Gamer Girls 2 - Hylia Fawkes

Jó régen írtam a gamer girl-ökről, azt hiszem, abban a posztban a főszereplő egy gamer és cosplayer lány volt, hát most itt van Hilya Fawkwes aka Hilya Suicide, aki szintén gamer és cosplayer, és nem mellesleg suicide girl. Számos játékkonzol tulajdonosa, és nem veti meg a retrót sem, ez talán látszik is.

Bár ezt főleg képes posztnak szántam, azért hogy legyen benne némi tudálékosság is, röviden leírom, mi az a suicide girl. A suicide girl-ök egy internetes közösség, akik extrém megjelenésükkel a szépség fogalmát szeretnék újradefiniálni. A csoport alapítója, Missy Suicide úgy írja le a jelenséget, hogy a suicide girl-ök társadalmi öngyilkosságot követnek el, amikor megtörik a társadalmi normákat, és weboldalt szentelt nekik, hogy legyen egy hely gyönyörű lányoknak, akik azt választják, hogy nem férnek bele a normába, legyen az internetnek egy sarka nekik szentelve, ahol a kívülállók is találkozhatnak a jelenséggel, és esetleg elismerésüket fejezhetik ki irányukba. Sok film és könyv is készült már róluk, azt hiszem, bárki, aki az interneten böngészett, futott már bele suicide girl-ök képeibe, ha esetleg nem is tudta őket hova tenni. Hilya Fawkes itt elsősorban mint gamer szerepel, de olyan képeket igyekeztem keresni, amin a suicide girl oldala is "kidomborodik". Nehéz is lenne ezt elvitatni tőle, az extrém megjelenés mindent elárul.

Azt hiszem, ezen a képen jól látható a kötődése a Nintendo nevű konzolhoz, megfigyelhetőek a retro hatást keltő, pixelgrafikus tetoválások is.  Valamiért jelmondata lehet viszont a Game Over kifejezés (fogalmam sincs, mire gondol ezzel kapcsolatban, mert előszeretettel viseli ezt is magán).

Ha game over, hát game, over, régen terveztem már képes posztot írni, persze egészen más témában, de igazából nem bánom, hogy végül így alakult.

0 Tovább

A pszichoanalízis kezdetei

“S romlott kölkökre leltél pszichoanalizisben.”

/József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat/

Arra a kérdésre, hogy hol voltam mostanában, az lenne a válaszom, hogy fura késztetésem támadt a pszichoanalízis tanulmányozására. R. D. Laing A meghasadt én c. könyvét olvastam, megnéztem Feldmár András néhány mostanában készült, YouTube-os videóját, amit nyugodtan nevezhetünk szerintem divatos szóval vlognak, hetente készít egyet, az is a sorozat címe, hogy “Heti agymosó”. Elkezdtem olvasni a mindennapi pszichológiát (szigorúan kisbetűvel), kivettem a könyvtárból egy csomó pszichológiai könyvet, és amúgy igyekszem mindenhogy otthonossá tenni magam a témában. Amúgy pedig nem készülök semmiféle ilyesmi segítő szakembernek mint pszichológus vagy pszichiáter, szociális munkásnak meg végképp, szimpla hétköznapi érdeklődésnek vettem fel azok helyett a dolgok helyett, amiket momentán csinálnom kellene. Hogy akkor mi is az a pszichoanalízis, ami engem mostanában annyira foglalkoztat, erre a saját szavaimmal szeretnék megválaszolni, ez sehol máshol nem olvasható, hanem különbejáratú magánvélemény. Szerintem a pszichoanalízis (azon belül is az esetek leírásai, az esettanulmányok) nem más, mint a pszichiátria szépirodalma. Hogy mondandómat alátámasszam, szerintem elég felidéznem Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója című “regényét”, ami eredetileg egy orvosi szaklapban jelent meg mint Brenner József pszichiáter pszichoanalitikus esettanulmánya. És akkor a pszichoanalízis pszichológia, vagy pszichiátria? Tudtommal egyik sem, egyaránt művelheti pszichológus és pszichiáter, a XX. század első felében élte virágkorát, ma már nem jellemző a széles körű alkalmazása, eredményei felszívódtak, feloldódtak a pszichológia tudományában.

Hogy megérthessük a lényegét és kialakulását a pszichoanalízisnek, Sigmund Freud egy korai előadássorozatához kell visszanyúlnunk, amit 1909-ben tartott a Boston melletti Worcester város Clark University nevű egyetemén. Ebben az előadássorozatban Freud különösen nagy hangsúlyt fektetett a közérthetőségre, hiszen jórészt laikusoknak szánta előadását, de a későbbiekben sem állt távol tőle a pszichoanalízis tudományának népszerűsítése a nem orvosi körök felé, talán ezért is válhatott rövid idő alatt népszerűvé. Ha Virgina Woolf Saját szoba néven kiadott és könyvvé formált előadásai kiemelkedő teljesítménye az esszéirodalomnak, Freudnak ezek az előadásai eszmetörténeti szempontból ugyanilyen fontosak.

Az egész a hisztivel kezdődött

Az egész pszichoanalízis voltaképpen nem is Freud találmánya, hanem Dr. Josef Brauer alkalmazta először egy hisztériás esetnél (a hisztéria mint diagnózis a kor divatos fogalma volt, azóta, ha jól udom, már nem létezik). A páciens egy Bertha Anna Pappenheim nevű fiatal nő volt, aki később nemhogy kigyógyult a “hisztériájából”, hanem ráadásul említésre méltó karriert futott be: Németország első védőnője lett, folyóiratot alapított, és több intézetet, ahol fiatalokat képeztek ki a védőnői pályára. De történetünkben még ott tartunk, hogy Anna nagyon hisztis. Nemrég vesztette el édesapját, akit lelkiismeretesen ápolt haláláig, és a hisztéria a következő tünetekben jelentkezett nála: “Mereven bénult és érzéketlen volt mind a két jobb oldali végtagja, időnként ugyanígy volt megtámadva testének bal fele; felléptek nála továbbá: zavarok a szemmozgásokban és a látóképesség különféle hiányosságai, nehézségek a fejtartás körül, heves, ideges köhögés, undorodás a táplálékfelvételtő és egy ízben hetekig tartó képtelenség az ivásra, dacára kínzó szomjúságának; a beszélőképesség csökkenése, amely odáig fejlődött, hogy képtelen volt anyanyelvén beszélni vagy azt megérteni; végül önkívület, zavarodottsági, deliráló, egész egyéniségét megváltoztató állapotok [...]”* Amint látható, a hisztéria szervi bajok tüneteit mutató betegség (volt). Az ókori görög orvosok a hisztériát sajátosan női betegségnek tartották, az anyaméh (görögül hüszteria) megbetegedésének tulajdonították. Valószínűleg ma katatón skizofréniaként diagnosztizálnák. Szóval Dr. Brauer úgy gyógyította meg Annát, hogy szépen hipnózisban visszavezette azokba az állapotokba, amelyek a tüneteit előidézték, és kimondatta vele ezeket a gátakat, elfojtásokat, amik az elakadásokat képezték, a lány ezeket az üléseket “chimney sweeping”-nek (kéményseprésnek) és “talking cure”-nek (beszélgetős gyógyításnak) keresztelte el (érdekes módon angolul nem felejtett el). A víziszonyának például úgy jártak utána, hogy visszamentek az időben egy pontra, amikor belépett a társalkodónője szobájába, és látta, hogy a kutyája a poharából iszik. Illendőségből nem szólt az esetről, de annyira zavarta, hogy ő maga képtelen volt inni, pláne pohárból (helyette lédús gyümölcsöket evett), ameddig az ügy eredetére fény nem derült. Ezt a fajta gyógymódot először katartikus gyógykezelésnek nevezték el (a görög katarzis szó megtisztulást jelent). Ha még ez is érdekel valakit, Arisztotelész dráma-felfogásában szerepel a katarzis-elmélet, amely szerint a dráma nézője a hősökkel való azonosulás során megtisztul a drámai történés által keltett érzelmi feszültségtől.

