Kulturális turizmus - fapados írások - tumblelog

nyomokban igazságot tartalmazhat

Mármint a tegnap olvasott Tringer-féle pszichiátria tankönyv. Nem is kell hozzá a sorok között olvasni, mert ott van benne leírva feketén-fehéren. Persze csak mint "légbőlkapott", "tudományosan nem kellőképpen alátámasztott", "túlhaladott" elmélet, de mégiscsak ott van. Szóval az van, hogy az ún. skizofrénia nem kifejezetten az egyén betegsége, hanem az egész családjáé. És ebben a hunyó - szinte kivétel nélkül - az anya. Persze szó van még benne némi double bindről, meg következetlen nevelésről, de ez már csak hab a tortán (és nem hal).

Persze egy csecsemőnek minden vicc új, de ezekkel a dolgokkal eléggé sok skizó nagyjából tisztában is van. Elmondok erre egy kedves kis történetet (van még több is). Volt egyszer egy szobatársam a nyíregyházi pszichiátrián, aki kizárólag krákogással és "ciginyelven" kommunikált, pedig szerintem tudott beszélni, na mindegy, ezt ne is feszegessük, hanem maradjon az ő titka.

Hát egyszer bejött az anyukája, láthatólag eléggé felhangolt, de szerintem pszichózis-közeli állapotban, és leadott nekem valami sztorit arról, hogy az ő fiacskája nagyon beteg, és nincsenek barátai, és nagyon kell rá vigyázni, és hogy légyszíves, és viseljem a gondját. Persze biztosítottam arról, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, de már a mondatom közepén összevillant a szemünk a "fiacskával", és kb ennyiből már tudtuk mindketten, hogy mi az állás.

Persze ezután se szólalt meg, de amikor az anyja kiment, se szó, se beszéd, adott nekem 1 cigit (persze nem rögtön, hogy ne legyen annyira "feltűnő"). Ez csak azért volt nagy szám, mert kibaszottul sóher is volt, és rá volt parázva a cigi-témára, és állandóan a cigijeit nézegette/számolgatta. Nos, a "fiacska" jóval 40-en felül lehetett életkorban, de inkább már úgy 50 fele. Hát, csak annyit még ehhez, hogy én nem akarok így járni...

Visszakanyarodva az elejére, ha valaki esetleg "nyom nélkül", "hirtelen", "megmagyarázhatatlan módon" kigyógyulna a skizofréniájából, persze ilyen nem lehetséges, kizárólag samánszertartás/beavatás/beavatódás segítségével (ld Az igazi nevem című bejegyzést), vagy mindegy is, én nem akarom megmondani a tutit senkinek, szóval ha valami úton-módon mégis "meggyógyul", akkor még mindig ott a családja, akik ebbe hogy úgy mondjam, "nem teljesen" nyugszanak bele, hanem próbálják még tovább piszkálgatni, tesztelgetni, kóstolgatni a sámánt, és addig nem is fognak megnyugodni teljesen, ameddig "meg nem gyógyulnak" ők maguk is. Persze, ez valahol jogos is, mert mi másért fordulnának az emberek 1 sámánhoz, mint azért, hogy meggyógyítsa őket...

0 Tovább

Nagykálló - vízpróba

Ma véletlenül betévedtem a könyvtárba, de csak azért, hogy megnézzem, nincs-e bent véletlenül Bánki M. Csaba könyve, aminek az a cime, hogy Agyunk fogságában. Ezt véletlenül 2006-ban adták ki, pont abban az évben, amikor először "bedőltem az agyamba". Csak azért kerestem ezt a könyvet, mert a szerző véletlenül elszólta magát egy helyen ebben a könyben arról, hogy hogyan is zajlanak ezek a "komoly gyógyszerkutatások". A legfigyelemreméltóbb rész az, amikor valaki ki akart fejleszteni egy újfajta festékanyagot, de az eredeti funkciójának sehogyan sem akart megfelelni, mivel egészen szarul lehetet festeni vele, nem tudom, nem vagyok festő. Viszont "véletlenül" rájöttek, hogy a skizofréniát kiválóan gyógyítja, és nem sokkal utána szabadalmaztatták is, vagyis törzskönyvezték, vagy én nem tudom. Nem kell nekem elhinni, el lehet olvasni a könyvben.

A könyv szerzőjét egyetlen egyszer láttam élőben - kár, hogy nem kértem tőle autogramot - mégpedig a nagykállói pszichiátrián. Egyszer egészen véletlenül ő jött vizitelni, egy trottyos farmer volt rajta, meg félregombolt, lobogó ujjú kockás ing, ehhez társult a torzonborz szakáll, a tekintete pedig ijesztően járt össze-vissza. Először azt hittem, hogy valaki kiszabadult a figyelőből, és most mindjárt le fogja fogni 1-2 ápoló. Kicsit még sajnáltam is. Aztán kiderült, hogy nem, mert ő egészen nagy ember itt, inkább olyan szórakozott professzor-féle. Ja, az más...

És hogy mit kerestem Nagykállóban? Hát, azért mentem be többek között, hogy "vizsgáljanak ki", vagyis hogy megáll-e a paranoid skizofrénia diagnózisom, vagy nem. Nos, a pszichiáternő, aki a kezelőorvosom volt, látszólag belement a játékba, és húzta az időt mindenféle Rorsach- tesztekkel, meg hasonlókkal. Amikor anyám érdeklődött, hogy mikor mehetek haza, mindig azt mondta, hogy majd akkor, amikor meg lesznek a teszt eredményei. Addig-addig kérdezgette anyám, hogy a végén kibökte, hogy a Rorsach-teszt egyáltalán nem is tud kimutatni ilyesmit. Sőt, szerény véleményem szerint a Rorsach-teszt egyáltalán nem mutat ki SEMMIT, sőt egy szégyenfoltja a pszichológia "tudományának", ideje lenne egyszer és mindenkorra elfelejteni, hogy ilyen valaha is létezett...

Hanem akkor mit is csinált velem az a pszichiáternő, vagyis a kezelőorvosom? Anyámnak elmondta, hogy szerinte én kőkeményen hallucinálok, csak annyira intelligens vagyok, hogy ezt tökéletesen tudom leplezni. Erre ő a következőt találta ki: NAGYON nagy dózisú Seroquelt kezdett nekem adagolni, azért, hogy ebből derítse ki, hogy skizofrén vagyok-e, vagy sem. Végül meggyőződött róla, hogy skizofrén vagyok, mégpedig abból a beteges elméletéből következően, hogy csakis skizofrén lehetek, mivel aki nem skizofrén, "nem bírná ki ezt a dózist". Mivel én valahogy (nagy nehezen) kibírtam (sőt 7 hétig), most már bizos volt a dolgában. Erről csak a "vízpróba" nevű eljárás jutott az eszembe, amit a középkorban alkalmaztak a boszorkányok leleplezésére. De szerintem ezt sokan ismerik: a potenciális boszorkányt megkötözve beledobták a vízbe, és ha lemerült, nem volt boszorkány (viszont sajnos meghalt), ha a víz felszínén maradt, akkor bizonyítást nyert, hogy boszorkány, és elégették máglyán.

Na, mindegy visszatérve még a könyvtárhoz, mivel nem volt bent Bánki M. Csaba könyve, ezúttal be kellett érnem Tringer László A pszichiátria tankönyve című munkájával, annak is a skizofréniával foglalkozó fejezetével, ami - egyéb hajmeresztő hülyeségek mellett - megállapítja, hogy a skizofréneket onnan lehet felismerni, hogy kávé-, cigi-, és gyógyszerszaguk van. El kell, hogy mondjak valamit erről a gyógyszerszagról: ilyen nincs. Illetve 1féle esetben van csak, mégpedig "gyógyszerátállítás"-kor, különös tekintettel a Leponex nevű csodaszerre, amit elvileg "terápiarezisztens" skizofréneknél alkalmaznak.

Egy ilyen "gyógyszerátállítás", egészen röviden, viszont annál brutálisbban zajlik. (Legalábbis, amit én láttam, 2 ilyen esetet láttam.) Először is - mondjuk így - "töréspontszerűen" leállítják a Leponexet, és a beteg néhány napi SEMMIT nem kap néhány nyugtatón kívül. Szóval ekkor a beteg iszonyatosan bűzleni kezd, ahogy távozik belőle a "gyógyszer". Most nem ragoznám, de nem lehet megmaradni mellette a szobában. Az embernek ilyenkor a legritkább esetben van kedve zuhanyozni, annyira szenved, és hát a "szag" állandósul a szobában egy pár napra. De a "szag"-nak annyi funkciója azért mégis van, hogy amikor már "tiszta a levegő", gyorsan beállítanak a páciensnek valami mást, amitől remélhetőleg már nem fog annyira bűzleni legközelebb.

Még akartam valamit mondani, de inkább később. Na, tetszett?

2 Tovább

Mit (is) végeztem ma?

Talán nem vagyok a szavak embere. Életemben mindössze 1 db haikut írtam, azt is angol nyelven. Valahogy így hangzott:

In the kitchen

A knife can crop and chop

Fruits, vegetables, meat

Or human beings.

Hát ennyi volt az én haiku-korszakom... Szóval, ami nem megy, nem kell erőltetni.

Aztán bevillant még a témához Kölcsey Ferenc Emléklapra című költeménye:

Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.

Ez még mindig sok. Még mindig nem elég frappáns ehhez a mai "modern" (valójában poszt-posztmodern :)) korhoz. Mit is lehetne sms-ben Németországba? Ja, megvan...:

"Tudod kivel szórakozz"

Szóval semmi Héja-nász az avaron, semmi Elbocsátó, szép üzenet...

Azt hiszem, most már minden bűntudat nélkül gondolhatok Fegyverre. Olyan szép a "markolat"-a. :DDD Na, mindegy, ő legalább nem pszichiáter. Sem nem pszichológus... Á, nem is utálom én a szoc munkásokat... (annyira) Különben engem kizárólag az egyedülálló nők érdekelnek. És ő teljesen egyedülálló... a saját kategóriájában... Szóval így is + úgy is... Kizárólag azt kell majd neki elmagyaráznom, hogy én valójában nem is vagyok elmebeteg... hát, nem lesz könnyű.... :(

Egyébként, akinek ennyiből nem esett volna le a tantusz (de hát miért is esett volna le, nem mindenki azzal foglalkozik, hogy az én hülyeségeimet olvassa), annak elárulom, hogy ma szakítottam a (remélem, most már csak volt) csajommal. Kb 20-adszorra. És még annyit is elárulok, hogy ez egyszer sem az én kezdeményezésemre történt. Sajnálom... Tiszta szívemből kívánom neki, hogy legyen boldog... nélkülem... talán jobb is így neki... nem akarom Őt belerángatni abba, ami most fog következni...

0 Tovább

Még a megosztásról

A megosztás nem jó. Ha dzsánki vagy, ne oszd meg a tűdet senkivel, mert lehet, hogy beteg leszel, ha van egy nőd, ne oszd meg senkivel, mert akkor meg már tutira beteg vagy. Ez a fajta megosztás inkább csak a pornófilmekben létezik. Pornó <> valóság. Például :):

http://xhamster.com/movies/1822771/enjoying_colette.html?s=9

Persze a pornó világában mások a szabályok, mint az átlagos, hétköznapi életben, szóval ha néha véletlenül már ebbe a világba csöppenünk kora reggel, attól az élet még nem áll meg, ahogy szokták mondani, szóval akkor "munkára fel", este talán majd beszámolok, mit végeztem a "keresztrefeszítés" "ünnepén", vagyis napján. Valamelyik filozófus egyszer azt találta mondani, hogy "az ember ünneplő állat", és milyen igaza volt. Sőt, egyre inkább. Mostanában már mintha egymást érnék az "ünnepek", hm? Vajon mire fel ez a nagy csinnadratta & ünnepségsorozat?

0 Tovább

Újabb fecsegés-locsogás + aurafotó :)

Bár sürgős dolgom lett volna (pl. pornó), lementem egy kicsit magolni a szüleimhez a konyhába. Annyira azért még én sem vagyok paraszt, hogy ebben a bejegyzésben pornót osszak meg, csak egy kicsit aggódok, hogy mivel már régen volt pornó, valaki esetleg meg találja osztani valahol (a blogot). Nem baj, szerintem nemsokára már úgysem fog számítani SEMMI. Ha bárki megtalálja akár a nyíregyházi pszichiátriáról is, simán a pofájába fogok röhögni, és ennyi. Magyarázkodni nem áll szándékomban, tagadni + hazudozni viszont kiválóan tudok. Egyébként annyira kiválóan, hogy a szcientológusok egy időben szinte naponta vizsgáltak a hazugságvizsgáló gépükkel, ami akkor 500.000 Ft-ot ért, amúgy meg nem sokat, mert egy 2-es szintű hazugsággal simán átvágható, nem kell ahhoz konfabulálni, vagyis 3-as szinten hazudni (ha valaki nem emlékezne ezekre a dolgokra, a "Minden athéni hazudik, mondja egy athéni" című bejegyzésben van leírva). De hát a szcientológusok le vannak ragadva kb a 60-as, 70-es éveknél, mert 80 körül Hubbard már súlyos beteg volt, és szarrá gyógyszerezték, sőt gyógyszerezte ő saját magát, és mivel a szcientológiai egyház nem tűr meg a falai között 1-etlen önálló gondolatot sem, akiknek önálló gondolatai vannak, azokat "mókus"-nak, "squirrel"-nek nevezik, így "megújulni" sem tud. Aki nem szcientológus, arra pedig a "wog" kifejezést használják. Engem mindig is "wog"-ként kezeltek, amikor 1/2 évig voltam közöttük, nem baj, én halálosan jól szórakoztam (éjszaka), nappal meg úgy tettem, mint egy ostoba "wog", aki lassan halad a szcientológiai gyakorlatokkal, viszont igazából eléggé másnapos voltam (majdnem minden nap). De amikor meg nem piáltam, akkor meg TÚL gyorsan haladtam, és kezdték rám fogni, hogy "mókusolok", vagy mi :). Amúgy valójában semmi nem tiltja egy szcientológusnak, hogy igyon, csak asszem 8 órát kell a munka előtt józanodni, de mivel egy hétből 6 napot gürcölnek éjt nappallá téve a "világ megmentése" + "a bolygó clearré tétele" érdekében, ivásra vajmi kevés idejük marad. Annak ellenére, hogy L. Ron Hubbard vedelt, mint a gép, legalábbis azelőtt biztosan, hogy az egyházát megalapította volna, ezt egy kizárólag belső terjesztésre szánt hanganyagból hallottam "véletlenül". Amúgy még BIZTOSAN lesz erről a bandáról is szó, de csak azért, hogy ők is kapjanak már hideget-meleget. Különben meg 1-etlen dolog nem lehetek már az életben, szcientológus (akinek volt pszichiátriai kezelése, már nem lehet az), szóval szívathatom a fejüket nyugodtan.

Ezeket se nagyon illett volna ide leírni, de ha így össze-vissza mindenkinek odab*szok 1-et, 1-et, talán idővel elkezdenek az emberek komolyabban venni egy "rendszerromboló" indigót... Na, meg azért is tettem most be ide pont őket, mert így jött a számra, és hogy kb senki se sejthesse, hogy mi lesz a köv. lépés itten... Szóval itt az aurafotó, amiket kértél, LiteraGeek, a 2 kép egymás után készült, nem csalás, nem ámítás, más a színe/formája, persze én a más aurájáról nem mondok semmit, nem vagyok egy ilyen nagyokos spiritiszta, vagy mi, csak azért tettem be, hogy látszódjon, valóban különbözik az enyémtől. Hm, talán annyit mégiscsak hozzáfűznék, hogy annyi még nekem is látszik, hogy "harmónikusabb", mint az enyém, de hát nem lehet minden ember egyforma, sajnos. :)) Azt szokták mondani viccesen, hogy a zseni átlátja a káoszt, na meg, hogy a rend a hülyék mentsvára :), de ebből szerintem annyi az igazság, hogy valakinek egyszerűen nincs más választása, mint hogy átlássa a káoszt, mivel egyszerűen erre van predesztinálva. Semmi zseniség, semmi hülyeség, semmi káosz és semmi rend.

 

4 Tovább

Minden relatív

Megmondom őszintén, nem nagyon értek az aurafotókhoz, életemben mindössze 2-t láttam, apámét és a sajátomat. Nos, apáméhoz képest eléggé indigó, mert az övé tiszta kék. Majdnem 1 órát szenvedtünk a szkenneléssel, és éppen időben be tudom még rakni munka előtt. Legalább is nagyon remélem... LiteraGeek, légyszi ne kérd, hogy az övét is szkenneljem be, mert akkor magamhoz... érek. :)

13 Tovább

Indigó-kérdés: a családban marad?

Réges-rég :), amikor a az első pszichózisom kezdetén voltam, emlékszem, hogy váratlanul (vagy nem is tudom, az is lehet, hogy nem váratlanul) beállított apám a miskolci lakásba. Na, hát én éppen boroztam, és valamit hadováltam arról, hogy a bor, az Isten ajándéka, meg különben is én most már mindenre emlékszem, hogy én egy másik bolygóról jöttem, ahol csupa ilyen vidám fickó él, csak nem bírták már nézni a Földön a szenvedést, és ezért eljöttek ide rendet vágni. Na, ez körülbelül annyira hihető elképzelés, mint amikor Douglas Adams leírja, hogy létezik egy bolygó kizárólag golyóstollak számára, és minden, a Földön eltűnt golyóstoll ide kerül valami úton-módon. Persze, talán olvashattam ezt-azt az interneten az indigókról, akik azért születtek a Földre, hogy rámutassanak a földi "rendszerek" gyenge pontjaira. Emlékszem, hogy amikor a nyíregyházi pszichiátrián felébredtem a hm... "mélyaltatásból", akkor kizárólag indigó színű gúnyában voltam hajlandó megjelenni. Akkor még nem volt ennyire elterjedt az aurafotó :), és hát valahogy muszáj volt jeleznem a külvilág felé, legalábbis akkor úgy éreztem. Persze akkor még nem sejtettem, hogy mibe keveredtem. Egy olyan diagnózist sóztak rám, ami olyan ravaszul van körülírva, és körülbástyázva elméletekkel, hogy nem lehet sehogyan se kikeveredni belőle. Legalábbis racionális érvekkel*. Főleg nem szarrá gyógyserezve. Szerencsére az emberek többsége hisz valamiféle babonában, és hát akkor miért ne vágjam ki magam ezek segítségével ebből a csapdából? Különben meg én is kezdek egyre jobban hinni bennük, ahogy kezd "összeállni a kép".

Na, ez a dolog közben kábé feledésbe is ment, körülbelül addig, amíg a sógornőmmel nem "találkoztam" az iwiwen, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy az Indigó nevet is odabiggyeszti a sajátja mögé. Először háborogtam magamban, hogy mi a picsa, hogy lehet ő indigó, amikor nem is nagyon csinált még eddig semmi zűrt, se felfordulást, legalábbis nem olyan horderejűeket, mint én szoktam régebben. Meg hogy hogy is van az, hogy egy embert tönkre tesznek ugyanazért, amivel másvalaki nyilvánosan kérkedik? Aztán megbékéltem azzal, hogy legyen neki Karácsony, mert elvileg a 70-es években született indigók elég durva módszereket szoktak alkalmazni, aztán ez talán finomodik kissé, lehet, hogy 5 év alatt az indigók már egészen a konformizmusig jutottak el. A picsám se tudja. Aztán vannak talán még mostanában kristály gyerekek, szivárvány gyerekek, gyémánt gyerekek, meg amit még kitermelt magából ez a spirituális nagyüzem. Na, meg bumeráng-gyerek. :) Talán ebből van a legtöbb. :) Na, mindegy, ez már nem az én dolgom. Akit jobban érdekel a téma:

http://indigo-crystal.mindenkilapja.hu/

http://www.indigoportal.hu/

Különben mind2 oldal szerkesztőjét ismerem, az elsővel nem sok közös témánk van szerintem, de ő remélem, nem is fog idetalálni, a 2. ide fog találni, és talán egy kicsit undorodni fog attól, amiket itt leírok, de remélem, érteni fog belőle (amennyiben bírja majd gyomorral). Mind1, annak idején sokat tanultam tőle, és ezt jelen pillanatban csak ennyivel tudom "meghálálni". Ha nem fogja érteni, akkor sincs semmi baj, mert nekem sem teljesen világos, hogy ő "miben utazik" jelenleg... Neki még annyit mondanék, hogy a blog nyomokban pornót fog tartalmazni, és ennek a funkciója kettős: 1. "gyerekzár", vagyis ne lehessen idő előtt megosztani a nagy nyilvánossággal, meg amúgy is a skizó-játék (ideális esetben) amúgy is 18+-os téma 2. annak a bevallása/beismerése, hogy néha ebben utazok, mégpedig azért (is), mert ez a legritkább esetben tartalmaz kódolt üzeneteket, amíg a például a tévéműsor hemzseg tőlük (és milyen érdekes, hogy pont akkor, amikor az ember a legnagyobb "bajban" van). Néhányan a természetfilmekre esküsznek, néhányan ismert és már jól bevált zeneszámokra, ki mire. Az egyetlen hátránya a pornónak, hogy ezzel elvesztettem a női olvasók 90-100%-át ("Most, hogy elmenekültek a nők, beszélhetünk a prosztata-problémákról..."), na meg az, hogy ezzel megpróbálhatják az ember szexuális fantáziáit "feltérképezni", de hát azt már amúgyis leírtam, f***om. :)

Azóta már lett aurafotóm, ezt talán most nem linkelném, ha nem nagyon muszáj. Indigó +.

