Skizofrénia underground

Alig hogy megkezdődött az év, máris táppénzen vagyok; begyulladt az egyik "szemfogam" - így hívják, mint megtudtam. Féltem, hogy kihúzzák, és csorbacsík leszek, bár talán a fájdalomtól még jobban, de csak gyökérkezelik. Nem mondom, hogy nem unalmas egy kicsit itthon lenni, de úgy vagyok már vele, hogy "inkább az unalom öljön meg, mint a munka". Az előző évben is csak 5 táppénzt használtam el, így 10 bent maradt, pedig a vége felé nagyon kivettem volna már. (Persze az 5 táppénzem is "fogdolgokra" ment el.) Közben papír jött a könyvelősuliból, hogy a kezdést február 28-ra halasztják. Bár ezt már eljátszották egyszer, kíváncsi vagyok, komolyan gondolják-e ezt az egészet. Na meg hogy én is komolyan gondolom-e. Bár azt hiszem, egyelőre nincs más választásom. Levelet kaptam a dohányzás leszoktatóktól is, hogy február 21-én lesz az előadás, ami után "boldog nemdohányzó" leszek. Lol. Anikóval megint szakítottunk, mert azt mondtam neki, hogy "egy hónapja nem vagyok bele szerelmes", és ez, úgy látszik, nagyon érzékenyen érintette. Hát, igen, a legdurvább a szilveszteri húzása volt, ez eléggé mély nyomot hagyott bennem. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, mint embert, de folyton csak bajt okoz nekem, és szomorúságot, a költekezésével, és az állandó szakításaival, talán jobb is lenne, ha ez így maradna. És végül nem bírom kihagyni, hogy be ne számoljak az utóbbi idők legjobb Twine játékával, amivel játszottam, a sztori abból áll, hogy gyerek mennek Halloweenkor bújócskázni egy elhagyatott házba/kastélyba, és mi játsszuk Tommyt, a hunyót, majd később kiderül, hogy nem megtalálni kell a társainkát, hanem kiszabadítani a ház fogságából:

"Leslie Williams's Seek or Freak!", by @LezonCloud http://t.co/powsE0UdzE — philome.la (@philomela_twine) January 15, 2015

Mostanában eléggé átmentem minimálba: nagy kani betűkkel írok blogposztokat kevés szóval, és vagy magamról írok, vagy játékokról. De nemcsak hogy én nem írok sokat, nem is olvasok sokat, csak a Comedy Centralt nézem, meg matatok a gépen, nem sok eredménnyel. Az utóbbi időben végigjátszottam néhány minimál interactive fictiont, ennyike. Az angol tudásom is ennyike, szóval bátran ajánlom kezdőknek is. 1. robots in the future: A jövőben játszódik, amikor a robotok átvették az irányítást az emberek fölött, és nagyon meg kell fontolnunk minden lépésünket, hogy ne lőjenek minket azonnal szitává...

"robots in the future", by @DangOlWill http://t.co/6gwC6bizPY — philome.la (@philomela_twine) January 2, 2015

2. So Much Snow: Egy ítéletidőben játszódó történet, amiben elindulunk a boltba, de nem biztos, hogy oda is érünk épségben...

"So Much Snow", by @masonsmerde http://t.co/SwVmVWAUDD — philome.la (@philomela_twine) January 3, 2015

3. Don'T Read the Comments: Ebben a történetben egy bloggert alakítunk, aki függönykarnisokról kezd blogot írni, és akinek a barátja azt tanácsolja, hogy ne olvassa el a kommenteket. Vicces történet 2féle befejezéssel.

