Skizofrénia underground

A héten a nagykállói pszichiátriát jártam, de a nyíregyházi pszichiátria is imád engem (mük es wimáddzsuk üköt), és perrel fenyegetnek, meg idézgetnek "igazságügyi" elmeorvosi vizsgálatra, nem tudom, miért nem szállnak már le rólam, ez már így fog menni: bírósági tárgyalás -> fellebbezés -> bírósági tárgyalás -> fellebbezés, and so on, végtelen ciklusban. Ha kell az atyaúristenhez is fellebbezni fogok, idióta majmok.

Amit viszont még meg tudok tenni: fogok megint írni egy nyíregyházi pszichiátria című bejegyzést, amiben válogatok az eddigiekből, és megintcsak az én blogomat fogja kiadni a Google első találatként, az lesz csak a nem mindegy... A bírósági tárgyaláson meg szépen majd elmondom, hogy milyen módszerekkel akartak Hodászra és a gerontopszichiátriára bezárni, lévén, hogy nem voltam gondnokság alatt. Rohadékok.

Egyben fel szeretném hívni a skizofrén populáció figyelmét, ha a helyi pszichiátria kiskirálya úgy dönt, hogy nekik lágerbe kell vonulni, akkor oda kell. És nem majd a szülei halála után, vagy valami távoli időpontban, hanem mánazonnal. Dr. Kancsev Alexander azt hitte, megvannak a megfelelő eszközei: pszichiátria->"rehabilitációs benntartás"->gerontopszichiátria->bírósági tárgyalás, kizáró gondnokság (hogy gondolta, Kedves?)->mentővel Hodászra. Lehet, hogy ez Bulgáriában így megy, de ez itt Nyíregyháza, Magyarország. Nem maguk szokták kérdezgetni, hogy milyen év, milyen ország, milyen város? Most én is felteszem ugyanezeket a kérdéseket.

Nem, nem 1944, Németország, Auschwitz-Birkenau... á, csak egy ember élete, mit számít... NEM IGAZ?! És mindezeket hobbiból, mondhatni úri passzióból találta ki nekem a drága intézményvezető főorvosúr. Fasiszta állat. És 2013 van, b+.

Gondolom, ezek után "szeretettel várnak" a mhelyemen.:-)  Úgyis egyre kevesebb kedvem van már bemenni. Nem érdekel, én a szemébe is mondom a tárgyaláson. Akármelyiknek.

Ja, lefekvés 9 körül, felkelés... még nemtom. "Jó éjt, Dorottya!"

A lehethogy leendő pszichiáterem (ez már rajta ragadt, lám, így kapják az emberek a hülyébbnél hülyébb neveket a blogokban) szerint internetes naplót kellene írnom az alvási szokásaimról. Hogy mikor fekszek le, és mikor kelek fel, ilyesmi. De miért pont naplót? És miért pont interneteset? Már előre örültem, hogy elkezdek egy blogot, ahol hosszasan kommentálom minden éjszakai felriadásomat, és még hosszasaban beszámolok az álmaimról, amelyekben pszichiáterekkel és szoc munkásokkal létesítek szexuális kapcsolatot virágos réten szaladgálok.

Ilyen rózsaszínű lenne a háttér, a design csillagokkal lenne tele, szépen megvetett ágyikóval, meg plüssállatkákkal. Vennék egy micimackós pizsamát, és az lenne a fejléc, ahogy abban kidőlök, kezemben egy sörösüveggel édesdeden hajcsizok.

De rájöttem, hogy neki erre aligha lenne ideje, igazából nem pszichológus, még ha - úgy vettem észre - meg is próbálja holisztikusan kezelni ezt az egész katyvaszt, amit a pszichiátria magában foglal. Még rövid, fél mondatos válaszokat is megenged nekem, sőt odafigyel, sőt figyelembe is veszi, amit mondok neki. Szinte a nyelvemen volt, hogy már írok is valami ilyesmit, majd beleírom a sorok közé jól elrejtve, hogy mikor fekszek le, és mikor kelek fel.

