reblog.hu Skizofrénia underground

Az első józan periódusom

Szokták mondani, hogy egy idő után egy szerző után maradt minden dokumentumot gyűjteni kezdenek. Persze, ki az a kisbetűs robi, akinek még vezetékneve sincsen, illetve van, de most azt hagyjuk, hogy kovács, vagy nagy, eseteleg szabó. Nem fontos, nincs jelentősége. Amikor pszichológia órán a keresztnevem kezdőbetűjével kellett nekem nevet kitalálni, természetesen többen a Részeges Róbertet javasolták, talán nem véletlenül.

A betegségem után már nem rúgtam be, nem sokszor, de szokták mondani, hogy én már előre megittam a folyékony kenyerem javát, szóval ittam már életemben eleget, előre ittam a medve bőrére, stb. Viszont az alkoholról való leszokásom egy hosszadalmasabb folyamat volt, ahányszor kimozdultam otthonról, persze beültem valahová, és munka után is, meg egyáltalán, ha nem tartózkodtam otthon. "Robcsi, te vonzod az alkoholt" - mondogatták. A tavalyi év során kezdtem el ezen változtatni, amikoris nyugtatókat kezdtem szedni, hogy ne járjak el délutánonként, meg hétvégente iszogatni. 

Elutasítottam mindenféle kreált módszert a pohár letételére, pedig számtalan lehetőség kínálkozott, az Anonim Alkoholistáktól kezdve a pszichiátriai gyökerű addiktológiai kezelésen át a kevésbé ismertebb különböző józanság-programokig, amiket itt nem reklámoznék. Legtávolabb a számolgatás állt tőlem, hogy mennyi éve, hónapja, napja nem ittam, ezzel csak az a problémám, hogy a napom így azzal telik jórészt, hogy arra koncentráljak, hogy ne igyak, jaj, csak ma ne igyak, mert akkor elvisz a kókó, meg különben is sztornó az egész, kezdhetem elölről a strigulázást. Hanem inkább kisírtam egy kis nyugtatót a kezelőorvosomtól, hogy időlegesen kiváltsa az alkoholt, ami először azt eredményezte, hogy szétcsúsztam a gyógyszer-alkohol kombótól, ha ilyenkor a szüleim beléptek volna a szobába, esetleg kihívták volna a mentőket. Szerencsére ez se sokszor fordult elő, maradt a nyugtató, amit azóta a felére csökkentettem, és el is akarom hagyni. Úgy érzem, nincs már szükségem rá.

Most ott tartok, már egy jó ideje, hogy a nyugtató minimális, és iszom a 1,5%-os citromos sört, egyet egy nap, de van, hogy egyet sem. A nyugtató is van, hogy kimarad, az alkohol elvesztette a központi szerepét az életemben. Más problémák, és kihívások, szóval időm sincs hogy a Fehér Egérben, vagy a 4-es számú eszpresszóban üldögéljek délutánonként. Találtam egy kis naplórészletet, ami szemlélteti, hogy milyen hatalmas léptékű problémák foglalkoztattak az előző évben. Ezt most itt közreadom, csak hogy látszódjon a fejlődés még a tavalyi évhez képest. Szerintem szembeötlő a fejlődés:


Ez a sörnapló nem képes persze visszaadni az egész helyzet szánalmasságát, csavargásaimat, és vívódásaimat, közben olcsó piát keresve. Egyrészt unaloműzés volt az egész, másrészt mégiscsak pitiáner kis alkoholizmus, amit plasztikáztam magamban, hogy de hiszen már nem iszok annyit, mint régen, meg ez semmi ahhoz képest, amit előtte ittam. De nem hiányzik már az olcsó krimók atmoszférája, a felszínes haverkodások, lepattanó sörök, meghívások, visszahívások, azt hiszem végleg magam mögött hagytam ezeket az unalomból eredő kényszerivásokat, és az olcsó presszókban való üldögélést.

