Bullet Journal, WTF

DIY-rovat

Sokszor hallani mostanában emberektől, hogy Bullet Journal így-meg-úgy. Megmondom őszintén, én is sokszor kacérkodtam már a gondolattal, hogy lesz egy ilyenem, aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, mondván, hogy 1. nincs kézügyességem, 2. nem vagyok tervezős típus, 3 a BuJo nőknek való. A fenntartásaim nem múltak el teljesen, de legalább már odáig eljutottam, hogy elméletileg nem zárkózom el a Bullet Journal elméletének tanulmányozásától. Hiába, mindig elméleti ember voltam. Aztán ezt a gyakorlatba átültetni már csak egy lépés, vagy több (az egész csak idő és próbálkozás kérdése).

Mi az a Bullet Journal?

A Bullet Journal rendszerét Ryder Carroll fejlesztette ki, aki foglalkozására nézve digitális termék dizájner, ehhez képest szép tőle, hogy offline naplózási rendszert alkotott, amit bajos lenne digitális formába átültetni (teljes egészében csaknem lehetetlen). A fáma szerint sokat hibázott és tévedett, amíg feltalálta ezt a fajta naplózási stílust. Jó. Szerintem a Bullet Journallal kapcsolatban az emberekre jellemző az érdeklődés, a nyitottság, aztán amikor a megvalósításra kerül a sor, azt mondják, szar az egész, és kifogásokat keresnek. Most persze megint magamból indultam ki, de mindegy.

Milyen eszközök szükségesek hozzá?

A Bullet Journalhoz először is szükség van egy ponthálós füzetre, tollak és filctollak gyűjteményére, esetleg vonalzóra. Olyan túl sok mindent nem igényel tehát, mégis első hallásra esetleg gülyét kaphat tőle az ember. Szerintem gyakorlásképpen először a színesceruza is megteszi, meg a sima, üres füzet, a ponthálós noteszek ára elég borsos, lévén, hogy divatos dologról van szó, és mint ilyennek, általában megkérik az árát. Ha nem akarunk magunk rajzolgatni, vannak már Bullet Journalhoz való matricák, csak felragaszgatjuk őket, és kész.

Jó, kezdjünk is bele!

A Bullet Journal saját fogalmakkal dolgozik, gyengébb értelmi képességű barátaink már itt elvérezhetnek. A legfontosabb fogalmakat ide írom kigyűjtve, és így valamennyire meg is fog világosodni az egész (vagy nem).

- Index: Tartalomjegyzék, értelemszerűen az elejére érdemes rakni, kezdetben kevés infóval, majd ahohgy haladunk a naplózásban, egyre többel. Itt kap jelentőséget, hogy az oldalakat elvileg be kéne számoznunk, és az áhított tartalomra oldalszám alapján hivatkzhatunk.

- Rapid logging technika: Nem írunk kisregényeket, a teendőt vagy a mondanivalót 1-2 sorba sűrítjük. Jegyzeteinket szimbólumokkal látjuk el, pl.:

És így tovább. Ezek csak a legfontosabbak, vannak még ezen kívül is jelölések (ld. Google), illetve mi is találhatunk ki magunknak ilyeneket, ha a meglévők nem elégítik ki teljes mértékben az igényeinket. Ha ezzel megvolnánk, jöhet a

- Monthly log: Ami minden hónap elején egy rövid naptár, a legfontosabb dolgok jelölésére. Az Index után akár éves naptár is beszúrható, igény szerint, de a havi naptár minden BuJo szerves tartozéka. Általában jó, ha legalább két oldalas, hogy tartalmazza a tervezett és a valóban elvégzett teendőket is.

- Daily log: Napi teendőlista, ami a mindennapos dolgainkat listázza, a fent látható szimbólumokkal ellátva. Egy nap olyan hosszú legyen, amennyi a teendőink száma, nem dolgozunk előre, csak addig töltjük ki az adott napot, ameddig van mit lejegyezni, utána ugrunk a következő napra (másnap).

 "Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja."  (Máté 6:34)

Ennyi lenne nagy vonalakban a Bullet Journal váza, alapja. De hát egy Bullet Journal nem ilyen, nem így néz ki, színes-szagos, tele díszítésekkel, stb. Ebben a kérdésben én az érdeklődőket saját kézügyességükhöz, kreativitásukhoz, fantáziájukhoz irányítanám (ami nekem nincs), vagy ismételten a boltban kapható matricákhoz. Essen még szó a BuJo 1-2 bővítési lehetőségéről is.