Például tegnapelőtt lefeküdtem 10 körül, és 3 körül keltem fel, tegnap lefeküdtem szintén 10 körül, és hat körül keltem. Egyébként meg ha lefekszek valamikor napközben, egyrészt hülyeségeket  butaságokat álmodok, másrészt meg miután felkelek, egy kicsit idegennek tűnik nekem az egész életem, mintha igazából ez nem is én lennék. Főleg, ha eszembe jut a legutóbbi pszichózisom esti mesém.

Elárulom, mi lesz a blog vége: leszokok a bad language-ről, a korkülönbség ellenére beleszeretek lehethogy leendőbe, feleségül veszem, lesz 5 gyerekünk, és azután már csak a Bezzeganyán leszek utolérhető. Happy End.♥ 

Ez egy vicceskedő cím; aki érti, érti, aki nem, nem. :-) Azon gondolkoztam, hogy kiírok egy szavazást, hogy mennyi legyen az annyi, vagyis hogy kábé mennyire vegyek vissza az arcomból, nem is annyira az arcomból, hanem az itt leírtakból. De gondolom, a szavazgatás egy idő után fárasztó tud lenni, úgyhogy megoldottam magam a kérdést, nem heréltem ki a blogot, csak rituális és lelki értelemben körülmetéltem; kigyomláltam belőle a legjobban semmihez sem kapcsolódó, értelmetlen részeket, amiben teljes nevekkel dobálózok tök feleslegesen. Gondolom, ebben az időszakban kulminált a pszichotikus epizódom. Bár erre is van mentségem, azt hiszem, a jó öreg Varecza mester is nevekkel, meg házszámokkal és egyebekkel operál a műveiben.

Végül is bosszúmű; az is, meg most már valamilyen szinten ez is. Mindig gondolkodok rajta, hogy kiheréljem-e belőle a pornót, egyelőre hagyom, ha lenne valmi komoly lehetőség a nézettség növelésére, aminek az lenne a feltétele, hogy kiszedjem, akkor talán esetleg. Bár ekkora nézettség is elég egy olyan blognak, ami eredetileg a népesség 1%-ának lett szánva, de aztán kiderült, hogy a népesség 1%-a pont leszarja az én blogomat, inkább szerintem alávetné magát egy elektrosokk-kezelésnek, amit a pszichiátria tankönyv szerint méltatlanul "háttérbe szorítottak", minthogy ilyenekkel szórakozzon. Persze, a skizofrénia maradjon meg a "Rém"-nek, amivel ijesztgetni szokás, ha meg valaki rendesen "bekapta a legyet", az meg jobb, ha kussol, meg gyöngyöt fűz egész életére. Ilyen világ van. Senki se vágyik többre. Lejattolunk a kis rokinyugdíjunkból a pszichiáterünknek, ő meg cserébe kiinteget nekünk a csúcs kategóriás kocsijából, amit a mi pénzünkön vett, de legalábbis üzemeltet. Már ha éppen ráér. Amúgy meg látványosan undorodik tőlünk az elhanyagolt külsőnk miatt, mondjuk nem is tudom, miből kellene, hogy teljen nekünk jobb cuccokra.

Szociálisan amúgy érzéketlen vagyok, meg fejlődési rendellenes, de legalábbis lelki szemétláda, meg érzelmi nyomorék. Lehet, hogy így van, de arra is felhívnám a figyelmet, hogy kik, vagy inkább mik tettek azzá. Kiből mit hoz ki a helyzet, ugye. Tőlem nem volt nagyobb nyuszi azok után, amikor ez az egész kiderült rólam, az állatvilágból hozták a példákat a pszichiáterek, hogy milyen az állapotom. Kábé ilyen katatón közeli. Majd én is az állatvilágból fogom hozni a példákat, hogy milyenek a pszichiáterek, legalábbis egyes példányok.