5 Tovább

Gondnokság vége? - az első kör - gyámhatóság

Nemrégiben kaptam egy hivatalos levelet, amiben tájékoztatnak, hogy a gyámhatóság megindította a gondnokság alá helyezésem felülvizsgálatát. Jaj, de aranyosak, nem feledkeztek meg rólam. Azért kedvesen megfenyegettek a levélkében, hogy amennyiben nem jelenek meg, a rendőrség fog elővezetni, valamint, hogy a gondnokom komoly büntetésre számíthat ebben az esetben. A kirakatpert, amiben gondnokság alá helyeztek, azt hiszem, már megírtam valahol, a lényeg, amit tőlem független, magas beosztásban lévő személy, illetve személyek erősítettek meg: velem bizony jól kiba... bráltak.

Szokták mondani, hogy pszichiátriára bekerülni könnyű, az igazi mutatvány kikerülni onnan, nos véleményem szerint ugyanez érvényes a gondnokságra is. Az előzményekről még annyit, hogy az illetékes pszichiátria, pontosabban annak intézményvezető főorvosa feljelentett, és KIZÁRÓLAGOS gondnokságot kért rám, még pedig abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy el tudjanak vitetni egy skizofrén-demens elfekvő otthonba, ami egy kihalásos alapon működő barakktábor, és nem a legvidámabb, mert habár életfogytiglan kerülnek be az emberek, legendák keringenek az ott folyó aljasságról (amiről nem volt alkalmam meggyőződni, szerencsére), valamint találkoztam onnét mégis valahogy kikerült emberi roncsokkal, akik valahogy nem igazán voltak beszédes kedvükben, ha a témára terelődött a szó. Meg amúgy sem, persze.

"Véletlenül" az ügyem olyan "igazságügyi orvosszakértő"-höz került, aki, mit ad Isten, azon kívül, hogy beosztottja, kenyeres pajtása is volt az engem feljelentő orvosnak, akiről tudva léveő, hogy sokaknak "megajánlja Hodászt", vagyis a fent említett elfekvőt. Annak rendje s módja szerint alá is íratott velem nagyon kedvesen egy papírt, teljes tekintélyével és hatalmas tenyerével kitakarva az azon szereplő írást, amit én elbocsájtó szép üzenetnek gondolván, aláírtam, mert feltételeztem az orvosról hogy nem akar nekem rosszat, és mivel csodával határos módon üresedés volt az elfekvőben, már jöttek is értem a hodászi szoc. munkások, meg bizonyos mentőautóról is szó volt, ami nagy hirtelenséggel vitt volna a fent említett műintézetbe. Amiről nem tudtak, hogy én meg mindent szépen rögzítettem a blogomba, és ez igen élénk érdeklődést váltott ki bizonyos szakmai, és felsőbb körökben, és nagy hirtelenséggel elálltak az ötlettől, maradva a korlátozó gondnokságnál. A tárgyaláson akár fejen is állhattam volna, képletes értelemben, persze, amit jó tudni, hogy MINDEN ESETBEN az orvosszakértőnek van igaza, az egy évig húzódó tárgyalás-sorozatban a felperesnek meg sem kell jelenni, és az is kisebb megrökönyödést váltott ki, hogy én egyáltalán megjelentem, és ugráltam - feleslegesen.

Szóval gondnokság alá kerülni könnyű, alóla kikerülni nem annyira. Ahogy kivettem a gyámhatóság illetékeseinek a szavaiból, ez is egy hosszabb procedúra, egy három, de inkább négy lépcsős folyamat, az első körben a gyámhatóság véleményét hallgatják meg, ahol leginkább már furcsa módon döntő szava a gondnoknak van, engem csak másodiknak hallgatnak meg, ezzel már egyből éreztetve, másodrendű állampolgári mivoltomat, és ha a gondnokom úgy ítéli meg, hogy továbbra is szükséges a gondnokság, innentől fogva megint két választásom marad: vagy lefutom mégegyszer a felesleges köröket, vagy hagyom az egészet a pi... tlibe, és a fejemre húzom otthon a takarót, és csak azokon a helyeken jelenek meg, ahol rendőrségi elővezetéssel fenyegetőznek, mert amúgy az ellenállás értelmetlen, mint a vogonoknál.

