Skizofrénia underground

Szeretek egyedül festeni. Tudok pofákat vágni, meg hangokat kiadni. Igazából csak pofákat vágok. Van tükör is. Egy csomó ideig csak ülök magamba roskadtan. Bent, a többiek között ezt nem tehetném meg. Dicsérgetnek néha, hogy mennyit fejlődtem, de sokszor vissza kell hozni a cuccot, mert nem festettem le rendesen. Igazából nagyon szar ezt csinálni, csak nincs, aki elvállalja rajtam kívül. Hála istennek, hogy már csak 4 óráig vagyok. Lassan beletörődtem, hogy nem fogok annyit keresni, de már nincs visszaút. Egy csomó mindent kéne csinálni: - Leszokni a cigizésről - Elkezdeni a könyvelő tanfolyamot - Lekoptatni végleg Anikót, mert az agyamra megy

Mától 4 órában dolgozok 5 helyett, 1-kor haza is küldtek a szakkörből, mondhatom, k***a jól esett. Tegnap meg fél füllel hallottam, hogy valakit ki fognak picsázni a szakkörből, én arra tippelek, hogy Edit 3 lesz az. Én nem akarom, hogy rossz legyen neki, meg tudom, hogy ez a munka az ő képességeinek való, de sajnálom, nem bírom már többet elviselni a hülyeségét, szóval isten bocsássa meg, de örülök neki. Amúgy visszatérve a témára, nagy szükségem lenne a pénzre, de már nem bírom idegileg az 5 órát. Pontosabban valahogy lehúznám, de otthon már mindig hulla vagyok tőle, és ezt nem akarom. Amúgy meg nem is 100%-osan biztos, hogy dolgozhatok 5 órában, még rámszáll a nyugdíjhatóság, vagy micsoda, és elveszik a pénzemet. Jobb a békesség. Emlékszem, ebből a fajta munkából 4 óra is a tűréshatáron mozgott, de csináltam az 5 órát, mert muszáj volt. Amúgy nem tudom, jól döntöttem-e, minden azon múlik, hogy azt a fennmaradó 1 órát tudom-e hasznosítani, vagy csak pocsékba megy az időm. Ma nagyon jól esett, hogy hamarabb jöhettem haza, meglátom, hosszú távon lesz-e valami haszna.

Ma reggel persze megint elkezdett hívogatni, majd amikor kikapcsoltam a telefont, anyámat kezdte hívni, meg sms-eket írkálni. Amit az utóbbi időben leművelt, az egyszerűen minősíthetetlen volt már. Kezdve azzal, hogy elbaszta a karácsonyt, a szilvesztert, meg úgy általában minden napomat a szakító sms-eivel. Mindig azzal jött, hogy keveset beszélünk, amúgy meg általában csak a saját problémái érdeklik, a másikat meg sem hallgatja igazán. Ő mostanában be sem nagyon hajlandó járni a nyanya tanyára, inkább velem hordatja az ebédet, meg nekem kellett hozzá elmászkálni a város másik végére, mostanában már nem felelt meg neki a középkategóriás presszó, a Napsugár, hanem a legdrágább helyre kellett vinni Örökösföldön, ahová szemlátomást azok a fiatalok járnak, akiket a szüleik tömnek pénzzel, mert egyikből sem nézem ki, hogy olyan túl sokat dolgoztak volna életükben. Persze nem jött rá, hogy nyugdíjból, meg 4 órás minimál bérből nem lehet sokáig ilyen helyekre járni, 2-300 Ft-os kávékat inni, meg kikérni a méregdrága üdítőket, aztán ott hagyni a felét. Nem tudom, a szüleivel együtt mit gondol, akik 5,5 év után sem engednek be a drágalátos panelproli lakásukba, hogy majd fog jönni hozzá valami herceg, aki tele van pénzzel, nem beteg, és akivel majd órákig el tud beszélgetni arról, hogy mi volt az ebéd, meg hogy mije fáj éppen.