* De hát mindig is így volt. Az abilify nem volt elég skizó, oda azért nem jártak, ez meg túl skizó lett, ide meg azért.

Nem tudom, mennyire vannak egy ilyen skizóblognak jogkövetkezményei (egyes jogászok szerint lehetnek, nagyon is), lehet, hogy el kell gondolkodnom azon, hogy a blogot szeretem jobban, vagy a munkámat (mivel az egyesület köthető a nyíregyházi pszichiátriához, szóval öö... eléggé). Mondjuk a kérdésre a válasz egyértelmű, de hát valamiből meg is kell élni. És kicsit furcsa úgy bemenni, hogy a mindennapi agymenéseim után ki tud, mit tud, ki kinek mennyit mond el. Sohasem voltam pletykafészek, egészen mostanáig. De a körülmények tettek azzá, szóval a körülmények áldozata vagyok, mint mindig.

Az utóbbi években - ha nem is meghatározó - de egyik alakja voltam a "nyíregyi" skizó szubkultúrának, és meg kell hogy mondjam, hogy nekem ebből lassan elegem van. De mondjuk mit lehet ellene tenni? Nagyjából semmit. Bejárogatok, mintha mise történt volna, és addig ameddig nem szólnak, csinálom a dolgomat. Hogy "he, haver, vegyél már vissza", vagy valami ilyesmit.

Valójában érzem, hogy el fog jönni ez a pillanat, csak nem tudom, hogy éppen mikor. (Lehet, hogy mire visszamegyek a szabadságról, ha így folytatom.) Anikó el fog menni takarítani valami irodákat (persze reméli, hogy onnan megy majd nyugdíjba, Anikó a nagy szavak embere), én meg ugyan elvagyok itt ugyanúgy, mint bárhol máshol ellennék, felveszem a fapofát, és varrogatok, nincs ezzel semmi, én mindenhol ezt csináltam/csinálnám, csak egy kicsit kényelmetlen, hogy ahelyett, hogy sunnyognék, mint a többiek, nekiállok kricsálni.

Elvileg ez a legjobb mhely a városban skizók számára, én ezt értékelem is, ha a többiek is értékelik, amit én csinálok (nem hiszem, egyébként, de mind1). Ha lenne valami normális munkahelyem, például szociális munkás lennék (ami nem vagyok, sőt nem is akarok lenni, ezt határozottan visszautasítottam annak idején), nem írhatnék blogot, maximum a növénygondozásról, esetleg tanulmányokat írhatnék a skizofrének szociokultúrájáról, vagy akármiről. Már ha egy skizofrén ember képes lenne megnyílni egy másik ember előtt. De általában nem képes, inkább forgatja a szemét, hogy most ez van, meg az van, és amúgy ő meg nem is érti. Na, pontosan ebből van nekem elegem. Lehet, hogy máshol máshogy van, de itt így van. És ameddig így van, engem nem érdekelnek már különösebben ezek a Jézuskák.

Szóval egyáltalán nem 100, hogy én itt kibírom decemberig.

Akik meg arra számítottak, hogy a pszichózisom végeztével leveszem a blogomról a kifogásolható tartalmat, azoknak sajnos keservesen csalódniuk kell. Egyrészt már megtette más, és megtettem én is néhány esetben, ennél többre nem vagyok hajlandó. Kivéve, ha valaki szépen megkér rá... de akkor is pontosan mondja meg, hogy mikor és mit, hol és hogyan.  Akik szerint meg egy okoskodó kis faszkalap vagyok, azoktól meg bocsánat, hogy élek egyáltalán...