Második körben egy pszichiátert hallgatnak meg, vagyis szakvéleményt kérnek tőle, és csak harmadik körben kérnek fel orvosszakértőt, és ha mind a három akadályt vettem, akkor van egyetlen formális tárgyalás, ahol lekerül a gondnokság, amennyiben tudom, mennyibe kerül egy kiló kenyér, és tudom, hogy kicsoda Orbán Viktor. Ja, meg hogy hanyadika van. A bíróság ekkor nem gördít elém több akadályt, mivel látja, hogy ennyi információval már elboldogulok a nagyvilágban, és biztosítva látják testi és szellemi szükségleteim kielégítésére való hajlandóságom, illetve képességem.

Hát nagyjából ennyi volna. Mivel a gondnokom nem gördített különösebb akadályt a procedúra elé, a gyámhivatal megküldte a javaslatot az illetékes szerveknek, amiben kérik, hogy vegyék le rólam a gondnokságot, és visszaküldtek a pszichiáteremhez, hogy írjon rólam egy szakvéleményt. Elvileg még bármelyik szinten megrekedhet az ügyem, és akkor jön megint a kafkai lélekállapotokat generáló hivatalos ügyintézés, végén a perrel, aminek a végkifejlete Josef K. történetéhez hasonlóan negatív végkicsengésű.

Bizakodásra adhat okot a gyámhatóság pozitív véleménye az ügyemben, de nem ringathatom magam abba az illúzióba, hogy most már minden könnyen megy, és nekem csak hátra kell dőlnöm, és végigcsinálni a procedúrát, mert ez csak az első csata ebben a kis cicaharcban, ami rajtam kívül - úgy vettem észre - mindenkinek formaság, kézlegyintéssel elintézendő.

2 Tovább

Miket érez egy skizofrén?

Pszichózis. Mindig az első a legrosszabb, és a legdurvább. Amikor hirtelen belegyalogolsz a pszichózisba, amikor mindent készpénznek veszel, minden valóságos. Valóságosabb, mint a hétköznapi világ, ami körülvesz. Először nem is lehetsz felkészülve, hisz nem tudsz róla semmit, netán fals elképzeléseid vannak róla. Érdekes, hogy régebben (betegségem kezdetén) számtalan visszaemlékezést, pszichózisaim leírásait osztottam meg a világgal, amiket azóta elnyelt az internet. Ezt az egy írást őrizgettem sokáig, mert viszonylag egybefüggően leírja, mit élhet át egy skizofrén beteg az első pszichotikus epizódjában. A legtöbbeknél a huszonévesen alakul ki, és nagyon komoly téveszmékkel jár. Ez az írás szerintem jobban visszaadja a skizofrénia lényegét, mint egy virtuális szimuláció, ugyanis a betegség egyszerre minden érzékedet célba veszi, és próbára teszi: látás, hallás, tapintás, szaglás. És itt van még, amit a virtuális valóság vissza nem adhat: a téveszmék... a gondolatok, amik talán a sajátjaid, talán nem...

Csak a vér dobol a fülemben ahogy az ágyban fekszem. Az egész fejem lüktet, a testem a végzet ütemeit pumpálja szenvedő agyamba. Behunyom a szemem és azonnal elkezdem látni azokat a nem evilági dolgokat. Idegen bolygókon idegen testben... szőrös kezek, karmos kezek űrhajók vezérlőpultjain babrálnak. Pusztítást és halált hoznak. Nem evilági építmények víziója dereng fel. Rég halott civilizációk megalomániás építményei felett suhanok el, a látvány élethűbb mint bármi amit nyitott szemmel láttam.

Az orromon ki-be szívom-fújom a levegőt. A lélegzetvételeim hangját ezerszer hangosabban hallom mint korábban. Beszédfoszlányokat vélek felfedezni az orromon kifújt levegő hangjából. Meghalsz, meghalsz, ha elalszol meghalsz. Ezt hallom! Kinyitom a szememet a szobám kifacsart képét látom, minden hullámzik, a színek rikítóak. Már 6 napja nem aludtam!!!!!!