Szorgalmi feladatok

Ha akarsz, plusz oldalakat is betoldhatsz bármelyik hónaphoz, ahol például a szokásaidat követheted nyomon, vagy bármit, ami eszedbe jut/neked fontos. Légy kreatív! Részesítsd előnyben a hobbiddal vagy kedvteléseiddel kapcsolatos ,egfigyeléseket, vagy az egészséggel kapcsolatos szokásokat "...hogy hosszú életű legyél a földön...". Például: Étrend betartása/be nem tartása, testmozgás, alkoholfogyasztási(!) szokások.

Igazából ezek az alapok, remélem, sikerült világossá tennem egy-két dolgot, magam számára mindenképpen, neki is állok - egyelőre cerkával és sima füzettel - hogy tegyek egy próbát én is ezzel a fajta naplózási rendszerrel. És ha még el sem kezdtem, mért írtam róla mégis? Csak. "Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja." Legalábbis nekem ez volt a tapasztalatom a suliban.

Sok sikert hozzá mindenkinek!

0 Tovább

Inszomnia - és aki mögötte van

Hány pszichoterapeuta kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Csak egy, de a körtének is akarnia kell a változást.

Inszomniának a kóros álmatlanságot nevezzük. Az alvászavar egy fajtája. Pontosabban szerintem a legfőbb fajtája. Pszichiátriai kórképek mellett gyakran előfordul. Van organikus (szervi) eredetű és nem organikus eredetű inszomnia. Természetesen BNO kódja is van, Nem-organikus inszomnia: F5100. Nekem néha ráírták az ambuláns lapomra, néha nem. Érdekes, egyébként, hogy az ambuláns lapomra mindig csak olyanokat írtak rá, ami nem volt igaz, ami pedig igaz volt, azt pedig soha. Például amikor skizofrénia utáni depresszióm volt, nem írták rá, amikor meg már nem volt, ráírták. A nem meghatározott szorongással ugyanígy. És így tovább. Legutoljára olyan ambuláns lapot kaptam, ami igazolja a nálam fennálló negatív státuszt. Olyan, hogy „negatív státusz”, természetesen nincs, mi találtuk ki, annak elnevezésére, amikor valakinél mindent rendben találnak, vagyis az orvosi szakvélemény megegyezik egy egészséges emberről adható szakvéleménnyel.

Utálom a pszichiátriát. Nem létező dolgokat állít be létezőként, és azokat kezeli. Ki mondja meg, hogy ha valaki éjszaka nem tud aludni, az kóros? Miért kóros? Weöres Sándor sem aludt éjszaka. Mégis, ki tartaná bolondnak? Én jórészt az inszomniámnak köszönhetem, hogy megírtam a Halál a pszichiátrián játékot és számtalan blogbejegyzést. Oravecz Nóra is az éjszakai életmód mellett teszi le a voksát, amikor blogírói tevékenységről van szó. Ha elvonatkoztatunk ettől a pszichiátriai kategorizálgatástól, akkor azt szokták mondani, hogy vannak „pacsirta típusú” és „bagoly típusú” emberek. A pszichiáterek szerint viszont csak nem-organikus inszomnia van F5100-as BNO-kóddal. Most, lehet, hogy a magánéletben nagyszerűen el lehet vele erről beszélgetni, de az orvosi etikett szerint inkább legyógyszerez. Vagy, mondjuk, hihet a lélekben, Istenben, szellemekben, de ha elkezdesz neki a rendelőjében ilyenekről handabandázni, leolt, mint egy éjjeli lámpát.

Mindegy, hagyjuk is őket. Én, kérem szépen, megalszom a napi 8 órát. Igaz, hogy napi kb. 8 részletben, és elosztva a napszakok között, de akkor is alszom annyit. És ezért gyakran vagyok fáradt. És ha még nem is aludnék 8 órát? És ha nekem ez jó, akkor kinek mi köze hozzá? Persze, nem jó. De az erre használatos „orvosság”, a Rivotril, vagy az altató még rosszabb. A Rivotrilról már másodszorra szoktam le. Nem jó, ha olyan gyógyszerrel kezelünk valamit, aminek a hatása rosszabb, mint az, amit kezelünk, mert ebből csak olyasmi fog kisülni, mint „a műtét sikerült, a beteg meghalt” féle dolgok. A rivóra egyébként annyira érzékeny lettem az utóbbi időben, hogy egy 0,5-östől instant bealszom. Lehet, hogy kispályás dolog egyesek szemében, de már nem bírom se a rivót, se az alkoholt. Az alkoholproblémában érdekes módon semmi sem segített, ameddig rá nem találtam vodkaatag.reblog.hu és koponyamkorul.reblog.hu blogjára egy keresés eredményeként.

