egy áldás, egy békesség, egy megkönnyebbülés

Ok. Kialudtam magam. Ráittam. Relax. Bár még mindig vannak aggasztó momentumok a közelmúltbeli történésekkel kapcsolatosan, úgy döntöttem, hogy felülemelkedek rajta. Vonatkoztassunk el attól, hogy kicsoda, de valaki mégis ott ül a Facebookom előtt, és a nevemben chatel. Ráadásul pont a legrosszabkor nyilvánul meg. Jekyll & Hyde. Gondolom, figyel.

Megbeszéltem a dolgot valakivel, és kevésbé valószínű, hogy a kormány célpontja lennék. Vagy akármilyen hackeré. Ugyan, mi értelme figyelni 2 skizó beszélgetését? Ez egy kukkoló lesz. Egy jóakaró. Egy jóbarát. .gov :-) Na, mindegy, ezt hagyjuk is ennyiben. Hanem amiről írni akarok, az az, hogy az életem "egy áldás, egy békesség, egy megkönnyebbülés, egy boldogság, egy szépség". Ez egy szállóige, a Fehér egérben gyakran elhangzik. Kolláth László szellemi terméke, aki a Földvár felé félúton c. örökbecsűt szerezte Bródynak.

Ez eddig így jó. Most bele kellene kezdenem annak méltatásába, hogy mennyire harmonikus a párkapcsolatom, de érzésem szerint én inkább a negatív dolgok krónikása vagyok, szóval inkább beszéljünk arról, mennyire nehezen is viselem én a pozitív stresszt, vagyis a pozitív életesemények által kiváltott feszültséget. Éppen fel bírom dolgozni, de ehhez sajnos rengeteg feszültségoldó módszert kell igénybe vennem, kezdve a lakásban való órákig tartó sétáktól, az éjszakai kávézgatáson át, és végezvén a napi 7-8 egység alkohollal (jobb esetben), amiről azt találtam volt mondani, hogy az országban nincs még egy skizó, aki annyit vedelne, mint csekélységem. Mondjuk megesik, hogy ennél többet iszom, ilyenkor kergetem meg anyámat a lépcsőn, de ha kevesebbet, akkor viszont kormányösszeesküvést vízionálok skizofrének ellen, tehát az ókorban feltalált arany középszer nálam a célravezető, ami mondjuk megfelel 8 bár atmoszféra nyomásnak, szóval naponta 800 Ft diszkont áron minimum benne van a bucimban. Vagy nem tudom, hogy ragozzam, na.

Emellett van időm dolgozni, suliba járni, barátnőzni, játszani, játékot írni, néha behalluzni, néha beparázni, az egyetlen, amit sajnálok, hogy olvasásra egyre kevesebb idő jut, pedig az ember sose tudhatja, én például a klasszikus műveltségemből máris többet profitáltam (szigorúan erkölcsi értelemben!), mint mondjuk a deriválásból, vagy a kétismeretlenes egyenlet megoldóképletéből, vagy akár a Pitagorasz-tételből. Valóban, a szellemi, a lelki, az érzelmi életem "fullos". Azt hiszem, hogy megtaláltam a társam. Halloween van, és évek óta most gondolkodtam el először, hogy tököt kéne faragni, ahelyett, hogy azon filóznék, hogy tökön szúrom magam. Halloween van, és nekem mégis tavasz. Az van, hogy minden évben ez az az ünnepkör, amit igazából megtartok, és erre készülök egész évben. Igaz, hogy szerény módon, magamban halloweeni játékokkal játszom, vagy éppen írok egyet. Talán nem véletlenül az a blogom fejléce, ami. De idén inkább örültem, mint majom a farkának, és épphogy összetákoltam valamit rá, aztán hajrá, előre,

"italozás, motorozás, csajozás, tanulás".