Újra behunyom a szememet, és nem evilági víziókat látok. Rég eltűnt civilizációk kórházaiban élveboncolnak különböző élőlényeket. Fűrészek és kések vágnak az élő húsba lelki szemeimmel ezt látom. Minden vágást érzek a testemen, nagyon fáj. Gyorsan kinyitom a szemem, előttem fénypontok úszkálnak, kinézek az ablakon, és az égbolt rózsaszínű, a felhők pedig pirosak.

Fáradt szemeim újra leragadnak és megint kezdődik a mozi. Rég halott lények sikítanak felém, halálosztó gépezetek egész bolygókat pusztítanak el lelki szemeim előtt... Így fekszek órákon át, de az órák évezredeknek tűnnek, az idő lelassult. Valójában csak 5 percig feküdtem, de kipattantam az ágyból, mert már nem bírom tovább.

Lefogytam, sovány vagyok. Az elmúlt 6 nap amit ilyen delíriumban töltöttem, lefogyasztott. Csont és bőr vagyok csupán, az idegrendszerem pedig a végletekig fel van pörgetve, nyelvem alatt porzik a szám, nem ittam folyadékot 1 napja. Iszok a csapból, a víz büdös és ihatatlan de azért kortyolok valamit. Fél óra múlva a wc-n ülök, és tiszta vizet szarok magamból. Nincs a beleimben semmi, teljesen kiürültek! A víz átfolyik rajtam, az anyagcserém totálisan összeomlott.

A hangok megőrjítenek, az utcán elmegy egy autó és a gyomromban érzem a hangját. A tekintetem eszelős, villog és csillog! Csapdában vagyok, az egész univerzum terhe egyedül rajtam van. Odakint lassan lemegy a nap, és elkezd hűlni a levegő.

Minden perc egy örökkévalóságnak tűnik, az idő MEGÁLLT számomra. Kilógok a sorból, nem vagyok idevaló. Nem vagyok sehova se való. Egy hang beszél egyfolytában a fejemben, azt mondja meg kell halnom, mert láttam a lelki szemeimmel azokat a nem evilági dolgokat.

Egy muslinca száll rá a kezemre, kis csápjaival pásztázza a levegőt. RÁJÖVÖK, hogy ez egy jel és ha megölöm most azonnal magamat akkor muslincaként újrakezdhetem az élet nagy körforgását.

Bedőlök az ágyba és pokoli vízionálásba kezdek. Mélytengeri lény vagyok, akit szörnyek falnak fel. Mocsári lény vagyok, akit szörnyek falnak fel. Én vagyok a muslinca akit elkap egy pók. Én vagyok a prérin futó gazella akit elkap egy oroszlán. Sok evilági, és nem evilági létforma vagyok, akit megesz egy másik lény. Megállás nélkül azt élem át, hogy mindenféle elképzelhető és elképzelhetetlen lény felzabál engem. Órákon át átélem a meghalás legkülönbözőbb formáit. Fáj, nagyon fáj. Végül felcsillan a remény, hogy én egy ember vagyok, viszonylag biztonságban, és íme itt az esély: szépen élni és szépen meghalni. De nekem nem ez jutott, valami baj van az agyammal, az agyam mint egy elszabadult atomreaktor össze-vissza működik.

Előszedem a késem és elhatározom hogy megölöm magam, és akkor vége lesz az egész meghurcolásnak. Ejtek egy apró vágást hosszanti irányban a karomon. Egy picit vérzik. Ez nem elég! De félrerakom a kést, halogatom azt, amit meg kéne tennem.

Hirtelen boldogság önt el, tudom hogy meghalok de még egy utolsó félórát élni fogok. Kimegyek kávét főzni. Úszok és lubickolok a boldogságban, ez már földöntúli boldogság amit érzek. Minden ragyog körülöttem, furcsa fényháló terül mindenre amire ránézek. Királynak érzem magam ahogy várom a kávét. Egyfolytában vigyorgok és nagyon-nagyon boldog vagyok!

