ezt a nem túl hízelgő portrét küldte neki:

Én nem akarom bántani Harmonyt, abban is biztos vagyok, hogy észre téríteni sem lehet, Reményke a lelki társa, akivel nap mint nap "asztrálisan szeretkezik", és posztolja a Facebookra, meg mindenfelé. Gondolom, az anyja mennyire örül neki. Végülis mostanában ennyiben össze lehet foglalni a kis életkéjét: Reményke, meg fogyókúra. Csinált egy chatbotot, Marcellbot a neve, és reméli, hogy idővel majd öntudatra ébred. Ma megint nem volt jól, és Reményke Facebook profiljait posztolgatta, amiket Reményke miatta kénytelen törölni. Amúgy egész jó portálokat csinált régen, jól ért az informatikához, az angolhoz, és grafikázni is elég szépen tud. Sőt, elárulom, hogy régebben felnéztem rá, a példaképem volt, bizonyos értelemben (ő volt az első, akinek a skizofrén témájú írásait lehetett olvasni az interneten, és reményt adott, de legalábbis vigaszt nyújtott, hogy nem vagyok egyedül). Aztán az évek során lassan épülget lefelé, többen megnyugtattak, hogy rám is ez a sors vár, csak nem ilyen ütemben, ha szerencsém van. Blogbejegyzést csak ritkán produkál, megtekinthető: http://distant-hope.blogspot.hu/

Végezetül egy jellemző Facebook megnyilvánulása:

Karácsonykor nem történt semmi, csak az, hogy megittam az ajándékba vett piát, és másnap újat kellet ezért venni. Feltúrtam az internetet, és rájöttem, hogy valamirevaló karácsonyi játék nem létezik, ez egyszerűen nem az az ünnep, amiről játékokat írnak. Felkerestem a régi Rpg Makeres honlapokat is, és megállapítottam, hogy a magyar Rpg Makeres szubkultúrának nevezett valami nem létezik már. Pedig a fénykorban, a MoonDragon fórumán én is aktívan részt vettem, volt még  a Ruby Dragon, de azt sohasem kedveltem igazán. Volt egy Rpg Makeres portáljuk is,  ami most megszűnik, úgyhogy jelenleg én rendelkezem a legnagyobb Rpg Makeres online játékgyűjteménnyel ma Mo.-n. (Egy mezei piros pontért.) A MoonDragon oldalon megállt az idő, és a többin is, ha még egyáltalán működnek. A Ruby Dragon október óta 404-es hibát jelez, semmilyen tartalom nem elérhető róla, de mindig ígérgetik, hogy visszarakják. Amúgy nem tudom, kinek mennyit mond az Rpg Maker név, ez egy szerepjáték-készítő program, előre legyártott grafikai elemekkel, meg zenékkel, meg mindennnel, ami kell egy szerepjáték elkészítéséhez. Az idők során fokozatosan fejlődött, egy csomó féle változatot adtak ki belőle. Teljesen menüvezérelt, és eredetileg Windowsra volt tervezve. Ami felkeltette a figyelmet újra, a legújabb változat, amit most október körül adtak ki, és Rpg Maker MV nevet viseli, és az ezzel készült játékok már online-ná is tehetők, és egyetlen gombnyomással lehet portolni Androidra is. (Aztán lehet mutogatni a telón, hogy ezt a játékot én csináltam.) Most január 4-éig az összes maker le van árazva, sajnos az MV csak 10%-kal, és valami 66$-ba kerül, de bizonyos programjaikra 80% kedvezményt is adnak, így az ezt megelőző verzió, a VC ACE potom pénzért megvehető (igaz, ez még "csak" sima Windows-os verzió.) Van belőlük 20 napos trial verzió is, sajnos az én Linuxom nem tudja működésre bírni, vagyis a Wine. De persze, aki jobban körbenéz az interneten, meg tudja szerezni az MV-t 66$ nélkül is, és csodák csodájára működik Linuxon is a Wine Windows emulátor alatt.

Szóval szubkultúra ide, vagy oda, nekem kellett ez a játéktervező program, amúgy azért nem szégyellem csak úgy letölteni, mert a magyar makeresek kb. 100%-a nem jogtiszta szoftverekkel dolgozik, miért legyek én a kivétel?