Ma elintéztem: márciustól 4 órában fogok dolgozni. Ez az 5 órás munkarend már egy ideje rányomta a bélyegét a hangulatomra, illetve amikor dolgoztam, már nem is vettem észre , csak itthon voltam már hullafáradt. Röhejes, hogy Anikó megint szakított velem, amúgy ma rájöttem, hogy nem is velem van a hiba, hanem vele, csak rám vetíti ki. Arra is rájöttem, hogy részéről ez az egész szeretet-dolog csak megjátszás. Ma dög betegen elvittem neki az ebédjét, meg a vodkanarancs, meg a kávé, meg a Bailey's egy "elit helyen", ahová mindig elviszem, mert csak oda hajlandó járni. Amúgy már hónapok óta nincs is semmi szex, de én ennek csak örülni tudok, mert már egyáltalán nem hiányzik. Legyen már végre vége, és ne keressen többet!

Mondanám, hogy kibékültünk, ha nem lennénk már megint szakításban. Hétfőn bejött a szakkörbe, bocsánatot kérni + rámadta az influenzát. Nem tudom, 39 fokos lázzal minek mászkál. Ma viszont én nem voltam hajlandó lemenni Örökösföldre a betegségem miatt, hanem csak a Fehér Egérig jutottam, erre jött az sms, hogy "hagyjam békén". Más: felajánlották, hogy lehet 4 órában is dolgozni 5 helyett, senki nem lelkesedett az ötletért itthon, de amúgy nem a más véleménye számít, hanem az enyém, és nekem ebből a szívásból 4 óra is elég. Bocs, hogy nem tudok azonosulni a papírból font nyulak festésével, a szívkosarak festésével, meg a többi hiábavalósággal. Ma egész nap eléggé betegen dolgoztam, és megérlelődött bennem az elhatározás, hogy visszaállok a 4 órás munkarendre. Kurvára unom már a Petőfi rádiót hallgatni (nem is szeretem a zenét igazából), vagy a másik eset Edit 3 agyatlan dünnyögése. Ebből 4 óra is bőven elég, remélem, a megmaradó 1 órát tudom normálisan hasznosítani, ha beindulna végre a mérlegképes könyvelői tanfolyam, akkor biztosan.

Halloween napján egy 13 évesekből álló társaság eldönti, hogy az estét egy elhagyatott házban fogja tölteni. Tommy nem nagyon akar a többiekkel tartani, de végül rábeszélik őt is. A társai, Sara, Rafiq, Jeff, Michelle és Chuck, elbújnak a házban, és Tommynak kell megkeresnie őket. Hamar rájön, hogy társai a házban különös lények, és mágikus dolgok csapdájaba estek, és neki kell kiszabadítani őket, hogy mindannyian épségben hazaérjenek. A házban élő lények közvetlenül nem tudnak ártani, de megijeszteni meg tudják, az "ijedtségi faktor"-nak 10 alatt kell maradnia, hogy ő maga is túlélje a kalandot. A játék hamar végigvihető, még ha elsőre nem is sikerül minden tökéletesen, hamar újra végig lehet rajta szaladni, hogy minden társunk kimeneküljön ebből az elátkozott házból. Értékelés: 5 ijedtségi faktor az 5-ből http://philome.la/LezonCloud/leslie-williamss-seek-or-freak

