Skizofrénia underground

Anikóra megint rájött, hogy mennyire szeret, mindenért bocsánatot kért, és megígérte már sokadszorra, hogy "nem fog követelőzni", ehhez képest 2 nap alatt ráköltöttem a nyugdíjam felét (a felének a felét, mert csak annyit kapok), megígértette velem, hogy nem iszok, meg hogy bejárok vele a nyanya tanyára. De ez sem volt neki elég, most jöttem rá, hogy bármit teszek is, nem jó, a nap végére ugyanúgy kirúg, hogy aztán kezdje elölről. Az én türelmem szinte végtelen, de most lett elegem: fogtam a nálam maradt cuccait, és bevittem a nyanya tanyára, kezdjen vele, amit akar. Ráadásul elmondta, hogy találkozott Pszicho Petivel, és az azt mondta neki, hogy nagyon szereti. Nekem most telt be a pohár végképp, ha annyira szereti, akkor legyenek boldogok. Kurvára elegem van már a pszichopatákból, a szakkörből már eltűntek, és itt az ideje, hogy kizárjam őket a magánéletemből is, de végleg. Ráadásul nem tudtam haladni a weboldlkészítősdivel sem, mert a gépem is szarakodik, meg Anikót kellett megint pesztrálni. A két hét "leáálás"-ból egy hét úgy telt el, hogy nem csináltam szinte semmit. Ideje erőt vennem magamon, és feltelepíteni az Ubuntut, mert a nem jogtiszta Windows 7-em lassan kezdi megadni magát, aztán nekilátni a CSS-nek, meg a PHP-nak (esetleg egy kis JavaScript). De nagyon lassan haladok vele, mert a nap fele még mindig csavargással telik, általában.

Ma pozitív változást vettem észre a szakkörben, határozottan jobb a hangulat, mióta az összes gázos figurát eltávolították. Edit 3-at küldték el a legkésőbb, pedig ő volt a leggázosabb. Azt vettem észre, hogy oldottabb a légkör ha nincsenek elmebetegek, csak olyanok, akik képesek moderálni magukat. Magamhoz képest még én is sokat beszéltem, határozottan jobb lett a szakkör. Nagy plusz a vezetőségnek. Ami nem azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal nem lépnék le onnan.

Amióta nincs Anikó, és nincs kocsma, határozottan jobb lett a kedvem, és elkezdtem magam elé célokat kitűzni, és részben már bele is kezdtem a megvalósításukba. Mivel észrevettem magamon, hogy ha nem a szakkörben vagyok, és nem is a kocsmában, akkor elsősorban számítógépfüggő vagyok, és csak másodsorban internetfüggő. Ami azt jelenti, hogy mindegy, hogy játszok, vagy olvasok valamit, vagy blogolok, csak a géppel bíbelődjek. És ha már azt csinálom, megpróbálom az eddiginél hasznosabban eltölteni az időt. Először is belekezdtem a CSS kódok elsajátításába, ha ezzel kész vagyok, már "csak" a PHP van hátra, és elkezdhetek komolyabb weboldalakat csinálni. És mivel holnap van az utolsó munkanap a 2 hét leállásig, a két hétre már betábláztam magam. Először is új designt csinálok az oldalaimnak, írok egy-két komolyabb blogbejegyzést, kicsit felújítom, és lefordítom angolra a Halál a pszichiátrián című játékomat, hogy publikálható lehessen komolyabb helyeken is. Középtávon az a tervem, hogy weboldalkészítésből keressek annyi pénzt, hogy ne kelljen többet bejárni a szakkörbe, és végképp szakítani tudjak a rehabilitációs munka némiképp érdekes, de csóró világával. Szerintem nem lenne nehéz überelni azt a napi 2000 Ft-ot.