Egen. Később Freud kidobta a szemétbe az egész hipnózis-dolgot, és helyette csak beszéltette a pácienseket, de olyan részletesen, hogy ez terepet adott Freud fantáziájának és írói vénájának a szabad szárnyalásához, így születhettek meg azok a förmedvényes esettanulmányai, amikhez már volt szerencsém évekkel ezelőtt, például a Patkányember vagy a Farkasember, ehhez jött hozzá, hogy később már mindent a libidóra és a szexualitásra vezetett vissza, és ezt a eljárását később sokan bírálták, köztük a bevezetőben említett R. D. Laing is, vagy említhetném a svájci C. G. Jungot is, aki szerint egészen más mozgatórugói is létezhetnek az emberek cselekedeteinek, mint a szexualitás. Jung már kevésbé volt materialista, mint Freud, a lélek tanulmányozásában olyan irányokba fordult, amiket ma már-már ezoterikusnak lehetne nevezni. Freud is a “lélek” fogalmával dolgozott, a pszichoanalízis lélekelemzést jelent, de felfogásában mindvégig materialista maradt. Úgy dolgozott a lélek fogalmával, hogy nem hitt benne, ma is ezt teszi szerintem a pszichiáternek “specializálódott” orvosok 99%-a. Tehát Freud szerint mindent a szexualitás mozgat, már gyerekkortól kezdve a gyerek a saját erogén zónáival foglalkozik, és amikor észreveszi, hogy rajta kívül létezik más is, rájuk vetíti ki szexuális fantáziáit. Akár igaza van Freudnak, akár nincs,az előadásai végén tesz még egy számomra figyelemre méltó megállapítást: hogy a szexuális energiákat lehet alkotásba szublimálni, ezt tartotta egyébként Szepes Mária is, aki aligha volt nagy Freud-fan, lévén, hogy ezoterikus témákban volt inkább otthon.

* Sigmund Freud: Pszichoanalízis (Öt előadás 1909-ben, a worcesteri Clark Universityn)

0 Tovább

Disszociatív személyiségzavar

Több személyiség egy testben: NEM skizofrénia

Azt mondják, a depresszió betegség, az agyban beálló kémiai zavar, szerotonin nevű neurotranszmitter (esetlegesen hozzávéve a egy kis noradrenalin nevű neurotrtanszmittert) zavara, ahol neurotranszmitter egy ingerület átvivő anyag megnevezésére szolgál. Ezt a vélekedést sokan osztják, azt hiszem, már az óvodások is tudják lassan. Honnan a francból tudják? Csak tudják, és kész. Szerintem meg annak, hogy az ingerületátvivő anyag sérül, mindig van előzménye is, na mindegy, nem ez a lényeg. Ugyanúgy, a skizofréniáról is tudják, hogy többes személyiséget jelent, hiába magyarázzák el századszorra és kétszázadszorra, hogy a skizofrénia hallucinációk és téveszmék rendszere, úgyanúgy lájkolják tovább a skizofréniáról szóló poénokat, amik a többes személyiségen élcelődnek igazából. Ezeket egyébként a Twitter alapján szűrtem le, bizonyos követőszám fölött arra is jó a Twitter, hogy kérdéseket tegyünk fel a “társadalomnak”, követőink megbízható kontrollcsoportot alkotnak (még ha skizofrének vagyunk, akkor is).

Ugyancsak a Twitteren merült fel a kérdés, hogy mennyire létező betegség egyáltalán a disszociatív személyiségzavar, amiről meg vannak sokan győződve, hogy az a skizofrénia? A disszociatív személyiségzvavar a mentális betegségek “sztárja”, könnyen elképzelhető, szuperizgalmas betegség, hogy az embernek több személyisége legyen, nahát, kár, hogy a gyakorlatban (sem a klinikai, sem a hétköznapi gyakorlatban) nem igazán lehet találkozni vele. A sors fintora, hogy amíg a skizofrénia (vagy inkább a pszichózis?) egy gyakori, létező valami, az emberek nem figyelnek oda rá, amíg a disszociatív személyiségzavar (disszociatív zavar, disszociatív identitás) nagyrészt az emberi fantázia szüleménye, az emberek mégis szeretnek ennek a tanulmányozásával foglalkozni. Mégsem mondhatom, hogy egyáltalán nem létezik, elenyésző százalékban (ezrelékben) valóban előfordul, magam is szemtanúja voltam, amint egy Dani nevű ember, amikor berúgott, általában szeretett a mienkkel szembeni telken leheveredni, és durva káromkodásaira női hangon válaszolgatni magának. Ezután tovább folytatta útját, magában átkozódva, és sipítozó fejhangon válaszolgatva rá. A nap ilyenkor mindig azzal zárult, hogy az útkereszteződésben összeverekedett a gémeskúttal.