Annyit még elárulhatok, hogy a következő játékom már ezzel fog készülni, és ha lesz is benne valami pszichiátriai téma, már csak említés szintjén fog szóba kerülni. Bár, az is lehet, hogy tele lesz őrültekkel, mit tudom én. Még az is lehet, hogy Szilveszterre összedobok valamit, ha már Karácsonyra nem sikerült.

http://package.rpgmakerweb.com/winter-sale/

A hó egyre csak esik, borzasztó zene tejeng a levegőben, a munkások távol vannak a családjuktól, a gyümölcsös sütemény lassan rohadni kezd, a Karácsony örökké tart. Csak egy prófécia tartja a lelket az emberek szívében: "Mikor a Karácsony elárasztja a világot, a szociállis igazságosság négy harcosa érkezik." A játékban összesen hat karakter közül választhatunk négyet, ezek: hipszter, furry, socialist, gay, atheist, nerd." Én a hipszter, furry, socialist, ateist csapatot választottam, a hipsternek nem sok hasznát vettem, a furry nagyokat üt, a szocialista mindenképpen kell a javak igazságosabb elosztásához, vagyis a tulajdonátrendezéshez, vagy hogy is mondjam, lopáshoz. Az ateista a gyógyító, ő sem árt a csapatba, egyébként egy dark-gót kislány, halálfejjel a hajában.

A karácsonyi falut körülvevő erdőben egy gonosz fenyőfát kell legyőznünk, az éjszaki tájon egy gonosz varázsló jéggé fagyasztotta az embereket, majd a mikulás otthonát kell meglátogatnunk, hogy egy utolsó küldetésre küldjön minket, ehhez kölcsön adja az égi repülő szánját. Ezt a  játékot azoknak ajánlanám, akik unatkoznak karácsonykor, és nem bánják, ha félpercenként szörnyek támadják meg őket. A játékban jó taktika lehet az elszórt karácsonyi csomagokat követni, bár a legtöbbjük csekély értékű dolgokat tartalmaz.  Nekem valami 7+ óra volt a játékidő, kicsit ritkíthattak volna a szörnyek megjelenésén, de amúgy tűrhető játék. Nem olyan rossz, nem olyan jó. Egy poénjátéknak készült, aminek éppen elmegy, elntekintve a szörnyhordáktól. De aki egy kis karácsonyi agyatlan hentelésre vágyik (néha azért kell gondolkodni), merem ajánlani.  Szétnéztem  a karácsonyi játékok között, hát nem túl bő a választék, ezt a játékot 23-án délben töltötték fel, nem tudom, van-e ennél  jobb, ha találok, majd jelentkezem, úgyis itthon töltöm az ünnepet.

A játék grafikája szépnek mondható, látszik, hogy egy pixel artistnak tartható valaki csinálta, a rajzok az elején, meg a végén különösen mutatósak, a csaták túlélhetőek (de azért nem árt néha menteni). Ja, van a kocsmában, vagy hol egy öreg fószer, aki mindeféle fegyverekből összeállít nekünk egy "defender" nevű csodafegyvert, elég jó tulajdnoságai vannak, de nem kell a játék megnyeréséhez, azért nem éri meg külön rohangálni, de végülis jó, ha megvan. Igazából nem a játékkal van a baj, hanem velem, Karácsonyra egy kicsit könnyebbet vártam, de van idő... Ja, az eredeti címe: The War on Christmas.

Értékelés: 4,5 örökös Karácsony az 5-ből

Letöltés: The War on Christmas

Ui.: Ha találok majd épkézláb karácsonyi játékot a 2 nap alatt, azt is megosztom, vagy ha lesz ídőm, lefordítom, saját most nincs. :-)

