Skizofrénia underground

Megmondom őszintén, nem igazán nézek híreket, de Nigériáról volt eddig is valamennyi halvány sejtelmem, először az ebola járvány kezdett elterjedni, majd felütötte a fejét a Boko Haram nevű szervezet is, ami valami ilyesmit jelent: "a nyugatosodás szentségtörést". Szóval annyit tudtam, hogy ez a Boko haram erőszakos cselekedeteket hajt végre, egész falvakat pusztít ki, öngyilkos merényleteket hajt végre, nőket rabol el, hogy aztán kényszerrel feleségül menjenek hozzájuk. Azt olvastam, hogy azután ezeket a nőket is kiképzik a saját módszereikre. A nőket gyakran a nigériai hadseregnek kell kiszabadítania. Szóval a Boko Haram rémületben tartja Nigériát.

2015-ben szövetségre lépett az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű közel-keleti terrorszervettel (ISIS) is, és annak mintájára saját közigazgatást próbál bevezetni Nigéria általa uralt területén. Céljuk az iszlám állam létrehozása Nigériában.

"A Boko Haram megöli azt, akit iszlámellenesnek tekintett tevékenységet végez, például alkoholt iszik." Wikipédia - Itt betelt a pohár. :-) Innentől kezdve én is ellenség vagyok a szemükben... Nem csoda, hogy a békés nigériai polgároknak elegük van belőlük, félelemben és terrorban töltik mindennapjaikat. Képzeljük el, hogy nem léphetnek ki az utcára anélkül, hogy ne kelljen terror támadástól tartaniuk.

Erről egy applikáció, egy "játék" is készült, ami engem nagyon megfogott, és csak ezért lettem olyan figyelmes a nigériai helyzetre. A játék három terrorrcselekmény történetét meséli el, három karakter szemszögéből, meglátásom szerint az első a legjobb. Mindenképpen érdemes vele játszani, mert egy olyan világot ír le, amit mi itt el sem nagyon tudunk képzelni. Kicsit szégyellem, de az egész egy akció-kaland játéknak is felfogható, annak ellenére, hogy terror-ellenes figyelemfelhívó funkciója van.

Stay informed and fight terror with this free Public Service Application here: http://t.co/H4SjKISaM6 #BokoHaram

— Chris Iroaganachi (@ChrisGanachi) 2015. október 13.

És bár megígértem, hogy több játékfordtás nem lesz, mégis úgy látom, hogy ebben legalább jó vagyok, és gy a magyar közönség elé tárhatok kalandjátkék gyöngyszemeket.Szóval akkor jó játékot: Itt a Boko Haram!

Ma kértem az orvosomtól egy extra nap táppénzt, remélem, a többiek a szakkörben nem irigykedtek (nagyon). Már két napja szórakozok egy probléma megoldásán, hogy lehet, hogy úgymond a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Csak halkan súgom meg a megoldást: feedly. Egyébként hétfőn sem dolgozok, jobban mondva fogok dolgozni, de az egyesület honlapját csinálom, az ilyen nekem nem munka. Általában minden informatikai feladatot rám bíznak a szakkörben kezdve a gépek szétszedésétől a fényképek feltöltéséig, ilyenkor, bevallom, egy kicsit büszke vagyok magamra. Egy kicsit még hiányzott Kálló az esti cappuccinók, a reggeli cigi a budiban, meg ahogy a tabletemmel az ablakon kihajolva fogtam a Ratkó Gyógyszertár wifijét. (A telefonom hamar elvették, miután rájöttek, hogy itten tudósítás akar folyni. A tablethez meg fogtam egy jó nagy zsebű pulóvert, és mászkáltam a wifi jelek után, amikhez csak néha, és véletlenségből volt szerencsém, egyetlen biztos pont a Ratkó az utca túloldaláról.) Nagykálló sem fényévekkel jobb, mint a nyíregyházi pszichiátria, talán még a legkirályabb hely az addiktológia, ami a szakkörtől kb 5-10 méterre található. Drogos, meg alkoholista a közeg, de kezelnek másfajta pszichés betegeket is. Reggel héttől este hétig lehet mászkálni a parkban, vagyis "betegsétányon", plusz van az épületben dohányzó is. Persze fénykép, az nincs róla, de addig is találtam egyet a rehabról, amit felajánlottak nekem is, de elhárítottam a kedvességet.