Az egész úgy kezdődött, hogy kezdett egyre jobban fárasztani mostanában a munkám, meg az, hogy utána el kell menni Örökösföldre, ott egyre drágább presszókba vinni, egyre fáradtabban meghallgatni a semmitmondó történeteit arról, hogy végigaludta a délelőttöt, meg délután is aludt 2 órát, majd amikor már tényleg hullafáradtan hazaértem, elolvasni a legutóbbi szakító sms-ét. Aztán minden kezdődött elölről a következő napon. Magam sem gondoltam, hogy el fog jönni a pillanat, amikor egyszerűen kikapcsolom a telefonomat, ahogy két nappal ezelőtt tettem. Úgy éreztem, nem bírom már tovább, mert már csak drága helyre volt hajlandó menni, és egyre jobban terrorizált a szakító sms-eivel, a bocsánatkérései meg egyre semmitmondóbbak, sematikusabbak lettek, szóval egyre durvábbá vált a helyzet. Már egyre jobban feszélyezett a társasága, az, hogy egy végigdolgozott nap után még szerepelnem is kelljen, a végén már csak "igen", "nem"-ekre futotta. Őt is meg lehet érteni, hogy ezt megunta, de ezt a helyzetet is úgy akarta megoldani, hogy csak rontott a dolgon: napi szakító sms-ekkel. Amit folyamatosan csinált, egyre jobban eltávolított tőle: már nem érzek semmit, mág csak sajnálni sem tudom. Egyszerűen nem érdekel többet, hogy mi van vele. Egy időben sokan mondták, hogy visszahúz, én inkább időtöltésnek fogtam fel, de az utóbbi időben már kibírhatatlanná vált az egész. Úgy gondolom, ha újrakezdenénk, csak erről a pontról folytatódna az egész, annak meg már semmi értelme. Nekem is némileg hirtelen jött ez az egész, hogy végül eljön az a pont, amikor már nem bírom tovább. Jelenleg a szép új telefonomat már csak rádiónak, meg órának használom, a SIM kártyát végleg kivettem. Kb. 5,5 évig tartott, kb. mint az előző kapcsolatom, jelenleg úgy érzem, már nincs visszaút...

Nem bírom már szívni ezt a kapadohányt, szóval néhány napja (egy hete?) újból boltit veszek. Meg kevés, de minőségi piát iszok, vagy nem is iszok. Ki gondolta volna ezelőtt egy pár évvel, hogy a Borsodi olyan nagyon minőséginek fog számítani? Játszottam mostanában néhány eléggé szar horror játékkal, amit csak leírás alapján tudtam végigjátszani (The Crooked Man, Ib). A The Crooked Man-nek azon felül, hogy unalmas volt, még volt valami kis szorija, az Ib-ben viszont ez is eléggé soványka volt. Hosszas megfontolás után nem csinálok róluk leírást sokak örömére, gondolom. Azon is elgondolkodtam, miért foglalkozok én ilyen senkit sem érdeklő dolgokkal, ahelyett, hogy pl. irodalommal foglalkoznék, ami talán kicsit minőségibb téma. Arra jutottam, hogy az irodalom megerőltetőbb, és én inkább a könnyebb ellenállás irányába mozdulok el. Nem zárkózok el mereven az irodalomtól, csak valahogy sosem jön ki a lépés. Úgy, hogy nem kötelező, nem is érdekel annyira, fura dolog ez, de így van. Még egy témát érintenék, az Anikó témáját, azt mondta, sokat gondolkodott kettőnkről, és egyébként meg nem habozik félóránként-óránként felhívni (felhívatni magát) telefonon, hogy hol tart a gondolkodásban. Ez a belső vívódás ihlette ezt a Paint-ben készült alkotásomat Anikó gondolatvilágáról, kábé szerintem így írható le: Mondhatom, ez engem rettentően idegesít, nem tudom, hogy nem képes belátni, hogy ezzel a hülyeségével valakinek bajt okoz. De szerintem nincs benne annyi empátia, hogy belegondoljon a másik helyzetébe, mert csak saját magára bír gondolni állandóan. Nekem egyre fárasztóbb a munka, utána elmenni hozzá, aztán még elvárná, hogy szórakoztassam is. Mellesleg azt se tudom, hogy mit tart szórakoztatónak, szerintem ő se tudja, csak azt gondolja, hogy még ez (is) lenne a feladatom.

Ahogy visszajöttem a táppénzről, egyből befogtak festeni. Jobb is így, mert Edit 3 egyből kezdte a kötekedést. Rájöttem, hogy nem azért nem bírom, mert fogyatékos, hanem azért, mert egy bunkó paraszt. Amúgy többen már hitetlenkedve csóválják a fejüket, hogy inkább elvonulok festeni (pl. Edit 1), de sokkal szívesebben hallgatom magamban a rádiót, mint ezt a sok ****beteget. Vannak olyan pszichés betegek, akik nem tolerálják a hasonló típusú betegeket, hosszú vívódós után arra jutottam, hogy én egy vagyok közülük, azt hiszem. Itt szoktam festeni: