Skizofrénia underground

Mostanában újra elkezdtem olvasni. Igaz, hogy jórészt olyan könyveket, mint Csáth Géza (vagy Brenner József?): Egy elmebeteg nő naplója, meg Michel Foucault: A bolondság története. Ebbe a sorba illeszkedik Black Barry vélhetően jövőre megjelenő könyve, amit nekem volt szerencsém még a kiadás előtt elolvasni. A könyv naplóbejegyzésekből áll, ami azért tarthat számot érdeklődésre, mert egy terhes nő skizofrén téveszméit írja le. (Mellesleg nem sok ilyen mű létezik, terhesség ide, vagy oda, ezért is hogy úgy mondjam, "hiánypótló" (lesz majd, ha megjelenik)). A könyv két részből tevődik össze, az elsőben a szülésig terjedő bejegyzéseket olvashatjuk, a másodikban főleg a fiához írt leveleket, és itt már "feltisztul a köd". Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mintha két különböző író művét olvasnánk, ami sajnos jellemző erre a betegségre. Van kedvenc részem a szülés előtti időszakból is, meg az azutániból is, ezek általában a szexualitásról szólnak, mivel az is van benne, persze nem túlzásba víve. Szerintem nagyon szerencsés, hogy naplóformában íródott a könyv, mert egy blogban az ember állandóan pózol, próbálja szólítgatni a (lehetséges) olvasókat, így viszont könnyebb könyv alakba rendezni egy naplót, egyébként a könyvből arra is választ kapunk, hogy miért nem blogot ír. A könyv nagyon olvasmányos, én egy délután elolvastam, mert az író(nő) nagyon gördülékenyen ír még pszichózisban is. Nagyon jól tette, hogy megőrizte ezeket a naplóbejegyzéseket, és későbbi naplójával kiegészítve könyvvé formálta. Szerintem nagyszerűen el van találva a két rész aránya, így a végére összeáll előttünk egy fiatal nő élete a naplójából. Az is furcsa lehet, hogy miért tartom fontosnak egy még meg sem jelent könyvről írni, amíg az egyéb olvasmányaimról nem számolok be, egyszerű: erről volt mondanivalóm. Próbáltam egyébként úgy írni, hogy ne nagyon lőjem le a részleteket, de remélem, néhány embernek azért felkeltettem az érdeklődését. Végül sajnálatomat fejezem ki, hogy a szerző a napokban levette a blogját, de azt ígérte, hogy majd kitalál valamit...

Tegnap szinte könyörögtem, hogy engedjenek haza, olyan rosszul voltam. Edit 2 megmérte vagy háromszor a vérnyomásomat, és azt mondta, nem enged haza, mert akkor elmegyek inni. Nem tudom, miért van így berögződve az ivás mindenkinél velem kapcsolatban. Hiába mondtam, hogy nem a vérnyomásommal van a probléma, hanem azzal, hogy a taknyom-nyálam egybefolyik, és valószínűleg lázas is voltam, de mivel tudtam, hogy nincs egy rohadt lázmérő az egész kócerájban, ezért csendben maradtam, és tűrtem tovább. Anikót sem érdekelte különösebben, hogy milyen beteg vagyok, ugyanúgy fárasztott a hülyeségeivel, hogy nem vérzik-e az ínye, kaját kellett neki melegíteni, meg azt mondta töltsek le neki ezt, meg azt, de én úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, és lefeküdtem az ágyra. Udvariasan, de hazaküldtem. Ő persze erre megsértődött, azt mondta, hogy így nincs értelme (szerintem sincs), majd később küldött egy sms-t, hogy ne is hívjam fel. Erre én kikapcsoltam a telefonom, különben sincs semmi szükségem rá, mert csak vele szoktam beszélgetni rajta. Úgyhogy most mosolyszünet van, ami meggondolandó, hogy ne tartson-e örökké.

Kedvenc kollégám egyik nap előadást tartott a "juggá"-ról, ami állatbőrből készül, és amibe szerinte az emberek régen laktak. Hiába mondták neki, hogy az "jurta", ő csak tovább mondta, "jugga!", "jugga!". Megnéztem az interneten is, a Google nem adott ki értelmes magyar nyelvű találatot. A rádióban ma szó volt arról is, hogy a diákhitel fizetését szüneteltetni lehet annak, aki rokkantnyugdíjas, és ma végre eljutott a tudatomig, hogy hiszen akkor nekem is több pénzem lesz. Persze valaki már megint belepofázott a rádióba, hogy "felveszik a diákhitelt, és nem fizetik ki, mert elmennek külföldre", vagy valami hasonló magasröptű okosságot, de a lényeget hallottam, és az az, hogy így több marad majd nekem, valahogy érvényesíteni is fogom ezt a dolgot, mivel a nyugdíjamat ég mindig nem én veszem fel. Meg is írom a kérvényt minél hamarabb. Még mindig nem lehet tudni biztosra, hogy jövőre dolgozunk-e, de én már nagyon számítok az öt órás munkára és a plusz pénzre. Most már biztosnak tűnik, hogy Anikóra is jut, meg a sulira is fogok tudni gyűjteni valamennyit. Csak úgy poénból kiszámoltam, ha 2 hónapig nem járnánk véletlenül, már önmagában meglenne a tandíj, de gondolom, ilyet nem lehet csinálni. :-)

Ma valaki a melóban felemlegette a postaláda-törésemet. Nem tudom, én sem teszek megjegyzést arra, hogy ő meg nyomorék, ráadásul szellemileg is erősen visszamaradott. Ennyit a mai munkáról. Mindenkit utálok, kivéve Editet. Őt csak szimplám nem szeretem. :-) Kinyitott a Fehér Egér, délután a szokásos műsor: - Nem vérzik az ínyem? - Nem. - És itt hátul? - Nem. - Egy kicsit sem? - Nem. - Nem hazudsz? - Nem. És ez így tovább, szóról szóra megismételve vagy hússzor. Ezt csak akkor hagyta abba, amikor bejöttek ilyen csávók billiárdozni, persze az egyiknek odaszólt, hogy milyen jól néz ki, vagy helyes, már nem emlékszem. Ennek csak az egyik összetevője, hogy nekem szarul esik, a másik, hogy borzasztó égő. Persze nem fejezte be, hanem tovább áradozott róla Tibinek, akit odahívott az asztalhoz, Tibi meg azt mondta, hogy a helyemben már rég lekent volna neki egyet. Ez egyébként időnként rájön, hogy teljesen véletlenszerű pasasokat elkezd bámulni, meg mondani, hogy milyen jól néznek ki, meg odaszólongat nekik. Amikor meg erre válaszul én mondtam, hogy valamelyik csaj jól néz ki, kiabálni kezdett, és azt mondta, hogy összetöri a szemüvegem.

- Meggyógyultál? - Hááát... - Igen! - Hatalmas nyerítés. Néha akkor röhög, amikor nem kéne, de ez még belefér, szerintem. Közben rájöttem, mi a legvonzóbb benne: úgy használja a magyar nyelvet, mint kevés nő, akit ismerek. Legalábbis abból a néhány beszélgetésből ezt szűrtem le, amit vele folytattam. Igaz, a múltkor használta a "kell" jövőidejét: "kellesz", ez a szó szerintem csak Szabolcsban létezik, de még ez is ok. Mióta ismerem, nincs fickója, viszont "megnézi a buszsofőröket", és elmondása szerint ő is "élt már párkapcsolatban", szóval valószínűleg jól kilyuggatták.  Most már csak mint jelenség érdekel, a múltkor egy kicsit elpirult, amikor dumáltunk, de nem akarok belemagyarázni semmit. Ő egy olyan N, akivel jól érzi magát az ember, de foglalkozásánál fogva ő is egy ilyen mindenki macája típus. Az is igaz, hogy ő másképpen fogja fel ezt a szoc munkásságot, mint az eddigiek, akiket ismertem/ismerek, a régebbi szoc munkásaim inkább az ember idegeire mennek, és nem hagynak élni. A múltkor napokig ragasztott egy fenyőfát reklámújságokból, és meg kellett érte dicsérni, szerintem ez a dolog nem áll túl jól neki, mindenesetre ő is szokta néha ezeket a melókat végezni. Lehet, hogy kicsit többet gondolok rá, mint illene, viszont ő az egyetlen egészséges nő, akivel már évek óta szót váltottam (az egészséges szót úgy használom, hogy ráadásul nem is idióta), és különben is arra gondolok, akire akarok. Amúgy nem törvényszerű, hogy az embernek legyen szoc munkása, nekem már évek óta van, több is, mint elég, de az eddigiekről szót sem ejtettem, éppen azért, mert a pszichiátria meghosszabbítását láttam csak bennük, próbáltam leginkább nem érintkezni velük, ha tehettem. Editkével sem keresem már különösebben a kontaktot. Ismerek olyan betegeket is, akik szoc munkás nélkül is életben maradnak, én is csak a munkáim miatt állok kapcsolatban velük.

Új pultos van a Pálmában. A múltkor egy olyan szoknyát vett fel, hogy kilátszott nem csak a segge, de még a p*nája is majdnem. Ez még nem is volt elég, miközben engem szolgált ki, a pult mögött teljesen felhajtotta a szoknyáját, és alatta matatott valamit. Ma másodszor voltam nála (hátha látok valamit), de nem láttam, hanem már egyből adta is a Kőbányait, ahogy meglátott, mondván, hogy én mindig azt szoktam inni. Úgy látszik, engem is csak az ilyen mindenki macája tud megjegyezni, és kedvesnek lenni velem. De mégis jobb, mint az előző pultos, Gabica, aki nem volt hajlandó kiszolgálni, csak válogatott sértések után. Az első kört még szó nélkül kiadta, viszont ha még ezután is kérni merészeltem valamit, az már nem tetszett neki. Ha ott vagyok, általában felmos (addig nem szabad a pulthoz menni), vagy enni akar, és káromkodik, hogy nem hagyjuk nyugodtan enni. Ha vécére merészelek menni, végighallgatja, hogy meddig húzom le a piszoárt, és ha nem elég sokáig, újabb káromkodás. Olyan durván még nem hallottam vendégekkel beszélni, mint ezt a picsát. Akkor inkább már ez a legújabb, mindenki macája típusú pultos. Amúgy egész jól néz ki, csak túl vastag a lába, de szerinte, úgy látszik, szexi. Mindegy, nem hiszem, hogy túl sokat fogok oda járni, bármelyik pultos is van bent.

Ma elég családias volt a hangulat, mert kevesen voltunk, ez így lesz már egészen decemberig. Átültem a másik asztalhoz, ott is csak hárman voltak, de szerintem az ott ülők IQ-ja összesen nem érte el az enyémet (pedig az sem kiemelkedően magas), így hát szépen elvoltunk. Edit 3 is észrevett, nagy örömmel újságolta, hogy "láttalak a buzbú", arról most nem ejtett szót, hogy beszélő busszal jött-e, vagy sem. Most is volt "kisdógozás", "nagydógozás", meg persze említette, hogy mennyire szereti az "Add nekem az éccakát" című számot (nem tudom, ki énekli, de büszke lehet magára). Véletlenül ma Editke (Edit 1, a világ legjobb nője :-) ) mellé kerültem, persze beszélgettünk is, nem túl sokat, legtöbbet Eva Rezesováról, mondta, hogy a családja arról a környékről származik, mint ő. Amúgy meg kiderült, hogy egy bátyja van, nem pedig egy nővére, mint reméltem, meg kérdezte, hogy tanultam-e már magyarra, és nem is kellett sokat hazudni, de próbáltam magam olyan színben feltüntetni, hogy igen. Ha nem jutott eszébe valami, kisegítettem, szeretem eljátszani az intelligenset, bár tudom, hogy ezt nem mindenki értékeli. Most nem kerültem annyira magam alá, mint szoktam. A nap többi része babysittingeléssel telt, Anikó megint színezett egy csomó mindent, de most nem adott belőle. Ma is egy kissé idegesítően viselkedett, szokása, hogy úgy megy el tőlem, mintha nem is ismernénk egymást, meg volt még 1-2 dolga, amit most itt nem írok le, mert nem akarom izélni.

Anikó ma dél körül felhívott, elmondta, mit ebédelt, meg beszélt talán valami bekeretezésről, később tudtam meg, hogy ma kiszínezett egy télapót. Volt ma nálam, és inkább nekem adta, mert látja, hogy én értékelem a műalkotásait, megígértette velem, hogy kiragasztom az ablakba. Egyébként amikor megismertem, állandóan ecsetekkel járkált, azt hittem, hogy ez a hobbija, mármint a festés, később mondta, hogy csak gipszképek kereteit festette, és egyébként pedig eléggé utálta azt csinálni. Szóval, mostanában nekem adja, amiket alkot, úgy gondolja, én jobban értékelem már, mint neki otthon. Hát, én kiragasztom, azon ne múljon. Amúgy is van már kitéve egy gipszkép, aminek állítólag ő festette a keretét, hát most kiragasztom ezeket is. Amúgy a szakkörben nem volt semmi érdekes, a nap mondása ma Anikóé, aki szerint a sóstóhegyi nescafé 3 az 1-ben sokkal jobb, mint a többi. Gondolom, "jobban teljesít". Ma nem is költöttem annyit, amennyit gondoltam, hogy fogok, illetve igen, de meg tudtam magamnak magyarázni. Kezdek kilábalni a depresszióból, úgy látszik, csak a hirtelen időváltozás teszi. Ígérem, hogy nem fogunk átmenni dedóba ezekkel a képekkel, különben meg áldom a sorsot, hogy nem vagyok nő, mert már tele lennék gyöngyből készült nyaklánccal és karkötővel. Ui: Csak én érzem úgy, hogy egyre unalmasabb az életem? Nem baj. Ez egy blog. A blogok (időnként) unalmasak.

A szakkörben munka után indul egy csomó kisebb szakkör, önismeret, mozgás, agyagozás, mivel megnyertek valami fogyatékossági pályázatot. Mellesleg nem hiszem, hogy ezek túl sok mindenkit érdekelnének, mindenki arra kíváncsi, meghosszabbítják-e a szerződésünket, vagy sem. Személy szerint én legalábbis örülök, ha haza tudom magam vonszolni munka után. Mostanában olvastam Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem című művét, meg egy angol nyelvű interactive fictiont, Machine Of Death a címe. Mind a kettőről akartam írni itt, vagy valahol, ez rossz kedv miatt elmaradt. A szakkörben a nap mondása megint a kedvenc kollégámé volt, aki szerint, ha összeérintünk két elektródát, "bolygókra juthatunk el". Amúgy mostanában nem hallom a hülyeségeit, mióta kitúrt a helyemről, hogy azzal a csajjal szemben ülhessen, akivel én eddig, ezért most már egyedül ülök a sarokban, és senkitől sem zavartatva depressziózok. Anikó ma kivágott két hópelyhet, úgy látszik, már nem tudnak mit kitalálni neki a nyanya tanyán, az egyiket elkértem tőle, hogy legalább én is kapjak tőle valamit az ezreseimért cserébe. Kérdezte, hogy hova fogom kirakni, én meglepődtem, hogy még ki is rakatná velem valahova. Komolyan mondom, hogy át tudom érezni az összes olyan embertársam problémáját, akinek gyereke van. A hópehely nem valami szép látvány, talán majd beszkennelem. [caption id="attachment_1182" align="alignnone" width="819"] Anikó műve, na jó, én még ilyet se tudok...[/caption]

Napok óta alig vonszolom magam. Ágyból ki, kávé, vagy evés, ágyba vissza. A szakkörben is csak úgy ülök ott, mint akit odatettek. Remélem, hogy csak átmeneti ez az állapot, és a rossz idő okozza, és nem a gyógyszerem. Még senki sem tudja biztosra, hogy jövőre fogunk-e még dolgozni, de általában mindenki bizakodó. Nem tudom, mikor fogják már végre megmondani. Viszont, ha dolgozni fogunk, akkor 5 órában, ami több, mint 50000 Ft-ot jelent, kimondani is furcsa. Ha ebből sem tudok félretenni, akkor nem tudom, miből. Plusz majdnem ugyanennyi nyugdíj. Havi 100-ból már illene kijönni, főleg úgy, hogy nem fizetek rezsit. A bérlet viszi el a legtöbbet, meg az a kurva diákhitel törlesztés. Szerintem meglesz a munka, úgy volt, hogy decemberig lehetőleg keresek másikat, de azt mondják, itt lehet a városban a legtöbbet keresni 4 órában, főleg 5-ben, és nem baszogat senki, meghúzom magam a sarokban, és próbálok nem arra koncentrálni, hogy ki mit pofázik. Ma jól esett egy kicsit emberek közé menni az átaludt hétvége után, szóval még arra is jó talán, hogy ne forduljak be teljesen. Mindenesetre egy végigfetrengett hétvége után most már végre nem látom olyan borúsan a helyzetemet. Blablabla, az a lényeg, hogy jelenleg depressziós vagyok, de jövőre keresek egy csomó pénzt.

Ma egy csomóan hiányoztak a szakkörből, köztük a csoportvezetőnk is. Edit 3 azzal kezdte, hogy késett 50 percet, majd nekiállt enni, meg telefonálni. A kedvenc kollégám egész nap klubozott, a boltba járkált, amit kinevezett büfének, Editkét "kedvesem"-nek szólította, a vele szemben ülő csajra meg kacsingatott, és csinált neki mézes teát, munkaidő alatt azt szervírozta. Közben szólt a zene, az egész olyan hatást keltett, mintha valami klubban, vagy szórakozóhelyen randiznának. A zenét Editke kapcsoltatta be velem, éppen valami őrülten szerelmes dal szólt benne, amire tett valami megjegyzést, hogy milyen szerelmes zenét csinálok, amire csak annyit mondtam, hogy "aha", mostanában nem erőltetem meg magam, hogy szellemesnek tűnjek neki, miért is tenném? Délután a Fehér Egér tulajdonosváltási és zárva tartási problémái miatt elmentünk a Bánkival szemben lévő kocsmába, át volt oda települve a fél Fehér Egér. A ronda pultos csajnak ez nem tetszett, dobálta magát, húzgálta a száját, és megjegyzéseket tett a vendégekre, meg derogált neki kiszolgálni őket. Pedig állítom, hogy a Fehér Egér vendégei több pénzt hagynak ott, mint a serdülőkorból még csak épphogy kinőtt bánkisok, akik megisznak 1-1 energiaitalt, maximum sört, és ott lebzselnek egész nap. Látszik, hogy nem az övé a bevétel, mert fintorog a fehér egeresekre, ő abban érdekelt, hogy minél kevesebben járjanak oda, és egész nap tudja vakarni a micsodáját. Ez nem kapcsolódik sehova, de ez a legnormálisabb zene, amit mostanában hallottam, a sok ByeAlextől kilúgozott agyamnak felüdülés, senkit ne tévesszen meg a hülye zenekarnév, vannak normális számaik, mint pl. ez is:

Reggel kértem Anikótól, hogy mutassa meg az ambuláns lapját, mert nem egészen hittem el, hogy hangulatjavítót írtak fel a skizofrén gyógyszere helyett mint állították. Aztán láttam, hogy a szedett gyógyszerei között ott díszeleg az INVEGA felirat, akkor már tudtam, hogy ezek skizó gyógyszert soha az életben nem fognak leállítani. Persze az is csak az ő szakértelmüket dícséri, hogy Anikónak soha nem volt még pszichotikus epizódja, gondolom ez csak azért fordulhatott elő, mert ők "megelőzték". A gondozója azt mondta, hogy milyen jó, hogy "még időben elkapták" a bajt, hát így is lehet fogalmazni (mit kaptak el? kik?), viszont ha a szülei később érnek haza, talán nem is lett volna mit "elkapniuk", mivel belehal a skizó gyógyszerükbe. Nagy büszkén írják az ambuláns lapon, hogy "beépítették" az invegát. Nem is tudom, hogy fordulhatott meg egy percig is a fejemben, hogy ezek leállítanak egy skizofrén gyógyszert. Hallani ilyenekről, de ezek hazudoznak, hogy majd egy év múlva, majd két év múlva csökkentik, vagy leállítják (miért pont két év múlva?). A nyíregyházi pszichiátrián gyakorlat, hogy az ember pofájába hazudnak.

Nem volt bent a kezelőorvosom, és az a világfájdalmas képű pszichiáter látta el a betegeket, aki a szomszéd szobában szokott rendelni. Nem gondoltam, hogy most aztán valami jót fogunk dumcsizni, vagy összeismerkedünk, vagy ilyesmi, de erre még én sem számítottam. Egy szót sem szólt hozzám, nem köszönt sem akkor, amikor bementem, sem pedig akkor, amikor kijöttem. Az asszisztensnő kérdezett annyit, hogy minden rendben, igennel feleltem, és ennyi volt a kontroll. A pszichiáter szemmel láthatóan most az átlagosnál is jobban maga alatt volt, szerintem csakis ez lehetett az oka, és nem gondolom, hogy a mamája és a papája nem tanította meg köszönni. Az is lehet, mondjuk, hogy végig verték gyerekkorában, és még napjainkban is családi erőszak áldozata, sok mindent hall az ember mostanában. Egyébként csak akkor látom valamennyire felvillanyozódva, amikor látja, hogy nincs nála beteg, ilyenkor ki szokott osonni cigizni. Különben meglepően kevesen járnak hozzá, és általában egy perc alatt végeznek is. Szerintem karthauzi szerzetesnek kellett volna mennie, úgy tudom, azok nem beszélnek, lehet, hogy azóta is azért depressziós, mert rossz szakmát választott. Szóval Nagykállóban is vannak azért érdekes emberek.

Mert momentán ráérek... Mostanában sokat gondolkoztam blogelméleti témákon, majd a végén belinkelem azt az írást is, ami inspirált ennek a bejegyzésnek a megírására. Ebben az írásban pontokba szedve szerepelnek a jótanácsok a blogíráshoz, én most azért is esszét írok. Mondhatnám azt is, hogy én csak véletlenül csöppentem bele ebbe az egész blogírásba, a legnagyobb inspirációm az volt, hogy történt velem akkor valami, nevezzük betegségnek,  és nem tudtam, hogy a szálak ilyen messzire vezetnek, hogy még évek múlva is lesz a témában olyan mondanivalóm, ami az újdonság erejével hat. Valójában egy olyan nyüzsgő társasági életből kerültem bele a betegség magányos hétköznapjaiba, hogy szinte törvényszerű volt, hogy valami megszólalási módot keressek magamnak. Kiestem a suliból, ahol általában mindig értékelték az írásbeli megnyilvánulásaimat, és kiestem egy társaságból is, ami gyakorlatilag az írásról szólt, de ami miatt paradox módon soha nem volt alkalmam írni semmit. Miután hirtelen beteg lettem, nem kellett többé törődnöm se olvasással, se írással, sokáig bevettem a rizsát arról, hogy én már beteg lettem, és nem vagyok teljes értékű ember, ebből a gondolatkörből érdekes módon teljesen csak a legutóbbi idők történései ráztak fel: a kezelőorvosom egyszerűen elérkezettnek látta az időt arra, hogy én egy elmeszociális otthonban "nyerjek elhelyezést", és ez rádöbbentett arra, ha nem vigyázok, végképp a fejemre nő a környezetem, pusztán jóakaratból, a gondnokság alá helyezés is csak az én javamat szolgálja, még a bírónő is elmondta a tárgyaláson, hogy mindig ezt szokta hangsúlyozni. Blogot pedig már szinte a betegségem kezdetétől írtam, attól fogva, hogy kiestem a suliból, és végképp magamra maradtam, afféle társaság-pótlékként. Ha visszaesés következett be az állapotomban, abbahagytam, de a freeblogon végül is 3  évig írtam ennek a blognak az elődjét, voltak kiemelkedő bejegyések, de sok nyavalygással fűszerezve. Ma már nem szívesen olvasom ezeket a bejegyzéseket. Igaz, itt nem alkotok kiemelkedőt, de legalább a színvonal egyenletes. Szinte valóban naplószerű az egész, mert majdnem minden nap írok valamit. Ez néha átmegy személyeskedésbe, amiért egyeseknek egyenesen az a véleménye, hogy be kell fejezni, de én vállalom, hogy akkor az történt, és így kell leírni. Már az előző blogon is ment ez, csak álnevekkel. Nincs koncepció, nincs tervezés, sose voltam olyan, aki előre megfontolt szándékból kezdene el írni valamit, és tudom, hogy úgy nem is jutnék sokra, ha egy szöveget meg akarok tervezni, órák hosszat ülök a gép előtt, és végül nem tervezek meg semmit. Csak hirtelen felindulásból tudok bármilyen szöveget elkövetni, vagy sehogy. Ennek megfelelően sose tudom, hogy lesz-e holnap bejegyzés, és hogy mi lesz benne. Szerencsére mindig történik valami, vagy legalábbis igyekszem úgy tálalni, mintha történne. Visszatérve a blog elején említett szöveghez, nagyon fellelkesít egy-egy ilyen bejegyzés, de aztán megy minden tovább úgy, ahogy eddig. Igyekszem modernnek tűnni, fb, twitter, meg minden, de néha úgy érzem, csak dísznek van. Egy időben törekedtem képeket, vagy youtube videókat berakni, de már rég nem csináltam. Na, mindegy, ennyit rólam, az én blogírásomról, ahogy most látom. Itt az írás, amit említettem:

Anikó egy csapásra kigyógyult a skizofréniából, legalábbis erre enged következtetni, hogy már egy hete nem kapott skizó gyógyszert. 5-6 éve kezelik skizofréniával, egyetlen hanghallás miatt, mikor egyszer annyit hallott, "ne tedd meg", és ő azt gondolta, hogy isten szól hozzá, azóta skizofrénként van számon tartva. Ez a csodálatos gyógyulás érdekes módon azután következett be nála, hogy majdnem kinyírta a "gyógyszere". A skizofréniát persze Kancsev állapította meg nála, ki más, majd átadta másnak, aki azóta is szorgalmasan írta fel neki a gyógyszert. 6 év telt el, mire rájöttek, amit már évek óta pofázok, hogy eléggé félre van gyógyszerezve. Ez egy eléggé súlyos félreértelmezése volt annak a közhelynek, hogy "ha isten szól hozzád, skizofrén vagy". Megszámolni sem lehet a panaszait, amit a Zyprexa/Parnassan mellékhatásai okoztak nála, leggyakrabban szédülés, légszomj, remegés, halálfélelem, egyéb fájdalmak, ez ment nála éveken át, aztán most meg hirtelen kiderült, hogy felesleges volt az egész, mert mégse skizofrén. Csak arra leszek most már kíváncsi, mi lesz ezek után a diagnózisa, mert hogy a pszichiátriáról nem fogják anélkül elengedni, az is biztos. Ex-skizofrén, vagy mi?

Jó is lesz, ha Anikó szerdán kijön a kórházból; kezd kissé költségessé válni ez a kórházi kezelés is. Régebben sokat panaszkodott, hogy mi nem szoktunk beszélgetni, szerintem viszont nem a beszélgetésekkel van baj, hanem a témákkal. Íme a mai legérdekesebb beszélgetés: - Mennyi pénzt hoztál? - Elhoztam az összeset. - Igen? - érdeklődően belémkarol - Veszel nekem egy zsemlét? - Igen. - A zsemle drága? - Nem. - Mennyibe kerül a hamburger? - 650 forint. - Olyan drága? - Igen. - Akkor kettőt kérek. - Egy nem lesz elég? - Nem, kettő kell. Egyet megeszek este, egyet meg holnap reggel. - De megromlik. - De nem romlik meg. - Tessék. - Hova tegyem, hogy anyám meg ne lássa? Berakjam a szekrényembe? Este: kemény volt a hamburgerhús, ezért májkrémet evett. %!#FUCK

Mivel a twitterem is halloweenes, nálam kábé egész évben Halloween van, szóval egész évben kapható vagyok az ilyen játékokra. A leírás szerint a főszereplő egy csontváz (bár ez nem teljesen látszik rajta), és a cél az, hogy legyőzzük a többi szörnyet, és megszerezzük a halloweeni koronát, hogy mi lehessünk egész évben a legmenőbb szörnyek, és mienk legyen a halloweeni királyság. Az egész játék - megintcsak a leírás szerint - az Atari játékok hangulatát idézi, egy kis labirintusban kell az összes szörnyet felkeresni, és likvidálni. A sima ütlegelés a játékban nem célravezető, valamit tűzzel érdemes elintézni, valamit villámmal. A játékban a legmegdöbbentőbb az, hogy végig is játszható, egyébként nem egészen fél óra alatt, bár ehhez szerintem egy kis szerencse is kell. Értékelés: 3,5 halloweeni korona az 5-ből Spooky Times letöltése

Már megint. Tegnap Anikónak azt hazudta (kétszer is), hogy ma hazaengedi, persze, hogy nem lett belőle semmi. Aztán miután meglátott minket együtt, egyszerűen elkezdett fütyörészni. Mint egy igazi köcsög pszichiáter. Annak idején nekem azt hazudta, hogy hazaenged, aztán kiderült, hogy el akart vitetni egy skizó lágerbe, Hodászra. Meg is van valahol a bejegyzés róla, nem érdekes. Most meg azt hazudta, hogy hazaengedi, nem értem, mi öröme származik az ilyesmiből. Nem baj, vettem neki egy ezüst láncot szívecskés medállal, Kancsev-hazenemengedési, és eljegyzés-elhalasztási díjként. Valószínűleg nagy a kereslet az ezüstláncra szívecskés medállal, mert tele volt vele a bolt. Magamnak meg vettem egy könyvet, Michael Foucault: A bolondság története. Sajnos (még) nem vettem meg Charles Bukowski Posta című könyvét, és William Burroughs egy regényét, ami szintén megvolt a boltban. Van egy olyan érzésem, hogy egyik sem középiskolai tananyag, odáig még nem jutottam el, majd ha meglesz a tabletem, akkor belevetem magam a "klasszikus auktorok tanulmányozásába". Nincs más választásom. Amikor jöttem hazafele, megigazítottam az alsónadrágomat, ami a Bánki előtt kisebb csődületet generált, mivel az egyik kis picsa elkezdett sipítozni, hogy "megvakarta a pöcsét, megvakarta a pöcsét!", apádnak kellett volna megvakarni a pöcsét, ahelyett, hogy megcsinált téged, mi van, ilyesmi nincs az Éjjel-nappal Budapestben? Visszakanyarodva Kancsal témájára, egy ilyen hazugság nem is tűnik olyan nagy dolognak, de aki volt már pszichiátrián, pontosan tudja, mekkora kibaszás, csak azért volt ilyen fontos most leírni.

Editke ma megjegyezte, hogy milyen szarul nézek ki, nem pont ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. Ilyen már régen volt, hogy valakit így elkapott az őszinteségi roham engem megpillantva. Mondtam neki, hogy mostanában fáradt vagyok, "sokat alszok, meg ilyesmi", de lehet, hogy azt kellett volna neki mondani, hogy rajta is szarul áll az a rózsaszínű ing, nem tudom, mi ilyenkor a helyes viselkedés. A pszichiátriáról mindig menekülök pár perc után, nem bírom a klímát még látogatóban sem. A munkahelyen kétféle munkám van: vágás és varrás. Régebben vágni szerettem, mert az könnyebb, de rájöttem, hogy az nem jó, mert ott néha gondolkodni kell, én meg nem szeretek ilyen hülyeségeken gondolkodni. Mióta profin megtanultam a varrást, de nevezzük inkább fércelésnek, legszívesebben csak azt csinálom, teljesen mechanikus az egész, legalább ki tudom kapcsolni az agyam. Még akartam írni arról, hogy mostanában miért nem akarok annyit írni, de rájöttem, hogy most még arról sem akarok írni. Ha levonul rólam ez az aluszékonyság, lehet, hogy megint akarok majd, nem akarom úgy elsietni ezt a bejelentést, lehet, hogy csak őszi depi.

Jó, hogy van ez a Facebook oldal, mert megkeresett valami random kis picsa Zsámbékról, a halál valagáról, hogy azonnal fejezzem be a blogom, mit képzelek, miért foglalkozok másokkal, meg a magam lelkébe kéne inkább néznem, meg hasonló faszságok. Aztán meg elkezdett utasítgatni, hogy ne válaszoljak neki, meg írjam meg a blogon, meg így, meg úgy. Aztán meg tovább hisztizett, amikor válaszoltam neki, hogy ő azt nem olvassa, meg ilyesmi. Gondolom, hogy Zsámbékon nincsen vibrátorbolt, és az én blogomon valahogy alkalmasnak tűnt neki kiélnie a feszültségeit. Egyébként tutira nincs élete, mert a megszólalása után 4 órával is a Facebookon lógott éppen, és engem basztatott, hogy miért nem válaszoltam neki hamarabb, gondolom, mert dolgoztam. Mindenáron szerette volna magát megörökítve látni a blogon, többször mondta, hogy írjam meg, írjam meg, hát nem valami nagy téma, de itt van, tessék. Mára nem ezt terveztem, de hát ez van. Nem tudom, miért olyan életbevágó neki, hogy azonnal fejezzem be a blogom, de őt még lehetőleg mindenképpen írjam bele, lehet, hogy a helyi S/M klub tagja, ilyen wannabe domina, de mondjuk a fejét elnézve erre nem sok esély van. Tulajdonképpen el is küldtem néhányszor a picsába, majd kiderült, hogy a Facebookom érdekli, meg hogy hogy hívnak, hát elárulom, hogy eddig fent volt az oldalon, jó, hogy nem ütötte ki a szemét, de az ilyen idiótákra való tekintettel most már levettem. Remélem, azóta már kielégült. A Face-n az oltári szellemes Sar Olta névvel van fent, aztán, amikor én ezt véletlenül "Szar"-nak olvastam, onnantól borult ki teljesen a bili nála. Kicsit én is baszogattam, hátha elárulja, hogy miféle, de tényleg csak egy kis random picsa. Azért elgondolkodtató, hogy ezt váltom ki egyesekből, de nekik ajánlom: Oravecz Nóra: Összekötve, rólam meg kopjanak le, senki sem mondta, hogy kötelező ezt olvasni. Ott van pl. Wass Albert, meg Nyírő József, ők pl.  kötelezőek, nem értem, miért nem ezek ellen lázad. *** http://www.twitlonger.com/show/n_1rr44u1

Kissé bűntudatom volt, hogy ma olyan hamar eljöttem a pszichiátriáról. De sajnos nem bírok ott lenni még látogatóként sem, Anikót meg még mindig nem engedik le. Egész jól tűri a bezártságot, én már meghülyültem volna. Az adta meg a végső lökést a fél óra utáni pánikszerű menekülésre, hogy meghallottam annak a buzi Kancsalnak a hangját. Nagyon nem bírom a fickót, érthető okokból. Úgy hallottam egyébként a rádióban egyszer, hogy Bulgáriában a szélsőjobb és a szélsőbal kormányoz együtt, tényleg igazi balkáni állapotok uralkodhatnak. Sajnos (vagy inkább szerencsére) mostanában keveset hallani róluk. El bírom képzelni, hogy ott a pszichiátriákon bevett szokás deportálni az embereket. A mai napra is megvolt a piti kis örömöm: találtam Club cigarettahüvelyt 200 Ft-ért. Pontosan 1 Ft-ba kerül 1 db hüvely. Mondjuk annyit is ér. Kivéve, amikor nincs, mert akkor b*szhatom a dohányomat. Én asszem még tudnék is spórolni, csak Anikó nem tud. Sokszor még a pénzt sem tudja megszámolni, hát így biztosan nem is lehet. Viszont ezt a nagy pénzkéregetést nem otthonról tanulta, mint ahogy korábban sejtettem, hanem saját maga fejlesztette ki. Az anyja haragszik mindenért, amit kap, de ő csak megtalálja az utat, hogy kikövetelje magának. Azt gondoltam, majd jól spórolok valamennyit, hogy a kórházban van, hát eddig éppenséggel nem sikerült. Nemsokára kapok egy tabletet, és akkor majd valószínűleg belekezdhetek  a nagy olvasási projektembe, valójában lassan el lehetne kezdeni a felkészülést a magyar érettségire, és úgy látszik, ehhez a tablet elengedhetetlenül szükséges. :-) A pénzt összeszedni a magyarra Anikó nélkül nevetségesen egyszerű lenne, így viszont lehetetlennek tűnik... Mindegy, majd csak lesz valahogy...