* Először még azt gondoltam, hogy mivel egy hazugság miatt vittek be, szóval azt hazudták, hogy pucér voltam, csak hogy bent tarthassanak, holott volt rajtam ruha, szóval egy ilyen pofátlan hazugságot valaki csak meg tud cáfolni, csak volt valami szemtanú, vagy ilyesmi. Mindig van. De ha 2 geci rendőr, 2 geci mentős, meg a leggecibb kis féreg ápoló (te Miskolc, Gesztenyés utca 16 alatti kis tapló, ha ugyan ott vagy még) ugyanazt hazudja, 5 az 1 ellen, rögtön a hazugság lesz az igazság, meg amúgy ki tudja, mit hazudoztak még össze-vissza.

4 Tovább

"Én magam vagyok a fegyver"

Szepes Mária egy korai művében egész sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a szexuális energia hogyan transzformálható át a munkába fektetett energiává. Ezt az elméletét Tibeti orgona nevű sci-fijében írja le egy csomószor, de talán egy rádióinterjújában is elmondja, és ezt csillagjegyekkel + asztrológiával próbálja megmagyarázni. Nos, élete bizonyos szakaszában igencsak viszkethetett neki is, mert rengeteg könyvet megírt, főművének szokás tekinteni A Vörös Oroszlánt, ami annyira olvastatja magát, hogy szinte letehetetlen letenni (viszont én már 1 betűjére sem emlékszem, sajnos).

Na, ezen felbuzdulva, meg azon is, hogy mostanában egyre nagyobbakat mondok, és ezt megpróbálom minden új bejegyzésemben felülmúlni, a melóban azon gondolkodtam, hogyan lehetne taktikai csapást mérni 1. Villás Bélára 2. az egész egyházára 3. Nyíregyházára, ezen belül koncentráltan Sóstóhegyre. 3. Orbán Viktorra, és úgy általában az egész kormányra 4. Ja, és persze saját magamra is. 5. Na, meg amúgy az egész világra.

Ilyenkor persze mindig közbe jön valami (most úgy érzem, szerencsére, mert EZT már úgyse tudtam volna überelni, mindegy, a gondolatmenet, sőt a gondolatmenetek már megvannak a fejemben, ebben semmi fenyegetés nincs, csak úgy mondom). Most az jött közbe, hogy Anikó szakítani akart velem, mire már szinte rutinból, a lehető legkevesebb szóval elmagyaráztam neki, hogy miért is ne tegye. Valójában elsősorban őmiatta aggódok most is, és akkor is ezt tettem, amikor "összejöttem vele" (erről majd talán  később). Mindegy, amikor elkezdtünk "randizni", ő akkor már abban a fázisban volt, amikor hónapok óta ki volt már kapcsolva a telefonja, és ez egy ilyen telefonmániás csajnál már az utólsó stáció :(. Anikóval kapcsolatban egyébként régebben az volt a parám, hogy ő valójában egy gép, de ez nem olyan nagy baj, mintha valamiféle fél-állatként tekintenék rá, mert a gépeket nagyságrendekkel jobban szeretem, mint az állatoktat. Szóval régebben voltak olyan húzásai, hogy a telefonba kurvára gépies hangon ezt mondta (és amúgy meg mintha papírról olvasta volna): "Remélem szerelmünk örökké fog tartani." És ezt minden előzmény nélkül. Szinte elképzeltem valakit a háta mögé egy fegyverrel...

A fegyverről jut eszembe, mostantól Fegyvernek fogom nevezni E-t, a szociális munkást (egy bizonyos mondása miatt), de csak azért, mert eddig E-nak hívtam, és 3 db E van a melóban, muszáj valahogy disztingválni. Na, hát ez a Fegyver azt csinálja, hogy ha ideje engedi, mellettem gubbaszt a széken, és úgy tesz, mintha ő is "beteg" lenne, azaz varrogat. Szoktunk együtt vihorászni (ez még nem jelent azt, hogy az első adandó alkalommal nem dobna fel, ha kifejteném neki némely furcsa elképzelésemet a világról, és annak működéséről). Ma feltett egy olyan kérdést, amibe egészen beleizzadtam, és csak remélni tudom, hogy nem vörösödtem el (amúgy ez szerencsére nem szokásom). Egyébként ő az első "fegyver"/szoc munkás, ami/aki iránt nem viszolygást érzek, hanem inkább szimpátiát. Néha megfordul a fejemben, hogy "mi lenne, ha..." De az is megfordul a fejemben, hogy ha én tennék ilyen kijelentéseket, hogy "Én magam vagyok a fegyver", jó esetben furcsán néznének rám, rossz esetben ezt a mondatomat elemezgetni kezdenék, mégrosszabb esetben beköpnének a kezelőorvosomnak. Szóval "csak" ennyi a különbség kettőnk között.

0 Tovább

Az igazi nevem

Amit most el fogok mondani, az elég meredek lesz, ahogy ígértem, és bizonyos részletekre nem fogok kitérni, hogy honnan vettem őket. Maradjunk annyiban, hogy a kisujjamból szoptam. Egyelőre nem fogok másokat belekeverni, csak amennyire feltétlenül muszáj.

Akkor kezdjük is minél körülményesebben. Ha az ember (fia) filmszakadásig (pass out) issza magát, akkor később már nagyon nehéz utólag rekonstruálni, hogy mi is történt PONTOSAN. Számtalan ilyen vicces sztorim van, de ezek most nem a tartoznak szorosan véve a témához, mert ezt a dolgot csak a párhuzam kedvéért említettem meg. Feldmár András szerint ha újra eszedbe akarod idézni azt a tudást, amit egyfajta tudatállapotban elértél, újra abba a tudatállapotba kell kerülnöd. Szóval ilyen esetekben megint be kell (kéne) rúgnod megint, hogy emlékezz a történtekre. Nos, én annyival finomítanám ezt a dolgot, hogy nem muszáj feltétlenül berúgni, az emlékek nagyrésze mindenképpen vissza fog térni, de ez mondjuk egy kiadós berúgás esetében van, hogy 1-2 hétig is eltarthat, amíg minden a helyére kerül. Sokan talán ezt egy kissé túl lassúnak gondolják, hát amikor nincs idő, akkor bizony inni kell. A Galaxis Útikalauz Stopposoknakban is azt tanácsolta Arthur Dentnek Ford Prefect, hogy ne feküdjön a házát lerombolni akaró bulldózerek útjába, inkább menjenek el a Ló és Lovászba meginni egy pár sört. Ezt most nem tudom, minek kevertem ide. Inkább egy másik példa, talán valamivel jobb: Van egy ilyen című film is, hogy Másnaposok, annyiban jó a film címe, hogy tényleg mindenki kurvára másnapos, és semmire nem emlékszik, és bizonyos okokból kifolyólag rekonstruálni szeretnék az előző napi történteket. A film nem olyan rossz, de egy bizonyos ponton nekem csalódást okozott: kiderült, hogy az amnéziát egy gina nevű drog okozta, amit extasy helyett fogyasztottak véletlenül. Szóval ez se teljesen jó. Oké, hagyjuk is a piát.

Viszont ez a szabály-féleség érvényes általában mindenféle tudatállapotra, így a skizofréniára is. Egy jó kis pszichózisban törvényszerűen felszínre kerülnek a korábbi pszichózisban szerzett "megtapasztalások", "élmények", és hát a pszichózis gyakorlatilag majdnem ott folytatódik, ahol annak idején abba maradt. Az embereket lehet ilyenkor gyötörni, kórházba zárni, gyógyszerezni, kiütni elektrosokkal, de a pszichózis (A FILM) mindenképpen le fog menni. Én jelenleg úgy gondolom, hogy mindenki életében 3 ilyen film van (trilógia, én mindössze 1 db 4 részes trilógiáról tudok), és aztán vége az előadásnak. Aztán jó esetben az történne, mint amikor az emberek hazamennek a moziból, és egy csomót dumálnak még a filmről. Akár ezt is meg lehetne tenni, de szinte soha nem ez történik, hanem inkább az van, hogy az embert ezért megszégyenítik, meghurcolják, és örök életére lelki nyomorékká teszik. Különféle kezelésekkel elérik, hogy lehetőleg "felejtse el", amit látott, aztán meg hogy eszébe ne jusson mégegyszer ilyesmi, mert ejnye-bejnye. Most az ugrott be, hogy tiltott gyümölcs, meg kíűzetés a Paradicsomból, de ez lófasz. Illetve annyiban nem lófasz, hogy az ún nyugati kultúrkörben ilyen fogalmakkal operálnak az átlagemberek, és hát, valljuk be, a skizók is. Annak idején téma volt a pszichiátrián (a skizók között), hogy vajon hol is vagyunk éppen, a pokolban, vagy a purgatóriumban. Viszont Dante óta tudjuk, hogy a Mennyország kib***ottul unalmas, ezt mostanában úgy szokták megfogalmazni, hogy "lehet, hogy a mennyországban jobb a klíma, de a pokolban több az ismerős". Aztán még vannak olyan spekulációk is, hogy a Föld lenne egy másik világ pokla, és ez rímel is a szcientológia azon elméletére, hogy ti. a Föld egy "börtönbolygó", de szerintem ezt itt fejezzük is be.

A vallás megfigyeléseim szerint kritikus esetben még ront is a "beteg" állapotán, legyen az kersztény, vagy Krisna-tudatú. (Vagy bármi egyéb.) Ilyenkor a pszichózis könnyen átcsaphat vallási tébolyba, de egyébként is, mert a skizofrénia távolról sem az "agy" betegsége, és nem is a "tudatalattiból" táplálkozik, hanem itt már többen is játékban vannak, én úgy mondanám, hogy entitások, de ha ez így valakinek jobban tetszik, legyenek szellemek, szóval az infók egy része már "kívülről" jön. Na ez már végképp nem ide tartozik, de él Nagykállóban (hol máshol) egy - nevezzük így - Góranga nevű háziorvos, aki tökéletesen be van kattanva. Egész sok "követője" van. Én csak azért nem találkoztam még vele eddig, mert az a rögeszméje velem kapcsolatban (látatlanban), hogy én előző életemben kiirtottam az egész családját. Vagy legalábbis majdnem az egészet. Erre azt szoktam mondani, hogy "hát, lehet...".

Feldmár szerint ilyen esetekben a sámán tud segíteni csak, és a pszichiáter meg nem. Mármint hogy jön a sámán, a rokonok összegyűlnek, és a beteg szeme láttára esznek-isznak + beszélgetnek (gondolom, azért egy ideig :)), és ettől javul az állapota. Biztos. Én is a sámánizmusra tippelnék, de csak azért, mert a többi nem hiszem, hogy vezetne bárhova is. (Meg amúgy is ez a vesszőparipám már évek óta, de ez titok.) Ebből szinte bárki levezetheti az egészet, és én is ezt fogom tenni, mégpedig gyorsan, és csak a lényegre koncentrálva. Ha az ún. elmebetegeket nem zárnák ki mindenhonnan, említhetném itt Szepes Máriát is, aki elvileg "ilyenekkel" is foglalkozott, de ő is mindenhol kereste a megoldást, kivéve az orra előtt. Így járt (és jár jelenleg is) Paulinyi Tamás, aki főleg a telepatikus + telekinetikus képességeket, és egyéb hiábavalóságokat kutat, viszont mellette hobbisámán, ezek egész sokan vannak, és a dobra, meg a monoton ütemekre esküsznek, mármint hogy attól elvileg révületbe lehetne esni. Hát biztos ez is jó szórakozás, de itt a kulcsszó valójában a "sámánbetegség". Vajon mi lehet az? Influenza? Nem hiszem... Most, hogy ne csak én pofázzak folyamatosan, álljon itt egy kis idézet:

"A kiválasztott serdülő korában, a nemi érettség beálltának időszakában (hát, későn érő típus vagy, ez tény - robi) váratlanul heveny idegbajba esik, mi hisztérikus rohamokkal, ájulásokkal, látomásokkal és más hasonló jelenségekkel jár együtt, ami néha heteken keresztül kínozza, és ugyanilyen váratlanul - az egyik roham idején vagy álmában - megjelenik az őt kiválasztó szellem, és bejelenti választását. A sámánképesség elnyeréséhez múlhatatlanul szükséges a hívás. Általános, hogy a felszólított nem akarja elvállalni a hivatást. A kiválasztó szellem azonban ígérgetésekkel csábítja, ha így sem ér célt, kínozza a kiválasztottat. Ez az ún. "sámánbetegség" hónapokon, esetleg éveken át gyötri, vagyis mindaddig, amíg el nem fogadja a kényszerű hivatást. Sok hagyomány szól arról, hogy a jelölt inkább halálra kínoztatta magát, de nem fogadta el a sámánságot. Ha a jelölt engedett a kényszernek és sámán lett, akkor huzamos ideig aludt egyfolytában (három, hét, vagy háromszor három napig). A huzamos alvás idején a szellemek a jelöltet feldarabolják, és átszámolják a csontjait, tehát ellenőrzik, valóban rendelkezik-e a "felesleges csonttal". Ha igen, sámánná vált."

Most pedig térjünk rá az utolsó részre, amit kizárólag már tényleg csak a kisujjamból szoptam, és kizárólag azon múlik, aki olvassa, hogy beveszi-e ezt az egészet, vagy sem. Na, próbáltam Villás Bélát nagyjából kihagyni, de csak előkerül megint, bár éppen ki is hagyhatnám, mind1. Szerinte a spirituális világban ha valami történik, a többi spirituális hatalom azonnal felfigyel rá. Hát, ezt én körülbelül úgy képzelem, mint az internetet, csak nem használják olyan sokan. Villás Bélát - elmondása szerint - nem érdekli az internet. Na, vajon miért? :) Szóval én itt ebben a spirituális világban mindössze annyit csináltam, hogy "regisztráltam" magam, erre aligha figyelt fel bárki is a híres spirituális hatalmak közül. Vagyis ha nagyképűsködni akarnék, azt mondanám, hogy "nevet" szereztem magamnak ebben a világban. Hogy én találtam meg ezt a nevet, vagy a név engem, ez itt nem számít. Mindenesetre jobb így, hogy magamnak szereztem nevet, mintha egy "mester" adta volna nekem, mivel így nem tudja senki ezt a nevet (és így nincsen fölöttem hatalma senkinek :)). Valójában tökmindegy, mert ezt a nevet én most ide szépen le fogom írni, de csak azért, hogy egy kicsit elszórakoztassam azt, aki idáig hajlandó volt végigolvasni. Még annyi kitérőt tennék, hogy régebben a sámánkorban (most az egyszerűség kedvéért nevezzük így, bár ilyen, hogy "sámánkor" soha nem létezett) nemcsak a sámánoknak, de kivétel nélkül mindenkinek volt egy "igazi neve", és ez élete során akár változhatott is. Gyerekkorában, ifjúkorában és felnőttkorában is másik nevet kapott. Amúgy kizárólag ilyesmi nevek jöhettek szóba, mint "Cirbolya-toboz-mogyorójához-hasonló-fehérségű-fejedelemhős", meg hasonló ökörségek, de csak azért, hogy se az ártó szellemek ne tudják kitalálni, se senki. Manapság már senki nem csinál ilyen marhaságot, csak internetes regisztrációkhoz, meg a "spirituális ébredés" folyamán. Viszont itt "igazi neve" csak 1 van az embernek, mint ahogy egy program/honlap is 1 nevet csak 1x oszt ki (általában). Bár ha név viselője távozik erről a hm... létsíkról, értelemszerűen másik embernek "osztja ki" a nevet a program. Vagyis felajánlhatja a nevet. Az ember és a neki szánt spirituális név már egész korán elkezdi keresni egymást (még akkor is, ha a név még használatban van másvalaki által). Ez kb olyan, mint a lélekvándorlás, csak 1 kicsit durvább... mindjárt kiderül, miért. Bár, ez se újdonság, még a mindennapi életben is bizonyos pozíciókba csak kihalásos alapon lehet bekerülni, sz'al.

Ha az ember mindent jelnek venne, mint pl. egy, a spiritualitást igen mélyen megélő ember, és feszt az összefüggéseket keresné, nem tartana sokba meglelni ezt a nevet. Egy skizofrén, vagyis egy sámánbetegségbe esett ember (mivel ha ez nem maga a sámánbetegség, akkor lövésem sincs, hogy mi lenne az, de erre is csak kizárásos alapon jöttem rá egyébként) viszont egészen sokáig bolyonghat az utcákon, a pszichiátriákon, meg mindenhol, ameddig valaki nem szembesíti végre az igazi nevével. Pláne, ha elutasítja 1. a spiritualitást 2. a sámánizmust 3. annyira utálja az igazi nevét, hogy fel sem merül benne, hogy bármi köze lehetne hozzá. Amúgy meg ebből az igazi-név mizériából hamar "kikezelik" a pszichiáterek is. (Már ha egyáltalán felötlik benne ilyesmi.) Az én igazi nevem mindössze ennyi: a Könyvelő. (Hogy erre hogy jöttem rá, talán egyszer majd elmesélem, nem egy lélekemelő történet.) Először is felháborító, hogy semmi fejedelemhős, vagy ilyesmi, de idővel hozzászokik az ember, és leszarja. Vagyis ha igazán összhangba akartam volna maradni önmagammal, akkor az eredeti szakmám mellett kellett volna megmaradnom (ami könyvelő és programozó, de még ebből is inkább csak a programozás érdekelt valamennyire, de bevallom, az se eléggé), és így egész sokan hivatkozhattak volna rám a valódi nevemen, anélkül, hogy tudtak volna erről az egészről, sőt anélkül, hogy én is tudtam volna róla. Viszont így zökkenőmentesebb lett volna az "átállás", ha egyszer majd úgy döntök, vagyishogy döntöttem volna, hogy mégiscsak spirituális életet akarok élni. De nem akartam, mert helyette előálltam mindenféle zavaros elmélettel arról, hogy a könyvelő nem csinál mást, csak könyvekkel foglalkozik, jobb lesz tehát, ha az irodalomnak szentelem az EGÉSZ életem, és vénségemre egy könyvekkel teli hatalmas könyvespolc előtt adok interjút a rádiónak. Ez mondjuk hülyeség, mert a rádióban nem látszanak a könyvek, de mindegy. Már az óvodában is ezt csináltam: az egyik haverom megkérdezte tőlem, hogy mi az az irodalom, amire azt válaszoltam, hogy az az, amikor nem csinálsz mást, csak írsz, meg írsz egyfolytában. Szóval így etimologizáltam, vagyis a szavak jelentésén lovagoltam, és ezt csinálom jelenleg is, mert ha esetleg bajba kerülnék (mondjuk ha az én trilógiám is véletlenül 4 részes lenne), habozás nélkül kettős könyvelést alkalmaznék (mármint a Csernus-féle értelemben), és így megnyugodhatok, és nyugodtan beinthetek a "spirituális hatalmaknak", akik egyébként "finoman" megkértek a pszichiátrián, hogy dolgozzak nekik, már nem is tudom, mit. "A pszichiátrai betegek 90%-a spirituális emberekből áll" - szokta mondani Villás Béla, de ezt most inkább nem kommentálnám, mert már sok a szöveg.

Helyette elmondanám, hogy szerintem ki viselte előttem ezt a nevet. Én úgy tippelem, hogy Alen Carr nevű amerikai ember, aki egy csomó ideig napi 100 szál cigit szívott el. Írt egyébként egy egész jó könyvet. Ezt "21 nyelvre fordították le és több, mint 4 millió példányban kelt el a világban." Nem hiszem egyébként, hogy ennek a blognak kéne reklámot csinálnia neki, mert itt jelenleg alig-alig van forgalom. *mosolyog* Elmondom egyébként, hogy ezt mire alapozom. Az első pszichózisom úgy kezdődött, hogy azt hittem, tüdőrákom van, és szentül meg voltam győzödve róla, hogy már csak egy fél évem van hátra. A többi pszichózisaim alatt szintén nem engedték a hangok, hogy végig szívjak akár 1-etlen szál cigarettát is, amúgy meg minden szál kb közepénél úgy éreztem, hogy ha tovább szívom, azonnal szétrobban az agyam. Ez az az érzés, amit Alen Carr részletesen leír a könyvében, persze akkor én ezt még nem tudhattam, mert a könyvet kb 2 éve olvastam csak el. És a legfurcsább: én 2006 március 5-én kerültem be a pszichiátriára. Ott már nem hallucináltam, tehát ez a "téveszmém" mindenképpen 5.-e előtt keletkezhetett, de az is rémlik, hogy nem olyan sokkal. Sőt, talán éppen 5.-én. Tökmindegy. Allen Carr 2006 november 29-én halt meg tüdőrákban. Az egy bő fél év, testvérek között is. Ezt a fél éves dolgot egyszer meséltem el egyetlen személynek, a mégpedig anyámnak, Sóstón a 424-esben, azért cserébe, hogy vett nekem 4 sört. Mind1, nem akarok tovább ezen a dolgon elmélkedni. Most szeretném azt gondolni, hogy kaptam akkor valami üzenetet, ami nem is nekem volt címezve. Lehetett volna biztos jobban megírni ezt a történetet, meg egy kicsit hátborzongatóbbra, de jelen pillanatban örülök, hogy túl vagyok rajta.