Persze, most még "friss" ez az élmény, amit legújabban velem műveltek (vagy próbáltak), valószínűleg ez borította ki nálam a bilit, de amit az ápolók is leművelnek Nagykállóhoz képest, az kriminális. Ők ott a kiskirályok, gondolom. Persze van is ilyen ellenőrzés, olyankor valahogy kedvesek, bár látszik rajtuk, hogy legszívesebben a francba kívánnának, meg olyankor lemehetsz a vendégekkel az udvarra, mintha ez mindennapi gyakorlat lenne. Bár ők szerintem ugyanúgy ki vannak készülve az ottani állapotoktól, mint a betegek. A vizit abból áll, hogy nem áll semmiből, általában nem tart 1 percig. 5-6 körül már felbasznak álmomból, de 10-ig nem is ábrándozhatok lemenetelről, mert... egyébként nem is tudom miért, ez a legrejtélyesebb az egészben.

Aztán 10-kor megjön apám, 13 óráig, a munkaidő végéig lent sétáltatom az udvaron, mert csak szülővel lehet lejárni, akinek nincsenek szülei, az rábaszott, na mondom, séta 1-ig, esetleg közben ha nagyon rámparancsol valamelyik, felmegyek túrkálni abban a moslékban, de általában neki adom a kéki faszniak, vagy valaki másnak. Aztán 1-kor nyomás megírni a legújabb vicceskedő, de azért a pszichiátriát nyíltan gyalázó, vagy kifigurázó blogbejegyzést. (Persze az orvosok tudta nélkül, valami dereng nekik, hogy valaki vagyok, talán van valahol egy senki által nem nézett kis blogom, de legalábbis volt, valami gyógyszerről volt elnevezve, sokáig ez adta az első találatot a nyíregyházi pszichiátriára, a bizonság kedvéért megkérdezik nincs-e nálam internetezésre alkalmas eszköz. Mondom, hogy nincs.) A végén már kiderül, hogy ez már átmegy cry for help-be, azért írok, hogy ne vigyenek Hodászra. Aztán néha felrak az Origó is, de én azt már nem látom, mert 2-től csendespihenő. Ha volt nálam papír, amire írtam valamit, akkor szerencsém volt, ha nem, gyorsan összedobok valamit IQ-ból. (Az meg mi?)

Esetleg, ha ráérnek a bábozástól, 3-kor kegyeskednek értem feljönni a kollégáim, de nem nagyon csinálok semmit, matatok a blogon, válaszolok 1-2 hozzászólásra, ami időközben azért érkezik a mérhetetlen közöny ellenére. És 4-kor vége a napnak, kezdődik az őrjöngés, el-vissza a folyosón, a fiatalabbak kiröhögnek, értelmi fogyatékosnak néznek, semmi baj. Megmutatom az egyiknek 1-2 versem, azután nem piszkálnak többet. Normális.

A pszichózisaimat ezentúl női nevekről fogom elnevezni, mint a hurrikánokat. Először volt az Adrienne-sub, aztán a Juli-sub, majd az Anikó-sub, és végül az Edit-sub. (4 subom volt életem során.) Az Adrienne-sub alatt nem írtam blogot, a Juli-sub alatt írtam, de minek, egyáltalán nem volt ilyen részletesen kifejtve benne semmi, az Anikó-sub alatt sem írtam, az nem is volt túl jelentős. Ez a legutóbbi természetesen tartalmazta az összes megelőzőeket, de végül is sok újat hozott az életembe: megtudtam, hogy a nyíregyházi pszichiátriát egy fajelméleti alapon gondolkodó fasiszta csürhe irányítja. Ami azért is vicces, mert különféle elbaszott nációk tagjai vannak összeválogatva benne, gondolom a selejt, akik már nem kelletek sehova. Sőt, duplán is selejtek, pszichiáternek a rossz nyelvek szerint amúgy is az megy, aki 1. nem elég jó más orvosnak 2. saját maga is kezelésre szorulna. Az Edit-sub rávilágított arra, hogy amitől az Anikó-sub közben rettegtem, az tényleg igaz, ezek válogatás nélkül lágerbe küldenének bárkit, aki egy kicsit is más, mint a többi.

