Skizofrénia underground

Kedves Irén! Közlöm veled, hogy feleségem, Éva nagyon jól van, él és virul, csak néha kissé elkedvetlenítem Ám este jár marxizmus-leninizmus esti egyetemre, esztétikát, esztétikát tanul szabadidőben. Tanulni kell, mert így maradhat ember csak az ember, s Éva tanul, megérdemli hát, hogy őróla is írjak.

Eldöntöttem, hogy szabadidőmben tanulni fogok, angolt, és webprogramozást, de kurva szar ez az élet iskolája, mert valahogy sohasem ott lyukadok ki igazán, mindig csak a felszínt karcolgatom. Igaz, hogy depressziósan én sohasem tudtam tanulni, mindig rendben kellett, hogy legyenek a dolgok körülöttem (valamennyire, úgy-ahogy), hogy tanulni tudjak. Hát, mit mondjak, jelenleg kurvára semmi sincs rendben, az állapotom egy olyan életpályamodellre kényszerít (mama hotel effektus), ami folyamatosan fenntartja a depressziós helyzetet. Nemrégen olvastam egy blogbejegyzést, hogy hogyan maradjunk produktívak, ha indie játékfejlesztők vagyunk klinikai depresszióval.

Staying Productive with Clinical Depression, for indie game developers http://t.co/ZL6rmMJrFG@wordpressdotcom által

— mobilman (@roboman78) 2015. augusztus 2.

Nem tudom, mitől lenne "klinikai" egy depresszió, és nem tartom magam indie játékfejlesztőnek sem, néha, ha rámjön, csinálok valami játékfélét, de az időm 90%-ában depressziós vagyok, a fennmaradó 10%-ban próbálok valamit alkotni, ez általában egy-egy kétes hírértékű és minőségű blogbejegyzést jelent. Vissza a tanulásra: amúgy nagyon jó, hogy érdekel az angol, és a webprogramozás, de valami mindig visszatart attól, hogy komolyabban, vagy intenzívebben belemélyedjek. Azzal vigasztalom magam, hogy elvileg rengeteg időm van, csak még ezt a sört/kávét megiszom, csak még egy kis séta, és valahogy sosem lesz belőle komolyabb dolog. Már azt a lehetőséget is fontolóra vettem, hogy esetleg hülye vagyok, hogy nem tudom megcsinálni, amit sokan mások, ez is egy lehetőség, de szerintem nem ilyen egyszerű. Sok tényező hat együttesen, ami miatt képtelen vagyok a fejlődésre, vagy csak nagyon lassan, szinte észrevehetetlenül. Aztán az angol is, meg a wp is olyan: bizonyos elemi szinten mindenki használja (az interneten főleg), de egy ponton túl már csak rengeteg energia- és időbefektetéssel lehet tovább haladni. Szerintem én is az ilyen félműveltek táborát gyarapítom éppen ezért. Nem tudom, erről a pontról mikor fogok továbblépni, talán zsákutca az egész, legszívesebben csak indie játékokról írnék, és fizetnék valakinek, hogy csinálja meg hozzá a weprogramozói munkát.  Bár jellemző, hogy néha a játékokhoz sincs kedvem, a gépet is azért kapcsolom csak be, hogy elteljen az idő. Meg azért, mert nincs kedvem tévézni, olvasni, meg semmihez, amit a normális emberek csinálnak. Számomra mindez szellemileg megterhelő, szóval amikor internetezek, a legkisebb ellenállás felé mozdulok el, és a felszínes Facebook + Twitter tartalmak felé billen a mérleg. Végső konklúzió: az internet a legmegfelelőbb hely arra, hogy úgy tegyünk, mintha csinálnánk valamit, de közben nem is: a "szörfölés" szó pontosan kifejezi az egész haszontalanságát. Szép gondolat, hogy fejlesszek valamit WordPressre, de a közeljövőben nem látom ennek realitását. Persze lehet arról álmodozni, hogy egy szép napon majd valósággá válik, de amíg nem fektetek bele ebbe is rengeteg energiát, marad a "szörfölés".