Ami a pszichiátriával kapcsolatban mostanában felmerül bennem, az a szégyen, de nem a betegségem miatt, hanem azért, mert én ilyen emberekkel kapcsolatban állok, vagy álltam. Igaz, hogy nem egészen önszántamból. Fel sem merül bennem, hogy ezek az emberek egyáltalán valaha is jót akartak bárkinek. Amit jelenleg csinálnak, az, hogy nem kevés pénzért megmérgezik őket, és cserébe elvárják, hogy istenként tiszteljék őket. Azt hiszem a munkahelyen egyedül én vagyok, aki nem esik hasra tőlük, hogy így főorvosnő, úgy főorvosnő, úgy látszik ezzel a betegségcsoporttal együtt jár bizonyos gerinctelen szolgalelkűség is. Még mindig emberfeletti lényként tisztelik azt a főorvosnőt, aki szerdánként eljön előadásokat tartani a nagy semmiről, és megpróbálnak mindenféle módon benyalni a pszichiátriának, ami tönkre tette az életüket. A maximum, amit megtehetek magamért, hogy nem megyek el ezekre az "előadások"-ra, amúgy meg az egész témáról hallgatok, mint a sír, havi 41e-ért négy órában még az is hozzátartozik a munkakörömhöz, hogy ezzel kapcsolatban befogom a pofám. Amúgy se nagyon beszélek, elvégzem az alibi munkám, és nem igazán szólok senkihez. Ha valaki érdeklődne, annyit mondanék neki, hogy "nekem ilyen a betegségem", amúgy nem ilyen, de ezt is a pszichiátrián tanultam, hogy ezt bármire lehet mondani. Amúgy szokás még meghívni a másik, macskás öreg hölgyet is, a különféle rendezvényekre, meg a vietnámi picsát is, aki még mindig nem tud magyarul, és pszichológus. Az egyesület alapelve, hogy jó mélyen benyalni mindenkinek, aki "szakember", de hát a pszichiáterek és a páciensek között már régóta jól működik ez a fajta kapcsolat, és nagy hagyománya van ennek a szervilizmusnak. Az egyesület annyiban védte meg az érdekeimet, amikor bajban voltam, hogy elláttak mindenféle haszontalan jótanáccsal, és nem rúgtak ki a munkahelyemről, amíg a pszichiátrián voltam.

Megint Anikó vs. Editkéset álmodtam. Ez egy fokkal jobb, mintha a volt barátnőmről álmodnék. Úgy látszik, az álmaim enyhe fáziskéséssel követik a valóságot. Aki még nem tudná, Editke a szoc munkásom, akinek zavarodott elmével szerelmet vallottam. Mostanában már nem annyit beszélünk, általában az alfelét látom, ahogy a nadrágja kihangsúlyozza. Már nagyon jól ismerem. Más. Szerintem Anikónak kár volt bemenni a pszichiátrára, most 6-8 gyógyszert szedetnek vele, és megemelték a gyógyszeradagját, ahelyett, hogy lecserélték volna. Vagy talán elvették volna. Mondjuk ezt én sem gondolom komolyan. Komolyan mondom, már tudok annyit a pszichiátriáról (na, meg róla), hogy én is írhatnék fel neki gyógyszereket. Nem nagy vasziszdasz. Én pl. elvenném tőle az egészet a picsába. A hangján hallani lehet, hogy tele van tömve gyógyszerrel. Viszont ennek ellenére a gyógyulás útjára lépett, már nagyszerűen tudja szervezni a pszichiátriáról, hogy mit vigyek neki, és már feltette a kedvenc kérdését is: "Holnap mennyit hozol?"

1. Az idő hagyományosan szar. 2. Attól nem fog feltámadni senki, hogy én most órákig ácsorgok a temetőben. 3. Nem tudom erőltetni, hogy mikor mire/kire gondoljak. 4. Mindig ilyenkor kap el a depresszió. 5. Ezt általában úgy vezetem le, hogy játszok, tavalyelőtt az All Hallows Eve-vel, tavaly a Spellsharddal, idén Alice Is Trapped. 6. A Halloween sokkal jobban tetszik, még annak ellenére is, hogy még mindig nem tudom pontosan, miről szól. 7. Hiába mondják a Halloweenről, hogy kereskedelmi ünnep, mert ez dettó. 8. Mindenkinek magánügye, hogy mit ünnepel, és mit nem. 9. Különben is menni kell a pszichiátriára látogatni. 10. Összességében így érzem magam a mai napon: +1: 30-án volt a születésnapom, és "védettséget élvezek". Ez csak magánvélemény, és nem kell annyira komolyan venni, ez már így alakult ki évek alatt, nincs mit csinálni. Nem direkt, vagy különcségből, vagy valami.