Nyh "hitből és homokból" épült városát idegen, magyarul soha-megtanulni-nem-képes, de a magyar mentalitásról igen lenézően nyilatkozó, agyelszívó idióták próbálják meg legyógyszerezni, pszichiátriára zárni, és erőszakkal lágerbe deportálni, ha úri kedvük úgy tarja. Engem erőszakkal hurcoltak vissza ebbe a porfészekbe Miskolcról, és innen is tovább akartak volna toloncolni Hodászra, amit már én láttam, és ami mindennek a legalja. Bazd meg, én már akkor is itt voltam, amikor a szedett-vetett kis csürhétek örült, hogy Kállóban megtűrték őket, és most idetelepedtetek a mi nyakunkra, szívni a mi vérünket. Ez mindig is egy az isten háta mögötti kis pszichiátria volt, minden rohad benne, de ti jól érzitek itt magatokat egy nevetségesen szocialista csökevény kis folyosón rohangálva és fontoskodva. Remélem, itt is fog benneteket elérni a vég, undorító, ostoba kis véglények.

Remélem sikerült most is újat mondanom. Nem akarok nagyképű lenni, de általában sikerül. Ezért utáltak engem kis koromban a szüleim, mert állandóan észreveszem az ilyen visszásságokat, és ezért nem képesek engem a mai napig normális emberként kezelni.

Persze, tudjuk, mi a válasz: "fejlődési rendellenessége 8-9 éves korában kezdődött..."

Anyátok picsája.

(A gyengébbek kedvéért már el is kezdtem a pocskondiázást. Mondjuk azért nem, mert megintcsak minden szó igaz, ezt láttam, ezt tapasztaltam. Megintcsak elkövették azt a hibát, hogy hülyének néztek, mint egész életemben mindig. Tudjátok, kivel fogok ti legközelebb kibaszni. Anyátokkal.)

Piszkozatoltam a szövegértési szempontból kifogásolható, a gördülékeny olvasást megakasztó részeket, ilyeneket, mint:

- A betűs nők emlegetése, teljes nevüknek a kiírása, a barátnőm teljes nevét benne hagytam, E/1 igazi nevét sem szándékozom bennehagyni, ha megtalálom a bejegyzést (úgyis tudja mindenki, kiről van szó)

- Önmagukban álló, semmitmondó videoklipeket, vagyis nem semmitmondóak, de nem vagyok a hangjaim DJ-je

- Karinthy-idézeteket, nem vagyok könyvtáros

- 1-2 zavaros, semmitmondó bejegyzést

Különben voltam ma Nagykállóban, összeszúrkáltak alul-felül, bye-bye, nyíregyházi pszichiátria. Most már csak valami normálisabb melót kéne találnom (ami nem fog menni egykönnyen).

225 bejegyzés marad. Több, mint elég. Bőven képet lehet belőle alkotni egy skizofrén subról (is). Csak lehet, hogy nem vili, hol végződik a valóság, és hol kezdődik az álomvilág. De ez így szép. Már, ha valakinek tetszik az ilyesmi.

***FUCK***

Az imént csengetett a postás, hogy beperelt a nyíregyházi pszichiátria. Vagyis bővebben megindítja a gondnokság alá helyezésemet. Dögöljetek meg. Folytassuk? Mármint egymás piszkálgatását... Állatok.

Vájá', tudok még rólatok szépeket írni, csak még össze kell szednem magam. Meg ugye a melóba' is hall ezt-azt az ember. Maradok, mindenképpen. Na, meg baszhatom elfele az időmet ilyen jogi szarokkal. Ennyi buzit egy rakáson, komolyan mondom...

Nem elég, hogy ők kúrták tönkre az életemet ától cettig, a tetejébe még be is perelnek. Tipikus esete annak, ha odaszarunk a másik ablaka alá, aztán bekopogtatunk vécépapírért. Most érzek először késztetést arra, hogy bemenjek az egyesületbe. Bár, mondjuk, minek? Úgyis egyedül csináltam mindent, ezután is magamnak kell kikaparnom a gesztenyét, a kirendelt, vagy a nem kirendelt védőügyvéddel együtt.