0 Tovább

vonuljunk máma illegalitásba

3-kor főztem magamnak egy kávét. Most fél 3 van. Úgy néz ki, hogy valakiről központilag leállítottak a Facebookon ma éjjel. Telefonon tudunk beszélni (egyelőre). Ezt az ajándékot kaptam a kormánytól, vagy kormány közeli hackerektől ma éjszaka. Valaki válaszolt a nevemben. Aztán leállítottak az illetőről. Sajnos be tudok lépni a fiókjába, és én is le vagyok állítva róla/nála. Az a helyzet, hogy írtam egy játékot, ami kettőnkről szól. Nem túl polkorrekt. Többek között megtalálható itt: http://ifdb.tads.org/viewgame?id=ho0uszap75w9tje

Egyébként angolul van, és mivel egy eléggé híres nemzetközi versenyre készült, hát mittudomén. Talán erre rághatott be valaki. Azt már megszoktam, hogy a Halál a pszichiátriánt tűzzel-vassal irtják a letöltő oldalakról, de eddig még nem vágtak így vissza. Azt is megszoktam, hogy direkt gyámság alatt tartanak, a bírónő hazudik a bíróságon, a kirendelt ügyvéd nem segít, sőt inkább hátráltatja az ügyemet. Ki fogja visszahallgatni a felvételt, ami a bírósági tárgyalásomról készült? Senki. Hazudhatnak, hátráltathatnak.

Hozzátenném, hogy bár diagnózisom paranoid skizofrénia, a legkevésbé sem vagyok paranoid. Igénybe venném egyébként a TASZ segítségét, amit Babarczy Eszter ajánlott, de mivel nem történik semmi az ügyemben, nincs mire készülni, nincs mire reagálni. És ezt nagyon jól tudják. Azt hiszem, engem megfigyelnek. Persze pont nem azok, akiknek kéne. Köztudottan eléggé magamutogató vagyok, és politikai témákba is belefolytam. Leginkább ezzel a játékommal (Edith's Cats). Bár lehet, hogy nem ez verte ki a biztosítékot, akkor viszont nem tudom, mi. Bizony, olyan megfogalmazásokat engedtem meg magamnak, amiért már nem egyszer be akartak perelni, de semmi értelme, tekintve, hogy gyámság alatt vagyok. De ez egy. Központilag leválasztani valakiről, az kettő. Talán félreértettem valamit, talán nem. Nem ragozom. Jó éjszakát mindenkinek. Én ma már nem hiszem, hogy alszok. Azt kívánom, bárcsak paranoid lennék.

Ma lettem 38 éves. Azt hiszem, ideje felnőni. Mindenkinek.

3 Tovább

Csapatépítő tréning

Több, mint két hete annak, hogy előrehozott csapatépítő tréninget tartottunk egy kis kolleginával az egyik hétvégén. Eredetileg decemberben lett volna a meeting, de közben egy munkahelyi félreértést szerettünk volna tisztázni, előre bocsájtom, hogy nem bérfeszültségből adódóan, hanem egyéb félreértések feszültek köztünk. Ennek előzménye a Találkozások - 2nd Edition című írásom ide vonatkozó része. Szóval szokás szerint senki nem gyanakodott senkire, teljesen ártatlanul, és szemérmesen érkeztünk a munkaértekezlet helyszínére, igaz én már egy kicsit be voltam kapva „Várj rám, és én megjövök” - szólt a hivatalos értesítés. Hát én egy kicsit hamarabb mentem, hogy az utasításnak megfelelően tudjak várakozó álláspontra helyezkedni. Munkaköri leírásunkon mindkettőnknek az egyszerű ipari foglalkozású szerepel, de nála az iparizás inkább segítő jellegű beszélgetések lefolytatásában merül ki, nekem meg abban, hogy egész nap csendkirályt játszok, és gondterhelt képpel koncentrálok arra, hogy bele ne aludjak a monoton iparizásba.

Persze, hogy miről volt szó, azt inkább fedje jótékony homály, és fedi is, mert már régen volt, és az emlékek is fakulnak 2 hét után. Szóval az egész estéből jóformán annyi maradt meg, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva másnap ebéd után, a könyvtár előtt kell, hogy folytatódjon a csapatépítő tréning. A könyvtár természetesen kivételesen, és csodálatosképp vasárnap is nyitva volt, szóval áldoztunk a kultúra oltárán is (miután előzetes csapatépítés történt a 4-es számú eszpresszóban). Nem nagyon akarom már itt a további helyszíneit felsorolni az eddig csapatépítési céllal bejárt célállomásoknak, mert hosszúra nyúlna. Helyszínek, időpotok, ugyan, térben, és időben annyira dezorientálttá tett minket a folyamatos csapatépítő tréning, hogy senki nem emlékszik, hogy közben mikor, és milyen formában kértem meg a kezét, és hogy mondott igent. Amúgy mindenkinek csak ajánlanám az ilyen tréningeket, mert érdekesek.

Persze közben eljárogattunk a nagyon progresszív, és trendi metakognitív tréningre, és a hagyományos pszichiátriai előadásra is, de leginkább az általam csak Éjjel-nappal Nyíregyházának nevezett coach training zajlik napjainkban is. Persze mindent megteszünk, hogy ne a detox -> SBO -> pszichiátria -> addiktológia legyen a végső útvonala az üléseknek, de ki lát a jövőbe? „Mai világba?” Vajon törvényszerű, hogy ilyesmik előforduljanak, amikor egy negatív státuszú, segítő munkakörben tevékenykedő, a pszichiátria légkörében lubickoló kedves kollegina összekerül (persze csapatépítési jelleggel!) egy gondnokság alatt lévő, a lehető legrosszabb diagnózist kapó, problémás, és hírhedt „országos hírű bolond”-dal, akit mindig hülyére vesznek, szopatnak, és folyamatosan megaláznak a pszichiátrián, cserébe ő minden lehetséges fórumon gyalázza, és mocskolja őket? Hát, lehet. Néhány olyan körülmény együttállása találkozott most, amik valószínűleg először fordulnak elő a világtörténelem folyamán, akkor meg miért ne lehetne?

0 Tovább

Skizofrén evangélium

Egy időre felfüggesztettem a naplóírást, egy ideje nem írtam blogot. Excel táblázatban sem vezetem az alvásomat, többnyire offline vagyok, IRL élek. Azt hiszem, kiírtam magam a burán, a Skizofrénia 3.5 topikban, bár remélem, nem végleg. Az van, hogy kitört az I. skizó háború, csúnya személyeskedésekkel, hazudozásokkal, ferdítésekkel, egymás kimoderáltatásával, ami azt eredményezte, hogy az „épületes” párbeszéd jó része eltűnt, az enyészetté lett, vagyis „ledózeroltatott”. Tehát az utókor úgy fog rá emlékezni, hogy sehogy, mert így már csak annyi jön le az egészből, hogy minden „országos hírű bolond” összegyűlt egy fórumtopikban, és valamin nagyon vitáznak. Volt ott fórumita, blogger, író, chatter, meg mindenki, aki általában fel szokott szólalni a kérdésben. Az ütközetben 1 felhasználó eltűnt, és pont az a személy, aki körül az egész vitatkozás - de mondhatnék veszekedést is - kialakult.

Azért szép, hogy Európa közepén egy diktatúrára hajazó politikai berendezkedés berkein belül kialakulhatott egy ilyen, higgadt párbeszédnek a legkevésbe sem nevezhető eszmecsere, hacsak ideig-óráig is. Mindenkit elragadtak az indulatai, engem is, de mondjuk, ha valaki már hónapok óta dühös, dühöng, dühös, igen, mindegy, szóval egyszemélyes magánszámot produkál minden elérhető fórumon a pszichiátria ellen, ráadásul egyre szétesettebb, paranoiásabb, és követhetetlenebb formában, akkor az az illető meggondolandó, hogy mennyit használ a skizofrénekről kialakított képnek. Van, aki gyógyszer nélkül él együtt a tüneteivel, valóban. De aki elhagyja az évek óta szedett gyógyszerét, és ezzel párhuzamossan elhatalmasodik rajta az agresszív skizó megmondóember szerepe, az kétséges, hogy mennyire vállalható fel nekünk. És itt már se a skizósággal, se a megmondóemberséggel nincs baj, egyedül a gyökeres személyiségváltozással, és a verbális agresszióval van. Érdekes, hogy immár egy évtizede ugyanaz a 4-5 db skizofrén produkálja magát interneten, legalábbis a témában.

Hogy a skizofrének nem tudnának internetezni, azt felejtsük el. Mi az, amit nem tudnak? Nem tudnak egyszerre betegek lenni, és a betegségükkel foglalkozni, és vállalható módon kifejezni magukat. Végülis igazuk van. Ami a leginkább sajnálatos, hogy be vannak fenyítve a pszichiátria által, mint diktatúra nélkül élni sem tudó (ne feledjük, Magyarországon nincs igazán sem hagyománya, sem múltja, sem jelene a demokráciának) kedves honfitársaink. Hát, nekünk úgyanúgy szükségünk van a pszichiátriára, mint púpra a hátunkra. És hogy van-e összefonódás a pszichiátria, és a kormány tevékenysége között? Háháhá. Ha csak a kormány leszázalékolási, vagyis le nem százalékolási politikáját nézzük, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a bizottságban ülő pszichiátereket megvették kilóra. Jogászaik vannak, akik még az utolsó pénzedet is elszedik tőled a munkaügyi bíróságon, amíg az úgynevezett elit, hadd ne részletezzem, hogy él. Inkább legyen nekik még egy millájuk, ami már úgysem oszt, vagy szoroz, de te dögölj meg, mert nem kellesz. És akkor fogy a magyar.

Jó, ha így vélekedek ezekről a dolgokról, miért képviseltem mégis pszichiátria melletti álláspontot az említett (már nem létező) fórumháborúban? Ugye el is felejtette már mindenki, hogy eredetileg miről is volt szó? Én mindenképp. Szóval azért szavaztam a pszichiátria mellet, amiért NEM-mel szavaztam volna, ha elmentem volna szavazni, és ha lett volna értelme. Bár így utólag belátom, hogy a hülye kérdésre hülye válasz lett volna a jó válasz. Persze a legjobb otthon maradni, és nem csinálni semmit. Fagyizni, szedni a gyógyszert, kussolni. Csakhogy, édeseim, nekem igényem van az önkifejezésre, és mivel az egyetlen, amihez érdek, a gondolataim írásba foglalása, ezért megszívtuk. A pszichiátria is, a kormány is, a hallgató skizofrének is, a renitensek is, sőt hihetetlen, de én is folyamatosan szívok emiatt, mégsem tudom befogni a pofámat. Ennyi volt a mára rendelt evangélium, drágáim, menjetek békével.

3 Tovább

Bullet Journal - trendi naplóírás füzetbe

Nemrégiben voltam kontrollon, és nem tudtam megkerülni bizonyos okok miatt, hogy apám velem jöjjön. Akár pszichiáternél vannak a szüleim, akár bíróságon, nem tudják megállni, hogy ki ne vetkőzzenek magukból, és indulatokkal teli, véget nem érő panaszáradattal bombázzák a jelenlevőket. Mondjuk az lehet, hogy mindenkinek ilyen hangnemben beszélnek rólam, csak ezt sajnos kénytelen vagyok végig is hallgatni. Mondhatom, felemelő érzés.

Persze bizonyos témákat néha sikerül kikerülni, így nem hangzott el az sem, hogy valójában mennyi alkoholt is fogyaszt a kedves páciens, cserébe én pedig nem mondtam el, hogy anyám azzal fenyegetőzik lépten-nyomon, hogy feljelenti a pszichiátert, amiért abilify injekciót kapok, ami extrém álmatlanságot okoz. Szerintem amúgy bizonyos fórumokon közröhej tárgyát képezi, hogy nekem 10-kor fellövik a pizsit, mégpedig főorvosi utasításra. Beszámoltam még 1-2 húzósabb, téveszmésebb napomról is, amit szinte végighalluztam-paráztam, de a főorvosnő megnyugtatott, hogy nem kell kórházba mennem, érzékcsalódások az egészséges embereknél is előfordulnak hosszabb ideje fennálló álmatlanság esetén. Tééényleg? Nahát...

Azt javasolta, vezessek naplót az alvásomról (talán elfelejtette, hogy ezt már egyszer-kétszer eljátszottuk). És hogy a naplóba esetleg beleírhatnék 1-2 saját gondolatot is. Kérdezte, hogy szeretek-e írni, rögtön rávágtam, hogy „persze”. Nemrég találkoztam pár blogbejegyzés erejéig a Bullet Journal nevű naplózási rendszerrel, aminek az a lényege, ha jobban megnézzük, hogy egy üres füzetbe felskiccelünk néhány naptárféleséget, tevékenységlistát, szokáslistát, meg a jóég tudja még mit, plusz amit amúgy is szeretnénk.

A Bullet Journalnál elengedhetetlen egy tartalomjegyzék, a lapok előre történő beszámozása, és itt kezdődnek az izgalmak. (Persze a tartalomjegyzék utólag kerül kitöltésre, mert nem tudni előre, milyen ötleteinket, terveinket, nyilvántartásainkat szeretnénk a naplónkba felvezetni.) Elvileg van hozzá egy csomó módszer, támpont, jelölés, bizbasz, de mindez merőben opcionális. Szóval akkor, ha 10-kor le is kell feküdnöm (ez a bejegyzés gondosan vissza lesz dátumozva 10 órára, ha netalán reggel fele fejezném be), cserébe én is megviccelem egy kicsit a főorvosnőt, eléteszek egy BuJo elemekkel bőven telepakolt, szószátyár papír alapú naplót, és ha végigrágja magát rajta, és nem kap agyfaszt, kihüvelyezheti belőle, mikor feküdtem, illetve keltem, és hogy hány órát aludtam. Eddig még egyszer sikerült aludnom, de már 7 db A/5-ös oldalt megtöltött a velem történtek bő lére eresztett taglalása.

Valóban időszerű volt már, hogy papír alapú naplózásba kezdjek, nemrég egy pár bejegyzés erejéig megnyitottam a hírhedt pletykablogomat, a Szociális ebéd és rokkó százalékot, amit többen üdvözöltek, de aztán újra bezártam. Nem azért, mert már nem méltó hozzám a kicsinyes pletykálkodás, hanem, mert az ilyen mindennapi, cinikus bejegyzésekkel könnyen megüthetem magam (esetleg valaki más által). És mivel csak idő kérdése, hogy kiderüljön, hogy ennek a blognak van egy ilyen pletykálkodó leágazása, töröltem azt a projektet. Helyette füzetbe írok, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha megtörténik még velem az életben. A füzetbe, és az asztalfióknak, ahogy mondani szokás. Ennyi lenne a nagy sztori, és most szokásomtól eltérően képekkel illusztrálnám, hogy néznek ki a Bullet Journalok, persze nem az olyan kezdő szintű blogpótlékok, mint az enyém, hanem sokan vannak, akik már valóban profin űzik ezt a műfajt. Szóval íme, lehet ámuldozni:

Képek forrása: Pinterest

És végül az én kezdetleges, kísérleti BuJo-m - naplóm egy oldala:

0 Tovább

találkozások - 2nd Edition

OMG. A pénteki napom mindig túlzsúfolt. Meló, kocsma, pakolás, indulás Pestre a suliba. Shoppingolás az éjjelnappali dohányboltban, ahol mindig az a narkós baszózene szól. Semmi bajom a narkós baszózenével, sőt. Annak ellenére, hogy egyiket sem csinálom, örülök, ha más igen, ha neki is örömet okoz. Örülök mások örömének, de ezt már mondtam régebben is. Szombat, suli vasárnap suli, közben  találkozás egy kedves ismerőssel.

Rohangálás parkba, plázába, bkk, mekiben keserű + sör fogyasztás, lassan múlik nálam a paranoia, vagy csak már nem szeretek kilógni a tömegből, rajtam kívül senki sem fogyasztott ott sört + keserűt. De amúgy mindenhol kedvesen fogadtak minket, először találkoztunk, de harmonikusan ellentétes, ámde mégis rikító öltözködésünkről szerintem mindenki levágta, hogy nagyon együtt mozgunk, még egy megjegyzést is hallani véltem "kik ezek?".

Kik ezek? Mik ezek? A jóég tudja. Honnan jöttek, és hová tartanak? A diliházból szabadultak, és soha-viszont-nem-látást mondva erre, szelik át a várost keresztül-kasul. Mámorító a szabadság érzése. Nyilvános helyen pszichózisról, hallucinációkról, gyógyszerekről, paranormális élményekről dumálni felszabadultan. Nem rejteni véka alá semmit, megvitatni a mentálhigiéniás gondokkal küzdő szubkultúra állását. Sokat hallottam, talán keveset mondtam. Jay és Néma Bob. A parkban későn vettem észre, hogy egy gyerek, és a kis családja talán túl sokat kapott az eszmefuttatásból, és szinte meghipnotizáltan meredtek ránk, amikor tovább álltunk. Megvolt nekik a délutáni matiné.

Egyébként pénteken pedig egy munkatársammal toltuk túl az ismerkedést, itt is érintettük a skizofrénia, és mentális betegségek témáját, de valahogy furcsa fordulatott vett az egész, és leginkább egymás erényeit és erősségeit méltattuk, és azt kell, hogy mondjam, hogy kritikátlanul elfogultak vagyunk egymással szemben, és sajnos, vagy nem annyira, de ezzel a ténnyel mindenki tisztában van a szakkörben, és azt is kell, hogy mondjam, hogy ez nekünk magunknak esett le utoljára, de ebben a kérdésben valódi jövőjósnak mutatkoztam, tekintve, hogy olyanoknak is beszámoltam már róla bizonyos kontextusban, akiknek alapvetően semmi érdekeltségük benne.

Ez a körmondat mondjuk a barokk jeles képviselőjének, Pázmány Péternek, vagy a manierista Rimay Jánosnak sem vált volna éppen szégyenére.

De legyen elég erről ennyi. Ő ma annyit mondott, hogy tekintsük tárgytalannak a pénteken elhangzottakat. Én csak annyit mondanék, hogy túltoltuk.

A legjobbakal is előfordul.

1 Tovább

Skizofrénia underground

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Utolsó kommentek

Linkek, blogajánló, stb.

LindaDesign NonStop

"egy szöveggyáros zugmágustól"
"Árpádnak lenni nem egyszerű"
Nem szégyen a kultúra,
csak néha kellemetlen.

Kaland konzerv WP:

Itt is szoktam rinyálni:

Ahogy kezdődött... (a blog)

7 évig "kezeltek" paranoid skizofréniával. Elbaszták az életemet. Elegem lett. Nem kell a méregdrága gyógyszerük, egyszerűen lehúzom a klotyón, nem kell az idióta pszichoterápiájuk, se pszichológus, se más. Menjenek a picsába a gyógyszereikkel. Engem ne "gyógyítgassanak", a saját életemet egyedül is el tudom baszni. Nem kell az asszisztálásuk. Gyógyszer és agymosás. Ennyit tudnak. Baszódjanak meg.