Kívülről nem néz ki csúnyán, állítólag vannak foglalkozások, internet, konditerem, de én csak sepregetni láttam őket (igaz, hogy bent mi van, nem tudhatom, mert bár át akartak kísérni megnézni), végül nem lett belőle semmi. Itt lakott az az ideális csaj, aki néha kijárt csikkezni, meg a kukából kiini a poharak alján maradt kávét, és akit utolsó nap meg akartam hívni kávéra, de egy nő beledumált, hogy hanyadik kávét iszom már? Biztosan jó kezdeményezés ez a "rehab", de valahogy nem látszottak vidámaknak, akik innen kijárkáltak. Nagykálló alternatívája Hodászra. Amúgy egy fokkal jobb, mint minden, amit a nyíregyházi pszichiátria fel tud ajánlanai. Néztük a kocsikat: van pénz. Sokat beszélgettünk arról, hogy mennyire jövedelmező a gyógyszeripar, többszázezer forintos gyógyszereket írnak ki, amit megkapunk pár százasért, de akkor is. Szép volt, jó volt, érdekes volt, mint minden befekvés, de remélem, utoljára került rá sor.

Hamarabb jöttem haza, mint gondoltam. A csávók, akikkel próbáltam bandázni, csalódást okoztak nekem, a legjobb fej az egyik szobatársam volt, akire a végére rájött a pánik a bezártság miatt, de nagyon rendes volt. A neveket egyszerűen nem jegyeztem meg, nem gondoltam volna, hogy megéri a fáradságot. Ami még érdekes, hogy Nagykállóban jópáran olvasták a blogomat, szemben Nyíregyházával, ahol le se szarták. Felajánlották, hogy menjek át a rehabra (mert ilyen is van). Igen jó kis szaftos sztorikat tudtam volna írni, gondolom. Egyébként volt a rehabról egy jó kis csaj, átjárt csikkezni, meg a poharakból kiitta a maradék kávét, minden nap találkoztam vele, de éppen amikor meg akartam  kínálni cigivel, vagy meghívni egy kávéra, mindig közbejött valami. Úgy látszik, nemcsak az ilyen kikent-kifent-tetovás picsák érdekelnek.

Hát, ennyi maradt meg Kállóból. A rehabról csak annyit, hogy: no comment.

A könyv címe szimpatikus, a kezelőorvosomtól kaptam kölcsön, amikor könyvért rinyáltam a blogon. Főként terapeutáknak, és hozzátartozóknak íródott olyan betegekről, akik nembetegek, legalábbis saját meglátásuk szerint. Három skizofrén, és egy bipoláris eset van benne bővebben kifejtve. A könyv egyik kulcsszava, és a probléma gyökere az Anozognózia. Az ok, ami a betegségbelátás hiányát okozza, ugyanaz, amely a mentális betegség többi tünetét is. A könyvben négy ember kálváriája van leírva a gyógyszer nem szedéssel, de azt hiszem, végül is mindegyik happy enddel végződik. Az író egy négy lépcsős terápiát dolgozott ki, de amúgy is szereti pontokba szedni a mondanivalóját.