2 Tovább

28

Anikó ma volt 28 éves. Ma lényegében semmi nem történt, csak eljött hozzám, bekapcsoltuk a Muzsika tévét, és szex közben sajnos kifogtunk valami elképesztően hosszú prosztata reklámot. Mondhatni kínszenvedés volt, ameddig végeztünk. Nem az "aktus" hosszúsága miatt, hanem amiatt, hogy folyamatosan a prosztata problémákról beszéltek kb. 5 percen keresztül. Azt hiszem, ez volt eddig a legszarabb szexuális élményeim egyike, de erről nem A. tehet teljesen, hanem a prosztatások keze is jócskán benne van a dologban. Ma megint annyit kombináltam még a szex előtt, de utána is, hogy kis híján túlkombináltam magam. Elképesztő dolgokra jöttem rá a spirituális maffia működéséről, amiknek részese (bár szerintem inkább áldozata) anyám is, a tesóm is, meg a sógornőm is. Ők csak annak az esetnek a tipikus példái, amikor az ostobaság szinte végtelen kitartással párosul. Én azt hiszem, spirituálisan egy kicsit(?) előrébb járok, mint ők, csak engem sajnos ez az egész pont nem érdekel, de erről majd még holnap bővebben. Nem, mintha én ezt akartam volna. Azt hiszem, ők bármit megtennének, azért, hogy olyanok legyenek, mint én, és "tapasztaljanak" más dimenziókat, engem meg - egy véletlenül elejtett mondatból ítélve - szeretnének ismét a pszichiátrián látni. Hát szóval az van, hogy egy ilyen spirituális utazás azért eléggé megviseli az embert, mert ilyenkor csőstül jön az "áldás", nincs olyan, hogy "kellemes" spirituális élmény, a tudásnak ára van, barátaim, azért fizetni kell. Ők fizetnek is, mint a katonatiszt, egy látogatás a nagykállói "látó"-nál 5000 Ft/fő, és asszem 1 órát szán rájuk. Egyébként ez az ún "látó" egész nap fogadja a kuncsaftokat, reggeltől estig, és hónapokkal előtte időpontot kell kérni hozzá. Régebben az egyik helyi középiskolában tanított (bár az is lehet, hogy csak 1 van ott :)). Szóval nincs olyan, hogy "csak küldj egy jelet, Istenem", mert ha küld, akkor egyszerre annyit, hogy az ember nem bírja feldolgozni épp ésszel. Azok a spirituális/ezoterikus módszerek meg, amik pl. Nagy Judit könyvében le vannak írva, gondolom, nem igazán működnek a "való világban", különben tele lenne sikersztorikkal az internet. Ez a nagy Judit az ELTE-n végzett valami bölcsész szakon, szintén az ELTE-n végzett Avatara, bocsánat AVATARA, azaz Bácsfi Diána :), egyszerre kb. 4-5 szakon is, ha nem többön. Ők azt mondják, hogy az igazságérzetük sarkallta őket erre, de nyilvánvaló, hogy egyedül a PÉNZ motiválta őket, amikor a szarul fizető bölcsészkedést felváltották az ún. spiritualitásra. Meghallgatva az előadásaikat (Nagy Juditot élőben, Avatarát a YouTube-on (hála Istennek, őt ki lehetett kapcsolni)), arra kellett rájönnöm, hogy még csak nem is sejtik a lényeget. Ahogy a tesómék sem, ahogy anyám sem. Egy Villás Béla nevű spirituális tanító + exorcista + AVATÁR sejt valamit, de ő meg kábé hülyére vesz mindenkit, felváltva traktálja hazugságokkal, féligazságokkal, és egyebekkel a hallgatóságát, de szeret hencegni a valódi tudásával, és néha elmond ezt-azt a valóságról is. Na, ezekben a kóklerekben egyedül a lóvé szeretete a közös, csak egy példa: 2012 december 21-ről is annyi bőrt lehúztak, amennyit tudtak, még akkor is, amikor már csak hónapok voltak hátra a dátum előtt, és már akkor látható volt, hogy nem fog történni semmi, ők meg betegre keresték magukat azzal, hogy erről rizsáztak. Szóval ezt benézték. Nem is benézték, hanem inkább kinézték maguknak, hogy ezzel fognak pénzt keresni. Olyan ez, mint a depresszióipar a pszichiátrián. A pszichiátria létét valójában a skizók "ellátása" igazolja szerintem, de kreáltak mellé egy másik betegségcsoportot, vagyis tünetegyüttest, mégpedig a depressziót, ezt kizárólag már csak az anyagi haszonszerzés motiválta (szerintem)... Hát ennyit bevezetésképpen, holnap jön a lényeg, NAGYON DURVA lesz, és első olvasásra hihetetlen, és még lehet, hogy a sokadikra is. Egyébként azért tartom ezt sürgetőnek, mert attól tartok, édesanyám már tapogatózik az "illetékesenél" a pszichiátrián* (persze merő jóindulatból). Mivel vasárnap nem igazán van pszichiátriai beszállítás (kivéve, ha valami nagyon durvát csinálok :)), 1 napom még biztos van leírni a "tapasztalataimat", de ha ennek ellenére mégis bevinnének, arra az esetre már durvább dolgokat is el tudok csicseregni, pontos nevekkel, lakcímekkel, és mélyebb összefüggésekkel. Akkor lesz a napja, hogy belépek az iwiwre a fácséra, a burára, meg egy csomó helyre, még akkor is, ha ennek az az ára, hogy kiszedjek néhány pornót, mert az ilyen helyeken tudtommal nem szabad ilyesmit megosztani. Ezek a filmek arra is jók egyébként, hogy távol tartsák az ilyen helyeken történő megosztását a blognak. Most még. Ez egyelőre üres fecsegésnek/locsogásnak/fenyegetőzésnek tűnik, de a holnapi után már remélem, senkinek nem lesznek kétségei, hogy a spiritualitás létező valami, viszont kőkemény üzlet, sok pénzért kapsz kevés tudást, szinte semmit. Elöljáróban annyit, hogy ez a Villás Béla mondta egyszer, hogy a III. Birodalom sorsa nem is az oroszok, és nem is az amerikaiak hadbalépése miatt pecsételődött meg 1943 végén, hanem azért, mert Hitler körülbelül eddig bírta a spirituális famulusaival (segítőivel) az együttműködést, mert ezek után már olyanokat kértek tőle, ami még neki is sok volt. Na, mondjuk ez meg már megintcsak olyan, hogy hiszem is + nem is... Szóval ennek a Villásnak az elméleteivel, meg a saját tapasztalataimmal fogom folytatni... már ha érdekel valakit egyáltalán... de akkor is, ha nem... Még annyit ide, hogy ez a Béla egyszer olyan 16 évesen már meghalt a nyíregyházi kórházban, csak újraélesztették. Kezet foghat Müller Péterrel, akit '56-ban szintén kinyírtak az oroszok, de őt is sikerült újraéleszteni. Azt mondják, az ilyesmi általában megváltoztatja az embert. NAGYON. Engem tudtommal eddig még egyszer sem nyírtak ki, és nem is élesztettek újra. Sz'al nem vagyok egy elő-halott, vagyis halott-élő, vagy mi. Na, és végezetül, ez Villás Bélának még nem volt elég, részt vett 1x még egy olyan spirituális beavatáson is - ezzel szintén szokott hencegni - ahol valami mérget itattak vele (amibe vagy belehalsz, vagy nem, kb. orosz rulett), csak azért, hogy a közben támadt vízióktól rafkósabb legyen. Na, mind1, néhányan belehaltak, néhányan nem. Szóval ehhez gratulálok neki, vagy nem is tudom, mit kell ilyenkor mondani.

* Mivel a pszichiátria arra is használatos, hogy egy időre kivonjuk a forgalomból a kellemetlenné vált családtagjainkat, nem 1 ilyen esetet láttam már, sajnos. Persze pénz beszél (itt is).

0 Tovább

Volt itt 1 bejegyzés...

Egy csúnya káromkodás volt a címe, na ezt most "piszkozatoltam" :) Különben onnét jött az ötlet a címre, hogy a "szembeszomszéd srác" éjjelente órákig ezt üvöltözi, mondhatni ez a heppje neki, de reggelre ezt már nem csinálja. Mondhatni kialussza. Hát én is kialudtam a mérgemet, amiért ezt írtam. Egy bolond nem lehet haragtartó. Különben is, eléggé össze-visszának tűnt az egész bejegyzés, amit én (jelenleg) nem engedhetek meg magamnak. Egyszer írtam arról valamit, hogy hány bolond van Sóstóhegyen, olyan 7-8-ig juthattam a számolásban (mivel ennyit számoltam össze a pszichiátrián), de ma már úgy gondolom, hogy a számuk bőven 10 (hacsak nem 20) fölött lehet. Ez most nem tudom, hogy jó-e vagy rossz ahhoz mérve, hogy a lakosság száma 4600 és 4700 között lehet. Azt mondják, régebben a bolondokat szentként tisztelték, de legalábbis semiképpen nem üldözték, a minimum, ami kijárt nekik, a falu bolondja titulus. Akartam valamit még írni a bolondság modern kori változatáról, meg a paranoia hasznáról a bolondság evolúciójában, de anyám most már folyamatosan baszogat, integet a gép felé, és próbál nagyképűsködni, hogy "Azt hiszed, hogy ez az élet?" Azt. És? Ő egyébként annyiban hasonlít egy elmebetegre, hogy őt nem igazán lehet leállítani semmivel, annyira hepciás, és meg van róla győződve, hogy ő felsőbbrendű nálam, sőt erről a családban mindenki meg van győződve, ha saját magára gondol (úgy látszik, ez egy ilyen család), a tesóm a tetejébe ennek az eszmének még a politikai változatát is favorizálja, ami már azért is gáz, mert ezek a politikai "erők" régebben az ilyeneket, mint én, genetikai hulladéknak tartották, és ki is nyírták. Ami megmaradt ezekből az ordas eszmékből, az az, hogy az ilyeneket, mint én, a mai napig genetikai hulladékként kezelik, és ebben élen járnak az orvosok, déer Mengele kései utódai. Köszi eugenetika, köszi fajelmélet, puszi Dolfi!

0 Tovább

Józanul általában "bekombinálok"

Ez annyit tesz, hogy mászkálok a városban, össze-vissza, és egymást kergetik a gondolatok a fejemben, hogy mit kéne még leírni. Ja, és hogy hova. Hát, most egy darabig ide. Remélem sokáig tudom még itt rontani a levegőt, anélkül, hogy valami "illetékes" felfedezné. Különben is, ha valaki a terror árnyékában ír, az egy kicsit paranoiás lesz, legyen ez a fenyegetettség politikai, pszichiátriai, (szcientológiai!), vagy szülői. Hát nekem nagyjából mindegyikben volt már részem életem 1-1 szakaszában. Vegyük például George Orwellt, na most ő egy viszonylag normális ember (volt), csak 1 kicsit betegesen félt a hatalomtól, azt olvastam, hogy rettegett többek között a katolikusoktól, a kommunistáktól, és a brit gyarmati hadsereg fegyvereitől, ami ellen valami babona-féle miatt tetoválást is csináltatott. A totalitárius diktatúrákról meg - mint tudjuk - felvázolt egy víziót, először Állatfarm néven, szimbolikusan, aztán (a halála előtt nem sokkal) 1984 címmel, a nagyobb nyomaték kedvéért. Talán nem is igazán a haláltól félt, hanem hogy a végén kb a halála előtti pillanatokban mit kell majd gondolnia erről az egészről. Valamiért a legtöbb ember úgy szeretne meghalni, hogy tudja, hogy rendben vannak a dolgok, sőt valaki megpróbál még egy utolsó nagyot is mondani, na, ez asszem általában nem szokott túl jól sikerülni.

Tépelődéseim közben arra jöttem rá, hogy ha most már az életem végéig ki sem mozdulnék a sóstóhegyi házból, akkor is tudnék megállás nélkül írni a velem történt hülyeségekről, mégpedig azért, mert eleget éltem már 27 éves koromig, meg aztán utána is néha, amikor véletlenül nem gyógyszereztek. Életemben egyetlen esetről olvastam, amikor valakin IGAZÁN segítettek a gyógyszerek, az esetet Charles Bukowski írta le az egyik művében, hogy együtt dolgozott valakivel, aki teljesen véletlenszerűen kapkodta befelé a különböző bogyókat, és vett valami baszógépet, amire munka után ráült/ráfeküdt (már nem tudom), és azt csinálta egész nap. Hívta Bukowskit is, hogy menjen fel vele a baszógépre (mivel homokos is volt), de ő inkább nem élt az ajánlattal, se a gyógyszeressel, se a baszógépessel. Erre valami olyasmit válaszolt a tag, hogy "Nem baj, akkor baszok egyedül." Eleinte nem értettem, miért írta le egyáltalán ezt a hülye sztorit, de most már kezdem felfogni az egésznek a példázat-jellegét.

Talán csak arra lenne jó, ha tudnánk, mikor halunk meg, hogy nagyjából a felénél elkezdje mindenki összeírni a - nevezzük így - memoárjait. Persze valakit ez egyáltalán nem köt le, hanem inkább minél több élményt akar összegyűjteni, mert szentül hisz abban, hogy az élményeinket, vagyis a tapasztalatainkat a halálunk után tovább visszük magunkkal a most pontosan nem is igazán tudom, hova. Vagyis az anyagi javaink maradnak csak itt + a hullánk (bocsánat a szóért), de a lelkünkben, vagy minkben ezek elraktározódnának. Ezek általában abban is hisznek, hogy van valami Akasha-krónika, ahol minden le van jegyezve, amit valaki mondott, vagy gondolt, ezért felesleges időpocsékolás irkafirkára pazarolni az időt. Hát, akkor lényegében, amit most csinálok az csupán szövegszerkesztés, alig valamivel jobb, mint a "megosztás".

Amit ezzel főként mondani akartam, az mindössze annyi, hogy mivel ott dolgozok, ahol, csupa "sorstárs" között (ráadásul már megint nem szedek semmit 1 jó ideje), nem csoda, ha néha kissé paranoid vagyok. Ja, láttam egy filmet, az a címe, hogy Invázió, és van valami földön kívüli vírus, ami megtámadja az embereket. Ez cseppfertőzéssel terjed, de valami miatt ezt úgy érzékeltetik a filmben, hogy az egyik ember belehány a másik ember szájába, aki ettől megfertőződik, és ha elalszik, átalakul ő is. A főszereplő egy pszichiáternő, akinek egy skizofrén nő meséli el először, hogy miket tapasztalt főként a férjével kapcsolatosan (meg amúgy is). A pszichiáternő ezt kurvára nem hiszi el, de amikor lát ő is fura dolgokat, eszébe jutnak a skizó nő szavai, és leesik neki, hogy véletlenül éppen ő mondott igazat, és hogy már csak egy páran vannak, akik nem alakultak át (valami gyerekkori betegség következtében szerzett immunitás miatt, huhh), és az ő lányának véletlenül van ilyen immunitása, de vissza kell szerezni az idegenektől megszállt városban. Természetesen azért, hogy az ő véréből állítsák elő az ellenanyagot. Persze a végén mindenki meggyógyul ettől az ellenanyagtól (kivéve akit közben véletlenül kinyírnak). Szóval azért a vége olyan happy end-féle. Na, én azért ennyire durván szarul nem érzem magam, mint az emberek ebben a filmben, csak azért írtam le, hogy legyen némi összehasonlítási alap, meg viszonyítási pont. Mármint arról, hogy normális vagyok-e, vagy sem, meg arról, hogy nagyjából világosan tudok beszélni még egy eléggé irreális témáról is, vagy nem. Csak azért, mert a skizo-téma és a szcientológia-téma és a pszichiátria-téma lehet, hogy nem teljesen közérthető (még). De mivel egész sokáig tervezem írni ezt a blogot, vagyis magyarázni a bizonyítványomat, remélhetőleg a végén már az "illetékesek" sem fogják tudni eldönteni, hogy normális vagyok-e, vagy sem, és hogy bezárjanak-e vagy sem. Kétség nem fér hozzá, hogy egy idő múlva meg fogják találni ezt a blogot, ha meg nem találták meg már eddig is, de mivel a blog nyilvános, csak annyit tudok tenni, hogy 1. kurva sokat írok, hogy ne legyen kedvük elolvasni, 2. lehetőleg úgy írok, hogy ha meg is találják, ne tudjanak belőle teljesen kimenni. De ez is csak addig fog tartani, ameddig nem jön ide elég ember ahhoz, hogy zárttá tudjam tenni a blogot. És mivel arra még apám is rájött, hogy mindenki azt olvas ki egy könyvből, de bármilyen írásból is, amit akar (nekem nem kellett rájönnöm, mert nekem ezt tanították recepcióesztétika címszó alatt), csak annyit tudok remélni, hogy 1. néhányan ettől talán magukba szállnak 2. lehetőleg akkor, amikor én már nem leszek ott, ahol ők, mert utálok magyarázkodni nyilvános helyeken 3. senkinek semmi baja nem fog történni az itt leírtak miatt. (Általában egyébként szerintem ezért szokták irodalmi formába önteni az emberek a mondanivalójukat, de hát erre nekem nincs időm. :)) Ezzel párhuzamosan igyekszem főleg Anikót kihagyni ebből az egészből, mert azért ezt mégsem érdemli annak ellenére, hogy pl. tegnap is szakított velem kb 5 percre (de utána visszahívott 24x, és ez az, ami szerintem többet nyom a latba :)).

Ja, még valami, hogy legyen ennek a bejegyzésnek valami gyakorlati haszna is: honnan tudom megállapítani, hogy nem vagyok pszichózisban, ha egyszer ez olyan nehéz? Először is, azt az ember megérzi, és ilyenkor a rafináltabbja már "kettős könyvelés"-t alkalmaz (Csernus szerint), azaz nem mondja ki, amit gondol, mert érzi, hogy nincs teljesen minden rendben, de ha figyel magára, tudja, hogy ő már "kettős könyvelés"-t használ, én 1-2 hétig használtam egyszer "kettős könyvelést", de csak azért, mert akkor akartam bemenni a pszichiátriára, amikor én akarom, és így tudok velük egyezkedni a legalább a "lejárásról", meg ilyenekről*. A szoc. munkások ezt nem vették észre, de persze, hogy a szüleim bevágtak a pszichiátriára, és persze megint lőttek a "lejárás"-nak. Hát, köszönöm szépen. A másik, sokkalta egyszerűbb módszer: verjük ki! :) Tapasztalataim szerint pszichózisban nincs igazán szex, sőt ez a téma nem is nagyon kerül a felszínre a sok hallucináció/téveszme miatt, pláne nem saját magunkra vonatkoztatva. (Általában ilyenkor a világ megmentésén fáradozunk, és hasonló faszságok. Ne feledjük: a világot már nem lehet megmenteni. Vagy ha igen, arra ott van Bruce Willis, Chuck Norris és sokan mások.) Ha ilyenkor mégis megpróbálkozna valaki ilyesmivel (ti. faszveréssel), közben biztos, hogy valami magvas, de használhatatlan hülyeség fog az eszünkbe jutni. Én ezzel mindössze 2x próbálkoztam ilyen állapotban: 1x azt az "üzenetet" kaptam: "Az Életfa kiszáradt." A második alkalom a pszichiátrián volt, amikor körülöttem mindenki rázogatta a kezét, és én ebből azt a következtetést vontam le, hogy azt akarják, hogy verjem ki. Először nem nagyon akartam, hitetlenkedtem, de csak folytatták, szóval elmentem a budiba, elkezdtem, hát akkor meg ennyi volt az "üzenet": "Fogságban nem szaporodik." Nagyon vicces. Tényleg. És ez a videó csak azért, hogy jobban rögzüljön :):

* Hát csak annyi, hogy most már, ha kell, akár életem végéig is alkalmaznám a "kettős könyvelés"-t. És az emberek honnan fogják megtudni, hogy nem alkalmazom ezt máris? Hát egyszerű: sehonnan...

0 Tovább

Tű és cérna

Eredetileg azt akartam tegnap írni, hogy E betanított varrni, mert már elfelejtettem. Egy dolgot nem felejtettem el, hogy hogy mutogattam Anikónak a tűbefűzést annak idején. Lassan észrevettem, hogy a tűbefűzést lehet olyan szavakkal is magyarázni, amiknek szexuális mellékjelentésük van (sőt, szinte csak olyannal). I, egy időséebb gépészmérnök hölgy ült még a szobában, vagyis "foglalkoztató"-ban velünk szemben. Eleinte csak lesett nagyokat, ahogy szenvedtünk a tűvel, meg a cérnával, én dugtam a cérnát, ő tartotta a tűt. Aztán addig addig szerencsétlenkedtünk, míg már utána ő dugta a cérnát, és én tartottam a tűt. (Közben végig magyaráztam neki ártatlan képpel.) I egy idő múlva nem tudott a munkájára koncentrálni, mert annyira röhögött rajtunk. Persze én már akkor nyálaztam is a cérnát, sőt, felváltva nyálaztuk, de a cérna sehogy se akart belemenni a tűbe (persze néha én is tettem róla). Aztán dugtuk már mindenhogy, elölről-hátulról, vagy pl. ő volt felül, utána meg én... Magamban én is röhögtem, és tudtam, hogy I már nem is nagyon tud másra figyelni, még munka után sem maradt internetezni, ahogy szokott, hanem röhögve indult hazafelé, és azt mondogatta magában "nem vagyok józan", "most nem vagyok józan", ami állítólag egy alkoholista ismerősének a technikája valamire, amit én nem is igazán értek. Na, mindegy itt értettem meg igazán, hogy egy skizó elméjét általában csak egy másik skizó tudja manipulálni, egy szoc munkás, vagy egy pszichiáter erre soha nem lenne képes, illetve egész életében tanulmányoznia kellene az ilyen eseteket (amire általában 1 percet sem vesztegetnek a drága idejükből, bár szerintem kb mi tartjuk el/fent őket), mert úgy nagyjából fogalma lenne, hogy igazából mit is akar ő tulajdonképpen "kezelni", és mivel. Még van hasonló történetem, meg amúgy el is gondolkoztam, hogyan lehetne ezt bármilyen célra felhasználni, de ez már körülbelül egy sci-fi író (legyen mondjuk a neve L. Ron Hubbard) hatásköre, akit egészen véletlenül paranoid skizofréniával kezeltek a pszichiátrián, amitől annyira félt, hogy annyira még én sem félek tőle, és ebből az indíttatásból (meg egyéb más okai is voltak, pl. nem akart szavanként egy pennyért írni) még egy saját vallást is létrehozott, aminek a lényege 1 mondatban (körülbelüli idézet, bár szerintem nem tőle): "Az emberiség jelen formájában nem más, mint ufóktól rettegő, rengeteg tudatvesztéses amnéziában szenvedő ufo." (ld Xenu-sztori) Egyébként egy másik skizó simán felismeri az egyik skizó szisztémáját, és szerintem nagyjából ez a válasz arra is, hogy pszichiátriai kezelt miért is nem lehet szcientológus.

2 Tovább

"legalize"

A fű azért vicces, mert a hatása alatt látszólag nagyon gyorsan lehet asszociálni, és az ember úgy érzékeli, hogy ezáltal "gyorsabban gondolkodik", de szerintem ez nincs így, hanem 1 valami következik be "nagyon gyorsan", mégpedig a felejtés: egyszerűen nem emlékszünk, hogyan jutottunk el A-ból B-be. Egyszer az egyik tanár az átlagos adagjánál egy kicsit többet szívott, és hamar el is kalandozott az irodalomelmélet amúgy is ingoványos talajáról először arra, hogy a gyerekei + a télapó + valami (erre már nem annyira emlékszem), de aztán szinte észrevétlenül rátért az ő valóban zseniális megfigyelésére, hogy ti. A Szodoma 120 napjában az emberek valójában nem is szart esznek, hanem véres hurkát, azt mindenki csak HISZI, hogy az szar, mert ő ezt a részt behatóbban tanulmányozta, amit az emberek nem szoktak általában, majd levezetésképpen hablatyolt valamit a neurotikus és paranoid személyiségtípusukról mint egymás ellentétpárjáról (ettől az egyik csoporttársamnak az a súlyos tévképzete támadt, hogy ő igazából paranoid skizofrén, persze ez különösebben senkit nem érdekelt), meg arról, hogy úgy írt recencziót Esterházy Péter valamelyik művéről (asszem a Javított kiadásról), hogy el sem olvasta. Ezen az előadáson sok minden elhangzott, de én csak 1 valamit tanultam belőle igazán: rájöttem arra, hogy mi is annak a kifejeznésnek az etimológiája, hogy valaki "zöldeket beszél". "Zöld? Szuperzöld!". Aztán elkergettem egy muslicát, ami mindenáron az én számba akart berepülni.

Akartam még írni az alkoholnak is a gondolkodásra gyakorolt hatásáról, de ahhoz nem ittam eleget, mert már egy ideje napi 2%-on "égek", és így talán lassabban fogunk haladni (izé, lassan járj, tovább érsz), meg akartam még inni írni az úgynevezett józanságról is (ami alatt én a szermentes változatot értem, nem az antipszichókkal lebutított verziót), és hogy hogy élem meg, de mára talán elég ennyi is. A fű téma sincs még teljesen kimerítve. Egyszer a burán annyira unatkoztam, hogy elkezdtem provokálni a füveseket, nem tudom, ha olyan halál nyugodtak, miért ugranak állandóan a témára, biztos nem volt még meg a napi adag, he? :)

Ja, mégis a fűről egy félig-meddig urban legend történet, talán tanulságos:

Egyszer egy raszta a éppen a dzsangáról tartott előadást:

- A fű? Arra nem lehet rászokni, én 8 éve napi x g-t tolok belőle, ezzel kelek, ezzel fekszek... - alighogy ezt kimondta, enyhén gyanakodva nézett a kezében tartott jointra:

- BASSZA MEG!

0 Tovább

Az Abilify (és én)

Igazság szerint nem mindenki fosik be az Abilifytól. Egy nyugdíjas pszichiáternő, igen ő az :)(: - és valami azt súgja, hogy lesz még itt róla szó - szerint általában székrekedést szokott inkább okozni. Mind1, mind2 fel van sorolva a mellékhatások között. Nem is az a fontos, hogy miből veszed észre, hogy egy kicsit tele vagy már vele, hanem az, hogy előbb-utóbb a szervezet jelezni fogja valahogy, hogy súlyosan mérgezed magad. Ezt hívják mellékhatásnak, és valószínűleg nem azonnal fog jelentkezni, mert egy darabig bizonyos anyagokat még tolerálni bír (a szervezet).

Ha mondjuk túl sokat iszol túl sokszor, szintén állandó fosás lesz a vége, ha nem is olyan durván, mint esetemben az Abilifytól, mivel a máj kezdi nem győzni feldolgozni a túl sok alkoholt. Ez kimutatható az ún. májfunkció vizsgálattal, de ez bármi mástól is lehet, elsősorban természetesen bizonyos fajta gyógyszerek tudják még nagyon megdobni a májfunkciót. Ha a májfunkció magas, az orvosok legelőször is a rájuk jellemző jóindulat miatt alkoholizmusra fognak gyanakodni. Ha éppen nem bűzlesz a szesztől, ezt akár nyugodtan le is lehet tagadni. De ilyenkor már szokás elgondolkodni az élet értelmén, és azon, hogy legalább egy időre felhagyj a piálással. Vagy éppen a gyógyszereddel, ha nélkülözhető. A máj elvileg regenerálja magát, de ehhez még időben lépni kell, és segíteni a folyamatot azzal, hogy az ember csökkenti/leállítja a mérgezést.

A burán beszéltem valakivel, nevezzük most Rakétának, aki szerint az antipszichotikum segít ugyan az akut tünetek enyhítésében, de hosszú távú szedését semmi nem indokolja. (Az orvosi gyakorlat az, ha a beteg akadékoskodik, hogy újabb és újabb időpontokat tűznek ki az antipszichotikum csökkentésére/leállítására, de erre a legritkább esetben szokott sor kerülni.) Na, hát ez a Rakéta azt csinálta, hogy addig járkált a legkülönfélébb pszichiáterekhez, amíg sikerült kiderítenie, hogy a pszichózisát egy másik GYÓGYSZER váltotta ki, és 3 pszichiáter kivételével ezt néhányan belátták. Ő az a fajta, aki egészen alkoholellenes, de saját bevallása szerint 3 tucat gyógyszert próbáltak már ki rajta, amíg végül belátta, hogy a nyugtatók kivételével mind felesleges volt. Azt mondja, ha nem lenne Xanax, meg Rivotril, ő már nem élne. Viszont olvastam szintén a burán egy pszichiáterről, aki szerint a legjobb szorongásoldó az alkohol, sajnos 41 évesen távozott közülünk, "részben" emiatt az elmélete miatt. A pszichiáterek közt is megoszlik a vélemény a tevékenységük hasznáról/káráról, mert sokan közülük soha nem lennének hajlandóak bevenni azokat a szereket, amiket felírnak (néhányan viszont igen), de legalább jól keresnek vele.

Ezek után nézzük, hogy nálam egyáltalán segített-e valaha is valamit is az Abilify. Tudtommal azért tartják forradalmian új gyógyszernek, mert egyedüliként az antipszichotikumok közül nem "szedál", magyarul nem leszel tőle zombi. Úgy hallom, Amerikában ezt annyira nagyszerű dolognak tartják, hogy egymást érik az Abilify reklámok a tv-ben. Mivelhogy nem "szedál", ezért sokáig nem figyelhető meg a hatás, amit kifejt, ezt úgy mondják, hogy "nehezen áll be" a gyógyszer. Sőt, ez gyógyszer annyira nehezen áll be, hogy nekem kétségeim vannak, hogy nálam "beállt"-e valaha is... Elmondom, ezt mire alapozom. Mint már említettem (vagy nem), utoljára az előző munkahelyemről vitettek be (a szüleim, és nem a szociális gondozók) 2009 december 5-e körül. 2 hét szenvedés után az akkori kezelőorvosom hazaengedett, akit én magamban (viccből) csak Terminatornak neveztem. Persze az Abilify 2 hét alatt "nem állt be teljesen", úgyhogy otthon egy kicsit "furcsa" voltam, össze-vissza mászkáltam az utcán, örültem, hogy élek, az időérzékem még nem jött teljesen vissza, a szüleim meg feszt hívogattak, hogy hol vagyok már, mondtam valamit, hogy hol, de mire odaértek, már egészen máshol voltam. Az Abilify nem hogy nem szedál, hanem egy kicsit még "pörget" is, egyébként.

Hát, nem tudom, mondjam-e, de ha már így elkezdtem, anyám ekkor gondolt egyet, és bement a pszichiátriára, és felhívott telefonon, és hazudott egy akkorát, hogy csodálom, hogy nem szakadt rá az ég, vagy a mennyezet, vagy ami éppen felette volt. Ugyanis azt mondta, hogy vissza kéne menni a pszichiátriára, mert valamit elfelejtettem aláírni. Ez még aznap volt, hogy a Terminator hazaengedett. Természetesen rögtön indultam tökön-paszulyon keresztül, vagyis át a Sóstói erdőn át, ezen már ne múljon. Csakhogy amikor bementem a pszichiátriára, már nem a Terminator fogadott, hanem egyből az "intézményvezető igazgató", és nem aláírni kellett, hanem bezártak rögtön egy 2 ágyas szobába. Próbáltam a dolgok pozitív oldalát nézni, 2 ágyasban még sosem voltam, ráadásul egyedül, itt az alkalom egy kicsit olvasni, talán akkor vettem elő a Bhagavad-Gítát, talán valami mást, de nem sokra jutottam az olvasgatásban, mert beszúrtak egy Haloperidol Deaconatot, amitől 2-3 napig aludtam egyfolytában, amennyiben azt alvásnak lehet nevezni. Emlékszem az első kérdésem az volt, amikor magamhoz tértem, hogy este van-e, vagy reggel, de először inkább talán azt kellett volna megkérdezni, hogy milyen nap van egyáltalán. A Haloperidol Deaconat amúgy kb. annyit ér téveszmék ellen, mint halottnak a csók, szóval tovább kezdték erőltetni az Abilifyt, hátha beáll végre. Az Abilify nem állt be, de minket közben valamiért felköltöztettek a női osztályra, ettől először megijedtem, mert azt hittem hirtelen, hogy Villás Béla diktatúrát vezetett be, és ezért az öregeket helyből kivégzik, még azt is látni véltem, ahogy az ápolók törik el a nyakukat. Na, mindegy, a női osztályon lenyugodtam nagyjából, még némi hírnevet is szereztem magamnak, amikor Szilvesztert, aki a Hepatitis valamelyik vállfajában szenvedett, elneveztem mérgemben Csigának, mert állandóan folyatta a nyálát, és ezt 1-2 fiatalabb gyerek viccesnek találta. Mellesleg valószínűleg szarrá drogozta magát, de úgy, hogy másra nem is volt képes, csak cigizni, de azt egyfolytában. Beszélni nem tudott, de értette, amit mondanak neki, csak nem igazán érdekelte (mert általában azt mondták neki, hogy ne cigizzen annyit).

Karácsonyra talán hazaengedtek adaptációs szabadságra, Szilveszterre viszont már nem. Végül január 7.-e körül engedtek ki, úgy hogy még mindig hallucináltam, és hangokat hallottam. Apám egy kicsit akadékoskodott, hogy még mindig hallucinálok, de az "intézményvezető főorvos" keményen ránézett, és csak ennyit mondott neki: "Nem hallucinál." Ez általában hatni szokott az embereknél, apámnál is miért ne hatott volna, én még gyorsan hazudtam valami olyasmit, hogy "Ja, csak a régebbi hallucinációkon gondolkodok." Ezt sem magamtól hazudtam, hanem szinte a számba adta az "osztályvezető főorvos", és nekem meg már kurvára elegem volt ebből az egész cirkuszból. Mikor hazértem, egy darabig még hallottam a hangokat, és azt gondoltam, hogy nem baj, legfeljebb író-médium leszek. Azonnal blogot kezdtem írni, abilify.freeblog.hu, ez jelenleg már szünetel, lehet, hogy végleg. "Érzékeltem" a macska gondolatait is, egész pontosan ezt sugározta felém: "Kellett neked rongybicikli". A hangok segítettek a blogírásban, legalábbis az elején, de aztán a női hang (ilyenkor általában egy női és egy férfi hangot hallok felváltva), bejelentette, hogy ő nem is Anikó lelkének a hangja, ahogy én végig gondoltam, és nem szólt hozzám többet. A férfi hang még ennyit se szólt. Egyik nap egyszerűen magamra hagytak. Hát vagy "beállt "az Abilify (egyszer csak hirtelen, a semmiből), vagy egyszerűen átment rajtam a pszichózis, már nem tudom, melyik. Amit még tudok, az az, hogy a kórházban voltam a legbetegebb, előtte inkább téveszméim voltak, utána meg inkább a (kórházban felszedett) hangokat hallottam inkább még egy darabig.

Egyébként a pszichózis magától is elmúlik, ezt egy véletlenül olvasott könyvből tudom, és amit az író szerintem véletlenül írt le. Ez Berczeli A. Károly Előjáték című könyve, de ezt nekem megerősítette a pszichiáter-blogger Isolde is, ameddig még olyan blogot írtam, amilyet az emberek általában szoktak. De néhány betegnek ugyanaz a véleménye, hogy átmegy, valaki, ha évek múlva előjön a betegsége, bevesz néhány Leponexet, biztos, ami tuti. Sokmindent mondanak, azt is mondják, hogy a skizofrénia az esetek 1/3 részében úgy, ahogy jött, eltűnik, 1/3 részben nagyjából kordában tartható, 1/3 részében pedig nem javul még kezelésre sem. Bár ez az a betegség, ahol a legtöbb adat, spekuláció, statisztika látott már napvilágot, és hát szerintem ezek nem sokat segítenek annak, aki így, vagy úgy érintett lett a témában.

2 Tovább

Miért jó a pornó?

Megpróbálom elmagyarázni, miért jó mégis a pornó. A pornó azért jó, mert nem akar átverni: nagyjából az, ami. Nincsenek benne "jelentésrétegek", bár már próbáltak bele csempészni, még olyan is van, hogy pornómusical, de az egy nagy szar. Régebben nagyon kíváncsi lettem volna egy pornóforgatásra, egy olyan filmet megnéztem volna, ami erről szól, de mostanában már ez se nagyon érdekel: mi játszódik le a szereplők "lelkében". Régebben láttam egy ilyet, de csak egy pillanatra, mert ott volt valaki még, vagy nem emlékszem már, miért. "Aktus" után valami fickó elég szégyenlősen törölgette a farkát, amikor már nem vette a film kamerája, ebben volt valami érdekes, és egy kicsit meglepett. Hogy előtte nem szégyelli, utána meg már igen. Persze nem csak ez érdekelt, hanem, hogy miről dumálnak amúgy. Na, mindegy, lehet, hogy még mindig megnézném (a forgatást), de annyira már nem akarok mindennek utána járni (mint egyesek). Erre van a Sztori magazin, a híresebb embereknél meg a lexikon. Wikipédia. De ezeket a pornószínészeket sehol sem igazán kérdezgetik. Van 1-2 híres férfi színész, meg néhány csaj, akikből valamiért celeb lesz, na, ezekre jobban odafigyelnek az emberek, pl. Vad Kata alias Michelle Wild, aki, ha jól tudom, Nyíregyházára járt a művészetibe, és kb. velem egykorú, és keringenek pletykák, hogy már ott sem nagyon bírt magával, de engem meg pont ők nem érdekelnek. Az ilyen csoportos baszások meg azért jók, mert ott azért elejtenek 1-2 szót a gondolataikról is, és nem annyira megrendezett. Ez pl. elég megrendezett, a vörös hajú nő az üvegasztalon, és 4 fickóval csinálja. Csak azért mondom, hogy aki nem akar ilyet látni, ne nézze meg. Amúgy nemcsak azért. Néha jó az ilyesmiről beszélni. :) Gondolkodtam, hogy elmondjam-e a film közben támadt gondolataimat is, de egyelőre megtartom magamnak. Különben sem hiszem, hogy túl érdekes gondolatok. Mindegy, most azzal fejezem be, hogy a pornó amúgy eléggé átlagos emberek műfaja, mint a blog. Egyszer azt nyilatkozta néhány szopás után egy nő egy ilyen partin, hogy amúgy ő átlagos háziasszony. Hát én is eléggé átlagos vagyok. Legalábbis arra törekszem. Néha - bizonyos élethelyzetekben - még ez is lehet 1 cél... sajnos.

http://xhamster.com/movies/1639221/redhead_gangbang.html

0 Tovább

Kurva pornó

Már megszoktam, hogy ha 2-t villámlik, Sóstóhegyen rögtön áramszünet lesz, de ez a 1,5 nap egy kicsit sok volt. Na, tegnap, ha lett volna áram, nagyjából a következőt írtam volna:

Reggel fele azt álmodtam, hogy egy nyugdíjas pszichiáternővel szexeltem. A gusztustalan részletektől most mindenkit megkímélek, de ezt az álmot még egy ideig nem fogom elfelejteni. Hihetetlen részletességgel égett az agymba. Éreztem, hogy undorító, de azért csak csináltam. Aztán álmomban a pszichiáternő másnapra meg is halt. Na, nem "abba" halt bele, hanem csak úgy. Feldmár András szerint az az álom, amivel nem foglalkoznak, olyan mint egy fel nem bontott levél. De én ezt inkább nem kommentálnám. Talán annyi lehet az üzenete, hogy kevesebb pornó, és kevesebb pszichiátria kéne ide. A blog egy bizonyos pontján úgy is olyan, mint egy pornó-lerakat. Ez mondjuk nem jó, és nem rossz, de tény. A pszichiátria  pedig bizonyos fokig megkerülhetetlen, mert most is a pszichiátria területén dolgozok. Immár 2 hete, de ki tudja meddig. Én szeretek ott lenni (amikor nem vagyok bezárva). Szóval itt dolgozok:

http://holden30.blog.hu/2010/01/24/a_fanyuvo_ujra_nyiregyhazan

Azelőtt voltam itt utoljára, mikor ez a blogbejegyzés készült. Egész nap fűrészeltek. Az idegeimre ment. Írtam is egy hosszú levelet, amiben olyasmiről volt szó, hogy túl sokat iszok, meg pornófüggő vagyok, én ezt beismerem, csak ne vágják ki a fákat, és bedobtam a "Betegelégedettségi véleményládába". Persze ez a véleményláda csak dísznek van ott, senki nem nézi meg soha, hogy van-e benne valami. Ez az én szerencsém. Pár nap múlva kivettem a levelet, és összetéptem. Az egyik kollégám azt mondta, hogy azóta nem hatnak jól a gyógyszerei, hogy kivágták a fákat. Hát, nem is tudom. Igazából ő permanens pszichózisban él, még az ún. gyógyszerekkel is, és néha be kell mennie a kórházba. Azért én eléggé bírom.

Tegnap amúgy nem történt semmi különös, csak elmentünk egy cukrászdába. Én minyont ettem. De csak azért, mert minyonról eszembe jutott, hogy mikor a sörgyárba jártam dolgozni, egy minyonról simán dolgoztam 8 órát, még az utasellátós változatáról is, amiben tészta van tömör csoki helyett. Egyébként abban az időben a miskolci utasellátóban csupa olcsó és jó dolgok voltak (még a pián kívül is). Akkor még eléggé későn kelő fajta voltam, főleg a hajnalig tartó bulik miatt, de amúgy is. Én nem az a típus vagyok, aki másnaposan bírja az ágyban hencsergést, a monoton munkavégzés nagyon jót tesz a másnaposságra, a legmonotonabb munka a "sörnézés", senki nem bírta 4 óránál tovább, kivéve engem, én végig bírtam :). Annyiból áll, hogy figyelni kell, hogy jól címkézi-e fel a gép a sörösüveget, és közben annyi alkoholmentes Stellát lehet ott meginni, amennyit akarsz. Ha valami nem jó, kurva nagy ordítás, és futkosás, le kell kapkodni a söröket, de ilyen nagyon ritkán van.