"Don't Read The Comments", by @ashtonraze http://t.co/xal2XNJBNT — philome.la (@philomela_twine) January 11, 2015    

+1. És végezetül az első magyar nyelvű próbálkozás, amivel találkoztam, a "napom" címet viseli, végülis egy lakás bemutatása:

"napom", by @UnderPitman http://t.co/nLs6DPA9f9 — philome.la (@philomela_twine) January 14, 2015

A szakkörben szinte mindenki feketén szerzi már be a dohányt; én is így csinálom. Egy fél kiló olyan 3000 körül van, ami kb. 2 hétig elég. Az egyetlen baj ezzel, hogy nem valami minőségi dohányt szívok, de ennél többet már nem negyon vagyok hajlandó adni érte. Egyébként szerintem nagyon sok ember így szerzi már be a dohányt, vagy max. a piacon veszi az ukránt. Legnagyobb gondom ezzel, hogy kicsit macerás beszerezni, vagy egy munkatársamat kell megkérnem, vagy a Fehér Egérben kell várakoznom arra, hogy felbukkanjon az emberem (néha órákig, sőt napokig). Ezt legtöbbször nem bírom kivárni, úgyhogy a szakkörből kérek meg valakit, hogy hozzon nekem. A családom részéről pedig állandó b***ogatásnak vagyok kitéve, hogy szokjak le a dohányzásról, nincs olyan nap, hogy ez ne lenne. Februárban indul valami dohányzás leszoktató szeminárium, az utóbbi pár napban már nagyon agitálnak, hogy "jelentezzek be". Mostanában nem vagyok már annyira durva idegállapotban, hogy meg ne próbálkozhassak egy újabb leszokási kísérlettel, majd februárban elválik, hogy mi fog belőle kisülni... Addig is itt van róla egy cikk, vagy mi.

Edit 3 addig dünnyögött a szerződésről, amíg végül ő kapott egyedül szerződést, majd amikor megkapta, azt mondta, hogy szét fogja tépni, meg kitörli vele a seggét, mivel csak három hónapra fogjuk megkapni. Ráadásul amikor alá kellett volna írni, akkor kezdett el telefonálgatni, a főnökasszonynak ott kellett állnia, és megvárni, amíg telefonál. Nem értem, egyébként, miért nem őt picsázták már ki a szakkörből, a testvérét rakták ki a leghamarabb, mert állandóan arról pofázott, kit hogy dugott meg, és hogyan, de Edit 3 se jobb, ő meg állandóan értelmetlen hülyeségeket pofázik, meg állandóan elégedetlen mindennel és dünnyög magában. Azt hiszem, engem idegesít a legjobban, a többiek tolerálni tudják valamennyire, én nem. Úgy gondolom, hogy a mentális betegket csak egy szintig bírom elviselni, és utána már nagyon zavarnak. Legjobban az értelmi fogyatékosok idegesítenek, meg az autisták, akikkel az előző munkahelyemen volt szerencsém megismerkedni. Szokás amúgy az autistákat is kötelezően szeretni, de durva velük egy közösségben lenni, viszont Edit 3 még velük is felveszi a versenyt.

Ma volt az első nap a szakkörben. Nagyjából mindenki örült, hogy idén is dolgozhatunk, csak Edit 3 dünnyögött egyfolytában a szerződésről, hiába mondták neki, hogy folyamatban van, nem fért abba a borsónyi agyába. Idén már nélkülöznünk kell a "szerelmespár"-t, Zolika vergődései oda vezettek, hogy nem hosszabbították meg a szerződését, és Ágika is úgy döntött, hogy nem dolgozik nélküle,  és ő is felmondott. Régebben már írtam róluk, pl. itt: a legjobban utált Már nem utálom őket, az utóbbi időben már egész toleráltam, úgy látszik más(ok) nem. Távozott továbbá Zsizell, (szerintem) a legjobb szőnyegszövő, és nekem egyik személyes kedvencem, bár a főnökség valamiért kiutálta. A szakkör fennállásának történetében (aminek az első perctől részese vagyok), egész sok embert elbocsátottak már (úgy, hogy nem hosszabbították meg a szerződésüket), szóval valamit jól csinálok, hogy még mindig itt vagyok.

