Egy barátom elküldte fiatalkori verseimet, amivel tényleg meglepetést okozott. Azt mondja, valami ősrégi nyomtatóval készült, már alig olvasható szövegek, és szinte az utolsó pillanatban lettek (re)digitalizálva. A versek nagyszerűen illusztrálják a kamaszkori idézőjeles szocializációmat, és csak egy adalék ahhoz, hogy problémás gyerek voltam. A suliban igyekeztem megfelelni, bár volt, hogy bort reggeliztem, vagy éppen felest. Több, mint húsz év távlatából azt mondom, hogy a versek tükröznek egy kort, ahol ahol fiatalkorúakat is kiszolgálnak alkohollal, és fél-legálisan mehet az alkoholizálás, és általános a kezeletlen fiatalkori depresszió. Múlt század végi versek, 1995, a költészettel modern kori Rimbaud-ként szakítottam 18 évesen, talán azért, mert nem tudtam még annnyit a kötött formájú versekről, mint manapság, és hát fiatalkorában mindenki amúgy is verset ír, aztán meg nem. Tény, hogy az én költői műveim más irányt vettek, mint az általános. Annyi, hogy a versek nem igényelnek kommentárt, önmagukat magyarázzák, nincs mit elemezni rajtuk. Nincs titok, nincs rejtély, nincs talány. Nem mondom, hogy ezek a legjobbak, de annak megítélésére jók, hogy hogy láttam a világot 15 évesen. Mai fejjel, ha néha verset írok, azokon van mit kommentálni, de mondjuk ki, inkább csak nekem kedvesek, kényelmesebb már szabad verset írnom, és menőbbnek gondolom. Inkább csak egy lelkiállapot kifejeződései, mint valós művészi alkotások. Visszatérve ezekhez a rímes-rémes versekhez, kérdés, hogy mennyire vetíti elő nálam a későbbi betegséget, mert sokan azt mondták, hogy a problémák velem nagyon régen kezdődtek, egyesek már 8-9 éves koromra vezették vissza, bár ennek ellent mondanék. Így visszaolvasva semmi jelét nem látom benne skizofréniára valló tendenciáknak, sőt túlzott precizitással lettek megfogalmazva. Aztán utólag lehet vitatkozni, hogy skizofrén volt-e József Attila, öngyilkos lett-e József Attila, vagy kíváncsi lennék, mit diagnosztizálnának ki ezekből az orvosok. Mindenesetre furcsa, hogy előkerültek ezek a versek, szerintem a fura témák ellenére egy 15 évestől nem is várható sokkal több.
Kikapcsolódás (Üdvözlet Rumániából)
Depressziós másik énem
Felesleges oxigénem
Miatt él még mindig bennem.
Két decis rum mit kell tennem?
Feláldozod magad értem?
Ezt valahogy mégsem értem.
Én, ki téged úgy szeretlek,
Most gyomromba eltemetlek?
Feltépem a zárjegyedet,
Kifolyatom a beledet,
Halálosan meggyötörlek,
Egy oszlopnál összetörlek.
Jó volt veled, és mégis megöltelek,
Magamra részeg vigyort erőltetek,
Ez csak egy felesleges haláleset,
Holnap megint depresszióba esek.
1995. október 14
Alulnézet
Tele vannak már a sírok,
Óvóhelyen verset írok.
Nem zümmögnek már a legyek,
Haza többé sose megyek.
Kicsi pince, nagy szabadság,
Ez a végső, édes rabság.
Elfogyott a kajám, vizem.
Lelkemet is mindjárt viszem.
A testemet hagyom csak itt,
Hátha táplál még valakit.
Hiszek még egy felsőbb lényben,
A jóságos égi fényben.
Ha hirtelen felvillanna,
Aki még él, kirohanna.
Néznénk, hogyan nő a gomba,
A megváltó atombomba.
1995. szeptember 17
Önámítás a világ vége előtt
Egyszer minden szerelem véget ér,
Valamelyik már el sem kezdődik.
Végül az összes marha hazatér,
Vagy élettel már nem is veszkődik.
Egy népszerű öngyilkossági mód,
Vagy csak hibás genetikai kód.
Nem tudod a végét, hidegen hagy,
Az életre is alkalmatlan vagy.
1995. szeptember 28
Napi kettő
Nézem a boldogságot bekötözött szemmel,
Mivel is működik, talán gombelemmel?
Próbálgatok mindent, egyik se megy bele,
Megdühödtem, most már mit csináljak vele?
Kést rántok, de ő is, én maradok ülve,
Furcsa testét nézem, késemet törülve.
Gátlástalan kurva volt,
Sosem ivott alkoholt.
Otthagyom, mert tudom, nem hal meg egészen,
Néha szembejön majd, de nem adja ki részem.
Tovább megyek innen, a rum jön velem szembe,
Késemet elrakom, őt veszem kezembe.
Rég ismerjük egymást, ugyanaz a bajunk,
Palackba zárva, és keserűek vagyunk.
Sajnálgatjuk magunkat egész éjszaka,
Majd vitatkozunk, kinek nagyobb a szaga.
Se nem élő, se nem holt,
Boldog ő még sosem volt.
Otthagyom, mert tudom, úgyis meg fog halni,
És ivás után különben is megyek falni.
1995. október 15