És most jön a legérdekesebb rész: alkoholmentes sört annyit lehet inni, amennyit akarsz, de aki esetleg nem bírná ki a munkaidőt pia nélkül, arra is van módszer, csak egy kicsit bonyolult. Ilyen esetekre van néhány forgalomból kivont láda sör, jól elrejtve az üres ládák közé. A hozzáértők (állítólag) pontosan tudják, mikor és mennyi sört lehet meginni, hogy a munkaidő végére már ne mutassa ki a szonda. (Szerintem 4-5-nél semmiképpen sem többet, de mit tudom én.) Egyszer mi is találtunk egy ilyen piaraktárt az üresek között, és poénból mindenki megivott 1-1 üveggel, aztán élveztük a helyzetet, meg vihogtunk mindenen. A többit meg ilyen-olyan módszerekkel kiloptuk a táskánkban. Ha megtalálják, akkor ezért viszont azonnali kirúgás jár. A nagy ijedtségre legtöbben már hazafelé félig berúgtunk a vonaton. De többet ilyet nem csináltunk, hanem inkább bort vittünk a sörgyárba, kizárólag munkaidő utánra, elvileg az is tilos volt, de azt talán még ki lehet magyarázni. A vonat a műszak után elég sokára jött, és Bőcsön 8 után már nincs semmi. Pláne 10 után, amikor a mi műszakunk általában lejárt. Ennyit a minyonról, meg a sörgyárról. Szóval így esett, hogy megszerettem az ilyen gépies, monoton munkákat (ott kizárólag olyanok vannak, és nemcsak a "sörnézés"), és attól kezdve szívesebben képzeltem volna el így a jövőmet, de időközben rájöttem, hogy az ilyen helyekre nagyon nehéz bekerülni, mert komolyabb végzettség/érdeklődés híján nagyon sok ember van ilyen helyekre, és bár lehet, hogy én jobb munkaerő lennék, de sajnos nem hiszem, hogy ilyen helyeken alkalmaznának paranoid skizofrén diagosokat. A diagomat annak a pszichiáternőnek köszönhetem, aki az álmomban szerepelt, és eléggé kifogásolható módon már az első (kényszer)beszállításomkor rám baszta ezt a stigmát, és annyit törődött velem akkor, hogy legyintett rám, és azt mondta, hogy "ő már elég ilyet látott" (egy szót sem beszélt velem, csak a szüleimmel). A kiengedésem előtt tartott egy "családterápiát", ami abból állt, hogy a pszichiáternő meg a szüleim felváltva mocskoltak, hogy én mekkora egy alkoholista állat vagyok, aztán rátett a Haloperidolra, amit más helyeken kizárólag kisebbségiek és gyengeelméjűek kezelésére alkalmaznak, ezt egy nagykállói pszichiáter mondta. A Haloperidolnak olyan súlyos mellékhatásai vannak, hogy itt már az orvosok nem is árulnak zsákbamacskát, mert azonnal felírják mellé a Kemadrint is ezek "kivédésére". A Kemadrint eredetileg a Parkinson-kór ellen használják, lehetséges melléhatásai: "szájszárazság, bőrkiütés, homályos látás, székrekedés, vizelet-visszatartás, esetleg hányinger, hányás, ínygyulladás, szédülés, tájékozódási zavar, idegesség, nyugtalanság, hallucináció, emlékezetzavar és a szellemi működés károsodása".

És azt is tudom, hogy ezt a diagnózist egy másik pszichiáter sohasem fogja megváltoztatni, valamiféle rosszul értelmezett szakmai összetartásból. Még a skizoaffekektívért is el kéne mennem a világ végére, de én ezeket a papírokat mostanában már seggtörlőnek sem használnám.

Még van egy március 15.-ei történetem, de azt már szerintem csak jövő ilyenkor fogom elmesélni, mert kurva gáz. :(

0 Tovább

Szerintem Charles Bukowski túl sokat írt a szarásról

Szarás így, szarás úgy, ha buszozik valahova, egyszerűen nem tud szarni. Na meg az örökös WC-papír gondo.k :) Mondjuk Hamvas Béla is sokat írt erről a témától a Karnevál című nagyregényében. Hát engem ez, megmondom őszintén, annyira nem foglalkoztatott soha sem, egészen a legutóbbi időkig, amikor is az Abilify annyira felhalmozódott a szervezetemben, hogy egyszerűen kiütötte a "záróizmaimat". És egész egyszerűen egy csomószor befostam. Eleinte. De aztán hamar rájöttem, hogy jobban járok, ha helyben letolom a gatyámat, bárhol is vagyok éppen. Így esett, hogy Sóstóhegyen elkezdtek sokasodni a szarkupacok az út szélén, és már-már azt vízionáltam, hogy Sóstóhegy egy kurva nagy szar- & fostengerré fog változni miattam, ha ez így folytatódik. Főleg a jelesebb ünnepek környékén sajnáltam nagyon a dolgot, így Karácsony tájban, meg ilyesmi, mert csak azért is mindig akkor jött rám, amikor az utcán sétálgattam. Először szégyelltem, aztán valami olyasmit gondolhattam, hogy a "muszáj nagy úr". Na, mindegy, nem írok többet, pedig mindig lenne mit, de most nincs jó kedvem. Nincsenek itthon a szüleim, és anyám, tudom egy pszichiáternő előadását hallgattja éppen, és talán akármi. Úgy érzem magam, mint régebben egy szülői értekezlet után. Pedig nem voltam éppen rossz gyerek. De jó se. Olyan átlagos. Na, visszatérve mégis a szülői értekezletre, azért eléggé kemény dolog, amikor a kölykök háta mögött kibeszélik őket a szüleik, meg a tanáraik. És mást nem tehetnek, mert tankötelezettség van. Mondjuk ezzel a részével sosem volt különösebb bajom, hogy suliban kell lenni, vagy munkában, mert amúgy szartam rá. Olvastam valamit a pad alatt, a munkában meg mindig elvoltam nagyjából a saját gondolataimmal. Emlékszem, legelőször akkor maradtam le jobban a tananyaggal, amikor kezdett elszaródni a szemem, és nem láttam normálisan a táblát. Utána meg ugye már kit érdekel? Jól van ez így is. Ja, most jut eszembe, a rajztanáromnak volt egy el olyan elmélete, hogy akinek rossz a szeme, az elmebeteg. Hát, lehet :).

4 Tovább

Minden athéni hazudik, mondja egy athéni

Az igazság nem létezik. Soha nem is létezett, és szerintem soha nem is fog. Ez nem egy új találmány, már az ókorban is tudták, bár valaki esküszik, hogy a Bahavad-Gítá tartalmaz minden úgynevetett igazságot, és nem is annyira szimbolikus nyelven, mint pl. a Biblia. A szakértők szerint a bibliai szövegek értelmezésének 4 szintje van, ebbe most nem mennék bele, ha valakit nagyon érdekel, majd előkeresem a könyvet. Én életemben egyszer kezdtem el olvasni a Bibliát, a nagyszüleimnél, nyári vakáción, de az (alkoholizmus miatt) kb. félállati szinten tengődő szomszéd visszakérte, mondván, hogy túl sokáig olvasom. Á! Akkor feladtam.

A Bahavad-Gítát a pszichiátrián kezdtem olvasni, akkor elég jól értettem, de a pszichózisnak kb. abban a fázisában voltam, amikor amúgy minden érthető, de félre is érthető (elég csúnyán). A legdurvább ápoló le is baszott (aki amúgy a tettlegességtől sem riadt teljesen vissza, hogy szépen mondjam), hogy miért nem inkább a magyarság történetével foglalkozok, és hogy többet nézett ki belőlem. Én megígértem neki, hogy amint kikerülök a pszichiátriáról, elmegyek egy könyvtárba, és nézek valami értelmesebb könyvet a magyarságról. Ettől aztán lenyugodott, és hagyta, hadd basszam továb a fajtámat a Bahavad-Gítával. Sőt, hajlandó volt még az injekciót sem olyan durván beszúrni, mint előtte. A maga módján szerintem bízott bennem, a főápolóval együtt, aki Voltaire Candide, avagy az optimizmus c. regényét kobozta el tőlem hajnali fél kettőkor (addig bírtam titokban rejtőzködni a folyosón, este olyan 10-11-től, azért ez is szép teljesítmény), mondván, hogy ő azt soha nem értette. Persze talányosan (vagy lehet, hogy inkább hülyén) vigyorogtam rá, és nem szóltam semmit. Aztán volt egy vitánk arról, hogy ki mondta azt, hogy "Szép az, ami érdek nélkül tetszik." Szerintem Wincklemann, szerinte Kant. Neki lett igaza, és ettől ő is lenyugodott, és nem szólt semmit, amikor a szobában lévő tűzjelzőre fújtam a füstöt. (Most már így utólag elárulhatom, hogy azért, hogy tűzriadó legyen, aztán kijöjjenek a tűzoltók, én meg szép csendben meglóghassak a kórházból. Ehe-ehe. Ahogy azt Móricka elképzeli, ugye...)

De amúgy ez mind faszság. Szóval már az ókorban is keményen hazudoztak össze-vissza, és ezt úgy hívták, hogy Retorika, avagy Rétorika. Vagyis a szónoklás művészete, ami arra tanított, hogy minél jobban tudjál hazudni, vagyis érvekkel megvédeni az egyik álláspontot is, és az ellenkezőjét is. Mondom, hogy igazság nem létezik, a maximum, amit mondhatok Anikónak, amikor az igazságról faggat, hogy soha nem fogja senki megtudni, hogy 1. meddig élünk 2. mi van aztán. Bárhova is menjél, és bármennyi pénzed is van (ezt az érvet azért nyomtam meg neki, mert rájöttem, hogy ezzel lehet a legjobban megfogni, mármint pénzzel, amúgy nem is a pénz érdekli igazán, csak a fejében lévő káosz ,+ hogy a kis hülye szeszélyei ki legyenek szolgálva). És arra is rájöttem, hogy őt a (testi és lelki) betegségei rángatják, meg azok a gyógyszerek, amit ezekre szed. Azt nem tudom, hogy mikor kezdték el így gyógyszerzni, az úgynevezett betegségei előtt, vagy után. Csak azt tudom, hogy ő dróton próbál rángatni, engem is, a szüleit is, a betegségei összessége az egyetlen fegyvere. De amúgy a szülei őt eléggé "visszarángatják", mert pl. hamarosan, amikor kimennek Németországba, nemes egyszerűséggel megint "le fogják adni" arra az időre (2 hétre) a pszichiátriára. Én meg felajánlottam, hogy jöjjön inkább addig hozzánk, de csak azért, mert eszembe jutott, hogy ha nem így tennék, akkor olyen lennék, mint Rousseau, aki könyvet írt Émile, avagy a nevelésről címmel, közben meg egy csomó gyereke volt "leadva" az árvaházba (állítólag).

Na, jó, ez még mind 0. De ha nincs igazság a Földön, se semmiféle gondviselés, akkor mi irányít? Hát maga a hazugság, vagyis ahogy az ókori görögök mondták, a "Rétorika". A nyelvvel együtt tanulunk meg hazudni. Rögtön, mit tudom én, hány éves korban, de elég korán. Az még nem tiszta, a kölykök milyen szisztéma alapján kezdenek el hazudni, de az Ég óvjon mindenkit attól, hogy én ennek komolyabban utánajárjak. Nem vagyok egy Ranschburg Jenő, na. De ha nincs igazság, akkor vajon mit lehet tudni a hazugsáról?

Hát, csak annyit, hogy legalább 3 fajtája van, ami igazán játszik (legalábbis a buszon hazafelé nekem ennyi jutott az eszembe). Inkább több van, mint kevesebb. Kezdjük is rögtön az elsővel, ami látszólag nem olyan durva, a gyakorlatban viszont nagyon is:

1. Az elhallgatás. Az elhallgatás technikáját azok alkalmazzák, akik nem szeretnek igazán hazudni, és "büszkék magukra", ha ebben a kérdésben "tiszta a lelkiismeretük". Ezt alkalmazzák legszívesebben a szüleim, de bevallom én is, de én csak azért mert energiatakarékos. Néha egyszerűen azért hazudok valami egetrengetőt, mert kevesebb szóból (esetleg szótagból) kijön, mint az igazság, és nem akarok hosszasabban magyarázkodni. Amúgy az elhallgatás a másik hülyének nézése, nem is hülyének, pontosabban csököttebbnek, szellemileg éretlenebbnek, pöffeszkedő, magukat mindenkinél többre tartó emberek sajátossága. Mondom, bizonyos helyeken én is gyakran csinálom (pl. majdnem mindenhol). Apám a mai napig az "információ" megosztásával jutalmaz, vagy büntet, azaz manipulál. De mondjuk ez a trendi, a világ errefelé halad. Kész információk vannak, vagy megosztod, vagy visszatartod, ki se kell nyitnod a szádat, mert (szinte) minden készen van. Csak az ilyen (mára már) oldschool dolgok, mint a grafománia, meg a blogolás okoz néha fennakadást, de az is csak a "szó elszáll, az írás megmarad" elv alapján, és az is csak egy ideig.

2. Legyen a második mondjuk, amit úgy neveznek, hogy "kegyes hazugság". Ez már egy fokkal hasznosabb. Az ember azért hazudik, mert komolyan hiszi, hogy valaki(k)nek ettől jobb lesz, és itt nem elsősorban saját magára gondol. Ez már az a szint, amikor valaki tesz valamit a közjó érdekében, és felelősséget kezd vállalni elsősorban a saját mondanivalójáért, vagyis azért, hogy az embereknek "tálalható formában" beadagoljon valamit, ami ugyan nem az igazság, de ettől valami megváltozik, jobb lesz. Minek mondják a szülők a kölyköknek, hogy a "gólya hozza a kisgyereket", meg egyéb baromságok? Azért, mert azt akarják, hogy nyugta legyen már ettől a témától mindenkinek. Nekik is, meg a gyereknek is. Amúgy ez a média, de most úgy látom - néhány kivételtől eltenkintve - a szépirodalom szintje is (inkább szép, mint irodalom, de ezt inkább hagyjuk). Na, de ez az a szint, ahol a legtöbb ember jól érzi magát. Jó annak, aki csinálja, mert elhiszi, hogy ettől valami jobb lesz, és annak is, aki ennek a kedvezményezettje, mert olyan dolgokat hall/lát/tapasztal, ami neki kellemes. És ez jó. Ez a maximum, ami ebből az egészből kihozható: nem nézel  hülyének másokat, mivel hozzájuk szólsz, és téged sem néznek taplónak/bunkónak. Feldmár András azt szokta mondani, hogy neki se higyjenek el semmit, mert ő csak úgy mondja. Ő kb. tisztában van ezzel a dologgal.

3. Most legyen elég három: egy kulturális antropológus ismerősöm hívta fel erre a csoportra a figyelmet, aki úgy hazudik, hogy maga is elhiszi. Ez általában fiatal gyermekkorban figyelhető meg, és van rá valami terminus technicus is, csak sajnos már elfelejtettem, de könnyen utána lehet nézni, mint mindennek manapság. Ezt az ember az életkorral általában kinövi, de később, ha igazán felelős beosztásba akar kerülni, ezt újra kell tenulnia. Néhány értelmi fogyatékkal élő ezt nem növi ki, de ők ők ezt olyan alacsony szinten művelik, hogy őket a pszichiátrián "kell" kezelni. Hát, ahogy én látom, ez leginkább a politika szintje. Ezen a szinten egyszer próbált meg valaki tiszta vizet önteni a pohárba, és beleesett abba a csapdába, amikor "minden athéni hazudik". Őt Gyurcsány Ferencnek hívják, és ez a próbálkozása az Öszsödi beszéd. Erre az emberek 2féleképpen reagáltak: vagy berágtak Ferire ezért, és "Gyurcsány takarodj" transzparensekkel az utcára vonultak, vagy legszívesebben azt tették volna. Vagy a másik, hogy ezt annyira viccesnek találták, hogy kurvára elkezdtek ezen röhögni. Ki szívből, ki kínjában. Legszívesebben ennyit idéztek ebből a beszédből: "Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon..." Aztán ez a Gyurcsány még táncolt is egy kicsit a blogjában, hogy az emberek inkább a röhögés felé menjenek el, mint hogy utálják, de a lényegen ez már nem sokat változtatott. Mostanában annyit hallottam róla, hogy 7 milláért őrzik a testőrei havonta, de lehet, hogy nem is igazán ezért, hanem mert ezen a szinten mindenkit kábé ennyiért kell őrizni. Akkor már a pszichiátria mégis olcsóbb, de ez csak az én magánvéleményem, amúgy régebben volt olyan, hogy "politikai pszichiátria", akkor még nagyobb volt ezen a szinten az "átjárás".

Hát, mára ennyi, lehet, hogy itt folytatom, de az se biztos, nagyjából ugyan most ezt akartam írni, "csak durvábban", több pszichiátriai és szcientológiai példával, de közben meggondoltam magam, mert erre bőven lesz még idő, nem kell egyből az összes kártyát kiteregetni, ugye :) Ja, és ezt az egészet nem kell annyira véresen komolyan venni, mert most is hazudok. Amúgy az egész olyan pamflet-féle akart lenni, mint pl Jonathan Swift: Szerény javaslat c. műve.

2 Tovább

Egy aktuális, de szomorú bejegyzés

Amennyit én itt ülök, gondolkodva, hogy vagyok-e olyan felkészült, hogy írjak róla, az felér egy gyászszertartással. Végülis mostanában bármennyire is ki akarom zárni a művészetet az életemből a rideg valóság kedvéért, emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Hiszen aki nem süket (bocsánat, siket), ma Mo-n, valószínűleg ismeri a Republic együttest, és a frontemberét, Cipőt, vagyis Bódi Lászlót. Ő az, aki nem tűnik el soha gyerekkoromtól kezdve (amikor is Fonyódligeten a nyári táborban arra tanítgattam a kis öcsémet, hogy' kell a szüleinket lehúzni pénzzel, ha még több jégkrémet akar zabálni ("aki hülye az is marad", ez ment éppen), szóval az általános suli évei, és még sokáig, aztán búvópatakként fel-fel bukkan az életemben. Például a mostanit megelőző szilveszter, amikor Örökösföldről rohanok a városközpontba, hogy este tízkor indulás előtt még bedobjak egy utolsó kávét a 4-es kocsmában, de dübörög szintén a Repül a bálna, és zsúfolva a hely fiatalokkal, megintcsak ("aki hülye, az is marad"). Aha. Szóval annyi idő alatt nem sok változott. Aztán a Napsugárban mostanában, amikor Anikó zenét kért, lenyomtak neki egy csomó Republicot, csak a miheztartás végett, nekem meg legalább volt időm/kedvem a költészetről gondolkodni egy kicsit. Mármint hogy látszólag csak szavak egymásra dobálva, olyan egyszerű, de mégis jó, hogy ezt már nem sajátíthatják ki maguknak az "okosok", ebbe már mi is azt látunk bele, amit akarunk, szóval képesek vagyunk "interiorizálni" mármint mi is, csavargók/skizofrének/szefósok az eltompított agyunkkal. Csak hogy jobban érthető legyen: egy alig-alig beszélő autista (és erősen értelmi fogyatékos) srác egyszer munka közben spontánul előadta nekünk a 67-es utat egész korrektül (mindannyiunk legnagyobb megrökönyödésére, mert ez szinte lehetetlen :)), néhány napja pedig egy új (csekély értelmi képességei okán gyámság alatt levő) munkatársam hívta rá fel rá a figyelmet, hogy Cipő elég nagy bajban van, és hogy "el fog menni a temetésére" (valami baljós azért már sejthető ilyenkor, de ők ki is mondják). Rólam nem is beszélve: ha az udvaron csak egy pár téglát is arrébb kellett volna pakolni, szinte azonnal, reflexszerűen megszólalt a fejemben a vészjósló "16 tonna fekete szén". Szóval valahol azt olvastam, hogy megkerülhetetlen, és tényleg az. Nekem meg csak annyi a magánvéleményem, hogy ez az ember bármihez nyúlt, egyszerűen arannyá vált a kezében, sajnálom, hogy annyi éven át a Republic csak aláfestő zeneként szolgált az életemben, és nem fordítottam nagyobb figyelmet rá, mert természetesnek vettem, hogy ez mindig van, és lesz, mint a levegő, és kifogyhatatlan mennyiségben a rendelkezésünkre áll, csak jobban utána kéne nézni, ja, persze, egyszer, majd... ha nem leszek ilyen depi... ez közhely, de már csak akkor bírjuk értékelni, ha valami veszteség ért minket.

Ennyi lenne, most több nem jut így hirtelen az eszembe. Még talán annyit, hogy Anikó is eléggé elszomorodott, és egy időre el is felejtette az őt foglalkoztató elég nagy problémát, hogy régebben miért nem foglalkozott a gyerekével (kb. szülés utáni depresszió miatt, de ez itt off), amikor közöltem vele a rossz hírt, hogy meghalt Cipő. De most csak ennyit kérdezett a témáról: "Ugye Cipő már a Mennyből figyel minket? Ugye az nem számít, hogy néha ivott?". Ezekre a kérdésekre most valahogy egészen tűrhető választ tudtam adni: "Asz'szem..."

2 Tovább

Jó hír :)

Mivel semmi nem jut ma eszembe, ma is csak sétálgattam  a városban, ezt azóta egyszerűen muszáj minden nap megtennem, hogy kiengedtek a "kórházból". Egyszerűen nem bírom a bezártságot huzamosabb ideig, de még egy napig sem. A volt bnőmnek az volt az egyik hobbija, hogy számolgatta, hogy hány napig nem lépett ki a lakásból (általában 1-1 kiadósabb berúgás után), én már akkor sem bírtam ezt túl sokáig, és a "kórház" óta pláne nem.

Sajnos a tévét is elég nehezen viselem mostanában, mert már idegesít a sok "rossz hír", amivel traktálnak. Viszont 2013.01.25.-én este olvastam az Indexen egy olyan hírt, amit kicsit félve nyitottam meg, hogy vajon mi lesz benne, de amikor megláttam, hogy miről is van benne pontosan szó, szó szerint órákig röhögtem utána. Emlékszem, utána még a tévén is röhögtem, a 2 pasi, meg 1 kicsi ment, véletlenül egy kiváló rész, aztán vissza a hírhez, és még több röhögés... Nem tudom, mi jött rám, egyszerűen röhögőgörcsöt kaptam. Ilyet nagyon ritkán szoktam csinálni, mert a legjobb úton járok a mogorva vénemberré váláshoz, nem úgy, mint ez az illető. Nem szokásom a kész dolgok megosztása (kivéve, úgy látszik, pornó), de ezzel kivételt teszek, hátha vki aznap véletlenül be volt baszva :), egyébként meg úgy látom, passzol az itteni témákhoz:

http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/01/25/hoemberrel_dugott_lefagyott_a_farka/

0 Tovább

Reggeli pornó

 Éjjel felébredtem, hogy úristen, mit piáltam már össze megint tegnap? Aztán lassan visszaemlékeztem, hogy, ja semmit, hacsak a narancsos sört nem tekintjük piának, és abban azt hiszem, megegyezhetünk, hogy az nem pia. Aztán elkezdett járni az agyam minden félén, hogy pszichiátria, meg szcientológia, na majd egyszer megírom a vélemenyem róluk (még) komolyabban, folytatva a tegnapi dolgokat.

DE: 1 jótanács: skizó diagnózissal éjszaka ne dolgozzál, ne olvassál, ne is írjál semmit, még papírra se, főleg, ha a szüleiddel élsz, mert ebből mindig csak a baj származik. Hiába vannak jobb gondolataid éjszaka, mint reggel, este/éjszaka az ember egész más szemmel látja a világot, mint reggel, ezt már egész fiatalon megtanultam, ehhez még inni se kell, ez így van, és kész. Egy fantasy íróról olvastam, hogy főleg éjszaka dolgozik, sörözik közben, meg nordikus metálzenéket hallgat. Jó neki. Én ezt jelenleg nem tehetem meg, sőt, semmi különcséget nem engedhetek meg magamnak, mert adni kell a látszatra, reggel még azt is megkérdezik, hol a másik szemüvegem, és ha erre nem válaszolok, mert felidegesít, faggatóznak, hogy nem vagyok-e feszült. NEM!

Na, reggel megint a pornó jutott eszembe a világmegváltó gondolatok helyett, volt egy haverom, na az minden reggel faszveréssel kezdte a napját rögtön, meg külön nyelvezetet használt, amit irodalmibb hangnemű szexújságokból lehet a leginkább elsajátítani. Persze azóta már, ha jól tudom, kint veri a faszát valahol külföldön, egy olasz nyelv és irodalom PhD-vel a zsebében. A régiek közül mindenki egész sokra vitte, nekem most szinte a 0-ról kell kezdenem. Ezért nem is akarom, hogy sajnáljanak. Na, mind1, azóta megtanultam, hogy van olyan élethelyzet, amin a reggeli szex/pornó segít, például bizonyos fajta másnaposságok, és az enyhén depressziós állapotnak az a formája, amikor mondjuk nincs az ember túlgyógyszerezve, és libidócsökkenés helyett inkább növekedés áll be, ezt a burán olvastam egy (ráadásul női) kommentelőtől, hogy ha depisebb, naponta egész sokszor önkielégít, ilyesmi. Próbáltam utána olvasni az interneten, hogy a szexnek és főleg az orgazmusnak milyen hatása van az emberre, de nem találtam SEMMIt. Talán nem tudok elég jól keresni se.

Mindegy, találtam pár pornót "reggelire", különös tekintettel erre. Mondjuk a műfajt kedvelem, de ez nem valami jó, ettől még a magyarok is jobbakat csináltak Franciaórák címmel (annak is van egy pár része). Egyébként is sokszor sokkal jobban bírom a magyar nyelvű pornót, csak ilyen nem sok van. Vagy mit tudom én, biztos van azért egy pár.

http://xhamster.com/movies/1785163/english_amateurs_get_gangbanged.html

0 Tovább

Csak "szakértőknek"!

Úgy érzem most magam, mintha visszamentünk volna az időben. Éjszaka azt álmodtam/képzeltem, hogy beszúrtak egy injekciót megint. Még a helye is fájt. Persze ez kb. akkora képtelenség lenne, mint hogy csipet ültetnek az ember agyába az éjszaka, csak úgy, hirtelen, minden előzetes bejelentés nélkül. De mit szúrtak volna be? Risperdal Consta? Azt eleinte meg sem érzi az ember. Valaki azt írta róla, hogy azt gondolja, hogy víz + liszt keveréke, mert nem igazán érez tőle semmit. Na, persze. Eleinte. Most jut eszembe, először én is azt hittem a kórházban, hogy nem is szúrta be az ápoló, olyan kis semmi volt. Valamiért úgy képzeltem, hogy "velem van, jót akar nekem", ezért nem szúrja be. Na, igen, a gondok akkor kezdődnek, amikor már legalább egy ideje kapja a "beteg", mert 2-3 hetente kell menni, az adagok összeadódnak, felhalmozódik a szervezetben a sok mocsok, egy idő után már minden szúrás után le kell feküdni, és egyre többet, ez a "depresszió", ezek a "negatív tünetek", a "nem érdekel semmi", és ez az én 2008-as évem. A vége a kóborlás a sínek mentén, és gyűjteni a bátorságot. Tudjuk, ismerjük. Végül nagy nehezen kikönyörögni a tablettát, azt elhagyni, és élni egy kicsit a következő pszichózisig. Kb. 6 hónap. Legalábbis nálam kb. így működött. Akkor abilifyra váltani, sokak szerint ez "nagyon modern", meg "az orvostudomány fejlődik", ebből kell naponta 30 mg, ez nekem sok, az orvos magyaráz, hogy 15 mg-ot maximum az ilyen kis "filigrán hölgyeknek" írhatna fel, mert figyelembe kell vennie a testsúlyomat is. Hát, én leszartam, már kezdettől fogva a "filigrán hölgyeknek" való adagot szedtem, mert soknak éreztem a 30 mg-ot. Ez ment is egy darabig, de én többet akartam élni, többet piálni, többet szexelni, ezért elhagytam ezt is. Mondom, én a pia segít meghozni néhány jó döntést. Néhány pszichiáter szerint még az abilify is kurva veszélyes szer, valaki nem is rejtette véka alá a véleményét, és kirakta a youtube-ra (pszichiáter létére).

Na, jól van, mit szúrhattak volna még be? Haloperidol Deaconat, egy nagyon veszélyes, és nagyon elavult szer, ez legalább azonnal hat, és 2-3 napra úgy hazavág, hogy azt sem tudod, fiú, vagy-e vagy lány. Ez az emberiség elleni bűntett. Kifacsarja az ember lelkét, lidércnyomásos rémálmok, persze a hallucinációk ellen szart sem ér, mert a nővért, aki először megitat, mert magadtól még inni sem tudsz utána, mármint vizet, egyből anyádnak nézed, amire nagyon helyesen emlékszel a napokkal ezelőtti téveszméidből, mármint hogy anyád itt van bent titokban, nővérnek öltözve/maszkírozva, vagy hogy mondjam. Puff, ez se használt. De legalább megpróbáltuk. Szóval Haloperidol Deaconatot sem kaphattam, mert akkor azt se tudnám, hogy reggel van-e, vagy este, fiú vagyok-e, vagy lány, esetleg növény. De egy ideig biztos kurva sötét lenne, kurva büdös, és kurva szar. Ja, csak úgy lenne megoldható a Haloperidol Daeconat, ha valaki a kieső 2-3 napot manipulálná, mert viszonylag hamar rendbe lehet jönni utána. Legalábbis hamarabb, mint egy sokkterápiából, láttam olyan embert Nagykállóban, aki még évtizedek múlva is sírógörcsöt kapott, ha a sokkterápiáról beszélt. Az meg annyira hasznos. A mai napig alkalmazzák. Csak bele kell egyezni, és már visznek is. Aha. Asszem, én már láttam is sokkterápiáról visszahozott embert. Cafatokban lóg a bőr a kezén az elektrosokktól, és rá se lehet ismerni, annyira "nyugodt". Holott nem sokkal azelőtt még meg akart verni. Aha. A kis geci. Akkor megérdemelte! Ja, amúgy is ufó, a neve... már nem tudom elfelejtettem, volt valami neve, de ezt nem mondtam ki, csak úgy hívtam, hogy Mr. 42. Mert 42-nek hazudta magát. Mármint hogy ő a válasz az élet, a világmindenség, meg mindent illető végső kérdésre! Na, mindegy, lehet, nem is láttam, csak képzeltem. Ja, van igazi neve is, Feri. Néha szoktam látni. Egyszer még az apját is láttam. Jó öreg, vele nincsenek ilyen gondok, mint Ferivel alias Mr. 42-vel. Olyan jóságos, megértő feje van. Mert Feri 16 éves kora óta skizofrén. Az jó sok. Ha az azóta eltelt időt is hozzávesszük, az kb. 30 év, és még mindig skizo. Ez csak azért fontos, mert azalatt a 30 év alatt jó sok mindent láthatott az apja. Biztos attól olyan jóságos és megértő (velem, aki pedig csak egy ufót látok a fiában, és minden lehető módon gúnyolom és idegesítem a folyosón, hogy még a szüleim is rám szólnak ezért. Persze a szüleim is ufók. Apám legalábbis biztosan.) Na, jó hagyjuk is a témát, mert egy pszichózist napokba telne leírni, vagy akárcsak megkísérelni, pláne 3-at. Valaki egyszer azt mondta Feriről, hogy író, ha jól értettem. Majd egyszer megkérem, hogy mutassa meg a műveit, mert látni akarom őket. Nem hiszem, hogy valaha is megmutatná, mert szerintem ő is emlékszik, hogy milyen szemét voltam vele, csak nem mondja, csak annyit mond, hogy: "Jónapot kívánok!". Látszik rajta, hogy felismer. Hacsak ki nem sokkoltak az agyából. Az ápolók is azt mondták, hogy hagyjam békén, mert "ő egy nagyon beteg ember". Miért, akkor én mi vagyok, he?! Szerintem viszont néha egész jól van. Túl jól. És csak szimulál. Mert nem akar dolgozni. Milyen ravasz. Író akar lenni. Írni akar. Ezért akar ennyit szenvedni. Én már nem akarok író lenni, csak blogot írni. Először utáltam a blogolást, de szerintem jó, hogy írok valamit, és egyből elolvassák egy csomóan, és nem kell ugyanazt a szöveget 3x leírni egy cetlire a kórházban, mert folyton eltűnik. Pszichózisban mindig minden eltűnik. Pláne a kórházban. Nem baj, ha 1 eltűnik, marad 2, ha 2 eltűnik marad 1, és ha mind a 3 eltűnik, az nem lehet, mert mire a 3-ik is eltűnne, az első mindig előkerül. Egyszerűen ez a szabály... és abból a maradékból meg blogot írok, az emberek azonnal elolvassák, és tüntetést szerveznek értem, hogy hozzanak ki a pszichiátriáról. És figyelem az újságokat, hogy mint mond egymásnak Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, mert tudom, hogy igazából már csak erről vitatkoznak, hogy mikor engedjenek ki engem, Gyurcsány már titokban itt van, pincérnek mondja magát, és alkoholistának, aki hétvégenként maga is mindig iszik a barátaival (sokat), és ebből meg akar javulni (fasz tudja, miért). Nem a legjobb fedősztori, de én ilyenkor mindent tudok & megértek, 1-ből felfogok minden összefüggést. Na, körülbelül elmondtam akkor azt is, miért lettem inkább blogger, mint író, mert az író az utókornak ír, meg az asztalfióknak, és mindig átfogalmazza a mondanivalóját, hogy minél jobban üssön majd 100 év múlva, hát ez engem nem érdekel, én még életem folyamán szeretném, hogy egy páran szóba állnának velem arról, hogy jól látom-e a dolgokat, vagy sem? Hát, ez az, ami miatt most egy ideig nem foglalkoznék szépirodalommal, hanem mondjuk úgy, hogy "tényirodalommal", inkább csak tisztáznék néhány néhány alapvető kérdést: kinek van igaza, és miben a pszichiátrián? Mindenki másnak, vagy nekem, meg a büféseknek, akik legalább el merik mondani, hogy be ne szedd azt a sok szart, vagy legalábbis ne annyit, az isten áldjon meg. Az orvosok szemrebbenés nélkül felírják a 100000 Ft-ot érő Seroquelt egy értelmi fogyatékosnak, akinek ugyan írhatják, mert még ezzel együtt is naponta fog dührohamot kapni, Tibi haverom nem fogja abbahagyni a hazudozást a heti injekciótól, mert ő nem hallucinál, és nincsenek téveszméi, hanem ő egyszerűen kényszeres hazudozó, és erre nincs "gyógyszer", a cigány Lajos meg még egy marék gyógyszer után is ugyanúgy eljár kéregetni, meg kényszeresn lopni, aztán inni, meg csavarogni a városban, és végre egyszer remélem választ kap a kínzó kérdésére, hogy "Szerinted melyik a jobb, a börtön, vagy a pszichiátria?". Egyszer már elmagyaráztam a 1 börtönviselt srácnak, hogy működik a pszichiátrián a rendszer, a gyógyszerezés vs. bírósági szemle, erre ő egyre nagyobbakat nézett, pár perc múlva hívta az ügyvédjét, és ebédnél már nem volt ott :). Szóval a böri :).

Bocsi, nem is ezt akartam írni, csak úgy kijött, arról akartam írni, hogy kedvetlen vagyok, semmi kedvem nem volt ma a szexhez, de azért úgy tettem, mintha annyira élvezném, nem is tudom, miért, talán hogy Anikó egy darabig oda tudjon rá koncentrálni, aztán 1x elég is volt. Szóval nem kellett annyira megerőltetnie magát. Most én sem erőltettem még1x a dolgot. Inkább beszélgettünk egy kicsit, ameddig bírt figyelni (fura módon nekem is inkább ahhoz volt kedvem), meg néztük az Titanicot félig, meg az Alkonyot félig (szóval így néz ki vele egy filmnézés). Szóval most egy kicsit  olyan volt vele, mint régebben, mintha az idő visszafelé menne, nem előre, csak az volt a furcsa, hogy ma ő is alig-alig követelőzött, csak meg kellett kajáltatni, nekem ahhoz sem volt kedvem, hogy egyek, jóformán nem is ettem ma semmit, meg cigizni se, viszont megkérdezte, hogy nem baj-e, hogy sokat beszél, mivel én csak magamba roskadva paráztam a sok kávétól minden szaron (lehet, hogy visszaállok a cappuccinóra, mint "egészséges" koromban), és megint csak helyeselni tudtam neki, meg bólogatni, szóval néha engem sem könnyű elviselni, és ez ment közöttünk hónapokig, talán évekig is, az utóbbi időben kezdtem jobban "emberszámba" venni, az ő kifejezett kérésére. Vagyis, na, "többet beszélgetni vele". Valamikor sikerül, valamikor nem. És megint olyan "2-en a világ ellen" érzésem volt, mint régebben, csak tudnám, mitől. A nap fénypontja szerintem az a 2 gyümölcsös sör volt, amit itthon elkunyeráltunk, mert nekem helyre rakta a parámat, Anikó meg néha egyenesen részegnek érzi magát tőle. Ő egyébként már alapjáratban tiszta para, úgy látszik, nekem ehhez kell egy pár kávé mostanában, de nekem is elég jól megy. Ha ez így többet mond a spiritualitásban járatosaknak, hamar egy hullámhosszra, vagy rezgésszámra, vagy mire tudunk kerülni, a piálásban járatosaknak meg úgy mondanám, hogy régebben, ha láttam, hogy valaki túl részeg hozzám, igyekeztem minél hamarabb "behozni a lemaradást", hogy kommunikálni tudjak vele, ugye van ilyen?! Az empatikus képességem szerintem ebből az "önfeláldozásból" fejlődött ki. Amúgy elmondom a titkot: ma is, és elég gyakran saját paráinkat leginkább a szüleink éppen aktuális (szar) kedve gerjeszti. Pont. El kell húzni innen.

Ja, még annyit, hogy úgy terveztem, hogy ennek a blognak a szövegét jobban fogom "gondozni", mint az eddigieknek, mert itt jobban tudok azonosulni a "témákkal", de a fasznak van kedve átrágni magát ennyi sületlenségen, szóval nem fogom túl gyakran így elragadtatni magam. Na, ezért nem erőltetem ezt az "íróságot" sem. Jelenleg ehhez sincs türelmem... de ez valahol el volt rejtve a sok hülyeség között, szóval elvileg kihüvelyezhető belőle...

0 Tovább

Hétvégi józan gondolatok

Kibújt a szög a zsákból. Úgy látszik, anyám azért mászkált egész héten olyan gyászos képpel, mert részegen egyenlő elbírálást követletem az öcsémmel (majdnem mindig ezt követelem), meg hogy nekem is kéne a ház 0 energiabefektetéssel. Azt mondom, az "orvosságnál" néha még károsabbak a szavak, mert MINDEN pszichiáter azt mondta eddig anyáméknak, hogy az ilyen betegséggel élőket szoros kontroll alatt kell tartani, és minden lépésüket figyelni kell (mintha nem lennének amúgy is eléggé paranoidok), meg amúgy is állandóan a seggükben kell lenni. Nem tudom, melyik a károsabb, a gyógyszer, vagy ezek a jótanácsok. Tökélyre fejlesztettem a ki-jár-túl-kinek-az-eszén című játékot, annyira, hogy ha nagyon akarom, tökéletesen tudom titkolni a cigizést, persze ennek az az ára, hogy nem szívok annyit, mindegy, ez meg jó is, a piálást már nehezebb, de ideig-óráig, ha csak olyan női adagokat veszek magamhoz, és eszek utána sokat, de az "addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik" elv alapján ez néhanapján félrészeg, vagy egészen részeg állapothoz vezet, amit meg már észrevesznek. Szóval egy ideig zugban ment a téma, de az ember persze nem mindig bírja megállni, és akkor berúg egy kicsit, vagy ha meg már úgyis mindegy, akkor eléggé. Amúgy a melóban sokkal több olyan van most, aki önálló életet bír élni betegen, vagy mondjuk inkább így, leszázalékoltan, vagy ilyen-olyan segélyeken tengődve, mint a régi helyen. Ott a szociális munkások kontrolljára épített a szervezet, többen voltak, mint maguk a kezeltek, a "munkafegyelem" egy kicsit lazább volt, de a pénz is jó kevés. Aki nem tudtott uralkodni magán, nevezzük így, ott is hamar a pszichiátrián találta magát. Az egyik szociális munkás biztosított, hogy engem nem ők utaltattak be, amikor beteg lettem, hanem a szüleim. Mondjuk egy ilyen helyen előfordul, akár szedi valaki a "gyógyszert", akár nem. Nem oszt, nem szoroz. "Vihar a biliben." Anikó témájára megint visszatérve, ennyi év után kezdek ilyen felelősség-félét érezni iránta, meg megfordul a fejemben, hogy mi lenne vele nélkülem. Különben ő is ezen parázik, amikor az eszébe jut, a szülei vannak neki, meg én. Láttam is már ilyen párt, mint mi, a még vénebb, még perverzebb "srác", mint én, meg a szintén enyhén fogyatékos barátnője, tizen+ éve elvannak. Egy időben piáltak is, gondolom unalmukban, a "srác" mondta, hogy mindenük megvan, csak kicsit unalmas az élet, mert a pornó, meg a szex megy egész nap/éjszaka. Na, gondolom, nálunk ez azért nem lesz. Ja, visszatérve a kezdő témára, anyám sérelmezte, hogy minek nekem a ház, nem bírom-e megvárni, amíg ők kihalnak. Itt nemes egyszerűséggel elvágtam a beszélgetés fonalát, mert kijöttem a szobából, és elkezdtem írni ezt a bejegyzést. Különben meg az a "válasz", hogy semmi nem garantálja, hogy ők halnának ki hamarabb.

0 Tovább

Főleg alkohol és gyógyszer

A hétvégéket szerintem isten is a bebaszásra teremtette. Én persze világ életemben máshogy csináltam mindent: egész héten piáltam, és a hétvégi bulik helyett maradt az, ami: sötét gondolatok, vitamin-, és mindenféle hasznos anyag hiánya. Most bevallom, én sohasem tanultam biológiát, a szakközépben már nem volt, az általánosban pedig nem sok értelmét láttam. Ezért nem tudom pontosan megmagyarázni ezeket a folyamatokat, amik piálás közben zajlanak, hanem csak úgy körülírom őket. :) Nem mintha a héten most annyit ittam volna, nekem a vasárnap is elég volt. És nem abban az értelemben, hogy nem hevertem volna ki a testi tüneteket. Inkább a nálunk megszokott részegséggel együtt járó veszekedés billent inkább a depi irányába. Szóval a másnapos érzésben közre játszanak ezek a lelki dolgok (nálam), egy jó buli (ami titokban marad pl. a szüleim előtt) hamarabb kiheverhető, mint az, ha berúgok egyedül, ráadásul veszekedés közben még rátöltök, és egyre durvábbakat mondogatok oda nekik.

Abba az 1-2 nagyobb berúgásba mostanában véletlenül futottam bele: meguntam a városban csavarogni, és egyre jobban unatkoztam, megszakítva néhány perverz gondolattal (mert egész télen ezt csináltam), inkább beültem valahová, először 1-1 kávéra, de ez régebben is így volt: manapság egy jó kávé, meg egy olcsó sör kábé 1 árkategória, és a 6-8 kávé simán megvolt egy nap, ez 10+-ig is felmehetett, amikor szar gyógyszereket szedtem, és ráadásul "dolgoztam" melette. És rájöttem, hogy annyi kávétól inkább csak olyan furcsán érzem magam, a sör pedig csak alkohol, és a koffeintől nagyobb az élvezeti értéke, én így mondanám. Mondjuk gyógyszer mellett olyan 7 sörnél már hánytam/rosszul voltam, szóval meg kellett állni általában 4-5-nél. Még az abilifynál is, pedig az nem rontja le annyira a sör élvezeti értékét, mint mondjuk a Risperdal/Ripedon. Az pl. mindent elront, ami (szerintem)  jó, és 2008-ban végig azt kaptam. Ráadásul injekcióban. A legszarabb évemként tartom számon.

A pszichózist ki lehet heverni, a gyógyszereket nehezebb. Főleg az antipszichóról tudok nyilatkozni: nem tudok másként fogalmazni: moslék íz a szájban, természetellenes fáradtság (én kábé a fű utáni fáradtsághoz tudom hasonlítani, mert amikor kiment a hatása, eléggé elfáradtam, de elaludni nem tudtam). A gyógyszer (a nyugtató főleg) és a fű eléggé össze szokott akadni, legalábbis nálam, mármint az alkohollal, és én egyet értek azzal is, hogy a fű enyhén hallucinogén, és kábé pszichózis-közeli állapotba is lehet tőle kerülni.