A múlt hét óta hőségriadó van a szakkörben, így óránként jár egy szünet. Ez teljesen felborítja az időérzékemet, így valahogy még többnek tűnik a munkaidő, mint eddig. Arról nem is beszélve, hogy semmi különös, csak 1-gyel több kávét b*szok be, mint amúgy. Az egyik munkatársam, nevezzük Szabinak (mert mindig szabin van, he-he), már egy ideje úgy jár be a szakkörbe, hogy mindig hazamegy, és kiíratja magát. Arra panaszkodik, hogy nem tud aludni, mondjuk ma én se tudtam, és nem csináltam a cirkuszt. Pénteken is hiányzott, persze a Honeybeast koncerten meg ott volt. Ja, mondjuk így én se tudnék aludni... Ha én mindig kiíratnám magam, amikor nem vagyok megfelelő kondícióban a munkához, feszt szabadságon/táppénzen lehetnék. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő lesz a következő versenyző, akitől legközelebb érzékeny búcsút kell vennünk. Nem beszélve arról, hogy amúgy is lusta, mint a dög, de a szabadságosdira / táppénzesdire csak mostanában kapott rá. Amúgy meg feszt hülyeségeket beszél, de én valamennyire bírom, annak ellenére, hogy nem bírom. Mostanában amúgy is többet szólok a munkatársaimhoz, de ez a nemalvás engem is kikészített egy nagyon kicsit, ma antiszociálisabb voltam picit az átlagnál. (Persze csak belülről, kívülre nem mutattam.) Hát kurvára nekem sincs kedvem, én is lusta vagyok, főleg ebben a melegben, de ezt azért nem csinálnám, hiába "szakkör" mégiscsak munkahely, amit illik valamennyire megbecsülni, nem pedig folyton nyavalyogni.

Egy hét, és nagyjából megint visszarázódtam a munkába. Pénteken bejelentették, hogy előrehozzák a fizetést 7.-ére. Ennek örömére annak rendje és módja szerint meg is ittam pár sört. Egészen mást terveztem amúgy a hétvégére: még egy esélyt akartam adni magamnak arra, hogy összehozzak valami WordPress sablont, az előkészületek már megvoltak: virtuális szerver linux alá (LAMP), meg ilyesmi, de mivel már benne volt a bugi a lábamban, és pár sör után már nem megy a munka sem, gondoltam, elnézek a Honeybeast koncertre a Móricz kertbe. A Móricz kert nagyon tetszett, a Honeybeast koncert már nem annyira: szerintem az a 3 értékelhető számuk van, amit a rádiók játszanak, a többi ilyen gagyi töltelék rock and roll, csak hogy legyen valami. Ennek megfelelően nem is mentem be a közönség közé, hanem elfoglaltam egy félreeső asztalt, és csendben, magányosan sörözgettem. Nem ihattam olyan sok sört, de aztán mégis eléggé a fejembe szállt, a buszt is lekéstem hazafele, úgyhogy azért is ittam még egy sört, amit talán lehet, hogy már nem kellett volna. Aztán jött a másnap, és kimentem Sóstóra néhány gyógysörre. Sóstón is voltak valami koncertek, és jobban éreztem magam, mint az egész Honeybeast alatt. Ott is valami rockzene volt, később kezdődött valami népzene-féle, ami jobban érdekelt volna, de már jönni kellett hazafele. Úgyhogy az egész hétvégém a Honeybeastről, és az abból való kigyógyulásról szólt. Többet nem fogok ennyit inni, mert ez így tematizálja a hétvégémet (magyarul elveszi az időmet). Még a Honeybeastre visszakanyarodva: a nap csaja az a szőke, befont hajú, rózsaszínre kent szájú, hálós felsőben lévő pultoscsaj volt, aki legalább hajlandó volt kiszolgálni. Jó, hát kicsit szarul néztem ki, nem a részegségtől, csak nem voltam az alkalomhoz öltözve, de azért a többi kiscsajnak nem kellett volna levegőnek néznie. Mindenesetre nem zárkózom el tőle, hogy többet a Móricz kertbe menjek, csak lelkileg fel kell készülnöm majd a sorállásra, meg arra, hogy a budinál folyton beverem a fejemet.