Vodkaatag írásait jórészt már ismertem, a stílusa tényleg nagyszerű és újszerű volt, de elolvastam az egészet okával, és sikerült magamra ismernem. Vodkaatag az a típusú alkoholista, aki ha egyszer elkezdi, nem hagyja abba az ivást napokig, és mostanában én is afelé indultam el. Ilyenkor persze nincs fáradtság, nincs inszomnia, az alkohol animálja (mozgatja) az embert. Tehát jobb, ha inkább el se kezdi. Csak remélni tudom, ahogy ezek az írások nekem, az én írásaim is segítettek valaha is valakinek. Szerintem inkább érdekességszámba mennek. Mert mit mondjak arról, ha valaki végigrágja őket, és még mindig az a véleménye, hogy „A pszichiáter azért tanult az egyetemen, hogy tudja, mit kell csinálni.”, vagy „A betegség nem a betegnek rossz, hanem a családjának.” Az ilyesféle elcsépelt és közhelyes kijelentéseket mi másnak vehetjük ezek után, mint nettó bunkóskodásnak, pláne olyasvalaki részéről, aki azelőtt áradozott rólam, ami a másik véglet.

Egyébként, lehet, hogy azért jött elő újfent az inszomniám, mert az alkohollal és néhanapján nyugtatóval karbantartott kis lényem most megtisztult ezektől a hatásoktól. Az is lehet, hogy azért, mert megszűnt az elfogadó és támogató közeg, ami körülvett, és maradtak helyette a bunkó kijelentések. Mindegy, annyit tudok csak erre mondani, hogy az ember ne külső szerektől várja a sorsa jobbra alakulását, mert a probléma később visszatér, csak súlyosabb formában, és ne külső személyektől remélje önmaga önigazolásét, mert óhatatlanul eljön az az időszak, amikor egyedül marad, ha máshogy nem társas magányban, és akkor megint kezdheti újra a rekonstruálását, önmaga felépítését. Ez az írás, ha nem derült volna ki, arra akart tudat alatt mindenkit manipulálni, hogy szépen kérem, ne cuccolja magát, ha nem muszáj, persze, illúzióm sincs afelől, hogy egyesekben éppen az ellenkező hatást váltja ki, és hanyatt-homlok rohannak a gyógyszertárba, kiváltani az éppen aktuálisan kiírt dilibogyót. Bár, ha azt gondolnám, mindez falra hányt borsó, akkor is leírnám.

Szép álmokat!

0 Tovább

pszichiátria vs internet

avagy miért nem szeretik a pszichiátrián az internetet?

Akárhány pszichiáterem volt, egyik sem szerette igazán az internetet, vagy ha nagyjából semleges állást foglalt volna el a témában, igen büszke volt arra, hogy nem olvassa az írásaimat. Ezt a logikát, mondjuk nem teljesen értem, mert volt, hogy fél óra is eltelt azzal, hogy a rendelőben nyaggatott egyik-másik áter, és arról panaszkodott, hogy „harapófogóval sem lehet kihúzni belőlem semmit”, egy-egy írásomat átfutni viszont 5 perc (sincs), ha igazán képben akarnának lenni rólam, megtehetnék. Nagyon meredek a feltételezés, hogy én személyemben nem is érdeklem őket igazából, csak egy elmebeteget látnak maguk előtt, egy kósza beteget, akit meg kell menteni minden áron, még ha beledöglik is?

Az internettől való idegenkedésükhöz még visszatérünk, a Facebookot viszont, úgy vettem észre, határozottan lájkolják, általában mindenki megtalálható rajta, aki számít valamit a szakmában. Talán túlzottan is elengedik ott magukat néha, mert mit szóljunk, amikor például egy igazságügyi elmeorvosi szakértő Polly Csibi néven szerepel a Facebookon, igazán csodás, mondhatom, valószínűleg komolyan veszi, amivel foglalkozik. Vagy a magánélet, az teljesen más? Esetleg egy hóhér miért ne zumbázhatna szabadidejében, egy hentes nagy állatvédő lehet (hogy helyrerántsa a karmáját), vagy egy addiktológus miért ne foglalkozhatna borászattal hobbiból (v.ö.: Csernus Imre)?

De ilyen kirívó példák szerencsére ritkán vannak. Általában az internettől való idegenkedés arra vezethető vissza, hogy ők mindent jobban tudnak, mint a beteg. Hiába magyarázzák nekik, hogy a beteg-orvos viszony (pláne pszichiátriai viszonylatban) eléggé kétoldalú valami, ők szeretik csak az érme egyik oldalát nézni. Mert akkor, ugye, minek tanultak 7+ évet az egyetemen, ha egy szavát is hajlandóak lennének elolvasni egy kósza betegnek. Nem. Inkább meggyógyítják. Esetleg utána (se). Hajlamosak egyébként valakit évekig egyfajta gyógyszeren tartani, aztán ha a beteg panaszkodik a mellékhatásokról, azt figyelmen kívül hagyni. Majd ha a gyógyszerkísérletek beigazolják (évekkel később) a mellékhatást, esetleg hajlandóak róla beszélni.

Viszont nemcsak az orvosok részéről tapasztalható az ilyesmi. Egy átlagosnál magasabban képzett beteg is vonakodik megnézni sokszor azon a kurva interneten, mi a baja valójában, hanem mindenhatónak, de legalábbis mindentudónak tekinti az orvosát, aki tetszeleg is a szerepben, és vakon megbízik benne. Orvosváltásról nem hajlandó hallani sem, sokan nem kevéssé Stockholm-szindrómásak, „megmentette az életem”, hányszor hallom. Rendben, a tiédet megmentette, szerinted, az enyémet elkúrták, szereintem, akkor hol az igazság?

Megint vissza az orvosok témájához: nyilvános szerepléstől egyenesen viszolyognak, nagy ritkán egy-egy aktuális témában odavetnek foghegyről 2 szót az internetre, és ettől hanyatt kéne esni, mert „ez már hivatalos”. Nagyon jól tudják, hogy amint az internet világában kiszivárog annyi információ a pszichiátriáról, amennyi egy-egy döntéshozatalhoz elegendő a beteg számára, nekik befellegzett, konyec filma. Senki sem fogja őket keresni többet. Most is jórészt a tanulatlan, digitálisan képzetlen tömegeket tudják megfogni maguknak páciensnek, vagy még akit erőszakkal be tudnak hurcolni. Illetve aki hawaii-ozni, wellness-hétvégére jár a pszichiátriára, vagy papírért a leszázalékoláshoz. És akkor nagyjából fel is soroltuk a célcsoportot.

Hát, ezekből az okokból kifolyólag nem igazán csípik a netet a pszichiátrián. Sokkal jobb hálálkodó bugrisok közt osztani az észt (és zsebelni a lét), mint kritikus, képzett embereket gyógyítani (vagyis, na, kezelni). Ennyi a véleményem. Bocsánat, hogy jósolgattam, prognózist mondtam, nem szoktam, de talán annyira belelátok én is a processzusba (folyamatba), hogy megsaccolhassam, merrefelé halad. Persze, kedves pszichiáter hölgyek és urak, egy szavamat se vegyék komolyan, legjobb, ha nem is olvasnak ilyesmit, még megárt. Éljen a struccpolitika!

0 Tovább

Téma: dipszománia napjainkban

Hogy valami apropó is legyen arra, hogy írok. A mentális rendellenességek témáját folytatva, újabb témát próbálnék körüljárni, mégpedig a dipszomániát. Talán azt gondolhatnánk, hogy ez is csak egy régies fogalom egy idéját múlt jelenségre, én viszont úgy vettem észre mindennapi kalandjaim során, hogy nem az. Mit is jelent pontosan maga a fogalom? A Pallas Nagylexikon szerint:

"Dipszománia: (gör.), időnként ki-kiujuló kóros hajlam szeszes italok élvezésére, mely semmiképen nem azonos a részegeskedéssel és nem is abból ered, hogy az illető tényleg élvezetet találna a szeszes italokban. Inkább ismétlődő és muló belső nyugtalanságban, szorongási érzésekben van oka, mely szorongási érzések kábult öntudattal is járnak és melynek befolyása alatt a betegek megközelíthetetlenek, ingerlékenyek és rendesen elzárkózva, magukban a teljes öntudatlanságig folytatják az ivási excesszust. A dipszomanikus roham elmultával (a roham ritkán tart egy hétnél tovább) a betegek mintegy nehéz álomból magukhoz térnek és rohammentes idejükben rendesen utálják a szeszes italokat."