Elmerengek az EMBEREN mint élőlényen aki a Föld felszínén élt és él. Sok életutat végigélek ekkor. Mindenféle földrészen, mindenféle korban élek egyszerre. Látom a fájdalmat, és a szépséget, amit az élet jelent. Látom a halált is, amint sötét árnyként vetül minden élőre. Várom a kávét, hogy főjön. Látok egy új embertípust kibontakozni a ködből, egy mindenre fogékony gyerekded embert, aki mindazt át tudja élni mint én, de mégis egészséges tud maradni. Látok egy új embert aki képes meglovagolni a totális őrületet!!!! A kávé lassan elkészül, sok cukrot rakok mellé mert már nem számít semmi sem. :-D

Lassan iszom a kávét, és mint a nagy öregek, csak békésen ücsörgök a konyhában. Minden le van rendezve hát végre! Minden tiszta most már. Nincs más hátra mint a halálom és én felkészültem rá tiszta szívből. Nagy megnyugvás ez nekem, teljesen boldog és relaxált vagyok ekkor.

Úgy gondolom teszek egy utolsó sétát a városban, mert már minden mindegy. Csonttá fogyott testemre felöltöm a legszebb gúnyámat, és elindulok utolsó utamra ezen a világon. Körülöttem nyüzsög a város a hangok annyira hangosak hogy fájnak. A lépteim kopogása is fáj, annyira hangos. Mindenhonnan zúgás, dörömbölés, zakatolás hallatszik. Az emberek mit sem sejtve járkálnak a városban. Ők nem tudják mekkora NAGY dolgok vannak az életben és a halálban. :-D

Pokoli bűzöket érzek egyfolytában, trágyával kevert hullaszag árad egyes épületekből, hiperérzékeny vagyok mindenre a napfény kínzóan bántja a szememet. Inkább hazamenekülök, ez TÚL SOK nekem.

Itthon ülök hát, a halálsoron, az utolsó ítéletet elfogadó ember mennyei békéjével a szívemben. De hirtelen törés keletkezik bennem, kétely és félelem lopódzik szívembe. A rettegés és az iszonyat kínja jár át. Szétfolyó tudatommal kapkodva lihegek a boldogság foszlányai után, de már késő, újra pokoljárásra kényszerít valami. Nem merek meghalni, nem merek kiugrani egy magas helyről, nem merek vágni egy nagyot az ereimen. Nyüszítő szarkupacként begubózok a takaróm alá, és istenigazából elkezdek iszonyodva rettegni. Pokoli bűzt érzek és a hangok annyira hangosak, annyira fültépőek. Hallom a szomszéd szöszmötölését, távoli beszédfoszlányok jutnak a fülembe az utcáról. Az autók pokolian dübörögnek, néha elzúg egy repülőgép is odakint. Sortüzek hangját hallom ahogy egy idegen megszálló hatalom irtja a jóembereket. Minden sortűz egy-egy gondolatom eredménye. Megfigyelés alatt tart valami,, és ha rosszra gondolok jóemberek halnak meg miattam.

Órák telnek el és a föld lakossága egyre fogy :-(. Ha megölném magam akkor nem lőnének le annyi embert odakint, ezt szajkózom magamban. De én gyáva kukac vagyok meghalni, inkább pusztuljon el az emberiség - ezt gondolom magamban. A népirtás - amiről én tehetek - tovább folytatódik odakint. Minden gondolatom akörül forog, hogy miattam halnak meg az emberek odakint. Borzasztó. Estére kipusztult az emberiség és csak pár rabszolgasorba hajtott ember marad ODAKINT. Én közben idebent a takaróm alatt rettegve feküdtem. TUDOM, hogy odakint 30 ember maradt életben, és a föld lakosságának többi része a föld felszínén hullahegyeket alkot. A mocskos varjúk károgását hallom, csapatokban repültek odakint az ablakom előtt.