A hétvégén két munkatársammal is találkoztam furcsa útjaikon: az egyik a Délibábba ment be éppen, ami a leglepusztultabb és egyben a legolcsóbb kocsma, amit ismerek, és vett fél liter, vagy nem tudom mennyi pálinkafélét. A pálinka, amit ott árulnak, borzasztóan rossz, nem tudom, minek/kinek viszi, de aki azt megissza, annak csak gratulálni tudok. A másik munkatársamat a plázában láttam, éppen a kaszinóba ment befele fizetés után. Persze dolgozni nem dolgozott, csak felmarkolta a lét, és nyomás a kaszinó. Az érdekes az egészben, hogy mindketten nagymamakorúak, és a szakkörben állandóan az unokájukról nyálaskodnak, hogy Boldcika, meg Zselyke. Amúgy annyira nyavalyások ők is, hogy feszt a szabadságot, meg a táppénzt járják, de erre van eszük. Pálinka és kaszinó. És ez éppen most tűnt fel nekem, amikor már a javulás útjára léptem, és nem sörözök (annyit), hogy ezek meg stikában piálnak meg szerencsejátékoznak. Mindegy, nem az én dolgom, csak pont nem gondoltam volna róluk. Alamuszi nyuszi nagyot ugrik. Én meg már annyira a javulás útjára léptem, hogy vettem egy 5 perc angolt, és a buszon elolvastam egy Agatha Christie-ről, és egy Passengerről szóló cikket. A többi nagyjából hülyeség/nem érdekel, de ilyen cicákról, meg utazásokról, meg kajákról szóló cikkeket is el kell majd olvasnom, ha komolyan akarom venni a tanulást. Az élet nem habostorta. A mai nap csaja egy barna csizmás, rövid, virágos szoknyás szőkésbarna hajú nő, aki furcsán cigarettázott, és enyhén görbe lábai voltak.

Mostanában a napok úgy telnek el, hogy napokig ki vagyok kapcsolva (mármint telefonilag) Anikó miatt, aztán valami kurva fontos internetezni való miatt bekapcsolom, és olyankor rögtön hív, hogy találkozzunk, mert így szeret, meg úgy szeret, és soha többé nem fog velem szakítani, aztán már aznap szakít, ezért újra kikapcsolom a telefonom -> megint pár nap pihenő. Talán erre mondják, hogy "se vele, se nélküle", de mondhatnánk erre inkább már azt is, hogy "inkább nélküle, mint vele". Szóval így lett egy csomó felszabaduló szabadidőm, amit érdekes módon már nem sörözéssel töltök el, hanem kevés csavargással, kis séta a könyvtárba, de főleg persze internetezek, ha valami olyat találok, játszok vele, ismertetőt írok róla, meg ilyesmi. Érdekes változás állt be az "étrendemben", vagyis az itallapomon, a rendes sört már egyáltalán nem bírom, ugyanis fáj tőle a fejem, és különben sem érzem már tőle magam olyan jól, nem éri meg, hogy igyam. Ez az állapot már több, mint egy hete tart, és jobban érzem magam Anikó nélkül, pia nélkül, minden nélkül. A legjobban akkor érezném magam, ha dolgozni se kéne, például valami bevándorló elvenné a munkámat. Gondoltam már arra, hogy a fennmaradó időt hasznosítani kellene valahogyan (például mondjuk angol tanulással), de egyelőre még új nekem ez a helyzet, még egy kicsit nekem is hihetetlen az egész. Volt néhány sötétebb gondolatom azzal kapcsolatban, hogy már nem ihatok sört, mert sz*rul vagyok tőle, de aránylag hamar túltettem magam rajta. Ez az Anikó-dolog meg egyre inkább nem foglalkoztat. Napközben sem jut már annyiszor eszembe. Kezd komolytalanná válni ez az egész. Bár tartok tőle, hogy már régen az - komolytalan.

A játék négy nap történetét dolgozza fel. Első napunkon egy hotel, a Maquisard legújabb alkalmazottjaként kell a főnökünk utasításait végrehajtanunk. A nap végén, ha minden feladatot teljesítettünk, megjelenik egy békaember a szobánkban, és közli, hogy a hotelben egy kém tartózkodik, amire három napunk lesz, hogy megtaláljuk. A három nap alatt tőlünk függetlenül zajlanak az események, ameddig mi ténfergünk a hotelban. Beleshetünk a szobákba, kihallgathatjuk a beszélgetéseket, növényeket használva álcának, és tárgyakat mutogathatunk a vendégeknek, figyelve azok reakcióját. A játékidő nagyjából harminc perc, az 5 vendég közül kell kitalálnunk a harmadik nap végére, hogy ki a kém. A játék képi világát Wes Anderson Grand Budapest Hotel című filmje ihlette, ha ez mond valakinek valamit, és ettől több kedve lenne letölteni. A játékidő körülbelül 30 perc, ez annyiszor értendő, ahányszor nem találjuk el, ki a kém. (Nekem 2 óra volt, lol.) Értékelés: 3,5 békaember az 5-ből  Maquisard letöltése