Egy újabb játék, ami Halloweenkor játszódik. A főhősnek fogadásból egy órát kell maradni egy szellemek lakta házban. Három testvér szelleme "él" a házban, név szerint Madison, Sylvia, és Bradley. Közülük Madisonnal tudunk érdemben társalogni, ő kísér minket végig a házon. Van még Chrissie és Samantha, ők is a házban kísértenek. Hogy végigmenjünk a játékon, mindegyikükkel találkoznunk kell. Valamelyik veszélyes, valamelyik nem, de ha valamelyik kísértet éppen támadni készül, jobb, ha lelépünk. A játék végig illusztrálva van, szóval láthatjuk is a ház és a kísértetek képeit, ami kiváló atmoszférát teremt a történethez. Már csak a képek miatt is megéri végigjátszani, nagyon művésziek. Értékelés: 5 szellemtestvér az 5-ből http://philome.la/LauraKnetzger/dont-go-in-the-old-greene-house

Vagyis élethosszig tartó harc, a life long learning, az élethosszig tartó tanulás mintájára. Kezdek rájönni, hogy az egész életem küzdelem a rossz hangulatok, és érzések ellen. Szeretném, de képtelen vagyok huzamosabb ideig koncentrálni, pláne tanulni! Kisebb, rövidebb dolgokra még oda tudok figyelni, de nagyobb szellemi megterheléssel járó tevékenységeket nem tudok abszolválni. Ezt mindeddig nem láttam be, és nem fogadtam el. Mostanában elgondolkoztam, és kénytelen vagyok vele. Elfogadni még mindig nehezemre esik, de kezdem belátni, hogy így van. Mindig is azt vallottam, hogy az idősödéssel együtt jár bizonyos fokú elhülyülés, de ilyen mélyrepülésre, és gyors leépülésre még én sem számítottam. Betegségbelátásom eddig csak arra terjedt ki, hogy szedni kell a gyógyszert/el kell járni injekcióra, különben súlyos skizofrén tünetek fognak rövid időn belül kiütközni rajtam. Ezen kívül pedig vártam a csodára, és arra, hogy mintegy varázsütésre, egyszercsak jobban leszek, egyszercsak megszűnik a szorongás, a depresszió, a szociális fóbia és társai. Jelenthetem, hogy a szoc. fóbbal állok a legjobban, pedig annak idején az zavart a leginkább. Persze, mert már nem is nagyon járok társaságba. A depresszió, és a szorongás fej-fej mellett haladva, körülbelül azonos mértékben jelentkeznek nálam. + koncentrációs hiány. Van ennek valami neve? Kezdem belátni, hogy mindezekkel számolni kell, és sajnos nem hiszek abban, hogy ezeket gyógyszeresen kellene megoldani. Amikor nagyon rossz, eszembe jut, hogy meg lehetne próbálni plusz bogyókkal, de viszonylag hamar elhessegetem az ötletet. Nem hiszek az alternatív csodamódszerekben sem, az egészséges életmód/táplálkozás, a mozgás és a sport világéletemben távol állt tőlem. Mégis mennyivel lenne jobb, ha elkezdeném? Visszakapnám tőle az életem? Nem hiszem. Boldogabb lennék tőle? Hogy lehetnék olyasmitől boldogabb, amit nem szeretek csinálni? Valaki egyszer azt mondta, hogy nekem az a feladatom, hogy ezzel a betegséggel küzdjek. Vajon miben áll ez a küzdelem? Nap nap után erőt venni magamon, hogy megcsináljak dolgokat? Az élet akkor is küzdés, ha az ember kedvvel teszi a dolgát, de így többszörös erőfeszítés. És mi az eredmény? Semmi. Néhány blogbejegyzés, ami a pillantnak szól. Meddig lesz látható? És különben is meddig érdekes? Addig látható, ameddig fizetem a tárhelyet, és az érdekességét az aktualitása adja. Általában magamról írok, semmi komoly. Ezt a bizonyos küzdelmet próbálom megjeleníteni, nem nagy szavakkal, néha nem a legjobban, csak ahogy tőlem telik/állapotom engedi. Különben küzdelemnek sem nagyon nevezném, hiszen inkább csak passzív elszenvedője vagyok egy állapotnak (negatív tünetek).