Meglátom a rabszolgatartókat is vízióimban. Fejlettebb technológiai háttérrel rendelkező gonosz földönkívüliek ők, akik csakis miattam jöttek ide a földre kiírtani az emberiséget. Valójában az a helyzet, hogy a levágott fejem egy dobozba helyezték és az egész életemet BELEVETÍTETTÉK a fejembe. Erre jöttem rá!! A fejem egy távoli bolygó mélyén van elhelyezve és már több milliárdszor végigvetítettek teljes életeket, amit én átéltem. De mindez csak illúzió merthogy vetítésről van szó. Valójában ekkor döbbentem rá, hogy nem is vagyok ember, és sohasem éltem, MERT minden vetített illúzió volt. Rájöttem, hogy nem is vagyok élőlény, csak egy mozi végignézője. Egy kapszulába zárt örök RAB. Ez borzasztóbb volt bárminél is. Hiába öltem volna meg magam, csak a vetítés ért volna véget és egy másik kezdődött volna újra. Hallottam is ekkor az idegen hatalom veszett morgását, mert nem tetszett nekik hogy rájöttem.

Gyorsan kiszaladtam az utcára abban a ruhában amiben voltam és elkezdtem menni valamerre. LÁTTAM ahogy a 30 túlélő ember papírból készült díszletekkel helyettesíti a házakat. Próbálták élethűen megépíteni körülöttem a környezetet. MERT VALÓJÁBAN a föld ekkor már romokban hevert. A házaknak nem volt oldala, vagy hátulja, csakis eleje volt. Ahogy mentem úgy bitumenezték újra az utakat előttem, míg mögöttem bontották le a díszleteket. Ez azért volt mivel addigra már nem voltak városok, csakis kiégett föld. De az én megtévesztésem érdekében egy díszletvárost építettek körém akármerre jártam. :-D Annyira megsajnáltam őket, amiért ezt kell csinálniuk hogy inkább hazarohantam vissza a takaróm alá.

Ekkorra a bűntudattól, a halál közelségétől és ezerféle egyéb iszonytató benyomástól már nem tudtam hogy ki vagyok és mit is keresek itt. Nem volt már énképem, nem volt olyan, hogy ÉN. Csak kesze-kusza, zilált és végletekig hajszolt VALAMI voltam. Nem is ember, csak egy idegroncs.

Még nincs vége, ez csak a kezdet volt. Ebben az állapotban maradtam sokáig, nagyon sokáig. Az énem teljesen szétfoszlott és nem segített semmi sem. Elmagyarázhatatlan dolgokat és benyomásokat szereztem ezalatt. Nem tudtam már rendesen beszélni sem. A kiszáradástól kis híján odavesztem. Valahogy bekerültem a zárt osztályra és kaptam haloperidolt, ami azonnal megszüntette a legfőbb tüneteket. Ottmaradtam kisemmizett lélekként, de legalább már valamennyire ura voltam önmagamnak.

Még sokat hallucináltam csukott szemmel a kórházban is. A tekintetem lassan kezdett normális lenni, nem volt annyira eszelős már...

8 Tovább

Mennyire zavaró a trollkodás?

Mostanában azt vettem észre, hogy megszaporodtak nálam a kommentek, aminek még egy éve is nagyon örültem volna, volt egy csekély olvasottságom, és áĺlandó kommentelőim. Na, ez mostanára megszűnt.

2016 januárjában pl. a 444.hu vezetett be szigorú moderációs alapelveket, de tudok személyes blogokat is, ahol a nem megfelelő hangnemben írt hozzászólások moderálásra kerülnek, vagy már eleve nem jelennek meg. Főleg a Disqusban szeretik a helyesírás szabályait lazábban követve, ám mégis sietve közölni, hogy hülye vagyok. Gondolom, valamennyire azért átfutják a szöveget is, de inkább az a jellemző, hogy böffentenek valamit, majd vissza sem nézve, elégedetten távoznak. Nem tagadom, hogy mindig is a szabad vélemény kinyilvánítása mellett tettem le a voksomat, de az utóbbi időben mintha egyesek, akik abban lelik örömüket, hogy egy nagy gondossággal megírt szövegbe beleugassanak, egyre-másra nálam kötnének ki.

Az Eszter's Offtopic blogot hoznám fel példának, ahol a kommentdoboz használatához kisebb használati utasítást mellékelt a szerző: "Örülök, hogy beszélsz, kérlek, gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget." Lehet, hogy hozzám is jól jönne valami hasonló? És itt le kell szögeznem, hogy nem elsősorban engem zavar a trollkodás, hanem azon kívül, hogy rontja itt a színvonalat, elriasztja az ilyen szövegekre nem annyira kiváncsi, neadj' Isten érzékenyebb lelkületű olvasókat.