Módszerét LEAP-nek nevezte el (Listen, Emphatize, Agree, Partner). Magyarul meghallgatás, együttérzés, egyetértés, partnerség. Ezeket a módszereket alkalmazz főként skizofrén páciensein. Magyarul az egésznek a lényege, hogy szép szóval bírj a rá őket a gyógyszerre. Szó esik még az általa preferált depó injekcióról, jön egy szomorú téma, a kényszrbeszállítások kérdése, rendőrséggel, mentővel, ilyesmivel. Jellemző az író alaposságára, hogy utána hosszan ecseteli hogyan is kérjünk bocsánatot a kényszerbeszállításért. ( Tőlem eddig senki sem Kért bocsánatot.) Hát ennyi lenne a mű, főszereplője Matt, Dolores, Henry (az író testvére), és a bipoláris Vicky. Ez mind szép és jó, csak annyit nem értek a könyvből, hogyha már van depó, minek az évekig tartó harc a tablettázással. Értékelés: 4 LEAP az 5-ből.

Igazság szerint jobb, mint otthon, ha a kórszobában vagy, a fejed tetejére is állhatsz, akkor sem szólnak rád. Szólnak, ha reggeli van, vagy ebéd, vagy vacaora, szóval ezzel se kell bajlódni. 1 mg rivót kapok, kettőtől már tántorogtam, szóval levették 1-re. Ami a szívfájdalmam, hogy nincs bent számítógép, megcsináltam volna a Halál a pszichiátriánt PC-re, hogy ide is kitehessem, meg lefordítottam volna1-2 interactive fictiont.

Amúgy most nem túl jó a társaság összetétele, nincsenek fiatalok, nem lehet úg bandázni sem. Az olvasnivalóm elfogyott, van még egy kis cigim, meg kávém, oszt annyi. Egyébként nyugalom van, az emberek alszanak/békén hagynak, ideális lenne, ha lenne egy gépem, vagy egy jó könyvem.

Már régóta gondolkozok, hogy kéne megoldani ezt a problémát, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a Reblogra mennek azok a posztok, amik szólnak is valamiről. Bár alapvetően ego-blogger vagyok, nem tudok mindenben a közönség szájíze szerint írni. Meg akik ide járnak, a pitiáner, egós dolgaim miatt járnak ide, ami szembe megy a blogazoalgáltatók bulváros elvárásával. Ellenben: sokat köszönhetek a Reblognak, nagy idők nagy embereket kívánnak, és sokat segített, hogy volt kivel megosztani, mikor gyötörtek a nyíregyházi pszichiátrián. Amúgy is, a freeblog megszűnése után nekem a legszimpatikusabb blogszolgáltató lett. Igaz, a postr-nek volt néhány gyerekbetegsége, de a Reblognál ezeknek nyoma sincs. Most újabb szimpatikus húzással hozakodtak elő: minden hónapban kiosztanak 2x100000 Ft-ot a két legjobb blognak, de itt van, amiért jöttetek:

.

Újra kórházban vagyok, de ezúttal a festői szépségű Kállay-kastélyban, és csak gyógyszerváltásra. A nyíregyházi bűzös folyosó után Nagykálló felüdülésnek hat, bár itt is megcsináltam a saját stiklimet, tehát nem tagadtam meg magam. Véletlenül a kezelőorvosom kezébe került egy blogbejegyzésem róla, és ezért két napra bevágott a figyelőbe. (A figyelőről a detoxikáló és a nyíregyházi pszichiátria furcsa egyvelege jut eszembe.) Egyébként eddig sikerült lefoglalnom magam Karinthy Márton Ördöggörcs című művével, ami főleg Karinthy Gáborra, a skizofrén költőre van kihegyezve, de bőven merít a Karinthy családi legendáriumból is. A Magyar Narancs közölt is egy írást arról (Családi szennyes címen), hogy Karinthy Márton nem tud írni, és már régen ismert forrásokat használ fel a könyvében. De nekem ez nem volt baj, mert egy csecsemőnek minden vicc új. És amúgy én se tudok írni, de kozel áll hozzám az ilyen memoár-és naplóstílus, én is gyakran indiszkrét vagyok írásaimban, bár eddig még csak hárman akartak beperelni. Mire befejeztem a könyvet, lassan kezdem megunni Nagykállót is, de ahogy a szállóige tartja,"bekerülni könnyű, kikerülni nehéz". És eddig a kezelőorvosom még semmi jelét nem adta, hogy gondolkodna a hazaengedésemen. Viszont azt mondta, tegnap olvasta a blogom, és tetszett neki. Azt hiszem, ő az első "mentális" szakember, aki vette a fáradságot. Azt hiszem, mivel még biztos maradok egy ideig, kéne még könyvet szereznem,addig is belekezdek onlájn az Egy elmebeteg nő naplójába. Remélem, ezért a kis írásomért nem kerülök vissza a figyelőbe, mert párszor figyelmeztettek, hogy ne nagyon írkáljak.