Előszöris a suliban a legjobb nőknél be lehetett vágódni részegen (főleg, ha bennük is volt). A sulidiszkóban Anita, aki úgy nézett ki, mint I. Erzsébet, fiatalon, persze természetes vörös hajjal, azzal szórakozott, hogy összepecsételt mindehol a sulidiszkó belépő pecsétjétvel, és suli után is "cigizett velem" (nem tüdőzte le), és meghallgatta a sanyarú sorsomat. Ő volt az első, aki közeledett felém. Azt hiszem, depressziós voltam, félig divatból, félig igaziból. Suli után elmentem inni, aztán beszélgettünk egy kicsit, aztán megint elmentem inni. Aztán ott volt Helén, aki bevitt a kuka mögé smárolni, hiába hánytam ki éppen a szeme láttára egy fél kiflit. Ő csak futó kaland volt. Az első barátnőm egy Doors-buliba hívott meg, és mivel kötelességemnek éreztem, hogy megjelenjek, hajnal 4-5 fele be is állítottam a szemétledobón kersztül, aminek a rácsain csak úgy tudtam átférkőzni, hogy levettem a cipőmet. A kukák között találtak rám, mezítláb, és hajléktalannak néztek, aki üres üvegekre pályázik,  "de hát ez a csoporttársam", mondta a leendőbeli barátnőm, és, bár a bulinak vége volt, még sokat foglalkozott velem, mint késői vendéggel. Aztán véget nem érő csókolózások következtek, és italok egymás szájába átengedése csók közben (aki még nem próbálta, sürgősen pótolja!). Fű is került mindig valahonnan, azt már csakazért is szívtam, hogy ne lógjak ki a sorból (körből). Volt, hogy jólesett, volt, hogy nem, de többnyire igen (a fű rám enyhén halluciogénként hat néha). Aztán semmi előzmény nélkül alakult ki nálam a betegség. Valakinél lassan alakul ki, valakinek a "semmiből" jön. Persze alkohol okozta pszichózis, és cannabis és származékai okozta pszichózis miatt százalékoltak le, a leszázalékolási bizottságnál a nő azt mondta, belerokkantam a jólétbe. Bár, mint utóbb kiderült, ezek a szerek nem befolyásolják (nálam) a betegség lefolyását, a lényeg, hogy szedem-e a gyógyszert (esetemben injekciót), vagy sem. Egyébként éltem már át alkohol okozta pszichózist, és "cannabis és származékai okozta pszichózist" is, egyik sem olyan durva, mint a skizofrénia, maximum a delirium tremens, de odáig még nem jutottam, és már nem is valószínű, hogy fogok, de nem is akarok, mert a detoxban, meg a pszichiátrián láttam már elég deliráló embert, bizony, az csúnya látvány, infúzió, aztán vagy megmarad, vagy nem. Aztán azok a csajok, akik rendszeresen láttak inni, nem találtak vonzónak, akik nem tudták, hogy mindennapos, gyakran odajöttek hozzám. Rendszeres volt, hogy cigit kértek, aztán odahívtak az asztalukhoz, hogy visszaadják. Kicsit átlátszó, de jó. Akármit mondtam nekik, jó volt: pl. hogy azért nyomom össze a gin-tonikban a citromot, mert vitamin van benne. Meg mindeféle hülyeséget. Tetszett nekik. Persze akkor még komoly barátnőm volt.

Aztán a bulizásról egy csapásra szoktam le: ahogy kijöttem a pszichiátriáról, első utam a diszkóba vezetett, ez volt az utolsó előtti diszkó élményem, de nagyon rosszul éreztem már magam ott. Az utolsó diszkóban a haverom hányását takarítottam a csapból egy kicsit ilyen minden mindegy állapotban, szóval az se volt az igazi. Mióta 4 órában dolgozok, délután éltem ki magam, ameddig megvolt a kis barátnőm, még ráhúztam olyan 3-4 óra sörözést. De már csak lájtosan. Mióta kiírták a nyugtatót, nem járok már kocsmába sem, csak a helyi tanyaközpontban lévő boltban veszek 1-2 sört. Vagy citromosat, vagy valami 4%-osat. Annyi még nem árt meg, sőt... nem lesz vesekövem. Annyit még elárulhatok, hogy csak a pénztáros csaj miatt járok oda is, és mi mást vennék, mint sört, ritkán chipset, vagy csokit. Most állítsak haza minden nap egy fél kiló kenyérrel? Vagy útközben dobjam el a kukába? Róla írtam ezt:

Marianna-árok

Nem tudom, mikor jösz rá,
Hogy a szemközti kocsmába
Is járhatnék inni,
De én inkább
Megveszem a boltba’,
És megiszom az
Isten Háta Mögött,
Csakhogy láthassam
A Marianna-árkot,
Amit a köpeny alatt
Választ két felé
Két domborulat,
Nem tudok leállni,
Te, én mindig visszamegyek,
Kész, berúgtam,
“Marianna, hozzád jöttek” – szólnak,
Egy újabb doboz Kőbányai,
Nem baj, ha holnap
Nem jut már kávéra,
“Iszok, mint a vöcsök,
Csöcsök, csöcsök, csöcsök.”