Tényleg, tök jó ötlet, én nem perelhetném be őket valamiért...? Van olyan skizó, akinek az a hoppáréja, hogy állandóan pereskedik... Én miért ne lehetnék olyan?

Kurvára elérik nálam, hogy egyfolytában róluk legyen szó!

Egyrészt örülök, hogy végre elkerültem tőlük, mert… a már ismertetett okok miatt, nyíregyházán semmit sem lehet az orvosokkal megbeszélni, se orvost váltani, és EGYÁLTALÁN semmi beleszólásom nincs semmibe, az ÚJ, nagykállói pszichiáterem meg nem is harap, mondtam én, hogy csak ilyen a humora… másrészről meg magyarul mondva le vannak szarva a gyámhivatallal együtt. Idióták. (Ezt még kifelejtettem.)

Rae Unzicker (1948-2001)

Pszichiátriai betegként megbélyegeznek, kiközösítenek aztán visszaillesztenek a társadalomba, támogatnak és persze gyógyszereznek.
Pszichiátriai betegként mindenkinek hatalma van az életed felett, kivéve neked magadnak. Téged sasol a pszichiátered, a szoc. munkásod, a barátaid, a családod. És mindezek után üldözési mániával diagnosztizálnak.
Pszichiátriai betegként folyamatos a fenyegetés, hogy bármikor bezárhatnak és ehhez nincs is szükség különösebb okra.
Pszichiátriai betegként élni egyet jelent azzal, hogy havi 82 dollár élelmiszer segélyt kapsz csupán, ebből pedig nem telik a papírzsebkendőre, amivel felitathatnád a könnyeidet. Közben láthatod a pszichiáteredet, amint visszatér az ebédlésből egy Mercedes-szel.
Pszichiátriai betegként gyógyszereket szedsz, amelyek tompítják az agyadat, megölik az érzékeidet és aztán remegsz és habzik a szád, aztán még több gyógyszert szedsz, hogy a “mellékhatások” csökkenjenek.
Pszichiátriai betegként állásokat pályázol meg, és hazudni kényszerülsz az utolsó hónapokról, évekről, mert kórházban voltál és végül nem nyered el az állást, mert pszichiátriai problémád van. A pszichiátriai betegekkel senki sem törődik.
Pszichiátriai betegként soha nem vesznek komolyan.
Pszichiátriai betegként egy gettó lakójává válsz, ahol más pszichiátriai betegekkel vagy körülvéve és mindenki ugyanannyira ijedt, éhes, unott és csóró, mint te. 
Pszichiátriai betegként nézed a tévét és rájössz, hogy mennyire erőszakos, veszélyes, hülye, alkalmatlan és őrült vagy.
Pszichiátriai betegként csupán statiszta vagy.
Pszichiátriai betegként bélyeget viselsz magadon, a bélyeg pedig soha nem tűnik el, ráadásul keveset árul el arról, hogy mi vagy, arról meg pláne kevesebbet, hogy ki vagy.
Pszichiátriai betegként soha nem mondhatod ki a valódi gondolataidat, de figyelned kell rá, hogy minden úgy tűnjön, mintha komolyan mondanád.
Pszichiátriai betegként mindig azt kell mondanod az orvosodnak, hogy segít rajtad, még akkor is , ha nem.
Pszichiátriai betegként boldognak kell látszanod, ha szomorú is vagy, és nyugodtnak, amikor ideges, de mindig “megfelelően” kell viselkedned.
Pszichiátriai betegként hülye csoportokban kell részt venned, ezt terápiának hívják. A zene nem zene, hanem terápia, a röplabda nem sport, hanem terápia, a varrás is terápia, a mosogatás is terápia. Még a levegő, amit lélegzel is terápia, ezt “miliőnek” nevezik.
Pszichiátriai betegként nem halhatsz meg – még ha akarsz sem. Sírnod sem szabad, másoknak ártani és félni sem, dühös sem lehetsz vagy sebezhető és túl hangosan sem nevethetsz – mert ha mégis, mindezzel csak azt bizonyítod, hogy pszichiátriai beteg vagy, még akkor is ha ez nem igaz.