A szünetben egy pár játékot végigjátszottam, most kiválasztottam egyet, amit most be szeretnék mutatni úgy-ahogy, ahogy sikerül. A játék címe My Name is Tara Sue, egy 25 éves irodista nőt/lányt alakítunk benne, akinek a főnöke nem a legjobb, és amúgy sem az álma, hogy irodában dolgozzon. De ne siessünk ennyire előre. Ha figyelmesek vagyunk, a játék elején találunk egy e-mailt, ami a nővérünk elrablásáról szól. Az irodában a további ügyködésünk felesleges, valahogy el kell érni a főnöknél, hogy elengedjen bennünket. Ebben időközben elhatalmasodó betegségünk is segít meggyőzni őt, például, hogy mérgezés tüneteit produkáljuk, és a padlóra hányunk, stb. A játéknak 10 befejezése van elvileg, ebből 9-ben válogatott kínok között pusztulhatunk el. Az egyetlen lehetőségünk megtalálni a nővérünket, mielőtt túl késő lenne... Értékelés: 4,5 haldokló irodistalány az 5-ből Játék: http://tarasue.makiyamazaki.com A játék eléggé nehéz, sajnos, én is csak segítséggel vittem végig, már éppen feladtam volna, amikor megtaláltam ezt a végigjátszást:

Úgy alakult, hogy ez egy Samsung Galaxy S Duo2-es lett. Úgy történt, hogy elmentünk dél körül a Media Marktba, ott ki volt pakolva egy csomó telefon, én szépen végignéztem mindet, de nem igazán tudtunk dönteni. Ott aztán eltébláboltunk egy darabig.  Később hozzánk csapódott egy media marktos kislány, és elkezdett apámmal beszélni, nem igazán tudom, hogy mit. Később ráböktem egy Prestigio mobilra, mondta, hogy neki olyan tabletje volt, és nem igazán volt vele megelégedve. Viszont neki is Samsung Galaxy stb telefonja van, és az elég jó. Na, ha neki elég jó, akkor lehet, hogy jó lesz nekem is, úgy is untam már a kiírásokat böngészni, és silabizálgatni, hogy melyik lenne jó nekem. A telefon 35e volt, meg vettünk hozzá 5e-ért olyan 2 éves garanciát, hogyha eltörik, vagy beázik, akkor is megcsinálják. Eddig ez a legdrágább telefonom, és aránylag könnyű kezelni, különben is meguntam már a szarakodást azokkal az "internetképes" QWERTY telefonokkal, amikkel eddig kísérleteztem. Ezek általában alig fogják a wifit, és az internet is dög lassú rajtuk. Legfőbb ideje volt már egy okostelefonnak, ha nem is olyan nagy "vaszizdasz" az egész. Azért a különbség érezhető.

Először is úgy volt megbeszélve, hogy Anikó nálunk alszik szilveszterkor. Aztán jött a telefon, hogy inkább én menjek el jozzá Örökösföldre. Mikor odaértem, azzal fogadott, hogy "hagyjuk egymást békén", elvette, amit hoztam, meg a telefont is, amit kölcsönbe adott, azzal visszament a lakásba. Én meg lementem a Délibábba egy csomó lecsúszott alkesz közé, utána meg a Pálmába, ott ha lehet még borzasztóbb volt a szellemi színvonal. Szóval a szilveszter egy részét elivott eszűek, meg súlyosan értelmi fogyatékosok között töltöttem, úgy látszik, ilyenkor már csak ezek kocsmáznak. Persze egy kicsit berúgtam, amikor hazaértem, egyből ledőltem, majd folytattam a Szovjetszkoje pezsgővel, amit reggel vettem, azt is sikerült meginni. Közben Anikó felhívott az anyám telefonján, és úgy beszélt, mintha semmi sem történt volna, sőt elsején (ma) el akart jönni hozzánk, de nekem már semmi hangulatom nem volt hozzá ezek után. Egyetlen pozitívum, hogy írt a főnököm, hogy lesz munka jövőre is. Én pedig rájöttem, hogy nem bírom már az italt, jövőre 1-2 sörnél tényleg nem fogok már többet inni. A szünet eddig viszonlag aktívan telt, végigjátszottam egy csomó játékot, és olvastam is: Benedek István Aranyketrec című könyvét, alcím: Egy elmeosztály élete. Egy munkaterápiás elmeosztály igazgatója írja le benne a tapasztalatait a munkaterápia bevezetéséről Magyarországon. Kissé unalmas volt nekem, nem is tudom, mire számítottam, kiemelkedőek voltak a skizofrén költőkről szóló leírások, ezek voltak a leghangulatosabb részek, ezek versei is olvashatók benne. Mindenesetre a maga nemében egyedülálló könyv, folyton hangoztatja, hogy szeretni kell a betegeket, és nem szabad velük durván bánni. Véleményem szerint ez a szemlélet sem vert tartósan gyökeret a hazai pszichiátriában, mint ahogy a munkaterápia sem. Bár mondjuk ez egy kicsit elgondolkodtató: nem tudom, hányan végegznének ma ingyen munkát egy ilyen intézetben, akár terápiás céllal is, én mondjuk nem hiszem, és még sokan nem. Bár a könyv a szocializmus korában íródott, az 50-es években, 56-tal bezárólag, akkor talán még más volt a munkához való hozzáálás, vagy mit tudom én. Azért is megérte elolvasni, mert valószínűleg nem készül hasonló könyvet írni sem Kancsev Alexander, sem Pollák Csaba, így meg leszek fosztva ettől az élménytől, és kénytelen leszek beérni ennyivel.

