Szokták mondani, hogy egy idő után egy szerző után maradt minden dokumentumot gyűjteni kezdenek. Persze, ki az a kisbetűs robi, akinek még vezetékneve sincsen, illetve van, de most azt hagyjuk, hogy kovács, vagy nagy, eseteleg szabó. Nem fontos, nincs jelentősége. Amikor pszichológia órán a keresztnevem kezdőbetűjével kellett nekem nevet kitalálni, természetesen többen a Részeges Róbertet javasolták, talán nem véletlenül.

A betegségem után már nem rúgtam be, nem sokszor, de szokták mondani, hogy én már előre megittam a folyékony kenyerem javát, szóval ittam már életemben eleget, előre ittam a medve bőrére, stb. Viszont az alkoholról való leszokásom egy hosszadalmasabb folyamat volt, ahányszor kimozdultam otthonról, persze beültem valahová, és munka után is, meg egyáltalán, ha nem tartózkodtam otthon. "Robcsi, te vonzod az alkoholt" - mondogatták. A tavalyi év során kezdtem el ezen változtatni, amikoris nyugtatókat kezdtem szedni, hogy ne járjak el délutánonként, meg hétvégente iszogatni. 

Elutasítottam mindenféle kreált módszert a pohár letételére, pedig számtalan lehetőség kínálkozott, az Anonim Alkoholistáktól kezdve a pszichiátriai gyökerű addiktológiai kezelésen át a kevésbé ismertebb különböző józanság-programokig, amiket itt nem reklámoznék. Legtávolabb a számolgatás állt tőlem, hogy mennyi éve, hónapja, napja nem ittam, ezzel csak az a problémám, hogy a napom így azzal telik jórészt, hogy arra koncentráljak, hogy ne igyak, jaj, csak ma ne igyak, mert akkor elvisz a kókó, meg különben is sztornó az egész, kezdhetem elölről a strigulázást. Hanem inkább kisírtam egy kis nyugtatót a kezelőorvosomtól, hogy időlegesen kiváltsa az alkoholt, ami először azt eredményezte, hogy szétcsúsztam a gyógyszer-alkohol kombótól, ha ilyenkor a szüleim beléptek volna a szobába, esetleg kihívták volna a mentőket. Szerencsére ez se sokszor fordult elő, maradt a nyugtató, amit azóta a felére csökkentettem, és el is akarom hagyni. Úgy érzem, nincs már szükségem rá.

Most ott tartok, már egy jó ideje, hogy a nyugtató minimális, és iszom a 1,5%-os citromos sört, egyet egy nap, de van, hogy egyet sem. A nyugtató is van, hogy kimarad, az alkohol elvesztette a központi szerepét az életemben. Más problémák, és kihívások, szóval időm sincs hogy a Fehér Egérben, vagy a 4-es számú eszpresszóban üldögéljek délutánonként. Találtam egy kis naplórészletet, ami szemlélteti, hogy milyen hatalmas léptékű problémák foglalkoztattak az előző évben. Ezt most itt közreadom, csak hogy látszódjon a fejlődés még a tavalyi évhez képest. Szerintem szembeötlő a fejlődés:

Ez a sörnapló nem képes persze visszaadni az egész helyzet szánalmasságát, csavargásaimat, és vívódásaimat, közben olcsó piát keresve. Egyrészt unaloműzés volt az egész, másrészt mégiscsak pitiáner kis alkoholizmus, amit plasztikáztam magamban, hogy de hiszen már nem iszok annyit, mint régen, meg ez semmi ahhoz képest, amit előtte ittam. De nem hiányzik már az olcsó krimók atmoszférája, a felszínes haverkodások, lepattanó sörök, meghívások, visszahívások, azt hiszem végleg magam mögött hagytam ezeket az unalomból eredő kényszerivásokat, és az olcsó presszókban való üldögélést.