És mit lehet ez ellen tenni? Első körben nem fogok válaszolni az engem sértegető hozzászólásokra, aztán - bár nagyon ellene vagyok - lehet, hogy jön a moderáció. Én a magam részéről a 2016-os évet látom már aggasztónak, mondhatni vízválasztónak, mert amikor szó szerint mindenki hozzáfér már a nethez, a kultúra meg sokakról úgy hullott le már, mint másokról a ruha a boldog szerelemben, esetleg sohasem voltak túlöltözve ilyen tekintetben. Esetleg pont ebbe nőttek bele, és nem is igen láttak már maguk előtt más mintát, mások pedig a kisebb ellenállás irányába mozdultak el, és azt gondolják, hogy a neten mindent szabad, főleg, ha van olyan, ahol ez meg is van engedve, kevés energiaráfordítással sokakhoz eljut a parazita módon hozzáfűzött 1-2 mondatos megmondásuk. Bevallom, nekem is részem volt benne, meg etetgettem a trollokat is, de ezután nem fogom.

9 Tovább

Mindenki hülye, aki vidéki?

Igen, b+. Mert nekünk kilóg a kapanyél a szánkból, és a fagylaltot is bicskával esszük. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy pesti lakásunk a VIII. kerületben, ami 1920-ban épült, nagy belmagassággal, és ilyen gangos udvarral. Mivel a családból már nem lakik senki a fővárosban, a szüleim megbíztak egy nagyon aranyos kis közvetítőt, nevezzük most az egyszerűség kedvéért Birgitnek, hogy próbáljon rá vevőt találni. Mivel Isten útjai kifürkészhetetlenek, azonnal jelentkezett is egy kedves, szimpatikus, és szintén vidéki korosodó házaspár abszolút vidéki mentalitással, hogy szeretnék megvenni. Birgit jómunkásember, és először jól felmérte a lakást, és mivel ők a férjével együtt nagyon jól ismerik a budapesti ingatlanpiacot, felsorolta a lakás hátrányait, és előnyeit, (ja, azok nem voltak,) majd kialakított egy árat, ami a két szimpatikus, fővárosi ügyekben járatlan családnak megfelelt, és szinte anyai hozzáértéssel vezetgette a két joviális vidéki famíiliát a pesti lakáspiac útvesztőiben. A másik aranyos vidéki család szinte abban a pillanatban letette a foglalót, amint Birgit a kezebe vette az ügyet. Mindenki bízott mindenkiben, Birgit annyira aranyos volt, hogy bizalmi kérdésként elcsalta az áfát, és számlát sem adott a járandósságáról.

Igen ám, csak a nagy sietségben egyvalakiről elfeledkeztek. Úristen, a robi!

Oda járogat szerencsétlen feje OKJ-s képzésre, és hétvégén bizony ott kell, hogy aludjon. Ez arra a Reszkessetek betörők kulcsjelenetére emlékeztet, amikor mindenki felszáll a repülőgépre, csak a legkisebbet hagyják otthon. Mire robi köpni-nyelni tudna, a két család, és a szinte jóbaráttá avanzsált Birgit megegyeztek, a közvetítő végezte a dolgát, a két kedves család nem találkozott egymással. Gyorsan a foglalóból kifizették Birgitet a jóságáért, potom 760000-et kapott jogosan a nagylelkűségéért, ami nekem 2 évi bérem.