Erre a fogalomra újabb keletű szócikk nem is található az interneten, a keresőben is csak valami skizofrén csávóra hoz találatot, aki holmi grapefruitos sörökről hadovál, és rendesen a világát se tudja ebben az időszakában. Na, most ez a fentebb idézett fogalommagyarázat szerintem már eléggé idejét múlt, a múlt-múlt században talán még bemesélhették valakinek a dipszomániások, hogy "rohammentes idejükben rendesen utálják a szeszes italokat", ma már ez a magyarázat aligha állja meg a helyét. Erről az a példa jut eszembe, hogy valaki hm... örömlányokhoz jár, de "rohammentes" időszakában rendesen utálja magát ezért. Ezekbe az úgynevezett rohamokba talán az illetőnek is van némi ráhatása, nekem ne mesélje el senki, hogy gyanútlanul beszerzi a piát, rohammentes időszakában, holott "rendesen utálja", tárolgatja, őrizgeti, majd ha alkalma nyílik rá, vagyis "tiszta a terep", vagyishogy kevés az esélye, hogy beleszólnak a tevékenységébe, a roham is hirtelen rátör.

Ennyi volna a lexikoncikk kritikája, és akkor nézzük, hogy alakul a "betegség" napjainkban. Hogy ne menjünk messzire, vegyük például a fesztiválokat. Ha megnézzük, ezeken a zenei fesztiválokon rengeteg éppen rohamozó ember szokott részt venni, mintegy teljesen véletlenül. Talán összefüggésben van a zenei hallással, talán nem. Alkalom van, roham is van. Napokig inni. Vagy vegyük például az én esetemet. Hol voltam pl. az érettségit megelőző napokban? A F*h*r Egérben. Az addig oké, hogy az elviselhetetlenné váló szorongásérzés váltja ki az ivási rohamot, egyes pszichiáterek szerint a páciens "nem is tehet másként", minthogy italhoz folyamodik, ugyanis annyira magas a belső feszültség, ami más módon immár levezethetetlen. Én persze a F*h*r Egérbe szigorúan szociografikus alapon mentem le inni, csak sajnos ez már nálam is fesztiválméretet öltött egy idő után. De annyi megfigyelést még sikerült tennem, hogy ezzel mások is így vannak. Mindig is mondták, hogy többféle alkoholista van. Tinódi Sebestyénnek például ismert a Sokféle részögöről című költeménye, amiben a korabeli állapotokat ecsetelte.

Ma is van egy pár féle. Például vannak a hétvégi ivók, az állandóan piáló, masszív alkeszek (egy ilyen csávóról hallottam egy megjegyzést: "Jimmy? Ő is csak egyszer ivott életében!"), aztán vannak, akik alapjáraton működnek, sohasem igazán részegek, viszont az utánpótlás folyamatos, és valóban, vannak a modern kori dipszomániások, én is ebbe az irányba mozdultam el. Vajon mi lehet a fiziológiai gyökere ennek? Természetesen a másnap. A "kutyaharapást szörével", a "gyógysör". A dipszománia valóban szorongással indul, amit az egy napos piálás elfojt ugyan, de másnap ott a még nagyobb szorongás, és amivel kezelendő (a homeopátiás elvek szerint is), az alkohol. Aztán a harmadnap, negyednap, és így tovább. Az is igaz, hogy nekik/nekünk nem szükséges a napi alkoholbevitel, nincs kézremegés, nincs masszív fizikai tünet, mert az "aszályos", száraz időszakokban a szervezet regenerálódik.

Szóval az olyan kocsmákban is, mint az Egér, megfigyelhető a jelenség, nem kell ahhoz fesztiválra járni, lakáskocsmák mélyére, zugpiáldákba (amiknek létéről Miskolcon szereztem először tudomást), itt is előfordul az olyasmi, hogy valaki már "egy hete elindult dolgozni", mondjuk közmunkára, de nem igazán érkezett meg. A "telekre indultam" tipikus esete, amit bejegyzésem záróakkordjaként az alábbi vlogbejegyzéssel illusztrálnék

(Dobány Sándor egy statiszta-kisnyugdíjas vlogger, aki gyakran indul el a telekre, de ritkán érkezik is meg, na vajon miért?):

0 Tovább

Hülyeség, de nem marhaság

Skizofrénia underground

blogavatar

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Feedek