Amúgy körülnéztem a szakkörben a kortársaim között: ők látszólag elfogadják ezt az állapotot, beletörődtek, belátták, hogy sohasem lesz belőlük senki, igaz, szerintem olyan nagyon nem is volt ambíciója egyiknek sem, mint nekem. Egyetlen közös van bennünk: mindannyian gyerekek maradtunk. Mindegyik csinálja a kis pitiáner ügyeit, mint én is, látszólag nem bánkódnak a sorsukon, nem vágynak többre, vagy csak nem mutatják. Vagy, ha igen, jól titkolják, de szerintem fel sem fogják, hogy milyen nagy szarban vannak. Vajon le lehet így is élni egy életet? Attól tartok, hogy igen, és én is jó úton vagyok afalé, és olyan tehetetlennek érzem magam, jelenleg, úgy érzem, nincs erőm változtatni...

[caption id="attachment_3090" align="alignleft" width="189"] még heti egy is[/caption] ...és nem sokmindent csináltam. Délelőtt elmentem a könyvárba, majd haza, elkölteni a szegényes szociális ebédemet, majd vissza a könyvtárba, különösebb cél nélkül. Illetve célom, az lett volna, írni valamit Benedek István Aranyketrecéről, de persze ebből semmi nem lett, rájöttem, hogy a tervez(get)és nem nekem való, én inkább ilyen ahogy esik, úgy puffan típus vagyok. Azért határozott büszkeséggel tölt el, hogy a szünetben elolvastam két novellás kötetet is, az elsőről írtam is, a másik  a Poe és követői, avagy Rémisztő történetek címet viseli. Abból a tervemből, hogy összehozok egy WordPress sablont, szintén nem lett semmi, és nem is tudom, mikor lesz rá legközelebb időm, hogy ilyesmivel foglalkozzak. A szakkör egy cseppet sem hiányzott, el bírnám viselni, ha többet nem kellene a közelébe se menni, de ez sajnos nem így működik. Amúgy alighogy odaszoktam a könyvtárba, máris bezár három hétre, szóval most megint nem tudom, mit fogok csinálni, kocsmába már nem járok, csak úgy ötletszerűen, kénytelen leszek itthon baszni a rezet, vagyis inkább csavarogni. Különben valamennyire hazudtam, amikor azt mondtam, hogy könyvtárba járok, a konkrét könyvtárba járás csak az időm kis részét teszi ki, az idő elmegy az oda-visszaúttal + céltalan őgyelgéssel. Amúgy megint felötlött bennem, hogy kiíratok egy enyhébb nyugtatót, mert a feszültséglevezetésnek ez a módja eléggé időigényes, és egyáltalán nem pénztakarékos. A múltkor az az alkoholista Újhelyi Zsolt, aki Nagykállóban helyettesített, nem írt ki nyugtatót, mert azt mondta, úgy is ráiszok. Most, hogy már erre nem lehet panasz, nem lehet több kifogás sem. Csavargásaim közben szerencsére látok jó nőket, a mai nap nőjének kék szeme, és szőkésbarna haja volt középen kettéválasztva, ami lelógott a kis ciciéig. Amúgy egy furcsa trottyos farmenadrág volt rajta, meg ujjatlan kapucnis felső. Szóval öltözködni, azt nem tudott, de kit érdekel?