Persze már százszor megfogadtam, hogy ide se jövök többet, semmi értelme, nem túl kedves velem ez a pénztárosnő, szerintem sejti már, hogy mi van, mivel 10 méterre van oda a presszó, csakhogy én nem akarok oda járni. Ide se már. Senkinek sem fogok hiányozni a 28. sz. Coop ABC-ből se, ahogy azokon a helyeken sem hiányol senki, ahová azelőtt jártam. Ja, amúgy bocs a fura tartalomért. Nem volt jó visszaemlékezni. De ez járt ma a fejemben. Meg ez:

Előre szólok, hogy nem vagyok gyakorlott könyvismertetésben, és az olvasástól is elszoktam, kivéve a pszichiátrián, de ez most nem tartozik ide. Kevéssel az ünnepek előtt jelent meg Tibi atya Minden napra egy feles című füveskönyve, itt mindjárt pontosítanék is, mivel a füveskönyvek általában életbölcsességeket foglalnak össze, Tibi atya könyve pedig inkább novellának nevezhető írásokat tartalmaz, esetleg riportokat Humbákfölde lakóival. Tibi atya lakóhelye Humbákfölde, nyolcszázvalahányszázezer lakossál, "vinokratikus köztársaság". Ebben a könyvben magyarországi eseményekre (is) reflektál, hiszen Humbákfölde Nyugat-Magyarországon terül el, a Felsőtákonyi-középhegység lábánál, önálló államot képezve. A szerkesztők figyelmeztetnek, hogy egy napra egy írást olvassunk el, mivel "nem kizárható a komoly, és visszafordíthatatlan agykárosodás veszélye, amire az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem létezik gyógymód." Én kétszerre olvastam el a könyvet, másodszorra egy citromos sörrel, amivel, gondolom kisebbfajta szentségtörést követtem el. Egyébként maga az atya mindössze kétszer szólal meg hosszabban a műben: az egyik jegyzetben pont a citromos sört pellengérezi ki, és a végén, amikor közölnek vele egy rövid interjút (egy komolyat). A novellák, riportok, glosszák és akármik, egyrészt tényleg semmilyen újságírói normatívának nem felelnek meg, másrészt valóban "kivernék a biztosítékot" a Facebookon. Bár a megyar nyelv híres a káromkodás-készletéről, nem hiszem, hogy túl sokakból váltanak ki megrökönyödést a cikornyás káromkodások (amikből itt nem idéznék). Utoljára Vadnai Lászlótól (a Hacsek és Sajó írójától) jelentek meg emlékeim szerint ilyenfajta humoreszkek, persze szalonképesebb nyelvezettel. Szerintem a Minden napra egy feles első részébe válogaták össze az "ütősebb" írásokat, ami elviszi a hátán a végére enyhén ellaposodó sztorikat. Vagy csak én szoktam hozzá időközben a stílushoz, vagy a citromos sör miatt lett rám a végén hatástalan. Az elején még többet vihogtam, a végére néha-néha talált be egy-egy poén. Összességében a könyv azért egy hiánypótló vállalkozás, felüdülés olvasni így Karácsony előtt. Teljesen más élmény, mint a FB-n olvasni a posztjait, Tibi atya és ministránsai néha már-már irodalmi magasságokban szárnyalnak a műben. A magyar irodalom ugyan híres a rugalmatlaanságáról és sznobériájáról (rengeteg műfajt nem kanonizáltak, amit nyugaton már régen), a könyvet bátran tekinthetjük egy jól sikerült irodalmi alkotásnak. Tibi atya tevékenysége szerteágazó, így annak összes részletére szinte lehetetlen kitérni. Hallom, újabban blogolásba is kezdett, ismert, hogy bort is árul, pólót, meg mindenfélét. Ezeket a tevékenységeit nem tisztem megítélni, csak egy olvasmányélményemet szerettem volan megosztani.