Nemrégiben kaptam egy hivatalos levelet, amiben tájékoztatnak, hogy a gyámhatóság megindította a gondnokság alá helyezésem felülvizsgálatát. Jaj, de aranyosak, nem feledkeztek meg rólam. Azért kedvesen megfenyegettek a levélkében, hogy amennyiben nem jelenek meg, a rendőrség fog elővezetni, valamint, hogy a gondnokom komoly büntetésre számíthat ebben az esetben. A kirakatpert, amiben gondnokság alá helyeztek, azt hiszem, már megírtam valahol, a lényeg, amit tőlem független, magas beosztásban lévő személy, illetve személyek erősítettek meg: velem bizony jól kiba... bráltak.

Szokták mondani, hogy pszichiátriára bekerülni könnyű, az igazi mutatvány kikerülni onnan, nos véleményem szerint ugyanez érvényes a gondnokságra is. Az előzményekről még annyit, hogy az illetékes pszichiátria, pontosabban annak intézményvezető főorvosa feljelentett, és KIZÁRÓLAGOS gondnokságot kért rám, még pedig abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy el tudjanak vitetni egy skizofrén-demens elfekvő otthonba, ami egy kihalásos alapon működő barakktábor, és nem a legvidámabb, mert habár életfogytiglan kerülnek be az emberek, legendák keringenek az ott folyó aljasságról (amiről nem volt alkalmam meggyőződni, szerencsére), valamint találkoztam onnét mégis valahogy kikerült emberi roncsokkal, akik valahogy nem igazán voltak beszédes kedvükben, ha a témára terelődött a szó. Meg amúgy sem, persze.

"Véletlenül" az ügyem olyan "igazságügyi orvosszakértő"-höz került, aki, mit ad Isten, azon kívül, hogy beosztottja, kenyeres pajtása is volt az engem feljelentő orvosnak, akiről tudva léveő, hogy sokaknak "megajánlja Hodászt", vagyis a fent említett elfekvőt. Annak rendje s módja szerint alá is íratott velem nagyon kedvesen egy papírt, teljes tekintélyével és hatalmas tenyerével kitakarva az azon szereplő írást, amit én elbocsájtó szép üzenetnek gondolván, aláírtam, mert feltételeztem az orvosról hogy nem akar nekem rosszat, és mivel csodával határos módon üresedés volt az elfekvőben, már jöttek is értem a hodászi szoc. munkások, meg bizonyos mentőautóról is szó volt, ami nagy hirtelenséggel vitt volna a fent említett műintézetbe. Amiről nem tudtak, hogy én meg mindent szépen rögzítettem a blogomba, és ez igen élénk érdeklődést váltott ki bizonyos szakmai, és felsőbb körökben, és nagy hirtelenséggel elálltak az ötlettől, maradva a korlátozó gondnokságnál. A tárgyaláson akár fejen is állhattam volna, képletes értelemben, persze, amit jó tudni, hogy MINDEN ESETBEN az orvosszakértőnek van igaza, az egy évig húzódó tárgyalás-sorozatban a felperesnek meg sem kell jelenni, és az is kisebb megrökönyödést váltott ki, hogy én egyáltalán megjelentem, és ugráltam - feleslegesen.

Szóval gondnokság alá kerülni könnyű, alóla kikerülni nem annyira. Ahogy kivettem a gyámhatóság illetékeseinek a szavaiból, ez is egy hosszabb procedúra, egy három, de inkább négy lépcsős folyamat, az első körben a gyámhatóság véleményét hallgatják meg, ahol leginkább már furcsa módon döntő szava a gondnoknak van, engem csak másodiknak hallgatnak meg, ezzel már egyből éreztetve, másodrendű állampolgári mivoltomat, és ha a gondnokom úgy ítéli meg, hogy továbbra is szükséges a gondnokság, innentől fogva megint két választásom marad: vagy lefutom mégegyszer a felesleges köröket, vagy hagyom az egészet a pi... tlibe, és a fejemre húzom otthon a takarót, és csak azokon a helyeken jelenek meg, ahol rendőrségi elővezetéssel fenyegetőznek, mert amúgy az ellenállás értelmetlen, mint a vogonoknál.

Második körben egy pszichiátert hallgatnak meg, vagyis szakvéleményt kérnek tőle, és csak harmadik körben kérnek fel orvosszakértőt, és ha mind a három akadályt vettem, akkor van egyetlen formális tárgyalás, ahol lekerül a gondnokság, amennyiben tudom, mennyibe kerül egy kiló kenyér, és tudom, hogy kicsoda Orbán Viktor. Ja, meg hogy hanyadika van. A bíróság ekkor nem gördít elém több akadályt, mivel látja, hogy ennyi információval már elboldogulok a nagyvilágban, és biztosítva látják testi és szellemi szükségleteim kielégítésére való hajlandóságom, illetve képességem.

Hát nagyjából ennyi volna. Mivel a gondnokom nem gördített különösebb akadályt a procedúra elé, a gyámhivatal megküldte a javaslatot az illetékes szerveknek, amiben kérik, hogy vegyék le rólam a gondnokságot, és visszaküldtek a pszichiáteremhez, hogy írjon rólam egy szakvéleményt. Elvileg még bármelyik szinten megrekedhet az ügyem, és akkor jön megint a kafkai lélekállapotokat generáló hivatalos ügyintézés, végén a perrel, aminek a végkifejlete Josef K. történetéhez hasonlóan negatív végkicsengésű.

Bizakodásra adhat okot a gyámhatóság pozitív véleménye az ügyemben, de nem ringathatom magam abba az illúzióba, hogy most már minden könnyen megy, és nekem csak hátra kell dőlnöm, és végigcsinálni a procedúrát, mert ez csak az első csata ebben a kis cicaharcban, ami rajtam kívül - úgy vettem észre - mindenkinek formaság, kézlegyintéssel elintézendő.