Erről már régen szerettem volna írni, de nem tudtam, hogy fogjak hozzá anélkül, hogy esetleg nevetségesnek hasson. Amikor a szakkörben vagyok, mindig valamiféle szellemi munkáról ábrándozok, mert a fizikai munka közben általában magamra maradok a komor gondolataimmal. Ha viszont éppen csinálok valami szellemit, a velejáró szellemi izgalom, úgy érzem rosszat tesz nekem. Először is valamennyire felpörget, utána meg menetrendszerűen magam alá zuhanok. Emlékszem, ez volt akkor is, amikor megírtam a 4 Editet, alias Editológiát, kisebb mértékben ugyan az Erzsikénél is éreztem valami hasonlót, és most is így vagyok, amikor ezzel a Klotyó-Krisztus üggyel foglalkozok, bár éppen még tudom kezelni. Ez nem tudom, mitől lehet, vagy elszoktam már a szellemi megerőltetéstől, vagy a betegség számlájára írandó. Bevallom őszintén, a legkönnyebb lenne naphosszat rinyálni, hogy ilyen-olyan szarul vagyok (mások meg is teszik). Az ilyenfajta bejegyzések is járnak ugyan némi elégtétellel, de egyáltalán nem megerőltetőek, legszívesebben örökké csak arról írnék, hogy milyen szar, hogy tönkrement az életem, hogy szar a meló, és hogy kevés a pénz, amiből meg kell élnem. Azt hiszem, ez lenne a legkönnyebb nekem, mégis belefutok közben a szellemi megerőltetésekkel járó feladatokba, és egy kicsit nehezen viselem. Megint valami hasonló tervem van: nekifutni újra Benedek István Aranyketrec című könyvének, és írni róla valami terjedelmesebb összefoglalót. Csak remélni tudom, hogy az ezzel járó feladatokba nem fogok beleőrülni :-D .

Hogy mégis valahogy hasznossá tegyem magam a szünetben, szétnéztem a MEK-en valami olvasnivaló után. Kutakodásomat siker koronázta: találtam a nemrég feltöltött könyvek között egy 79 oldalas kis elbeszélés-kötetet, a címe is figyelemfelkeltő: Klotyó-Krisztus a kenyér-fülbemászó ellen. Írta Komor Zoltán. Az előszó szerint a szerző angol nyelverületen is publikál, mert az általa képviselt bizarro-fiction az ottani undergreund irodalmi kultúra része. Remek, megint valami olyasmibe botlottam, amit a külföldiek értékelnek igazán. Ennek ellenére a kötetben található elbeszélések ízig-vérig a magyar vidéki valóság talaján állnak, az író sokat merít a magyar folklórból, számomra azért (is) érdekes ez a könyvecske. Persze nem csak a népi folklorból merít, ezt ötvözi egyéb modern kulturális elemekkel, a címadó elbeszélés például már-már egy ilyen robotos animére hajaz, aztán feltűnnek még zombik (Fecskenyál Hajnalka, és a sokat molesztált szappanzombik), megelevenedik a Ctulhu-mítosz (Szemhéj-slambuc, avagy a Lebbencs-Ctulhu), a vámpírhagyomány (Csikós csápok, avagy a vérbetyár), vagy csak az egyszerű altesti humor (Katéter Péter és Piszoár Huszár). Az elbeszélések világa egy egységes világképet jelenít meg, mint Mikszáth Kálmán A tót atyafiak, és A jó palócok című műveiben, azzal a különbséggel, hogy szürreális elemekkel bőven tarkítottak, és akit érdekel az ilyesmi, az egész kötetben bőven ömlik a vér, verejték, vizelet, és az egyéb, itt most meg nem nevezett testnedvek. Ha valakit nem nagyon érdekelnek a kulturális áthallások, meg az intertextualitás, az is megtalálja a számítását, ha csak egy kis horrorra, meg szürreális dolgokra vágyik. Ráadásul a groteszk és bizarr képek sokszor komikumba hajlanak át, úgyhogy olvasás közben a nevetés is garantált. Egyelőre még nem ismerem a szerző további munkásságát, de szerintem egy nagyon jól megkomponált, tematikus kötetről van szó, ahol a történetek világa keresztezi egymást, és szinte minden megtörténik, ami józan ésszel amúgy felfoghatatlan. (Akár egy vérbeli fiktív pszichózisban.) Értékelés: 5 vérbetyár az 5-ből http://mek.oszk.hu/14300/14358/ A szerzőről: Komor Zoltán 1986-ban született Debrecenben. Jelenleg Nyíregyházán él. Egyéni hangvételével kitűnik mind a magyar, mind az amerikai irodalmi mezőnyből. Magyarul megjelent könyvei: Az Égi istálló, Szúnyogkór, Dögnyugat, és a fentebb említett. Angol nyelvű kötetei: Flamingos in the Ashtray, Tumour-djinn.