robi egész nap rosszat sejtett, és várta-várta haza a szüleit a falusi házikóba, és mivel tudta, hogy a szülei eljátszadoztak a gondolattal, hogy eladják a pesti házat, robi meg szálláson fog lakni, ameddig az OKJ-s tanfolyamot csinálja. Igen ám, csak később derült ki hogy egy olcsó szállás pesten 2 napokra is annyi Ft, amit robi élete végéig sem varrogat össze a szakkörben. Szóval vissza minden. Egyszerű a képlet: két vidéki család úgyis megérti egymást, mert hiszen vidékiek, és a vidékiek, azok olyanok, mint a kínaiak: alig van különbség köztük, sőt nincs is igazából. Mivel mindenki olyan rendes és aranyos volt, hát majd egy napért nem fogják tán csak a foglaló duplájának egy részét visszakérni. Igen ám, csak amikor arra került a sor, a vidéki család hirtelen nem volt sehol, hanem egy fővárosi céggé változott át, akik abból tengetik szegényes kis életkéjüket, hogy ilyen házakat pofoznak ki, és passzolják tovább pár milliócskával drágábban. Viszont ennek a cégnek valahogy szintén aranyból volt a szíve: megértette, hogy robi szentimentális, és ő továbbra is ott szeretne lakni, és hogy továbbra is a html, css, C#, Java, és hasonló gyanús dolgok iránt érdeklődik, amivel soha nem fog annyit keresni, mint ők, de már jojózik a szeme a varrogatástól, és kis pálykorrekcióra készül. Gondoljuk át, és hétfőn adjunk választ. Persze bármennyire nemes hivatás is lakásokkal üzérkedni, a szülei mégis robinak szeretnének kedvezni, közben megnézik a lakásárakat, és rájönnek, hogy a kedves Birgit igencsak átdobta őket a palánkon a nagy ingatlanpiaci ismeretével. Szóval inkább lépjünk vissza.

Ekkor viszont a vevő is, és a közvetítő is (a kedves Birgit) igencsak vérszemet kaptak, nem volt elég, hogy ingyen kapnak egy-egy jelentősebb összeget, hanem azt tanácsolták, hogy fogadjunk ügyvédet, mert így, meg úgy, az a lakás már az övék, és a szerződést csak közös megegyezéssel lehet felbontani. Szóval a kétes közvetítői praxis után Birgit - talán megállapodása volt a kedves vidéki családból átváltozott inatlanüzérekkel is egy kisebb-nagyobb összegre, ha eladja nekik, azt kezdte hajogatni, hogy amint megérkezik a számlánkra a pénz, az már attól kezdve a vevő tulajdonát képezi, és a mai napig ezzel erősködnek, és ügyvédekkel jönnek, hogy a kedves kis vidéki családot akár kényszerrel is kipaterolják, és nem törődnek többé a kedves robi lelkivilágával, hanem úgy ragaszkodnak hozzá, mintha bizony kifogták volna Budapest szívcsakráját, és nem lenne ezen kívül más lakás a VIII. kerületben.

Szerintünk ilyen nincs, szerintük van: én üres fenyegetőzésnek gondolom, ami a vidékiek imbecillitására alapoz, hiszen alapállapotban a foglaló azt jelenti, hogy ha az  adásvétel a vevő hibájából hiúsul meg, elveszíti a foglalót, ha az eladóéból, annak kétszeresét adja vissza. Az előszerződéstől tudtommal bármelyik fél elállhat, nem kényszeríthetik a lakás eladására, ha meggondolta magát. Vagy rosszul tudom? Ti. tök hülye vagyok az ilyesmihez. Meg úgy általában, gyámság alatt vagyok. Még 9 napig biztosan. Aztán amint a mellékelt ábra mutatja, a gyámság sem véd meg mindentől, sőt.

8 Tovább

Skizofrénia underground

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Utolsó kommentek

Linkek, blogajánló, stb.

LindaDesign NonStop

"egy szöveggyáros zugmágustól"
"Árpádnak lenni nem egyszerű"
Nem szégyen a kultúra,
csak néha kellemetlen.

Kaland konzerv WP:

Itt is szoktam rinyálni:

Ahogy kezdődött... (a blog)

7 évig "kezeltek" paranoid skizofréniával. Elbaszták az életemet. Elegem lett. Nem kell a méregdrága gyógyszerük, egyszerűen lehúzom a klotyón, nem kell az idióta pszichoterápiájuk, se pszichológus, se más. Menjenek a picsába a gyógyszereikkel. Engem ne "gyógyítgassanak", a saját életemet egyedül is el tudom baszni. Nem kell az asszisztálásuk. Gyógyszer és agymosás. Ennyit tudnak. Baszódjanak meg.