Az antipszichó összeakad ugyan az alkohollal, de nem okoz öntudatlanságot, mint a nyugtató az alkohollal, de rosszullétet/hányást igen, és ráadásul a pia sem hat úgy, ahogy kéne. Az abilifyt azért szerettem, mert néhány dolgot meg lehetett mellette inni, és annyira a szexet sem zavarta, viszont vizelet- és széklet tartási problémákat okozott nálam (ami egy ritka mellékhatás). Ami kábé azt jelenti, hogy egy kisebb bulinál is állandóan húgyfoltos volt a nadrágom, esetleg még buli sem kellett hozzá. (Ezt a táskámmal takargattam, ami általában van nálam.) A befosást, ami szintén néha előfordult, amit én az abilify rovására írok (nem berúgva, sőt általában szín józanul). Mi más okozta volna, azóta elmúlt mind a kettő.

A melóban semmi érdekes nem történt, nekem egy verset kellett elszavalni nőnapra. Azt hittem, a szokásos monoton hangon fogom eldarálni, viszont csodák csodájára tudtam annyira hangsúlyozni, amennyire a vers megkívánta. Az én versem lett a legjobb, ezt éreztem. Egy csávó volt, aki megpendítette, hogy szokott szexfilmet nézni, meg egy pohár borról és éneklésről is mondott valamit. Hát ez olyan, amit még elengednek a fülük mellett az illetékesek, amúgy általában arról megy a vita, hogy mi újság van Örökösföldön (majdnem mindenki oda való), meg van egy csávó, aki kábé a rádió helyett van, és főleg nyíregyházi,(viszonylag) híres emberekről mond információkat (pl. Friderikusz család), de mindenről van markáns véleménye (az alkoholistákról is, asszem annyi, hogy az egy génhiba, mint a buziság). Néha furán rám néz, talán, hogy kitaláljon rólam is valami infót, de én meló közben hallgatok, mint a sír. Régen díjbeszedő volt. Amikor én még Kelet-Magyarország kihordóként dolgoztam, irigyeltem a díjbeszedőket, meg a postásokat (nekem is díjat kellett beszednem, és kézbesítenem, de ezeknek a "szakmáknak" nagyobb volt a "presztízse", + több pénz járt értük). Illetve annyira nem is irigyeltem. Az se volt túl jó meló. De általában csak velük találkoztam. De nekünk pl. olyan korán kellett kelni, hogy volt, hogy buliból kellett beesnem újságot kihordani, aztán legelőször is, amikor megérkeztem a "terepre" hánytam 1 jót, hogy legalább annyira kitisztuljak, hogy lássam, hova kell dobni az újságot. Pár hónap múlva a szüleim nem engedték, hogy tovább folytassam a kihordói karrierem, mert egy átmulatott éjszakán ellopták tőlem az előfizetési díjakat 106 ezer forint, ez akkor még pénz volt, és most is az, apámnak kellett kifizetni, de akkor még gazdasági igazgatóként elég jól keresett, úgyhogy ez nem volt akkora probléma. De persze sokáig téma volt, mint a szilveszter, ami egyszer nálunk volt, és bejött a házba boldog-boldogtalan, amíg én, a házigazda részegen fetrengtem valahol a garázs alatti pincében. Hirtelen ennyi. Remélem érthető volt, mert ma véletlenül nem fogyasztottam semmi alkoholt, és lehet, hogy kellett volna...

0 Tovább

para csütörtök

Na, akkor el is kezdeném a mai napomat, ami arról szól, hogy' is kell bebaszni 2 sörtől és egy felestől pillanatok alatt, de úgy, hogy át is menjen az emberen lehetőleg minél hamarabb. Hát, úgy, hogy pédául nem kell zabálni egész nap, ezt egyébként ugyanolyan kártékony függőségnek tartok mint az összes többit (mármint a falatozást, én kizárólag éjszaka szoktam "falni", amikor felébredek, és túl kába vagyok ahhoz, hogy felfogjam, mit is csinálok). Lehetőleg minél hamarabb fel kell kelni (pl. hajnal 4-kor), és egy csomót kávézni (ami érthető ugyan a gyógyszert szedő betegeknél, mert ők így semlegesítik ezeknek a szereknek a hatását, nálam viszont csak felpörgetett állapotot, vagy/és enyhe paranoiát tud előidézni). Mondhatnám, hogy hiányzott már valamiféle módosult tudatállapot elérése, de inkább az az igazság, hogy tegnap láttam valakitől, hogy elfogyasztott egy lóadagnyi kávét, és irigykedtem, és ki akartam próbálni én is. Na, ettől egész nap elkezdtem parázni, hogy mi lesz, ha valaki véletlenül rájön, hogy nem tartom be a kezelőorvosom előírásait, sőt leginkább a saját szakállamra "tudatmódosítok", akármivel, szexszel, pornóval, alkohollal, kávéval, cigivel, csokis sütivel, csak éppen gyógyszerrel nem (na jó, néha 1 kis Frontin, amíg még van belőle). Szóval ezért nem szóltam senkihez, de én, ha olyan kedvem van, amúgy sem szólok senkihez, ezt rólam tudják nagyon jól.

Amúgy meg Anikóról akartam panaszkodni egy csomót, hogy mennyi mindent "kell" neki venni, de mivel a Napsugárban (ami egy kábé középkategóriás presszó) le tudtam nyomni 2 "Mátyás" sört egy fél körtével, és ez  olyan jól esett, hogy nem teszem (annyira) szóvá sem azt, hogy ma is lehúzott több, mint egy ezressel, és a rábízott 500 Ft-járól se tudja hova lett, pedig elvileg csak egy pszichiáternőbel beszélgetett egész délelőtt, utána meg csak szoc. munkásokkal, akik közül elkezdett Timire (szoc. munkás, az én volt gondozóm) irigykedni, hogy neki miért nincs már olyan arany gyűrűje (tőlem), és egyáltalán holnap miért nem megyünk moziba. Mindig a leghülyébb helyzetekben akar moziba menni, ráadásul MINDEN film közepénél kijön a moziból a filmről valamiért, kivéve az Alkonyatról, amit én viszont végig hallucináltam és rettegtem... Az előbb meg felhív, hogy mit veszek neki holnap nőnapra? Hát köpni-nyelni nem tudok. 3 cigim van... "Szüljek, vagy izzadjak?" Már az elmúlt hét végén is vért izzadtam, amíg összeszedtem (végül) 3 ezret a Vodafone-os feltöltő kártyájáért, tegnap vettem neki 500-ért valami bizsut, amit ma már szarba se nézett, és azt mondja fel se fogja venni, mert olyan cigányos. Mindegy, az előbb ettem egy narancsot, az a kis alkohol már úgyis rég kiment, és vérré vált bennem, meg most majszolom a reggeli szendvicsem.

Hát, nagyjából ennyi, nem pont ezt akartam írni. Most van/lett egy kis parám (főleg a blog miatt, hogy ennyien olvasták már ezek szerint), de én azt mondom, hogy voltam már ilyen helyzetben. A szcientológusoknál is, az előző munkahelyemen is. Mondjuk mind a kettőt bebuktam, mivel kitört rajtam a pszichózis, valóban, és sokat tanultam belőle/kit érdekel. Amúgy engem a tömeggyilkosság messze nem érdekel annyira, mint a sorozatgyilkosság, csak mondom, mert az előbb mintha azt olvastam volna, hogy vhol (leendő) tömeggyilkost vízionáltak belőlem. Leszarom, csak ne legyen belőle bajom. Különben a skizofrénia pont az a dolog, amiről az emberek jobb, ha nem tudnak semmit (különben csak előítéletesek lesznek), sőt még a legtöbb pszichiáternek sincs halvány fogalma sem róla, mert nem a betegekkel beszélgetnek a betegségükről, hanem csak ők dumálnak elavult, tankönyv ízű dolgokat. Ez a legborzasztóbb. Vannak dolgok, amiből a többség egyszerűen ki van zárva, erről nem lehet megtapasztalást szerezni, sajnálom. Talán inkább nyaljanak el egy LSD-t, a beszámolók alapján valami hasonló lehet, sőt valaki állítólag rajta is marad az LSD-s utazáson. Sőt, valaki sosem jön ki többé a pszichózisából. De ez nem így működik, hogy kiragadott példák alapján ujjal mutogatunk, és tömeggyilkosságot vízionálunk. Ezért ma nincs pornó! Meg különben sem vág egyik témába se... Majd elolvasom azokat a kommenteket... Ahogy visszaolvasom magam, fárasztó vagyok, és ingerült. Szóval ilyen érzés egy "munkás" hétköznap csütörtöke. Aha. Remélem holnapra kialszom.

3 Tovább

Jaj, a mai pornó majdnem lemaradt

Ez csak azért van, mert néha egyszerűen nem tudok pornózni, mert a családtagjaim itt mászkálnak körülöttem. Erről írtam egy hosszú bejegyzést, hogy tudják, hogy pornó filmeket nézek, meg a múltkor még mondtam is nekik részegen, hogy világos legyen, de a gépet nem engedik bevinni a szobába. A tévét is csak Anikóra való tekintettel engedték meg, ha itt volt, hogy bevigyem, mert megnéztünk rajta néhány horrorfilmet (sejthető, hogy nem az én kedvemért). De mostanában már csak "zenét hallgatunk", meg amit ilyenkor szokás... Na, erről a témáról elég sokat írtam, csak megint elrontottam valamit, és elszállt, nem baj. Lényeg, hogy úgy volt, hogy nem fogok tudni most ezzel foglalkozni, egyet azért sikerült most is megnéznem, sajnos nem végig, bár ezek nem is azért vannak elkészítve, hogy az elejétől a végükig szép nyugodtan végignézzék őket az emberek. Szóval ez a magyarázata annak, hogy néha van pornó, néha nincs, ráadásul nem vagyok egy szakember, én nem akkor tudok a pornók közt válogatni, amikor kedvem van, hanem amikor pl. apám bent van a városban (1 héten max 1x). Ilyenkor csak gyorsan nézem, amit hirtelen találok, vagy rákeresek valami fogalomra, ami éppen akkor jobban érdekel... Hát, most hirtelen nem tudtam jobbat kitalálni, ez "érdekelt" abban a kis időben, ami erre a napra erre jutott, meg amíg nem volt itt senki, hogy lássa/hallja, hogy mit csinálok.

http://xhamster.com/movies/1736693/cumshot_delights_8.html

Ja, ez egy kurva nagy titok, de holnap nőnapi buli lesz a mhelyen, én meg ahelyett, hogy valami nőnapi verset keresnék, ezzel foglalkozok. Nem baj, majd keres helyettem más. Szerintem ez fontosabb, mint egy nőnapi köszöntő, mármint az, hogy... lássak egy kis ilyet is. Így is csak a kalapos hölgyig jutottam a "nézésben", tudom ez nem valami sok, de ennek is örülni kell, majd egyszer végignézem, jó?! Csak azért linkelem ki, hogy később még megnézzem, és csak azért ide, mert tudom, hogy kilinkeltek valahova Egy átlagos fiatal férfi naplója címmel (ami azért egy kicsit jól esett), és nem akarok csalódást okozni, mert egy átlagos fiatal férfit szerintem főleg az ilyesmi érdekli a legjobban, akárki akármit is mond.

6 Tovább

Ma már csak 1 sör... + 1 grapefruitos

Dipszománia. Ez a pontos pszichiátriai megnevezése annak, ha valaki egy csomó ideig piál, utána meg sokáig nem. Nekem pl. 11 nap volt a rekordom, a vége már nem volt túl kellemes :) Nekem is volt egy csomó absztinens időszakom, de nem tartottak túl sokáig, csak amikor pl. keményen nyomták belém az antipszichót, mert arra még inni sem kell/érdemes. Gondolom, ugyanez igaz az antidepresszánsra, meg a többire, de ilyeneket szerencsére még senki nem szedetett velem. Amúgy néha hetekig, vagy esetleg hónapokig sem iszok, most is csak egy grapefruitos sört iszok. Szerintem ez nagyon király. Az igazi (időlegesen, vagy véglegesen) kiugrott piásoknak való, mivel berúgni sehogy se lehet tőle, amúgy meg egész jó. Mikor azt hallottam, hogy a skandináv államokban csak ilyen sör kapható, egyenesen ki akartam oda költözni. Hála istennek, már nem kell, mert nemrégen ide is bejöttek a 2%-os sörök. Régebben volt olyan, hogy még az alkoholmentes Borsodiban lévő 0,5% kellett csak a jobban léthez. Vagy olyan is volt, hogy pl. csak egy dianás cukorka kellett, hogy ne legyek (olyan) rosszul a másnaposságtól. De ezek a gyümölcsös sörök egész jók. Azt is el kell még mondanom, hogy nem igazán rajtam múlik, hogy mikor indul be az ivási szakaszom, nem kell félni, mert mostanában már nem tart 11 napig :). Ugyanis én állandóan a körülmények áldozata vagyok, ki vagyok szolgáltatva a környezetemnek, úgy is mondhatnánk, hogy egy gyenge jellem vagyok, ha ez jelentene nekem bármit is. Meg hogy nem tudok nemet mondani. Hát, nem nagyon. Jelenleg nem sok emberrel tartom a kapcsolatot, úgyhogy most szinte kizárólag a barátnőm fejében uralkodó káosznak vagyok kiszolgáltatva (mert az van benne bőven, kábé 5 percenként mást gondol mindenről). Így az alkoholról is. Most pl. nagyon is ellenzi, mivel (az orvosok szerint, és így szerinte is) epilepsziás. Egy illető szerint, aki régen rendőr volt (elég magas beosztásban), és úgy érzi, mindenképpen és mindenhez hozzá kell szólnia, szóval szerinte annyi vodkától, amennyit megiszogatott régebben (olyan 4 körül), és rendszeresen, már régen rohamot kellett volna kapnia. Nem is beszélve a diszkó-korszakáról, amikor még nem ismertem, de elmondása szerint, hát minden hétvégén beállt, mint a gerely. Ő akkor már úgymond "beteg" volt, de dolgozott itt-ott, főleg az anyja munkahelyén, és vett belőle egy tévét, meg egy dvd-t, amúgy meg főleg diszkózni járt a haverjaival. Én is sokat voltam diszkóban, mert a hely, ahova jártunk délután meginni 1-2 sört, este 9-10 körül átalakult diszkóvá, aztán sajnos itt ismét a körülmények áldozaitává váltunk, mert így muszáj volt nekünk is "diszkózni" kb hajnal 4-5-ig. Csak velem ez nem a hétvégéken történt meg, hanem pont fordítva, majdnem minden nap, a hétvégék kivételével. De mondom, ez már a múlt. Egyébként volt már rá példa, hogy a jelenlegi bnőmmel is volt már együtt egy kábé több hónapos absztinens időszakunk, lehet, hogy most megint lesz, ő elmondása szerint alkohol nélkül is jól tudja érezni magát (az agya pillanatnyi állása szerint), engem meg pont nem érdekel az egész, mert már úgy érzem, "kibuliztam magam" régebben. Ilyenkor persze megvetet velem minden szir-szart, hogy még véletlenül se maradjon pénzem, de majd kitalálunk valami megoldást. Egyébként most pl. azt találta ki, vagyis néha mondogatja, hogy költözzek hozzájuk, és "adjak le valamennyit", eddig ennek mindenképpen ellene voltam, ma volt az első nap, hogy komolyabban fontolóra vettem a dolgot. Mert ennyi idő külön élés, alvás, járkálás (mármint részemről) után ki kéne végre, hogy derüljön, hogy meddig bírnánk ki együtt. Mert én még mindig félek, hogy nem sokáig. Annak meg semmi értelme, hogy albérletbe menjünk, esetleg kikönyörögjünk egy közös lakást, hogy pár hónap, vagy hét után kiderüljön, hogy semmi értelme. Ja, ma a melóban semmi különös nem volt, csak kár, hogy kábé fél órával is tovább kellett maradni, és ez pont elég volt, hogy elfáradjak, aztán meg rámjöjjön a kangörcs, de valahogy átment rajtam mind a kettő. Még pornó/szex nélkül is kibírom minden különösebb nehézség nélkül. Kábé két napig. He-he. A múltkor lemértem. :) Régebben tovább bírtam, viszont többet is ittam. Talán a munka, az elfoglaltság tényleg megjavítja (egy kicsit) az embert. Na, nem annyira. Régebben is valami ilyen monoton jellegű, betanított munkára vágytam, mert utálom azt az intellektuális szarrágást, amit az úgymond "szellemi munka" jelent. A szakmukásoktól, 1000mesterektől, meg a parasztoktól meg kimegyek. Akkor mégis inkább a "szellemi". Mi meg a minimálbérnél egy kicsivel többet fogunk kapni, időarányosan. Aztán meg napi 4 órában ráérek gondolkozni, hogy mi legyen később, vagyis a "következő lépés" (ha nem mondjuk E. seggét fogom bámulni folyamatosan).

0 Tovább

Pia és szex

Először is annak is része volt benne, hogy elkezdtem inni olyan mértékben 16 évesen (mint egy állat), hogy csökkenjen a libidóm, mert engem nagyon zavart, hogy (szerintem) túl sok szexre vágytam (volna), de az nem volt, így meg hogy ittam, hát méginkább nem, mert csupa fapina járt az osztályunkba, szóval kb. fele fiú, fele lány, a fiúkat mind szerettem, de legalábbis kedveltem, a lányokat viszont nem igazán. Egy időben az is felmerült bennem, hogy esetleg buzi leszek. Mert elsődlegesen mégiscsak szellemi társra vágytam, minél inkább ittam, annál inkább, mivel nálam az ivás is egy szellemi kaland volt. Szóval a fiúkkal olyan jóban voltunk, hogy egy csomót "buzultunk" is, szerencsére nem igaziból. Aztán egyszercsak tényleg megtetszett egy fiú: ennek annyi haszna volt, hogy azzal a szöveggel szedtem fel részegen egy buliban a volt bnőmet (akivel kb 6 évig jártam :), hogy nekem kétségeim vannak, hogy most buzi vagyok-e, vagy sem. Persze szexuálisan nem igazán vonzottak a férfiak, csak szellemi síkon, úgy viszont inkább ők, nálunk csak hülye picsák jártak, és igazán nem tudtam, mi a teendő ilyenkor. Összesen 1 db vörös hajú nő jött be a suliból a 4 év alatt (minden téren), 1 évvel idősebb volt, és már technikumba járt. Kétségbeejtő. De akkor sem léptem időben, és inkább elkezdett járni valaki mással. Szívás. Ja, általánosban több jó nő is volt, de akkor még csak ilyen "tapizás", meg "fogdosás" ment, utáltam ezt a hülyeséget. Igazából már 7-8. körül jó lett volna megszerezni valamelyiket, de ez talán még tényleg túl korai lett volna.

A szexuális felvilágosításom meg abból állt, hogy találtam néhány ilyen kiadványt, amiben erről volt szó. Aztán jöttek az újságok: kezdetben volt a Playboy, amit szintén apámnál találtam, kedvencem egy Reneé Tenison nevű modell volt, mert az első időkben jobban bejöttek a színes bőrű nők (de talán még mindig). Van egy ilyen blog, hogy pink fúga, abban azok vannak, leginkább a kommentek miatt nézem meg, ha kint van az Origon, és éppen arra járok (meg persze a nők miatt, de a szexképek sajnos nem okoznak nálam igazából semmilyen izgalmat, egészen pontosan a pornóképek, majd a pornófilmek óta). Aztán a Playboy és Reneé Tenison után egy idő után már elég nagyfiúnak éreztem magamat, hogy én is vegyek, de ide a Playboy már kevés volt, ÖKM, Cica magazin, Speci (szerintem ez a szó a sperma és a geci szó összerántásával keletkezett, de ez csak az én magánvéleményem). Na, meg ilyenek. Szóval nyilvánvaló volt, hogy nem vagyok buzi (sajnos volt egy olyan osztálytársam, akiről ez a mai napig nem derült ki, hogy nem buzi-e véletlenül, mert mind annak tartottuk, és ezzel szívattuk, de ez most már lényegtelen, mondom húztam egy határvonalat, hogy a régiekkel nem tartok már kapcsoaltot, és ezt így tartom helyesnek). De azért jó fejek voltunk, mert befogadtunk, meg velünk lógott, meg minden, de szerintem mindannyiunkban felmerült a kérdés, hogy mi van, ha mégis az? Mindegy, szerintem elég baj neki is, hogy ilyen lett, asszem azóta is egyedül él, és tényleg nem lehet tudni az ilyen dolgairól semmit. Lehet, hogy aszexuális, vagyishogy letagadja a szexualitását a buzisága miatt. Mit tudom én. Mindegy, velem mászkált a legtöbbet egy időben. Így ragadt rajta a Titkár név. (Mármint hogy az én titkárom lenne.)