A legnagyobb baj, hogy a munkát, amit végzek, nem nézem semmibe. Még jó, hogy vannak olyanok, akiket az ilyesmi érdekel, és megveszik ezeket a kézműves termékeket, különben lehet, hogy még ez a munka sem lenne itt, a szakkörben. Mostanában külön büntetés nekem ezzel a kézműveskedéssel szórakozni, amikor már vagyok olyan állapotban, hogy mással is le tudnám magam foglalni. A munkatársaim többsége feszt táppénzen van, hol ezzel, hol azzal, én még azt a 15 napot sem vettem ki, amit a munkáltató fizet. Lehet, hogy örülnöm kéne neki, hogy nem vagyok annyira nyavalyás, mint a többség, de jó adag tettetés is van benne szerintem. Leszázalékoltak körében nem kell a szomszédba menni egy kis szimulálásért. Tőlem meg el is várják, hogy bent legyek, mert a papírból font kosarak festésr nélkülözhetetlen munka, és rajtam kívül nem nagyon vállalja el senki sem. Nem baj, nemsokára kezdődik a nyári leállás, és meglátom, hogy leszek el munka nélkül. Bár van egy olyan sejtésrm, hogy ezt a négy óra szakkört még egy ideig vállalnom kell, különben nem lenne pénzem citromos sörre :-P. Na meg kávéra, meg a többi hiábavalóságra.

Ebben a dögmelegben sokak munkakedve megcsappant, valakit már szabadságoltak is a sorozatos késések miatt, a kedvenc kollégámnak is a 10 perces szünet 20 percig tart, de elnézem neki, amíg ilyeneket mond, hogy:

"A munkánk értelme 8 szál cigi, meg 11 tojás."

Ezzel megint kiérdemelte a mai nap beszólásáért járó elismerésemet. Amúgy nem csak az értelme ennyi, de körülbelül az értéke is. Ezzel a mondatával kifejezte a bennem lappangó kétségeket a munkánk hiábavalósága iránt.

Az utóbbi időben kíváncsiságból kipróbáltam egy csomó blogszolgáltatót, a cafeblog nagyon női nekem, a blog.hu rendszerét nem annyira ismerem, bár szimpatikus, meg minden, csak nem férek bele egy rovatba sem, amik ott mennek, meg ilyesmi. A reblog (régebben postr) ragadta meg a figyelmemet, meg a gportal. A gportalon lévők átlagéletkora nem túl magas, szerintem, mindegy oda rakom ezentúl a játékleírásokat, és a reblog.hu-ra a komolyabb bejegyzéseket. A helyzet furcsasága, hogy a Depression Quest leírásom tegnap kikerült az Origóra, ami egy játékleírás, ugye, vagy mi. Nem vagyok     teljesen ismeretlen a reblogon, az ott futó, de két évig hanyagolt Egy átlagos fiatal férfi naplóját folytatom, oda rakom majd fel a legjobban sikerült bejegyzéseket, ha lesznek egyáltalán legjobban sikerült bejegyzések, de lehet, hogy marad ez a személyes(kedő) stílusom, szerintem az ilyen köldöknézegetős posztjaimnak (mint ennek) is megvan a helye, itt lesznek megtalálhatóak. Ez marad az ilyen gyűjtőblogom, ahova felrakok mindenféle szemetet, amit a tárhelyem elbír. Végülis megvettem ezt a tárhelyet, meg domain nevet, ha nagyon rámjön az írhatnék, itt megtehetem, nem kell megfelelnem a blogszolgáltatók által elvárt minőségi követelményeknek és blogolási stílusnak. Sok olyan bejegyzés van, ami csak nekem fontos, nagy dolgok bejelentésére szolgál, mint pl. most ez, hogy mostanában nem iszok már sört sem, mert fáj tőle a fejem. Marad a gyümölcsös sör. Kimondva talán nevetséges, hogy titokban a gportalra írkálok játékleírásokat, miközben citromos sört szopogatok, de ez a helyzet. Ja, a blogjaim linkje, amikről a bejegyzésben szó volt: Egy átlagos fiatal férfi naplója: http://nemvagyokbeteg.reblog.hu Working Men's Interactive Fiction: http://goodnite.gportal.hu Ez van, srácok. Majd csinálok nekik normális linket is, de az a helyzet, hogy nem mindig van kedvem ilyesmivel bíbelődni, talán ezért is nem vagyok webfejlesztő. A webes dolgokból is csak azokkal bírok foglalkozni, amikhez kedvem van.