Egy hét letelt a csak "leállás"-ként emlegetett 2 hetes szabadságolásból. Azokból a dolgokból, amiket elterveztem, persze nem nagyon lett semmi. Egy kicsit gyakoroltam a HTML-t, meg a CSS-t, de ez egy WordPress sablon létrehozásához édeskevés. Jelenlegi tudásommal max. egy gportalos kinézetet tudnék összehozni, de annak egyre kevesebb értelmét látom. Mindenestre lehet, hogy összehozok valamit a gportalra, hogy hasznosuljon az időm/valamit alkossak. Teljesen más dolog apróbb változtatásokat eszközölni egy sablonon, mint valami újat csinálni. Valami halloweeneset szerettem volna, ahhoz egyrészt nagyon sok alapanyag van, másrészt összebarkácsolnék valamit Halloweenre, ha a zombis játékötletemet már lelőttem 2 nap alatt. Ennek a blognak a sablonját sem tervezem megváltoztatni, bár hemzseg a hibáktól (nem valid), ahhoz képest egész jól működik, még mobil eszközökön is jól mutat (tehát responsive). Még a bloghoz kapcsolódva: a terveimről, hogy más helyeken is írjak, egyelőre letettem, vagyis nagyjából végleg letettem, még a reblogra megy 1-2 bejegyzés, de mivel érthetetlen okokból egyedül a mobilomról tudnám szerkeszteni az oldalt, az meg kényelmetlen/nagyon időigényes. A gportalra írkáltam még 1-2 játékleírást, de mivel szemmel láthatóan a kutyát nem érdekli, valószínűleg azok is visszajönnek ide. (Bár itt sem lelkesedik értük túlzottan senki.) Arról a tervemről is hamar letettem, hogy majd nagyüzemben gyártok weboldalakat; rájöttem, annyira nem érdekel a dolog. Valahogy nem hoz lázba a designerkedés sem, ezen az oldalon is néhány kisebb változtatással a Twenty Eleven sablon megy, és mint már mondtam, ezen nem is szándékozok nagyon változtatni a közeljövőben sem. Természetesen feladni... egyelőre. Jóéjt!

Ebben a nagy melegben két interaktív történetemet szeretném megosztani, amiket mostanság készítettem el. A történeteket a szakkörben átélt "kalandjaim" ihlették, legújabb az Erzsike, a zombi című kis szösszenet, ami egy öregecskedő háziasszony (majdnem) zombivá való átváltozásának a balladája a skizofrén gyógyszerek mellékhatásaként; a másik A 4 Edit címet viseli, és egy rövid "dating game" 3 féle végkifejlettel, és a szakkörben dolgozó Editekről szól. A történetecskék a Twine nevű program segítségével készültek, és amolyan előtanulmányok egy (remélhetőleg) nagyobb volumenű projekt megvalósításához. A Twine-ról annyit kell tudni, hogy angol nyelvterületen nagyon elterjedt, és a "lapozgatós" könyvek mintájára leginkább feleletválasztós kalandokat tudunk vele szerkeszteni. Eddig valamire való magyar játékot nem találtam a Twine játékok között, de az én zsengéim kb. megfelelnek azátlagszínvonalnak. A játékok a következő linkeken elérhetőek (előre elnézést a minőségért, most tanulom):

Erzsike, a zombi

A 4 Edit

(A játékokban visszalapozni ér, ugyanúgy, ahogy más html oldalakkal tennénk. Kellemes szórakozást! :-) )