Kiemeltem az aktuális nyavalyáimat; persze a többit is mind tudjuk. Az a legfelemelőbb az egészben, hogy1984 óta a helyzet nem javult, hanem romlott, mert azóta már a rendőrséget is belevehetnénk, mert ahelyett, hogy a töküket vakarásznák, inkább ők is minket kínoznak. És akkor még szó sem volt gondnokság alá vételről, sem skizó-lágerekről. Fasiszta csürhe. És mindez egy olyan országban, ahol az ország 2/3-a birka, megvezetett barom.

Csak morgok, mint egy kielégületlen picsa. Tudom is, mi hiányzik. 2006 március 5-e óta nem táncoltam. És már nem is fogok. Csak "a nyíregyházi pszichiátria füstölgő romjain". Ilyet nem szoktam csinálni, de most kivételt teszek. És teszek egy másik kivételt is, berakom egy külön postba a Filippa85 által lefordított Rae Unzicker szöveget.

Adam Nova - NEON

NINCS SZEBB, MINT
NEONFÉNYBEN,
NEONFÉNYBEN A TÁNC!
A DJ-NEK
ÜVÖLTSD AZT, HOGY
ÜVÖLTSD AZT, HOGY JÁTSSZ!

DOBOL A SZÍV,
PÖRÖG AZ ÉGBOLT,
SZERELEM ÍZE A SZÁMON.
NINCS SZEBB, MINT
NEONFÉNYBEN,
NEONFÉNYBEN A TÁNC!

Mi ez a fény?
Kitör a szívből,
jeleket rajzol az égre.
Ragyog az éj
ezeregy színtől.
Miénk az éjszaka végre!

Mire is vársz?!
Buli van, ébredj!
Színek, és hangok, és vágyak.
Az, amit látsz,
szerelemfények.
Gyere, ma angyalok várnak!

NINCS SZEBB, MINT
NEONFÉNYBEN,
NEONFÉNYBEN A TÁNC!
A DJ-NEK
ÜVÖLTSD AZT, HOGY
ÜVÖLTSD AZT, HOGY JÁTSSZ!

DOBOL A SZÍV,
PÖRÖG AZ ÉGBOLT,
SZERELEM ÍZE A SZÁMON.
NINCS SZEBB, MINT
NEONFÉNYBEN,
NEONFÉNYBEN A TÁNC!

(Szöveg: Orbán Tamás)

60 fele az emberek már egy kicsit be vannak gyöpösödve. Legalábbis most inkább csak a szüleimből indulok ki, már nem hajtok együtt a most 60-as korosztály egyik tagjával sem. Érdekes módon először nekem mindig idősebb barátaim voltak, de ahogy túlléptem egy tűréshatárt (olyan huszonharminc), egyre fiatalodik az a generáció, akivel képes vagyok megértetni magamat. Vagyis, na, inkább stagnál. Igazolva látom azt a fiatalkori tételemet, hogy az ember a kor előrehaladtával egyre inkább elhülyül. Én például periodikusan hülyülök el, de azt inkább hagyjuk, mert olyankor csak félig vagyok jelen. Azért olyankor is számíthatnak tőlem értelmes válaszra, csak nagyobb az átfutási idő, mert először meg kell konzultálnom néhány hanggal a témát.