Ez egy eléggé nagy közfigyelmett kapott játék, a depresszióról van szó benne. Főhősünkről annyit kell tudni, hogy van egy bulizós főiskolás barátnője, egy 8 órás munkája, amit nem szeret, családja, ami többet várna tőle, meg egy jó kis depressziója. A játékban választási lehetőségeket kapunk, hogy hogyan reagálunk egy-egy emberre, vagy szituációra, valamelyik piros, és át van húzva, valamelyik kék, és kattintható, attól függően, hogy mennyire vagyunk éppen aktuálisan belemerülve a betegségünkbe. Alul látható a depressziónk mértéke, vagyis szöveges értékelése, és hogy éppen terápiában vagyunk-e, és szedünk-e gyógyszert a depresszióra. A célunk mindössze annyi, hogy elvergődjünk valahogy a pszichiáterhez, amihez az kell, hogy ellenálljunk a csábításnak, és ne csináljunk túlzottan depis dolgokat, hogy egyáltalán kattinthatóak legyenek azok a linkek, amik valamiféle pozitív(abb) végkifejlethez vezetnek. A játék viszonylag rövid, kissé unalmas, és enyhén nyomasztó, amire a zene és a hanghatások még rátesznek. Külföldi fórumokon a játék kapott hideget-meleget, komolyabb cikkekben általában méltatják, sok fórumposzt viszont nagyon lehúzza, hát én valami mást vártam, de nem olyan rossz. Értékelés: 3,5 bulizós főiskolás barátnő az 5-ből http:/www.depressionquest.com/ Reakciók: Sokak szerint ez nem tekinthető játéknak, hanem csak egy interaktív történet, nekem azért még belefér a játék fogalmába. Valaki azt mondja, hogy a depresszió nem igazán választások kérdése, hanem egy öngerjesztő folyamat, amibe egyre jobban belesüllyed az ember. Mások szerint nem olyan egyszerű megoldani, hogy most szedünk-e gyógyszert, vagy járunk-e terápiába, vagy ilyesmi. Véleményem szerint a történet kissé megkerülése a pszichiátria intézményének, ambulanter megoldva, és kikerülve a kórházi kezelést, ami szerintem még hozzá tartozna a témához. Még annyit, hogy a játék már az elején figyelmeztet, hogyha súlyos depressziósak vagyunk és/vagy öngyilkos késztetéseink vannak, inkább hanyagoljuk a végigjátszását. Mint kisebb/nagyobb mértékben érintett a témában, ezt én sem ajánlom, mert nekem sem marad a legkedvesebb játékélményem. Mindenesetre a témában a legjobb játék, ami visszaadja a betegség hangulatát.

Lassan 2 éve nem írtam ide, és azóta nem történt velem semmi különös. Az állapotom azóta stabilizálódott (stabilan szar a hangulatom). Hát igen, a skizofrénia alapvetően unalmas dolog, ha nincs semmi eksön. Eljárogatok a szakkörbe, a minimálbér 4 órára eső részéért, vagyis a feléért, mert azóta gyámság alá raktak. Többen mondták, hogy kérjek ezügyben segítséget, pl. a TASZ-tól, de megmondom őszintén, eddig nem nagyon foglalkoztam vele. Nem azért, mintha egyetértenék vele, hanem mert pont lesz@rom. Már megszoktam, hogy a párbeszéd leginkább csak a szülő és a pszichiáter között van, és az érintett valahogy mindig kimarad a diskurzusból. Beletörődtem, hogy a saját érdekeimre való hivatkozással gyámság alá raktak, beletörődtem, hogy nem vagyok teljes jogú állampolgár, csak egy fogyatékos, az egész megrendezett tárgyalássorozat és herce-hurca csak azért volt, hogy engem megalázzanak. Amúgy nemsokára felülvizsgálat, de nem várok különösebb változást a tanúk (szüleim) panaszkodni fognak, az orvosszakértő pedig újra az én érdekemben elrendeli a további gyámságot. Vagy mégiscsak kérek valami jogi segítséget, nem tudom, még nem döntöttem el teljesen. És hogy ide miért jöttem vissza: csak. Nosztalgiát érzek a régi freeblogos, majd postr-es idők után. Talán így többekhez eljut az üzenetem újra.