A disszociatív zavar vagy egy poszttraumás stressz hatására kialakuló énvédő mechanizmus, vagy egyéb pszichiátriai kórképekhez kapcsolódó betegség, ilyen esetben szó lehet kedélybetegségről, étkezési rendellenességről, egyéb személyiségzavarról, vagy nagy mennyiségű alkohol-, illetve kábítószerhasználatról. Az első esetben egy könnyen kezelhető folyamatról van szó, súlyosabb problémát ez nem szokott okozni, gondolom, a megoldást az jelenti, hogy valamilyen módon leszoktatják az illetőt arról, hogy így hárítsa el a problémát. Ha kapcsolódó betegségről van szó, a probléma nehezebben kezelhető, a fentebb említett Dani fiú esetében is, a többszörös személyiség minden esetben az alkoholfogyasztáshoz volt köthető, ilyen esetben természetesen az alapbetegséget kell kezelni, megszüntetni, akkor van esély a disszociatív személyiségzavar felszámolására, illetve bizonyos esetben már akkor sem, szerintem a csávónak tulajdnoképpen már mindegy volt.

Az elmélet szerint létezik a hoszt, vagyis gazdaszemélyiség, és ennek vannak alterjei, esetünkben a káromkodós bunkó lehetett a gazda, és a neki felelgető, vagy felelgetők az alterek. A személyiségek különbözhetnek nemükben, identitásukban, tulajdonságaikban (pl., jobb-, vagy balkezesség). Kialakulhatnak a személyben amnézia-szerű állapotok, például olyan esetben, amikor az egyik személyiség nem tud a másik cselekedeteiről, a másik viszont tud az előzőéről, szóval, amikor dominánsabb az a rész, amelyik nem tudhat a másikról, ilyen esetben nem emlékszik dolgokra, (pl. hova tette ezt, vagy azt, mit írt ide, vagy oda). Emlékezetkiesés előfordulhat még abban az az esteben, amikor trauma hatására záródik ki valami a tudatos tartományból. Vagy ha mondjuk alkohol, vagy olyan kábítószer hatása alatt állt, ami emlékezetkiesést okoz, a magyarázat még egyszerűbb az emlékezetkiesésekre. A disszociatív személyiségzavar terápiájában általában nem használnak gyógyszert, csak pszichoterápiát, kiegészítő terápiaként esetleg hipnózist.

Erről a betegségről csak azért írtam, hogy egyértelmű legyen, miben különbözik a skizofréniától, egyébként semmi közöm hozzá, és különösebben nem is érdekel. Felkapott hülyeségnek tartom az erről való társalgást, társadalmilag nem egy fontos probléma, ellentétben a depresszóval vagy a skizofréniával. Orvosok, pszichológusok és érintettek számára érdekes lehet, ők meg többet is megtudhatnak róla, ha akarnak. A téma irodalomban és filmen való feldolgozásáról: Erről szól még Daniel Keyes regénye, Az ötödik Sally és a Széttörve című film is. Az ötödik Sally-t tervezem elolvasni, annyit tudok, hogy a szerző valós élmények alapján írta, a Széttörve film nekem egy kicsit túl hatásvadásznak tűnik a 23-24 személyiség szerepeltetésével.

0 Tovább

Hülyeség, de nem marhaság

Skizofrénia underground

blogavatar

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Közérdektelen témák

Szerintem tweetelni menő

Feedek