Van, hogy az ember ideges, és van egy senki által nem olvasott blogja, akkor kézenfekvő, hogy ott tölti ki a mérgét.  Sajnos a hirtelen felindulásból írt "szétbasz az ideg" című bejegyzésem már nincs közöttünk, mivel sok valótlanságot tartalmazott, és a kezelőorvosomat is megneveztem benne, amit nem kellett volna. Mivel nincs előttem a szöveg, mivel kitöröltem, leginkább a dehonesztáló kifejezéseket sajnálom, amivel illettem, valójában nem szolgált rá, de az ember mérgében mond mindenfélét. Mindenesetre megígérem, hogy a jövőben tartózkodok az ilyen valótlan állításokkal vele szemben.

Az elkövetkezendő nem tudom mennyi időre pszichiátriára kell mennem gyógyszerváltásra. Nem tudom, meddig leszek ott, Edit 4 azt mondta, hogy vigyázzak, mert bekerülni nagyon könnyű, csak kikerülni nehéz. Edit 2 csak nemes egyszerűséggel megjegyezte, hogy "kállói bolond" leszek, majd kedvesen érdeklődött, hogy fogok-e ott alkoholt fogyasztani. Mondtam, hogy nem hiszem. Remélem, ez most már tényleg az utolsó kórházi tartózkodásom lesz. Már nem is bánom, mert kicsit tele lett a tököm a szakkörrel is, és elkapott valami kisebb őszi depresszió is, bár azon már talán túlvagyok. Valószínűleg ez az egyetlen módja, hogy kivegyem a fennmaradó betegszabadságaimat, felpakoltam könyvtári könyvekkel, egyelőre ennyit tettem az ügy érdekében, majd mobilról tudósítok, ha ugyan történik valami említésre méltó. Már holnap reggel vonulok befele a sárga házba, szerencsére VIP szobába, az valamivel tűrhetőbb. Amúgy olvasni sem a legideálisabb az ilyen hely, egész nap megy a mászkálás, előre tartok a vizitektől, meg a kötelező közös étkezésektől, na meg a rosszabb állapotban lévő betegektől. Brrr! Bár skizofrénként maximum ilyen üdülésekre számíthatok, szerencsére nem kell már a nyíregyházi büdös folyosóra mennem, hanem valamivel kultúráltabb, ha lehet így mondani, körülmények közé. Bár idegesít, hogy nem lehet ambulánsan megoldani a gyógyszerváltást, jelen helyzetben nincs beleszólásom. Na, befejezem, mert csak felidegesítem magam.

Nem tudom, mikor jösz rá,

Hogy a szemközti kocsmába

Is járhatnék inni,

De én inkább Megveszem a boltba',

És megiszom az Isten Háta Mögött,

Csakhogy láthassam A Marianna-árkot,

Amit a köpeny alatt

Választ két felé

Két domborulat,

Nem tudok leállni,

Te, én mindig visszamegyek,

Kész, berúgtam,

"Marianna, hozzád jöttek" - szólnak,

Egy újabb doboz Kőbányai,

Nem baj, ha holnap Nem jut már kávéra,

"Iszok, mint a vöcsök,

Csöcsök, csöcsök, csöcsök."