Na, de mire is alapozom ezt? Mondjuk például a szobámra, ami körülbelül úgy néz ki, mint ahova bedobtak egy fegyvert kézigránátot. Látszólag én lázadozok a rend ellen, de a szüleimtől én még nem ismertem nagyobb lázadókat, gratulálok nekik. Eddigi egész életüket az az egy dolog kötötte le, hogy protestáljanak az életvitelem ellen. Persze, ha 16 évesen lelépek otthonról, akkor egyből visszahozattak volna a rendőrséggel, talán minden másképpen alakul. Meg még volt néhány kiugrási kísérletem (nem az ablakon), de egy se bizonyult sikertörténetnek. Valahová már útnak sem indultam, mert ugyan minek? Mindig megmagyarázták, hogy én milyen jól fogok járni velük, meg tiszta happy lesz az egész, meg amúgy is így lehet a legtöbbet >>spórolni<<.

Mindezekből persze - tévesen - azt a következtetést vonták le, hogy én "önellátásra képtelen" volnék. Hát a lófaszt. Mindig is ilyen voltam. Meg hogy nem borotválkozok. És akkor mi van, KÖNYÖRGÖM*?! Erre rámfogták, hogy én már 8-9 éves korom óta "rendellenes" vagyok, mert akkor mertem először ellent mondani a szüleimnek. "fejlődési rendellenessége 8-9 éves korában kezdődött", és ezt hótt komolyan, fapofával diktálta valami picsának. Kancsal, Kancsal...

Amit itthonról megtanultam, az egyedül a takarékosság, de ez a fegyver hangszer fegyver Anikóval szemben teljesen hatástalan, mert mindig felmerülnek ötletei. 1 dolog azért van, amire nem sajnálom a pénzt, ki lehet találni mi az. Nem, nem járok kurvázni, hanem a másik, régebben ezt úgy neveztük, hogy 1-es juss. (A férfinak 2 jussa van, az 1-es juss az alkohol, a 2-es juss a nő, ez néhány 2-es jussnak nem tetszett, amikor megpróbáltuk nekik annak idején elmagyarázni...) Szóval ebben a tekintetben nálam is felmerülnek költségek, meg a pszichiátria óta elnyomok 2 doboz 100's LD-t, de hát egy kicsit - mint már mondtam - nem erre számítottam, hogy életem hátralévő részét egy skizó-lágerban kell majd eltöltenem.

Mármint egyesek szerint.

Különben meg le is írom, amit a burán, a mocskos munkájukat: kancsal el is magyarázta nekem, hogy fog működni a történet, elég röviden: kizáró gondnokságot kérnek rám, egy hónap alatt lezavarják a tárgyalást, és ha nem akarok önként és dalolva skizó-lágerbe költözni, akkor el fognak vitetni erőszakkal, mentővel. Addig meg rohadhatok a pszichiátrián. Mondjuk ezen mindenki csak lesett. Amúgy én mondom, hogy fasiszták, de nem hiszi el senki. Egyébként meg ha most gondnokság alatt lettem volna, szerintem még annyit se mondhattam volna, hogy: fapapucs, már fogtak is volna, és vittek volna elfele... Azért a lehethogy leendő pszichiáterem szerint bizti, hogy gondnokság alá fognak tenni, én ebben egy kicsit kételkedek, mivel még nem jött meg a papír. Ha volt esze a nyíregyházi pszichiátriának visszavonta a kérelmet, mert különben ebből egy eléggé hosszadalmas, és csúnya, ronda ügy lesz. (Bár az is leht, hogy ez még egy kirendelt ügyvédnek is csemege, nem értek a joghoz, pedig ezek szerint nem ártana benne egy kicsit elmélyülni.)

Pedig amúgy már a kedves hodászi szocmunkások is kijöttek, és ők voltak a legjobban megrökönyödve, hogy nem akarom az egész hátralévő életemet a skizó-paradicsomban, leszedálva tölteni. (Igaz, hogy korábban Jézuskának neveztem minden egyes skizót, meg néha viccesen tesóknak hívom őket a burán, de azért a viccnek is van egy határa. Itt van, és ne tovább.)

* Mondjuk még ha Edit is ennyire a szívén viseli a borotválkozásomat, egyszer meg is mutathatná, hogyan kell. Mondjuk magán, valahol...