A szünetben is van elfoglaltságom: eljárok az ingyen ebédért az ebédjeggyel, amit a szakkörben kaptam. Szívesen csinálnám ezt az egész jövő évben munka helyett, mint a kedvenc kollégám, aki anyagbeszerző, és eljárkálja a munkaidőt, és csak ráérő idejében löki nekünk a kontentet, pl. 2 kígyóról, akik felszálltak a 8-as buszra az Egyház utcán, meg vissza-visszatérő témái: amikor a fa alatt pihent, elrepült a feje fölött egy tigris, meg hogy látta Jackie Chant a búza téri piacon (még idézni is tudja, mit mondott). Visszatérve az ebédhordásra: ha ez nem lenne (jó messzire kell menni), akkor valószínűleg valami vendéglátóegységben innék helyette 1-2 bambit, itthon meg ez nem venné jól ki magát. Karácsonykor nem történt semmi egy eljegyzésen és egy szakításon kívül, örülök is, hogy vége van ,mert csak egy kocsma volt nyitva Sóstóhegyen. Legérdekesebb az az álmom volt, hogy kirúgtak a melóból, de kaptam ebédet heti 300 forintért.

Túl vagyunk a munkahelyi karácsonyon, pontosabban az egyesületi karácsonyon. (Az egyesületbe többen tartoznak, mint ahányan ott dolgozunk.) Nem történt  semmi érdekes, csak majdnem rám borult egy fogas, én meg ijedtemben leöntöttem 1-2 kabátot kávéval. Arra számítottam, hogy a sok pszichotikus majd meglincsel, de szerencsére a dolog észrevétlen maradt, vagy legalábbis nem tette szóvá senki. De ahhoz elég volt, hogy az ünnepségen végig azon majrézzak, mikor kezd el valaki rinyálni miatta. Emiatt nem tudtam kellően a műsorra figyelni, de ami el  is jutott a tudatomig, nem volt túl érdekes. Igyekeztem a hátralévő időben nem túl sok kávét inni, nehogy valaki kiszúrja, hogy én vagyok a "kávés ember", és biztos én locsoltam le a kabátokat. Sajnos még mindig nem tudták biztosra mondani, hogy jövőre folytathatjuk-e a munkát, csak annyit mondtak, hogy valószínű, mert valami keretszerződés három évre szól, amiből még csak egy telt le. Meg hogy e-mailen várják a választ, de szombatig még nem érkezett meg, de hétfőn lesz egy munkamegbeszélés, akkorra már remélik, hogy meg tudják mondani. Nekem meg nincs kedvem se itthon lenni, se csavarogni, csak nézek ki a fejemből, és nem csinálok semmit, azt hiszem, ezt hívják "pihenés"-nek. Legalábbis én ráfogtam, hogy ezt hívják úgy. Végigtoltam egy csomó régi rpg makerrel készült horror játékot, most egy kis szünetet tartok, de szerintem a szünetben is játszani fogok. A melóból még egy nap van hátra, a hétfői, azután meg nem tudom, mikor mondják meg, hogy kell-e jönni jövőre, vagy nem...