Szóval így alakult, hogy azért is ittam annyit fiatalon, hogy elnyomjam a túlzott szexualitásomat magamban, és még azt akarom mondani, hogy szerintem így állt be arra a szintre (hogy ittam), hogy kábé a normálisra csökkent. Egyszerűen nem tudok annyira részeg lenni, hogy az a "dolog" ne menjen mégis (legalább 1x). Vagyis 1 kezemen meg tudom számolni, hányszor fordult elő, hogy nem ment a pia miatt a szex. Vagyis 1 ujjamon, mert pontosan 1x volt, valamelyik szülinapomon, már nem tudom, azért is erőltettük volna minden áron. A volt bnőm mellett nem is néztem pornót, pontosabban néztem (sör + pornó, egy időben ez volt nálam a "kikapcsolódás"), de minek, mert volt, hogy naponta sokszor, már nem tudom 3? 4? 5? csináltuk. Persze, csak egy ideig. Aztán ez lecsökkent, főleg azért, mert még mindig elég sokat ittam/ittunk együtt. Vagy ő ivott a tanítványaival, meg a haverjaival. Vagy én ittam a barátaimmal/haverjaimmal/akárkivel/egyedül. Vagy füvezett/füveztünk. És ennek az összes variációja. Miután szakítottunk, nemsokára beteg lettem. Vajon miért is? Mindegy, lehet, hogy nem emiatt, de szerintem ez indította be a folyamatot, ami végül pszichózishoz vezetett. Az antipszichós szexuális életemről hadd ne meséljek semmit, mert nem is igen volt. A Risperdált pl. azért hagytam abba, mert nem volt tőle magömlésem (ahogy mondják hivatalos nyelven) + elég szarul hatott rám az alkohol, az az 1-2 sör is, amit véletlenül megittam.

Aztán jött Anikó, és megint lett valamennyi szexuális életem. + megint iszok (most már próbálom tartani a mértéket), hogy ne legyek végleg pornófüggő. Mert az is egy csúnya dolog. Arról is találtam egy blogot, van most egy elég jó, meg lehet keresni könnyen. Azért ma ezt megnéztem, van benne 1 csomó vén szipirtyó, de vannak egész normálisak is.

http://xhamster.com/movies/1774086/home_orgy_iv.html

0 Tovább

Pletyka: a 3 E.

Ja, igen, még a másnaposságról: valamelyik fő okos (talán valami cseh író) azt találta mondani, hogy a másnapos gondolatok viszik előrébb a világot. Ez nagyon érdekes, de majdnem akkora baromság, mint az említett pszichológiai elmélet, hogy a másnaposság miatt iszunk. Talán Eric Berne volt ebben a bűnös az Emberi játszmák című könyvében. Mondom, hogy MAJDNEM, a másnaposságnak is annyiféle változata létezhet, mint a részegségnek, vagy mint az eszkimó hónak, csak mert ezt szokták emlegetni.

Tegnap még azt csináltam, hogy úgy tettem, mint aki kurvára másnapos/depressziós (ami részben igaz is volt), és lefeküdtem a szobámba az ágyba. Végül rábeszéltem magam egy Frontinra, de nem lett tőle sokkal jobb. Jobb híján arról képzelegtem, hogy mit fogunk csinálni Anikóval a hétvégén, de ezt meguntam, és viszonylag tényleg hamar elaludtam.

Amikor reggel felébredtem, azt gondoltam, "Úristen, harmadnapos vagyok!" A teljes üresség érzése még mindig. Ez akkor van, amikor minden távozik a szervezetből, ettől még a másnaposság is jobb! De ez szerencsére nem sokáig tartott. Egy kávé meg egy Frontin hamar helyre rakott.

A munkában azt gondoltam, hogy végül is majdnem mindegy, hogy itt vagyok, vagy a Déibábban vedelem az olcsó lőrét, a szellemi színvonal kábé ugyanaz, sőt, ott még rosszabb néha, ha bejönnek a hajléktalanok/cigányok. Én nem ítélem el őket, csak láttam már ilyet eleget, nekem még csak újdonságszámba se mennek. Ja, a múltkor véletlenül belenéztem egy műsorba, amiben híres emberek hajléktalannak mennek. Egy kicsit unalmas volt, de valamennyire még le bírt kötni egy darabig.

A kocsmákban is hallani néha azért jó dolgokat, a Napsugárban a múltkor valaki azt fejtegette, hogy milyen érdekes, hogy a kocsmában az ember mindig szarul érzi magát, ha sokat iszik azért, ha keveset, azért, ha sokat pofázik azért, ha keveset, akkkor meg azért. Meg hogy ki tudja, épp' hogy fog hatni a következő adag, lehet, hogy pont bealszík tőle a delikvens, akkor meg kész a tragédia, mert kezdődika az "Ez nem szálloda!" és hasonlók.

A Pálmában meg azt ecsetelte egy csávó, hogy neki naponta rengeteg nőt meg kell dugnia, de utána még mindig kanos, ezért még egy párszor kiveri magának. Gondolom, enyhe túlzás, amit állított, mármint az, hogy annyi nőt megcsinál, ráadásul naponta, de jó élőben hallani, hogy vannak még ilyen "lelkületű" emberek.

Akkor egy kicsit írnék még a munkáról, meg egy pár emberről. Szóval ez most pletyka. Ezt talán nem szokás ilyen blogokba kifejteni, mindegy, a maximum, amit tenni tudok annak érdekében, hogy még titkosabb legyen, hogy végleg szüneteltetem az abilify blogot, mert azt túl sokan ismerik. A végefelé már ott is túl őszinte kezdtem lenni, mindegy a freeblog is egy szar lett, és ez itt most jobban tetszik. Na, a munka egész jó, kábé mint a régi helyen, csak magasabb fizetésért. Dolgozik ott 3 E. is. Az egyiket régebbről ismerem, néhányszor dumáltunk, neki sikerült elvégeznie a magyar (és talán az orosz) szakot a skizofréniája előtt, őneki elég jó gondolatai szoktak lenni, meglátszik az iskolázottsága, meg a műveltsége, meg minden. Meg van humora. Talán neki van ott a legtöbb. Ezzel párhuzamosan mindig azt hangoztatja magáról, hogy ő milyen ronda, ami nem feltétlenül igaz, de nekem nem az esetem. Amúgy meg nagyra tartja a pszichiátereket, meg lógusokat, meg a gyógyszereket, ami nekem nem nagyon tetszik. A második E., hát ő egy kis felvidéki 28 éves "hölgy", olyan segítőféle. Egy párszor elgondolkodtam, hogy eresszem-e el a fantáziámat vele kapcsolatban unaloműzésnek, főleg tegnap, de inkább nem. A harmadik E. olyan értelmi fogyatékos féle, mint Anikó, rá a bátyja vigyáz, akinek szintén van valami stiklije, de ő azt hiszem "képben van". Szóval nem én vagyok az egyetlen, aki ilyesmit felvállal. Mindegy, hogy a rokoni kötelék miatt, a szexszért + ivócimbiségért, vagy másért, egyébként a rokoni kötelékeket én valamiért mostanában nem sokra tartom, ebben megerősítettek például Feldmár András bizonyos gondolatai, de nálam ez mindig is így volt, és az idő előrehaladtával ez inkább csak erősödött. Persze, ha lenne egy szefós húgom, nem igazán tudom, mit csinálnék, de például egy autistától valószínűleg kiszaladnék a világból. Bár, ha "tesó", még ez se biztos, csak nagyon vszínű. Szóval nehéz dolgok ezek... Szerencsére itt főleg skizók vannak, azok meg még belül vannak a tűréshatáromon: nem rajongok értük feltétlenül, de bírom őket tolerálni, annál is inkább, mert én magam is valami hasonló volnék. Naszóval, a mai nap tényleg jobb volt, mint a tegnapi (eddig, csak el ne kiabáljam).

Ja, egyébként Anikót is lefárasztják ott, ahová jár (az én mhelyem mellett), szóval ma még hamarabb haza értem, egy sör volt, meg egy feles, aztán ment haza húslevest enni, meg hogy talán jön haza az apja. (Engem főleg arra használ szerintem, hogy kitöltse velem az időt. Na meg a pénz.) Szóval egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert nem kell annyit törődni vele, viszont így nincs, akivel tudjak inni (egy normálisabb adagot). Egyedül meg nem akarok, mert annak hamarabb lesz rossz vége.

0 Tovább

Enyhén közhelyes dolgok a másnaposságról

Egyszerűen gyűlölöm a másnaposságot, azért nem szoktam már ennyit inni. Úgy érzem, kiöregedtem. Persze régebben azt hittem, hogy csak a vén faszok piálnak, aztán meg azt, hogy csak a fiataloknak áll jól, most meg már nem is tudom, mit kéne hinnem erről az egészről. Délelőtt végig az járt a fejemben, hogy minek is vagyok én ilyen perverz barom. És hogy lehet-e ezen változtatni. A legjobban magát az önutálatot utálom a másnaposságban.

Anikóhoz semmi, de semmi türelmem nem volt. Volt már ilyen régebben is. Főleg amikor én is szarul vagyok. Még azt sem képes felfogni, amikor már tényleg a tűrőképességem határán vagyok. Persze, nem is nagyon mutatom ki neki. Igyekszem titkolni. Úgysem értené, mert csak a saját panaszáradatával van elfoglalva. Megvettem neki, amit meg kellett, aztán meg hazakísértem, jó hamar "haza" jöttem. Utálok már itt lakni, különben mindig is utáltam.

Gyorsan megváltozok + irányba, és engem itt felejtsenek is el. Igazából csak 1 haverom lakott itt, ő is ki van tiltva abból a mezőgazdasági kocsmából, ahol összehaverkodtunk, azóta vele se tudom, mi van. (A kurvázós haverom.) Olyan részeg bír lenni, hogy csak na. Egyszerűen nem bírja abbahagyni, és napokig csinálja. Ez a baja. Mondjuk régebben nekem is ez volt. Nem tudom, hát nekem tegnap egy időre elég volt. Csak azt nem tudom, hogy mennyi időre. Remélem, sokáig kibírom ilyenek nélkül. Mértéket kell tartanom mindenben, mert egy ilyen függő alkat vagyok, és egyből rákattanok minden szarra, amit kipróbálok.

Van itt egy anyaotthon is, néha vannak ott jó nők, na meg a sok jó kiscsaj a buszon. Nem tudom, ezt minek mondom, mert most ez se érdekel. Nihil. Nem akarok semmit. Se élni, se meghalni. Csak egy kis nyugalmat akarok mindenkitől, még azoktól is, akiket jelenleg kötelezően el kell viselni, és együtt kell velük működni, bár tudnám, hogy minek, és meddig. Ma alig ettem. Csak egy kurva narancsot. Meg ittam 2 sört, mert ki voltam tikkadva. Még a végén lefogyok. Ez engem kurvára nem érdekel. Csak legyen már holnap. Remélem, hogy holnaptól jobb lesz valami. Persze, a remény hal meg utoljára. Még egy ilyen szar napot! Pozitívabbnak is kéne lennem. De ez ma még semmiképpen nem fog menni, attól félek.

Van valami nagy-nagy okosság a másnaposságról, csak most nem jut atz eszembe, meg van egy olyan (persze pszichológiai) elmélet is, hogy a másnaposság miatt isznak az emberek. Gondolom annak jut eszébe ilyen baromság, aki még életében nem volt másnapos. Van jó másnaposság is, de általában elég szar. Szóval sokkal nagyobb rá az esély, hogy kurva szar. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy megéri-e ennyit piálni, meg hol van az a "határ", ahol meg kéne állni, ez itt a kurva nagy pobléma. De ma ez sem érdekel. És ma azért is csak 1 pornót néztem, mert most az se érdekel annyira. Ez volt az:

http://xhamster.com/movies/1772088/teen_couples_039_games...f70.html

0 Tovább

kurva Sóstóhegy...

...hogy amikor az ember összebaszik a szüleivel, egy szál cigit nem lehet szerezni, vagy ki kéne menni Sóstóra, de még akkor sem biztos az ügy, vagy be kéne zarándokolni Nyíregyházára (+10+ km), én el is indultam, de az utcasarokról (Úttörő utca és Aranykalász sor kereszteződése) visszafordultam. Persze 2 választásod van: vagy telebaszod magad 1 mg-os Frontinnal, vagy bevedeled apád viszkijét. De szar idő van... még csikkek se nagyon vannak... én annnyira rugalmas vagyok, és kicsik az igényeim! Legalább egy jó csikket találtam volna. Érdekes, hogy valamikor napokig nem hiányzik, valamikor meg jobb, mint egy orgazmus, persze az oxigénhiány, meg minden, ha jól tudom, berúgva jobban is üt a cigi, de már úgy látom, kezdek össze-vissza beszélni a nikotinhiánytól. Nem kell Frontin. Nem kell viszki. Nekem csak egy kurva szál cigi/csikk kéne az elalváshoz. Na, most hisztis vagyok, mint Anikó, mi?!

Ja, megvan, bazd meg, találtam 2 doboz Nextet, ezzel elleszek a héten, köszönöm a szüleimnek, de főleg Istennek, hogy megalkotta ezt a kurva világot! Most már (esetleg) jöhet a viszki is...

(Ja, közbe megittam egy liter bort, azért vagyok ilyen vicces, és a sóstóhegyi mezőgazdasági kocsmában már nem is szolgáltak ki egy liter után, mindegy, mit lehet elvárni a tudatlan parasztoktól?! Dögöljenek meg minél hamarabb.)

Ja, itt a mai pornó adag, erre vertem ki ma kutyafuttában, meg Anikóra 2x, de án olyan monogám típus vagyok, hogy már ilyenkor se' tudom megcsalni... Na, erről még majd mesélek valamit, de teljesen felvillanyozott az a 2 doboz cigi, amit leltem, lehet, piálok is még valamit... Elvégre holnap az első komoly "munkanap"! Egészségetekre!

2 Tovább

Délelőtt munka, délután mászkálás, este meg semmi különös

Egy enyhe másnapossággal egész délelőtt melóztattak itthon szüleim, délután meg elmentem a városba, unalmamban Attilát keresgettem a telefon ügyében. Nagy nehezen megtaláltam, otthon aludt du. 3-i.g Elég szarul is nézett ki, tegnap ő is "bulizott", vagyis elment piálni a Twin Peaksbe, az Unicumba, meg egyéb furcsa helyekre, csak ő egy kicsit, gondolom, tovább maradt. Annyira bebaszott, hogy ma nem is bírt inni egy kortyot sem. Mondjuk ilyen velem még nem fordult elő (soha életemben, na jó, de mondjuk olyan volt hogy erőltetni kellett). Na mindegy, megmutatta a telót, de azt mondta, hogy egyelőre még nem biztos, hogy eladó, mert az öccse anyósa is meg akarja még nézni, blablabla... Egyébként sajnáltam (Attillát), mert most halt meg a nagybátyja, akivel eddig együtt lakott. Nem nagyon maradt már élő rokona az öccsén kívül. De neki legalább ott vannak a haverjai a 4-es kocsmában, az Atlantában, meg össze-vissza, mit tudom én. Amíg Attilát keresgéltem, Anikó éppen meglátott a Korzónál (ahova főleg vécézni, meg nőket bámulni járok), mert éppen hamburgert vett a fiának, akit kéthetetne egyszer kap meg 1-2 napra. Persze baszott szólni, utólag hívott, hogy látott, amikor már hazértem. Végülis nem olyan nagy baj, csak egy kicsit furcsálltam, mivel úgy tudom együtt járunk, és ha véletlenül találkozunk egy 120000-es városban, eddig azt hittem, hogy az a minimum, hogy köszönünk egymásnak.

Amúgy ez nem ide tartozik, csak esetleg nagyon erőltetve, hogy a szexről és a triplázásról eszembe jutott egy "triple penetration" film, ami régebben eléggé tetszett, főleg amikor először láttam, persze, hamar rá lehet unni ezekre a jelenetekre is, szóval amilyen nagy hatással tud lenni az emberre 1-1 ilyen film, annyira hamar felejthető is. Akkor itt be is fejezem az okoskodást, terveim szerint fogok erre még egész bejegyzés(ek)et szentelni, tessék a link: http://xhamster.com/movies/1049364/triple_penetration_blonde_and_anal_friend.html

4 Tovább

Faszomér' nem tudok kommentelni a postren

Elsősorban LiteraGeektől kérek elnézést (ki mástól?), de nem tudok már egy jó ideje válaszolni, mert a postr egyszerűen nem egedi. Remélem nem kell innen is mennem, mert már unom a költözködést. A mai napom is jól kezdődött (bár elég rossz véget ért), úgyhogy bele is kezdenék:

Éppen egy kis fiatal Tesco pénztárosnő sétált el a házunk előtt, amíg én kint húgyoztam abban a hőn utált kertben, ahol nekem kell minden szart csinálnom, és hirtelen arra gondoltam, hogy hú, de teli vágnám a (kissé) dagadt picsáját. Aztán meg jöhetne a szokásos jól bevált pornófilmes végkifejlet... Asszem, máma ő volt a legjobb picsa a buszon, mert persze együtt mentünk... Na, mindegy, ezzel véget is ért a napnak az a része, amit igazán élveztem.

Az első nap a munkában: persze Anikó mindenáron velem akart jönni, azt mondta, hogy még fizetne is érte, hogy ott lehessen. Persze elhajtották, mivel megszűnt a "klubfoglalkozás", mostantól csak kőkemény munkarehabilitáció van. A. persze kiakadt, majd hisztizett, végül lelépett a háziorvosához, majd haza. Attól féltem, hogy visszajön, és valami jelenetet csinál. Tök gáz. Amúgy 3 órát pofáztak a hivatalos személyek, hosszasan kiemelve azt, hogy a dolgozók leheteőleg munkára kész állapotban jelenjenek meg, kiemelve az alkohol mellőzésének a fontosságát. Kicsit szarul éreztem magam. Utána 1 órát kellett melózni. Még gázabb, a meló még szarabb, mint a régi helyen volt, viszont legalább többet fizet.

De ez nem gátolt meg abban, hogy az első munkanapom után rekord idő alatt bebasszak, és felhívjam Attillát, az egyetlen megmaradt ismerősömet, aki ráadásul a telefonomban is szerepel, és kikönyörögjek tőle egy 30-as telefont hétfőre 4000-ért Anikónak, mivel jelenleg nincs neki telefonja. A pénzt nem tudom, hogy fogom előteremteni. De cserébe megígérte, hogy pénteken 3x fog kielégíteni. Mármint Anikó, nem Attila, he-he...

Aztán már csak arra emlékszem, hogy mikor hazaértem, apám egyszerűen kiakadt (ami azt jelenti, hogy még kevesebb manit fogok kapni a jövőben), anyámnak meg hosszasan ecseteltem William Burroughsnak azt az elméletét, hogy ha egy dzsánki (heroinista) örökké a rászokás és a leszokás közti állapotában van, akkor valószínűleg nagyon sokáig fog élni. Amit egyébként az élete igazolt is. Kitértem még kicsit Csáth Gézára, hogy szerinte a morfinisták több ezer évet élnek át pillanatok alatt, vagy valami ilyesmi, ez most kurvára nem hiteles, mert Csáthot annyira nem szeretem, így nem is olvastam (túl sokat). Viszont Irvine Welsh regényében felhívtam a figyelmét az Ezüstérem nevű szereplőre, aki az egyetlen alkoholista szereplő a drogosok közözött, és az alkohollal kábé ugyanazt a hatást éri el, mint a heroinisták. Szóval, hogy neki mondta az egyik durván drogos csávó, amikor nem akart már többet inni a tönkrement májára hivatkozva, hogy nem az élet mennyisége számít, hanem a minősége. Aztán úgy emlékszem, hogy (némi lelki ráhatásra) Ezüstérem is piált tovább.

Beszéltem még a pszichózisról, meg az idióta pszichiáterekeről, azt is elmondtam, hogy kábé tavaly október óta nem szedem az abilifyt (a részeg ember undorító őszintesége). Majd fáradtságra hivatkozva visszavonultam a szobámba, mert már kurvára rá akartam gyújtani az erkélyen. Ezért anyám most híreket néz a tévébén (azt talán jobban megérti). Mindegy, utálom magamat, mert bár a mhelyemen kitettem magamért, már megint elveszítettem itthon a becsületemet. Mondjuk szerintem az antialkoholizmus sokkal undorítóbb és rombolóbb bármilyen szerhasználatnál, és sokkal több ember életét teszi tönkre, csak ezt sajnos nem tudom bizonyítani, mert különben biztos Nobel-díjat kapnék. Na, itt tartok most. Szerintem beveszek még egy Frontint, aztán csucsu. Remélem Anikó jól van, csak mivel jelenleg nincs telefonja, nem igazán tudunk csevegni. (Az internetet ő se használja semmire, én is csak pornóra, meg arra, hogy időről időre megpróbáljak blogot írni, olyat, ami jó is, vállalható is). LiteraGeeknek mondom, hogy nem kell aggódni, lesz még pornó (linkelve), meg van még róla mondanivalóm bőven, csak most nem. Most nem tudom, hogy nyugtatózzam-e le magam, ez az egyetlen pszichiátriai szer, amit elfogadok, vagy éjszaka raboljam-e ki a páncélszekrényt, ami az alkoholos italokat tartalmazza. Mert hogy nem tudom, hétfőre hogy szedek össze 4000 Ft-ot Anikónak új telefonra, inkább kiütöm magam. Nem igaz, hogy az alkohol nem megoldás. Vagy a Frontin. Vagy a drogok. Az embert kurva sok nehézségen segítik át, és ez jó.

5 Tovább

Skizofrénia underground

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Utolsó kommentek

Linkek, blogajánló, stb.

LindaDesign NonStop

"egy szöveggyáros zugmágustól"
"Árpádnak lenni nem egyszerű"
Nem szégyen a kultúra,
csak néha kellemetlen.

Kaland konzerv WP:

Itt is szoktam rinyálni:

Ahogy kezdődött... (a blog)

7 évig "kezeltek" paranoid skizofréniával. Elbaszták az életemet. Elegem lett. Nem kell a méregdrága gyógyszerük, egyszerűen lehúzom a klotyón, nem kell az idióta pszichoterápiájuk, se pszichológus, se más. Menjenek a picsába a gyógyszereikkel. Engem ne "gyógyítgassanak", a saját életemet egyedül is el tudom baszni. Nem kell az asszisztálásuk. Gyógyszer és agymosás. Ennyit tudnak. Baszódjanak meg.

Feedek