"Apja Székelyföldön volt református prédikátor, így a műveltség alapjait már a szülői házban megszerezte. 1711-től a székelyudvarhelyi kollégiumban, 1718-tól a nagyenyedi főiskolán tanult. Miután több éven át főúri családoknál nevelősködött, 1720-ban Torockószentgyörgyön lett pap, majd 1735-től haláláig Nagyenyeden szolgált.

Írásai jórészt kéziratban maradtak; a halálakor még 158 kötetből álló irodalmi, teológia, történeti feljegyzései, prédikációi, tanulmányai, német és francia fordításai többségükben elkallódtak. Részletek maradtak fenn önéletírásából, és ismert az erdélyi püspökök életéről szóló műve. Fő műve: A nagyenyedi síró Heraklitus és hol mosolygó hol kacagó Demokritus" - Wiki

Írt a püspökökről: "a mi püspökjeinket úgy írtam le, hogy azokból őket jobban megismerhetni, mintha az ő felettek elmondott hazudozó alkalmaztatásokat mind hallottátok volna, mert én tudom, hogy igazat írtam felőlök: tudtam többeket is, de a keveseket is elégnek tartottam, mások úgy írják le őket mint angyalokat; én úgy mint embereket.", de egyszerű emberekről is: Vécsei Pál helybeli jó mesterember, de "nagy borcsiszár, a felesége is borveder- s bormoslékasszony s nagy kurva is". Máskor arról ír, hogy Haller János jámbor jó pápista úr, erdélyi gubernátor, az emlékíró Apor Péter "nagy kurva leányát vette elsőben feleségül, ki nékie semmi örököst nem szüle, mint régen corrupta gonosz faj".

"Fő művének, a Nagyenyedi síró Heráklitus és hol mosolygó s hol kacagó Demokritusnak csak egy 1845-ből való másolata maradt fenn (Kolozsvári EK). A 339 anekdotából álló gyűjteményt 1759 júliusa és 1762 között írta, s halála előtt néhány hónappal fejezte be. Időrend nem érvényesül benne, előre elgondolt szerkezete sincs, nagyobb kompozíció kialakítása nem állt az író szándékában. A kis műfaji egység volt számára a közvetlen megfigyelés rögzítésének eszköze, de távol van attól, hogy azt olyan művészi egységgé formálja, amilyenné a levélműfaj vált Mikes kezében. Anekdotáinak színvonala műgond tekintetében egyenetlen, az író tudatosan csak arra törekedett, hogy történeteinek a csattanója mennél szellemesebb legyen." - Spenót

"Bornemisza Ördögi kísérteteihez hasonlóan ő is mindig nevén nevezi szereplőit és megmondja, hol és kivel történt az eset. Ösztönösen keresi a korra és a társadalmi viszonyokra jellemző mozzanatokat. Nem bírál, csak leír, ezt azonban kíméletlen őszinteséggel teszi, föltárva, leleplezve a társadalom minden szennyesét." - A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig.

Na az ő cuccait akartam régebben megszerezni, de sajnos csak szemelvényeket tudtam belőlük olvasni, egyszer, úgy rémlik, írtam is valamit a magyar tudományos írás kezdeteiről, de csúnyán leragadtam nála. Persze, mondanom sem kell, az az írásom is jól sikerült, mint mindegyik :-). Aki kitalálja, miért rángattam most elő pont őt, +1 sör. (Nemsokára fizetés).